Kartali Kisbíró, 1993 (4. évfolyam, 1-9. szám)
1993-01-01 / 1. szám
K&dueA, ^^xmtA^exl! Látod, hiába lakunk oly közel egymáshoz, mégis rég beszélgettünk el úgy igazán. Pedig érdekelne hogy teltek az ünnepek, hogyan töltötted az év utolsó napjait, hogy érzed magad, milyen a közérzeted most, 1993-ban az új év kezdetén...? Azt mondod téged is érdekel az én közérzetem, és azt is tudni szeretnéd mi a véleményem a Művelődési Ház karácsonyi műsorairól? Sejtettem, hogy meg fogod kérdezni, de sajnos egyértemű választ nem könnyű adni. Tudom, 17-én este te is ott ültél a nézőtéren, de később érkeztél, így nem láthattad az általános iskolások vidám, zenés divatbemutatóját. Telt ház volt és jó hangulat. Ezt követően került sor a Kartaliak a Kartaliaknak című bemutatóra. Óvodások és az alsó tagozatos iskolások adtak elő egy-egy karácsonyi jelenetet, s természetesen most is színre lépett az önfeledten játszó gyermek népi tánccsoport. Végül fiatal lányok szépen kidolgozott előadásában hallhattunk a Kartalon élők írásaiból. Nehezemre esik bevallani - de meg kell hogy mondjam - némi csalódást éreztem a műsor végén és itt elsősorban a rendezésre gondolok, nem az előadás módjára. A gyerekek aranyosak voltak és szívvel játszottak. Valahogy szervezetlennek tűnt, egy-egy műsorszám között hiányoltam a megfelelő összekötő szöveget, amely által ünnepélyesebbé válhatott volna az egész. Ráadásul betetőzte a csalódottságomat az is, hogy a műsort állandó zsibongás, jövés-menés zavarta, amit jószerivel a felnőttek idéztek elő. Akik a terem végében ültek, szinte semmit sem hallottak, dehát ezt magad is jól tudod, hisz éppen te panaszkodtál, hogy a közönség hangzavarától alig értettél valamit az előadásból. Néhány néző akkor sem vette a ,,lapot’ ’, amikor a gyerekek jó hangosan, kórusban mondták. ..„azért rosszak a gyerekek, mert a felnőttektől tanulták..." A másnap, 18-án este rendezett nyugdíjasok ajándékműsora már jobban tetszett. Ünnepélyesebb, színesebb volt és a közönség sem bántotta meg sutyorgással, jövés-menéssel az előadást, ill. az előadókat... Egyébként később megtudtam, hogy a „Kartali napra"’volt ütemezve a zeneiskolások produkciója is - amely még színesebbé tette volna a műsort - de a diákok az utolsó pillanatban kapták az értesítést, hogy a vizsgaelőadáson kell részt venniük, s ez szintén 17-re esett. Mielőtt elköszönök tőled kedves Szomszéd, hadd jegyezzem meg, hogy örülök amiért a csúszós út ellenére is elmentél a december 20-án megtartott karácsonyi évadzáró ünnepségre. Így beszámolhattál nekem arról, milyen kitűnő műsorban volt részed, illetve részetek, hisz ahogyan mondtad mindenki jól érezte magát azon a délután. Sajnálom is, hogy nem lehettem jelen, de hát tudod jól: az út, az a jeges út... Szervusz, kedves Szomszéd. Remélem hamarosan találkozunk ismét... Kiss Julianna mmoz Anyakönyvi hírek Házasságot kötött 1992. október 17-én Korsós Margit - Kraka Gábor 1992. október 24-én Galó Katalin - Gáspár Móricz Elhunyt 1992. október 22-én Cserna Józsefné (sz. Bereczki Mária, 1941.) 1992. november 9-én Gergely László (sz. 1940.) 1992. november 21-én Homok Józsefné (sz. Szászi Angyalka, 1930) 1992. december 26-án Obrankovics Mihály (sz. 1931.) 1992. december 28-án Bozsok István (sz. 1935.) KEKV. Ezúton is értesítjük a Kartali Érdekvédelmi Kör tagjait, hogy február 8-án 18 órakor taggyűlést tartunk a Művelődési Házban. Napirenden az egyesület elmúlt évi pénzügyi tájékoztatója, valamint a további tevékenység tervezése. A taggyűlésre tagjainkon kívül minden érdeklődőt szívesen látunk. Kék vezetőség A RÁMPÁRÓL... Az embernek, míg rendeltetésszerűen használja, használhatja kezét, lábát, minden olyan természetesül, áll... jár-kel, tesz-vesz... ügyet intéz, lépcsőt mászik, ajtót nyit Aztán jön egy baleset egy betegség, vagy csak simán megöregszik, és lábad elé gyúródik minden szőnyeg, kezedből kicsúsznak a kilincsek, a küszöb direkt elgáncsol... hogy a lépcsőkről ne is beszéljünk. Azaz, beszéljünk! Beszéljünk csak a lépcsőkről... a Műv.ház lépcsőiről, a lépcsők egyrésze fölé „épített” feljáróról... Örök és eldönthetetlen kérdés, hogy melyik szerencsésebb megoldás: speciális lakótelepet, házat építeni mozgássérülteknek, öregeknek, vagy a meglévő környezetet átalakítani, alakítgatni úgy, hogy az számukra is „használható” legyen. Vitatkozhatunk?! Szerintem az első megoldás magában hordozza a kirekesztés, kirekesztődés veszélyét. Számomra a rámpa, a babakocsival, tolókocsival, a lépcsőt járni már nehezen tudó lábakkal is használható feljáró, valamiféle jelkép. Valami olyasmit jelent, hogy: tessék, tessék! Nyitva az ajtóm, téged is szívesen látlak... járj két lábbal, négykerékkel... várlak, befogadlak! A napokban hallottam egy történetet, egy „tanmesét”, ami arról szólt, hogy: nem neveini kell, élni kell! Nem magyarázni, példát mutatni a gyereknek. Amellett, hogy jólesik a Műv.ház... az „illetékesek” hozzáállása, örülök, külön örülök, ha arra gondolok, hogy a Kartalon felnövő emberkék így szokják meg, nekik már így lesz természetes... lépcső, és mellette ott a rámpa... bizonyos dolgok: kék haj, piros szem, kockás bőr... kétlábon vagy négykeréken...?! Nem az a fontos. A másság, akár külső, akár belső, nem lehet akadály... Both Emília