Százhalombattai Hírtükör, 2001 (14. évfolyam, 1-26. szám)

2001-01-10 / 1. szám

2001. január 10. SZÁZHALOMBATTAI m mr m •• a•• wirtukor VÁROSI KÖZÉLETI LAP XIV. évfolyam I. szám Megjelenik minden második szerdán Ara: 79.- Ft Interjú dr. Tunyogi Balázs jegyzővel Ez történt 2000-ben Az elmúlt esztendő sem volt kihívásoktól mentes a Polgármesteri Hi­vatal számára. A lakossági igények mind színvonalasabb és széle­sebb körű kiszolgálása, a millenniumi eseménysorozat, az önkor­mányzatiság tizedik évében is rengeteg feladatot jelentett. Számtalan új törvény és rendelet megjelenése, illetve azok módosítása szakmai tevékenységük szinte minden területét érintette. Dr. Tunyogi Balázs jegyzőt arra kértem, foglalja össze a legfontosabb történéseket, érté­kelje az általa irányított szervezet 2000. évi munkáját.­ ­ A felsorolást a szociális igazga­tás területével kezdem. A törvényi változást követően, hosszú egyezte­tési folyamat eredményeként sikeres megállapodást kötöttünk a Pest Me­gyei Munkaügyi Központtal a köz­munkákról. Meghatároztuk azokat a feladatokat, amelyek a munkanélkü­liek számára felajánlhatóak. Jelentős többletfeladatot jelentett, hogy az ipari üzemek kötelező telepengedé­lyezése is a mi hatáskörünkbe került. Egy-egy engedély kiadása során 10- 12 szakhatósággal kell kapcsolatot létesítenünk a sokrétű egyeztetési kötelezettség miatt. Ebben az évben várhatóan 100 ilyen kérelem érkezik hozzánk. Munkatársaink bonyolítot­ták le a bérlakások pályáztatását, közreműködtek az új lakáskoncepció kidolgozásában, a 2001-ben induló bérlakás építési program előkészíté­sében. A területen szervezeti válto­zásra is sor került, ugyanis a népességnyilvántartási, valamint az anyakönyvi rendszer az Okmányiro­da egyik csoportjához került. A gazdasági-pénzügyi igazgatás­ban kiemelkedő esemény volt, hogy első alkalommal zártunk teljes évet a kiskincstári rendszer működésében. Bár a tapasztalatok feldolgozása még folyamatban van, már mos kije­lenthető, hogy a központosított be­szerzések révén jelentős megtakarí­tásokat értünk el. Új számítógépes pénzügyi rendszerünk használatá­ban is az első teljes évet zártuk. Re­ferenciahelyként működő feldolgozá­sunk kompatíbilis az államigazgatási szolgáltató intézetekkel. Egyik nagy előnye, hogy a szociális programmal kialakított on-line kapcsolat révén gyorsabb és zökkenőmentesebb a szociális támogatások pénzügyi vég­rehajtása. Rendhagyó módon, össz­hangban az országossal első ízben terveztünk kétéves városi költségve­tést. A 2001 -2002-es évek gazdálko­dásának főbb mutatóit az intézményi egyeztetéseket követően, a költség­­vetési koncepcióban rögzítettük, és terjesztettük az év végén a képvise­lő-testület elé. A végleges változat el­fogadása január végén várható. Né­hány gondolat a kulturális igazgatás­ról, az intézmények működéséről. Stabil intézményhálózattal rendelke­zünk, az intézményvezetők szemé­lyében, a városi Egészségügyi Intéz­mény vezetőjének kivételével nem volt változás. Ebben az intézmény­ben a korábbi megbízott vezető pá­lyázatát támogatta a testület, kineve­zése határozatlan időre szól. Az ő vezetésével került kialakításra az új intézményi SZMSZ, átdolgozásra az orvos-szakmai program, illetve az épület-rekonstrukció újraindításának előkészítése. Új intézmény alapítá­sára is sor került a DE­Rt-től megvá­sárolt Százszorszép Óvoda révén. A fogyatékosok ellátására, gondozásá­ra két új szakápolói státuszt sikerült biztosítanunk. Nagy jelentőségűnek tartom, hogy elfogadásra került a vá­rosi közbiztonsági koncepció, a tele­pülés közbiztonsága annak köszön­hetően is javuló eredményeket mu­tat, jelentősen nőtt a bűncselekmé­nyek felderítési aránya. Kérdőíves kutatási felmérést követően elkészí­tettük az ifjúságpolitikai koncepció 110 oldalas tervezetét is, a testület előreláthatóan ez év márciusában tárgyalja azt. Feltétlenül említésre méltónak tartom, hogy hagyomá­nyos kulturális rendezvényeinket - köztük a Battai Napokat - szeré­nyebb anyagi háttérrel ugyan, de 2000-ben is sikeresen megrendez­tük. Változások voltak a gyámügyi igazgatásban. Gyámügyi Irodánkat a Városháza B épületében helyeztük el, megteremtve ezzel az ügyfelekkel való személyesebb elbeszélgetések lehetőségét. Egyébként az iroda ve­zetőjét bíztuk meg a 2001. február 1 - 21. közötti népszámlálás megszer­vezésével és lebonyolításával is. Vá­rosunk speciális helyzetéből adódó­an kiemelten kezeltük az új Kataszt­rófavédelmi Törvény előírásait. A vá­rosi védelmi bizottság az országban egyedülálló módon új térképalapú katasztrófavédelmi szoftvert alkal­maz, amely közvetlen kapcsolatban áll az Országos Katasztrófavédelmi Központtal, gyors és pontos döntései révén igen eredményesen alkalmaz­ható a vészhelyzetek megelőzésé­ben, elhárításában. A város polgárainak érdekeit szol­gálja a tavaly július 1-től létrehozott Ügyfélszolgálati és Okmányiroda. A korszerűen felszerelt, kulturált ügyin­tézést biztosító egység működése a folyamatosan növekvő feladatai elle­nére kezdettől fogva sikeresnek mondható, kivívta nemcsak a város, hanem a környező települések lakói­nak elismerését is. Szerteágazó fel­adatainkat csak szakmailag jól kép­zett személyi állománnyal lehet ered­ményesen végrehajtani. A hivatal iro­davezetői és dolgozóinak jelentős része az elmúlt évben továbbkép­zésben részesült, vizsgát tett. A szakvizsga a köztisztviselők nagy szakmai megmérettetése, munkatár­saink annak kiváló és jó minősítéssel tettek eleget. A továbbképzést a köz­­művelődési dolgozókra is kiterjeszt­jük, számukra is elkészült a kétéves képzési terv. Természetesen az interjú kereté­ben csak a legfontosabb kérdéseket érintettem. A felsorolást a hivatal munkáját jól szemléltető statisztikai adatsorral zárom. 2000. december 20-ig ügyfélforgalmunkat 28.256 da­rab (ebből úgynevezett főszámos: 14.243) iktatott ügyirattal zártuk.­­ Az Ön által irányított szervezet fontos szerepet játszik a képviselő­­testület, a különböző bizottságok ál­tal megtárgyalásra kerülő témák elő­készítésében, az előterjesztések el­készítésében, összeállításában. Mi­lyennek ítéli meg a testület és a hiva­tal kapcsolatát? Sikerül-e énkényt szerezni a Köztisztviselői Törvény­ben is megfogalmazott politika-sem­leges munkának? - Hasonlóan az ország más tele­püléseihez nálunk is volt arra több kí­sérlet, hogy a politika „bejöjjön” a hi­vatalba, befolyásolja a köztisztviselői politika-semlegességet. Szerencsé­re sikerült elhárítanunk a próbálkozá­sokat, érvényre juttattuk a jogszabá­lyi előírásokat. Kapcsolatunkat ösz­­szességében jónak ítélem. Úgy gon­dolom, hogy a testület reálisan érté­keli munkánkat, amely nemcsak er­kölcsi, hanem anyagi elismerésünk­ben is érvényre jut. - Milyen a kapcsolatuk a lakosság­gal? - A munkánkkal kapcsolatos la­kossági visszajelzéseket folyamato­san, minden hónapban kiértékeljük az ügyfélszolgálaton elhelyezett „Vendégkönyv” bejegyzései, illetve az elmúlt évben üzembe helyezett polgármesteri „Zöld szám”-ra érkező bejelentések alapján. Lényegesen csökkent a reklamációk száma, pol­gáraink elégedettek a hivatal tevé­kenységével. Igen örvendetes, hogy egyre több olyan közérdekű állam­­polgári bejelentést és javaslatot is kapunk,­­ pl. közlekedési táblák kihe­lyezésére, közterületek rendjére, buszközlekedésre stb. vonatkozóan - melyek segítik munkánkat, a tele­pülés jövőjét is befolyásoló tényező­vé válnak. Kling Ferenc ---------------------------------HELYTÖRTÉH­­ .-----­A tartalm­atk­ölÉNY Tájékoztató a környezetszennyezés helyzetéről Az elmúlt év krónikája ^Sw^'/iro.i­24^c^lekedési büntetőpontok 'Zf'BScB^ y Tízéves az Alukol $®tah»loi***125 1/ ^ • i i i /'i --------- Kézilabda gala­ x­ " .­ Ünnepek után „Te pedig, amikor adományt adsz, ne tudja a bal kezed, mit tesz a jobb, hogy adakozásod titokban történjék; a te Atyád pedig, aki látja, ami titokban történik, megfizet neked”. (Máté evangel­iuma 6:3-4.). A karácsonyi ajándékosztások során megmutattuk szeretetün­­ket és tiszteletünket a körülöttünk lévők iránt. Karácsonykor egy fokkal jobban figyeltünk egymásra: rokonra, barátra, felebarátra. Karácsony után visszacseppenve a hétköznapokba kevésbé va­gyunk figyelmesek, a lelkületünk megváltozik, ajándékot, ado­mányt adni immár nem „kötelező”. Jézus szava szerint a figyel­mességnek, adakozó szeretetnek a hétköznapokban is természe­tes helye van, csak az a kérdés, hogyan csináljuk. Ma a legtöbb cég ad különféle adományokat reklám céljából. Jó ügyet támogat a cég pedig ismertebb lesz. Sokan magánem­berként is így tesznek, ajándékuk, adományuk tulajdonképpen a saját helyzetük erősítése céljából, számításból történik. Ha szá­mításuk nem válik be, bosszankodnak. Jézus szavából kiderül: maga az ügy a fontos és nem az adakozó személye. Jézus azt ígéri, minden ügyünk Isten előtt van, így ez is: „Lát­ja, ami titokban történik”. A 2001. év is előtte telik el. Tervezzünk, cselekedjünk így, és az Ő áldása lesz rajtunk az egész esztendő­ben! Ezt kívánom mindnyájunknak! Áldás, Békesség!­­ Istennek dicsőség! Sárosi Gábor református lelkész V_____________________________ Újabb szolgáltatások az Okmányirodában Január 1 -jétől az Okmányiroda hatáskörébe került a a vezetői és forgalmi enge­délyek kiadása, valamint a műszaki vizsga bejegyzésével, az átírással, az alváz- és motorcserével, a szín-, lakcím- és névváltozással, a forgalomból történő ide­iglenes vagy végleges kivonással, a forgalmi engedély cseréjével, és pótlásával kapcsolatos ügyintézés. Az okmányiroda felkészült a növekvő feladatok ellátásra, két képzett köztisztvi­selő segíti a közlekedésigazgatási okmányok kiadását. (A közlekedésigazgatási okmányok beszerzéséhez a szükséges dokumentumok jegyzékét a 4. oldalon közöljük). MEGHÍVÓ Tisztelt Városlakók! Százhalombatta Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2001. január 18-án (csütörtök) 17.00 órától 2001. évi költségvetés tárgyában közmeghallgatást tart, melyre ezúton meghívom. A közmeghallgatás helye: Városháza „B” épület tárgyalóterme (Százhalombatta, Szt. István tér 3.) Ezúton kérem a város lakosságát, hogy a fenti témával kapcsolatos közérdekű kérdéseikkel, javaslataikkal segítsék a képviselő-testület munkáját abban, hogy a lehető legszélesebb érdekeket kifejező költ­ségvetési rendelet megalkotására kerülhessen sor. Tisztelettel: Vezér Mihály

Next