Százhalombattai Hírtükör, 2011 (25. évfolyam, 1-25. szám)

2011-05-19 / 10. szám

4. oldal A szerkesztőség fenntartja a beérkező kéziratok rövidítésének, szerkesztésének jogát, és azok tartalmával nem feltétlenül ért egyet. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. A 2010/11 -es nevelési évben is­ hatékonyan tudtunk „együtt nevelni” a Pitypangos Óvodába járó gyermekek szüleivel. Közös sikernek mondhatjuk Boros Bog­lárka I. helyezését a Szákom Kft. által meg­hirdetett „Víz a városért, város a vízért” rajz­pályázaton. A környezet szeretetére, védelmére neve­lés kiemelt jelentőséggel bír óvodai nevelé­sünkben, amely hatással van a családok éle­tére is, és talán ezért volt könnyen érthető a meghirdetett téma óvodásaink körében. Az­ -anyanyelvi nevelésünk, a mese, a könyvek szeretetére való nevelés eredménye­ként, no meg a szülőkkel karöltve való felké­szítés hozta meg, hogy a Városi Gyermek­­könyvtár által megszervezett vers- és népme­semondó verseny döntőjéig jutott el Német Nóra, ahol I. helyezést ért el mese kategóriá­ban, II. helyezést ért el Balogh Tímea vers kategóriában. A lányok a Pitypangos Palántákat képvi­selve bátran álltak színpadra az április 10-én megrendezésre került költészetnapi gálamű­soron is. A Költészet Napjához kapcsolódóan szer­veztük meg immár 10. éve a „Legszebb me­­sém-versem”­ hetet népmese délutánnal, a Süni csoport szüleinek mesejátékával, a Brémai muzsikusok megtekintésével az Állami Bábszínházban. A programsorozat részeként idén is mese- és versíró pályázatot hirdettünk szülők, nagyszülők és régi óvodá­saink részére. Meglepően sok alkotás érke­zett, amit ezúton is köszönünk az alkotók­nak, hiszen ezek a művek kötetbe foglalva gazdagítják Pitypangos gyűjteményünket. A díjkiosztó gálán - kellemes együttlét­­ben­­ hallgattuk meg Fabóné Mórucz Kinga Kacsatündér és Pallagi Virág Almaherceg cí­mű meséjét, valamint Budiás János Kincs­vadászat című kalandos meséjét, amelyet kislányával, Pannival, bábokkal adtak elő. Vers kategóriában­­ Mikulásik Máté (volt óvodásunk): Karácsony, Kiss Sándor (szülő): Levél Mikuláshoz, Mikulásik Gábor (szülő): Tavasz stilisztikailag, tartalmilag igényes művekkel jeleskedtek. A fenn sikerek tetőpontja mégis a gyer­mekek délelőttje volt „Meséljünk egymás­nak” címmel, óvodásaink mondták el leg­szebb meséiket, verseiket és megtapasztal­hatták, hogy a taps is hatalmas jutalom és el­ismerés. Tapsban nem részesültek, de külön kö­szönetet érdemelnek Gábor Katalin, Sipos Viktor és Lusánszki Béla szülők, akik a Madarak, fák napja keretében segítették ma­dárkertünket felújítani az óvó nénikkel együtt. A környezet szeretetére, védelmére és tiszteletérg„csak esztétikus kö­rnyezetben le­­het nevelni. Büszkék vagyunk rájuk! A Pitypangos Óvoda kollektívája - Ez valóság, nem álom! Petőfi Sándor és Csokonai Vitéz Mihály egy-egy álomról szóló költeményének össze­hasonlító elemzését is választhatta az a több mint 90 000 tanuló, aki május 2-án meg­kezdte a maturálást. Ez bizony a valóság volt! Hétfőn reggel nyolc órakor az Arany János Általános Iskola és Gimnáziumban is a magyar nyelv és irodalom írásbelivel kez­dődtek meg az idei érettségi vizsgák. 28 tanulónk tesz rendes, 43 pedig, a 11 .b és 12.a osztályokból előrehozott vizsgát. Az angol nyelv mellett a szabadon választható tantárgyak között diákjaink körében népsze­rű volt idén a földrajz, az informatika, a mű­vészettörténet és a testnevelés is. Ez is bizo­nyíték arra, hogy a gimnáziumi osztályok­ban sokszínű, tartalmas munka folyik. 1851-ben született az a rendelet, amely bevezette a gimnáziumi érettségit. Már az akkori vizsgának is be kellett bizonyítania, hogy az ismeret valóban a diák szellemi tu­lajdonává vált, nem csupán betanult tan­anyag. A 2005-ben megújított érettségi rendszer is ehhez a gyakorlathoz tért vissza, amikor az illetékesek megfogalmazták, hogy a felhasználható tudást, a kompetenciákat kell előtérbe állítanunk. Kedves érettségizők, váljanak valóra az ál­maitok! ME Közösségi zöldfelület Az ÖKOTÁRS Alapítvány és a MOL Nyrt. által meghirdetett „Zöldövezet 2010” elne­vezésű pályázaton a Hulladékkommandó Társadalmi Járőrszolgálat által elnyert 720 ezer forint felhasználása kezdődött meg idén áprilisban a Csónakázó-tónál. A civil szerve­zet további támogatásra lelt a tavat üzemelte­tő kommunális szolgáltatótól és­ a város ön­­kormányzatától, így valamivel több, mint egymillió forintos beruházás valósulhat meg önkéntesek segítségével. A május 14-ei faültetésben részt vállalt a MOL Vegyész Szakszervezet és az Olajipari Szakszervezet is, így közel 50 fő segítségével került beültetésre 70 őshonos növény, illetve kihelyezésre került 6 új pad és 3 asztal, ame­lyet a civil szervezet tagjai készítettek. Akinek viszont nem jutott ásó vagy lapát, az sem tét­lenkedett. A régi faelemekből 6 pad, 1 asztal és 1 szemetes edény felcsiszolását és lefestését is elvégezték, így megújulhatott a pihenő­park egy része. A faültetést megelőzően - az önkormányzattal egyeztetve - a Szákom Kft. segítette munkagépekkel a fák helyének ki­ásását, így a ligetes zöldfelület a későbbiek­ben akár rendezvények helyszíne is lehet. A projekt még nem zárult le, hiszen hamarosan kihelyezésre kerül egy ivóvízkút a Szákom Kft. segítségével, továbbá bővülni fog a sze­metes edények száma, amelyeket szintén a ci­vil szervezet tagjai fognak elkészíteni. Hulladékkommandó Társadalmi Járőrszolgálat VÁROSNAPJÓ Tóbiás Józsefet választotta elnökké a Pest megyei MSZP Tóbiás Józsefet, a szocialisták frakcióigaz­gatóját választotta elnökévé az MSZP Pest megyei területi szövetsége május 13-án, miután Varjú László, a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció Platform igazgatója visszalépett a jelöltségtől. A tisztújítás azért vált szükségessé, mert a Pest megyei MSZP elnöksége - élén Kovács Barnabás elnökkel - április elején egy véle­ménynyilvánító szavazáson elvesztette a kül­döttek bizalmát, és lemondott. Ezután az el­nöki tisztségre jelölt politikusok közül Tóbiás József és Varjú László vállalta a felké­rést, mígnem az utóbbi a pénteki küldöttér­tekezleten bejelentette visszalépését és Tóbiás támogatására szólított. Előzőleg - mivel Tóbiás József frakcióigazgató a pártelnök ve­ját igazgatja - a Pest megyei tisztújítást töb­ben afféle előrehozott Mesterházy-Gyur­­csány-párviadalként írták le. Tóbiás József ugyanakkor megválasztása után hangsúlyoz­ta: azzal, hogy Varjú László visszalépett, sikerült bizonyítaniuk a megyei szervezet egységét, és azt, hogy az nem az elvi viták színtere. Elmondása szerint ugyancsak az egységteremtés szándékával indokolta vissza­lépését Varjú. Tóbiás József elmondta, hogy a korábbi vezetőségi tagok közül László Ferencet és Sass Szabolcsot újraválasztották, míg az el­nökhelyettes és a gazdasági alelnök szemé­lyéről később döntenek. A százhalombattai MSZP gratulál és sike­res munkát kíván az új elnöknek f­ e­ zette szocialista képviselőcsoportban, Varjú László pedig a volt miniszterelnök platform­ Országos siker Nemrég számoltunk be arról, hogy az Eötvös Loránd Általános Iskola 3. b osztá­lyos tanulója, Soós Máté megyei első helye­zést ért el a Zrínyi Ilona Matematikaverse­nyen. Ezzel az eredménnyel egyenes út veze­tett az országos döntőig. Máté és osztályfőnöke, Viziné Hangyássy Zsuzsanna lázasan készülődött az újabb megmérettetésre. A sok befektetett munka és a kitartás meghozta a sikert Máté számá­ra. Április 20-22 között Kecskeméten, a kö­zel 7000 indulóból, 13. helyezést ért el, amely egy 3. osztályos tanuló számára iga­zán felemelő érzés. Nagyon büszkék vagyunk rá, s további sok sikert kívánunk a matematika világában is, hogy jövőre ismét elindulhasson, s ha­sonló szép eredményt érjen majd el. Gratulálunk Máténak és osztályfőnökének! Pálfi Adrienn Veronika Hangfoglalás az Aranyban Az Arany János Általános Iskola és Gim­názium gimnazista tanulói közül néhányan (többek között helyi együttesek, az Almost Normal, Black Melon, H.A.N.D. jeles képvi­selői) Törökné Molnár Gabriella énektanárnő inspirálására neveztek be az idei „Hangfoglaló hétfő” elnevezésű országos ének-zenei verseny­re. A versenyen részt vehetett Magyarország bármely általános és középiskolája, célja a ze­ne, az együttzenélés népszerűsítése. A résztve­vőknek minden évben egy ismert magyar dalt kell előadni, illetve - bizonyos megkötések mellett­­ feldolgozni. Ebben az évben Presser Gábor és Szteva­­novity Dusán: Ezt egy életen át kell játszani cí­mű szerzeményére esett a választás, melyet a kiírásban szereplő időpontban kellett eljátsza­ni és az előadásról készült felvételt a megadott internetes oldalra feltölteni. A felvett anyagot a közönség szavazatai mellett, egy 5 tagú szak­mai zsűri értékeli. Az­­Aranyos” diákok (Kiss Henrietta - ének, Bárkányi Benjámin - gitár, Bíró Gábor - ének, Gáspár Bence - dob, Horváth Ádám - gitár, Kovács Dániel - basszusgitár, Szigeti Balázs - ének, Bárkányi Dominik - képanyag felvétele, elkészítése) a nehezebb utat válasz­tották, igazán kreatív módon nem egyszerűen eljátszották a dalt, hanem igazi zúzós rock and roll átdolgozást hallhatunk tőlük egy kis reggae-vel fűszerezve. Ezúton is megköszönjük, hogy a BKK hely­színt biztosított a felvétel és a hanganyag elké­szítéséhez. Az elkészült video­klip megtekint­hető a www.hangfoglalasonline.hu oldalon, megnézése egy-egy szavazatot is jelent a zené­szek számára. Kérjük a Kedves Olvasókat, szavazataikkal segítsék diákjainkat a győzelemhez! Köszönjük! BH 4 Százszorszép édesanyák Egy héttel ezelőtt a Százszorszép Óvoda Napraforgó Csoportjának hirdetőtáblájára nagy szívecske meghívó került ki: „Kedves Anyukák! Szeretettel meghívunk Titeket 2011. május 5-én (csütörtökön) 16.00-ra az Anyák Napi ünnepségre. Gyerekek.” Meghatottan kezdtem készülődni első olyan Anyák Napi ünnepségemre, melyen anya­szerepben vehetek részt. Kiscsoportos gyermekeink ünneplőben vonultak be a tornaterembe és mutatták be a nevelési év során tanult dalokat, mondóká­­kat, versikéket. A kisfiúk ezek után párt vá­lasztottak és kéz a kézben táncoltak a kis­lányokkal. A műsor végén a virág mellett ki­csiny kezük agyag­lenyomatát és egy szívecs­ke medálos nyakláncot ajándékoztak nekünk. Minden Édesanya nevében köszönöm szépen Ági (Feketéné Gyurkó Ágnes), Ildikó (Bárány Sándorné) és Suzi (Sági Susann) né­ninek, hogy felkészítették kis ovijaikat a kö­szöntésünkre, ami után Bartos Erika, a nép­szerű Anna, Peti és Gergő mesekönyv-soro­­zat szerzőjének sorai jutottak eszembe: „Anya ezen a napon ismét megállapította magában, hogy nincs jobb dolog a világon, mint Anyának lenni.” Tőke Orsi SZÁZHALOMBATTAI HÍRTÜKÖR • XXIV. ÉVFOLYAM 10. SZÁM Ausztriai kirándulás Utólag visszatekintve lehet, hogy amit Liszt Ádám számára 1808-ban büntetésnek szán­tak, hogy tudniillik a tehetséges csellista juh­­telepvezetővé „avanzsált” Raidingban, az va­lójában áldás volt. Társadalmi rangja és a zeneszerető Esterházy-udvar közelsége biztonságos indu­lást adhatott fiának, Ferencnek, hogy csodála­tos életutat járjon be, és hagyjon páratlan ze­nei örökséget a világnak. Eme gyermekévekről a szülői házban - ami ma múzeum - gyűjthetünk kultúrtörténeti csemegéket utunk során május 10-én. Ragyogó napsütésben reggel 7 órakor in­dultunk. Első célállomásunk Raiding volt, másik nevén, Doborján a határtól alig néhány kilométerre fekvő burgenlandi mezőváros. Innen Eisenstadtba, magyar nevén Kis­martonba mentünk. Itt főként az Esterházy­­kastélyra voltunk kíváncsiak, ami a tartomá­nyi székhely egyik gyöngyszeme. Az egykori hercegi rezidencia hangversenytermének cso­dálatos akusztikájáról mi is meggyőződhet­tünk, a világ minden tájáról érkező művészek előadásainak ad otthont. A legismertebb ezek közül a Haydn-napok. Joseph Haydn kar­mesterként dolgozott az udvarnál, és 1766-tól a „nemzet kedvence”-ként tisztelték. Kirándulásunk a hűség városában, Sop­ronban ért véget a Fekete bárány étteremben. Klubtársaim nevében köszönöm ezt a szép utat Nagy Györgyné Mártinak, vezetőnknek és Nagy Ferencné Kamillának, az út szervező­jének! Kocsis Sándorné a NYUPEK tagja

Next