Százhalombattai Hírtükör, 2016 (29. évfolyam, 1-25. szám)

2016-01-14 / 1. szám

HELYTÖRTÉNETI -ITlf (XTf) GYŰJTEMÉNY XXIX. évfolyam 1. szám Megjelenik kéthetente, 5000 példányban • INGYENES 2016. január 1. Elképesztő tömeg és elképesztő zene - így lehetne jelle­mezni a Freedom idei, hetedik újévi hangversenyét, ame­lyet január 10-én tartottak Százhalombattán, a Szekeres József Rendezvényközpontban. Babos Gyula, Fekete-Kovács Kornél, Szolnoki Péter, Szakcsi Lakatos Béla - soha ennyi nagyszerű zenész nem lépett egyszerre színpadra a tehetséges, fiatal muzsikusokból álló együttessel. A hatás pedig nem is maradt el, varázslatos per­ceket élhetett át a közönség. A zsúfolásig megtelt rendezvényköz­pontban ezúttal is megjelent K­án Mór izraeli nagykövet, aki negyedik alkalom­mal vett részt az újévi koncerten. Mint mondta, lehet, hogy egyben utoljára, mivel a jövő évtől Jeruzsálemben dol­gozik. Megjelent az Angolai Köztársaság nagykövete, Bóna Zoltán és Tóbiás Jó­zsef országgyűlési képviselő, több szom­szédos település polgármestere, számos helyi városvezető, valamint az idei ked­vezményezett, a Vöröskereszt területi és országos vezetői is. A közönséget Sinka László alpolgármester és K­án Mór kö­szöntötte. A hangverseny első felében a legnép­szerűbb komolyzenei klasszikusokat - egyebek mellett Mozart Kis éji zenéjét, Bach Al­jét, Albinoni Adagioját­­ ját­szotta a Freedom - ezúttal nem a tőlük megszokott modern átiratokban, hanem eredetiben, majd a második részben színtiszta és sziporkázó jazz árasztotta el a termet valósággal lenyűgözve a hall­gatóságot. A szünetben rendezett sajtótájékoz­tatón az izraeli nagykövet elismeré­sét fejezte ki a városnak a koncertsoro­zat karitatív szerepe miatt, Sinka Lász­ló pedig reményének adott hangot, hogy a résztvevők idén is nagyvonalúan ada­koznak. Kiss László alpolgármester, a MÚSZ szövetségi kapitánya gratulált K­án Mórnak a decemberben, Izraelben rendezett úszó Eb magas szintű szerve­zéséhez és köszönetet mondott a kitű­nő ellátásért, valamint a rengeteg baráti jobbért, amelyekben a nagykövet hazá­jában volt része. Gerzsényi István, a Vöröskereszt Pest megyei igazgatója szintén háláját fejezte ki, amiért szervezete lett az idei jótékony­­sági gyűjtés kedvezményezettje. Mint is­mert, a Vöröskereszt hajléktalan szállót és családok átmeneti otthonát üzemeltet Százhalombattán. Hogy mekkora összeg­gel támogatta a hangverseny közönsége az integrált intézményben ellátottakat, az csak az idén 135 éves karitatív szerve­zet februári országos konferenciáján de­rül majd ki, amelyet egyébként szintén városunkban rendeznek meg. A koncerten elhangzott, hogy meg­jelent a Freedom Jazz Quartet Puzzle című első albuma, amelyen kilenc saját szerzeményük hallható Babos és Szakcsi Lakatos közreműködésével. Be is mu­tattak néhány darabot. Emellett felcsen­dültek jazz gyöngyszemek, valamint Szolnoki Péter két Bon-Bon klasszikusa is­­ a megszokottnál finomabb hangsze­relésben. Aki ott volt, valószínűleg azzal távo­zott, hogy jövőre sem szeretné kihagy­ni a Freedom évnyitó koncertjét. Persze, nagy kérdés, sikerülhet-e felülmúlni az idei élményt. (Fotó: Szabó Tímea) DK A 2016-os év első százhalom­battai kisbabái január 3-án születtek. Mindketten lányok, de egyikükről csak ennyit tudunk, mert a szülei nem kívánták tájé­koztatni a nyilvánosságot. A másik újszülött Krisneider Gréta, aki a várt időpontnál egy héttel koráb­ban, január 3-án 7 óra 55 perckor szü­letett a 2-es számú Női Klinikáéi. Makk­­egészségesen, 50 centiméteresen és 2810 grammal látta meg a napvilágot. A kórházban töltött három napot meg­nehezítette a hasfájás, de amióta Gréta itthon van, nyugodtabbnak látszik, szé­pen eszik és alszik. Anyukája a nagyszü­lőktől és a férjétől is sok segítséget kap. Szabó Veronikának és Krisneider Ró­­bertnek Gréta a második gyermeke, na­ Az év első babái­ g jobbik lányuk a négy és fél éves Betti­ további gyermeket. Szerkesztőségünk na. Úgy érzik, hogy a kistesó érkezése­ jó egészséget és sok-sok további boldog vej lett teljes a család, és nem terveznek évet kíván nekik! wwwww.battavizsga.hu Bejelentkezés: Tel./fax: (23) 540-101 Százdbatta Olajmunkás u. 5.­­ a Mottót mellett Az Aranykapu Alapítvány szeretettel meghívja 2016. február 6-án 18 órától.­­ A Szekeres József Konferenciaközpontban tartandó témájú jótékonysági báljár­jegyek válthatók. Czakó Nicolette-nél az alábbi időpontokban: hétfő-péntek 8-9 óra között, kedden, csütörtökön 16-17 óra között, pénteken 13-14 óra között az iskola portájánál, illetve Márkus Gabriellánál a CBA-val szembeni újságos pavilonban nyitva tartási időben. *­V Képviselői évértékelők Kevesebb nyitva tartás, drágább szolgáltatások Kézen fogva vezetett az élet Hogy volt 2015? Házhoz jön a segítség Ádám dobozai Jó évet zárt a VVK Nem hagyjuk Megtelt a főtér tiltakozókkal azon a demonstráción, amelyet két helyi civil szervezet, a Hulladékkommandó és a Napos Oldal rendezett a Homatech Zrt. városba terve­zett gumifeldolgozó üzeme ellen Százhalombattán január 8-án. Az ezer-ezerkétszáz fős tömeg többször is a „Nem hagyjuk!” felkiáltást skandálta. Az eseményről több országos médium hírt adott. A tiltakozók három városrészből vo­nultak a Szent István térre, sokan érkez­tek a környező településekről is. Transz­parensekkel, dudákkal, kereplőkkel, ál­arcban, vegyi védőruhában jelentek meg. Számosan a babakocsis gyerekei­ket is elhozták, és megjelent néhány lo­vas Nyírő­ László tanyájáról. A felvonulá­­sokat és a főtéri eseményeket nagy erők­kel biztosította a rendőrség és a közterü­let-felügyelet. A tömeg elsőként a Himnuszt énekel­te el, majd dr. Illés Zoltán mondott be­szédet. A volt Fideszes környezetvédel­mi államtitkár, aki az analitikai kémia szakterületén szerzett tudományos fo­kozatot és jelenleg is hulladékgazdálko­dást tanít a Közép-európai Egyetemen, nem először fejtette ki álláspontját a hulladék­feldolgozó beruházással kap­csolatban, amelyről úgy vélekedik, sem gazdaságilag sem pedig környezetvédel­mi szempontból nem fenntartható. Ha megépül az üzem, az nem csak a város­ban, hanem a környéken élők egészségét is veszélyezteti majd, mivel rákkeltő ve­­gyületek jutnak a levegőbe. Ismételten arra biztatta a megjelenteket, semmi­képp se hagyják, hogy ez megtörténjen. Tápai Mónika, a Hulladékkomman­dó Társadalmi Járőrszolgálat veze­tője felolvasott egy petíciót, amelyben arra szólítják fel Áder János köztársa­sági elnököt, ne engedje, hogy Battán vagy bárhol az országban megvalósul­jon hőbontás (pirolízis) technológiájára épülő gumifeldolgozó üzem. Szabó Attila, az önkormányzat kör­nyezetvédelmi tanácsnoka és a DK te­rületi vezetője azt mondta, eleve gyanús, hogy a város az országos sajtóból szer­zett tudomást az üzem tervéről. Szerin­te a kormány azért nyilvánította kiemelt jelentőségűnek a Homatech beruházá­sát, hogy meg lehessen kerülni a lakos­ságot, hogy „nélkülünk, a fejünk felett döntsenek rólunk”. Ha valóban nem lesz ránk veszélyes ez az üzem, vajon miért nem kérdeztek meg minket? Elmondta, hogy decemberben független szakem­berekből álló hatfős csoportot kért fel az önkormányzat. Azt a megbízást kap­ták, hogy vizsgálják át a Homatech ter­vezett üzemére vonatkozó dokumentá­ciót, és felolvasta a jelentésüket. Esze­rint a dokumentáció nem nyújt kielégí­tő információt és nem ad megnyugtató válaszokat azokra a kérdésekre, ame­lyek aggasztják a városban élőket. Nem támasztja alá a választott technológia, a­­pirolízis fenntarthatóságát. Kiderül be­lőle, hogy a beruházó valótlanul állítot­ta, hogy nem lesz károsanyag-kibocsá­­tás és feldolgozási hulladék. Ha pedig a kibocsátás nem éri el a megengedett ha­tárértéket, akkor is többletterhelést és egészségügyi kockázatot jelent. Mind­ezek alapján a felkért szakértői testület mind műszaki, mind pedig környezetvé­delmi, egészségügyi és gazdasági szem­pontból kockázatosnak tartja a tervezett beruházást, és nem javasolják, hogy az önkormányzat támogassa azt. Jelenté­sük egyébként hamarosan felkerül a vá­rosi honlap gumifeldolgozóval foglalko­zó linkjére. Szabó Attila kitért arra is, hogy a DK és a Hulladékommandó több mint öt­ezer aláírást gyűjtött össze amellett a kö­vetelés mellett, hogy a Pest Megyei Kor­mányhivatal ne adjon ki engedélyt a be­ruházáshoz. Véleménye szerint azonban a „kormány nem ért a szép szóból”, mert a tiltakozás ellenére kiemelt státuszt ka­pott a gumifeldolgozó. Ezért a tiltako­zásnak továbbra is hangosnak és erő­teljesnek kell lennie, mindaddig, amíg a beruházók le nem tesznek a szándé­kukról. Higgyenek a civilek erejében és csak akkor adják fel az ellenállást, ha meg­győződtek arról, hogy nem fog megvaló­sulni a gumifeldolgozó üzem! Folytatás a 3. oldalon HERBÁRIA ÁTKÖLTÖZTÜNK! Százhalombatta, Damjanich út 24. A hirdetés felmutatásával ] 20% kedvezményt adunk minden teljes árú cipőből Az ajánlat 2016.01.31-ig érvényes! dex TELJES KÖRŰ Haitis TEMETKEZÉSI SZOLGÁLTATÁS 2440 Százhalombatta, Madách Imre u. 48. (SZTK mellett) : 06-23-523-491 • Mobil: 06-20-349-7872 (Márton Ágnes) Nyitva: munkanapokon 9-15 óráig 24 órás ügyelet: 06-20-390-9871 Tel.: 4N­r 4

Next