Százhalombattai Hírtükör, 2017 (30. évfolyam, 1-25. szám)
2017-01-26 / 2. szám
helytörténeti f°JVÍ SZÁZHALOMBATTAI VÁROSI KÖZÉLETI LAP W W W. HIRTU KO R . HU XXX. évfolyam 2. szám Megjelenik kéthetente, 5000 példányban • INGYENES 2017. január 26. Mindennapi kultúránk „A kultúra arra való, hogy az ember valahogy gyógyítani tudja a lelki baját és érezze jól magát” - fogalmazott Takács Péter a Magyar Kultúra Napján rendezett városi ünnepségen január 22-én. A Barátság Kulturális Központ egykori igazgatója Pleidell János festőművész emlékkiállítását, majd a SZAK Stúdió és a Benta Art Regionális Művészeti Egyesület közös tárlatát nyitotta meg. Utóbbival kapcsolatban egyebek mellett elmondta: kirobbanóan tehetségesnek tartja az egyik kiállítót, Fazekas Leventét, és nagyon bízik abban, hogy ehhez mérten kap támogatást művészete kibontakoztatása érdekében. A figyelemre méltó képzőművészeti bemutatók avatása után Szigetvári József, a BKK jelenlegi vezetője mondott pohárköszöntőt. Kiemelte: munkatársaival együtt nagyon büszke, hogy kollégájuk, Nagy Rozália kapja az idei Kultúráért Százhalombatta Díjat, amelynek nem sokkal később az átadására is sor került. A Színházteremben rendezett ünnepi műsorban Násztor Eszter, a negyedik Himnuszszavaló-verseny második helyezettje szavalta el Kölcsey nemzeti fohászát, majd Szélpál Péter, a verseny idei győztese adta elő a magyar irodalom egy másik gyöngyszemét, Aranytól A walesi bárdokat. Idén ünnepeljük ugyanis a költő születésének kétszázadik évfordulóját. A fiatal tehetségek szavalatai után az ünnepség résztvevői egyperces néma főhajtással fejezték ki kegyeletüket a veronai buszbaleset áldozatai iránt. A Himnusz nemzeti összetartozásunk szimbóluma, minden magyar közös imája az egész Kárpát-medencében, de azon túl is - mondta Sinka László alpolgármester ünnepi megemlékezésében. Mivel a kultúra a nemzet megmaradásának alapja, minden tiszteletet megérdemelnek, akik értékekkel gazdagítják. Amit ugyanis hozzátesznek a kultúrához, azt a közösség érdekében teszik. Az alpolgármester gratulált a Hamvas Béla Városi Könyvtár dolgozóinak és vezetőjének, aki aznap vette át a Minősített Könyvtár kitüntető címet, majd átadta a Kultúráért Százhalombatta Díjat Nagy Rozáliának. A BKK művelődésszervezője 1983 óta dolgozik a városunkban. A budapesti Képző- és Iparművészeti Szakközépiskolában érettségizett, majd az Apor Vilmos Katolikus Főiskolán szerzett diplomát. Évekig tanult rajzolni, festeni. A bőrtől a kerámiáig mindenhez ért, amit nem tud elkészíteni, az gyakorlatilag nem is létezik - mondta róla egykori igazgatója, Takács Péter. A városban élők eredményes triatlonistaként is ismerhetik, de valószínűleg jóval többen kerültek vele kapcsolatba kiállítások, alkotóműhelyek, játszóházak, kézműves foglalkozások, nyári gyermek- és alkotótáborok szervezőjeként, a „művház” tehetséges dekoratőreként és nem utolsó sorban alanyi alkotóként, hiszen a Benta Art jelenlegi kiállításában is megcsodálhatjuk egzotikus hüllőt ábrázoló művét. Az egyesületet közel tíz éve alapította és vezeti. Folytatás a 2. oldalon Mi Helykereső véradók Minősített könyvtár lett a HBVK Ingyenessé tennék a védőoltást . Minden innen indult - Ötvenéves az1-es Számú Általános Iskola