Szénanátha, 1990 (31. évfolyam, 1-12. szám)

1990-08-01 / 8. szám

10 Miből él a nappalis diák? Általános tanulmányi ösztöndíj: Az első tanév második felétől kezdődően egy-egy félév időtartamára juttatandó annak a hallgató­nak, aki az első félévben legalább 3,00 tanulmá­nyi eredményt ért el. Összege havi 300—2500 forintig terjedhet. A kiemelt ösztöndíj összege maximálisan havi 2500 forint. Köztársasági ösztöndíj: Köztársasági ösztöndíjban — a III—V. év­folyamos, a főiskolai karon a II—III. évfolyamos hallgatók részesülhetnek, amennyiben az előző tanév mindkét félévében 4,5-nél jobb tanulmányi eredményt értek el, a képzési cél szempontjából jelentős szűkebb szakmai területen kiemelkedő tudást mutattak, tudományos diákkörben, vagy más területen eredményes szakmai munkát vé­geztek, tanulmányi fegyelmük, valamint emberi magatartásuk példamutató. A köztársasági ösztöndíjat a földművelésügyi miniszter adomá­nyozza egy tanévre, összege havi 3300 forint. Szociális támogatás A szociális támogatás célja, az arra rászoruló hallgatók segítése pénzbeli és természetbeli jut­tatásokkal, felsőfokú tanulmányaik folytatható­sága érdekében. A támogatás feltételeit és össze­gét a művelődési miniszter által kiadott irányel­vek alapján az intézményi szabályzatok határoz­zák meg. A szociális támogatás összegét jelenleg olyan módon állapítják meg, hogy az egy főre jutó családi átlagjövedelmet vidéki hallgatóknál 4200, helyben lakó hallgatóknál 3600 forintra egészí­tik ki. Ezek a jövedelemhatárok tanévenként változhatnak. A fentiek alapján megállapított pénzbeli szociális támogatás a hallgató jövedelmi helyzeté­től függően 300-tól 3800 forintig terjedhet. A természetbeli szolgáltatások keretében a hall­gató kollégiumi elhelyezést és kedvezményes étkezést vehet igénybe. A pénzbeli és szociális támogatás céljára fel­használható intézményi keretösszegből segély­keretet kell képezni, amely az arra rászoruló hallgatók esetenkénti, rendkívüli segélyezésére szolgál. Társadalmi ösztöndíj A vállalatok, intézmények — szakember-szükség­letük tervszerű biztosítása érdekében -- a felső­­oktatási intézmények nappali tagozatos hallga­tóival társadalmi ösztöndíjszerződést köthetnek. A szerződésben a vállalat, intézmény meghatáro­zott havi összeg folyósítására vállal kötelezettsé­get, a hallgató pedig a megállapodás szerint tanul­mányok folytatását és a képzettség megszerzése után a szóban forgó vállalatnál, intézménynél meghatározott ideig tartó munka végzését vállalja. A fentieken kívül a hallgatók jövedelemkiegé­szítő pótlékot (összege havi 1210 forint), továbbá a szakmai gyakorlatok idejére ösztöndíj-kiegészí­tést kapnak. SZÉNANÁTHA FONTOS ÜGYEKRŐL­­ RÖVIDEN BŐVÜLT a hallgatói részképzés­ben részt vevők száma. A Mező­gazdaság-tudományi karról ket­ten az USA-ban, egyen-egyen Franciaországban és az NSZK- ban tanultak. A Mezőgazdasági gépészmérnöki karról hárman utaztak a Szovjetunióba, öten az NDK-ba, ketten Franciaországba, egy diák pedig Angliába. Egy-egy egyetemista az NSZK-ban, illet­ve az NDK-ban gyarapította ismereteit a Gazdaság- és társa­dalomtudományi karról. AZ IAAS, az Agrárhallgatók Nemzetközi Szervezetének kong­resszusát első ízben rendezhet­ték Magyarországon. A rendezési jogot a GATE kapta meg, s a diákok sokoldalú programmal tölthették idejüket a vakáció­ban a városban. AZ EGYETEM jelentős erőfe­szítéseket tett annak érdekében, hogy a következő tanévtől a ha­tárainkon túl élő magyar nemze­tiségű fiatalok Gödöllőn tanul­hassanak tovább. A nyári felvé­teli vizsgák után erdélyi, kárpát­aljai hallgatók is a városba készülnek. SOK ELKÉPZELÉS született a kistermelés és a farmerképzés egyetemi oktatásának megújítá­sára. Nemzetközi együttműkö­dés keretében két nyugat-euró­pai egyetemmel közösen várha­tóan saját tangazdasága is lesz a jövőben a GATE-nek. A SZABAD tanárválasztás kér­désével több alkalommal foglal­koztak. Általános kiterjesztésé­hez nincsenek meg a feltételek, de kísérleti jelleggel, azon tan­székeknél, ahol megvalósítható, javasolják bevezetni. FELÜLVIZSGÁLTÁK a hallga­tók karok közötti átvételének egyetemi mechanizmusát. A cél az, hogy a jogszabályok betar­tása mellett egy rugalmas rend­szert alakíthassanak ki, s bürok­ratikus eszközökkel ne gátolják a hallgatók karok közötti moz­gását. MIÉRT SZÉNANÁTHA ? Három évtizeden keresztül Mezőgazdasági Mérnöknek hív­ták az egyetem lapját. A megö­regedett név sehogysem e lett korunk változásaihoz. Hallgatók és oktatók lettek allergiásak az egyetem más öregségeire, s diák­újságírónk, Durkó Károly fejé­ből kipattant a szikra: legyen lapunk neve Szénanátha. Ő és társai, Kuruc János, valamint Paulik József már diákszerkesz­tőink. E sorok olvasói közül is reméljük, hogy többekkel talál­kozunk majd redakciónkban. Már most írhattuk, mit vártok a GATE-től!

Next