Úttörő Űrszonda, 1981-1982 (7. évfolyam, 53-58. szám)

1981-12-01 / 53. szám

VII. ÉVFOLYAM, 2. /53­/ SZÁM 1981. DECEMBER Már a szüleink is a" Pajtással nőttek fel, hi­­szenlő­ lap végig­ kisérte az úttö­rőmozgalom tör­ténetének Har­mincöt évét. Az 1946 karácso­nyára megjelent első szám óta többször írt rólunk, túrás­ gyerekekről is. Most, a szüle­tésnapját ünnep­lő Pajtás kö­szöntéseképp a" c­s­a­pa t"t­ört­éne­t­­­ből ezekre a szép pillanatok­ra emléke­z­ünk, táncszakkört veze­tett, Csányi And­rás nyolcadikosról. 1957-ben Gólya Ju­lianna tudósított arról, hogy rendbe­­tették a szovjet ka­t­onák"sirj­át.B­á­­tors­ág volt ez az ■ellenforradalom" után. 1958-ban több írásban számoltak ide a Rákóczi Rádió életéről. 1965-ben a Nemes Tettek Nagy­tanácsának pákozdi" akcióján Polgár Má­ria nyilatkozott, majd 3 év múlva a címlapra került, mint a túrai úttö­­rőparlament elnöke. 1955-ben az I­. Országos Úttörő Találkozón Fábi­án Imre kösz­ön­tötte az állam" vezetőit­­ cím­lapon, írtak a Kossuth-díjas Ko­vács Lászlóról, aki énekkart és 1977-ben az az Űr­szondáról, egy év" múlva a csapat fo­tó- és filmklubjá­ról írtak a Pajtás" munkatársai, akiket minden túrás kisdo­bos és úttörő" nevé"­ben szeretettel kö­szöntünk!

Next