Pest Megyei Hirlap, 1958. október (2. évfolyam, 231-257. szám)

1958-10-24 / 251. szám

1958. OKTÓBER 34. PÉNTEK a b­u­d­ai jár­uhel­­hima., ; HÚSZ FIATAL ÁLMA! Valami új születik Solymá­ron. Híre túlszárnyalja majd a község határát. És az egész megyében emlegetni fogják. Termelőszövetkezet alakul! Termelőszövetkezet? — kér­dezheti csalódottan az olvasó. Hiszen az ország minden szög­letében, a megyében is számos működik már és szerveződik most is. Van olyan termelőszö­vetkezet, amelyben saját sze­mélygépkocsijuk van a tagok­nak, van amelyik milliomos... Miért különös hát akkor ez a solymári tsz? Különben is, kár egy nemlétező termelőszövet­kezetnek ilyen nagy hírét kel­teni! Egy kis türelmet, kedves ol­vasó — ne hamarkodd el a véleményed. — Mert ez­ az ala­kuló tsz más, mint a többi, amelyek a megyében vannak. Ezt húsz kiszes alakítja. Ak­kor, amikor minden községben panaszolják, hogy a fiatalság nem marad a mezőgazdaság­ban. Akkor, amikor attól fél az ember, hogy elöregszik, elnép­telenedik a falu. A fiatalok nem törődnek a földdel, csá­bítja őket a város, a gyár, a nyolcórai munka. Nem kérnek a paraszti életből... A solymári húsz fiatal éppen ebben az időben gondolja meg magát. Szilárd elhatározásuk, hogy szövetkeznek. Nem gye­rekes lelkesedésből, nem fel­tűnéskeltésből, hanem komoly, felnőttes megfontoltságból. — Miért utazgassunk mi? — mondogatják. Ha jól gazdálko­dunk, itt Pest közelében job­ban keresünk, mint most. Ter­mészetesen nem rögtön, majd egy-két év múlva. S hogy mi­lyen lelkiismeretesen készül­nek rá, mutatja a két ezüstka­lászos­­ tanfolyam szervezése, amelyeket novemberben indí­tanak be. Már kiszemelték a szövetkezet agronómusát is. Azt tervezik, hogy eleinte min­dent saját erőből, munkaidő után végeznének, s amikor a nagy munka ideje márciusban eljön, kilépnek jelenlegi mun­kahelyükről ... Az ötlet régen született, de az igazi ter­­vezgetés két hónapja indult. Még az sem riasztja vissza őket, hogy a felsőbb szervek lassan, nehezen, értik meg jó­­szándékukat. Talán egy kicsit bizalmatlanok is. Pedig semmi ok erre. Ha valaki megismeri Burza Imre KISZ-titkárt, vagy a többi kiszest, már szinte lát­ja a virágzó, gazdagon termő kertészetet... Hiszen eddig is, íimibe belefogtak, hasznára volt a községnek, a fiatalok­nak. Szorgos munkájukból te­remtették elő azt a függönyt, amely ma a KISZ-szobájuk ab­lakát díszíti, saját erőből vásá­rolták biliárdasztalukat, hang­szereiket ... őket dicséri, hogy október 25-én politikai kör és egy „Világtérkép előtt“ szemi­nárium kezdődik, hogy bábcso­portot hoznak létre, amellyel először a fóti Gyermekváros lakóit szórakoztatják majd, hogy november 5-én hidat épí­tenek Solymár-kültelken, hogy ma gyűlést rendeznek 250—300 fiatal számára, akik ez évben választanak először életükben... Ebben a KISZ-szervezetben született az a gondolat, hogy csupa fiatalokból termelőszövetkezetet alakítsa­nak. Itt dédelgették tervüket és szövik tovább álmaikat... és hogy lesz belőle valami, az egészen bizonyos... Burza Imre KISZ-titkár, az ifjúsági termelőszövetkezet egyik jövendő tagja A „keményszívű“ tanácselnök intézkedése meghiúsította szép tervét, azt ugyanis, hogy nem­rég szerzett portájukat tetszés szerint kerítse körül és töltse fel a közútból kihasított lapá­ly­os területet.­Az esetről tudni kell, hogy a szóban forgó terü­let közvetlenül a domb alatt húzódik. Tavaszi hóolvadáskor, vagy a kiadósabb nyári ziva­tarok alkalmával rengeteg víz zúdul a lakásokká átépített pincesorra, s volt rá példa, hogy elöntötte a pincéket. Czakóné — minthogy nem bennszülött — ezt nem tudja s egyelőre nem is akarja tu­domásul vennii. Lázár pedig nem volt rest, hogy álláspont­ját a helyszínen is megokolja. Fö­dmérnökkel szállt ki a Pincetelepre, érvei azonban nem találtak megértésre. Bár­mily sajnálatos, hogy Czakóék elképzelése egyelőre nem va­lósulhat meg, mi mégis a ta­nácselnök „kérlelhetetlensé­­gének” örülünk. Meggyőződésünk, hogy az immár ürömi polgárokká lett Czakóék is megértik majd: ta­nácselnökük akkor lett volna keményszívű, ha másként dönt... Lehet, hogy Czakó Jánosné pincetelepi lakos megorrolt Lázár Józsefre, Üröm tanács­elnökére. Megorrolt, mert a „keményszívű” vezető minapi A község ellátását k­ell javítani! Alig három hónapja, hogy Döme­s Sándor a Budakeszi Községi Tanács­­ élére került. Hiába kérdezzük, ne­­­héz tőle választ kapnunk. Nem­­ akarja elhamarkodni a vélemé­­­nyét. Eddig leginkább csak ismer­­­kedett a község életével, problé­­­máival. Az alsó- és a felsőrészen­­ is sok-sok lakossal beszélgetett, s Éppen ezek a bezélgetések érlel­­­ték meg benne azt az elhatározást,­­ hogy munkája középpontjába a­­ község ellátásának megjavítását­­ állítsa. Kevés a húsüzlet Budakeszin és­­ s ami a legfőbb az igényeket nem­­ tudja kielégíteni. Ezért a lakosság­­ nagy része Budapestre jár besze­­­­rezni szükségletét, ami azt is je­­­­lenti, hogy az autóbusz költség­e megdrágítja a vásárlást. Egy új húsbolt és valamivel több hús meg­szüntetné a korai sorállásokat és ,• a felesleges, indokolatlan akadá­­l. Ivókat a háziasszonyok vásárlása­­ előtt. A tejellátás már december 1-től megjavul, mert a faluban tejcsár­­d­át nyitnak. Annak is utána néz­nek, hogyan lehetne letörni piaci árakat, mert jelenleg a buda­­­keszi piac 5—10 százalékkal drá­gább, mint a pesti! A tanácselnök megtalálta, mi a legnagyobb gondja a lakosságnak! Igényes fiatalok Werle Józsefné nem őslakos Budakeszin, „csupán”* 35 esztende­je él a községben. Az emberöltő­­nyi idő sok-sok emlékét idézi be­szélgetésünk, amelyet barátságos otthonában folytatunk. Férje a község köztiszteletben álló vízve­zetékszerelő kisiparosa és tanács­tagja, most is dolgozik valahol, pe­dig már régen besötétedett. Őt vár­juk tulajdonképpen, tőle szeret­nénk hallani, mit változott Buda­­k­eszi az elmúlt évtizedekben, mennyit fejlődött különösen az utolsó évtizedben. Werléné a saját fiatalságáról be­szél, majd a jelenre fordítja a szót: — Tudja, a mai fiatalok már nem olyanok, mint amilyenek mi vol­tunk. Igényesek ... Nem részletezi, hogy ez miben nyilvánul meg, de szükségtelen is. Elég egy pillantást vetni öltözkö­désükre, gondtalan szórakozásuk­­ra, kulturáltságuk látható jeleire. Budakeszi utcái a „csúcsforgalom** idején új motorkerékpárok berre­gésétől hangosak, a a szaporán közlekedő kék autóbuszok estén­ként sok-sok fiatalt visznek szín­házba, operába. Wer­le Józsefné gondolatainak befejezéseképpen még annyit fűz hozzá: — Jól teszik! Mi meg csak ennyit* — Tehetik ... A járás gyarapodásának néhány adata . Csupán az elmúlt négy esztendőben 3814 lakás épült.­­ A felszabadulás előtt nem­i idényjellegű bölcsőde működik.volt, most nyolc állandó és egy­­ ifeSfl ifjf/film 1945-ben 10 volt, ma 24 film­színháza van a járásnak.­­ 1948 óta két gépállomás 8S erőgépe könnyíti meg a mezőgaz­­­ §­dasági munkát. 1 f A felszabadulás előtt ritka sásszámba ment, vagy dolgozó parasztnak motor kerékpárja volt. ha munkásnak | Ma _ a csecse­ | | mőket és az aggastyánokat is beleszámítva — a járás minden 1 | tizedik polgárának motorkerék­párja van. g ^n­uiiiiiiiiiiiiuiiiiuiiiúiiiiiiiiuiiiiuiiiiiiiiiiiiuiiiiiiiuitiHititiiiHiiiiiiiiiiuiiiiiimuiimiiuiimimiiiiiliiiiiimmuiiiiiiuii. «ft »IE CI</Cirlan Solymári utcarészlet BIZALOMMAL... Bori Rudolf járási tanács­tag pontosan érkezett pilisvö­­rösvári tanácstagi fogadóórá­jára, választói, jelen esetben ügyfelei, már várták. Az ügyes-bajos dolgukban járó emberek egymás kezébe ad­ták a kilincset. A várakozók egymás közt is megbeszélték jövetelük célját s bizony egy sem volt olyan ügy, amelyre Bori elvtárs azonnal végle­ges választ adhatott volna. Az egyik ügyfél szabadságveszté­­ses büntetését töltő ügyében kért jóakaratú felesége köz­benjárást, egy másik pedig bohyo’n’t birtokpereskedésé­­nek gondját panaszolta el. Bori elvtárs nagy figyelem­mel hallgatta meg a hozzá for­dulókat, s szívből jövő érdek­lődése, megnyugtató szavai nyomán bizakodva távoztak választói. . — Már 47 éve használjuk ezt a területet — bizonyítja Mesés József és felesége Bori Rudolf elvtársnak EGY JÁRÁSI TANÁCSTAG Élete útja Mezőszentgyörgy­­ről indult el. Szüleinek sem­miféle vagyonkája nem volt. Édesapját sokszor látta mun­ka nélkül. Lőrincz elvtárs szívesen tanult volna, de négy gyermek, beteges édesap­ja mellett iskolára nem telhe­tett. A mezőgazdaságban dol­gozott, mint napszámos. A fel­szabadulás után előtte is szé­lesebb életcél bontakozott ki." Nem számított könnyű sikerek­re, nem ott kereste a boldogu­lást, ahol olcsón mérik, hanem esti iskolába iratkozott. Két éven át tanult így. 1947-ben azután az Áchim András népi kollégiumiba került. 1952-ben diplomát szerzett, az Agrártudományi Elvégezte Egyetem kertészeti és szőlészeti karát. S ezt nemcsak tessék-mássék módon tette, hanem jeles ered­ménnyel. Tanulása közben sem feled­kezett meg arról, honnan in­dult, 1945 óta részt vesz a mun­kásmozgalomban. Előbb mint MADISZ-titkár dolgozott, majd egyetemi MEFESZ-titkár, ké­sőbb kollégiumi igazgató, az egyetemi pártbizottság kádere­­se, párttitkár helyettes. Volt tanársegéd és­­ pártbizottság titkár. 1955 óta dolgozik a Tö­rökbálinti Állami Gazdaság­ban, mint igazgató. Az ellenforradalmárok sze­mében szálka volt Lőrincz Miklós elvtárs, tudták, hogy értékes ember, elfogták és csak november 4-én szabadult ki a Markó utcából. 1957-ig a kar­hatalomnál szolgált, majd utá­na visszakerült a törökbálinti gazdaságba... Nem lenne teljes ez az élet­rajz, hogyan ha csak annyit írnánk: lett a szegényparaszt fiúból igazgató. Hogyan küz­dötte fel magát saját erejéből az értelmiség soraiba. Hozzá kell tenni: Lőrincz elvtársat sokan bírálták már magatartá­sa, hirtelen természete miatt. Ebben az újságban is írtunk már róla. De Lőrincz elvtárs­ra jellemző az az akarat, az a szívósság, ahogyan küzd hi­bái ellen, hogy ezzel is bizo­nyítsa: egész lényével, tudásá­val a dolgozó népet szolgálja. Terus, Terus! — kiabált mindig a nemzetes asszony. Mindannyiszor a­­ kert végéből kellett előjönnie, ahol kapált. Míg a házhoz ért, megtapo­gatta fájó derekát, s mire fel­­ment a teraszra, már ki is tu­dott egyenesedni. Soltész nem­zetes asszony persze csak azért hívta, hogy Terus egy pohár vizet adjon neki, — ne kelljen az asztal mellől felemelnie el­hízott testét. Elvégre Terust és az urát azért tűrték meg ab­ban a szobában, hogy megdol­gozzanak érte!... Máté Antalnét kérdezni sem kell, magától meséli az emlé­keit. Újra és újra átéli a régi cselédnapokat. Amikor olyan odúkban laktak hogy a láb­ujjuk szinte kilógott az ajtón, mert olyan szűk volt a szoba. A Horthy-rendszerben 22-szer költöztek. Természetesen az akkori költözködések nem azt jelentették, hogy jobb lakást kaptak, — ellenkezőleg... A férje ma nyugdíjas. Akko­riban gyárban dolgozott. Hiába jött haza holtfáradtan a mun­kából, a nemezetes asszonyok parkját öntözők­annával min­den nap végig kellett locsolnia. Volt egy fürdőkád is az udvar­ban, amelyet minden nap tisz­ta vízzel kellett megtölteni, akár fü­rödtek benne, akár nem. Máté Antalné egyre csak visszatér elbeszélésében Soltész nemzetes asszonyékhoz, akik igazában nem is voltak „nem­­zetesek”, mert a vitézi címet csak pénzért vásárolták meg, különben nem járt nekik. Csak a rosszaságuk, uralkodásuk ve­tekedett az igazi méltóságo­­sokkal... S ha van a földön boldogság, akkor Matiné ma igazán bol­dog. Mert még a Soltész nem­­zeteséknél vágyott arra, hogy egyszer másképp legyen. Hogy a kövér, mihaszna gazdasszo­nya legalább egyszer húzzon vizet a kerekeskútból. Hadd tudja meg, mi az a munka! — És megérte. Az öreg Soltész már meghalt, de a felesége bi­zony nemcsak a kerek­eskutat forgatja egyedül, hanem az er­dőben is egymaga szedi a fát. is Máté Antalné pedig, ha nem palotában, még villában sem, csupán egy egyszerű, de saját házacskában él a férjé­vel Ürömön. A valaha lenézett, cselédsor­ban tartott asszonynak ma ha­talom is van a kezében. Ta­nácstag. 1954-ben választották meg először. Az idén újból je­lölték. Az utca, ahol lakik, nagyon erősködött mellette, de­ az egész falu egyetért jelölé­sével, mert ahogy mondják: olyan jó szívvel végzi a mun­káját. Az egészségügyi állandó bi­zottság elnöke. Egy-egy ügy elintézése vagy elindítása na­pokra elégedetté teszi, már nemcsak azt látja, hogy ő sí kérésén dolgozott, hanem az is, hogy az öregek, betegei sem maradnak elhagyottak eb­ben a társadalomban. Egy községben hányszor for­dul elő, hogy valaki segítsé­gi szorul. Muha József példáu már régóta beteg, még nem nyugdíjas, de a táppénze le­járt. Máténé intézte el neki hogy a tanácstól 150 kilo­gramm fát és 10 mázsa szene kapjon. Az ő közbenjárásán került Götz József szociáli otthonba. És nem is olyan ré­gen egy özvegyasszonynak in­tézte el, hogy ne kelljen meg­halt férje után kifizetnie a 6000 forint kórházápolási díjat mert úgyis nehezen neveli ké árváját... Hálás munka az övét embe­reken segít, megkeresi őket amikor az elesettségben nem hogy az anyagi támogatás, de még a jó szó is igen nagy kin­cset ér! ÚJBÓL JELÖLTÉK

Next