Pest Megyei Hirlap, 1961. január (5. évfolyam, 1-26. szám)

1961-01-24 / 20. szám

• •Öt súlycsoportban nagykőrösi ökölvívó szerezte meg a megyei felnőtt bajnok címet A bajnokság értékét rontották azok az egyesületek, ame­lyek sportszerűtlenül nem képviseltették magukat a felnőtt ökölvívó és az ifjúsági birkózó megyebajnokságon. A Szent­endrei Honvéd, a Dunaharaszti MTK és a Fóti Vasutas öklö­zői nem jelentek meg a nagykőrösi kétnapos viadalon. Csupán három együttes — Nagykőrösi Kinizsi, Ceglédi Vasutas, Gö­döllői Gépgyár — vetélkedett. Emiatt a vasárnap délelőttre tervezett elődöntők elmaradtak és a délutáni döntők néhány súlycsoportjában egy sportkörbeli versenyzők csaptak össze. Csak a könnyű és a félnehéz súlyban avattak harmadikat is. A szabadfogású ifjúsági egyéni birkózóbajnokság mező­nyéből hiányoztak az abonyi, albertirsai, ceglédi, monori és nagykőrösi birkózók, úgy látszik, ezek az egyesületek — sportszerűtlenül — csak hazai vagy a közelben sorra kerülő viadalon hajlandók indulni. Bugyi községet távolinak tartot­ták. Nem törődtek azzal, hogy a bajnokság milyen fontos mér­földkő a dabasi járásbeli község fejlődő birkózóéletében. Pedig a helyiek igen nagy lelkesedéssel készültek az ese­mény megrendezésére. A közönség nagy érdeklődéssel várta a megye legjobb fiatal birkózóit. Viszont csak a Dunakeszi Ma­gyarság, a Dunakeszi 201. sz. ISK, a szomszédos Inárcs, vala­mint a Bugyi Traktor sportolói léptek szőnyegre. Az a tény, hogy mindkét helyütt csak néhány sportkör képviseltette magát, veszélyeztette a bajnokság komolyságát, értékét, befolyásolta a valós eredmények kialakulását. A me­gyei ökölvívó- és birkózó szövetség szigorú büntetéssel sújtja a távolmaradókat, akik így lebecsülik a megyei bajnokságot. Egyben vizsgálják felül, hogy a meg nem jelent egyesületek mire fordítják a bajnokságon való részvételre költségvetésük­ben biztosított összeget. Huszonhat öklöző Nagykőrösön Pest megye 1961. évi felnőtt egyéni ökölvívó-bajnokságán, mint már fentebb említettük, csak három sportkör indította versenyzőit. A Nagykőrösi Ki­nizsi 16, a Gödöllői Gépgyár 6, a Ceglédi Vasutas pedig 4 versenyzőt szerepeltetett. A gyér mezőny miatt a szombat esti selejtezők során csak néhány összecsapásra került sor a Nagykőrösi Kinizsi Sportotthonban. Könnyűsúly: Kovács I. (Ceg­léd) győz Mihalik (Gödöllő), Kovács J. (Nagykőrös) pedig Szabó J. (Cegléd) ellen. Félnehézsúly: Szabó (Nagy­kőrös) Szlávik L. (Cegléd), Koskár (Gödöllő) Murvai II (Nagykőrös) ellen nyer. Murvai Gyulát a harmadik menetben sajnálatos sérülés érte. Egy ütés után kiugrott a válla. — Csak azt éreztem, hogy elzsibbad a jobb karom — mondotta. — Ezután a ver­senybíró leléptetett. A kór­házban tokszalagszakadást és rándulást állapítottak meg és helyére tették kiugrott válla­mat. Sajnálom, hogy ilyen balszerencsésen kezdődött nagykőrösi szereplésem, ugyanis most indultam először körösi színekben. A sérülésig Murvai volt a jobb, s ha nem történt volna baleset, ő lett volna a győz­tes. Szombaton még lebonyolí­tották a légsúlyú Kecskés (Nagykőrös)—Nővé M. (Nagy­kőrös) mérkőzést, amelyet Kecskés nyert. Kecskés azon­ban még ifjúsági korban van, s így érvénytelen volt ez a találkozó. Mivel a légsúlyban csak egy induló volt, Nővé M. nem jogosult a megyebajnoki címre, így tehát vasárnap délután csupán hét súlycsoportban avattak bajnokot. A döntőkre megtelt a sportotthon, több mint háromszáz néző figyelte a küzdelmeket. Három hárommenetes mérkőzés Pehelysúly, megyei felnőtt bajnok: Raffael (Nagykőrösi Kinizsi), 2. Gyula Var­ga Gy. (Nagykőrös). Két helybeli öklöző vívta a döntőt, amely szabálytalan­ságokkal tarkított, kiegyenlí­tett mérkőzést hozott. A har­madik menetben többet kez­deményező Raffael nyert. Könnyűsúly, megyei fel­nőtt bajnok: Kovács József (Nagykőrösi Kinizsi), 2. Ko­vács I. (Cegléd), 3. Mihalik (Gödöllői Gépgyár). A két Kovács döntője igen izgalmas, kemény összecsa­pást hozott. A képzettebb körös­ öklöző jobb volt, több­ször megsorozta ellenfelét, aki most lépett felnőtt kor­csoportba. Kisváltósúly, megyei fel­nőtt bajnok: Németh Zol­tán (Ceglédi Vasutas), 2. Mansz (Nagykőrös). A ceglédi Németh, aki most­­ lépett felnőtt lendületesebben korcsoportba, öklözött. A Mansz többször szabályta­lankodott, majd rossz véde­kezése miatt a harmadik menet végén rövid időre padlóra került. Váltósúly, megyei felnőtt bajnok: Marton Ferenc (Nagykőrösi Kinizsi), 2. Ke­lemen (Cegléd). Marton jobb volt, Kele­men a második menetben fel­adta. Addig a bíró többször megintette fejelés miatt. Nagyváltósúly, megyei fel­nőtt bajnok: Békési Dezső (Gödöllői ba (Gödöllő),Gépgyár), 2. Kasu­ A két gödöllői öklöző „játszadozása” nem tartott sokáig. Kasuba szemöldöke ugyanis leléptették,felrepedt és emiatt Félnehézsúly, megyei fel­nőtt bajnok: Szabó Károly (Nagykőrösi Kinizsi), 2. Kos­kár (Gödöllői Gépgyár), 3. Szlávik (Cegléd). A Szabó—Koskár döntő sem tartott sokáig. A körösi öklöző már az első menetben nagy fölényt harcolt ki. A gödöllőiek a második menet elején bedobták a szorítóba a törülközőt. Nehézsúly, megyei felnőtt bajnok: Raffael István (Nagy­kőrösi Kinizsi), 2. Ember (Nagykőrösi Kinizsi). Raffael jobb volt. Ez az összecsapás is ért, már az első hamar véget menetben „repült” a törülköző. Inkább küzdelem folyt A megyei felnőtt ökölvívó­­bajnokság a helyiek sikerét hozta, öt számban szereztek elsőséget, míg a Ceglédi Vas­utas, Gödöllői Gépgyár egy­­egy bajnoki címet hódított el. A verseny lezajlása után megkértük Erőss Bélát, a ver­senybíróság vezetőjét — Kiss L. és Pusch vezette a mérkő­zéseket, Erőss és Magyara pon­tozott —, mondja el, mi a vé­leménye a látottakról. — A gyér mezőny és első­sorban a Szentendrei Honvéd távolmaradása rányomta bélyegét a versenyre — véle­­­kedett. — .A bajnokságot gyenge színvonal jellemezte, inkább küzdelem folyt. Jó technikai felkészültségű ver­senyző nem akadt. Raffael II és Szabó Károly nyújtott még elfogadható teljesítményt, tet­szett a nagykőrösi ifjúsági Kecskés is. Majoros János, a megyei ökölvívó-szövetség elnöke re­méli, hogy a szombat—vasár­nap, ugyancsak Nagykőrösön sorra kerülő megyei ifjúsági egyéni bajnokság jobban si­kerül. Az előjelek kedvezőek, hiszen 63 nevezést adtak le. A közönség amely bizony a felnőtt bajnokságon csaló­dott, remélhetőleg január 28— 29-én kárpótlást kap, sok in­dulót, színvonalas, jó mérkő­zéseket láthat. ★ A birkózóeredményeket ké­sőbb ismertetjük. Reitter László SZIGET­SZENT­MIKLÓSI VEGYES KTSZ a következő munkákkal áll a lakosság rendelkezésére: építkezési munkák, asztalosmunkák, méretes cipők és cipő javítás, női és férfifodrászat. Valamennyi számot a Gödöllői Ganz asztaliteniszezői nyerték a megyei ifjúsági bajnokságon Pest megye 1961. évi ifjú­sági egyéni asztalitenisz-baj­nokságát vasárnap a Gödöl­lői Ganz kultúrtermében bo­nyolították le. 11 járás kö­zül a dabasi, monori, szent­endrei és a szobi járás nem képviseltette magát. A szent­endreiek távolmaradása azért furcsa, mert náluk megren­dezték a járási egyéni baj­nokságot. Örvendetes, hogy hosszú szünet után a nagyká­­tai járás asztaliteniszezői részt vettek a megye legjobb­ik­jainak vetélkedésén, összesen 48 fiatal állt asz­talhoz, mind megyebajnokság megütötték a színvonalát. A négy járás távolmaradása nem csorbította a viadal szín­vonalát. Hat asztalon, jó rendezés­ben peregtek a számok, s így már a kora délutáni órákban véget ért a verseny, a Gödöl­lői Ganz asztaliteniszezőinek nagy sikerével. Tóth István edző jó nevelő munkáját di­cséri, hogy valamennyi szám­ban a Ganzosok vívták ki a bajnoki címet. Az ellenfelek egyik számban sem tették vi­tássá a gödöllőiek elsőségét. Az előző bajnokságokon jól szereplő püspökszilágyiak most gyengébben végeztek, nem jutottak az első három közé. Figyelemre méltó a Diósdi Csapágygyár sporto­lóinak teljesítménye, akik több számban helyezést sze­reztek. Érdekesség: a fiú egyesben Nagy István visszavágott klubtársának a járási bajnok­ságon elszenvedett veresé­géért. Akkor ugyanis Orgo­­ványi Imre, Nagy István volt a sorrend. A leány egyesben 21 fő vetélkedett, ilyen nagy­­ számú indulóra még nem volt­­ példa a korábbi sági bajnokságon.megyei ifjú­Az egyéni számok első két helyezettje jogosult az or­szágos vidéki bajnokságon va­ló részvételre. Fiú egyes (21 induló)­, Pest megye 1981. évi bajnoka: Nagy István (Gödöllői Ganz), 2. Orgoványi Imre (G. Ganz), 3. Orgoványi Ferenc (G. Ganz), 4. Pusztai (Nagykőrösi Pos­tás). Leány egyes (21 induló) Pest megye 1961. évi bajnoka: Kiss Katalin (Gödöllői Ganz), 2. Gémesi Ágnes (G. Ganz), 3. Völgyi Éva (Diósd), 4. Mol­nár Mária (Püspökszilágy). Fiú páros (13 pár), Pest me­gye 1961. évi bajnoka: Nagy István, Orgoványi Imre (G. Ganz), 2. Nánási, (Nagykőrösi Postás), Hompola 3. Bár­dos, Zs­grai (Pilisi Bányász), 4. Schmidt, Fogarasi (Diósd). Leány páros (8 pár), Pest megye 1961. évi bajnoka: Gé­mesi Ágnes, Kiss Katalin (G. Ganz), 2. Egyh­ázi Mária (G. Vasas), Urbán Erzsébet (Gö­döllői ASC), 3. Ehrlich Mária (Ceglédi Vasutas), Steiner (Di­ósd), 4. Molnár M., Demény K. (Püspökszilágy). Vegyes páros (14 pár). Pest megye 1961. évi bajnoka: Nagy István, Gémesi Ágnes (G. Ganz), 2. Orgoványi I., Kiss K., 3. Pipicz, Ehrlich (CVSE), 4. Orgoványi F. (G. Ganz), Urbán E. (G. ASC). ★ A Pest megyei Asztalite­nisz Szövetség felhívja azo­kat a sportköröket, amelyek­nek versenyzői a járási baj­nokságon jogot szereztek a vasárnap Cegléden sorra ke­­rülő megyei felnőtt bajnok­ságon való részvételre, a ne­vezéseket szerda estig adják le a megyei szövetség rimére (Bp., XI., Karinthy Frigyes u. 3.). Dr. F. I. Főútvonalon villaszerű ház fele, 2 szobával eladó. Azonnal beköl­tözhető. Érdeklődések háztulajdonosnál. Pi­lis, Rákóczi 9. Eladó sötét hálószoba­bútor, 12 darabból ál­ló. Nagykőrös, il. ker. József Attila 9. Vizsgázott kovácsmes­tert és egy nagycsalá­­dú szakképzett ker­tészt felveszünk azon­­nalra. József Attila Tsz, Nyársapát. Úti­költséget felvétel ese­tén térítünk. Zuglóban, Bonyhádi úton, családi 300 öles kertes ház 2 szobás, összkomfortos, 1 szo­bás félkomfortos la­kással, az 1 szobás azonnal beköltözhető. Lusztig, Bp., Kresz Géza u. 8. Tel.: 114_ 966, reggeli, esti órák­ban. CEGLÉDI APRÓHIRDETÉSEK Cegléd, X. ker. Kőris­­fa utca 7. számú ház eladó. Érdeklődni va­sárnap lehet. Salgótarjáni zománco­zott kétaknás közép­típusú kályha eladó. Kisfaludy utca­­ 6. ,sz. alatt.__________________ Elcserélném a központ közelében levő egy szoba, előszoba, kü­­lönbejáratú utcai la­kásomat nagyobbra. Megállapodás szerint. Cím: Baleseti sebészet portáján. Azonnal beköltözhető ház eladó. IV. ker. Bástya Azonnal utca 3. szám. beköltözhető ház, Kazinczy utca 36 alatt, eladó. Kétszobás, vízvezeté­kes családi ház beköl­tözhetően eladó. V., Kürt utca 3/a szám. Eladók: asztalok, bőr­székek, üveges szek­rény, kályha, varró­gép, hintaszék, háló­szoba bútor és aprósá­gok. Sütő u. 14 alatt. Jó állapotban levő női varrógépet megvételre keresek. VII., Sugár utca 23. Kurucz Mi­­hályné-Idősebb házaspárt, v. magánost elvállalnék házingatlanáért. Min­den kényelmet meg­adok és életjáradékot biztosítok. Fiatal vas­utas házaspár. Cím a Ceglédi Nyomdában. Eladó kb. 20 q takar­mányrépa. Cegléd, Me­ző utca 13 alatt. NAGYKŐRÖSI A­P­R­Ó­HI­R­D­E­T­É­S­E­K Ceglédi keltetőállomás a tenyésztojás vásár­lását megkezdte. Át­vétel Kálvin tér (Ko­­paház).______ Eladó III. ker. Hu­nyadi u. 13. sz. ház. (Beköltözhető.) Nagy­körös, érdeklődni a helyszínen. Eladó egy kisméretű új kombinált szek­rény. Nagykörös, I., Hét vezér u. 16. Eladó 390 négyszögöl beltelek. (Konzerv­gyárhoz 3 perc.) Ház­helynek nem igényel­hető. _ Nagykőrös, Kossuth L. u. 26. Eladó jó állapotban levő nagy rosta. Nagy­kőrös, IX., Losonci u. 98.____________________ Eladó, X., Szultán ut­cára nyíló új ház, szo­ba, konyha és mellék­helyiség (beköltözhe­tő). Érdeklődni: Sze­merei Sándornál. ­ fiúknál Zab (Váci Gimnázium), a lányoknál Gombkötő (Aszódi Gimnázium) a megyei középiskolás sakk­bajnok Vasárnap a Ceglédi Kos­suth Gimnáziumban rendez­ték meg az év első közép­­iskolás megyei bajnokságát. A fiúknál 24, a lányoknál 6 sakkozó vetélkedett a baj­noki címért, a helyezéseikért. A közepes színvonalú ver­seny szép játszmákat és nagyszerű küzdelmeket ho­zott. Kiemelkedő teljesít­ményt nyújtott Zala, a Váci Gimnázium versenyzője, aki minden mérkőzését meg­nyerve, biztosan szerezte meg az elsőséget a fiúk cso­portjában. Fiúk: 1. Zala (Váci Gim­názium), 2. Polgár (Cegléd), 3. Ka­jós (Váci Gimnázium), 4. Pádár (Váci Gépipari Tech­nikum), 5. Antal (Váci Me­zőgazdasági Technikum), 6. Szloizák (Aszód). Lányok: 1. Gombkötő Aszód), 2. Mitó (Aszód), 3. Lé­­deczi (Cegléd), 4. Veres (Ceg­léd), 5. Pilisi (Nagykáta), S. Szabó (Nagykáta), Dohnál Tibor Két új világcsúcs a Szovjetunió férfi és női gyorskorcsolyázó­­bajnokságának első napján A Szovjetunió idei férfi és női gyorskorcsolyázó bajnok­ságának küzdelmei megkez­dődtek Gorkijban, illetve Kuj­­bisevben. Már az első verseny­napon mindkét helyen egy-egy pompás új mény született,világcsúcs-ered­es Gorkijban a férfiak 5000 m­­versenyében Viktor Ko­­szicskin olimpiai bajnok állí­tott fel új világrekordot 8:00.2 perces idejével. A nők 1500 m-es versenyé­ben — Kujbisevben — Valen­­tyina Sztyenyina 2:31.2 perccel szintén új világcsúcs-ered­ményt ért el. Négy telitalálat a totón A vasárnapi négy pályázó ért el totófordulóban telitalálatot. Nyereményük egyenként 76 135 forint. Tizenegytalálatos szel­vény 66, tíztalálatos 676 darab akadt. Az előbbiekre 4614, az utóbbiakra 605 forintot fizetnek szelvényenként. A tizenkéttalálatos tippszel­­vény: 1, x, x, x, x, 1, 1, x, l, 1, x, x. Az V. Dózsa vasárnap délelőtt a Markó utcában egyéni csel­gáncs-versenyt rendezett, s en­nek az volt az érdekessége, hogy nem volt tizennyolcan súlycsoport-megkötés­ álltak rajthoz, a legjobb négyig egyenes kiesé­ses rendszerben bonyolították le a küzdelmeket. Bercsik és Földöné nyerte­­ a magyar és román asztaliteniszezők egyéni versenyét A Sportcsarnokban vasár­­­­nap délután került sor a mai I gyári román asztalitenisz- via­­­­dal döntőjére. A döntőbe jutott négy férfi és négy női ver­senyző nem körmérkőzésen, hanem kieséses , rendszerben i­­ játszott a végső győzelemért. Férfi egyes döntő: Berczik—­­ Péterfi 3:1, női egyes döntő:­­ Földyné—Kerekesné 3:1. Vasárnap két síversenyt rendez­tek a Mátrában. A Vasas sífutó­­versenyét a Kékesen bonyolítot­ták le, míg a Bp. Honvéd Dó­zsa Tibor síugró emlékversenyét­­ a mátraházi nagysáncon rendez­­­­ték meg. A sífutó­ verseny pom­­­­pás küzdelmet hozott. A férfiak­­­­nál Sajgó Pál szoros küzdelem­­­­ben győzött a diósgyőri Spisák I ellen, a női versenyben Szék­­i Emmának ezúttal is sikerült le­győznie Bartha Magdolnát. A sí­ugró emlékversenyen meglepe­tésre a fiatal N­orváhh János szerezte meg az elsőséget. PEST MEGYEI HÍRLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt pest megyei bizottsága és a megyei tanács lapja Felelős szerkesztő Bácskai László Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat Felelős kiadó Csollány Ferenc Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest vill. Blaha Lujza tér 5 Telefon: 343—100 142—220 Előállítja Szikra BudapestLapnyomda Terjeszti a Magyar Posta. Elő­fizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj 1 hónapra 11 forint ítás ép­ít­ék figyelmét ez úton hívjuk fel, hogy a szentendrei 2327-es TÜZÉP-telepen most korlátlan mennyiségben beszerezhetők az alábbi építőáruk: Tetőléc 1,25 és 1,50-es hosszúságban, 100X60 BH elem, betongerendás épületek mennyezeté­nek elkészítéséhez, Ajtók, ablakok nagy választékban, NDK ajtó is megérkezett: 850 forintos árban kapható! Építőkő 39,90/egy tonna. Vagonban is elszállítható. SZENTENDREI 2327-ES TÜZÉP-TELEP

Next