Pest Megyei Hirlap, 1963. július (7. évfolyam, 152-177. szám)
1963-07-07 / 157. szám
IMS. JULIUS 7, VASARNAP Németh Emil: Egy kicsit mindig... Egy kicsit mindig öreg voltam, s kicsit mindig gyerek leszek. A helyes súlyponttal szívemben, így maradok a felszínen a szállítmánnyal, mit magamba vettem mint nagy, de tengeren mégis kicsi hajó a cápás mélységek felett. És átviszem rám bízott terhemet. Egy kicsit mindig öreg voltam. Hátam mögött tűnődve összesúgtak, figyelmetlennek, fádnak és mulyának hittek, s neveztek biztosan szegények. Pedig kicsit öreg ifjan azért vagyok, hogy jól merüljön már most is hajóm. Dióhéj—lengén szél s hullám szeszélye elbánna könnyebben vele, szándék-kormányom mit se védene. S egy kicsit mindig gyerek maradok. Távoztamat itt és amott sokszor mosoly kíséri majd, hogy ősz hajjal ez még milyen bolond, hogy feje lágy be nem nő soha. Pedig csak néha könnyítő lélegzetet szívok be bordáim közé, hogy sok-sok parthoz odaállt, s a „megtelt” — csíkig megrakott hajómat feljebb emeljem átcsapó hullámok ellen, hogy a méltó célba — kinek rossz, hogyha ezt kívánom? eljusson méltó rakományom. V XXXXXXXXXSXVXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXS.\XXXXX^XXXXXVXXXXXXNXXXXXXXXXXXXVVXXXXXX\XXXNXV>X^XCX'^X>XXXXXXvXXXvVXVXXX\XXXXXXXXXXXXXXXXXXX\XXXX.XXX\XXXXvXXXXXXXXXXX'XX\XS.XVXXvX*XX>X'.X».XÍV Nincs már Petőfi-ház Gödöllőn Szomorúan vettük tudomásul a hírt: nincs már Petőfi-áz Gödöllőn. Hogyan történhetett ez meg? Gödöllőn, a mai Petőfi Sándor utca 12. számú házban lakott valamikor, 1843-ban Petőfi Sándor. Itt élt, s itt dolgozott, itt irta halhatatlan verseit Mednyánszky Bertához. Az utókor kegyelettel őrizte Petőfi Sándor. Itt élt, s itt dőlés forradalmárt vendégül látó Szombat-család még a régi berendezési tárgyakat és az udvaron álló eperfát is védte, amely alatt a költő sokszor elüldögélt. S most, a régi házat modernizálták, átépítették, bővítették. Ha a régi falak meg is maradtak magában az épületben, ez a ház már nem az, amelyben Petőfi lakott. Ez a ház már nem az, amelyről versel, ez a ház már nem az, amely több, mint egy évszázadig Petőfi szellemét, emlékét sugározta. A régi ház — semmi kétség: nincs többé! Az épület tulajdonosa, a Szombat-család építési kérelmet adott be még az elmúlt évben. Jogos lakásigényük kielégítését bővítéssel, hozzáépítéssel kívánták megoldani, talán nem is tudva, mekkora kárt okoznak Petőfi emlékének, s saját családi hagyományaiknak. Az engedélyt megkapták a járási tanácstól, s az építés megtörtént. Elgondolkoztató és elkeserítő hír ez. Sokszor kisebb jelentőségű épületet is műemlékké, védetté nyilvánítunk, s az igazi értéket meg hagyjuk veszendőbe menni. Pár évvel ezelőtt még az tervezgették a gödöllőiek, hogy kisajátítják ezt a házat, s Petőfi-múzeumot rendeznek be, ezzel is tovább ápolva Petőfi gödöllői emlékét. A tervből, a lelkesedésből lám ez lett. Az ember szinte el sem hiszi, hogy ez megtörténhetett. Hát nincs Gödöllőin műemlékvédelmi bizottság? S így annak nem is lehet hivatalból tagja a járási tanács építési osztályának vezetője? Keserves az a tanulság, amit ebből a baklövésből levonhatunk!. .. (t.) VVV\\\\\\\\\\NVW?Í\N\\\N\\\\\\\\\\\\\\\\\\^^^ Nagy sikerrel játsszák filmszínházaink a Mr. Hobbs szabadságra megy című amerikai filmet. A film két régi ismerőse: James Stewart és Maureen O'Hara Puskin nyomán készült a Szélvihar című olasz—jugoszláv film. Két szereplője: Geoffrey Hore és Silvana Mangano Karai Lászlói Aratás Földünkön — több mint kétezer hold — beért az első árpatábla, és megjöttek ma éjszakára a kombájnok is — két szürke bálvány. Még gatyás volt a harmattól a szalma, de morzsolgatta ujjunk a kalászt és fontoskodva sürögtünk a gépész körül, hogy indulunk-e végre? Az első forduló után megállt — már nem tudom, hogy mi volt a hiba —, s mi óvatosan kézről-kézre adtuk a tartályból vett egy marék szemet. Aztán megindult előttünk a gép, még bólogattunk — szép tarlót csinál — s a nap felé fordultunk mindahányan, hogy érthető legyen, miért hunyorgunk. DÉKÁNY KALMÁN: A továbbjáró | BERETVÁS BÓDOG világéletében • hivatalnok volt, méghozzá a hivatalnokok ama bői, akik mindenkori fajtájúfeletteseiknek és főnökeiknek fenntartás nélkül engedelmeskednek, így azután simán átí vészelte a háború utáni rendszerváltozást. A hivatali igazoló bizottság minden különösebb szekatúra nélkül kiadta az öt párt aláírásával és percsétjével ékes bizonyítványt. • Sőt, mi több, bizonyos hallgatólagos elismeréssel vették tudomásul, hogy nem ment ki a frontra, hanem folytatólagosan a helyén maradt, a hivatalban, noha még katonaköteles korban volt, jóval ötvenem alul. Volt valami rejtett szervi hibája, amiért alkalmatlannak bizonyult katonai szolgálatra. Egy kis ideig még hagyták eredeti állásában, mega járadékszámfejtő osztályon, azután, mint pénzügyi szakembert, és példás magatartású tisztviselőt, áthelyezték egy újonnan szervezett építő tröszthöz. Pénzügyi főelőadó lett, így hát tökéletesen elégedett volt a sorssal, nem is akart magasabbra törni. Csöndben, szerényen éldegélt hitvese oldalán. Budán laktak, a lombos Eszék utcában. A hajdani karcsú diáklányból itt dundi asszonyka lett. A férfi testben megapadt s kissé meghajlott a háta. Oldalt elválasztott, fakó hajában ősz szálak csillogtak. Csontkeretes, vastag szemüvegen át nézett a világba. De amikor turbékoltak, valahogy mindketten újraélték tovatűnt ifjúságukat. Beretvás Bódog már nem várt meglepetést az élettől. Teljesen elfoglalta a munkája, szabad idejét pedig rovar- és lepkegyűjteményének áldozta. Ez a szenvedélye diákkorától fogva elkísérte. ■o* HANEM EGYSZER mégiscsak történt valami, ami földúlta és ^ megviselte idegrendszerét. ^ Egy titkos irigye bejelentést ^ tett ellene, s a kivizsgálás g tartamáig felfüggesztették. ^Jóakarói azonban — nem utolsósorban az igazgató — ; elintézték, hogy kisebb be^osztásban, a tröszt egyik vállalatának bérelszámolói iro ^ dájában tovább dolgozhassák. Ettől fogva Beretvás Bo^dog, ha lehet, még hallgatagabb lett. Csak befelé ^gyötrődött. Némán emésztette ^ magát, s olyan furcsa érzése ^ volt, mintha görcsöt nyelt ^volna. Beesett szemmel járt ^a bérelszámoló irodába, s hettenként kétszer telefonon érdeklődött a felülvizsgáló bizottság titkárságán, hogy mi is van az ügyével. ^ az Hetek, hónapok teltek el — egész nyár. S ő egyre gyötörte magát. Néha már úgy rémlett, gondolatai egyenesen a szájába folynak. Félmes ízét is érezte. A legkülönbözőbb helyzetekben szédülés lepte meg, elveszítette egyens súlyát. Szörnyen szégyellte magát, hogy ilyenkor azt hiszik róla, részeg EKKORTÁJT TÖRTÉNT, a rús szeptemberi estén, egy bovés előtt, mint szokta lefekvot, * ágya ” fényen, fejénél, az éjjeliszékelhelyezte az ébresztőórát, amikor meglepő ‘ hírt közölt a feleségével. . — Képzeld, kis szivem, az rt óra továbbjár. Az asszony furcsán nézett rá a párnáról. — Továbbjár? — Igen. Anélkül, hogy fel húznám. — Hogy mondhatsz ilyet, * > kutyuskám? Hiszen felhúztad. — Én? — Te hát. Az előbb. ! — Rosszul láthattad, szivem. Hozzá se nyúltam.kisAz asszony megvárta, amíg " elalszik, csak azután vonta sel a kezét.A vasólámpát Eloltotta az elés a sötétben sem csendesen sírdogált. Beretvás Bódog szokatlanul frissen ébredt. Alvó feleségére pillantott. Sietve felöltözött és kiosont a házából. Az irodában, arcán rejtélyes mosollyal, lépett a telefonhoz. A kollégák egyike megkérdezte: — Érdeklődünk, érdeklő 7dünk? Rábólintott, s máris forgatni kezdte a készülék lakat 5 esős számtábláját. — Hiszen ma szerda van * — hallotta a megjegyzést. " Nem válaszolt, csak titokza■tosság bujkált az arcán, mint aki tud valamit. " Megfigyelték, eddig egy héten csak kétszer, hétfőn és pénteken telefonált, ő azonban csalhatatlanul érezte, hogy ma hétfő van. — Kedves kisasszony — beszélt a kagylóba — bátorkodom érdeklődni, kitűzték-e ^ £ már a tárgyalás időpontját? Már annyiszor sürgette, ^ hogy belerögződtek a sza^vak, mindig egyformán használta azokat. Persze az is, amit onnan válaszoltak. Mindig egyformán. — Jaj, kedves Beretvás ? kartárs, hiszen legutóbb megmondtam: rögtön értesítjük, mihelyt sor kerül rá. Kárt annyit telefonálni. Meghallgatta, azután helyére tette a kagylót és dolgozni kezdett. És ezentúl minden elfogta a csalhatatlan reggel nyosság, hogy a hívást bizonem szabad elmulasztania. A kollégák hiába figyelmeztették, hogy fölösleges naponta érdeklődni, ő valahogy úgy érezte, aznap feltétlen telefonálnia kell, s titkon megmosolyogta őket. Munkabírásában nem volt semmi hiba. Lelkiismeretesen százalékolta a teljesítményeket, tétlenül sohasem ült. Ha végzett, másoknak segített, öröm volt dolgozni vele. Az irodafőnök nem győzte dicsérni, a kollégák áldották a napot, amelyen odahelyezték. Jül Akkor történt — körülbehat hónapra, függesztették — úgy hogy féltíz óra tájt, mint rendesen, megint telefonált. — Halló! Kedves kisasszony, bátorkodom érdeklődni... Érces férfihang vágott a szavába: — Maga az, Beretvás kartárs? Kérem, épp az imént fejeztük be a tárgyalást. Haladéktalanul jelentkezzék központban. Minden rendben, a elfoglalhatja eredeti beosztását. A fizetéskülönbözetet visszamenőleg megkapja. AZ UTOLSÓ mondatot mér nem is • halottáY^köüBétr ‘letette a kagylót. Különben kikapcsolt az agya, is a kisasszony hangját hallotta, mintha a kagylóban éltek volna már azok a szavak: — Jaj, kérem, kedves Beretvás kartárs... S járt tovább a bérelszámolóba. A központban kezdtek nyugtalankodni miatta. Előkészültek már a fogadására. Kiürítették régi íróasztalát, teleöntötték a tintásüveget és vadonatúj vágott hegyű tollat tűztek a tollszárba, kedvenc tollhegyét. Csak ő nem volt sehol. Küldöncöt szalajtattak a lakására. Azzal a hírrel érkezett vissza, hogy szokott időben elment hazulról. Már-már balesetre gondoltak, amikor eszükbe jutott a bérelszámoló iroda. Izgatottan érdeklődtek a telefonban, hogy tudnak-e róla. Ott volt. Tovább járt. Az igazgató döbbent álmélkodással értesült róla. Ám örült is a hírnek, örült annak, hogy olyan tulajdonsággal találkozott, amit rég kiveszettnek vélt. S kezdte forgatni fejében: milyen kitüntetéssel lepje meg ezt a méltatlanul meghurcolt, szerény emberkét? oszt az a baj. Tán fölülrül tiltsák is tőle a lányt. — Meglehet. — Bólint az ünneplő ruhás. — Az Annust azt nem tiltják, mer annak az apja bent van, amiótátul csak létezik a csoport. — Bent van, de miért — sziszegi előre dűlve örzsi —, érdekből, merhogy az olajat féti a kertjiben. — Hallja, miféle olaja van annak az embernek? — lép közelebb a sovány bajuszos. — Tuggya aztat mindenki Topajon, hogy minő olaj az. — Maguk topajiak? — kérdi az előbbi sovány. — Szépségesen — válaszol örzsi. — Oszt ki az az ember, akinek olaja van? — A Panyi Balázs, mér kérdi? — Csak kíváncsiságból, mer aztat ismerem. — Vagy úgy — rántja föl a fejét örzsi — aztal ösmerheti mindenki. — Derék ember az — jegyzi meg a bajuszos. — Afelől nincs hiba, hogy nem dögös, nem szorgalmas, de az olaj az is igazság, mer aztat én a saját két szemömnel láttam. Egy kicsit mintha feszültté vált volna a hangulat, mindenki hallgat. Hirtelen a komp felé tekintgetnek mindannyian. — Már mozgolódnak — állapítja meg az ünneplő ruhás. — Üde jel — teszi hozzá az egyik sovány. A két, kosaras asszony kínos fészkelődéssel nézelődik a túlsó part felé, a fiatal pár meg az átkelési költséget számolgatja. — Valami hordókat vagy miket raknak a kompra — mondja az ünneplő ruhás. — Talán sört hoznak. — Vagy olajat pakolnak — jegyzi meg örzsire sandítva a bajuszos sovány. Az asszony nem veszi magára a célzást, vagy legalábbis nem mutatja. Egy kis idő múlva azonban mégis megszólal. — Aki ösmerős Topajon, tudhassa, hogy mindég farkának a határban az olaj után. A ti fődeteken is fúrtak, igaz-e. Márt? — Még a háború előtt — felel a másik öregasszony — összehúrtak egy hold fajta lucernát, oszt htjába, mer olaj csak nem vöt. — Nem is lehetett, mert nem jó helyen keresték. A Panyiék kertjibe nem kutattak, csak ép, hogy fúrtak egy cseppet, már abba is hagyták, aszonták, hogy nem tanárák a főerit. Oszt kideret, hogy mégis ott van. — Kideret, híjába titkóják — bólogat Mari. — Tán a mérnökök tanáták meg? — kérdi az ünneplő ruhás. — Azok még nem tuggyák — mondja örzsi —, csak az Annus anyja meséje, milyen gazdagok lesznek hogy ők, mer olajnak,megtanáták a főerit az — A nagy esőzéskor tanáták meg — teszi hozzá Mári. — Akkor. Közvetlen a háború előtt, amikor fogyött a talajvíz a kacsaitatójokba, osztón mind megdöglöttek a kacsáik, még üzetnyi is mástul kértek. Én magam is láttam, hogy uszkál a vizen az olaj. Még a kútjokba is látszik, ha sokáig nyugodtan van benne a viz. — Osztón mér nem vizsgálják meg a mérnökök? — kérdi a bajuszos. — Már azótátul is eltitkoják Panyiék mindenk elől — villant haragosan örzsi a szemével a kérdezőre. — Még a kacsaitatót is betemették, el is planéróták, oszt ganajt bántak rá. Hogy nem szégyellik tsz-tag léttükre megcsalni az államot. Az a traktoros meg velők fújja, mer, hogy ott van a lány, aztat akarja elvonni. — A szövetkezetnek se akarják elárőni, az olajat, csak maguk akarnak meggazdagodni — replikázik Mári. — De most majd minden kiderő, mert Rozi tesz róla, ő tudja, hol az olaj — mondja örzsi. — Főjelentette őket — hálkítja le a hangját — Nem a legény miatt, nem olyan lány az, hanem, hogy az olajat eltitkoják az államtól. — Oszt az Annus micsinál? — kérdezi a fiatalasszony. — Nem tuggya még — válaszol örzsi. — Csak ők nem tuggyák, más mindenki a faluban. Mongyák is, hogy miféle népek vannak a csoportban, milyen arcátlanok. — A lányok mind a legényekkel kergetőznek — szűri a szót Mária foga között. — No, no! — mondja a bajuszos sovány — a Rozi is, vagy hogy híják, az is kergetőzne a traktorossal. — Mán nem kergetőzne, mert utálja az Annus végett : — védi örzsi. — Hát csak azér ugye — nevet a sovány, aztán megjegyzi : — mán gyön a komp. Mindenki hallgat. Újabb emberek jönnek, a kerékpáros is odaállt a szekerek mellé. — Te Mári, mán kiszőjünk! — tápászkodik föl örzsi zavartan, amikor a kis motorost ott kattog a komppal a part előtt. Felcihelődnek, a két sovány hátra marad. — Hja, ez az öregasszony — csóválja a fejét a bajuszos, s aztán megindulnak a többieké után, amikor a komp nekik ütódik az alátolakvó partnak.,J bajuszos, gv Catherine Woodville a Vége a bulinak című új angol film női főszereplője