Pest Megyei Hirlap, 1964. szeptember (8. évfolyam, 204-229. szám)

1964-09-17 / 218. szám

PEST MEGYEI AZ MSZMP PEST MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA VII. ÉVFOLYAM, 218. SZÁM ÁRA 50 FILLÉR Tito elnök 1964. SZEPTEMBER 17. CSÜTÖRTÖK elutazott Budapestről Magyar—jugoszláv közös nyilatkozat Szerdán délelőtt elutazott Budapestről Joszip Broz Tito és felesége, Jovanka Broz, va­lamint a küldöttség tagjai, akik hivatalos látogatást tet­tek hazánkban. A Keleti pályaudvar Kere­pesi úti oldalánál sok ezer budapesti dolgozó gyűlt össze a jugoszláv vendégek búcsúz­tatására. Joszip Broz Tito és felesége, valamint kísérete búcsúztatá­sára megjelent Dobi István, és felesége, Kádár János és fele­sége, valamint az MSZMP Központi Bizottságának titká­rai, az MSZMP Politikai­­ Bi­zottságának tagjai, a politikai és társadalmi élet vezetői. A téren összegyűlt dol­gozók szeretettel köszön­tötték Joszip Broz Titót és a többi jugoszláv vendé­get. A díszzászlóalj parancsnoka jelentést tett Joszip Broz Ti­tónak, majd felcsendült a ma­gyar és a jugoszláv himnusz. Közben 21 tüzérségi díszlövést adtak le a Jugoszláv Szocia­lista Szövetségi Köztársaság elnökének tiszteletére. Joszip Broz Tito, Dobi Ist­vánnal és Kádár Jánossal együtt ellépett a díszzászlóalj előtt és üdvözölte az egységet. Ezután Joszip Broz Tito búcsúbeszédet mondott. — Mély meggyőződésünk — mondotta többek között —, hogy itteni megbeszéléseink igen hasznosak lesznek az or­­­­szágaink közötti viszony to­­­­vábbfejlesztése szempontjából. Megbeszéléseink nyíltak és barátiak voltak, s megmutat­­­­ták, hogy a különböző terüle­­­­­­teken kedvezőek a feltételek­­ az egyenjogú és mindkét fél­­ számár­a hasznos együttműkö­désre. Ez természetes is, mert a két szocialista országot sok közös érdek köti ös­­sze, s ezek arra késztetnek ben­nünket, hogy fejlesszük és erősítsük baráti kapcsolatain­kat. Joszip Broz Tito szavai után Dobi István búcsúzott a ju­goszláv vendégektől. Hangoztatta: találkozásaink kitűnő alkalmat adtak arra, hogy kicseréljük szocializmust építő népeink megtárgyaljuk a tapasztalatait, nemzetközi helyzetet és a szocializmusért vívott harc időszerű kérdéseit, meghatározzuk azokat a for­mákat és módszereket, ame­lyek elősegíthetik a baráti kapcsolatok továbbfejlesztését, politikai, gazdasági, társadal­mi és kulturális téren egy­aránt. Azt hiszem, az önök vélemé­nyét is kifejezem, ha azt mon­dom, hogy nyílt, baráti megbeszélést folytattunk és bebizonyo­sodott, hogy szándékaink a kapcsolatok javítására őszinték és megvalósítha­tók. Dobi István beszéde után a megjelentek melegen éltették a magyar—jugoszláv barátsá­got. A vendégek búcsút vet­tek a közéleti vezetőktől, a diplomáciai testület tagjaitól, majd a főváros népétől. A pá­lyaudvar előtt felsorakozott sok ezer dolgozó meleg sze­retettel köszöntötte a jugo­szláv nép küldötteit. A különvonat 11.50 órakor a Rákóczi induló hangjai mel­lett gördült ki a Keleti pálya­udvar csarnokából. Búcsú a főváros népétől. (Fotó: Wormser) Kubai ellenforradalmárok kalóztámadása Minden valószínűség sze­rint kubai ellenforradalmáro­­­kat terheli a felelősség azért kalóztámadásért, amelyet szeptember 13-án felségjel nélküli torpedónaszádok kö­vettek el Kubától 60 kilomé­ternyire egy játékokat és tex­tíliákat szállító spanyol keres­kedelmi hajó ellen. Erre a kö­vetkeztetésre jutnak azok megfigyelők, akik jelen voltak a az amerikai külügyminiszté­rium sajtóértekezletén­, ame­lyen a támadás körülményei­ről és részleteiről volt szó. A bizonyítékokhoz tartozik, hogy — mint az AP hírügynökség jelenti , egy ismeretlen tele­fonáló a floridai Miami egyik lapjának szerkesztőségével kö­zölte: a támadást „a titkos ak­ciószervezet” elnevezésű ku­bai emigráns csoport követte el és hasonlóképpen fog eljár­ni „minden Kubával kereske­dő hajóval szemben”, VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Ciprusi fejlemények • U THANT TÁRGYALÁSAI • MÁK­ARIOSZ NYILA­TKOZA­TA • THIMAJJA MEGBESZÉLÉSE­ U ThanT, ENSZ-főtitkár magához kérette azoknak az országoknak a képviselőit, amelyek katonákat küldtek az ENSZ ciprusi fegyveres erői­nek kötelékébe. Tájékozott körök szerint a megbeszé­lésen a küldöttek támogatták U Thantnak azt a javas­latát, hogy az­ ENSZ fegyveres erőinek ciprusi megbízatását hosszabbítsák meg, s meg­bízatás jellegét határozzák meg. Kai Makariosz elnök egy­szer­sajtónyilatkozatában ki­jelentette, hogy az ENSZ- csapatok jogi státusának jel­lege nem volt egyértelmű. A nicosiai kormány tájé­koztatta az ENSZ-főtitkárt arról, hogy hozzájárul az ENSZ-ka­­tonaság teljes Ciprus szabadságához mozgási egész területén, ki­véve egyes helységeket, ame­lyek a Ciprusi védelmével vannak Köztársaság összefüg­gésben. Az ENSZ-ben megkön­­­nyebbüléssel fogadták azt a hírt, hogy Makariosz el­rendelte a ciprusi törökök­kel látási szemben alkalmazott el­korlátozások meg­szüntetését. Kokkinában a ciprusi törökök az in­tézkedést nem részesítet­ték ilyen kedvező fo­rmikor­gadtatásban. egy ENSZ-konvoj a ciprusi kormány által ren­delkezésre bocsátott kilenc tonna élelmiszert és egyéb szükségleti cikket szállított Kokkinába, a ciprusi törö­kök azt hangsúlyozva, visszautasították, hogy a cip­rusi kormánytól nem fogad­nak el semmit. Thimajja tábornok és Galo Plaza különleges ENSZ-meg­­bízott kedd este külön-kü­lön tárgyalt Kü­­csük ciprusi török alel­­nökkel, a kormány legutóbbi intézke­déseiről. Semmiféle hivatalos kommentárt nem fűztek a megbeszélésekhez. Orkán pusztított a Ruhr-vidéken Szokatlanul heves orkán pusztított a Ruhr-vidéken, helyenként 130 kilométeres se­­­bességgel száguldó vihar a sű­rűn lakott iparvidéken több milliós anyagi károkat oko­zott: Bochumban feldöntött egy 45 méter magas építőda­­rut, Waltropban magával ra­gadott egy egész cirkuszsát­rat, másutt háztetőket sodort el, fákat tépett ki, járműve­ket döntött fel és megrongál­ta a villamosvezetékeket. vihar következtében sok em­­­ber megsérült, öt személy pe­dig életét vesztette. Nyolchónapos úszóbajnok Az oklahomai Tulsa vá­rosban különös büszkeséggel tekintenek szülei a nyolchó­napos kis Rickiere, aki 13,6 kilós kisfiú, járni még nem tud , ellenben kitűnően úszik. Őszibarack-országban A Törökbálinti Állami Gazdaságban gyakori a vendég, mégis megkülönböztetett szeretettel kísérték végig a ker­tészek 84 éves nesztorát, dr. Mohácsi Mátyás nyugalma­zott egyetemi tanárt. Az elégedett szemlélőnek a gazda­ság vezetői bemutatták a legújabb telepítéseket. Szedik a konzervnek való barackot. Nem a zöldség-gyü­­mölcsboltok polcaira, hanem üvegbe kerül minden szem, de van még a fákon elég szedni való az üzletek részére is.­­ Száztíz vagon helyett csak hatvannal terem az idén — a­­ többit elvitte a téli fagy és a jégeső. Azért így is találnak­­ munkát a válogatók a szortírozó gép mellett. í? (Fotó: Gabor J.,\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\W\\\\\\\\\\\' BOLGÁR PÁRTMUNKÁSKÜLDÖTTSÉG PEST MEGYÉBEN Az MSZMP Pest megyei­­ Bizottságának meghívására hattagú bolgár pártmunkás­küldöttség érkezett hazánk­ba, Grigor Sztoicskovnak, a BKP Szófia megyei Bizott­sága első titkárának veze­tésével. A delegációt a Fe­rihegyi­ repülőtéren Jámbor Miklós és Szakali József, a Pest megyei Pártbizottság titkárai fogadták. Vendé­geink egy hétig tartózkod­nak megyénkben, s ez idő alatt iparunk és szociálist mezőgazdaságunk helyzetét megyénk lakosságának él­vét tanulmányozzák. i

Next