Pest Megyei Hirlap, 1966. november (10. évfolyam, 258-282. szám)

1966-11-19 / 273. szám

Mecénások: Pest megye A Pest megyei Népművelési Tanácsadó időnként meglepi a szakembereket — országos viszonylatban is visszhangot keltő — kis köteteivel, sokol­dalú színes kiadványaival. November közepén került ki a nyomdából a „Monumen­tális művészet Pest megyé­ben” című, 80 oldalas kötet. Ladányi István kedves hangú bevezetőjében leírja, hogy ha­zánk egyik legnépesebb me­gyéjében­­ üzemek, gyárak, új községek­ és új városrészek nőttek fel az elmúlt két évti­zed alatt. Ma már a városok, járások vezetői módot talál­nak arra, hogy képzőművésze­ti alkotásokkal díszítsék a la­kónegyedeket. Élnek a 45/1961-es kormányrendelet adta lehetőséggel, s neves al­kotók munkáival teszik meg­hitté, otthonossá a parkokat, iskolákat, művelődési házakat. Képek sora bizonyítja, hogy m­egyeszerte találkozunk bronzba öntött, kőbe faragott, márványba vésett művekkel, alkotásokkal. Dr. Végvári ha­jós főiskolai tanár bevezető tanulmánya értékeli Pest me­­­­gye képzőművészetét pártoló szerepét, munkáját. Bemutat­ja, hogy a­z elmúlt húsz évben az emlékműveknek és épület­díszítő képzőművészeti alko­tásoknak milyen nagy számát hívta életre Pest megye me­­cénási tevékenysége. A félszáznál több alkotás bemutatása után megismer­kedhetünk a megye területén alkotó művészekkel. A szent­endrei parkmúzeum leírása egészíti ki a valószínűleg nagy érdeklődést keltő kis kö­tetet —p. r.— Mitr MKCytt 1966. NOVEMBER 19., SZOMBAT Fürtös Gusztáv: Udvariasság Előre köszönt utcánkban mindég egy férfi, ámbár nem ismertem őt, később rájöttem, mert udvarias, mert hát a lányunk, Zsuzska, nagyra nőtt. Igaz, férjhez ment később a lányunk, de tart tovább is az ismeretség, s mert közben az ő lánya is nagy lett, most én köszönök előre mindég. Tizenhét kiállítás - Harminchat előadás Közel tizennyolcezer résztvevő A MÚZEUMI HÓNAP MÉRLEGE A Pest megyei Múzeumok Igazgatósága részletes beszá­moló jelentést állított össze a Múzeumi Ismeretterjesztő Központ számára a múzeumi hónap Pest megyei eredmé­nyeiről. A jelentés szerint a megye területén működő ti­zenhárom múzeumban októ­berben tizenhét kiállítás nyílt, öt helytörténeti, négy néprajz, négy képzőművészeti, egy iro­dalom­történeti, egy mezőgaz­dasági, egy természettudo­mányi és egy művészettörté­neti. A kiállításoknak összesen­­ 13 272 látogatója volt. megyei múzeumokban harminchat előadás hangzot el, amelyeknek összesen 173 hallgatója volt. Tizennégy tár­latvezetést rendeztek, 454 rész­vevővel, öt helytörténeti ve­télkedőt, négy műemléki sétál hat kirándulást, három előadást és öt különböző film ün­nepségét tartottak. A nyolcvankilenc rendez­vénynek együttvéve 17 394 részvevője volt. Mindenütt előkészítették a múzeumi hónapot, gondoskod­tak a megfelelő propagandá­ról is, ennek ellenére, az érdeklődés a kisebb volt,vártnál , sőt, még a tavalyi mértéke­t sem érte el. Ennek egyik oka : az időjárás szokatlanul ked­­­vező volt októberben a mező­­­gazdaság őszi munkálatainal­­ elvégzéséhez, és ebben a munkában az iskolás gyerekei­­­­ is igen nagy számban rész vettek. Ezért vetődött fel az a gondolat, hogy mivel az októ­ber nem a legalkalmasabb múzeumi hónap megrendezé­­­sére, azt valamelyik másik hónapra kellene a jövőben át­helyezni. R. mint Rózsa vúlzás lenne azt állítani, hogy mindenki nyakig belehabarodott. Voltak kivételek. Mint például Adamecz bácsi, aki hatvankét évével fütyült arra, hogy a lány olyan szőke, mint... Hja, de milyen szőke! Az ember le­­hányja a szemét, s ott lebeg előtte a puha, hosszú haj, szőke, szép sötétszőke, mint a sűrű méz ... Amikor először megláttuk, a Bütyök egyből beköpte: — Gyerekek, ez nyílt rend­szer elleni izgatás... Ez akadályozni fogja a szocializmus építését.. Megálltak a munka­gödör fölött, Béla bácsi, az építésvezető, meg a lány. Köszöntek, a lány félszegen, moso­lyogva, meg zavarban is, ahogy ez már az új embereknél szokás. Béla bácsi lekiabált: — Fiúk, itt a helyettesem ... Álltunk, jólesett a derekunkat is kiegyene­síteni, meg pfrRsglunk, hátha közelebb jön a­­ gödör széléhez ... Nem jött. — Mától kezdv­e bármiben teljes jogú ... Szónokolt fenn az öreg. Mondtuk volna ne­ki, jól van, jól van, de csak a lányt néztük. Lány? És ha már asszony? Miért lenne as­­­szony? A srácok engem böködtek, szóljak va­lamit. De mi a fenét? Végül felkiabáltam: — Hogy hívják az elvtársnőt? A végét nem értettem. Visszakérdeztem: — Józsa? — Nem — ingatta a fejét —­­, mint Rózsa, Rózsa, érti? — Meghalok a tüskéitől — szellemeskedett Bütyök. — Rózsa— értem, én Pali vagyok. Tóth Pál. A csőszerelők brigádvezetője. B­ólogatott s mosolygott. Most már nem lát­tunk zavart az arcán. Mentek tovább, pedig maradhattak volna még. Persze, délig a lányról folyt a duma. Micsoda szövegek. Vé­gül nekem kellett közbeszólnom, hagyják már. Végeredményben főnökhelyettesnek jött ide, s nem... Ebédnél már kezdtek az idegeimre menni a többiek. Én sem vagyok szent, de hát azért egyszer látni egy nőt, s úgy szétszedni, mint ezek... — Ocsmányak vagytok — mondtam. Felkapták a fejüket. Láttam, értetlenül néz­nek. Mit bámulnak? Igenis, ocsmányak. Rö­högtek. — Becsavarodtál? Tényleg, mit érde­kel engem, hogy mit szövegelnek ezek a lányról. Rózsa. R, mint Rózsa. Milyen kedve­sen csücsörítette a száját, amikor a Rózsát le­kiáltotta. Ballagtunk vissza az ebédlőből, Bü­työk a felszolgálólánnyal huzakodott, hozzon még neki legalább egy almát, s ígért a fejébe fűt-fát... Egyszer úgyis kikaparja valaki szemét, annyit szélhámoskodik. Szó nélkül a másztunk le a gödörbe, a gumicsizma alatt cuppogott a sár, szörcsögve spriccelt ki a víz. Már készen lennénk ezzel a dög­munkával, régen volt ennyi pechünk... Harmadik napja kínlódunk egy szivárgással, s az istennek se tudunk rájönni, hol lehet? Látott már ilyet az ég? Tizenhét ember, mint a kelekótya, keresi, kutatja, forog maga körül, mint a macska, amikor a farkát kergeti. Félórát alig dolgozhattunk, amikor jön a kis küldönclány, s kiabál lefelé: — Pali, menjen az irodára, Béla bácsi hivatja... No, még csak ez hiányzott. Visszakiabáltam: — Mit akar? Húzogatja csak a vállát, régen volt ilyen buta teremtése az égnek, mint ez a lány. Kösz, kimászni a gödörből, végigballagni a kettes telepen, átvágni a prérin, s végül kikötni a fa­barakknál. Iroda? Enyhén szólva is röhögni kell. Ha egyszer egy nagyobb szél jön, ez a bodega a fejére szakad a bennülőknek. Pislo­gok csak, a lány ül Béla bácsi asztala mögött. Hol az öreg? Mintha csak belém látott volna, azt mondja: — Enyedi elvtárs bement Pestre. Remélem, én is megteszem ... Gúnyos volt a hangja, egyből bepörögtem, mondtam magamban, tévedsz, babám, ha azt hiszed, itt nagy hanggal bárki is okos le­het. Leültem, rágyújtottam, vártam, majd csak mond valamit. Nekem nem sürgős, a nyugdíjamba belefér. Valami papírt vett elő, úgy tette, hogyha nagyon akarom, belepislog­hatok. Nem akartam. — A beruházó átírt — mondta —, hogy a tizenötös szivattyútelepen ... Mintha kicserélték volna a nőt Rideg, pat­togó, száraz hang, akár egy fabábú, a szeme se rebben. Beruházó... átírt... Ha ezt elmon­dom a srácoknak, nem hiszik el. Néztem a lányt, s hirtelen megkérdeztem: — Mondja, lány maga? Egy pillanatra meghökkent, láttam, elönti a vörösség, majd a méreg. Felcsattant: — Ká­derezni akar? Mi köze a tizenötös ... — Szóval lány — mondtam hangosan, s el­mosolyodtam. Akart valamit mondani, de a fiókban kezdett kotorni, cigarettát vett elő a beszéd helyett, én meg vigyorogva néztem, hogyan kínlódik a gyufával, kettőt is eltört, mire a harmadik meggyulladt, nem lehet régi dohányos. Mélyet szívott, s megkérdezte: — Beszélhetnék végre magával komolyan? No, ez már emberi hang. Bólintottam. — Szóval átírtak­... reklamáció ... alighogy üzemeltetni kezdték a tizenötöst... H­agytam, beszéljen csak. Olyan édesen ejti a szavakat, apró grimaszokat vág az ar­cával, mintha színésznő lenne. Végighallgat­tam. Szívtam a cigit, láttam, az övé végigég a hamutartón, lebillen, rágurul a levélre, akkor kapja fel, megint kizökken nyugalmából, látja rajtam a kaján mosolyt, zavartan elnyomja. — Figyel rám egyáltalán? Nevettem. — Hát kire figyelnék? Lehet ma­gára nem figyelni? Most vagy nevet, vagy felháborodik. Ha a rosszabb fajta, ak­kor felháborodik, rendre­­utasít, minek nézem én őt, ez munkahely, ő mégiscsak... Ha esze van, s hallott valamit arról, hogy kik a csőszerelők ... rólunk már nem is beszélve ... nyolcadik éve vagyunk együtt, s ahogy itt mondják, dinamittal sem robbanthatnának szét bennünket. Na és? Majd panaszkodik Béla bácsinak, az meg megma­gyarázza, hogy a Tóth-brigád ... Tévedtem. Nevetett. Talán most először be­szélt a saját hangján: — Az udvarlást hagyja későbbre. Most a ti­zenötös ... — Ezért hivatott? — Igen? — Akkor jó. A tizenötöst különben tegnap, műszak után megcsináltuk, de ne ijedjen meg, nem kérünk érte túlórát... Pukkadt. — Hagyja, hogy beszéljek bele a világba .. . A srácok hümmögtek csak, amikor elmond­tam, mi volt. — Jól kezdi — mondta a Da­gadt —, rögtön piszkálja az embert... Hajtottunk, a víz is szakadt rólunk, még szerencse, hogy nem nagyon veszi észre az ember, mert különben is tiszta víz, sár, ned­vesség. Egyszer kikerültünk ebből a gödör­ből ... Este, persze megint róla beszéltünk. Másnap is. Harmadnap is. Láttam, a srácok is örülnek, ha odajön hozzánk, inkább utána kihajtják a lelküket is, de vele órákig leáll­nak beszélni. Illetve, csak leállnának, mert a lány jön, mond ezt-azt, szigorúan hivatalos dolgokat, s megy tovább. Fütyül ránk. — A mérnöknő ... a kis küldönclány most már így emlegeti. — Rózsa — mondja valamelyikünk, de csak úgy félig, hallják is, meg nem is a többiek. N­égy napunk ráment, míg megtaláltuk a szivárgást. Ahogy nyomást kapott a cső, felnyílt. Szennyezett lehetett az anyag vagy jégbuborék szorult bele? Végre, megvan. Jó kis hecc, kétszáz méternyi csövet végignyalni egy ilyen vacak miatt... Őt vártuk, de Béla bácsi jött helyette. — Derék... derék — mondta az öreg, s elment. — Köszönöm — szólt vissza. — R, mint Rózsa — mondtam, s mérgem­ben belecsaptam a kulcsot a sárba. A hosszú, nehéz fémtest telefröcskölt bennünket fekete pöttyökkel. A srácok egy szót sem szóltak. Tudták, mert maguk is érezték, mire gondo­lok ... Mészáros Ottó Országos tanácskozás A Hazafias Népfront Sopron városi bizottsága november 23 -24-én országos tanácskozást rendez Sopronban. A kétna­pos értekezleten az ország 14 városának népfronttitkárai, a tanácsok vb-elnökei, a Nyu­gat-Dunántúli Intéző Bizottság, a Balatoni Intéző Bizottság, a Velencei-tavi Intéző Bizottság és a Dunakanyar Intéző Bizott­ság kulturális szakbizottságai­­­­nak vezetői vesznek részt. 442 vagonnal több gyorsfagyasztott élelmiszer A Hűtőipari Országos Vál­lalat hét gyáregységében a kü­lönféle élelmiszerek tárolásán kívül gyorsfagyasztott, mireli­té árukat is készítenek. A hű­tőházak 18 féle gyümölcs és 20 fajta zöldség- és főzelékfélét tartósítanak, a budapesti, a győri és a miskolci hűtőház pedig mintegy 23 fajta félkész­­ételt is gyárt. A hűtőipar vezetői elmon­dották, hogy a gyümölcssze­zon az idén nem a legjobban sikerült. A legkedveltebb gyü­mölcsök közül nem tudtak például elegendő meggyet, eg­rest és ribizlit eltenni. A zöld­ség és főzelék nyersanyagel­látása kedvezőbb volt. Ennek megfelelően — a tavalyi 2058 vagonnal és — az idei 2215 va­gonos tervvel szemben várha­tóan 2500 vagon gyorsfagyasz­tott élelmiszert gyártanak. Elő­­reláthatólag teljesítik export­tervüket is, az évi 1230 vago­­nos kötelezettségből október végéig 900 vagon árut átadtak a külföldi megrendelőknek. Az idén a belkereskedele­m­ mintegy 442 vagonnal több, összesen 1230,8 vagonnyi, mi­relité árut kap. A tavalyinál mintegy 17 vagonnal több mélyhűtött gyümölcs, csaknem 400 vagonnal több főzeté, s körülbelül 46 vagonm több félkészétel kerül az üz­letekbe. A főzelékfélék közül például zöldbabot, parajt,­­ köt, sóskát, lecsót az igények szerint szállítanak a belkeres­kedelemnek. Computer-akció Jeff Tarr, az ame­rikai Harvard egye­tem diákja volt az el­ső, aki Ámor helyett­­ a computerekre (az­­ elektromos számító­­­­gépekre) bízta a társ­­talan női és férfi szí­vek összeboronálását. Példáját azóta sokan követték — többek kö­zött a híres hamburgi Altmann—házasság­konszern — és világ­szerte divattá vált a computer-akciónak nevezett gépi házas­ság- és randevúköz­vetítés. Egy ilyen akció megszervezése, lebo­nyolítása cseppet sem komplikált feladat. Jeff Tarr például így csinálta: Nyomtatott egy kérdőívet és azt szét­osztotta az érdeklő­dők között. Amikor visszaérkeztek a ki­töltött ívek, és a köz­vetítési díjként fel­számított három dol­lárok, betáplálta az adatokat a megfele­lően programozott gépekbe. A gépek — az elektronikus Ámo­rok —, pillanatok alatt összeválogatták az egybevágó adato­kat. Jeff Tarr ennek alapján minden kliensének megadta öt azonos érdeklődé­sű, de ellenkező ne­mű személy címét. A többi már nem az ő dolga volt. Érdekes, hogy ha­zánkban, ahol pedig közszólás-szerűen „mindenre van em­ber” — még nem akadt, aki felkarolja e nemes, emberbaráti mozgalmat. Hát ha senki — majd én vállalkozom a hazai computer-akciók megszervezésére! Nem lesz nehéz dol­gom, csak követnem kell mindenben fent leírt szisztémát.a A kérdőív összeál­lítása különösen gye­rekjáték lesz, hiszen nagy űrlap-kultusszal és blanketta-hagyo­mányokkal rendel­kezünk. De míg Jeff Tarr beérte 135, az Altmann-cég pedig 288 kérdéssel, ne­künk, nemzeti sajá­tosságainknak meg­felelően, az előzetes számítások szerint legalább 1029 kérdés­sel kell dolgoznunk. Kíváncsiság-színvo­­nalunk ugyanis jóval felülmúlja a fejlett kapitalista országo­két. Hogy mi minden­nek kell egy ilyen kérdőívre kerülnie, annak felsorolására nincs hely és mód, néhányat említenék csak a tervezett lét­­fontosságú kérdések közül, ízelítőként: se?Mennyi a melléke­Milyen számokkal játszik a lottón? Milyen felállításban játszatná a magyar válogatottat? Hisz-e a sírig tartó szerelemben? Mikorra tervezi a válást? Kit fúr, mióta, mi­lyen eredménnyel? Szereti ön Brahms­­ot, Veres Pétert, Sal­vatore Dalit? Lehet-e világnyelv az eszperantó? Tudom, hogy csak az persze, akció első fordulója, a kér­dőív elkészítése lesz ennyire sima és zök­kenőmentes, a továb­biakban már némi komplikációval számolni kell. Például: Bár a kezelési költ­ség nem három dol­lár lesz, csak három forint (+ 60 filléres válaszbélyeg), lesz­nek, akik sokalljá majd, s elbliccelni, igyekezne nadrág gombbal kiegyenlíte­ni, vagy vállalatuk áthárítani. A kérdések ß0 szá­zalékát bizonyára fi lelet nélkül majd. Ez is hagyja némi sajátosság: sok ná­lunk a „kérdező” ember, annál keve­sebb a „felelős”. A magyar gyárt­mányú számítógépek bizonyára nem min­dig működnek majd kifogástalanul, s elő­fordulhat, hogy fra­dis fiút emlékű lánnyal, taxisofőrnő közlekedési rendőr­rel, tsz-elnököt MÉK felvásárlónővel hoz­nak közös nevezőre E joggal felmerült aggályok ellenére is úgy érzem, érdeme nekivágni az akció­nak! Hiszen már régi rómaiak is meg­mondták: Elektronikus Ami omnia Vincit! Radványi Barna

Next