Pest Megyei Hirlap, 1966. november (10. évfolyam, 258-282. szám)

1966-11-19 / 273. szám

SZÉN X. ÉVFOLYAM, 92. SZÁM 1966. NOVEMBER 19., SZOMBAT P­ES­T MEGY­EI H­Í­RLAP K­Ü­LÖN KIADÁSA, S­.fi Irodalombarátok köre Már harmadízben jött ös­­­sze a Művész Presszó belső helyiségében az irodalombará­tok köre. Tagjai komoly ér­deklődést tanúsítanak a mai magyar és világirodalom iránt. Összejöveteleiken megbeszélik az irodalmi lapokban megje­lent írásokat, sőt felolvassák, és egymás közt megvitatják sa­ját kísérleteiket is. Az évek óta időnként még­megújuló irodalmi kört sze­retnék ezúttal, ki tudja már hányadszor, felújítani. A tár­saság tagjainak összetétele nagyon leánykák vegyes. Fiatal iskolái csakúgy akadnak köztük, mint dolgozó felnőttek, amatőr költők, festőművészek, (összejöveteleiket minden kedden este hét órai kezdettel tartják, és minden érdeklődőt nagyon szívesen látnak.) Szabad legyen azonban va­lamit mégis megjegyeznünk. Érthetetlen, hogy egy irodalmi kör, miért nem a művelődési otthonban tartja összejövete­leit? Önkéntes rendőrök kitüntetése A Szentendrei Városi-Já­rási városi Rendőrkapitányság és a tanács vb önkéntes rendőröket tüntetett ki, a vá­rosi tanács nagytermében ren­dezett ünnepélyes értekezlet keretében. Dr. Mikó Tibor, a városi tanács igazgatási osztályá­nak vezetője nyitotta meg az ünnepi értekezletet. Majd Rideg Lajos­­ őrnagy, közrend­­védelmi parancsnok szólt az önkéntes rendőrök áldozat­kész, kiváló munkájáról, amellyel nagymértékben hoz­zájárultak a közbiztonság megszilárdulásához. A jövő­ben még jobban össze kell fogniuk — mondta — hi­szen a város idegenforgalma jelentősen megnövekedett és ez bizony új és főleg na­gyobb feladatot jelent. De bí­zunk abban, hogy ezt a mun­kát is maradéktalanul el tud­ják majd végezni. A párt és a tanács végre­hajtó bizottsága nevében Ki­­rilla Ferenc, a tanács vb­­titkára értékelte az önkéntes rendőrök munkáját. Mindkét végrehajtó bizottság elisme­rését fejezte ki az eddig vég­zett munkáért. Az értékelő hozzászólások után kitüntették az eddigi jó munkájukért Kató György, Juhász Mihály, Király Vince, Ribi Ferenc, Stiegler Antal, Timpauer György, Z. Varga György önkéntes rendőrö­ket. FOGÁSZATI HÉT Havonta kétezer páciens Nőtt a rendelési órák száma A szentendrei egészségház földszintjén működő fogászati rendelőnek havonta mintegy 1800—2000 páciense van. Hú­zás, tömés, fogpótlás között „válogathat” ki-ki tetszése szerint. Csupán októberben 410 embert „fosztott” meg szuva­sodásnak indult fogától az itt dolgozó három ügyes fogor­vosnő keze, helyesebben fogó­ja, és egy év alatt csaknem egy kilónyi amalgámot „fo­gyasztottak el” a lyukas fo­gak. A 10 évvel ezelőtti csupán napi 6 órás rendelés he­lyett ma már 18 órát for­dítanak a beteg fogak gyógyítására a korszerűen felszerelt járási rendelő­ben. De bővült a fogászati rendelés hálózata az egész járásban is. Pomázon heti 12, Pócsmegye­­ren 6, Dunabogdányban 2 fogászati rendelői órák száma, a nem beszélve a különböző üzemi fogászati rendelésekről. A „kórlapok” tanúsága sze­rint a leggyakoribb fogmeg­betegedés a fogszuvasodás, calies. Sajnos csak nem illik rá a a „népbetegség” jelző. Mi az oka a fogszuvasodás nagyfokú elterjedésének? A szálak már a gyermekkorra nyúlnak vissza, sőt talán még előbbre. A csecsemő fogainak későbbi állaga nagy mérték­ben függ a terhes nő helyes táplálkozásától is. Sok gyü­mölcsöt, frissen készített, nem sokat főzött zöldfőzeléket, sa­látát kell fogyasszon ennek érdekében az „anyajelölt”. A kisgyermek táplálékában is állandó nagy szerep kell, hogy jusson a nyers gyümölcsnek, sárgarépának, karalábénak. Nemcsak vitamintartal­muk, hanem rágós voltuk miatt is. Mert a rágás rendkívül fontos a fogazat fejlődése és épsége miatt.­­ A későbbiekben pedig jelen­tős szerep jut a fogak rend­szeres tisztításának. Mint meg­tudtuk, sajnos még igen kis mértékű a „fogkefe-fogyasz­tás” hazánkban. Mint sok minden egyébre, a rendszeres fogápolásra is már gyermekkorban kell ránevelni az embereket. Ez történhet családi szinten, vagy iskolákon belül, sőt egy-egy figyelmezte­tő „fogápolási­ kampány” ré­vén, mint amilyen a Magyar Vöröskereszt ifjúsági csoport­ja által most meghirdetett és november 14—20-ig tartó álta­lános iskolai fogászati hét, amelynek célja, hogy felhív­ja a gyermekek figyelmét a fogbetegségek megelőzésében jelentős helyes táplálkozásra, a megfelelő rágásra és a rend­szeres fogápolásra. A hét programjában sze­repelnek előadások, egész­ségügyi beszélgetések, filmvetítések, fogápolási bemutatók, faliújságké­szítés stb. Reméljük, hogy gyermeke­ink figyelmét sikerül ráterel­ni a fogápolás jelentőségére. És akkor minden bizonnyal egyre kevesebb lesz az iskola­­fogászati rendelésekkor ijed­ten síró vagy a fogkezelés elől „angolosan távozó” gyerme­kek száma. Horányi Sándor Szíves kalauz 22­ é­n, kedden este fél hét­kor, a városi művelődési ott­hon klubjában a járási könyv­tár előadóestet rendez. Az előadást Czine Mihály tartja Illyés Gyula Szíves kalauz cí­mű művéről. A Szíves kalauz — irodalmi útikalauz; Illyés Gyulának különböző országokban tett utazásairól készült rajzait, jegyzeteit, beszámolóit gyűjti össze. Medina—Hamilton—Szentistvántelep A magyar csoport titkára Petőfi Sándor utca 16. Újonnan épült, szép kertes családi ház Szentisvántelepen. Fodor István lakik itt felesé­gével. Fodorék még 1926-ban, húsz egynéhány éves fővel, a mindennapi kenyeret hajszol­va vándoroltak ki, s 1964-ben jöttek haza, megfáradtan megpihenni. Fodor István, bár tagadha­tatlan idegen akcentussal, mégis jóízű-tájízű Tolna me­gyei magyarsággal beszél. És mesél, sokat és érdekeset, szí­vesen, színesen. (Mint majd halljuk, ott is magyarok kö­zött volt, nem angol­osodott el, mégis mulatságos megjegyzé­sei vannak. Ahogy a vasgyári munkájáról beszél, megkérdi: Hogy is hívják azt a szerszá­mot? Hajsz? az magyarul van? A fejemet rázom, akkor kérdi: daru, az magyar szó? Akkor, igen, úgy hívják!­ S hogy kérdem életét, vala­hogy így meséli el: — 1902-ben születtem a Tolna megyei kicsi, három­százötven házszámos (így mondja, a lélekszámra nem emlékszik) Medina községben. Apám szegény napszámos volt, nyomorúságában 1910- ben Németországba kénysze­rült, kokszégetésre, ahonnan súlyos betegséggel hozták ha­za, öt évig itthon feküdt. A hat osztályt el sem végeztem, mikor már kenyérkereső, sőt családfenntartó voltam. Napi húsz krajcárért répát egyel­tem, mákot egyeltem, majd serdültebben cséplőgépnél dolgoztam. — 1926-ban vándoroltam ki nagyobb darab kenyérért. Anyám kezesek jótállásával vette fel bankkölcsönre a pénzt, s tolnai, szabolcsi, meg felvidéki legénytársaimmal vagy kétszázas csoportban vágtunk neki a nagy útnak­ Kanadába. — Már Pesten, a hatósági kivándorlási irodában becsap­tak bennünket. Mert csak ku­bikosként mehettünk, megje­lölt helységbe, a papírunkban megjelölt farmerhez, vagyis gazdához. Amerikai területen már úgy utaztunk, mint a ra­bok vagy deportáltak, lezárt vagonokban, nem szállhattunk le, csak a papírunkban meg­jelölt helységben. Svincurent volt a falu neve, amely meg­­állapíthatólag nem is volt fa­lu. A vasútállomás épületén kívül egy kiszuperált vasúti vagon volt az üzlethelyiség, mellette még két ház és a ha­talmas, fületek,épület nélküli földje­. Az állomásfőnök meg az ottani földbirtokos megma­gyarázták nekünk, hogy: „Az a farmer, akinek a szolgála­tára bennünket kihoztak, még meg sem született! Ilyen nevű személy messze tájon nincs!” Mit tegyünk? Ajánlatukra a közeli Lebritshbe mentünk, mondták, ott majd kapunk munkát. Vagy ten egy csoportban harminckét­­mentünk oda. Felvettük a fejenkénti 25 dollárt, amelyet Budapesten befizetett pénzünkre itt dol­lárban megkaptunk, s ez volt létfenntartási alapunk. — Hát ott tizenkét napig a vasúti váróterem padlóján éj­szakáztunk, hajnali ötkor azonban, az első vonat előtt mindig el kellett tűnnünk, éj­jelre azonban emberi jóindu­latból eltűrtek bennünket. Az­tán tényleg kaptunk munkát. Vasúti pályamunkát végez­tünk három hónapon át, egy tehervagon, ágyakkal, kony­hával, szakáccsal — ez volt a háló- és étkezőhelyünk. Napi 3 dollárt kaptunk, abból egyet kifizettünk kosztra-szállásra, napi tíz órákat kellett dolgoz­nunk. Emlékeimben vissza­nézve, akkor jó munkának mondtuk, már pénzt is tud­tunk hazaküldeni a bankka­matra. — Majd megszűnvén a pá­lyamunka, fakitermelők vol­tunk, hatalmas erdőkben, nyá­ron nyárfát, télen fenyőfát vágtunk, mindkettőt papír­­gyártás céljára. A szigorú te­lek ellenére a nyári munka volt a nehezebb, mert a nyár­fát hámoznunk is kellett. Horváth Levente (Folytatjuk) Rác étel vagy szerb étel? Néhány szentendrei, szerb nemzetiségű polgártársunk sértőnek találta, hogy a ven­déglátó napok keretében a Béke vendéglőben megtar­tott — a vendéglő által is szerb estnek hirdetett — tamburazenés, hangulatos est nyomtatott meghívóján e megjelölés szerepelt. Rác ételkülönlegességek bemu­tatója. Szerintük a rác szó megbélyegző, sértő megjelö­lése a szerb nemzetiségnek. Miután Ráckevétől, Rác­­keresztúrtól egészen Rácmo­nostorig és Rácalmásig szá­mos megbecsült helységün­ket nevezzük így, miután egyik nagyszerű halételün­ket csak rácponty néven is­merjük, s mert mi szentend­reiek is szeretünk ételeket rácosan, de soha nem szer­­besen készíteni, nem értet­tem meg nagyrabecsült ba­rátaim kifogását, s utána­néztem: a szakirodalom mi­képpen ismeri a rác szót? Dr. Bárczy Géza kitűnő nyelvész professzorunk Ma­gyar Szófejtő Szótárában ezt olvashatjuk: Rác szó: előfor­dul a XII. században Ano­­nymusnál, majd később is a XIV. és XV. században. El­vonás a Rácország kifejezés­ből, melyben az első tag a szerbiai Rasz vár nevéből ered. Az 1961-es Új Magyar Le­xikon mindössze ennyit ír: rác: a szerbek régebbi, né­pies elnevezése. A múlt szá­zadi Pallas-lexikon szerint: A szerbiai lakosok és ha­zánk szerbjeinek régebbi el­nevezése, a magyar és a né­met köznép ma is (1896) ezen a néven nevezi őket. Ennyit a szakirodalomból. A vendéglátó nyelvben pe­dig elterjedt a minden sértő szándék nélküli, közismert rácétel elnevezés. Barátaink tehát a megjelölést éppúgy nem tarthatják sértőnek, ahogyan még egyetlen duna­­bogdányi, békásmegyeri vagy soroksári embertársunk nem sértődött meg az évek óta használatos svábbál megje­lölésen. A „drágám” is lehet sértő, ha azt bántó éllel használom — ám a városalapító szent­endrei szerbek leszármazot­­tait manapság senki sem akarja bántani. (horváth) ORVOSI ÜGYELET Szombat déltől hétfő regge­lig a város ügyeletes orvosi szolgálatát dr. Darnyi Sarolta körzeti orvos (Aradi u. 5.) látja el. Sürgős járóbetegek részére vasárnap délelőtt 9— 10-ig külön rendelést tarta­nak a körzeti orvosi rendelő­ben (Bükkös-part). Állatorvosi ügyelet. Vasár­nap a járás ügyeletes állat­orvosa dr. Dezső Zsigmond járási főállatorvos (Budapest, II. ker. Mártírok u. 1. telefon: 153—967). Az ügyelet a város területére is vonatko­zik. Tanácstagok fogadóórája és beszámolója Czikora Lajos november 19- én 18 órakor Püspöksor 16. szám alatti lakásán, Kiss Fe­renc 19-én 19 órakor Egresi út 2. szám alatti lakásán, Ba­­racsi Sándor 20-án 10 órakor Tavasz utca 6. szám alatti la­kásán, Valach Istvánná 20-án 10 órakor Rákóczi Ferenc ut­ca 5. szám alatti lakásán, Sze­lén­­i István 21-én 14 órakor Somogyi-Bacsó part 15. szám alatti lakásán, Sashalmi Lász­­lóné 22-én 16.30 órakor a vá­rosi tanács földszint 6. számú irodahelyiségében, Szvoboda Ferenc 22-én 18 órakor lakásán, Stiegler János­ 23- án 18 órakor Kőzúzó utca 8. szám alatti laká­sán, Szerencsés Józsefné 24-én 18 órakor Telep utca 8. szám alatti lakásán, Horváth Jenő 24-én 17 órakor Ady Endre út 70. szám alatti laká­sán, Branczeisz József 25-én 18 órakor Somogyi-Bacsó part 15. szám alatti lakásán válasz­tói részére tanácstagi fogadó­órát tart. Bándli Lajos november 19- én 17 órakor Honvéd utca 11. szám­ alatti lakását­, Takács Gyula 19-én 18 órakor Bük­köspart 35. szám alatti laká­sán, Miló Ferenc 20-án 10 óra­kor Április 4. utca 14. szám alatti lakásán, Tatár János 20-án 11 órakor Perjessy Sán­dor utca 18. szám alatti laká­sán, Baracsi Sándor 20-án 10 órakor Tavasz utca 6. szám alatti lakásán, Fehér András 20- án 10 órakor Kovács Lász­ló utca 16. szám alatti laká­sán, Szűcs László 20-án 16 órakor Anna utca 24. szám alatti lakásán, Balogh Ferenc 21- én 18 órakor Rab Ráby tér 5. szám alatti lakásán, Rohály Lászlóné 21-én 16 órakor Hon­véd utca 21. szám alatti laká­sán, Tóth Péter 21-én 18 óra­kor az Alkotmány utcai álta­lános iskolában, Szalay László 21-én 18 órakor az Alkotmány utcai általános iskolában, Ha­lasi Józsefné 21-én 17 órakor Kör utca 11. szám alatti laká­sán, Mervó Sándor 22-én 18 órakor Munkácsy utca 2. szám alatti lakásán, Király Vince 23-án 10 órakor Lenin út 53. szám alatti lakásán, Hornyák Jenő 24-én 19 órakor Költői Anna utca 1. szám alatti laká­sán, Nyilas István 24-én 18 órakor Vasvári Pál utca 3/a. szám alatti lakásán, Horváth Jenő 24-én 17 órakor Ady Endre út 70. szám alatti laká­sán, dr. Katona Gyula az Épí­tőipari Ktsz Vörös Hadsereg u. 32. sz. alatti irodahelyiségé­ben, Kubinyi Lászlóné 25-én 17 órakor a Ságvári pihenő­ben, Porpáczy István 25-én 18 órakor a Móricz Zsigmond Ál­lami Gimnáziumban és Ko­vács János 25-én 17 órakor az Alkotmány utcai Általános Is­kolában tanácstagi fogadóórá­val egybekötött beszámolót tart. ÚJ AKCIÓ Az egyetemisták és főisko­lások majd ötvenezres tábora — a KISZ Központi Bizottsá­gának kezdeményezésére — új akcióval az „Együtt a világ diákifjúságával a békéért, a haladásért?’ gondolat jegyében emlékezik meg a nemzetközi diáknapról és a nemzetközi diákszövetség megalakulásá­nak 20. évfordulójáról. SPORTHÍREK Az úttörő fiúk és lányok járási asztalitenisz-bajnoksá­gának eredményei: Lányok: 1. Greff Judit Kis­oroszi, 2. Trybek Krisztina Pilisszentkereszt, 3. Schiller­wein Judit Leányfalu. Fiúk: 1. Brúder László Kis­oroszi, 2. Haller Gábor Po­­máz I. sz. iskola, 3. Jáhner János leányfalu. A Budakalászon megrende­zett járási leány és fiú kézi­labda-bajnokság végeredmé­nye: Lányok: 1. Kisoroszi, 2. Pi­lisszántó, 3. Szentendre Fiúk: 1. Tahitótfalu, 2. Po­­máz II. sz. iskola, 3. Szentend­re (Rákóczi F.). Sikeltorvágy . Egészen a legutolsó hetekig nem értette meg­­ igazán, mi vonzza vissza a városba az embe­­­­reket. Magában — és ezzel nyilván nem áll­t egyedül — mosolygott csak azokon, kik egy­­­­­ egy vasárnap délelőtt végigcsodálják a várost. Miért?­­ Ezen sokat gondolkodott, de nem­­ választ kapni rá. Ők pedig mindig és tudott ismét­­ jöttek, csak jöttek a városba, és tágra nyílt­­ szemekkel nézték, csodálták. Megálltak a vas­­i cégérek, a himbálózó olló és a szélben hango­san verődő borbélytányérok alatt és csak­­ hallgattak, és tele tüdővel szívták magukba a $ X dunai szelet. Legtöbbjük már sokszor járt itt. De mi hozza vissza őket?­­ Kérdezte és kutatta, de nem tudott rá vá­­­­laszt adni. Várta, hogy egyikük majd megszó­­­­lal és beszélni kezd. De a visszatérők nem­­ beszélnek, mert ők zárkózottak. Tudják, hogy­­ csak a velük egy cipőben csusszanók érthetik i­s meg ezt. De eltelt néhány év, s a hegyek és a vizsza­­ugró sziget fái közül egy nagy alföldi város ho­­­mokjában lépkedve, fel kellett cserélnie a régi várost. Más ott a nyár és más ott az ősz a $is. A tanyákon is ritka a fa. A városba ugyan egy ligetet mentettek, amit azonban csinált­­nak, annyira természetellenesnek érzett. Szinte éhség érzete támadt Pismán lankái után és légszomja a Duna párája, a susogó füzek után, a város után. Feltámadt benne a mehetnék, a kínzó mehetnék kényszere. El a homokból, a végnélküliségből, a határ nélküli síkságból... , „Rámjött a sikátorvágy” — mondta barátai­nak és rohant, ki az állomásra, fel az első vonatra. Szinte remegett az izgalomtól, ami­kor felbukkant az ismerős neon az állomáson: Szentendre. És újra itt voltak a keskeny ut­cák, a sikátorok, az egymást metsző gerincű házak. Lehet, hogy ilyen a honvágy? Lehet, így lett ő is visszatérő. S azóta ő is gyakran megfogalmazza magában: csodálatos és meg­nyugtató ... még a sanda tekintetek és a tit­kokat zsongó presszó sem zavarja, hozzá tarto­zik a képhez. Az utcán az emberek ugyanúgy mennek, s nézik — bár ők sem látják. Mert nincsen kö­zöttük és a kövek között az értékeket rendező távolság. Nekik is el kellene menni ahhoz, hogy visszajöhessenek! El kellene menniük, hogy csodálhassák a templomokat, a Duna-parti tüzeket, hogy csó­kot kaphassanak a sikátorokban. (bányász)

Next