Pest Megyei Hírlap, 1968. április (12. évfolyam, 78-100. szám)

1968-04-08 / 83. szám

1968. ÁPRILIS 9., KEDD Mtuftivi volvikvdü 35 kérdés - 35 felelet „Kedves Illés elvtárs!” „Elolvastam a magyar forradalom­ról szóló regényét. Ráismertem sok­sok alakjára” írja Kun Béla, a magyar Tanácsköztársaság kiemelkedő vezére, Illés Béla híres regényének előszavában. A regény 1929-ben jelent meg először, a Szovjetunióban, hőse: Kovács Péter. Mi a rem­­ény címe, mely az 1918—19-es forradalmak első­­ kritikai ábrázolása? ­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­///­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­///,; Versmondók országos vetélkedőjén Két vecsési aranyérmes Impozáns környezetben, a festői szépségű kőszegi vár­ban rendezték meg az idén a KISZ és a SZÖVOSZ sza­­valóversenyének országos dön­tőjét. Szombaton és vasár­nap az ország megyéit ös­­­szesen negyven fiatal kép­viselte és vetélkedett az arany fokozat megszerzéséért. Pest megyéből mindössze két fiatal — Hrachovina Lajos és Fischer Mátyás, a vecsési Jókai szövetkezeti együttes tagjai — jutott el a döntőig. A kétnapos vetélkedő végén a szigorú szakmai zsűri mind­össze hét arany fokozatot osz­tott ki a szavalók között. Mindkét Pest megyei ver­senyző arany fokozatot szer­zett. Rajtuk kívül Somogy, Bács, Békés, Baranya és Szol­nok megye egy-egy szavalója ért el arany fokozatot. A vecsési Jókai együttes két tagja ezzel a szép sikerrel to­vább növelte Pest megye hírnevét az öntevékeny kul­turális mozgalomban. Családi betörőszövetkezet ítélet a Pikács ügyben Tavaly beszámoltunk arról a lopás- és betöréssorozatról, amelyet az Erdőkertesen élő Pikács István követett el öc­­­csével, sógorával és egy isme­rősükkel közösen. A négy fiatalember — „civilben” mindannyiuknak tisztességes munkahelye volt — esténként, hosszú hónapokon keresztül, rendszeres „beszerző körútra’’ indult. Váchartyán, Vácbot­­­tyán, Vácegres, Veresegyház és a környék tsz-eibe be, malacokat, baromfit törtek vit­tek magukkal; ezenkívül a környékbeli víkendházakat és ólakat is rendszeresen dézs­málták, cementet loptak a ta­nácstól stb. A rendőrség so­káig nem akadt a nyomukra, hiszen jó munkahelyük és feddhetetlen magánéletük ré­vén mind a négyen gyanún felül álltak. Hosszú tárgyalássorozat után hirdetett ítéletet ügyük­ben a Gödöllői Járásbíróság. A 28 éves Pikács Istvánt, a „családi betörőszö­vetkezet” vezetőjét hétévi szigorított börtönre ítélték. Huszonhárom éves öccsének, Pikács József­nek hat évet kell eltöltenie szigorított börtönben. Sógoruk, a huszonkilenc éves Radics József négyévi, és a „szövet­kezet” negyedik tagja, a vác­­bottyáni Gáspár József kétévi börtönt kapott. Az ügyész tudomásul vette az ítéletet. A két Pikács eny­hítésért fellebbezett. Halálos gépkocsi-baleset Budakalász lakatlan terüle­tén ittasan vezette személy­gépkocsiját Mókus Lajos 38 éves budapesti kubikos. biztonságosnál gyorsabban ha­­­ladó gépkocsi felborult és a kocsi utasa, F. Györgyné bu­dapesti lakos olyan súlyosan megsérült, hogy kórházba szállítás után meghalt. Mókus Lajost a rendőrség őrizetbe vette. Szombaton délután Dabas határában, az 5-ös főútvona­lon Szabó Aladár, 63 éves nyugdíjas dabasi lakos sza­bálytalanul kanyarodott le az útról motorkerékpárjával. Összeütközött Lázár Miklós, 27 éves szentesi lakossal, aki motorkerékpáron előzni akar­ta. Lázár Miklós súlyosan megsérült. Vele utazó felesé­ge és Szabó Aladár könnyebb sérülést szenvedett. Vasárnap este Üllőn elgázolt egy idős asszonyt Béleczki La­jos, 33 éves budapesti gépla­katos. Nagypál Jánosné, 72 éves novai lakos szabályosan haladt át a gyalogátkelőhe­lyen. Súlyos sérüléssel került kórházba. A baleset oka: Bé­leczki Lajos nem adta meg a gyalogosnak járó elsőbbséget. Dabason Potoczki József it­tasan vezette motorkerékpár­ját és egy szembe jövő lovas kocsinak rohant. Maga súlyo­san, utasa, Muzsik Sándor könnyebben megsérült. Rádió, televízió, háztartási gép szakszerű javítása GÉPJAVÍTÓ ÉS FAIPARI KTSZ NAGYKÖRÖS, Szolnoki út 1. Telefon: 111 V­­Q L-------------------------* MÉG AZ ÜNNEPI TORLÓDÁS ELŐTT VÁLTSA MEG AUTÓBUSZMENETJEGYÉT AZ ENGELS TÉRI PÁLYAUDVARON Telefon: 18—28—28 20. sz. AKOVih­ír BUDAPEST MSÍ »ikercivífrlap SZENTENDRE Skanzenrait Hétfőn Szentendrén meg­kezdték az országos szabad­téri néprajzi múzeum épí­tését. A Szabadság-forrás kör­nyékén létesítendő 80 holdas területen múzeumban ha­zánk 24 néprajzi táját 12 egységbe összevonva mutat­ják be azok jellegzetes lakó­házait és a hozzátartozó gaz­dasági épületeket, valamint a népi kézműipari műhelyeket. Magyar áruk­­ iráni olajért Megérkezett Irán főváro­sába az a 33 vagon kiállítási anyag, amely az április 10-én nyíló teheráni magyar árube­mutatón szemlélteti: milyen termékeket ajánl a magyar külkereskedelem az iráni olaj ellenében. A kiállításon HUNGEXPO szervezésében 20 a magyar külkereskedelmi és exportjoggal felruházott ipar­­vállalat exportcikkei kapnak helyet. — Rendelet jelent meg a magánkisiparosok működési körének kiszélesítésére. mai nap 196S. április 9., kedd, Er­­hardt napja. A nap dél: 5.07, nyugszik: 18.25 órakor. A hold nyugszik: 3.45, dél: 13.40 órakor. Erősen felhős idő, többfelé eső, az élénk, helyenként vi­haros északnyugati szél kissé mérséklődik. A meleg gyengül. A legmagasabb nappali hő­mérséklet­­ 5—10 fok között. Vár­ható: IRÓJÁRÁl Magányos autó az országút árkában Kiskunlacháza és Dömsöd között. Vajon ki volt a gazdája és miért hagyta itt? Talán intő figyelmeztetésnek, hogy aki az úton nem vigyáz­­, az árokban végzi... (Szigetfű felv.) A rádió és a televízió mai műsora KOSSUTH RÁDIÓ 8.20: Könnyűzene. 8.50: Miről ír a Társadalmi Szemle áprilisi szá­ma? 9.00: A Gyermekrádió mű­sora. 9.40: Nagy költők megzené­sített versei: Goethe. 10.10: Tánc­zene. 10.41: „És tedd rá éltedet....5* Emlék-képek Erkel Ferenc életé­­ből. 12.15: Kórusok és népi zene­karok műsorából. 13.00: A világ­­gazdaság hírei. 13.06: A költészet dicsérete. Szabó Lőrinc tanulmány­­kötetének ismertetése. 13.21: Ba­rokk muzsika. 14.03: Mai témák — mai dalok. Szirmay Márta énekel. 14.15: ABC-Meseáruház. 15.15: Százéves a magyar kórusmozga­lom. III. rész. 16.05: Rádióiskola. 15.52: Filmzene. 17.05: Tallózás a világsajtóban. 17.20: László An­nie magyar nótákat énekel. 17.34: Beethoven összes vonósnégyesei. 18.00: Hétköznapok. A gazdaság­­politikai rovat műsora. 18.29: Az MRT Műszaki Igazgatóságának közvéleménykutató műsora. 19.30: A Szabó-család. 20.00: Könnyűze­nei híradó. 20.30: Öngól. Ellery Queen detektívtörténetét rádióra alkalmazta és rendezte: Turián György. 21.09: Házimunka. (Eső). 22.20: Adriana Lecouvreur. Rész­letek Cilea operájából. 23.00: Me­ditáció. A tudományok arisztok­ratáiról. 23.10: Operettrészletek. 0.10: Éji zene. PETŐFI RÁDIO 10.00: Ez is, az is 120 percben. 12.00: Zenekari muzsika. 13.15: Há­zunk tája. A Falurádió műsora. 13.35: Mátyás szerelme. Operett­részlet. 14.08: Népdalok. 14.27: Pro­kofjev: Mese a kővirágról — ba­lettszvit. 14.45: Ifjúsági Krónika. 15.00: Tánczenei koktél. 15.45: Költészet Hete. Munka a munká­­­val. Verses műsor. 16.05: Két Le­hár keringő. 16.26: Verdi: Otelló — részletek. 16.41: Polkák. 16.50: Élet­utak. Asperján György írása. 17.00: Csúcsforgalom. (Elő!). 18.10: Já­róka Sándor népi zenekara ját­szik. 18.35: A modern csillagászat problémái. 19.00: Könnyűzene. 19.20: Herbert von Karajan két Beethoven szimfóniát vezényel. 21.02: Hilde Gilden énekel. 21.12: Rad­vány­i Ervin két rádiószatírá­ja. 22.03: A Ljublajanai Dzsessz­­fesztivál 1967. I. rész. 22.49: Két olasz órus. URH 18.10: Magnósok figyelem! 18.53: Magyar zeneszerzők, Mihály And­rás, Soproni József, Szokolay Sán­dor műveiből. 19.42: Ismerked­jünk a dzsesszmuzsikával. 20.11: A kamarazene barokk mesterei. 20.55: Graziella Sciutti énekel. 21.19: A Magyar Rádió dzsessz­­versenye. 21.39: Hangfelvételek — felsőfokon. TELEVÍZIÓ 17.58: Hírek. 18.05: A Magyar Hirdető műsora. 18.15: Teleimpex. Külkereskedelmi és Világgazda­sági Híradó. 18.45: Esti mese. 18.55: Bernáth László színházi jegyzete. 19.05: Fejes Endre: Rozs­datemető. Dráma két részben. A Thália Színház előadása, felvétel­ről. Kb. 20.35: Tv-híradó. Kb. 22.55: Tv-híradó 2. kiadás. Paul Robeson A mai napon tölti be 70. élet­évét Paul Robeson, korunk nagy énekese, a szabadság és emberi egyenlőség ifjú korában, nagyszerű harcosa. létfenntartásához és tanulmányaihoz szükséges eszközöket nehéz testi munká­val teremtette elő és ügyvédi oklevelet szerzett. Közben ké­­peztette csodálatos zengésű, bá­mulatosan kifejezőerejű bas­­­szushangját. Művészi hírnevét, elnyomott néger népe dalainak művészi tolmácsolásával ala­pozta meg, majd a népek sza­badságdalainak egyik legkitű­nőbb népszerűsítője lett. Da­laival nemcsak emberi jogaikért küzdő néger testvéreit buzdí­totta, de énekével lelkesítette, ébrentartotta az emberibb éle­tért sztrájkoló munkások küz­dőkedvét, személyesen tüzelte harcra a köztársasági Spanyol­­ország katonáit. Mint művész, csakúgy mint gyűjtőhatású szó­nok, a faji megkülönböztetés, a fasizmus és a világhá­ralmi tö­rekvések ellen irányuló közéleti szereplésével kivívta a becsüle­tes emberek millióinak forró szeretetét és tiszteletét. — Drezda, Würzburg, Bécs címmel tart vetített képes képzőművészeti előadást szer­da délután 5 órakor a váci városi művelődési Czifra Péter főiskolai házban do­cens. — Garay Gábor költői est­jére kerül sor csütörtök este 18 órakor Cegléden, a TIT- szabadegyetem művészeti ta­gozatán. — A költészet napja Pest megyei ünnepségére a nagy­­kátai járási művelődési ház­ban kerül sor ma este 18.30 órakor. S. Hegedűs László, a Hazafias Népfront Pest me­gyei Bizottságának titkára, tartja a megnyitó beszédet, majd dr. Czine Mihály kandi­dátus a mai magyar líráról tart előadást. Közreműködik Szentpál Mónika előadó-mű­vésznő. — Elektronikus számító­­központot helyeznek üzembe az idén a Csepel Autógyár­ban, ahol ezzel megoldják a vállalaton belüli korszerű adatszolgáltatást, a központi programozást és gazdasági számításokat. — Ittasan, a megengedett­nél nagyobb sebességgel ve­zette motorkerékpárját Kon­­tán Sándor 22 éves egyéni gazdálkodó. Járművével az Ócsa és Jakabszállás közötti útvonalon felborult, maga pedig egy szembejövő teher­gépkocsi alá esett, és a hely­színen meghalt. 3 hónap alatt háromszor 2 héten belül kétszer Pontosan tudja mindenki, hogy az új mechanizmusban néhány egyéb tényező mellett elsősorban a kereslet és kíná­lat törvénye diktálja az ára­kat. Az ügyes árkalkulátor természetesen különösen idénycikkeknél az évenként visszatérő keresletnövekedést is számításba véve, rán rendezi az árakat.idejeko­Példának okáért vegyük csak a befőttes üveg légmentes zá­rását biztosító celofán, vagy pergamenpapírt az üveghez szorító, pirosbetűs gumigyűrű” felirattal „Befőzési ellátott 5 grammos papírzacskóban forgalomba kerülő fekete, pi­ros, avagy szürke gumikari­­kákat. Azaz minek vegyük most, sokkal a szezon előtt. Tavaly kellett volna befőzési idény után, amikor egy forin­tért árulták. Januártól kezdve 1,10 forintra rendezték az árát. Aztán februárban nyáriasra fordult az idő, meg lehet, hogy a nagyobb kereslet ha­­maros bekövetkezésétől tartva az ipar újonnan rendezett áron szállította. Március else­jén a Vegyianyag Nagykeres­kedelmi Vállalat értesítette igen tisztelt vevőit, a külön­böző vállalatokat, hogy ez az árucikk ezentúl csak 2,60 fo­rintért kerülhet kiskereske­delmi forgalomba. Öt grammonként 1,50 forin­tos árrendezést persze lehet sokallni, de hátha indokolt, másként esetleg ráfizetne az ipar. Ha pedig a gyár felfelé rendezi az árat, a nagykeres­kedelem csak követheti. Ez eddig érthető. Március 15-én azonban újabb árrendezés lépett életbe és a befőző gumigyűrű árát 1,90 forintra csökkentették. Természetesen hisszük, hogy az árrendezés velejár az új gazdasági mechanizmussal, szükségszerű is, de talán en­­­nyire sűrűn azért mégsem. — y — e. — Új sporttelep épül Dél­egyházán. A helyi tanács 80 ezer forinttal segíti a mun­kálatokat. Tegnap: ELÍTÉLTÉK AZ ÁLARCOS RABLÓKAT A múlt év decemberében a­­ nagykőrösi Harczi Ambrus ta­­­nyáját álarcos rablók támad­­­­ták meg. A gazdát és feleségét­­ megkötözték, késsel fenyeget­­­­ték őket, és a pénzt, amit ta­­­­láltak, magukhoz vették. A rendőrség rövidesen kézre­­ kerítette a tetteseket, Kecskés­­ Gyula 24 éves, Rácz István 20 éves, Berkes József 22 éves fiatalembereket és a 17 éves fiatalkorú társukat. samennyien nagykőrösiek...Va­A bíróság tegnap mind négy fiatalembert bűnösnek ta­­­lálta kétrendbeli, visszaeső­ként elkövetett rablás és egy­­rendbeli rablás kísérletének bűntettében. Ezért Kecskés Gyulát 6 év 6 havi, Rácz Ist­vánt 3 évi, Berkes Józsefet pe­dig 4 évi börtönre ítélte. Bün­tetésüket szigorított börtönben kell letölteniük. Fiatalkorú tár­suk, aki bűnsegédjük volt, 1 év és 2 havi börtönt kapott. Görbe tükör (Kertész László rajza) & OSTABONTÁS Kamera az osztályban A laboratóriumban kísérle­teznek. A szaktanár mozdula­tait egyszerre több osztályban figyelik. Az ipari tv-felszere­­lés, központi vezérlésű moni­torral, két felvevőkamerával s­­ az osztályokban elhelyezett készülékekkel ezt lehetővé te­szi. Iskolarádióval is kísérle­teznek, a hangszórókat már elhelyezték, próbaműsort közvetítettek. Az apróbb tech­i­­nikai hibákat egy nagyobb erősítő megszüntetheti. Érde­kes az elektronikus térképük, amivel az ország ipari és bá­nyászati telepeit szemléltetik. Hat év alatt, mert a péceli gimnázium mindössze hat éves, sok helyi és környék­beli tanuló kapott itt érettségi bizonyítványt, s a bizonyít­vánnyal együtt olyan szél­ körű tájékozottságot, felké­szültséget, amellyel sikeresen gyökeret verhetnek az élet­ben. Tavaly például a jelent­kezők 60%-a nyert felvétel főiskolákon és egyetemeken,­­­­három tanuló miniszteri di­csérő oklevelet kapott az or­szágos középiskolai versenyen. Mindent összevetve, érthe­tetlen azoknak a gyerekeknek a döntése, akik bizalmatlan­ságból inkább járnak pesti gimnáziumokba, vállalva a napi utazással járó fáradal­makat. Dobrovolni István

Next