Pest Megyei Hírlap, 1968. szeptember (12. évfolyam, 205-229. szám)

1968-09-11 / 213. szám

I PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP PEST MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XII. ÉVFOLYAM, 213. SZÁM ÁL­­A 70 FILLÉR 1968. SZEPTEMBER 11., SZERDA Gerillaharc Biafrában Gowon nigériai elnök hét­főn délután sajtókonferenciát tartott. Visszautasította De Gaulle francia elnök javasla­tát egy nigériai konföderáció vagy unió létrehozására. Go­­won hangsúlyozta: a nigériai­ak eltökélt szándéka az egyet­len Nigéria fenntartása és nem lehet szó semmiféle konföde­rációról vagy unióról. Gowon módosította két hét­tel ezelőtti nyilatkozatát arról, hogy a 14 hónapja tartó pol­gárháború négy héten belül véget ér. Most azt mondta: a háború valószínűleg el­húzódik, esetleg két hóna­pig is eltart még. Gowon cáfolta azokat a saj­tóban megjelent híresztelése­ket, hogy a lagosi kormány célja kiirtani a Biafra lakos­ságának zömét alkotó idókat. Ismét ígéretet tett arra, hogy megkegyelmeznek a kelet-ni­gériai lázadóknak, de hozzá­fűzte, hogy Ojukwunak, a biafrai lá­zadók vezetőjének esetét „a törvényeknek megfele­lően” fogják elbírálni. A nigériai fővárosból érke­ző hírek arra mutatnak, hogy a polgárháború kezd gerilla­harc jelleget ölteni Biafra ré­széről. A biafrai erők újabb hírek szerint mentek át Aha ellentámadásba városánál és feltehetően súlyos harcok foly­nak Port Harcourt kikötő kö­rül is, mert nigériai gépek se­besültekkel megrakva érkez­nek Lagosba. BOV Mexikói miniszoknya - Ultra-vita Autóskabát - Megyei nap a vásáron Néhány nap után már kön­­­nyebb eligazodni az őszi vá­sáron, látnivaló azonban még változatlanul rengeteg. Saj­nos, ezek közül elenyészően kevés az újdonság. Körülnéztünk a textilipar­ban. A Soproni Ruhagyár je­lezte, hogy kétmillió 800 ezer kész textíliát szállít, részben hazai, részben külföldi rende­lésre. A Május 1, amelynek egyik Ruhagyár, gyorsan fejlődő üzeme dolgozik,Cegléden már jóval többet mondhatott, 400—600—800 forintos áron egy sor új női ruhát, kabátot hoz forgalomba. Újdonságuk a „mexikói miniszoknya”, az úgynevezett autóskabát, amely laminált szintetikus szövetből meleg béléssel és teddy-beer gallérral készül. Közép-Európa legnagyobb fehérneműgyára, a Férfi Fe­hérneműgyár jelezte, hogy há­romszor annyi ragasztott gal­­lérú ing készül, mint a meg­előző időkben. Meglehetősen heves vita ke­rekedett az Egyesült Vegyi­művek bejelentésével kapcso­latban, hogy az Ultra-termé­kek árát leszállítja. A fő té­ma: presszionálhatja-e az előr­állító gyár a kereskedelmet, s meghatározhatja-e, hogy az milyen áron hozza forgalom­ba. El kell ismerni, hogy ilyen jellegű rendelkezések nincse­nek, s az út még kitaposatlan, de ha a fogyasztó számára nyereséget jelent, olcsób­ban jut hozzá, minden­képpen üdvözölni kell egy­­egy termék árának csök­kentésére irányuló akciót. Hadd vegyük még mindehhez: jövő ilyenkorra már valószínű­leg kétszer ennyi Ultra-termék áll rendelkezésre. Többek kö­zött szintetikus keményítő tar­talmú folttisztító, szőnyeg- és kárpittisztító szer. Munkatár­sunk kérésére felvették a prog­ramba egy olyan szer előállí­tását is, amely a zsíros szen­­­nyezőanyagoktól beszűkült, el­dugult konyhai lefolyók, szi­fonok lerakódásait távolítja el. Nem túlzás, ha azt állítjuk, hogy a tegnapi napon a vásár egyik legjelesebb eseménye Pest megyei kisipari szövetke­­­zetek bemutatkozása volt­. A megyei KISZÖV elnöke a dél­előtti tájékoztató keretében bejelentette, hogy többek között 30 ezer pu­lóver és 15 ezer cipő ké­szítésére, illetve értékesí­tésére kötöttek megállapo­dásokat. Számtalan terméket sorolhat­nánk még fel, de a forgalmas nap érzékeltetésére hadd ad­junk hírt a legfrissebb kötés­ről: az Óra-Ékszer Nagykeres­kedelmi Vállalat vezetője 200 ezer darabos óraszíjrendelést hozott az NDK-ból. Varró Ká­rollyal, a Budai Járási Házi­ipari Szövetkezet elnökével állapodtak meg hozzávéve, hogy jövőre 600 ezer darabos szállításról lesz szó. A megje­lenteknek bemutatták vetkezetről készült közel a szö­ne­gyedórás hangosfilmet. A be­mutató vendége volt többek között a Pest megyei Tanács vb-elnöke, dr. Mondok Pál is. Valamennyi részvevő elégedet­ten szemlélte a hangár alakú nagy alumínium csarnokban és a könnyűipari pavilonban helyezett fém-, fa-, textil-­el­és ruházati termékeket. Az MTI jelenti külföldről HÉTFŐ ESTE véget ért Kai­róban az afrikai és ázsiai né­pek szolidaritási szervezetének a vietnami nép támogatása ér­dekében összehívott rendkívüli értekezlete. KANADA harmadik új szí­vese, Ella Zaor, akin augusztus 30-án végezték el a szívátülte­tési műtétet, agyvérzés követ­keztében elhunyt. VIETNAMBAN először hasz­nált a hazafiak tüzérsége 140 mm-es szovjet gyártmányú ra­kétákat a demilitarizált öve­zettől délre. NASSZER, az EAK elnöke, július óta ma fog először el­nökölni az egyiptomi kabinet ülésén. STEWART brit külügymi­niszter folytatta megbeszélé­seit Bukarestben. ERNST BENDA­met belügyminiszter nyugatné­ötnapos hivatalos látogatásra Izraelbe érkezett. Apró Antal hazaérkezett Szófiából Apró Antal, a Miniszter­­tanács elnökhelyettese ked­den hazaérkezett Szófiából, ahol részt vett a magyar— bolgár gazdasági és műszaki tudományos együttműködési bizottság 8. ülésszakán, egyezményt írt alá, amelynek­­ alapján Magyarország kal­­cinált szódagyártó berende­zéseket szállít Bulgáriának, onnan viszont a gyár ter­mékeit kapjuk. Giancarlo Pajetta Budapesten A Magyar Szocialista Mun­káspárt Központi Bizottsága meghívására szeptember 9-én, hétfőn, a késő esti órákban ba­ráti látogatásra Budapestre ér­kezett Giancarlo Pajetta elv­társ, az Olasz Kommunista Párt Politikai Bizottságának tagja. Fogadására a Ferihegyi repülőtéren megjelent Komó­csin Zoltán, az MSZMP Poli­tikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára és Várkonyi Péter, a KB külügyi osztály helyettes vezetője. Ked­den megkezdődtek a magyar— olasz pártközi megbeszélések. O­O A rádiótelefotó jelenti Kuznyecov, a Szovjetunió külügyminiszterének első helyettese, Pozsonyban folytat­ta tárgyalásait. Képünkön: Kuznyecovot (jobbról) Ondrej Klokoc, a Szlovák Nemzeti Ta­nács elnöke (balról) fogadja. Középen Cservonyenko, a Szovjetunió prágai nagykövete.­­ Charles De Gaulle fran­ cia köztársasági elnök saj­tóértekezlete az Elysée Palotá­ban. Szemben az első sorban balról jobbra: Maurice Couve de Murville miniszterelnök és Michel Debré külügyminiszter. A nigériai szövetséges csapatok az ideiglenes fő­város, Aba elfoglalása után biafrai hadifoglyokat kísérnek. VARSÓ Loga-Sowinski beszéde A lengyel szakszervezetek központi tanácsának plénumán kedden Ignacy Loga-Sowinski elnök beszédet mondott a gaz­daságirányítás és a munkásön­kormányzat kérdéséről, és ezek mellett részletesen foglalko­zott a csehszlovákiai helyzet­tel kapcsolatos problémákkal is, élesen bírálta azokat a szak­­szervezeteket és nemzetközi szakszervezeti szerveket, ame­lyek nem értették meg az öt testvéri szocialista ország in­ternacionalista szellemtől ve­zetett fellépését Csehszlovákia megsegítésére. Ismertette a csehszlovákiai helyzet alakulását, majd meg­állapította, hogy az öt szocia­lista országnak a csapatok be­vonulására vonatkozó nehéz döntését a szükségszerűség dik­tálta a csehszlovákiai szocializ­mus ügye iránti internaciona­lista kötelesség éppúgy, mint a nemzeti érdekek, a jövő nem­zedékek biztonsága és békéje iránti kötelezettség. — A csehszlovákiai válság mindennemű megoldásánál figyelembe kell venni Cseh­szlovákia stratégiai helyzetét. Csehszlovákia és az NSZK határán, amely egyúttal az egész szocialista közösség ha­tára is, a Varsói Szerződés csapatainak kell állniuk, biz­tosítva e határ sérthetetlensé­gét. Erre szükség van bizton­ságunk, Csehszlovákia biz­tonsága és az európai béke szempontjából egyaránt.­­ Mindazoknak az elvtár­saknak, akik követelik a szö­vetséges csapatok kivonását Csehszlovákiából, és akik azt mondják, hogy a cseheknek nincs szükségük segítségre nyugati határuk megvédéséhez, mi azt válaszoljuk, hogy ez puszta önámítás és a passzivi­tás egy új Münchenhez veze­tett volna. Ettől az álláspont­tól már csak rövid az út a Csehszlovákia semlegességére, a Varsói Szerződésből való ki­lépésre vonatkozó reakciós kö­vetelésig — hangsúlyozta Lo­ga-Sowinski, majd kijelentette, hogy a lengyel szakszerveze­tek együtt akarnak működni a csehszlovák szakszerveze­tekkel, s legfontosabb felada­tuknak tekintik olyan légkör kialakításának elősegítését, amely kedvez a Moszkvában vállalt kötelezettségek teljesí­tésének, a normalizálási folya­matnak, a szocializmus teljes győzelmének. Cernik villámlátogatása Moszkvában Kedden Moszkvába érke­zett Oldrich Cernik, a Cseh­szlovák Szocialista Köztársa­ság miniszterelnöke, hogy tár­gyalásokat folytasson a szov­jet­­ kormány képviselőivel. A vnukovói repülőtéren Cerniket Alekszej Koszigin miniszterelnök és más hivata­los személyiségek fogadták. A repülőtéren díszszázad sora­kozott fel Cernik tiszteleté­re és a zenekar eljátszotta a két ország állami himnuszát. Cernik miniszterelnökkel együtt Moszkvába érkezett Frantisek Hamouz miniszter­elnökhelyettes és Václav Va­les külkereskedelmi minisz­ter. A Kremlben kedden dél­előtt megkezdődtek a szovjet —csehszlovák tárgyalások. A tárgyalásokon szovjet részről Alekszej Koszigin mi­niszterelnök, Nyikolaj Bajba­­kov Andrej miniszterelnökhelyettes, Gromiko külügymi­niszter, Mihail Kuzmin, a külkereskedelmi miniszter első helyettese és Nyikolaj Znozemcev, az állami tervbi­zottság tagja vett részt. Kedden a Kremlben a Szovjetunió és Csehszlovákia kormánya megállapodást kö­tött arról, hogy a Szovjetunió több éven át földgázt szállít Csehszlovákiának és együtt­működik Csehszlovákiával egy gázvezeték építésében Szovjetunió területén. A meg­a­­llapodásról készült okmá­nyokat Alekszej Koszigin, a Szovjetunió miniszterelnöke és Oldrich Cernik, a csehszlo­vák kormány elnöke írta alá. A szovjet kormány kedden ebédet adott Cernik csehszlo­vák kormányelnök tisztele­tére. Leonyid Brezsnyev, Alekszej Koszigin, Nyikolaj Podgornij találkozott Oldrich Cernikkel­­ és Frantisek Hamouzzal. E ta­lálkozón széles körű eszmecse­re folyt politikai kérdésekről, továbbfejlesztve a Moszkvában 1968. augusztus 23-tól 26-ig le­zajlott szovjet—csehszlovák tárgyalásokat. Mindkét fél azt a szilárd meggyőződését fejez­te ki, hogy a jelenlegi helyzet­ben a fő dolog az moszkvai tárgyalásokon említett elért megállapodásból fakadó gya­korlati lépések következetes megvalósítása. A felek újból leszögezték, hogy a Szovjetunió és Csehszlovákia kész a leg­szélesebb körű együttműkö­désre, a szocialista szolidaritás, a kölcsönös megbecsülés és egyenjogúság alapján, mindkét ország népei érdekében, a szo­cialista közösség további erő­sítése, a Varsói Szerződés ha­tékonyságának fokozása érde­kében. A szovjet—csehszlovák tár­gyalás és találkozó baráti, elv­társi légkörben folyt le. Kedden a sikeresen véget ért tárgyalások után Cernik csehszlovák miniszterelnök és kísérete hazautazott Moszkvá­ból. A vnukovói repülőtéren Alekszej Koszigin búcsúztatta a csehszlovák államférfiakat. A repülőtéren díszszázad so­rakozott fel, a zenekar a két állam himnuszát játszotta. Kedden este visszaérkezett Prágába a csehszlovák kor­mányküldöttség. A prágai Rudé Právo keddi száma közölte dr. Otakar Pohl­­nak, a Csehszlovák Nemzeti Bank vezérigazgatójának nyi­latkozatát. Pohl megcáfolta azokat a híreszteléseket, ame­lyek szerint Csehszlovákiában pénzreformra van szükség. a A vezérigazgató kijelentette: külföldi csapatok jelenléte nem befolyásolja a forgalom­­ban levő pénzmennyiséget. katonák pénze a külföldi ban1­o­kokban levő összegekből szár­­mazik. Keddtől kezdve ismét közle­­kednek a nemzetközi légijár­ratok — jelentette a CTK híd­ügynökség Prágából.

Next