Pest Megyei Hírlap, 1968. október (12. évfolyam, 230-256. szám)

1968-10-19 / 246. szám

Befejezte munkáját az országgyűlés Féntek délelőtt 10 órakor folytatta tanácskozását az Or­­szággyűlés. Az ülésen részt vett Losonczi Pál, a Népköztársa­ság Elnöki Tanácsának elnöke, Kádár János, az MSZMP Köz­ponti Bizottságának első titká­ra, Fock Jenő, a forradalmi munkás-paraszt kormány el­nöke, valamint Apró Antal, Biszku Béla, Gáspár Sándor, Kállai Gyula, Komócsin Zol­tán, Nyers Rezső, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, továbbá a Politikai­ Bizottság póttagjai, a Központi Bizottság titkárai és a kormány tagjai. Az ülésen részt vett az or­szággyűlés vendégeként Buda­pesten tartózkodó uruguayi parlamenti küldöttség Luis Binon Perret képviselőházi el­nök vezetésével. A diplomáciai páholyokban a budapesti diplomáciai képvi­seletek számos vezetője fog­lalt helyet. Folytatódott a vita az új vas­úttörvény- t­ervezet és közle­kedéspolitikai koncepció fö­lött, melynek során felszólalt dr. Horgos Gyula kohó- és gépipari miniszter is, aki rész­letesen taglalta a közúti jármű­gyártás központi fejlesztési programját. A vita végeztével dr. Csaná­di György közlekedés- és pos­taügyi miniszter válaszolt az elhangzott felszólalásokra. A vita tanulságait összegez­ve megállapította, hogy a leg­több aggodalmat a képviselők részéről egyes vasútvonalak­­ tervezett megszüntetése okoz­ta. Kijelentette, bár országos szempontból ez a téma talán nem túl nagy jelentőségű, ért­hető, hogy az érintett helység vagy helységek lakói számára egyáltalán nem közömbös, mi történik vasútjukkal. Annyi azonban bizonyos, hogy az ed­diginél jobb, korszerűbb köz­lekedést akarunk teremteni az említett területeken — hang­­súlyozta a miniszter, s hozzá­tette, hogy a megszüntetés előtt a helyi szervekkel a legtüzete­­sebben megbeszélik, megvizs­gálják, valóban indokolt-e az intézkedés, s csak ha minden előfeltétel biztosított, akkor kerülhet sor a vasútvonal meg­szüntetésére. Közölte: az illetékesek szá­molnak azzal, hogy hosszabb távlatban a személyszállítás több mint kétharmadát az autóbuszközlekedés bonyolítja majd le, ezért mindent elkö­vetnek e fontos közlekedési ágazat fejlesztésére, korszerű­sítésére. A ma még jogos ag­gályok tehát minden bizonnyal fokozatosan megszűnnek­­ majd. A miniszter említést tett gépkocsik számának rohamos a növekedéséről is. Az úthálózat telítettségét a városokban és a közutakon is főleg a rendkívül személygépkocsi-park gyors növekedése okozza. A mai ember életéhez mindinkább hozzá tartozik gépkocsi, s az ilyen irányú igé­n­­yek kielégítésére mindent el kell követnünk. De hogy ez mi­lyen mértékben lehetséges, ez az életszínvonal kérdése. Fon­tos, hogy amikor arról dön­tünk, mennyi gépkocsit hoz­zunk be, mindjárt számoljunk azzal is, hogy ez mennyi több­letköltséget jelent az útépítés­ben, vagy milyen járulékos be­ruházásokat tesz szükségessé. Az országgyűlés a vasutakról szóló törvényjavaslatot általá­nosságban és — a már előző­leg megszavazott módosítások­kal — részleteiben is elfogad­ta. Ezután a napirend szerint a népi ellenőrzésről szóló tör­vényjavaslat tárgyalása követ­kezett. Dr. Dabrónaki Gyula államtitkár, a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság elnöke emelkedett szólásra. — Tizenegy évvel ezelőtt az 1957. évi 7. törvénnyel hívta életre az országgyűlés a népi ellenőrzést. — Az országgyűlés a népi ellenőrzés intézményével sajá­tos szervet hozott létre. A fel­adatok jellegét, az államszer­vezetben betöltött helyét, fel­építésének rendjét és hatás­köré tekintve e szervet az állami szervek vonásai jel­lemzik, ugyanakkor — a tár­sadalmi erők szervezett rész­vétele folytán — egyre erőtel­jesebben kidomborodik társa­dalmi, népi jellege. Az eltelt csaknem 11 év alatt a népi el­lenőrzésnek e kettős, állami és társadalmi jellege tovább erősödött. Ezt a vonását erő­sítették azok a módosító jog­szabályok is, amelyek nyo­mán hatásköre és tömegkap­csolatai egyaránt erősödtek. Az új törvényjavaslat mind­ezeket az állami és társadalmi jelleg erősítésére vonatkozó intézkedéseket átveszi, azt egyes vonatkozásokban tovább is fejleszti. A törvényjavaslat tovább­fejleszti a választó államhatal­mi szervek és a népi ellenőr­zési bizottságok kapcsolatát.­­ A törvényjavaslat a ko­rábbi hatásköri szabályokat csak a gazdaságirányítás új rendjéből adódó követelmé­nyeknek megfelelően módosít­(Folytatás a 2. oldalon) MÉM PEST MEGYEI AZ MSZMP PEST MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI XII. ÉVFOLYAM, 246. SZÁM­ÁRA 70 FILLÉR 1968. OKTÓBER 19., SZOMBAT MOSZKVA Szovjet vezérőrnagy magyar kitüntetése A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa a Vörös Csil­lag Érdemrenddel tüntette ki Alekszander Trufanov vezér­őrnagyot a magyar néphadse­reg kiképzéséhez és harci kész­sége tökéletesítéséhez nyújtott segítségéért, valamint a szov­jet hadsereg és a magyar had­sereg baráti kapcsolatainak to­vábbfejlesztéséért. A kitünte­tést Czinege Lajos vezérezre­des honvédelmi miniszter nyújtotta át Alekszander Tru­fanov vezérőrnagynak pénte­ken a moszkvai magyar nagy­­követségen. Hatályba lépett a szovjet-csehszlovák szerződés 1968. október 18-án Prágá­ban, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság külügyminiszté­riumában jegyzékváltás zaj­lott le, amelynek során a Szovjetunió és Csehszlovákia kormánya kölcsönösen tájé­koztatta egymást arról, hogy két ország illetékes alkotmá­nyos szervei jóváhagyták és ratififálták a Szovjetunió és a Csehszlovák Szocialista Köz­társaság kormánya által a szovjet csapatok ideiglenes csehszlovákiai tartózkodásá­nak feltételeiről aláírt szerző­dést. Az október 16-án Prágában aláírt szerződés ezzel október 18-án hatályba lépett. Uitz Béla Budapesten A Szovjetunióban élő neves festőművészünk, Uitz Béla, aki — életművét bemutató kiállítása alkalmából — néhány he­tet Magyarországon tölt, festőkkel és szobrászokkal talál­kozott. Képünkön (balról): Pázssai Pál, Bortnyik Sándor, Uitz Béla, Ek Sándor és Somogyi József. VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Vietnami vendégek Gödöllőn Megnyílt a megyei szolidaritási hét Pénteken délután három órakor Gödöllőn a Ganz Árammérőgyárban megnyi­tották a vietnami szolidaritá­si hét megyei eseménysoro­zatát. Nagy szeretettel fogadták Nguen Van Cok-ot, a VDK budapesti nagykövetségének másodtitkárát, és Hoang Ha-t, a Dél-vietnami Felszabadítá­­si Front budapesti állandó képviseletének attaséját. A szolidaritási hét vendégeként hazánkba érkezett küldöttség Hua Tran Dang Khoa, a VDK Hazafias Front elnökségének tagja vezetésével szintén részt vett a nagygyűlésen. Elkísér­te őket Kiss Károly, az MSZMP Központi Bizottságá­nak tagja, a SZOT alelnöke. A küldöttség már korábban, fél kettőkor megérkezett. El­mondták: szeretnék megtekin­teni a gyárat, közelebbről megismerni az embereket, megszemlélni a munkafolya­matot. A kérésnek szívesen eleget tettek. A munka sok látnivalót ritmikus adott, alig tudtak elszakadni tőle, hogy három órára a kultúr­teremben legyenek. Ott gyü­lekeztek más üzemek küldöt­tei, a Gödöllői Pártbizottság, a társadalmi és tömegszerveze­tek vezetői, a város lakossá­ga. Szabó István, a gyár szak­­szervezeti bizottságának tit­kára üdvözölte a szolidaritá­si nagygyűlés részvevőit, majd Palotás Károly, az SZMT tit­kára emelkedett szólásra. — Megyénk lakossága igen szép példáját adta testvéri szolidaritásának, az interna­cionalizmusnak — mondotta. (Folytatás a 2. oldalon) 31 ÉVES Zsivótzky Gyula Rómában és Tokióban második lett ka­lapácsvetésben, s a világcsúcs­tartó magyar sportolót örökös trónkövetelőnek titulálták. Csütörtök éjszaka 50 ezer néző előtt gigászi küzdelemben dőlt el, hogy az örökös trónkövete­lő a dobogó legmagasabb foká­ra lépjen. Zsivótzky bízott elsőségében. A verseny előtt elmondta, hogy „elődei” is 31 éves korban szereztek ebben a számban aranyérmet, s mivel idén 31 éves, ő a soros. Hogy ez a ka­bala nyugtatta-e meg a ma­gyar sportolót, nem tudni. Tény, hogy az első sorozatban amikor nagy vetélytársa, szovjet Klim 72,24 métert ért a el, Zsivótzky 72,26-ot dobott, s a 2 centi plusz jó „idegcsilla­pító” volt. Ezt azonban riváli­sa 73,28 méteres, világcsúcshoz közel álló teljesítménnyel túl­szárnyalta. Az eredmény mint­ha megzavarta volna a magyar sportolót, érvénytelen lett a negyedik dobása. Az ötödikben egy kis műsza­ki hiba is fokozta az izgalma­kat. Bár szemre úgy látszott, hogy jobb a „trónkövetelő” teljesítménye, nem lehetett tudni biztosan eredményét, mivel nem­­ működött az ered­ményhirdető tábla, s később kiderült, hogy dobása: 73,36 méter. A stadionban tartózkodó ma­gyar sportolók és újságírók kö­zül igen sokan emlékeztek­ vissza Rudasné és Kulcsár ese­tére. Rudasné a hatodik soro­zat előtt „bronzérmes”, Kul­csár Gergely „olimpiai baj­nok” volt, és aztán ... Ezúttal nem így történt, Klim kalapácsa az utolsó do­básnál nem sokkal esett le a 71 méter fölött, s ez azt jelen­tette, hogy Zsivótzky Gyula, aki már szinte örökös máso­dikként könyvelte el magát, végre első lett. Benkel András belügymi­niszter a következő táviratot küldte Zsivótzky Gyulának Mexikóba: „Nagyszerű telje­sítményéhez és az olimpiai aranyérem elnyeréséhez, mind a Belügyminisztérium dolgo­zói, mind a magam nevében gratulálok. További sok sikert kívánok.” Tito üzenete Nasszerhez Tito jugoszláv elnök üzene­tet intézett Nasszer egyipto­mi elnökhöz — közli az Al Ahram című lap pénteki szá­ma. Az üzenet az el nem köte­lezett országok csúcstalálkozó­jának összehívását javasolja. LONDON Lennon és Ono A Scotland Yard emberei pénteken „titkos kábítószerél­vezet miatt” őrizetbe vették John Lennont, a Beatles-együttes egyik világhírű tagját és barátnőjét, a nálánál hat évvel idősebb Joko Ono japán filmrendezőnőt. A westendi la­kásukon végrehajtott házkuta­tás során nagy mennyiségű ha­sist találtak náluk. Óvadék el­lenében szabadlábra helyezték őket, de szombaton bíró­ság elé kell állniuk. LEON Farkasok Megjelentek a farkasok a Ibériai-félsziget hegyvidékein, Léon magasabb körzeté­ben. A néhány napja tartó rendkívüli hideg arra készte­tett egy farkascsordát, hogy megtámadjon egy birkanyájat Az ordasok ötven állatot hur­coltak el. Felrobbant egy hajó Felrobbant és kigyulladt egy utasszállító hajó csütörtökön a Fülöp-szigetek Zambanga ne­vű kikötőjében. Több száz utas sorsa ismeretlen.

Next