Pest Megyei Hírlap, 1969. február (13. évfolyam, 26-49. szám)

1969-02-25 / 46. szám

Akcióban az „öreg" postások Ilire jött, hogy a törteli postások Petőfi szocialista brigádja ismét kitett ma­gáért. A faluban csak „öre­geknek” titulálják a postá­sokat, hiszen legtöbbjük már elérte a bácsi kor kü­szöbét. Legutóbb vállalták, hogy több előfizetőt szerez­nek a Pest megyei Hírlap­nak. Rövidesen jelentkez­tek Kalló Gábor hivatalve­zetőnél, s mutatták a név­sort: ebben a kis faluban már 223 előfizető van, ezenkívül naponta több példányt adnak el az ese­tenként vásárlóknak. — Mi igyekszünk — üze­nik a szocialista brigádta­gok — a szerkesztőségnek. — Ha továbbra is ilyen pergő lesz a lap, ha ennyi eseményről tudósítanak, meglátják az eredményt! Színházi világnap Március 27-én a világ va­lamennyi színházában — így­­ hazánkban is — rendhagyó­­ módon kezdődik majd az elő­adás: mielőtt a függöny fel­gördülne, felolvasnak egy, a színházi világnapról meg­­emlékező üzenetet. Ezen napon a különböző megnyil­a­vánulásokkal, bemutatókkal, kiállításokkal, vízió-műsorokkal rádió- és tele­idézik színházi világnap vezérlő gon­dolatát, hogy a színház a bé­kének és a nemzetek kölcsö­nös megértésének, közeledé­sének eszköze. I* LSI MF.C^'űrlai* A „ g Két fiatal amatőr filmes, Kollár O, STÍ Ä 1*0 TÖ György és Borlay Gábor, filmet **■ * t ^ a *• készít Szentendréről és a város festőiről. A 15 perces kisfilmet a soproni diáknapokon mutat­ják be. Képünkön­ a „stáb” az egyik műemlék jellegű házat örökíti meg. DUNAKESZI Kamarazene-fesztivál fesztiválját két részben bo­nyolították le. Február 16-án Cegléden a déli csoport vetél­kedett, most vasárnap Duna­keszin, a Petőfi Sándor Műve­lődési Otthonban az északi csoport találkozott. Tizenegy zeneiskola 110 növendéke adott számot tudásáról. Nyolc­tól húszévesek. Az igen színvonalas, ritmu­­sos rendezésben lebonyolított fesztiválon a legnagyobb si­kert a váchartyániak, szent­endreiek, dunakesziek és fó­tiak aratták. Az idei fesztivál e megyei döntőkkel véget ért, hisz or­szágos fesztivált csak minden második évben tartanak. Solymosi László (Tudósítónktól.) A Pest megyei állami zene­iskolák negyedik kamarazene- Revűkirálynő — háziruhában MEDVECZKY ILONA Eldugott utca a Rózsadom­bon. A városban már ol­vad a hó, itt fehér minden. Csend van, a felcsillanó fé­nyek gyöngyökre szedik szét a tájat. A villa kanyarban bújik meg. Ablakai nagyok, a hóra négyszöget rajzol a bent égő lámpa. — Medveczky Ilonát kere­sem. Betessékel. A revük király­nője, házi ruhában. Festék nélkül. A lakásban antik bú­­torök állnak a falak mellett, a szobákban mélyre süppedő fotelek, virágok. Halkan szól a lemezjátszó. — Nagyon szeretek táncol­ni, énekelni, játszani. Az Ál­lami Balettintézetben dip­lomáztam, utána a Pécsi baletthez kerültem, nemso­kára szólótáncos lettem az együttesben. — Utána rabolta el a revü? — Igen. Alig kezdtem el a revükben táncolni, meghív­tak az NSZK-ba. Frankfurt­ban léptem fel, aztán utaztam az egész NSZK-t,de­— Azért nem ismerik még itthon. — Kilenc éve táncolok, énekelek. Akik eddig nem, azok a film után megismer­nek és talán — megszeretnek. — „A veréb is madár*’ volt az első filmszerep? — Az első nagyobb. Kisebb szerepem már volt az „Egy magyar nábob”-ban. — „A veréb is madár” című filmet most mutatták be, de hallottunk arról, hogy már dobozban van másik já­tékfilmje is. — Igen, az „Oroszlán ug­rani készül”. Révész György rendezte, Papp László, Koós János a két partnerem. „Veréb”-ben démont, itt nai­­­vat játszom. — „A veréb is madár” című vígjátékot heteken belül Pest megyében is bemutatják. Van-e valami emlék, vagy sztori a forgatás napjaiból? — Emlékem van. Ott szere­peltem utoljára együtt a For­­domm­al. Eladtam, fáj érte most a szívem, lehet, hogy háromszor-négyszer is megné­zem a filmet — hogy láthas­sam a kocsit — Szeret vezetni? — A sebességet szeretem. Sokszor nyakig olajos vol­tam, mert szereltem a mo­tort. Karambolom soha nem volt. Ha lehet, szeretnék majd egy sport Volvót venni. — Egy hete a Budapest­­táncpalotában volt premierje. — Izgultam is eleget. Ez nálunk az első ilyen kezde­ményezés. Marylin Monroe vagyok — húsz percen ke­resztül. Filmbetét van a szá­momban, énekelek, játszom, táncolok. — Tehát igazi show? — Igen. Az ilyet szeretem a legjobban. — Hobby? — Minden, ami antik. És kocsiban, minden, ami mo­dern. — Újabb filmszerep? — A Delta szeretne velem egy Maupassant-novella alap­ján készülő filmre szerződést kötni. Itt egy parasztlányt játszanék — de ebbe még sok minden beleszólhat Elnézést kér tőlem. Siet. Ko­csi jön érte, az Uránia Film­színházba megy „A veréb is madár” díszbemutatójára. Tamás Ervin A kedvünkért — nem házi ruhában Fotó: Balogh — Csempész üzemőr. A Váci Járásbíróság nyolchó­napi szabadságvesztésre ítél­te Bellók Fotokémiai Mihályt, a Forte Ipar üzemőrét. Bellók a gyár portáján telje­sített szolgálatot, s közremű­ködött abban, hogy Szőke János MEO-műszakvezető nagy mennyiségű filmet és fotópapírt csempésszen ki az üzemből. A bíróság Szőke Jánost egyévi szabadságvesz­tésre és 1000 forint pénzbün­tetésre ítélte. Egymillió kutya­­ jogszabály nélkül A ,,kutyaszámlálás” adatai szerint hazánkban csaknem egymillió ebet tartanak nyil­ván. Az ebek tartásával és vé­delmével kapcsolatos kérdé­seket azonban eddig — né­hány rendelkezéstől eltekint­ve — országosan nem ren­dezte átfogó jogszabály. Ezért a Magyar Országos Állatvédő Egyesület és a Magyar Eb­tenyésztők Országos Egyesü­lete tett, rendelettervezetet kész,­amelyet már eljutta­tott az illetékes szervekhez. A tervezet az ebek bejelen­tésével kapcsolatos rendel­kezéseket, az ebtartási, ál­latvédelmi, a közegészségügyi szabályokat, valamint a sza­bálysértési eljárásokat foglal­ja magába. 1969. FEBRUÁR 25., KEDD Lapzártakor érkezett A KGST KORRÓZIÓS TANÁCSÁNAK szófiai ülésére dr. Bácskai Gyula professzor vezetésével magyar küldöttség uta­zott. MAGYAR—SZOVJET szputnyikmegfigyelő állomást léte­sítenek Baján. SZABÁLYOZTÁK az öntözési és haltenyésztési vízdíj­at TÖBB MINT EZERFÉLE TERMÉK látható azon a kiállítá­son, amely hétfőn Budapesten, az Országos Piackutató Intézet Nagymező utcai bemutatótermében nyílt meg Szurdi István belkereskedelmi miniszter jelenlétében. A kiállítás része a Konsumex bemutatósorozatának. PARLAMENTI MÉRLEG. Az 1967 márciusában megtartott általános választások óta a magyar törvényhozás nyolc ülés­szakon tizenkét nagy fontosságú törvényt szavazott meg. Kép­viselői felszólalások nyomán kormányhatározat 164 kérdéscso­portban született. Két év alatt 323 képviselő szólalt fel, és 100 módosító javaslat hangzott el. BÉKE-VILÁGTALÁLKOZÓT rendeznek Berlinben június­ban — közölte Pethő Tibor, az Országos Béketanács alelnöke, aki most érkezett haza az NDK-ból a béke-világtalálkozó elő­készítő bizottságának üléséről. * És szombaton este... ... végre kipihenhetik ma­gukat az emberek. Elmennek egy eszpresszóba, vendéglőbe. De nem mehet mindenki... Cegléden már délután elkez­dődött: 5 órakor az Echo együttes hangversenyét láthat­ták a­­ „Hősök nyomában” vetélkedő nézői és versenyzői. Este került sor a már hagyo­mányos sportbálra, ahol a já­rás sportolói és aktívái szóra­koztak , és gyönyörködtek az itt megválasztott szépségki­rálynőben. Ezen az estén ren­dezte a gimnázium is a ne­gyedik osztályosok szalagavató bálját. Nincs szabad szombat — Mivel a tehenek szomba­ton és vasárnap is adnak tejet — fogadott a váci tejüzemben Varga Pál művezető —, mi sem pihenhetünk. Éjfélkor ér­keznek be a szállítmányok, s az igazi munka, a leszivatás, csak ekkor kezdődik. Forgal­munk hétköznap 27—28 ezer és szombaton 36—40 ezer liter tej. Az éjszakai műszak reggel 8-ig tart. Géza király napján következő állomásunk Vá­cott a Géza király téri gim­názium volt, majd minden tanteremben égett a villany, s már messziről hallatszott a beatzene. A hattagú Woods együttes — élükön szakállas énekessel — hajnal 3-ig kitű­nően szórakoztatta vendégeit. — Miért a nagy mulatság? — kérdeztük Bíró Bélától, az is­kola igazgatójától. — Történelmi névnapot ün­nepelünk. Amikor Géza király a mogyoródi csatában legyőzte Salamont — akinek emlékét Vis­egrádon a torony is őrzi, el­határozta, hogy várat épít Vá­cott. Ma már csak romok van­nak, s a romok közt egy sír, a király sírja. S mivel az iskola arra a térre épült, ahol a sír van, minden évben megünne­peljük a Géza-napot. Tanulók féllábon Először nem tudtuk, mi tör­tént. Miért állnak a zsámbé­­kiek este 8-kor a tornaterem­ben féllábon? Az iskola igaz­gatója pedig ez idő alatt beszé­det mond — s az elsősök vál­tozatlanul féllábon. Aztán ko­molyan, kórusban visszaismét­­lik igazgatójuk beszédét — mert nevetni nem szabad. Ezt követeli a hagyomány. Ne áruljunk zsákbamacskát: ez a tréfás formaság a zsámbéki felsőfokú mezőgazdasági tech­nikum gólyáinak, azaz első éves hallgatóinak eskütétele volt. Mindez szombat este órakor kezdődött, s a humoros­­ protokoll után reggelig táncol­tak. Pince helyett vendéglő Nagymarosra egyik tudósí­tónk hívott: „A Pinceklubba szombat este érdemes elláto­gatni.” Sajnos, csak a progra­mot ígérgető emberekkel ta­lálkozhattunk, mert a zárva volt. Kárpótlásként pince be­tértünk a Maros vendéglőbe, ahol Kiss Ferenc, az üzlet ve­zetője örömmel kalauzolt. — Ilyenkor, télen, 120 vendéget fogadhatunk, de annak ellené­re, hogy az igazi forgalom nyá­ron van, egyszer már ebben az évben is kitehetjük a „Telt ház” táblát, mert a nagymaro­si halászlé már fogalom... Mészáros Sándor Szerkesszen velünk! Slágerlista Ezerforintos „Szerkesszen velünk!” pályázatunkra zenerajongók is beküldték ötleteiket. Hajdú József (Gal­­a­gahévíz), Nagy Miklós (Gyömrő) és Pintér Sándorné (Rád) sorsolásra jogosító kérése alapján indul lapunkban a heti „Slágerlista”. Olvasóink, de minden zenebarát lemezvásárlással sza­vazhat művész- és tánclemez-slágerlistánkra. Az első hé­ten március 3-tól 8-ig (tehát a jövő héten) a Pest megyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat ceglédi, nagykőrösi, ér­di, szentendrei, váci és szigethalmi, a KERAVILL Válla­lat Budapest, V., Kossuth Lajos utca 2. szám alatti és Fővárosi Bútor, Hangszer és Sportszer Kiskereskedelmi­­ Vállalat Budapest, VII., Rákóczi út 60. Szám alatti boltjá­ban. Ezen üzletek heti hanglemezforgalma alapján állítjuk össze heti slágerlistánkat, melyet első alkalommal március 12-i, szerdai számunkban közlünk, és ezt követően minden héten, szerdán. Egy kis meglepetés — ízelítőül. A Fővárosi Bútor, Hangszer és Sportszer Kiskereskedelmi Vállalat hangle­mezforgalma alapján 1969-ben, az eddig eltelt másfél hó­nap alatt a legjobban kelendő hanglemezek slágerlistája a következő: Művészlemezek: 1. Trubadúr (Simándy József), 2. Psalmus Hungaricus (Kodály Zoltán vezényletével), Bach D-moll toccata (Lehotka Gábor orgonaművész elő­3. adásában), 4. Szabó László: A vén cigány. 5. Csongor Ist­ván: Édesanyám, te jó asszony. Tánclemezek: 1. Kislány a zongoránál, 2. Fehér szik­lák, 3. Mam­a, 4. Színes ceruzák, 5. Amikor én még kissrác voltam, 6. A csongorádi kisbíró, 7. Sose fájjon a fejed, 8. Mindenkinek van egy álma, 9. Isten veled édes Piroskám, 10. Fehér ház. Jó vásárlást, jó szórakozást. Falusi asszonyok kisállattenyésztési vetélkedője A Magyar Nők Országos Taná­csa ez évre is meghirdette a ház­táji és kisegítő gazdaságok kis­állattenyésztési versenyét. A ko­rábbi években a vetélkedésbe fa­lusi asszonyok ezrei kapcsolódtak be. Az új gazdasági mechanizmus keretei között — hangzik a felhí­vás — tovább kell erősíteni a ver­senyt, tartalmában, formájában, jobban a helyi kürülményekhez, a piac igényeihez kell igazítani. A hízott baromfi, mindenekelőtt hízott liba, az úgynevezett májb­­a­ba, a tojás, valamint a nyúl és galambhús-termelés fokozására meghirdetett verseny eredményét 1970 márciusában hirdetik ki. Az eddigi hagyományokhoz híven — járásonként — három díjat adnak ki. Bicske—Herceghalom Egy tehervonat „utolérte" a gyorstehert Hétfőn reggel 3 és fél óráig állt a forgalom a Budapest— Tatabánya közötti vasútvona­lon. 6 óra 30 perckor Bicske és Herceghalom között egy teher­vonat — eddig ismeret­len ok­ből összeütközött az előtte haladó gyorsteherrel. Személyi sérülés nem tör­tént. Az egyik kocsi azonban kisiklott és elzárta mind­két vágányon az utat. Kelen­földről gyorsan megérkeztek a pályát felszabadító vasuta­sok és tíz órától már mind­két vágányon zavartalan volt a forgalom. PEST MEGYEI HÍRLAP a Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága és a Pest megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: SUHA 4­ UOR Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat Felelős kiadó: CSOLLÁNY FERENC Szerkesztőség: Budapest, Vili., Somogyi Béla u. 6. FI. cm. Kiadóhivatal: Budapest, Vili., Blaha Lujza tér 3. Egész nap hívható központi telefon: 343-100, 142-220. Gépíró szoba 10 órától 18 óráig 140-449. 18 órától 21 óráig 140-447. Titkárság: 131-248. Egyéb számok: 141-462. 141-258. Előállítja: Szikra Budapest.Lapnyomda. INDEX: 25 064 Terjeszti a Magyar Posta. Előfizet­hető bármely postahivatalnál, kézbesítőknél, a posta hírlapüzle­­­teiben és a Posta Központi Hírlap Irodánál (Bp., V., József nádor tér 1. sz.). Előfizetési díj 1 hónapra 1? forint. Verekedés Súlyos testi sértésért indí­tott bűnvádi eljárást a rend­őrség Rimóczi Istvánná ellen. A 29 éves asszony Tápió­­szentmártonban különváltan, de egy házban lakik volt fér­jével, Brindzik Sándor 38 éves éjjeliőrrel. Minap Rimó­­cziné fel akart mászni a pad­lásra, ményt, hogy megjavítsa a ké­de ebben volt férje megakadályozta. Az asszony ekkor haragjában felkapta­ a szeneslapátot, ször Brindzik amellyel több­majd a férfit fejére sújtott, megrugdosta. Az éjjeliőr súlyosan megsé­rült. Fisvssv vlö a Host ittvift/vi Hírlapot Március elsejétől hétköznap rendszeresen 8 oldal Egy szám ára: 80 fillér .1 fai It olalalaa ni ut átváltig** szú itt tink úr ff 70 fi!

Next