Pest Megyi Hírlap, 1970. március (14. évfolyam, 51-75. szám)
1970-03-10 / 58. szám
Péter János Varsóban Péter János, a Magyar Népköztársaság külügyminisztere Stefan Jedrychowskinak, Lengyel Népköztársaság külüügyminiszterének meghívására — a Külügyminisztérium több vezettő munkatársa kíséretében — hétfőn délután hivatalos látogaásra Varsóba érkezett. A magyar vendégeket Varsó Nemzetközi repülőterén Stefan Jedrychowski külügyminiszter, Zygfryd Wolniak külügyminiszterhelyettes, Németh Béla magyar nagykövet és más hivatalos személyiségek fogadták. A megérkezés után Péter János a lengyel újságírók kérésére rövid sajtónyilatkozatot tett. „Mindenekelőtt szeretném megköszönni, hogy Stefan Jedrychowski meghívott e hivatalos, baráti látogatásra — mondotta. — örülök, hogy eleget tehettem meghívásának és éppen olyan időpontban érkezhettem Lengyelországba, amikor kedvezően alakul a nemzetközi helyzet és eredményesen fejlődnek országaink kapcsolatai, így tárgyalásaink egészen bizonyosan jó eredményekkel zárulnak”. A repülőtérről Péter János és kísérete varsói szálláshelyére, a Myslewicki palotába hajtatott. Röviddel megérkezése után a magyar külügyminiszter látogatást tett Stefan Jedryehowskinál. A találkozón jelen volt Németh Béla varsói magyar nagykövet és Tadeusz Hanuszek, Lengyelország budapesti nagykövete. A késő délutáni óráikban a lengyel külügyminisztérium Foksal utcai palotájában nem azonos a külügyminisztériummal — a szerk. megjegyzése) megkezdődtek Péter János és Stefan Jedrychowski hivatalos tárgyalásai. A megbeszéléseken magyar részről Németh Béla, nagykövet, Bartha János, Perczel László és Randó Jenő külügyminisztériumi főosztályvezetők, Fóti István főosztályvezetőhelyettes és Busai Mihály főelőadó vesz részt. A lengyel fél képviseletében jelen vannak a tárgyalásokon Zygfryd Wolniak külügyminiszter-helyettes, Tadeusz Hanuszek budapesti nagykövet, Wladyslaw Napickaj, Romueld Poleszczuk és Stanislaw Staniszewski főosztályvezetők, Jan Bisztyga főosztályvezető-helyettes és Jarzy Zielinski magyar referens. A magyar külügyminiszter hegyi repülőtéren. (jobboldalt) utazás előtt a Feri Hét eleji belvízjelentés Robbantás Vecsésen MÁR 8500 HOLD ÁLL VÍZ ALATT Vasárnap került sor az első drasztikus beavatkozásra a belvízvédelmi akciók keretében. Vecsés határában a felgyülemlett víz olyan magas szintet ért el a levezető árokban, illetve csatornában, hogy az eddig ideiglenes engedélybel épült tsz-hidacskát is elérte, azt odébb sodorta, s így még inkább akadálya lett a levezetésnek. A híd fenntartására egyébként december 31-ig adtak ki engedélyt a vízügyiek. Mint azt a tv-nézők a híradóban is láthatták, búvár merült le a híd alá, s robbanó tölteteket helyezett el. A robbantással szabad utat nyitottak. Az olvadás lassú tempója valamelyest mérsékli az öszzegyűlt csapadék által okozható károkat. Ám így is már 8500 hold elöntését jelzik a vízügyiek a Duna völgyi vízrendszerben. A gyáli vidéken is összefüggő víztükröket látni. A ráckevei Duna-ágról kisebb árhullám vonult le. Ennek oka, hogy több kishajó, motoros hajtott ki a Kvassai zsilipen át, de ahhoz, hogy el tudjanak indulni a téli kikötőjükből 32 centiméterrel kellett megemelni a víz szintjét. A járművek eléggé iszapos helyen álltak, másképp nem tudtak volna útjuknak indulni. Ez a víztöbblet vonult végig tegnap árhullámként a ráckevei ágban. Egyébként a statisztikák szerint a téli időszakok csapadékátlagához viszonyítva az idei hideg évszakban több mint felényivel nagyobb csapadékmennyiség hullott le — 160 százalék. A talaj már telített, például a mélyebben fekvő területeken 60—80 centiméterre is megtalálni a talajvizet. A vízügyiek állandó készenléttel, ha szükséges különböző gyors akciókkal akarnak úrrá lenni a helyzeten s gondoskodni a folyamatos és fokozatos levezetésről. T. Gy. PEST MEGYEI XIV. ÉVFOLYAM, 58. SZÁM Alit 80 FILLÉR VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! 1970. MÁRCIUS 10., KEDD A ciprusi merénylet háttere Ciprus szigete vasárnap hirtelen a viilágiajpok első oldalára került: merényletet kíséreltek meg Makariosz érsek, az államfő ellen. Az államfő kizárólag a pilóta, Zakarissz Papadojiannisz lélekjelenlétének és fizikumának köszönheti megmenekülését. Az elnöki helikopter elleni támadásnál ugyanis a pilóta súlyosan megsebesült, mégis volt akaratereje ahhoz, hogy ne hagyja sorsára a gépet és magasrangú utasát. Szerte a szigeten nagy örömmel üdvözölték azt a hivatalos közleményt, hogy Papadojiannisz túl van az életveszélyen. A merénylet után Cipruson rendkívüli minisztertanácsot tartottak, amelyen elhatározták, milyen intézkedéseket tegyenek. A biztonsági erők máris letartóztattak néhány gyanúsítottat, akiket egyelőre a szembesített szemtanúk nem tudtak teljes bizonyossággal azonosítani. Ha a merénylők személye még nem is tisztázott, afelől senkinek nincs kétsége, milyen politikai erők állnak a terrorcselekmény mögött. A Ciprusi Köztársaságban már hónapok óta robbantásokkal és más hasonló akciókkal igyekszik felhívni magára a figyelmet egy Nemzeti Front nevű szélsőségesen nacionalista görög szervezet, amely az úgynevezett enóziszt, a Görögországhoz való csatlakozást igyekszik elérni. A közel-keleti krízis kiéleződésével egyenes arányban nő a stratégiailag fontos helyen levő Ciprus iránti amerikai érdeklődés. Az amerikai vezetésnek nem tetszik az önálló Ciprusi Köztársaság pozitív semlegességi politikája és szeretne nagyobb beleszólási jogot a ügyeibe. Addig viszont, sziget amíg Cipruson nyugalom uralkodik, nincs beavatkozási ürügy. Ehhez az kell, hogy felszítsák a nacionalista szenvedélyeket a török és a görög nemzetiségű lakosság között. Nyilvánvaló, hogy a merénylet tervezői és végrehajtói ilyen célok jegyében cselekedtek. Késik a tavasz — nehezebb feladat vár a mezőgazdasági üzemekre Vasárnapi számunkban tettük szóvá a kertészek gondjait: lassan fejlődnek a melegházú zöldségpalánták, a tartós, napfényszegény tél miatt később kerülnek piacra az idei primőrök. Dr. Soós Gábor, a mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter első helyettese tegnapi sajtótájékoztatóján csak megerősítette az üzemi szakemberek véleményét, a kései kikelet máris három héttel hosszabbította meg a kinti munkák elkezdését. Emiatt bizony, alaposan összetorlódnak a kora tavaszi tennivalók. Az előirányzott egy százalékos termelési értéknövekedést csak úgy érhetik el a mezőgazdasági üzemek, ha szinte menetrend szerinti pontossággal dolgoznak a következő hetekben. Nehezíti helyzetet, hogy a tavalyinál a nagyobb terület vár felszántásra, az elmúlt ősszel ugyanis 800 ezer hold talajelőkészítéssel maradtak adósak a gazdaságok. A termelés szerkezetében egyébként alapvető változás az idén sem várható, ami bizonyítja, hogy az érvényben levő közgazdasági szabályozók mind a népgazdasági, mind pedig az üzemi érdekeket jól szolgálják. A parlament múlt heti ülésszakán több képviselő is foglalkozott a mezőgazdasági gép- és alkatrészellátás problémáival. E tekintetben a Pest megyei termelőszövetkezetekben is gondot okoz a gépek elöregedése. A miniszter első helyettese ezzel kapcsolatban elmondotta, hogy 1959-ben még csak 32 ezer, 1964-ben már 64 ezer traktort tartottak számon a mezőgazdaságban. A nagyarányú felfutás után az üzemek a gépberuházások helyett az építkezéseket részesítették előnyben, s annyira csökkent (Folytatás a 2. oldalon.) Új arcú táj Torony a dombtetőn. Igaz, nem olyan magas, mint a Szabadság-hegy tetején álló társa, de azért fontos feladatot lát el. A gödöllői dombtetőre épített mikrohullámú átemelő torony a budapesti televíziós adások műsorát továbbítja az ország északi felébe, hogy felerősítve, az előfizetőknek ott is sugározhassák a jó minőségű képeket. A gödöllői dombok között sokáig alig változott a világ, az új építménnyel egyszeribe belépett a modern kor. Fotó: Gábor VÁLYI PÉTER MEGKEZDTE BELGRÁDI TÁRGYALÁSAIT Hivatalos látogatáson vasárnap óta Jugoszláviában tartózkodó Vályi Péter pénzügyminiszter — aki gyár—jugoszláv egyben a mai gazdasági együttműködési bizottság magyar tagozatának elnöke —1 hétfőn Belgrádban megkezdte megbeszéléseit Janko Szmole jugoszláv pénzügyminiszterrel. Az eszmecsere napirendjén a Magyarország és Jugoszlávia közötti kétoldalú gazdasági és pénzügyi kapcsolatok szerű kérdései szerepelnek.idén Janko Szmole ebédet adott magyar pénzügyminiszter tiszteletére. Az ebéden részt vett Nagy Ferenc, a Jugoszláv Szövetségi Végrehajtó Tanács (kormány) tagja, a gazdasági együttműködési bizottság jugoszláv tagozatának elnöke, valamint a jugoszláv pénzügyi és gazdasági személyiségei.élet más vezető Vályi Péter és Jankó Szmole megbeszélésein és az ebéden jelen volt Marjai József belgrádi magyar nagykövet is. TIZENÉVES KÜLDÖTTEK 14 megyei fiatal az országos diákparlamenten Harmadszor ült össze 1967 óta megyénkben a középiskolások és szakmunkástanulók diákparlamentje. Az MSZMP Pest megyei Bizottságának épületében száznyolcvan fiatal küldött vitatta meg a tanulóifjúság gondjait, problémáit, azokat, amelyeket a középfokú tanintézeteikben lezajlott ötvennégy diákparlamenten közel tízezer fiatal vetett fel. A (Folytatás a 2. oldalon.) JUBILEUMI VERSENYTURMIX Fokozódik a lendület Bemutatjuk az egyik „dobogóst” - A dácszentmiklósiak felhívása A nagy ipari és mezőgazdasági üzemek lapunkban teljes oldalon „versenyeznek”, míg a közepesek a „turmix”-ban. De nehogy azt gondolja bárki, nem lehet egy kevésbé jelentős üzemben nagyobb a verseny heve-lángja. Április 4-e közeledtével több lesz a felajánlás és nagyobb a lendület. A mezőgazdasági üzemek nehezen „mozdultak” meg, de most annál erősebben „húznak”. Ezt bizonyítja majd az alábbiakban bemutatott két szövetkezet is. A „turmix”ban megígértük, hogy az országos versenyre felterjesztetteket bemutatjuk. Nos, végre elhárultak a technikai akadályok és a „B” kategóriában végül is „állva maradó” zsámbéki „Új Élet” kerülhet reflektorfénybe. KITŰNŐ HOZAMOK A szakemberek, a Pest környéki tez-szövetség alaposan megvizsgálták a zsámbéki „Új Élet” 1969. évi eredményeit Többek között megállapították, hogy a tsz-ben merészen alkalmazzák a legújabb agrotechnikai eljárásokat. Megoldották például a cukorrépa vegyszeres gyomirtását és teljes termesztését gépesítették. Eredményesen alkalmazták a kemizálást a napraforgónál és a 120 holdas őszibarackosokban is. A tsz-ben nagy gondot fordítottak a háztáji állattenyésztés fellendítésére. 1969- ben 116 szarvasmarha, közülük 6 tehén volt a háztájiban, míg a sertések száma meghaladta a 400-at. A tsz segítséget nyújt a háztáji baromfi tartáshoz is. Magában a tsz-ben is elsőrendű feladatnak tartják az állattenyésztés fejlesztését. Megvalósították az itatásos borjúnevelést. A sósavas tejalvasztás, a magasabb tápértékű takarmányok alkalmazása jó eredményeket hozott. Az egy tehénre jutó tej „egyenérték” 3070 liter. Az egy tojóra jutó tojás 187 darab. Az egy birkára jutó gyapjúhozam 4,5 kg. A legkiemelkedőbb eredmény: 100 tehénre jutó szaporulat 100! Nincs elhullás, veszteség. A tsz-ben nem csoda, ha ezek után az áruértékesítés nettó bevétele elérte a 20 millió forintot. A nyereség a tervezett 5 millióval szemben 7 millió volt. A tagi jövedelem egyenletesen nő: 1967-ben az egy főre egy évben jutó jövedelem 20 684 Ft volt, 1968-ban 21 956 Ft, míg 1969-ben 22 390 forint Reméljük, hogy ezekkel az eredményekkel a zsámbéki „Új Élet” a „B” kategóriában helyezést ér el, s dobogóra kerül A VERSENYFELHÍVÁS A dánszentmiklósi „Micsurin” Tsz Gagarin gyümölcstermesztő brigádja levelet küldött a „jubileumi turmix” rovatnak. Ebben a tsz megalakulásának 25 éves, és a brigádjuk megalakulásának 10 éves évfordulója alkalmából versenyre hívják ki a Dél-Pest megyei tsz-szövetséghez tartozó tsz-ek brigádjait. a) A gyümölcstermesztésnél az export minőség 3 év átlagában 74 százalék volt. Ezt 76 százalékra javítják. Ennek érdekében a növényápolási, metszési, betakarítási munkákat a legkörültekintőbben végzik el. b) Az 1969-ben elért 1og alma 2,30-as önköltségét 3 százalékkal csökkentik. c) Csúcsmunkák idején szakvezetés által előírt munka időt teljesítik. d) Új növényvédelmi eljárásokat alkalmaznak. Részt vesznek a szakmai tanfolyamokon, elsajátítják a korszerű növénytermesztés módszereit. e) A brigád tagjai vállalják, hogy 1970-ben sem kell tagjaik ellen fegyelmi eljárást folytatni, fegyelmezett magatartásukkal erősítik a tsz-ben dolgozó más brigádok tagjainak munkafegyelmét is. Mit tehetünk hozzá a „Gagarin” brigád vállalásához? Reméljük, minden pontot teljesítenek majd, és sikerüknek együtt örülhetünk. Akik pedig megyénk bármely tájáról hajlandók a „Gagarinnal” versenybe szállni, értesítsék a Pest megyei Hírlap Szerkesztőségét. Csatlakozásuknak szívesen helyt adunk. 87—d—