Pest Megyi Hírlap, 1970. május (14. évfolyam, 101-126. szám)

1970-05-30 / 125. szám

1970. MÁJUS 30., SZOMBAT A háztájira kell most figyelnünk! (6.) Tehén helyett autó? A szigetcsépi Lenin Terme­lőszövetkezetben kedvező tojótyúk háztáji tartása is. Az a elhelyezhető tyúkok mennyi­sége függ az ól nagyságától. Általában négyzetméterenként 4—5 tyúkot lehet elhelyezni.­­ A termelőszövetkezet beszerzi tojótyúk hibrideket. Egy húszhetes jércét általában 95 forintért ad. Ezt készpénzben kell kifizetni. A tsz vállalja, hogy táppal ellátja a tagokat. Egy mázsa táp ára 387—408 forint, amelyet havonként biz­tosít. A táp értékével a tagot terheli és amikor az állomány termelni kezd, havonként tör­ténik az elszámolás. A megter­melt tojást a tsz értékesíti. Mindezért a tsz-nek a jövede­lemből 10 százalék kezelési költséget kell átengedni. A gazdaságossági számítás szerint százdarabos tojóállo­mány beszerzése és tartása 38 ezer forintot igényel. Természe­tesen a tsz-tagnak csak száz darab húszhetes tojóhib­a­ridet kell megvennie, ami 9500 forintba kerül. Lényegében csak ennyi a befektetés, mert a takarmányt már a terme­lőszövetkezet akkor vonja le havonta, amikor a tojóhibri­dek már termelnek. A bevétel 54 ezer forint. Tehát egy- más­fél éves időszakban az a tsz­­tag, aki hajlandó otthon baromfival foglalkozni, 15 000­­ forint tiszta nyereséget érhet el. A gazdaságossági számítás egy tyúk­ évi 230 darab tojás termelésére készült. A tsz kö­zös tyúkállományának évek óta az egy tyúkra jutó terme­lése 256 tojás. Sorozatunkban eddig két termelőszövetkezetben vizs­gáltuk a háztáji állatállomány növelésére tett intézkedéseket. Nem mindenhol ilyen kedvező azonban a kép. A budai járás­ban levő Sóskút-Zámori „Tol­­buchin” Tsz-ben, illetve a hozzá tartozó háztáji gazda­ságokban nem tudott még kibontakozni az állattenyésztési Mint Szabó József mozgalom­ elnök el­mondta, a termelőszövetkezet egy-két jó gazdasági éve, azaz eredménye olyan jövedelmet biztosított a tagoknak, hogy „nem szorulnak” a házi állat­tartásra. Kialakult egy na­gyon helytelen légkör is, amely szerint állítólag lené­zik azt, aki az udvarában ál­latokkal foglalkozik. Az egyik tsz-tag asszony például a kö­vetkezőket mondotta: „Pa­rasztnak néznek bennünket, ha tehén van az udvarunk­ban.” A község sok istállóját ga­rázsnak alakították át, ami önmagában véve érdekes és jellemző dolog, hiszen a tsz­­parasztság életszínvonalának javulását tükrözi. Az autó azonban nagyon ritkán ad te­jet. (Legfeljebb, ha visznek benne.) A termelőszövetkezet vezetősége harcra száll ezek­kel a nézetekkel és igyekszik megszervezni a háztáji segít­ségét is. Szabó József szerint 100 tehenet kihelyeztek volna a háztájiba, de ez azért nem sikerült, mert — mint már az előbbiekben említettük — az istállókat nem adják át a ta­gok, illetve nem akarnak te­henet tartani. Ez­en a környé­ken inkább gyümölcsöt ter­mesztenek és el kell ismerni, nagyon jól. A MÉK egy év­ben itt hét vagon őszibarackot és öt vagon szőlőt vesz át. A termelőszövetkezet a hagyo­mányoknak megfelelően, se­gíti a tagság szőlő- és gyü­mölcstermelését. A kisüzemi szőlők holdanként 12 mázsát teremnek, míg a nagyüzemi 42 mázsát. Adott a feladat, a régi szőlőket kivágni és újat telepíteni. A termelőszövetke­zet 15 ezer forint hozzájárulás­sal a tagok részére 400 négy­szögöl kitűnő szőlőt telepít, ahol a korszerű művelésre is mód nyílik. Ez még csak terv, de s­­k más jó elképzelést sze­retnének megvalósítani. Régi hagyomány például Pusztazámoron, hogy majdnem minden háznál hiz­lalnak libát. A termelőszövet­kezet is jó eredményt ért el a libahízlalással, de a tagság is. Arra lenne ezen a vidéken szükség, hogy is honosod­jon meg a nagyobb létszámú sertés- és szarvasmarhatar­tás. Ez annál is inkább fontos lenne, mert a termelőszövet­kezet saját tehenészetének tel­jes felszámolását tervezi. 1971 végéig „elfogynak” a tehe­nek a „ToLbuchin” Tsz-ben. Szűts Dénes Az Országos Szakipari Vállalat 1970. június 22-én Budapesten ÁTKÉPZŐS TANFOLYAMOT INDÍT a hő- és hangszigetelő szakmában. A tanfolyam időtartama 2 hónap. A tanfolyam ideje alatt 1800 Ft rögzített bért fizetünk. Felvételre jelentkezhetnek 18-45 éves férfi dolgozók. Szállás van. Négyéves gyakorlat után szakmunkásvizsgát tehetnek. FELVÉTEL: Budapest V., Báthori u. 12. II. 229., munkaerőgazdálkodás. «ST me erei Víkend(Folytatjuk:) a Turul-emlékmű akti Festői környezetű új lakó­negyed tanulmánytervét fo­gadta el a Tatabányai Városi Tanács végrehajtó bizottsá­ga. Közvetlenül a millen­niumi, a Turul-emlékmű alatt, a Dél-Gerecse lankás oldalán alakítanak ki egy korszerű víkend-, illetve villanegyedet. A tervek szerint 145 hektárnyi területet rendeznek. Az enyhe lej­tésű részeken pont- és társasházakat építenek, tengerszint felett 200 méte­res magasságban húzódó­­ te­repet pedig — ahonnan remek kilátás nyílik Tatabánya- Újvárosra és az egész me­dencére — teraszos kiképzésű hétvégi házakkal, nyaralók­kal telepítik be, összesen 1100 lakás építését tervezik. A hegyoldal hangulatához illő borospincéket, présházakat is sző­készíthetnek az ottani lók tulajdonosai. A leendő „hegyivárosnak” teljes felépülése után, 5000 lakója lesz. Az új lakónegyed tervezői gondoskodnak a hegyoldal kényelmes, gyors megköze­líthetőségéről. A beépített te­rületeken szerpentinúttal old­ják meg az autóbuszközleke­dést. Bár az új település szer­vesen a bányászvároshoz il­leszkedik, ellátás szempont­jából önálló egységet képez majd. A tervek szerint, ugyan­is a többi között szolgáltató­házat, gyógyszertárat, orvosi rendelőt, iskolát, óvodát, böl­csődét és üzletházakat is épí­tenek. A hegyi település rendezési tervét, illetve makettjét köz­szemlére bocsátják a város ve­zetői. Nem vagyunk angyalok TALÁN SOHA nem érte annyi bírálat, elmarasztalás — olykor szidalom — a kereske­delmet, mint az utóbbi évek­ben. Valóságos divat lett. Kétségtelen, hogy sok még a hiba — súlycsonkítás, téves számolás, udvariatlan kiszol­gálás —, s ilyen esetekben jo­gos a megalapozott kritika. Én azonban most nem er­ről szeretnék beszélni, ha­nem a pult innenső oldalá­ról. Arról, hogy mi sem va­gyunk angyalok. Mi, vásár­lók. Nemcsak arra gondolok, hogy nekünk is vannak rossz napjaink, amikor türelmet­lenek, ingerültek, igazságta­lanok vagyunk. Még csak nem is arról, hogy jócskán van­nak vevők — magam szintén ismerek néhányat — akik az eladót sértő módon lekezelik, úgy bánnak bele, mintha szolgájuk lenne. Nem ezekről akarok beszélni, hanem arról a jelenségről, amikor saját érdekeink ellen hadakozunk. ba.íme néhány példa, mutató­ELLENŐRZŐ ÚTON JÁR­TUNK a szentendrei járás üzleteiben, a kereskedelmi felügyelőség munkatársaival. Engem nem ismertek arra­felé, én lettem tehát a pró­bavásárló. Az volt a felada­tom, hogy vevőnek „álcáz­na” minél többfélét vásárol­jak, s mielőtt fizetésre ke­rült volna a sor, bejöttek az ellenőrök, hogy kontrol­lálják a csomagolást, mérést, számolást. Hétköznap délután volt, kevéssel a bevásárlási csúcsforgalom előtt. Sok min­dent vettem: kétkilós kenye­ret, amit — a rendelettel el­lentétben — méretlenül tettek a kosaramba, tíz deka téli­szalámit — két darab madza­­gos szalámivéggel, három pa­pírban — réteslisztet, búza­darát, kolbászt, jódozott sót — nedves zacskóban, megkö­­vesedve, mint a sóbálvány —, citromot és így tovább. Az ellenőrzésnél kiderült, hogy a kenyér 12 dekával keve­sebb 2 kilónál, a szalámi há­romszoros túrával, „engeder­­rel” együtt sem volt egészen 8,5 deka, a búzadarának négy hónappal lejárt a szavatossá­gi ideje, a mackó­sajt megol­vadt a polcon, és... és hogy mi derült volna még ki eset­leg, azt sosem tudtam meg, mert vevőtársaim felháboro­dása véget vetett az ellen­őrzés aktusának. Leghango­sabban egy lompos, rosszul öltözött asszony követelte, hogy „ne tartsuk fel a kiszol­gálókat ilyen marhaságok­kal”, de mások is kimerí­tették a becsületsértés fogal­mát személyünket illetően. EGY MÁSIK ESETNEK a húsboltban voltam szemta­núja. Rövidkarajt, zsírt és marhafartöt vásárolt előttem egy fiatalasszony. A pénztár­tól visszatérve, egy férfi el­kérte a blokkját, a vállalat ellenőre volt. A karajnál 3 fo­rinttal számolt többet az el­árusító, a zsírból 7 deka hányzott a fél kilóhoz. Ha azt hiszik, kedves olvasók, hogy a vevők jó szívvel fo­gadták az ellenőrzést, érde­keik — és pénztárcájuk — védelmét, tévednek. Szidták, sértegették a kötelességét tel­jesítő ellenőrt, éppen csak ki nem zavarták az üzletből. Egyik vidéki városunk ABC-kisáruházában történt a harmadik eset, néhány napja­ 15 deka fehérpecsenyét kér­tem, összehúzott szemű, ked­vetlen, borostás férfi volt az eladó. Noha a pecsenyét géppel szeletelték, nem volt hajlandó levenni a felesleget a mérlegről, így a csomag 18 dekára sikerült. Tíz deka 7,80 forintba került, az egészért te­hát 14,40-et kellett volna szá­molnia. Nem így történt: 17,— forintot firkantott a cso­magra. Megjegyzésemet, hogy kissé sok lesz, gyilkos pillan­tással nyugtázta, s az össze­get — számolás nélkül — 16,80-ra javította. Elhatároz­tam, hogy nem adom fel. Fi­zettem, majd „a pénztártól való távozás előtt felszólal­tam”: kértem a boltvezetőt. Jött, mert, utánaszámolt, mindezt szó nélkül. Nem így a vevők! Elkereszteltek hisz­tinek, naccságának, kukacos­­nak, s amikor a boltvezető átnyújtotta a visszajáró 2 fo­rint negyven fillért, többen is ajánlották, hogy költsem az egészet patikája ... NEM, KEDVES VEVŐTÁR­­SAK, nem vagyunk angya­lok. Ha becsapnak bennün­ket, lapítunk, hallgatunk, ké­nyelmességből, gyávaságból; a belső ellenőr munkáját tá­mogatás helyett akadályozzuk, a társadalmi ellenőröket sér­tegetjük, kigúnyoljuk, tolak­szunk, türelmetlenkedünk, az­tán a bolt előtt, az utcán fél óráig panaszoljuk az ismerő­söknek, hogy becsapnak ben­nünket a vásárlásnál. A pult előtt méltatlankod­junk! — nyíri — Egy túrás ház története A kisember hároméves kálváriája A kisember — büfés a MÁV Utasellátónál — Gólya József, 132 éves házban lakott Túrán. Apjától örökölte 1959-ben és 12 ezer forint „köteles részt” fizetett bátyjának, hogy elnyerhesse az ósdi, roz­zant, döngölt földes, vert falú, szigetelés nélküli, gerendafö­­démes, sőt teljes hosszú, keskeny épü­tulajdonjogát. A melléképület — a két kamra és az istálló — 1965 tél végén összedőléssel fe­nyegetett. Elhatározták, hogy lebontják. Tudták, hogy bon­tási engedélyt kell kérniük, megtudták, hogy bontási rajz is szükséges ehhez, amikor valaki javasolta nekik, hogy egyúttal kérjenek építési en­gedélyt is, hiszen — látva a rozzant házat — építkezni is akarnak bizonyára majd. Akkor kerestek egy építés­technikust, aki 600 forintért elkészítette a bontási és épí­tési engedélyhez szükséges terveket öt példányban. Egyet a helyi tanácsnak, egyet a já­rási tanácsnak, egyet az OTP- nek, egyet a kivitelezőnek, egyet saját maguknak. 65 márciusában beadták, május 19-én megkapták a bontási és építési engedélyt. Egy va­sárnap lebontották a roko­nok segítségével a melléképü­letet, gyorsan omlott, könnyű munka volt. Első felvonás A kisember felesége — fa­lusi iparos lánya, aki világ életében otthon a házkörüli — a férje és gyereke körüli — munkát végezte. Gólya Jó­­zsefné akkoriban egészséges asszony volt. A következő tél végén, az olvadások után igen magasra szökött a talajvíz. 1966 már­ciusában a szobák falában 80 centiméteres magasságig szívódott fel a víz, eet nem volt érdemes szőnye­fel­tenni, mert azonnal lucskos lett. Március elején a ház egyik sarka megrepedezett, azt gyorsan aládúcolták, egy hét múlva megrepedezett a másik sarok is, sőt megcsú­szott az egész egyik oldal, életveszélyessé vált, ezért az egész család — férj, feleség, fiú, öregek — egy szobában húzta meg magát. Ide betettek négy ágyat, két szekrényt, a többi bútort ismerősökhöz szállították. A belvíz károsultaknak — amint által­az lapunkban is megjelent — .....az OTP teljesen kamat­mentes kölcsönt nyújt — so­ron kívül kapják meg a köl­csönt és az építési enge­délyt”. A községi tanácstól iga­zolást kaptak, hogy jogosul­tak a belvizes kölcsönre, ak­kor elmentek az OTP-hez és véletlenül „négyforintos” nyomtatványt töltöttek ki, s ezzel akarták megindítani a beadványok sorát — öt pél­dányban. Valaki felvilágosí­totta őket, hogy belvizes köl­csönhöz „nyolcforintos” nyomtatvány kell. Akkor új­ból bementek az OTP-hez és újból megkezdték az akciót — öt példányban. Igenám, de belvizeshez csak típustervet fogadtak el, az ő előző építési engedélyük pedig nem volt típusterv, ha­nem egyedi volt. Egy hónap alatt megszerezték. Jártak Aszódon, Gödöllőn, tak Pestre, többször. Felut az­Egyszer aztán megunták, a Keletitől elindultak, hogy típustervet kapjanak végre. Délután négy órakor megkapták Óbudán máshol nem volt a nevezetes 33-as típusterv. Most már elindulhatott öt példányban az újabb bontási és építési en­gedély kérése. Első közbevetés A kisember felesége intézte az órákat, napokat, heteket igénylő, fáradságos és idege­sítő, az szükséges engedélykérelemhez utakat. Ő intézte, mert ráért, hiszen nem volt hivatalos munkahelye és kö­tött munkaideje. Ha dolgozott volna, szabadságot kellett volna kivennie — mennyien vesznek ki ezért szabadságot — mert a kisember, aki örül, ha életében egyszer építkez­het, nem ismerheti az építke­zések és kölcsönök ügyintézé­sének titkait. Pedig mennyi „titok” — nyomtatvány kére­lem, beadvány, egyedi terv, tí­pusterv, szerződéstervezet — van itt, és hány „példány­ban”? Második felvonás Aztán a belvizes kölcsönt nem kapták meg. Először azt mondták nekik a járási tanács illetékes osztályán, hogy el­veszett a hatósági bizonyít­vány a ház haszonélvezeté­ről. Véletlenül volt náluk egy másik példány, gyorsan oda­adták. Eltelt május, és a jú­nius, csak nem kapták meg a járási tanács jóváhagyását kölcsönre. Július elején azt a a választ kapták, hogy az állam nem fejőstehén, nem jogo­sultak a belvizes kölcsönre, különben is kaptak már egy­szer építési engedélyt, használ­ják fel azt. Ugyanakkor meg­kapták, hogy: „... építési en­gedély módosításával kapcso­latban közlöm, hogy 1965. má­jus 19 napján ... kiadott épí­tési engedély, melyben egyedi terv alapján kíván lakóházat építeni, hatályon kívül he­lyeztem...” és egyidejűleg ér­tesítést kaptak, hogy: az 1965. május 19-én kiadott bontási és építési engedély alapján .....a lakás megszűnési sta­tisztikai lapot a Központi Statisztikai Hivatal Pest me­gyei igazgatóságához továbbí­tottuk, ezért az építési ható­ságnak adatfelvételi lap kiállí­tása nem áll módjában...” A Túrát Községi Tanács igazol­ta- „A lakóház falazata a talajvíz-belvíz következtében megrepedezett, úgy, hogy az épület újjáépítése vált szük­ségessé. Fentieket nevezett ké­relmére, kölcsön bizonyítjuk. 1966. június 17.” Tehát adatfelvételi lapot ké­szítettek és a lakás sem szűnt meg, hiába hivatkoztak „meg­szűnési statisztikai lapra”. Sokszor persze hatásosabb az irományra, papírra hivatkozni, mint arra, amit a papír hibá­san, vagy bürokratikusan bi­zonyít, illetve nem bizonyít. Hiába vitték be a községi tanács igazolását, a járási ta­nács nem vette figyelembe. Gólyáné elpanaszolta esetét a járási tanács elnökének, nem használt. Elment a megyei ta­nács panaszirodájába, nem ért el vele semmit. Újból fel­utazott a panaszirodába, sírt, egy hölgy megsajnálta és — azt mondta — meséli Gólyáné —, hogy ő a megyei tanácsel­nök titkárnője. Akkor felvitt, én nem tudom, hogy kivel be­széltem — de ezután sem tör­tént semmi. Már elmúlt az egész nyár, a többiek már építkeztek, megint elmentem a panaszirodára, aztán a Közpon­ti Bizottság titkárságára, on­nan átküldték a Parlamentbe, a Minisztertanács titkárságá­ra. Ezután nyolc napon belül megjött az engedély a belvizes kölcsönre... Második közbevetés A kisember feleségének va­laki elejtett egy megjegyzést a járási tanácson, hogy „ha tud­ná, milyen levél érkezett ma­gukról, több aláírással”. Akkor nagyon meglepődött a kisem­ber egész családja. És meg­ijedt. Nem tudták, hogy ilyen „nagy” ellenségük van, akinek egy szavára — bocsánat: leve­lére — minden kivizsgálás nél­kül hittek. Hittek egy rossz­indulatú levélnek — amely a mai falu régi hagyományait elevenítette fel: az irigységet, kapzsiságot, szűklátókörűséget, önzést, pletykát, rosszindula­tot, butaságot. A kisember­­nem tudja, hogy mi van a le­vélben, de a faluban suttogtak a levélről és az aláírásokról. A kisember nem tudja, hogy ki írhatta a levelet — csak sej­ti. De alaptalanul megnevezni, rágalmazni nem akar — nem akar a levél színvonalára sül­­­lyedni. Harmadik felvonás A Minisztertanács titkár­ságának szava kellett ahhoz, hogy a járási tanácsot jobb belátásra térítse, sem ment simán. De még így Ugyanis az engedélyre nem tettek rá min­den pecsétet, úgy, hogy ismét vissza kellett menni. 1966 augusztusában aztán megkapták a 115 ezer 700 fo­rintos kamatmentes kölcsönt. Szeptember végére már állt a ház, aztán két hétig szünetelt az építkezés, de december 18- ra átadták. Kívülről nem szí­nezték be, a lépcsőt nem fe­jezték be, a parkett helyett az olcsóbb padlót­­ választották és mégis 1967. március 21-én a túrás építőipari ktsz 3320 fo­rintot követelt meg. Gólyáék kifizették — vettek fel ötezer forint személyi kölcsönt. Az­tán felmérették a végzett munkát és kiderült, hogy 10101 forint visszajárna a ktsz-től! 1968. januárjáig pe­reskedtek, amikor is Gólyáék megnyerték a pert, és a ktsz megküldte a pénzt, amennyit a bíróság megítélt: 7720 forintot. Ehhez még hozzátettek hatez­ret és megcsináltattak min­dent, amit a ktsz elmulasz­tott. Az építkezés és a perek 1968. március 12-én fejeződtek be. Végső közbevetés A kisember és főleg a fele­sége boldog is, meg nem is. Gólyáné beteg lett. Ideges, ál­landóan nyugtatókat szed. Ma­gas lett a vérnyomása, rossz lett a szíve. Indulatait ma sem tudja fékezni. A kisember fe­leségének egészsége végérvé­nyesen ráment a házra , az engedélyezésre, az építkezésre, OTP kamatmentes­­ a pereskedésre, biztosítása céljából . Berkovits György

Next