Pest Megyi Hírlap, 1970. július (14. évfolyam, 152-178. szám)
1970-07-07 / 157. szám
8 Hosszabbítás — „mexikói" gólzáporral A félfordulós megyei Labdarúgóbajnokság hírosztálának visszavágóján a legnagyobb érdeklődés az elsőség, egyben a Pest megyei Hírlap Kupa sorsát eldöntő Kami —Budaörs találkozót kísérte. A mérkőzés kicsit emlékeztetett "miniben " az Olaszország—NSZK Világbajnoki találkozóra, amelyen a 89 perc 1:1-et hozott, s a hosszabbítás után 4:3-ra az olaszok nyertek. Kartalon is gólzáport hozott a kétszer tizenötperces ráadás, de a 120 perc 7 gólja itt egész másképp oszlott meg. Érdekesség, hogy a tizenhat együttes közül csupán Budakalász és Gödöllő nyerte meg mindkét találkozóját. Az 1—2. helyért Kartel—Budaörs 6:1 («:«, 2:1, i:1). Kaita, 900 néző. V.: Szóra ó. K. MEDOSZ: Mór — Tóth, Karácsondi, Hegyi, Lados, Bereczki, Zfiregi, Tóth-látó, Kovács (Gábor), Urbán, Csóré. Budaörs: Németh (Kunsági) — Jembach, Vastagh, Mezei, Berger, Máté, Szalai (Dicsvári), Lukács (Mille), Árendás, Bajaócza, Kiss. Az első félidőben mezőnyfölényben játszott a helyi együttes, több helyzetet teremtett, s a 20. percben kapushibából jutott előnyhöz. A 33. percben az egyik budaörsi védőről lepattanó labdával Urban elfutott, s a bal sarokba lőtt. Szünet után, különösen a hajrában feljött a vendégcsapat. A 78. percben nagy helyzetet hagytak ki, öt perccel később Axendás nem hibázott. A gólt, amely azt jelentette, hogy egálba került a két együttes, nagy üdvrivalgással és petárdák fellövésével köszöntötték budaörsi szurkolók. A szépítéssel viszont úgy látszik ellőtték puskaporukat a vendégek, mert a jobb erőben levő helyi együttes a kétszer 15 perces hosszabbítás során hengerelt. A lényegesen többet támadó és helyzetet teremtő, nagy becsvággyal küzdő MEDOSZ, megérdemelten nyert, a csak időnként jeleskedő budaörsiek ellen, s végeredményben 7:3-as összgólaránnyal vívta ki a végső elsőséget az első meccsen 2:1-re diadalmaskodó Budaörs előtt. G.: Csóré (2), Urban (2), Berepüld, Lados, ill. Árendás. Jó: Bereczki (a mezőny legjobbja), Útiban. Tóth, Tóth-Ilkó, ill. Árendás, Berger. •1 A 3—1. helyért Nagykőrösi Kinizsi—Pomáz 2 :1 (1:1). Nagykőrös, 200 néző. V.: tekér. Nagy lendülettel kezdett a Kinizsi, több helyzetet is teremtett, de csupán a 35. percben tudták bevenni az ellenfél hálóját, majd a 43. percben növelték az előnyt. Egy percre rá védelmi hibából szépített Pomáz. Szünet után kiegyenlített játék folyt. A Kinizsi a helyzetek alapján az első félidőben behozhatta volna a pomáziak négygólos előnyét, de sorra elügyetlenkedték a gólszerzési alkalmat. A két találkozón nyújtott teljesítmény alapján Pomáz megérdemelten jutott a harmadik helyre. G.: Kecskési, S. Szabó, ill. Leidinger. Jó: Vilcsák n. Vass,Józsa, ill. Pintér, Leidinger, Mikola, Zegiin. Pécsi Sándor Az 5—6. helyért isaseog—Szigetszentmiklósi TK 1:1 (#:#, 2:1, 2:1). Isaszeg, 300 néző. V.: Vasas. Gól nélküli félidő után a vendégek szerezték meg a vezetést, majd Keglovich látványos csukafejessel egy senlitett, sőt a 80. percben a győztes gólt is belőtte. Mivel az első meccsen az SZTK 1:0-ra nyert, kétszer 15 perces hosszabbítás következett, de az eredmény nem változott és a csoportban elért gólarány tisztázta a helyezést Isaszeg javára. A találkozón elsősorban a védelmek jeleskedtek, tartalékos Isaszeg veszélyesebben , és többet támadott. G.: Keglevich (2), ill. Földi. Jó: Grezsák, Keglovich, Szaniszló, Nagy, ill. Nagy, Szeremlei, Hollósi, Kiss János A 7—8. helyért Bem SE—Törökbálint 3:0 (2:0). Cegléd, 100 néző. V.: Schuck. Megérdemelten, bár túlzott arányban nyert a Bem SE. Törökbálint 2 :0-nál kihagyott egy tizenegyest. G.: Kábák (2), Pető (öngól). Jó: Mezei, Csontos, Turi, Kábák, ill. Takács. A 9—10. helyért Maglód—Tököl 0:0. Maglód, 400 néző. V.: Gecse. A sokat támadó helyi csatárok nem tudták a kínálkozó alkalmakat kihasználni, sőt a 25. percben egy tizenegyest is kihagytak; Fataki büntetőjét kiütötte a tököli kapus. A vendégek játékán sokat lendített, hogy ismét csatasorba álltak a Tokics ikrek. Jó: Bagyis, Rakita, Varga, ill. Ambrózi (a mezőny legjobbja), Jarosi, Tokics I, Tokics II. A 11—12. helyért Budakalász—Úshartyán 2:1 (1:1). Ujhartyán, 200 néző. V.: Gombás. A helyiek vezetését nemcsak kiegyenlítette, hanem szünet után a vezetést is megszerezte a több helyzetet teremtő Budakalász. Győzelme nagyobb arányú is lehetett volna. A helyiek a szokottnál gyengébb teljesítményt nyújtottak. G.: Sárosi, Czermann, ill. Manger. Jó: Czimmer (a mezőny legjobbja), Baranyák, Bonifert, ill. Manger, Svébis. A 13—14. helyért Bag—Fóti SE 3:1 (0:1). Bag, 100 néző. V.: Gróf. Bag jobban kihasználta helyzeteit, a bíróhármas gyengén működött. Gödöllői A 15—16. helyért Vasas—Váci Vasutas 4:0 (2:0). Gödöllő. V.: B. Tóth. Esős időben, csúszós talajon a többet támadó, helyzeteit jól kihasználó Vasas megérdemelten nyert. G.: Hegedűs (2), Legéndi, Tellér. Jó: Bara, Szabadi, Magyar, ill. Lencsés, Kiss J. Tamási László Végeredmény A felfordulás megyebajnokság végeredménye. A csapatok után a helyosztón szerzett pontos számát, illetve a gólarányt tüntetjük fel: 1. Kartal 2, 7:3. 2. Budaörs 2, 3:7. 3. Pomáz 2, 5:2. 4. Nagykőrös 2, 2:3. 5. Isaszeg 2, 2:2 (a csoportban elért jobb gólarány döntött). 6. SZTK 2, 2:2. 7. Törökbálint 2, 4:3. 8. Bem SE 2, 3:4. 9. Maglód 3, 4:2. 10. Tököl 1, 2:4. 11. Budakalász 4, 5:3. 12. Újhartyán 0, 3:5. 13. Bag 3, 7:5. 14. Fóti SE 1, 5:7. 15. Gödöllői Vasas 4, 7:2. 16. Váci Vasutas 0, 2:7. A félfordulós megyei bajnokság s egyben a Pest megyei Hírlap Kupa győztese. A kartali játékosok balról jobbra: Vincze István, Bereczki Antal, Seregi László, Hegyi László, Karácsondi Ferenc, Tóth-Ilkó Mihály, Kovács István Urbán László, Lados Tibor, Csóré Gábor, Gábor László, Tóth István, Mór Ferenc. Ez volt az első, Németh kiejtette a labdát, amelyet a berobbanó szemfüles Csóré közelről a hálóba lőtt, s megszerezte a kartaliak vezető gólját. Fotó: Urbán EGY TIZENHÁRMAS A vasárnapi totófordulóban egy pályázó ért el tizenhárom találatot 172 893 forint nyereménnyel. Tizenkettes 35, tizenegyes 424, tizes 41*1 darab akadt. Nyeremények egyenként 7103, 586, illetve 89 forint. A jövő hétre átvitt jutalomösszeg 330 024 forint. Totóeredmények: 1, 2, 2, X, 1, 2, 1, 2, x, 1, 2, x, 1, x. Megyei totóeredmények 1. Kartal—Budaörs 6:11 2. Nagykőrös—Pomáz 2:11 3. Bem SE—Törökbálint 3:01 4. Maglód—Tököl 0:0X 5. Gödöllő—Váci Vasutas 4:01 6. Dunaharaszti—Pécel 0:12 7. B.Incháza—Szentendre 2:2X 5. Ceglédi MEDOSZ—Ócsa 1:01 Csúcsok Erfurtban, az NDK atlétikai bajnokságon új világcsúcs született. A 20 km-es gyaloglásban Peter Frenkel 1:25:50 órára javította a szovjet Agapov egy teljes perccel gyengébb régi világrekordját. Annelie Jahns, a 200 m-es női gátfutásban 25.8 mp-es eredményével beállította az ausztrál Kilbom világcsúcsát és megjavította a Teresa Sukniewicz 15 nappal ezelőtt Szófiában elért 26.4 mp-es Európa-rekordját. A Nyugat-Berlinben rendezett atlétikai versenyen a 3000 méteres akadályfutásban világrekordot javított az ausztrál O. Brien. Ideje 8:22 perc! Két tizedet faragott le a szovjet Dudkin 8:22.2 perces világcsúcsából. Edmontoni híradás A kanadai Edmontonból magyar idő szerint hétfőre virradóra újabb eredmények érkeztek a kötöttfogású birkózó világbajnokságról. A közepes érdeklődés mellett folyó küzdelemben eddig a Szovjetunió sportolói szerepeltek a legjobban, egymás után aratták győzelmeiket. A nyolc magyar versenyző az első forduló után változatos eredményeket ért el, legjobban az olimpiai világ- és Európa-bajnok Varga János szerepelt, aki egymás után három győzelmet aratott és egy döntetlent ért el. Németh és Steer viszont kiesett. Ma A PTS elnökségi ülése A PTS mai elnökségi ülésén a felszabadulási jelvényszerzőverseny dabasi és ráckevei járási tapasztalatairól számolnak be, majd a váci és szobi járás összevonásával kapcsolatos sportfeladatokról tárgyalnak. Egyéb kérdések megvitatása egészíti ki a napirendet. A belgiumi Francorchampsban motorkerékpáros világbajnoki futamokat rendeztek. A 250 köbcentis gépek futamában Szabó László a hatodik helyet szerezte meg és nyolcadik a világbajnoki összesítésben. Most is csak Cegléd . A labdarúgó Totó Kupában, az első fordulóhoz hasonlóan, a másodikban is csak a Ceglédi Vasutas nyert a Pest megyei együttesek közül. Vasutas Kupa B-csoport -Miskolc 1:0 (0:0) 800 néző. V.: Demeter Cegléd-Cegléd, dr.CVSE: Rétfalvi — Vágó Imre, Vágó Gyula, Laborcz, Halmi, Kaczár, Kollár, Kábák, Holló (Zátonyi), Mihály (Hörömpő), Czopkó. Kiegyenlített első félidő után az erősen megfiatalított hazai csapat szebben és gólratörőbben játszott az ugyancsak fiatal erőket felvonultató MVSC ellen. Az egyetlen gól a 61. percben született Zátonyi tizenegyeséből. Rétfalvi a 69. percben kivédett egy tizenegyest. Ezután végig Cegléd irányított, de az eredmény nem változott. G.: Zátonyi (11-esből). Jó: Rétfalvi, Vágó Gy., Czopkó, Rábák, de a többiek is dicséretet érdemelnek lelkes játékukért. (Ungureán) 1. Cegléd 2. Szegedi VSE 3. Hatvan 4. Miskolc Nyári Kupa Budapesti csoport Budafok—Kossuth KFSE 2:1 (1:1) Budafok, 400 néző. V.: Csernefalvi. Jó iramú első 45 perc után ellaposodott a játék, s a hazaiak szerencsés góllal nyertek. G.: Megyeri, Almásfüzitő—Vecsés 4:1 (2:0) Almásfüzitő, 100 néző. V.: Rúzsa. A Pest megyeiek becsületgólját Szenczi szerezte, ő nyújtott átlagon felülit a Pest megyei csapatból Kalmárod egyetemben. 2 2--2:0 4 2 1 1 — 3:2 3 2 — 1 10:1 12-----2 2:4 — 1. KISTEXT 2. Almásfüzitő 3. Budafok 4. Bakony Esztergom 6. Kossuth KFSE 7. Vecsés 8. Győri D. 2 2-------2:0211 — 5:2211 — 3:221 — 13:321 — 11:12 — 1 l2:32 — 112:5 PEST MEGYEI HÍRLAP I Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága és a Pest megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: SUHA ANDOR Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: CSOLLÁNY FERENC Szerkesztőség: Budapest, Vili., Somogyi Béla u. 6. n. ?m. Kiadóhivatal: Budapest, Vili., Blaha Lujza tér 3. Egész nap hívható központi telefon: 343—100, 142—220. Gépíró szobák: 343—100/280, illetve 343—100/413. Titkárság: 131—248. Egyéb számok: 141—462, 141—23*. Előállítja: Szikra Lapnyomda, Budapest. INDEX: 25 064 Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely postahivatalnál, a kézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Posta Központi Hírlap Irodánál (Bp., V., József nádor tér 1. sz.). Előfizetési díj 1 hónapra 29 forint. 1970. JÚLIUS 7., KEDD Tollas a tévé... ... De még mennyire! Vasárnap kora délután új sportágat mutatott be milliós nézőtáborának: a tollaslabdát. Ám hogyan? A felszabadulási egyéni verseny döntőit ígérték műsorban — a Sportcsarnokból. S valóban, a férfidöntőt mutatták, mutogatták — ízelítőül. De micsoda íz marad a nézőben, ha e szép, látványos sportversenyből csak a sportot közvetítették, a versenyre fittyet hánytak ? Pedig a tollaslabdában is — miként a többi sportágban — a verseny, a versengés az íz, a zamat. Megtudtuk: a magyar felnőttbajnok és az ifjúsági bajnok méri össze tudását. Megtudtuk: az ifinek eddig még sosem sikerült győznie, s most nagyon fogadkozott. Az első játszmában vezetett is, de aztán hosszabbítás után 18:17-re győzött a rutinos „öreg” Cserni János. A második játszmában azonban az ifjú Szujovszki Tamás lesöpörte, „kiütötte” 15:6-ra ellenfelét, a bajnokot. Következett a mindent eldöntő harmadik játszma. De nem a tv-nézőknek. Ők csak ígéretet kaptak, hogy az esti tv-híradóban majd közlik, ki győzött. A tv-szerkesztés figyelmébe: színházi előadást — utolsó felvonás elhagyásával (majd közöljük, hogy egymáséi lettek-e?), krimit — befejezés nélkül (majd közöljük, ki a gyilkos) és sportversenyt — a minden eldöntő végkifejlet nélkül (majd közöljük a végeredményt felkiáltással) nem illik, nem szabad, nem lehet közvetíteni. E tollas hibában ludas a tv. Az esti tv-híradókban az ígért végeredményt nem közölték. Ezen már nem is csodálkoztunk. Hisz akkor szép a lúd, ha kövér. Alacs B. Tamás Mogyoróbot és a „ vasorrú“ Még csak 15 éves Görbe Zoltán, az Alsógödi Horgász Egyesület versenyzője, de már sikerekben gazdag pályafutás áll mögötte. 1959- ben papája vitte le először a Dunára horgászni. Akkor még mogyoróbottal pecázott, egy évre rá már bambuszbottal keserítette a halak életét. Kora reggel vagy késő este „vasorrúban” — így nevezték a ladikot — járták a Dunát, s a kisfiú egyre inkább rabja lett a horgászásnak. S aztán következtek a sikerek. 1966-ban a Nagydunai Intéző Bizottság versenyén a Hárosi-öbölben megnyerte az ifjúsági egyénit, s egy évvel később is neki jutott az aranyérem, sőt a győri viadalt is országos megnyerte. Ekkor bekerült az ifjúsági válogatottba. 1968- ban újabb intéző bizottsági siker, s újabb győzelem országos Baján. A halfogás ifjú mesterét edzőtáborba vitték, ahol nagyon sokat tanult. Tavaly csak bronzérem termett számára, s hogy kiköszörülje a csorbát, szorgalmasan gyakorolt. Hetente négyszer edzett, összesen mintegy 15 órát, s a jobb idő beálltával édesapjával, aki egyben edzője is, éjszaka is vízre szállt. Papája, Görbe egyébként András nemcsak vele, hanem a félszáz alsógödi ifjúsági horgásszal is foglalkozik. A halak „keserítése” meghozta gyümölcsét. Mint beszámoltunk, az intéző versenyén bizottság Görbe Zoltán aranyérmet ifiknél, szerzett az bekerült az intéző bizottsági válogatottba, s dunaújvárosi országos viadalon ismét bizonyíthatja majd tudását. Solymosi László Képes seregszemle Dunakeszin szombat-vasari nap 250 versenyző részvételével rendezték az ifjúsági atlétikai seregszemle területi döntőjét, Íme, egy kis képes összeállítás a viadalról. Páholyban érzi magát? Legalábbis ilyen pózban kaptuk lencsevégre a ceglédi Gyenes Ferencet, aki magasugrásban az 1952-es születésűek korcsoportjában 160 centivel második lett. Leány a gáton. A 100 méteres gátfutást Antal Erzsébet (Dunaújváros) fölényesen nyerte. Kristóf Ferenc, a Dunakeszi Vasutas atlétája, mesternégyest ért el..Az 1952-es születésűeknél ő nyerte a 110, a 200 s a 310 méteres gátfutást, valamint a 400 métert. 110 gáton másodperces megyei csúccsal lett első. S még egy „elsőség” vár reá: ifi válogatottként július 25—26-án Krakkóban mutatkozik be, ez lesz a premierje. Addig sem tétlenkedik, mától a Magyar Atlétikai Szövetség kéthetes gödöllői edzőtáborának lakója. Fotó: Urban Mobilis 15.4