Pest Megyi Hírlap, 1970. szeptember (14. évfolyam, 204-229. szám)

1970-09-19 / 220. szám

1970. SZEPTEMBER 19., SZOMBAT PEST MEGYEI vT h­írfap Tegnap hallgattam. Közbejött egy kis intermezzo. Mátyás László, a Hazafias Népfront országos titkára kíséretében Li Dong Szon koreai nagykövet és An Min Szu követségi tit­kár Nagykőrösön jártak. Erre az útra engem is meginvitál­tak. A házigazda Nagykőrös volt, a játékmester: S. Hegedűs László, Nagykőrös hűséges fia, országgyűlési képviselő. Hogy is vagyok én Nagykő­rössel? Jóban vagyok, remé­lem, jóban vagyunk. A város nemrégen múlt 600 éves, az ünnepség egy évig tartott. Ak­kor majd mindig ott voltam. Azután tavaly Nagykőrös ün­nepelte megyénkben először felszabadulásának 25. évfordu­lóját, ezen az ünnepségen is részt vettem. Jártam itt Nemes Dezsővel, a Politikai Bizottság tagjával és másszor a kubai nagykövetiek De minden ün­nepség nélkül is sokat jártam a város utcáit,­­üzemeit, sok­szor és sokat találkoztam a vá­ros vezetőivel. És még egy pi­cinyke szempont, még egy hal­ványnak tűnő, de számomra fontos érv. Nagykőrös Buda­pesttől éppen úgy 84 km-re fekszik, mint az én szülőfalum, Gyöngyös, és ezen a vidéken éppen úgy értenek a szőlőter­meléshez, mint odahaza, Gyön­gyösön. Innét is a rokonság. A há 'jazda S Hegedűs László és kedves felesége, Ilonka, körösi szívélyességgel fogadnak. Náluk is másodszor járok, egy irodalmi est alkal­mából már egyszer néhány színésszel, versmondóval és új­ságíró kollégával hivatalos voltam ide. Akkor csúnya, bo­­rongós volt az idő, most szép tiszta a levegő, fényesen süt a nap. Másodszor járva, Hegedű­sök portáján, az első gondola­tom ismétlődik. A vendéglátó­­ipar ötletes, okos vezetői leg­újabb törekvéseik szerint eze­ket a romantikus, régi portá­kat szeretnék a technika mo­dern rafinériájával megterem­teni, hogy odacsalogassák a magyar, méginkább a külföldi vendégeket. Kár volna felso­rolni a stilizált népies csárdá­kat, van már minálunk déli­báb békebeli mennyiségben. Igen, délibáb. Csakhogy a tal­mi és a valódi között ponto­san akkora a differencia, mint a rafinált módon megalkotott, népies csárdáink és S. Hegedűs ősrégi, vályogból készült por­tája között. Nézzük a „kellé­keket”. Fakerítés, faajtó, bent százados öregfák, a diófa mel­lett láncon a fehér szőrű puli, odébb kukoricagóré, fészer, a fészerben bicikli, létra, faaprí­tó tőke és balta. Az udvart nem sokáig cso­­rdáljuk, kimegyünk a kertbe. Tenyérnyi kert, de nagyon gazdag, az egészet szőlő borít­ja, a vendégek szőlőlugasban járnak. A tisztáson gémeskút és nagyszerű zöldség­, növény­­kultúra. Van itt minden, alma, szőlő, dió, málna. Mintha cso­dálatos színpadon járnánk. Csakhogy itt semmi sem vicc, itt minden valódi. Eszünk a szánkba lógó szőlőből, szakí­tunk a roskadozó fa almáiból, diót törünk, ezt a finomat majszoljuk a gyümölcshöz. És egy néni mellettünk zöldséget húz ki a földből. Aki ilyen helyen még nem járt, aki so­hasem evett még gyümölcsöt úgy, hogy ő maga szakít a fá­ról, annak egy rendkívül szép színt loptak el az életéből. Az ilyesmit, ha tehetjük, sür­gősen pótolnunk kell. És ha egy vidéki ember a fővárosba szakad, és a kőrengetegben éli életét, akkor szakad meg a szíve, akkor tudja, meg, mit veszített, ha ilyen helyre vis­­­szatér. A vendégek kedvesek, fino­mak, a házigazda jogos büsz­keséggel, de halkan, fino­man henceg, beszökő babot. Mutatja az ég- Hatalmas pa­­szulycsövek, azt mondja, hogy ez a sor bab itten két család egész évi babfőzelékét meg­tenni. S. Hegedűs pallérozott mérnök-paraszt, érti tudomá­nyosan is amit csinál, de érti lélektanilag is a hatá­sát és bár Budapesten dol­gozik, azért hetenként há­rom-négy napot itthon, Kőrö­sön tölt. Ez az ő világa, itt­hon van ő a kertben, a sző­lőben. És innét jár be Buda­pestre, a „műhelybe”. ■ A házigazda bevezet ben­nünket a lakásba. Hatalmas nyitott veranda. A sarokban rokka, abrosszal, asztal leterítve, fehér rajta gomba szik­kad. Bent, a vályogból épí­tett házban tisztaság, mester­­gerenda, komód, a sarokban kandalló. És kedves szó, jó­fajta kisüsti. Beszélgetünk, a vendégek kérdeznek, a házigazda ud­variasan válaszol. Mátyás László a koreai közben elmagyarázza elvtársaknak, ho­gyan főzzük mi Magyaror­szágon a pálinkát. Jól zár­ható üstök, bele cefrét, alája tüzet, aztán egy jókora cső, egy másik hordóba hideg víz, ebbe belevezetjük a csö­vet és kész is, már folyik az ötvenfokos pálinka. A háziasszony behozza a harapnivalót, finom falatok kerülnek a tányérokba, s He­gedűsök vágtak, mindig vág­nak, most a saját füstölésű sonkával, szalonnával, kol­básszal kínálják a vendégeket. A pincéből jófajta bor kerül az asztalra. Óvatosan bánnak a poharakkal, nem is szok­ták, nem is illik és délután mindenkit munka vár. Má­tyás elvtárs nagy tiszteletnek örvend itt a vendégek és a háziék között, nemcsak és nem is elsősorban azért, mert ő is vidéki volt valaha, és ért mindenhez, amihez a vidé­kiek általában. Mátyás elv­társ kedves, szimpatikus em­ber, jó tartású, fiatalos férfi. Megdöbbenve hallom, hinni sem akarom tán, hogy részt vett a spanyol szabadságharc­ban. Azt meg külön röstellem, hogy ezt mindenki tudja ró­la, csak én nem. Mátyás László és S. Hegedűs László a Hazafias Népfront munká­sai, innét közöttük a jóba­rátság. És mind a ketten alig néhány hónapja jártak a Ko­reai Népi Demokratikus Köz­társaságban, gondolom, innét a koreai elvtársakkal a ben­sőséges kapcsolat. De ez sem biztos, mert ennél van egy biztosabb támpont is. A nagy­­kátai Koreai—Magyar Barát­ság Termelőszövetkezet tagja például An Min Szu titkár elvtárs (sajtóattasé). Gyakran kijár oda a titkár, nagyon jól beszél magyarul, az olyan, idegenek számára periférikus, nehezebb szavakat is, mint a lesz, vagy a persze, helyesen mondja, és helyesen ejti. Mo­solygós, azt mondja:jó kedélyű ember. — Erről a kertről és a lu­gasról jutott eszembe, hogy már régen jártam Nagykátán, a háztájimban. Meg kéne már nézni, elvégezni egy-két kapa­vágást. Tényleg van háztájija Nagy­kátán An Min Szunak. Azután Nagykőrösre terelő­dik a szó, látták a vendégek, hogy elég jól fel van forgat­va, biztos sokat építenek. Laci barátunk, a házigazda, ottho­nos a témában, hiszen Nagy­kőrös fia, képviselője ő. El­mondja, hogy a tanács adja az anyagot, a nép a munkát. Aki előbb jelentkezik és vállalja a járdaépítést, ott előbb lábal­nak ki az emberek a sárból. A kísérő krónikás itt is megálla­pítja, hogy országjárása so­rán bármerre, bárhová vitt útja, fölforgatott, de lázasan építkező városokat látott. Igen, hazánk a telepes korszakát éli, az ilyesmi nagy felfordulással jár, a kép a szemet sem gyö­nyörködteti talán, de biztos, hogy ebből a felfordulásból, lázas tevékenységből nagyon jó dolog sül majd ki. Cserébe a felvilágosításért, a magasrangú vendégek is bizal­masak. Elmondják, hogy náluk a városokat a szó legtisztább értelmében névtelen hősök építik társadalmi munkában. Munkások, parasztok, értelmi­ségiek és diákok jelentkeznek ezekre a munkákra, a nevüket fel sem engedik írni, legalább­is az épülő városokban nem tudják. Nem tartanak igényt a dicséretre. Három hónap alatt például 18 ezer házat épí­tettek az egyik városban, és ezek között a házak között nagyon sok a 18 emeletes. Má­tyás és S. Hegedűs elvtársak, mint említettük volt, jártak a koreai elvtársak hazájában és most „visszaigazolják” az akkor látottakat, amelyekről a nagykövet elvtárs most be­szélt. Ilonka, a háziasszony, valamilyen csodálatosan finom ízű csúsztatott palacsintával remekel, a férje, milyen nagy­szerű férj, szép bókot mond, süt.— Ilonka bűnösen jól főz és Az építkezést folytatván visszaugrunk a történelemben vagy ötezer évet. Vas először Koreában volt, ez történelmi tény. Azt mondja a titkár. — Maga újságíró, biztos el fog jutni Japánba. Menjen el NAGOJÁ-ba, de számos más városba is, látni fogja majd, hogy a kultúra nem a sziget­ről jön a kontinensre, hanem éppen fordítva. Nézze meg az ősrégi japán templomokat, azokat többségükben koreai emberek tervezték, építették és festették. Közben megjön Takács Jenő, a városi pártbizottság titkára is. De a vendégeknek sajnos menniük kell, várja őket munka. Megköszönik a szíves a vendéglátást, szelíden mosoly­gó arccal a háziasszonyt meg­ajándékozzák két táncoló ko­reai fiatal porcelán figurájá­val. A búcsúnál cserébe azt kérik, hogy a házigazda ad­jon néhány oltványt abból a szőlőből, amely néhány év alatt az égbe szökkenve lugast alkotott a kertben, és amelynek kilós szőlőfürt­jei mézédesek. Kedves ké­rés, ahogy a körösieket, S. He­gedűs Lacit ismerem, a Koreai Népi Demokratikus Köztársa­ság udvarán is lesz néhány év múlva szőlőlugas. C«­l«0« SUHA ANDOR Következő számunkban: Százhalombatta. 3 KONGRESSZUSI VERSENYBEN Jutalompénz a szalagoknak Azon gondolkozom, ha nem lenne a kongresszusi munka­verseny, akkor is elérnék-e a termelő üzemek­­ azokat az eredményeket, amelyekről rendszeresen beszámolunk? A Május 1 Ruhagyár ceglédi telepére ezzel a gondolattal lépek be. — Ha nem lenne verseny? — kérdez vissza Szüts Lajos telepvezető — akkor a men­­­nyiségi program csak 100 szá­zalék körüli lehetett volna, a minőségre kevesebb gondot fordítanak dolgozóink, a ha­táridő viszont verseny nélkül is határidő, még­pedig szi­gorú, hiszen a vevőinket nem csaphatjuk be. — A verseny többletmunka. Ezért pedig pénz jár... — Persze. Ha nincs ver­seny, nincs többletpénz sem. A jutalom összege, az 55 600 forint ösztönözte a műsza­kiakat, a darabbéreseket és a raktáriakat egyaránt. — Tudták a dolgozók, hogy a verseny pénzt is jelent szá­mukra? — Tudták. Röpgyűléseken ismertettük a versenyfeltéte­leket és a jutalmakat. A telepen 16 szalag verse­nyez — mindegyik beneve­zett. Összesen 650 dolgozó. M­inden szalag 2000 forintot kap a részesedési alapból és 10 ezret a munkaversenyke­­retből, ha ... Ha a termelé­kenységet 12 százalékkal emelik, a prog­ramtervet 102 százalékra tel­jesítik, ha olyan minőségű árukat állítanak elő, hogy nincs reklamáció határidőket betartják,és ha a külön jutalmat kapnak azok, akik olyan javaslattal, újítással, átszervezési ötlet­tel állnak elő, amik a ter­melékenységet növelik. Az a szalag, amely a termelé­kenységben nem éri el a ki­tűzött szintet — „csak” 10— 11 százalékkal tudja emelni — kaphat jutalmat, de külön bírálják el. A határidők betartásában a műszaki vezetők érdekeltek a legjobban, 1000—1000 forin­tokat kaphatnak, s ha ki­emelkedő eredményeket érnek el, akkor még plusz 400— 500 forintot is. A raktári dolgozók verseny­­feltételei mások: a szám­lák hibátlan és időre való elkészítése, az igazoló okmányok áruátvételt ugyanaz­napi továbbítása, az áruk csomagolásának megkezdése egy nappal a beérkezés után — mindezt a legminimáli­sabb túlórával. — A versennyel kapcsolat­ban milyen nehézségeik van­nak? — Ha időben rendelkezés­re állnának az alapanyagok, akkor jobb eredményt ér­hetnénk el — válaszolta a telepvezető, Szüts Lajos. — A felajánlások teljesíté­sekor mi ment a legzökkenő­­mentesebben ? — A határidő betartása. Késés nem volt, pedig elég rövidek a határidők. — A minőség? — Erre nagy figyelemmel voltunk, mert ez nálunk lét­kérdés. Minden egyes dara­bunkban ott az embléma: Május 1 Ruhagyár. Vevőink bizalmát tehát könnyen el­elveszíthetjük. — A 102 százalékos prog­­­ramterv nem túl sok? — Eléggé feszített munkát követel, de a 16 szalagból nyolc teljesítette az összes felajánlást. — S végül: mit mutatott a féléves mérleg ? — A tervezett szintet túl­teljesítettük ... B. Gy. ■> © © VEZET PEST MEGYE GYÁRTMÁNYESZTÉTIKA Tegnap délután a Techni­ka Házában Gyártmányesz­tétika címmel nyílt kiállí­tás. És a Pest megyei hírlap­író büszkén nézhette végig a kiállított tárgyakat, hiszen az első helyeken „hazai” ter­mékek szerepeltek, az ikladi Ipari Műszergyár két ízléses asztali ventillátora, kézszá­rító berendezése és a Ganz Árammérő Gyár gödöllői­ te­lepének kondenzátora. Mint az előadó, dr. Ko­­czogh Ákos, az Iparművé­szeti Tanács munkatársa el­mondotta, Pest megye első helyen áll országosan az ipa­ri formatervezés területén. A megyei vállalatok ugyanis nagy többségükben ízléses termékekkel, korszerű, szem­re is tetszetős gyártmányaik­­­kal lepik meg a vásárlókat. Sajnos nem mondható el ez az összes magyar üzemre. Furcsa módon, az új gazda­sági mechanizmus bevezeté­se óta egyre kevesebben ve­szik igénybe formatervezők munkáját egy-egy új termék kibocsátásakor. A kiállításon még száz ter­mék sem volt, amit bemu­tattak. Ez kevés. Egyszer már rá kéne döbbennünk arra is, hogy nemcsak az ex­portcikkeket kell szépen, gusztusosan csomagolnunk, modern külsővel gyárta­nunk, hanem a hazai piac is igényli az esztétikus termé­keket. i ÚJ NYITVA TARTÁS A pult két oldala A belkereskedelmi minisz­­ter rendelete a boltok új nyitva tartási rendjéről, a va­sár- és ünnepnapokon történő árusításról a vevők körében osztatlan helyeslést keltett, a kereskedelem dolgozóinak többsége pedig mint szükség­­szerűt, megértéssel fogadta. Régóta vajúdó kérdések meg­oldásának első lépése ez, nyi­tás abban az irányban, hogy a kereskedelem valóban a ve­vőkért legyen, tehát azok ér­dekeihez,­ kívánságaihoz iga­zodjék. A kereskedelem — kevesen tudják — több embert foglal­koztat, mint az építőipar vagy a szállítás és hírközlés. Több mint négyszázezerre rúg azok száma akik a kereskedelem különböző területein tevékeny­kednek, s azok, akik napról napra a pult mögött állva vár­ják a vevőket, 270 ezres tá­bort tesznek ki. Az országban 48 ezer bolt és vendéglátóhely — a megyében két és fél ezer bolt, ezer vendéglátóhely — alkotja a kereskedelmi háló­zatot, s naponta a vásárlók száma két és fél, hárommillió között van! Hárommillió vevő. Ha csak egy százalékuk bosszankodna, ha csak egy százalékuk talál­kozna gorombasággal, rossz kiszolgálással, hallaná, hogy ez sincs meg az sincs, akkor is naponta harmincezer ember szidná a kereskedelmet. Pedig ennél több szidja. Okkal? Ok nélkül? A megyében a múlt évben 11,3 százalékkal nőtt a kiske­reskedelmi forgalom — össze­sen 7,4 milliárd forintot tett ki —, ám a bolti dolgozók szá­ma, a boltok száma korántsem követte, követhette e gyors lépteket. Igaz, alig akad olyan település Pest megyében, ahol a harmadik ötéves terv esz­tendeiben ne nyílt volna új üzlet, vendéglátóhely, ne kor­szerűsítették volna a régi bol­tokat. Csupán Nagykőrösön 26 új boltot nyitottak meg, illet­ve korszerűsítettek 1965 óta, s hét termelőszövetkezeti áru­da is megnyílt. Az igények azonban ennél emelkednek, s a gyorsabban kereskede­lemnek — ha a vevő nem is törődik ezzel — súlyos örökség terheit kell magával cipelnie. A boltok jelentős része olyan épületben van, amelyeket nem ilyen céllal emeltek, a raktár­­tér szűk, sőt sok helyen egyál­talán nincsen, a berendezések nagy hányada elavult, hiá­nyoznak a nagyméretű hűtő­­szekrények, hűtőpultok. A ked­vezőtlen munkakörülmények jórészt indokolják, hogy a me­gyében a kereskedelmi dolgo­zók több mint negyven száza­léka változtat — több év átla­ga ez! — egy esztendőn belül munkahelyet. Nem könnyű te­hát kereskedőnek lenni sem. v­evőnek még kevésbé.­­ zsúfoltság, tülekedés, ide­­­gesség, a rossz elosztásból ere­dő áruhiány, a hiánycikkek változatlanul terjedelmes lis­tája, a termékek jelentős há­nyadának ingadozó vagy ép­pen gyenge minősége a vevőt azokkal fordítja szembe — még akkor is, ha sok esetben vétlenek —, akik a pult másik oldalán állnak. A kereskedők­kel. Nem kibékíthetetlen, örök ellentét ez. Sőt! Éppen arról van szó, hogy vevőnek azonos kereskedőnek, az érdekes cselekedeteiknek, törekvé­seiknek is egy irányba kell — kellene — tehát mutatniuk. Mi ez a közös érdek s egy irány” A nagyobb s zavarta­lanabb forgalom, a gyorsaság, az igények és a kínálat össz­hangjának közelítése, az okos — nagy forgalom, kis haszon — árpolitika érvényesítése. Van mindezekben­ tennivaló? Rengeteg. Hiszen a múlt esz­tendőben a megye valamen­­­nyi kereskedelmi vállalata — s ezért aligha érdemelnek di­cséretet — úgy növelte forgal­mát, hogy közben a választék szerény maradt, a készletek az egészségesnél kisebb értéket képviseltek, s alig lehetett példát találni a kockázatválla­lásra, a bátor árpolitikára ter­melő és kereskedő között, mindarra tehát, ami a keres­kedés, a szó szoros értelmében vett kereskedés alfája és óme­gája. L­ehetetlen kívánalom, hogy­­­ egyik napról a másikra ugrásszerűen megváltozzék a kereskedelem tevékenysége. » Ha azonban a kívánatos vál­tozásokhoz vezető utat tekint­jük, joggal megállapíthatjuk: gyorsabb s határozottabb le­hetne a haladás. Nagyobb bá­torságra, kezdeményező kész­ségre van szükség. Mert —ki­indulópontunkhoz nyarodva — hiába visszaka­tartanak nyitva későbbi időpontig az üzletek, hiába várják a ve­ss­zőket szombaton és vasárnap is, ha már szombat reggel nem lesz kenyér, ha vasárnap reg­gel üres polcok tátonganak a boltban, s továbbra is érvé­nyesül az eszi, nem eszi, nem kap mást nagyon csúnya, ke­reskedelemellenes gyakorlata.­ Mert ez a gyakorlat a kereske­delemnek árt legtöbbet. Azt írtuk: az új nyitva tar­tási rend s mindaz, amit a belkereskedelmi miniszter rendelete tartalmaz, első lépés régóta vajúdó kérdések meg­oldásának útján. Jogos tehát a várakozás, hogy az első lépést a második, a harmadik követi, a Belkereskedelmi Miniszté­rium részéről éppúgy, mint minden kereskedelmi tevé­kenységgel foglalkozó válla­latnál és szövetkezetnél. Napi hárommillió vevő várja, igény­li e lépéseket. Mészáros Ottó

Next