Pest Megyi Hírlap, 1971. május (15. évfolyam, 102-126. szám)
1971-05-23 / 120. szám
PEST MEGYEI VILA« MOUTAWAI, EÍYBÜUETBH AZ MSZMP PEST MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPja xv. évfolyam, 120. szám AR A I FORIXT 1971. MÁJUS 23., VASÁRNAP MA: Gondjaink hálójában A Forte és a színes program Megérte a fáradságot (3. oldal) A tanár úr gyűjteménye (4. oldal) MINDEN EZREDIK (4—5. oldal) A sziget (5. oldal) • Mit csinál Ön 5-től 10-ig? MÉSZÉGETŐK „Olajozott” át a Paradicsom-szigetre (6. oldal) Elutazott hazánkból , a lengyel külügyminiszter Péter Jánosnak, a Magyar Népköztársaság külügyminiszterének meghívására 1971. május 20—22 között hivatalos, baráti látogatást tett Magyarországon Stefan Jedzychowski, a Lengyel Népköztársaság külügyminisztere. A lengyel külügyminisztert fogadta Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára és Fock Jenő, a magyar forradalmi munkás-paraszt kormány elnöke. A miniszterek eszmecserét folytattak a két ország csalatairól, valamint az kapidőszerű nemzetközi kérdésekről. Megelégedéssel állapították meg, hogy a magyar—lengyel együttműködés területén örvendetesen minden fejlődik az 1968. május 16-án kötött barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási szerződés szellemében. A miniszterek megtárgyalták kapcsolatok további bővítésének irányítását. Az eszmecsere szívélyes és baráti légkörben zajlott le, és megerősítette a teljes nézetazonosságot az összes megtárgyalt kérdésben. Stefan Jedzychowski lengyel külügyminiszter tegnap az esti órákban elutazott hazánkból. Megkezdődtek az üzletkötések a BNV-n Pomázi golyóstoll a Szovjetuniónak Ikladi kooperáció Jugoszláviával A szabad szombatnak köszönhető, hogy tegnap, a BNV első teljes napján, már tízezrek keresték fel a vásárt. Sokan jöttek Pest megyéből és az ország távoli vidékeiről is. Egyre több külföldi kereskedelmi szakember érkezik. Az első üzletkötés pénteken volt: a Transelektro külkereskedelmi vállalat 1972-ben 1,7 millió rubel értékű, kisfeszültségű kapcsolót és relét vesz az NDK-tól. Az Elzett Fémlemezipari Művek szombaton kötött szerződést a Ferunionnal: az idén 2,5 millió dollár értékű árut ad az Elzett exportra. Ígéretük szerint itthon sem szerepelnek sokáig a hiánylistán az Elzetttermékek: lesz elegendő zárás lakat. A Medicor Művek — tegnapi szerződése alapján — 36 anyagvizsgáló röntgenkészüléket szállít Lengyelországnak. Szó van hasonló román és szovjet exportról is. A Mogürt komplett személygépkocsi mosó- és vizsgálóállomást szállít az NDK-nak. Jan Jermej jugoszláv külkereskedelmi miniszterhelyettes nyilatkozata szerint a közelmúltban újabb megállapodás jött létre a két ország között háztartási gépek — tűzhelyek, mosogató- és mosógépek — közös gyártására. Ismeretes: az ikladi Ipari Műszergyárban készülnek a kooperációs szuperautomata mosógépek. Az év végére megjelennek üzleteinkben a közösen gyártott elektromos tűzhelyek is. Az élelmiszeripari pavilonban 1630 cikket mutatnak be, közülük 167-nek a gyártását tavaly kezdték. Újdonság: a Tisza cigaretta, a Bankett pipadohány, az Amo pipereszappan-sorozat, a Flóraszept fertőtlenítő- és áztatószer. A szeszipari vállalatok — az olasz Isolabella cég licence alapján — háromféle vermutot és az Amaro 18 aperetifet hozták a vásárra. A budapesti vegyi- és műanyagipari szövetkezetek 2000 terméküket sorakoztatják fel. Az Írószer Kisz új szerződése 20 millió forint értékű golyóstollat szállít a Szovjetunióba. Ismeretes: a tollak alkatrészeit pomázi üzemükben gyártják. Bővítik kapcsolatukat az USA-beli Scriptóval és az osztrák Sax-céggel. Ez utóbbi kis irodagépeket készíttet a pomázi üzemben. (A BNV-n láttuk című beszámolónk a 12. oldalon.) Diszpécserközpont Lvovban Ötezer kilométer olaj A Barátság-vezeték 150 milliós jubileuma A Barátság kőolajvezetéken 150 millió tonna kőolajat szállítottak négy európai szocialista országnak. A kőolaj mennyiségének több mint egyharmada jutott Csehszlovákiára, több mint 40 millió tonna az NDK-ra, a többit pedig Lengyelországba és Magyarországra szállították. A Barátság kőolajvezeték a világ legnagyobb vezetéke, hossza körülbelül 5000 kilométer. A kőolajvezeték a Volga partjáról indul ki, Belorussziában pedig kétfelé ágazik. Az egyik ágon Lengyelországba és az NDK-ba, a másikon pedig Csehszlovákiába és Magyarországra jut az olaj. Lvovban van az irányító és diszpécserközpont. Innen a legkorszerűbb műszaki berendezések segítségével szabályozzák az olaj áramlást, és irányítják a szivattyúállomásokat. Kik játszanak? Csak a sípszó előtt derül ki A SZÍNÉSZ-ÚJSÁGÍRÓ RANGADÓN A Népstadionban, ma délelőtt 10 órakor kezdődik a 30. SZÚR. Érdekes lesz a nyitány: a pálya közepéről rakétát küldenek a két futballkapuba. A közel 2 órás műsor után pontban 12 órakor kezdődik a rangadó, amelyre a színész és újságíró-csapat vezetői szombaton kijelölték a 19—19 tagú keretüket. Az együttesek végleges összeállítását csak közvetlenül a bírói sípszó előtt hozzák nyilvánosságra az utolsó pillanatig titkolózó szakvezetők. A keretek: Színészek (kék-fehér mezben játszanak) Aradszky, Beszterczei, Bujtor, Czibulás, Fonyó, Fülöp, Garas, Horváth, Juhász, Kertész, Komlós, Koós, Németh, Luka, Szersén, Szirtes, Sztankai, Tahi-Tóth és Zenthe. Újságírók (piros-fehér mezben) Bokodi, Boross, Boskovics, Gallov, Görner, Gyulai, Kovács, Kopeczky, Lantos, Módos, Nagy, Novotny, Péter, Pongrácz, Rédei, Sirokmány, Siklósi, Szabó, Várkonyi. Átvették a vándorzászlókat Püspökhatvanban és Hernádon A Minisztertanács és a megyei pártbizottság elismerése két kiváló tsz-nek Tegnap két Pest megyei termelőszövetkezetben tartottak ünnepi közgyűlést. Püspökhatvanban az Új Barázda és Hernádon a Március 15 tsz tagjai gyűltek össze, hogy átvegyék a a Minisztertanács Vörös Vándorzászlaját, a Kiváló termelőszövetkezet címet dokumentáló oklevelet, és az MSZMP Pest megyei Bizottságának a kongresszusi versenyben elért eredményekért rés zászlaját.adományozott vöPüspökhatvanban délelőtt dr. Soós Gábor, a mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter első helyettese adta át a vörös vándorzászlót. Az ünnepségen megjelent többek között dr. Bíró Ferenc, az MSZMP Pest megyei Bizottságának titkára, dr. Pénzes János, a Pest megyei Tanács elnökhelyettese, Kovács Zoltán, az Észak-Pest megyei Termelőszövetkezetek Területi Szövetségének titkára, Molnár József, a gödöllői járási pártbizottság első titkára, valamint dr. Vida Gyula, a Pest megyei Tanács váci járási hivatalának vezetője. Az elnöklő Meleg Dezső főkönyvelő megnyitója után dr. Soós Gábor emelkedett szólásra. Beszédében röviden vázolta a III. ötéves terv eredményeit, s hangsúlyozta: amellett, hogy a mezőgazdaság, a hazai fogyasztókat bőségesen ellátja élelemmel, 5 év alatt az exportot is 70 százalékkal növelhette. Püspökhatvan is kiugró tempóban fejlődött. Ma már alig van a községben 25—30 ház, amelyet ne építettek volna újjá, s a személyi jövedelem közel 30 százalékkal magasabb az országos átlagnál. Fejlesztették állattenyésztésüket, s jó átlagokat értek el a cukorrépa és a kukorica termesztésben is — mondotta a miniszterhelyettes, majd átadta a vörös vándorzászlót, a TOT oklevelét és plakettjét. Dr. Bíró Ferenc, az MSZMP Pest megyei Bizottságának titkára, a megyei és a járási pártbizottság, valamint a megyei tanács nevében köszöntötte a termelőszövetkezet tagságát és átnyújtotta az MSZMP Pest megyei Bizottságának kongresszusi vörös zászlaját Jakus László tsz-elnöknek. Czifra István traktoros, Varga Imre villanyszerelő és Bátyi József bognár, a „Mezőgazdaság kiváló dolgozója” lett. Miniszteri dicséretben Bátyi Mihályné és Szelényi Mihályné növénytermesztő, Lukács Ferenc és Palágyi Mihály traktoros részesült. A termelőszövetkezet négy gazdája „kiváló tsz-tag” lett. Hernádon délután dr. Sághy Vilmos, a belkereskedelmi miniszter első helyettese adta át a kormány nevében a különleges termelési szerkezettel gazdálkodó tsz-ek kategóriájában első helyezést elért Március 15. Termelőszövetkezetnek a Minisztertanács vándorzászlaját és a Kiváló termelőszövetkezet oklevelet. Az ünnepségen megjelent Borinkai Oszkárné, az MSZMP Pest megyei Bizottságának titkára, dr. Bencsik István, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára, S. Hegedűs László, a HNF Pest megyei titkára, Ihászi József, a Dabasi Járási Pártbizottság első titkára, dr. Boross András, a Pest megyei Tanács dabasi járási hivatalának vezetője, Szűcs Béla, a Budapest-környéki Termelőszövetkezetek Területi Szövetsé(Folytatás az 5. oldalon.) A HERNÁDI ÜNNEPSÉG. PÜSPÖKHATVAN: A VÖRÖS VÁNDORZÁSZLÓ ÁTADÁSA. Magyar-szovjet határforgalmi tárgyalások A debreceni vasútigazgatóságon véget értek a május 17- én kezdődött magyar—szovjet határforgalmi tárgyalások, amelyeken a kormányszinten egyeztetett áruszállítási terv idei négy és fél hónapjának mérlegét vonták meg. Megtárgyalták a fokozódó magyar almaexport lebonyolítását, Szovjetunióból egyre nagyobb a számban érkező Zsiguli személygépkocsik záhonyi átrakásának problémáját. Szó volt a Szovjetunióból Jugoszlávia és Ausztria felé irányuló, Magyarországon átmenő tranzitforgalom lebonyolításáról is. ÚT ÚT A PAP-SZIGETRE A Dunakanyar egyik legszebb részén, Szentendrén új utat építenek a Pap-szigetre. Az út alá hatalmas vascsöveket fektetnek, így megszüntetik az iszaposodó holt ágat, szabad utat engedve a lefolyó víznek. (A Dunakanyarra szóló időjárás-előrejelzést a 12. oldalon közöljük.) Fotó: Orbán FAO-menetek Négymillió ember, egy óriáskígyó és egy szamár vett részt a május 7—9. között rendezett FAO-meneteken, hogy pénzt gyűjtsön a fejlődő országok megsegítésére. Az ENSZ élelmezési és mezőgazdasági szervezetének (FAO) jelentése szerint 51 országban mintegy 650 „pénzgyűjtő felvonulásra” került sor, s a menetelők összesen 10 millió mérföldet tettek meg. Ez utóbbi adat annál is inkább fontos, mivel a gazdag adakozók a felvonulók számától és a megtett mérföldektől tették függővé, mennyi pénzt bocsátanak az éhség elleni kampány keretében a nemzetközi szervezet részére. A felvonulók minőségét illetően — úgy tűnik —, teljesen közömbös volt, vajon emberről, vagy óriáskígyóról van-e szó. Így történt aztán, hogy Illionis állam 35 ezer menetelőjéhez csatlakozott egy óriáskígyó is, amely mérföldenként 21 dolláros tarifáért mintegy 30 mérföldet tett meg. Nicodemus — a szamár — egy nairobi meneten vett részt 6 ezer ember, köztük miniszterek, diplomaták, egyházfik, atléták és gyermekek társaságában. A jelentések szerint Nicodemust több ízben hatalmába kerítette a csökönyösség, emiatt bizony nem sok dollárt hozott a házhoz. Ugyancsak a FAO közlése szerint a legrövidebb menet San Marinóban, a leghosszabb pedig a kanadai Ottawában volt. Az egyesült államokbeli Biffaloban rendezték meg a legnépesebb felvonulást, 105 ezer ember részvételével, s ugyancsak az USA-ban, Shelbyben zajlott le a legszimplább felvonulás, mindössze négy ember részvételével. Spanyolországban a FAO- menetek valóságos benyomását keltenék.fesztiválok A 80 ezer római illető 200 ezer dollárt „gyalogolt össze’*.