Pest Megyi Hírlap, 1973. augusztus (17. évfolyam, 178-203. szám)
1973-08-31 / 203. szám
Szeptember elsején: Tanévnyitó a szakmunkásképzőben A ceglédi 203. számú József Szakmunkásképző Bem Intézetben a tanévnyitó ünnepséget szeptember 1-én, szombaton délelőtt 9 órai kezdettel tartják (a Hold utcai iskolaépületben). A tanítás hétfőn, szeptember 3-án délelőtt kezdődik. Az iskola szeptember elejéig és a tanítás kezdetét követő napokban lehetőséget ad néhány szakmában további beiratkozásra. Az érdeklődők felvilágosítást az iskolában kapnak. Matematikai tagozatú osztály A tanév kezdetétől a ceglédi Várkonyi Általános Iskola hetedik osztályában matematikai tagozatú oktatást vezetnek be. A város valamennyi általános iskolájában lesz orosz nyelvi tagozatú osztály, s egy iskolában, a Táncsicsban indul ismét ének-zenei tagozat is. Köszönőlevél Szekszárdról A Szekszárdi Dózsa ökölvívói, egyik versenyükről hazatérőben, elvesztették a kapott okleveleket, érmeket, tiszteletdíjakat. Ütjük Cegléden is keresztülvezetett. Gaál Lajos, a járási sporthivatal elnöke a minap levelet kapott Sumicz Árpádtól, a szekszárdiak edzőjétől: a levélíró köszönetet mond Varsányi Gábor ceglédi lakosnak, aki az említett tárgyakat megtalálta, és elküldte címükre. A versenyzőknek nagy örömet szerzett az elveszettnek hitt tiszteletdíjak megkerülése. Országos állatvásár Szeptember 4-én, kedden, országos állatvásár lesz Cegléden. PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA A CEGLÉDI JÁRÁS B. CEGLÉD V* XVII. ÉVFOLYAM, 203. SZÁM 1973. AUGUSZTUS 31., PÉNTEK Ceglédbercel, Egyetértés Tsz Végeztek a tarlóhántással és a silézással Szín épül a gépeknek A korán véget ért gabonabetakarítás után nyomban megjelentek a traktorok ceglédberceli Egyetértés Teramelőszövetkezet földjein, és megkezdődött a tarlóhántás, melyet gyors ütemben végeztek el mind a hatszáztíz hektáron, száznyolcvan hektár vetőszántásával egyetemben, előkészületként a jövő évi gabonatermesztésre. A termelőszövetkezet, amely az idén 35,8 mázsás hektáronkénti búzatermést ért el, 1974-ben száz hektárral növeli a kenyérgabona termőterületét, kialakítva azt a vetésforgót, amely kedvezően szabja meg a búza és a kukorica arányát. A jövőben csak annyi tengerit termelnek, amennyi állatállományuk számára szükséges, következésképpen a téli tárolás sem okoz gondot, amelynek megszüntetése egyébként nagyobb beruházást tett volna indokolttá. A szövetkezet tagjai előtt álló nagy munka a kukorica betakarítása. Igaz, ennek jelentős részét a gépek végzik. Hol is találnának már elegendő vállalkozót a törésre, fosztásra? A 380 hektáros területen három, adapterrel felszerelt SZK—4-es kombájn áll munkába és két ZMÁJ csőtörő. A kombájnokból morzsolva kerül ki a kukorica, mellőlük viszik a gazdaság korszerű Kolmann szárítójába. A csapadékszegény időjárás nem kedves a kapás növényeknek, ám még így is remélik, hogy meglesz a 45 mázsás hektáronkénti termés, májusi morzsokban számítva. A várható mennyiségből ötven vagon eladására már szerződést kötöttek a terményforgalmi vállalattal. A tengerit szárítás után adják át a vevőnek. Ezekben a napokban fejeződik be a silókukorica betakarítása. Az idén korábban végeztek vele, mint más években, mert a szárazság miatt gyorsítaniuk kellett a silózás ütemét. A termelőszövetkezet majorjában 24X12 méter alapterületű vasvázas szín készül. A háromszázezer forintos beruházás kivitelezője a gazdaság építőbrigádja. Nagy szükség van az új tárolóhelyre, ahol átmenetileg morzsolt kukorica kap szállást, a majd a téli hónapokban az erő- és munkagépeknek nyújt menedéket, és mint gépszín tölti be hivatását. T. T. Könnyű kiscipők JAVULT .AZ ELLÁTÁS ÉS A MINŐSÉG Gyakran panaszkodtak Cegléden a kisgyermekes anyák amiatt, hogy, bár itt, a városban is van gyermeklábbelit készítő cipőipari vállalat, az igényeket mégis csak szűkösen elégítik ki. Sokszor hiányos a választék, és a legkisebbek lábára megfelelő méretűt sem kapnak. Az utóbbi időben söbb a kiscipők miatt a kevepanasz: formás, kényelmes lábbelik készülnek Cegléden gyerekek számára, jól tűrik a a „megpróbáltatásokat”, többféle anyagból állítják őket elő. Természetesen egy gyermekcipőtől sem lehet azt várni, hogy hosszú életű legyen, de a ceglédi kiscipők sokáig győzik az erőpróbát. A Ceglédi Cipőipari Vállalat a tavaszi-nyári kollekció után most a téli modellek gyártásához látott. A szokásos formájúakon kívül magas számiákat, bokacipőket és katonás „terepjáró” szabásúakat is készít. A téli szállítmány időben a boltokba kerül. A kiskertekből is vásárolnak Burgonyáért járják az országot Cegléd és a környező települések zöldség- és gyümölcsellátásában nagy szerepe van a Szövetkezetek Pest megyei Értékesítő Központja járási kirendeltségének. A csapadéktalan időjárás miatt mennyiségben és minőségben egyaránt szegényebb volt a választék a MÉK boltjaiban, mint az elmúlt esztendőben. Nehezítette az igények kielégítését az is, hogy a ceglédi járás közös gazdaságai, különösen ott, ahol nem tudnak kellőképpen öntözni, kevesebb zöldségfélét termesztenek, mint amennyire szükség lenne. A járási kirendeltség az idén például 80 vagon burgonyára kötött szerződést a termelőszövetkezetekkel, de csak negyven vagonnyit kapott tőlük, így, mint a korábbi években is, a budapesti központi raktárból és az ország különböző megyéiből igyekezett pótlást szerezni. A nyári hónapokban, ha nem is zökkenőmentesen, fejes káposzta, fokhagyma és uborka kivételével, ki tudták elégíteni a fogyasztók igényét, mert a jászkarajenői, törteli, dánszentmiklósi termelőszövetkezetek jó minőségű gyökeret, sárgarépát, főzőtököt, karfiolt és paprikát küldtek a telepre. A dánszentmiklósi Micsurin Tsz-ből 40 vagon vöröshagymát várnak. A fejes káposzta beszerzését az albertirsai Szabadság Tsz segíti: a jövő héten érkezik az első szállítmány az ígért 15 vagonból. A ceglédi járás ellátásához évek óta hozzájárul Csongrád és Békés megye, bár az idén e megyékből is kevesebb zöldséget, burgonyát tudtak beszerezni, mint az elmúlt években, a kedvezőtlen időjárás miatt. A kirendeltség tárolóiban jelenleg december elsejéig elegendő mennyiségű zöldségféle helyezhető el. A felvásárlók ezekben a napokban is járják az országot, hogy körülbelül annyi burgonyát szerezzenek be, mint tavaly. A helyi termelőszövetkezetekből is várnak ugyan burgonyát, de sajnos, csak jelentéktelen mennyiséget. Nem csupán az időjárás szólt közbe, baj volt a vetőmagellátás körül is: Magtermeltető Vállalat gyenge minőségű vetőburgonyát szállított részükre, kevesebb és apróbb szemű a termés. A gyümölcsellátásban javult a helyzet, a javulás a háztáji gazdaságok gyümölcstermelőinek köszönhető. A nemrég új helyre költözött telepnek (a városszéli hétvégi telkek közelében kapott helyet) módjában van közvetlen felvásárlással s így mindig foglalkozni, friss gyümölcs kerülhet boltjaiba. Jut a termésből exportra is, kék szilvából például eddig 700 mázsát szállítottak az NDK- ba. Hamarosan megkezdik a paradicsompaprika felvásárlását. E paprika nagy része felszeletelve, a Hungarofruct közvetítésével indul hosszú útra. Cs. I. CEGLÉDI APRÓHIRDETÉSEK Eladó 12 hl. fehér- és 5 hl. pirosbor. Csemő, 14. dűlő 6. Bíró István________________ Eladó Árpád u. 15. sz. ház, leválasztható portával._____________ Balassa kombináltszekrény eladó. Érdeklődni : 3 óra után, Rákóczi út 23/b. fszt 4. Kedvezményes fizetéssel ház eladó, kifogástalan állapotban, beköltözhetően. Cegléd ^zél u 23 Háztartási alkalmazottat keres 5 éves óvodás gyermekhez Borda László, Cegléd, Béke u. 1. Érdeklődni lehet esti órákban Eladó családi ház, kedvezménnyel. Hattyú u 8/B. _______ 2 db o hl. boroshordó eladó vagy kiadó. Buzogány u. 7. Hálószobabútor els.dó. Battyány u. 37. Eladók 4 + 5 hl. boroshordók, tv, rádió, lemezjátszó, ágy, szekrény, használt zsákok. Molnár u. 27._________ Eladó gázpalack, tűzhellyel együtt. Érdeklődni: délután, Virág u. 14._________________ Beköltözhető 3 szobás ház, üzlethelyiséggel eladó. Bocskai út 5. sz.______________ Kétágyas szoba, bútorozva, diákoknak kiadó. Zeneiskola mellett. Kágyány u. 2. Kladó ház. Cegléd Lll. 1 ker. Perc u. 5. négyszögölön fekvő, 2x2 szobás, összkomfortos, hideg-meleg vízzel ellátott ház eladó, 2 család részére is alkalmas. Érdeklődni délután 5 óra után lehet. Cegléd, Körösi út 43._________ Eladó dézsák, gerendák, asztalok, ágyak, férfikerékpár, vitrin, díszek, ruhaneműk. Pesti út 45. Téglából épült új villa, kész parkettás szobával, nagy verandával, egy kát. hold gyümölcsössel Csemőben eladó. Érdeklődés: Mikebuda, Ereklyés út vagy Cegléd, Eötvös tér 1. 900-as Wartburg eladó. Aranymeggyesszél 11.________________ Háromszobás, összkomfortos családi ház eladó. Csengeri szél 88. lft órától._____________ Eladó 801 négyszögöl szőlő, épülettel és két fehérhasú hasas disznó. Malom u. 6. Vasárnap 10-től. Eladó 307 hl. boroshordó. Bercsényi kft/a.___________________u. Férjhez menne 50 éves egyedülálló, független nő, lakással rendelkező „Szeptember férfihoz, végén” jeligére. Cegléd, Gubodi u. 14. Kisipari hálószobabútor eladó: Déli út 74. Megjavított utak, járdák Több mint kétmillió forintba kerül a ceglédi Hollós utca felújítása, úttestének szilárd burkolattal való ellátása. A város más helyein is jó ütemben haladnak a járdák karbantartásával és az utak rendezésével. Év végére a tervezett feladatokat maradéktalanul végrehajtják. Paradicsomszüret Betakarítják a termést a Kertészeti Kutatóintézet ceglédi telepének paradicsomföldjéről, s a Nagykőrösi Konzervgyárba szállítják, feldolgozásra. Apáti-Tóth Sándor felvétele Még nem szerzett pontot A harmadik fordulóban is esélytelenül A Ceglédi VSE NB II-es labdarúgócsapata a bajnokság első két fordulójában, a papírformáknak megfelelően, még nem szerzett pontot, s pontszerzés még vasárnap sem várható. A DVSE nehéz sorsolást kapott: az NB I B-ből kiesett Volán ellen kezdett Rákoscsabán, majd az öt NB I-es játékossal megerősített FŐSPED együttesét fogadta, vasárnap az eddig két győzelmet arató III. ker. TTVE-hez látogat. A pontszerzés már bravúros teljesítményt jelentene. A ceglédiek a FÖSPED Szállítóktól súlyos, 5:1 arányú vereséget szenvedtek el, de a közönség nem bosszankodott, mert jó mérkőzést láthatott, amelyen a Vasutas, az eredménytől függetlenül, nem játszott alárendelt szerepet. A hazaiak egy percre sem adták fel a küzdelmet, harcoltak a szépítő gólért. A védők is támadtak, s így, amikor Halmi az 53. percben nagy helyzetben hibázott (Liptai oldalról végzett el szabadrúgást, s Oláh is az ellenfél 16-osán tartózkodott), fellazult a védőfal, s a gyors ellentámadás vendéggólt hozott. A rutinosabb FŐSPED megérdemelten nyert, de ha a Cegléd jól kihasználja helyzeteit, szorosabb lehetett volna az eredmény. A befejezés előtt néhány perccel hallottam a nézőtérről: „Jobbtól nem szégyen kikapni”. Ez így is van. A csapat legjobbja Halmi volt, aki a kaput is többször veszélyeztette. Rajta kívül Cseh tűnt ki társai közül. A csatársor adós maradt most is a jó játékkal, Liptóinak nincs társa az akciók befejezésében. Ami feltűnt: a csapat féloldalas volt, támadásainak java részét a bal oldalon vezette. Zátonyi a második félidő derekán megsérült. A baleseti kórházban vállkulcscsontrepedést állapítottak meg, orvosi vélemény szerint három hétig feltétlenül pihennie kell. U. I Belenyúlt a Romantika kasszájába Pénz kellett a huszonegyezéshez Lopás miatt került bíróság elé az albertirsai Csima Károly 36 éves termelőszövetkezeti dolgozó. Vagyon elleni bűncselekmények miatt már több ízben megbüntették, de úgy látszik, hatástalanul. Tavasszal egy alkalommal a késő esti órákban megjelent az albertirsai Romantika csárdában, az egyik asztalhoz telepedett, majd társaságával kártyázni kezdett. Huszonegyeztek. Csima folyton vesztett, az utolsó, 20 forintnyi veszteséget már ki sem tudta fizetni, a kártyázást abbahagyták. Csima a pultnál ezután valakivel beszélgetni kezdett. A pincér a közelükben volt, de elhívták. Csima Károly egyedül maradt, és a pulton levő aprópénztartóból felmarkolt egy csomó fém tízforintost, majd a fiókból kihúzott néhány papírpénzt is, aztán szólt kártyapartnerének, hogy folytathatják a játékot. A másik látva, hogy a fiatalembernek ismét vannak tízesei, sőt, van százasa is, megint játszani kezdett. Csima Károly tovább veszített. Az egyik pincér közben észrevette, hogy valaki belenyúlt a kasszába, és értesítette a rendőrséget. Csima Károly tagadta a terhére rótt bűncselekmény elkövetését, de a bíróság, a bizonyítékok és tanúvallomások egybevetése után, megállapította, hogy a férfi valóban lopott. Ítélethozatalakor súlyosbítóként vette, hogy Csima Károly többszörösen büntetett előéletű, enyhítő körülményként, hogy egy kiskorú gyermek eltartásáról köteles gondoskodni, s nem jogerősen hathónapi börtönbüntetésre, továbbá 1000 forint pénzbírságra ítélte, valamint kötelezte a felmerült bűnügyi költségek megfizetésére. Ősszel visszaköltöznek Több ezer vendég, tucatnyi együttes Az őszi idő beálltával bezárja kapuit a ceglédi ifjúsági park, és táncesteket ismét Kossuth Művelődési Központaban rendeznek. Csütörtökönként több ezer vendég fordult meg az ifjúsági parkban és tucatnyi együttes mutatta be műsorát a fiataloknak. Az idősebb ceglédiek is elellátogattak az összejövetelekre, bár igaz, ők csak külső szemlélők, hallgatók voltak: ott ültek a padokon, hallgatták a zenét, és nézték a táncolókat. Sikeresen versenyeztek Cegléden rendezték meg Pest megye 1973. évi ifjúsági és III. osztályú minősítő asztalitenisz-versenyeit. Az abonyi lányok sikeresen versenyeztek, és az alábbi eredményeket érték el: Ifjúsági egyéni: 1. Tamasi, 2. Steiszkál, 3. Zana, 4. Bikádi. Ifjúsági páros: 1. Tamasi— Steiszkál, 2. Zana—Bikádi. III. osztályú egyéni: 1. Tamasi, 2. Steiszkál, 3. Koczka, 4. Tóth K. III. osztályú páros: 1. Tamasi—Steiszkál, 2. Koczka—Tóth. A MÉK felvásárlótelepe augusztus utolsó hetétől nő dolgozókat FELVESZ paprikaszeletelésre. Előzetes jelentkezés a MÉK telepén, Cegléd, Külső-Pesti út, volt Matróz csárda.