Pest Megyi Hírlap, 1974. augusztus (18. évfolyam, 178-203. szám)
1974-08-23 / 196. szám
23 Rádiófigyelő (Folytatás az 1. oldalról) ja szembe a magyar renaissance papjainak sul gondolkozásával, felvilágaszabadabb életvitelével. S a századok folyamán még hányszor, hányféleképpen hivatkoztak rá, mennyi politikaiideológiai irányzat keresett önigazolást István király alakjában — ezt fejtegették a beszélgető történészek. Olyan sokoldalú jelenség volt, hogy szinte minden „belefért”; a későbbi korok képzeletét is állandóan foglalkoztatta. Mai történetírásunk legnagyobb érdeme, hogy István alakját a legendáktól és király ráfogásoktól mentesen tudja felmutatni, a vele kapcsolatos torzításokat, egyoldalúságokat pedig elhelyezi a magyar közgondolkozás történetében — foglalta össze a beszélgetés lényegét Benda Kálmán. A KITÁGULT TÖRZSASZTAL vasárnapi adásában A „diskuráló” nézőről beszélgetett Földeák Róbert rendezővel Gyertyán Ervin kritikussal, Halász pszichológussal, Sükösd László Mihály íróval Antal Gábor. Megfigyelhető, hogy gyakran a tévé előtt, adás közben folyik baráti, családi a műsor intenzív beszélgetés, s befogadása éppúgy elmarad, mint az odaadó, másik ember felé forduló figyelem. A megosztottan átélt órákat Halász Gábor egy paradoxonnal indokolta: a tévé túlságosan is szuggesztív ahhoz, hogy kikapcsoljuk, viszont lehetetlenség ezzel az örökösen azonosulást kívánó látvánnyal órákon keresztül valóban azonosulni. Ebből a szituációból adódhat aztán a folytatásos sorozatok népszerűsége, hiszen ezek a váratlanon belül is a várhatót, egy pótvilágegyetemet szolgáltatnak. Nem kell igazán figyelni rájuk, s ezzel a fogyasztó — sokszor be sem vallott — igényét elégítik ki. Az, hogy milyen hatással van a pót világegyetem a mai gyerekekre, akik majdnem minden estéjükön belemerülnek, már túlmutat „diskuráló” néző problemati káján. Tény, hogy a pszichológus Halász Gábor több olyan súlyos kérdést fogalmazott meg, amelyek megoldására a kitágult törzsasztal résztvevői hosszas diskurálás után sem tudtak konkrétabb megoldást: meg kellene tanulni televíziót nézni! Mező Ferenc w,mi i— A PEST MEGYEI HÍRLAP RTV-MELLÉKLETE Magyar Rádió és Televízió szimfonikus zenekarának hangversenye a Zeneakadémia nagytermében. 19.52: A román kultúra hete. A dzsessz kedvelőinek Aura Urziceanu énekel. 20.23: Jenufa. Részletek Janacek operájából. 21.16: Zenélő Nagyvilág. Az Új Zenei Újság melléklete. 22.10: Bemutatjuk új lemezünket. A Westfáliai Kamarakórus Schütz „Dávid zsoltáraidból énekel. POZSONYI TV 1800: Zenés műsor — 1900 és 21.20: Híradó — 20.10: Kinek játsszunk szlot. Tv-játék. KOSSUTH RÁDIÓ 8.20: Lakatos György népi zenekara játszik, Kovács Lajos nótákat énekel, Asbóth Gyula tárogatón játszik. 9.00: Harsan a kürtszó! A Gyermekrádió műsora. 9.35: Jeney Zoltán fuvolázik. 10.05: Ravel: Lúdanyó meséi. 10.20: Érdekes szigetek. If r. Balogh János úti jegyzetei. 10.40: Zenekari muzsika. 11.44: Nagy Lajos a kórházban. Rákos Sándor írása. 12.35: Melódiakoktél. 13.55: Törvénykönyv. vádlott, álljon fel! 14.10: Sárközy István—Mezei András: Pásztor ballada. 14.29: Ezüstagancsos őz. Mesejáték. Irta: Miljenko Mazur. 14.48: Éneklő Ifjúság Budapesten. Részlet a Zeneakadémia kistermében tartott hangversenyből. 15.10: A román kultúra hete. Könnyűzene Bukarestből. 15.35: A lipcsei rádió fúvószenekara játszik. 15.49: Gazdasági könyvespolc. 16.05: Mozart: c-moll fantázia. K. 475. 16.17: Hintz néni. Albert Gábor novellájénak rádióváltozata. 17.05: Népzenei Magazin. 17.45: Van út a Nap alatt. 1800: A román kultúra hete. Ül onerT lemezeinkből. 19.39: A Szabó család. 19.25: A NautMus együttes felvételeiből. 19.39: Vikingfiúk. Az izlandi Njaudl-történet — I. rész. 20.25: A Budapesti Filharmóniai Társaság zenekarának hangversenye a Prágai Tavaszon. 22.30: János vitéz. Részletek Kacsóh Pongrác—Heltai Jenő daljátékából. 23.15: Antal István zongorázik. 0.10: Szabolcsi Bence—Grabúcz Miklós fold.: Régi magyar dalok. PETŐFI RADIO * 8.05: Versenyművek. 9.03: Zenés játékokból. 9.52: Könyvek, tájak, emberek. 10.00: Zenés műsor üdülőknek. 12.03: Schubert: G-dúr gitárnégyes. 12.30: A román kultúra hete. Vizitáció a kolostorban. Vasile Voiculescu román író elbeszélése rádióra alkalmazva. 13.03: Mignon. Részletek Thomas operájából. 14.00: Kettőtől hatig . . . 18.10: Itália. Bennszülöttek és idegenek. 18.40: Éneklő világ. Szeb népdalok. 19.01: Iskolarádió. Gitárral angolul! 19.16: Copland: Kezdetben. 19.34: latin-amerikai históriák! Fekete csillagok. 20.25: Új könyvek (ism.). 20.28: Kis magyar néprajz. 20.33: Rádiószínház. Szabó Magda hangjátékaiból. A hallei kirurgus. 22.00: Kapcsoljuk a 22-es stúdiót. E’sti hangverseny Mozart műveiből. 23.15: Népdalok, ’néptáncok. 3. MŰSOR 18.10: Dzsesszfelvételeinkből. 18.38: Magyar zeneszerzők. 19.21: Beethoven: B-dúr trió. Op. 97. 20.07: Berg: Lulu. Kétfelvonásos opera. Közben: 21-23: Láttuk, hallottuk a színházban és a moziban. 21.43: Az operaközvetítés ] folytatása. TELEVÍZIÓ I 17.05: Hírek. 17.20: Pillantás a sportvilágba . . Filmösszeállítás. 17.40: Kertről kertre . . 18.00: A Nagy csatákról. A Műhely külön I kiadása. 18.40: Játék a betűkkel. 19.05: Reklámműsor. 19.10: Esti mese (színes). 19.30: Tv-híradó. 20.00: Orosz klasszikusok Jegor Bulicsov és a többiek. Magyarul beszélő szovjet film. 21.25: A dalirodalom gyöngyszemei. Kurt Equilur énekel (színes). Richard Strauss-dalok 21.45: Nevező. Termelőszövetkezetek a közművelődésért. 22.25: Tv-híradó, 3. 2. MŰSOR: 20.00: Készül a környezetvédelmi törvény ... A Jogi esetek melléklete. 20 40: A pálmák és a hó országában (színes). Csehszlovák rövidfilm. I. rész. 21.10: Tv-híradó, 2. 21.30: Reklámműsor. 21.35: A Regina Krauseügy. Magyarul beszélő osztrák tévéfilm. (18 éven felülieknek!) POZSONYI TV 9.30: Kinek játsszunk szíot (ism.) — 14.55: ZVL Zilina—Sparta Praha labdarúgó-mérk. — 1800: Autó-motor revü — 18.50: A Szövetségi Bűnügyi Központ nyomoz — 19.00 és 21.45: Híradó — 19.30: A hősiesség fejezetei. Dók.-film, I. rész — 20.05: Fehér sötétség Film i dráma, a szlovák nemzeti felkelés idejéből KOSSUTH RADIO 8.21: Miért szép? Babits Mihály: Talán a vízözön c. verséről beszél: Tüskés Tibor. 8.40: Verdi: Nabucco. Négy felvonásos opera. Közben: 10.05: Hang-játék. Szünet. 10.25: Az operaközvetítés folytatása. 11.19: Új felvételeinkből. A Melódia fúvószenekar játszik. 11.30: A Szabó család (ism.). 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: Miskolci Váradi András népi zenekara játszik. 13.50: Válaszolunk hallgatóinknak. 14.05: Éneklő Ifjúság Budapesten. Részletek a Zeneakadémia kistermében tartott hangversenyből. 14.30: Luxemburg grófja. Részletek Lehár Ferenc— ; Gábor Andor operettjéből. 15.15: Életem. Gorkij regénye rádióva j alkalmazva. 16.15: Az élő népdal, Kisbárapáti. 2. 16.25: Romantikus muzsika. 1644: Hol járt, mit csinált? Dr. Simon Tibor egyetemi tanárral beszélget kaukázusi útjáról Herényi György. 17.05: Külpolitikai figyelő. 17.20: Bach: D- • dlír szvit. No. 3. 17.45: Üzletről s üzletre. R nort. 18.00: Könnyűzene. I Karel Vlarh zenekara játszik. 18.13: Szituációk — megoldások. XXII. rész. 19.25: Boross Lajos néni zenekara játszik. Molnár Ferenc nótákat énekel. 19.50: Beethoven: Karfantázia. 20.12: Gondolat: A rádió irodalmi Innia. 21.00: Töltsön egy órát kedvenceivel. 22.20: Brahms: f-moll zongoraötös. 23.00: Szimfonikus könnyűzene. 0.10: A Mazowsze együttes Sygetynski lengyel népdal feldolgozásaiból énekel. PETŐFI RÁDIO 8.05: Dohnányi: esz-moll zongoraötös. 8.30: Mi van a varázsdobozban? A Gyermekrádió műsora. 9.03: Népdalcsokor. 10.00: Zenés műsor üdülőknek. 12.03: Monteverdi: Négyszólamú mise. 12.30: A 04. 05, 07 jelenti. Balesetek, tűzesetek, bűnügyek. 13.03: Rahmaninov: III. zongoraverseny. 13.40: Orvosi tanácsok a közlekedésről (ism.). 14.00: Kettőtől hatig... A Petőfi rádió zenés délutánja. 18.05: Külpolitikai figyelő (ism.). 18.20: Fiatalok hullámhosszán. Mesélő Magyarország: Szombathely. 19.05: Éneklő Ifjúság a Balaton partján. 19.33: Föld és csillagok. Gárdonyi Géza sályi gyermekévei (ism.). 19.44: Copland: Rodeo-szvit. 20.25: Új könyvek (ism.). 20.30: Kapcsoljuk a salzburgi Festspielhaust. A Berlini Filharmonikus Zenekar hangversenye. Közben: Kb. 21.00: „Obeliszk a nagy szakadék fölött.” Kb. 21.15: A hangversenyközvetítés folytatása. Kb. 22.30: Verbunkosok, népdalok. 23.15: Az indián királynő. Részletek Purcell drámai operájából. 3. MŰSOR 18.05: Új lemezeinkből. 19.25: Magyar Irodalmi Arcképcsarnok. Petőfi Sándor: Sőtér István előadása. I. rész. 19.49: Fúvós kamarazene. 20.18: A Bergeni Fesztivál felvételeiből. 20.50: Külföldi tudőseiké a szó. A szépség és egészség vitaminja. 21.05: Rendező munkában. Török Tamás. 22.05: Korunk opera-csillagai. TELEVÍZIÓ 9.30: A haza hű fiai. A tv politikai tanfolyamának adása a honvédség részére 10.35: Delta Tudományos híradó (ism.) 11.00: Minden lében két kanál. Magyarul beszélő angol tévéfilmsorozat. „Éppen, mint én” (ism.). 11.50: Játék a betűkkel (ism.). 1658: Magyarország—Csehszlovákia férfi kézilabda-mérkőzés a Kohász Kupáért. Közvetítés Ózdról. 18.20: Reklámműsor. 18.25: Hírek. 18.30: Parádé a cirkusz porondján. Szovjet film. 19.05: Reklámműsor. 19.10: Az MRT tájékoztatója. Közönségszolgálatának 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-híradó 20.00: Nagy csaták. Magyarul beszélő francia dokumentumfilm-sorozat. Németországi csata. II. rész. *21.25: Nyitott könyv. Szerb Antal: Utas és holdvilág. 22.25: Tv-híradó, 3. 22.35: Tv-tükör Történelmi ismereteink. Dr. Szecskő Tamás jegyzete. 2. MŰSOR: 20.00: Mennyit ér az ember? Riportfilm 20.30: A pálmák és a hó országában (színes). Csehszlovák rövidfilm. n. rész. 21.00: Tv-híradó, 2. 21.20:* Zenés Tv-színház. Tahi László: Ejnye, Cecília. Vígjáték (ism.). POZSONYI TV 17.00: Az SZKP KB ünnepi ülése a szlovák nemzeti felkelés 30. évfordulója alkalmából — 19.30 és 21.20: Híradó — 20.00: Krónika. P. Jilemnicky regényének tv-változata. I. rész — 21.40: A sivatag angyala. Szovjet kémfilm. 2. műsor 17.00: Női kosárlabda EB — 19.00: Doni kozákok együttese — 20.00: Népzene. CSÜTÖRTÖK KOSSUTH RADIO 8.20: Zara Doluhanova és Zurab Andzsaparidze énekel. 9.00: Monda és valóság. II. rész. 9.25: Józsa Ibolya és Bálint Sándor nótákat énekel, Árpássy Sándor cimbalmozik. 10.05: Érdekes szigetek. Dr. Balogh János útijegyzetei. 10.30: Zenekari muzsika. 11.29: Magyar Remekírók. Mikszáth Kálmán: A fekete város (ism.). 12.35: Melódiakoktél. 13.40: Vita a korszerű mezőgazdaságról. 14.00: Sárosi Bálint feldolgozásaiból. 14.29: Székely Endre: Mártírjainkról — kantáta. 14.35: A világgazdaság hírei. 14.52: Rádiószínház. Csongor és Tünde. Vörösmarty Mihály drámai költeményének ta. 17.05: Beethoven: rádióváltozaB-dúr trió. Op. 97. 17.42: A szlovák nemzeti felkelés 30. évfordulóján. 18.12: Orosz Júlia operettdalokat énekel. 18-22: Angyal, ördög, költő. Kondor Béla verses oratóriuma. Rádióra alkalmazva. 19.25: Kritikusok fóruma. Dohai Péter: Csontmolnárok. 19.35: A magyar rádió népi zenekara játszik Kozák Gábor József vezetésével, Madarász Katalin népdalokat énekel. 19.58: Giordano: André Chénier. Négyfelvonásos opera. 22.30: Schönberg: Három szatíra. Op. 28* 22.45: A XX. század gondolatai. Viták az ideológia fogalmáról. 23.00: Tánczene. 23.30: Ben Franklin Pá- A PEST MEGYEI HÍRLAP RTV -MELLÉKLETE CSÜTÖRTÖK rizsban. Részletek Sandrich zenés játékából. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Slágermúzeum. 9.03: Schumann: Spanyol daljáték. 9.29: A 04. 05, 07 jelenti. Balesetek, tűzesetek, bűnügyek. 10.00: Zenés műsor üdülőknek. 12.03: Zenekari muzsika. 13.03: Miskolci stúdiónk jelentkezik. 13.20: Két Iländeltriószonáta. 14.00: Kettőtől hatig ... A Petőfi rádió zenés délutánja. 18.10: Csak fiataloknak! 19.13: Rádióhangversenyekről. 19.43: A politikai irodalom új könyveiről. 20.25: Új könyvek (ism.). 20.28: Életem. Gorkij regénye rádióra alkalmazva, il. rész. 21.28: Közvetítés a salgótarjáni József Attila Megyei Művelődési Központ színházterméből. 22.34: A hanglemezbolt könnyűzenei újdonságai. 23.15: A Magyar Rádió és Televízió szimfonikus zenekara játszik. 3. MŰSOR 18.10: Parasztbecsület. Részletek Mascagni operájából. 18.55: Magyar Irodalmi Arcképcsarnok. Petőfi Sándor (ism.). 19.20: Századunk zenéjéből. 19.50: Magyar dzsesszfelvételekből. 20.26: Hangfelvételek felsőfokon. TELEVÍZIÓ 16.58: Magyarország—Jugoszlávia férfi kézilabda-mérkőzés a Kohász Kupáért Közvetítés Ózdról. 18.20: Hírek. 18.25: Százhalombatta. n rész: Egy város gondjai. 18.50: Víz alatti telepek (színes). Szovjet kisfilm. 19.05: Reklámműsor. 19.15: Esti mese. 19.30: Tvhíradó. 20.00: A pék felesége. Magyarul beszélő francia film (16 éven felülieknek!) 22.00: Tv-híradó. 3. 2. MŰSOR: 20.00: Nyári színházi esték. Csehov: Ivanov Dráma két részben. A Nemzeti Színház előadása, felvételről. Közben: 21.10: Tv-híradó, 2. POZSONYI TV 17 45: Fiúk. Tv-film — 19 00 és 21.30: Híradó — 19.45: Hazánk, ünnepi műsor — 21.50: A völgy. Cseh film. 17.00: Női 2. műsor kosárlabda EB — 19.45: Holnap késő lesz. Film Nalepka kapitányról — 21.15: A felkelés költészete, dalai és képzőművészete. PÉNTEK KOSSUTH RÁDIO 8.20: Zenekari muzsika. Közben: 9.00: Égi küldetésben. (Egy éjjeliőr fantasztikus elbeszéléseiből.) Irta: Csák Gyula. H. rész. 9.25: A zenekari muzsika folytatása. 10.05: Édes anyanyelvünk. 10.10: Érdekes szigetek. Dr. Balogh János útijegyzete. 10.35: Mozart: A- dúr szonáta. K. 526. 11.00: Látogatás a SZOT Munkavédelmi Kutatóintézetében. Riport. 11.10: Gundula Janowitz és Dietrich Fischer- Dieskau opera áriákat énekel. 11.49: Kritikusok fóruma. Dohai Péter: Csomtmolnárok. 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: Lakatos Sándor népi zenekara játszik, Lente Lajos nótákat énekel. 13.43: Ne dobjuk el. Riport. 13.58: Életem. Gorkij regénye rádióra alkalmazva. 15.10: Magyarán szólva... 15.25: Chopin-zongoraművek. 15.48: Kóruspódium. 16.05: Nézőpont — ahogyan kultúránkat látjuk. 17.05: Külpolitikai figyelő. 17.20: Kapr: Oda két trombitára és fúvószenekarra. 17.30: Munkásélet a Duna mentén. Szociográfi3l dokumentumjáték. 18.23: Bemutatjuk új felvételeinket. 19.30: Ketten beszélnek egy vállalat dolgairól. Irta: Tahi László. 20.21: Hallgassuk együtt! Vivaldi-művek. 21.09: Láttuk, hallottuk — a színházban és a moziban. 21.29: Bikfalvy Júlia népdalokat és gyermekjátékdalokat énekel, Daróczy Jenő gi jtározik. 22.20: Fél óra sanzon. 22.50: Meditáció fiatalokról és felnőttekről. 23.00: Két zongoratrió. 10.10: Jáner Balázs János gordonkázik, Fátyol József klarinétozik. PETŐFI RADIO 8.05: Nótái-sokor. 9.03: Ezeregy délelőtt. 10.00: Zenés műsor üdülőknek. 12.03: Megénekelt mesterségek. Dalok a világ tájairól. 12.27: A brüsszeli Pro Musica Antiqua együttes Machaut-felvételeiből. 12.42: Rádiónovella-pályázat. Kahána Mózes: Pénz beszél. 13.03: Az eladott menyasszony. Részletek Smetana operájából. 14.00: Kettőtől hatig... A Petőfi rádió zenedélutánja. 18.05: Külpolitikai figyelő (ism.). 18.50: Közvetítés az I. Dózisa—Rába ETO bajnoki labdarúgó-mérkőzésről. 19.20: Verbunkosok, népdalok. 20.25: Új könyvek (ism.). 20.28: A Rádió Dalszínháza. Suppé: Pajkos diákok. Egyfelvonásos daljáték. 21.37: Katedra. Pedagógusok nyara Tiszabábolnán. 21.57: Zenekari muzsika. 23.15: Örökzöld dzsesszmelódiák. S. MŰSOR 18.05: A Windsor! víg nők. Részletek Nicolai operájából. 18.33: Kanadai dzsesszfelvételekből. 19.03: Bemutatjuk a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat új Liszt-lemezét. 19.51: Glenn Gould orgona- és zongorafelvételeiből. 21.06: Ez is, az is ... A 1000. műsor nyilvános felvétele a Szovjet Kultúra és Tudomány Házában. TELEVÍZIÓ 1553: Közvetítés bajnoki labdarúgó-mérkőzésről. Közben: Reklámműsor. 17.50: Hírek. 17.55: A Pecsora folyón túl. Szovjet rövidfilm. 18.05: Káposztaleves. Magyarul beszélő csehszlovák film. 18.45: öt perc meteorológia. 18.50: Kórusi muzsika. A Vasas együttes Énekkara énekel. Művész 19.20: Esti mese (színes). 19.30: Tv-híradó. 20.00: Mala’parte: Kaputt (színes) Tévéjáték. 21.10: ötszemközt: dr. Lomb Katóval. 21.53: Alkohol IV. (befejező) rész: Kálvária. 22.23:Tv-híradó. 32. MŰSOR: 20.00: Beethoven: IV. B-dúr szimfónia. A Berlini Szimfonikusok Zenekarát Herbert von Karajan vezényli (színes). 2005: Jagelló Kázmér király síremléke. Lengyel rövidfilm. 21.00: Tv-híradó, 2. 21.20: Kezdet. Magyarul beszélő szovjet film. POZSONYI TV 9.30: Kaland az autóünnepen. Tv-játék — 16.25: Liaz Jablonec— Inter Bratislava labdarúgó-mérk. — 18.20: Dalok — 19.00 és 21.05: Híradó — 20.00: Krónika, n. rész — 21.40: Mikrokomédia — 2205: Urbankova és Buchon a bratislavai Lyra 74-en. 2. műsor 20.00: Vasútállomás, Lengyel tvmusical — 31.20: Tánya, Arbuzov színművének tv-változata. SZOMBAT KOSSUTH RADIO 8.20: Lányok, asszonyok. 8.40: Darina Lasciaková szlovák népdalokat énekel. 8.57: David Ojsztrah és Szvjatoszlav Richter lemezeiből. 10.05: Rádiószínház. Az egyetlen út Hegedűs Géza krónikás drámája (ism.). 11.10: Romantikus kamarazene. 12.20: Tudósítás az öttusa világbajnokságról, Moszkvából. 12.35: Zenei anyanyelvünk. 12.45: Magyarán szólva... 13.00: Melódiákoktól. 14.06: Közös dolgaink. Jegyzet. 14.16: Kórus pódium. 14.25: Új Zenei Újság. 15.05: Kis magyar néprajz. 15.10: Bácsi kérem, hol lehet itt focizni? A magyar rádió és a Képes Sport labdarúgó-tehetségkutató akciója „döntőjének” közvetítése a Ferencvárosi TC Üllői úti pályájáról. 16.00: 168 óra. 17.30: Úriemberek vagyunk. Szép Ernő novellái rádióra alkalmazva. 18.10: Népszerű zenekari muzsika. 19.25: öt perc sport. 19.30: Vikingfiúk. Az izlandi NJaudl-történet. II. (befejező) rész. 20.19: Mikrofon közelben — Andy Williams. 20.56: Fritz W’underlich énekel, Wilhelm Backhaus zongorázik, zongorán kísér, Hubert Giesen. 21.26: Kemény Klió és Béres Ferenc népdalokat énekel, Sára Ferenc furulyázik. 22.20: A beat kedvelőinek. 23.05: Iphigenia Aulisban. Részletek Gluck operájából. 0.10: Melódiakoktél. PETŐFI RÁDIO 8.05: Operettmuzsika. 8.40: A berlini rádió énekkara énekel. 9.03: Válaszolunk hallgatóinknak. 9.19: Népzenei Magazin. 10.05: Szombat délelőtt, 12.03: „Jelképek erdején át...” 12.13: Zenekari muzsika. 13.03: Hová menjünk? 13.18: Alekszandr Ognyivcev énekel. 13.40: Orvosi tanácsok. 14.00: Napraforgó. A Gyermekrádió műsora. 14.50: Éneklő Ifjúság. 15.27: Szerkesztőségi beszélgetés a Falurádióban. 16.05: Az élő népdal. Kinbánapáti. 16.15: ven: B-dúr trió. Op. 97. Beetho16.50: Közvetítés bajnoki mérkőzésekről. Közben: labdarúgóTudósítás az öttusa VB-ről. 18.10: Kíváncsiak Klubja. Az Ifjúsági Rádió műsora. 19.06: Régi híres énekesek műsorából, Casolina Giannini és Michael Bohnen énekel. 19.35: Legendák a nyári égbolton. Donori T. Aurél előadása. 20.15: Új könyvek (ism.). 20.18: A Magyar Rádió Karinthy-színpada. Minden másképp van. Karinthy Frigyes művei — VIII. rész. 21.26: Magyar zeneművek. 22.23: Nóták. 22.45: Hangversenynaptár. 23.15: Slágertuimix. 3. MŰSOR 12.23: A Magyar Rádió és Televízió énekkara énekel, vezényel: Sapszon Ferenc. 12.44: A szegény Jonathán. Részletek Millöcker operettjéből. 13.02: Beethovenművek. 14.30: Bohémélet. Részletek Puccini operájából. 15.30: A XX. század zenéjéből. 17.00: Ötórai tea. 18.10: A folyón át a fák közé. Hemingway regénye rádióra alkalmazva. 19.30: Kamarazene. 20.48: A bergeni dzsesszfesztivál felvételeiből. 21.21: A müncheni rádió szimfonikus zenekara játszik. TELEVÍZIÓ 9.30: Kertről kertre... (ism.). 19.50: Rögiönitélö bíróság. Magyarul beszélő NSZK film (ism.). 11.40: Kezdőkör (ism.). A műsor vendégei: dr. Kaponyi Erzsébet jogász, tanársegéd és dr Lakos László állatorvos, tsz-elnök. 12.30: Új építészet Magyarországon. I. rész: Egyetemes előzmények (ism.). 16.17: Természetbarát A Telesport * turisztikai magazinja. 16.40: „Mesékbe száll az emlékezete” (ism.). 17.20: Gombák. Riportfilm. 17.45: Reklámműsor 17.50: Hírek 17.55: Eladni tudni kell. Dokumentumfilm. 18.05: Napilapok, hetilapok . . . Miről ír a világsajtó? 18.20: Új építészet Magyarországon. II. rész: Magyar előzmények. 18.45: Reklámműsor. 18.50: „Harmadik út nem lehet.” Alekszandr Mezsirov műsora. 19.15: Cicavízió (színes). 19.30: Tvhíradó. 20.00: Alfonzó-cirkusz (színes). 20.30: A felügyelő. Magyarul beszélő NSZK filmsorozat: „A kis Schubelik lány.” 21.35: 144 nóta. A Magyar Televízió Slágerlistája 22.30: Tv-híradó, 2. POZSONYI TV 10.00: Népdalok — 10.30: Fehér sötétség (ism.) — 16.30: Kerékpárverseny Szlovákia körül — 17.40: Vakáció Tüskeváron — 18.10: A szemüveg Tv-mikrokomédia — 19.00 és 21.15: Híradó — 21.30: fuldokló a szalmaszálba is bele kapaszkodik Francia filmvígjáték — 23.00: Sporteredmények. 2. műsor 17.35: Minden kilométernél. Bolgár tv-sorozat — 20.00: A makrancos hölgy. Amerikai film Televízió Jegor Bulicsov és a többiek Szovjet film (1972), az orosz klasszikusok sorozatban. A forgatókönyvet Gorkij azonos színműve alapján írta és a című filmet rendezte: Szergej Szolovjev. — Jegor Bulicsov a város egyik leggazdagabb kereskedője. Betegen, élete végén idegennek érzi magát otthonában, körében. A körülötte saját családja élők üres, pénzsóvár naplopók, akik fölött a történelem már kimondta az ítéletet. Idegen tőle mindenki, az egyetlen Surát kivéve, aki leghasonlóbb hozzá: szabadságszerető, lázadó. Bulicsov azonban már nem változtathat életén . .. Adás: kedd, 19.30. Jelenet a filmből. Televízió Nagy csaták A francia dokumentumfilm-sorozatban most a Németországi csata II. részét láthatjuk. Forgatókönyv: Jean-Louis Guillaud és Henri de Turenne. Rendező: Daniel Castelle. Magyar szöveg: dr. Ránki György, Juhász Gyula, Hanák Gábor és Pollák Erika. Szinkronrendező: Gerhardt Pál. — 1945. május 9-én, 0.30 órakor Keitel marsall aláírja a kapitulációs aktát, melyet Zsukov marsall a keleti, Tedder légimarsall pedig a nyugati front parancsnokaként lát el kézjegyével, valamint tanúként francia részről De Lattre, amerikai részről pedig Spaatz tábornok. Ezzel az aktussal Európában befejeződik az évek óta pusztító háború. Addig azonban még a felszabadító csapatoknak minden házért, talpalatnyi földért igen sok véráldozatot kell hozniuk ... Adás: szerda, 20.00. Kempingágy Zenés műsor üdülőknek Zsoldos rajza LJ&aaai *