Pest Megyi Hírlap, 1975. január (19. évfolyam, 1-26. szám)

1975-01-03 / 2. szám

2 Rádiófigyelő (Folytatás az 1. oldalról.) hoz. Felkelteni az érdeklődést, és a legfontosabb tájékozódá­si pontokat megadni, ez a mű­sor célja s az előadást követő művek válogatását is ez a cél vezette. Egy kevésbé ismert prózai írás rádióváltozata és a Fóti dal követték egymást. A jelenet csak éppen felvil­lantja a nemzet sorsán töp­rengő Vörösmarty gondolatait, aki a Balatonfürede­n játszó­dó romantikus szerelmi törté­netben is alkalma­t talál rá, hogy stílustörés nélkül — az amerikainak öltözött fia­talember és barátja beszélge­tésében — az ország szép­ségét a külfölddel összehason­lítva is dicsérje, ugyanakkor az elmaradt társadalmi viszo­nyokat ostorozza. A két mű jól érzékeltette Vörösmarty művészetének sokszínűségét, a jobbítani aka­ró, mindig felelősséget vállaló hazaszeretet és a könnyed já­tékosság találkozását, s az így megfogalmazódó leleplező és cselekvésre szólító elévül­hetetlen iróniát. Mindkét mű­nél az átmenet virtuozitással valósult meg, s ez Vadász Ilo­na átgondolt rendezésének és a közreműködő színészek já­tékának egyaránt köszönhető. Mező Ferenc RÁDIÓ Ki a jó diák? A Pest megyei Hírlap kará­csonyi számának egyik írása avval foglalkozott, hogy ki a jó tanár. Most a televízió arra a kérdésre igyekszik feleletet ad­ni, hogy ki a jó ki a jó diák a diáktársak diák­ és a felnőttek szemében, és mi­lyen diákokat kell nevelnie az iskolának ahhoz, hogy a tár­sadalom igényeit kielégítse? Ezekre a kérdésekre keresik a Választ tanárok, pszichológu­sok és gyerekek a háromrészes vitasorozatban, G. Tímár György vitaműsorában. Adás: hétfő, január 6., Petőfi rádió: 13.03. Abszolút figyelmesség­­ — Egészségére!... Zsoldos Sándor rajza A PEST MEGYEI HÍRLAP RTV-MELLÉKLETE zsébes gyimesi népdalokat énekel, Sára Ferenc furulyázik. 18.30: A Szabó család. 13.25: Emlékezetes pillanatok. 20.15: Lionel Hampton együttese játszik. 20.27: Élet a szü­letés előtt. 21.00: Házimuzsika a Százhalombattai Városi Tanács dísztermében. 22.30: Cigány dalok, nóták. 22.40: A közgazdaságtudo­mány műhelyeiben. 23.00: Soszta­­kovics: XI. szimfónia. „1905.” o.in: Operettdalok. PETŐFI RADIO 8.05: Jolantha. Részletek Sulli­van—Gilbert operettjéből. 9.03: Verbunkosok, népdalok. 9.50: Kri­tikusok fóruma. 10.00: A zene hul­lámhosszán. 12.00: Vészi Endre ver­sei. 12.05: XX. századi muzsika. Közben: 12.43: Törvénykönyv.­ 13.03: A XX. századi muzsika c. műsor folytatása. 14.00: Kettőtől hatig ... 18.10: A fogyasztás két világa. rész. 18.35: Éneklő világ. 19.00: Szo­l. K­­oLay Sándor: Duhajkodó­­ szvit. 19.09: A rock mesterei. 19.3S: Ríszlettervezésről. 20.25: Új köny­­­vek (ism.). 20.28: Kritikusok díja. 21.38: A gondolattól a megvalósítá­sig. 21.58: Fél óra sanzon. 22.28: Balettzene operákból. 23.15: Nóták. 3. MŰSOR 18.10: Iskolarádió. 18.25: Új ma­gyar zene a rádióban — a közön­ség és a kritikusok 1974. évi díjáért — I. rész. Il.22. 2000 felé... 19.57: Brahms: f-moll szonáta. 20.37: Mag­nósok, figyelem! 21.22: Európai nemzetek zenéje. TELEVÍZIÓ 9.00: Iskolatévé. Énekeljünk együtt! A faragószék nótája. 9.05: Környezetismeret (ált. isk. 4. oszt.). Népművészeti alkotások bemutatá­sa. 9.55: Fizika (ált. isk. 6. oszt.). Olvadás és fagyás. 14.20: Énekel­jünk együtt! (isim.). 14.35: Környe­z­etismer­et (ism.). 15.25: Fizika (ism.). 16.53: Hírek. 17.00: Síugró négysáncverseny (színes). Közve­títés Bischofshofenből, felvételről. 18.00: A nagy heiló. Szovjet rövid­film. 18.15: Termel 1975-ben. Köz­vetítés a Miskolci Húskombinátból. 18.45: Játék a betűkkel. 19.10: MOKÉP-reklám. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Tréfacsiná­­lók. Magyarul beszélő angol film. 21.35: Rendezte: Szőnyi G. Sándor. A rendezővel H­orvát János be­szélget. 22.00: Tv-híradó, 3. 22.10: Vázlatok Tázlárra. Dokumentum­­film. 2. MŰSOR: 20.00: Tv-tárlat (szí­nes). Osztrák kultúrtörténesi soro­zat. VI. (bef.) rész: Az álomba me­rült Közép-Amerika. 20.49: A tangó története (színes). Dokumentum­­film. 21.10: Tv-híradó, 2. 21.30: Rek­lámműsor. 21.35: Örsi Ferenc—Mé­szöly Tibor: Oly korban éltünk . . . Tévéfilm — H. rész (ism­.). (14 éven felülieknek!) KOSSUTH RADIO 8.22: Zenekari muzsika. Közben: 9.00: Az elmés, nemes Don Quijote de la Mancha. Miguel de Cervantes Saavedra regénye folytatásokban. XXIV. rész: Beszélgetés a hercegi pár asztalánál (ism­.). 9.20: A zene­kari muzsika folytatása. 10.05: „Nyitnikék.” — Kisiskolások mű­sora. 10.40: Kevesebb több volna. — I. rész. 10.50: Lantos István zongo­rázik. 11.30: A Szabó család. 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: Népdalok. 13.52: Válaszolunk hallgatóinknak. 14.07: Balladáink világa — I. 14.30: Nőkről — nőknek. 15.10: Harsan a kürtszó! 15.45: Honthy Hanna éne­kel. 10.00: A világgazdaság hírei. 10.05: Kóruspódium. 10.19: sebb több volna — II. rész. Keve­16.29: Régi magyar muzsika. 17.05: Kül­politikai figyelő. 17.20: Versenymű­­vek. 17.45: Kevesebb több volna — II. rész. 18.00: Váci Mihály élete és költészete. 18.29: A zongoramű­vészet első aranykora. 19.25: Nóta­est. 20.15: M mikrofonközelben: Ra­fael. 20.53: Az év emberei. 21.23: Örökzöld dallamok. 22.20: A dzsessz világa. 23.20: Pajkos diá­kok. 0.10: Éji zene. PETŐFI RADIO 8.05: Népdalok, néptáncok. 9.03: Könnyűzene Bródy Tamás szerze­ményeiből. 9.35: Megjelenés előtt. 10.00: A zene hullámhosszán. 11.55: Néhány perc tudomány. 12.00: Ba­rokk muzsika. 12.40: Házunk tája. 13.03: László Margit és Udvardy Tibor énekel. 13.40: Orvosi taná­csok. 14.00: Kettőtől hatig ... 18.05: Külpolitikai figyelő­(ism.). 18.20: A csodatevő. Mezei András regényé­nek rádióváltozata. 19.06: Glinka: Húsz Ián és Ludmilla. Közben: 20.25: Kis magyar néprajz. 20.33: Az ope­raközvetítés folytatása. Közben: 21.15: Garai Gábor versei. 21.27: Az operaközvetítés folytatása. 3. MC­SOR 18.05: Iskolarádió. 18.25: Új ma­gyar zene a rádióban — a közönség és a kritikusok 1974. évi díjáért — I. rész. 19.24: Kísértetjárás Ma­gyarországon. Pándi Pál könyvét bemutatja Kulin Ferenc — II. rész. 19.45: Romantikus zene. 21.07: Dzsessz Prágából. 21.38: Külföldi tudósoké a szó. 21.53: Hangfelvéte­lek felsőfokon. TELEVÍZIÓ 9.28: Delta. Tudományos híradó (isim.). 9.55: Iskolatévé. Német nyelv (középisk. oszt.). Péter beteg. I—H—HI—IV. 10.20: Tréfa-­csinálók. Magyarul beszélő angol film (ism.). 11.55: Játék a betűk­tel (ism.). 12.20: Örökség (színes). Ma­gyar paraszt bútorok (ism.). 17.23: Hírek. 17.30: Expedíció. A kőkor­szaki emberek nyomában. I. Cseh­szlovák dokumentumfilm-sorozat. 17.55: Síppal, dobbal, énekszó­val ... (II.) Látogatás a XVI. ker. Geisler Eta ének-zenei ált. iskolá­ban. 18.30: Hol vagytok ti, régi ját­szótársak? Dokumentumfilm-soro­­zat. A pilóta. 19.05: Reklámműsor. 19.10: A Közönségszolgálat tájékoz­tatója. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv­­híradó. 20.00: Száraz György: Va­csora a h­adiszáláson (színes). Té­véjáték. 21.45: Nyitott boríték. 22.25: Tv-híradó. 3. 2. MŰSOR. 20.00: Városok, mű­vek (színes). NSZK filmsorozat. I. rész: Milánótól — Bresciáig. 20.30: Nézetek a gyermeknevelésről. I. rész. 20.55: Tv-híradó, 2. 21.15: Nyi­tott szemekkel álmodni (színes). A spanyol tv könnyűzenei műsora. 21.45: Kislány a hintán. Magyarul beszélő szovjet film (színes). KOSSUTH RADIO 8.22: Vörös Kálmán népi zeneka­ra játszik, Lente Lajos nótákat éne­kel. 9.00: A fogyasztás két világa. I. rész. 9.25: Jancsi és Juliska. Részletek Hamperdinck operájából. 10.05: Iskolarádió. 10.30: Bartók és Kodály műveiből. 11.14: Gondolat. 12.35: Melódiakoktél. 14.00: Váci Mihály élete és költészete. 14.20: Vásárhelyi Zoltán kórusi műveiből. 1­4.39: Régi híres énekesek műsorá­ból. 15.10: Az élő népdal. 15.20: Szvjatoszlav Richter zongorázik. 15.40: A közoktatás fóruma. 16.10: A világgazdaság hírei. 16.05: Déki Lakatos Sándor népi zenekara ját­szik, Kiss Károly nótákat énekel. 16.30: Orvosi táskával a frontokon. 17.05: Holnap közvetítjük ... 17.25: Hallgatja a hallgató? 17.50: Mihály András: Nyitány egy nemlétező operetthez. 17.58: Juduska. Sza’ti­­kov-Scsedrin: A Galajov család c. regénye rádióra alkalmazva — I. rész. 18.48: Miért igen, miért nem? 19.25: Kritikusok fóruma. 19.35: Sanzonlexikon. 20.13: Magyar Re­mekírók. 20.43: Gulyás László: Szé­ki muzsika. 20.54: Adottságok, le­hetőségek. 21.14: Magnósok, figye­lem! 22.30: Brahms: f-moll szoná­ta. 22.59: Bambuszketrec. 23.14: Népdalok. 0.10: René Duclos ének­kara Poulenc-kórusokat énekel. PETŐFI RADIO 8.05: Bécsi klasszikus muzsika. 9.03: Részletek Lehár: Frasquita és A cárevics című operettjéből. 9.40: Magyarok közt Irakban. 10.00: A zene hullámhosszán. 12.00: Vidok Miklós versei. 12.05: Romantikus zene. Közben: 12.43: Pécsi stúdiónk jelentkezik. 13.03: A romantikus zene folytatása. 14.09: Ifjúsági ran­devú — kettőtől ötig... 17.00: Be­lépés nemcsak tornacipőben! 18.10: Csak fiataloknak! 19.13: József népdalokat énekel, Tihanyi Fábián Márta címbalmozik. 19.40: Kap­csoljuk a 6-os stúdiót. A MÁV Szimfonikus Zenekar hangverse­nye. Kb. 21.25: Vagányok. Kb. 21.55: Zenés játékokból. 23.15: Ifjú szerelmesek elégiája. 3. MŰSOR 18.10: Isikolarádió. 18.25: Wagner: Trisztán és Izolda. Háromfelvoná­­sos opera. 21.28: A Rádió Hang­­múzeumából. TELE­VÍZIÓ 7.­8.05: Iskolatévé. Kémia (ált. isk. oszt.). Kémiai jelölések. 11.00: Síppal, dobbal, énekszóval... (11.) (ism.). 11.55: Földrajz (ált. isk. 7. oszt.). A déli földrész: Ausztrália. 13.35: Kémia (ism.). 17.20: Földrajz (ism.). 17.53: Hírek. 18.00: Kuckó. 1830: „Gondolj arra, hogy volt egy bátyád.” Pataky István emlékeze­tére. 19.05: Reklámműsor. 19.15: Es­ti mese. 19.30: Tv-híradó. Pintér József: Egy óra múlva 20.00: Itt vagyok. Tévéfilmsorozat. IX. rész: Az ünnepség. 21.35: Teleszubjektív. 4. 2. 22.35: Tv-híradó, 3. MŰSOR: 20.­­0: Kende Sándor: Szerelmetes barátaim. Dráma két részben. A Katona József Színház előadása, felvételről. (14 éven felü­lieknek!) Közben: kb. 21.00: Tv­­híradó, 2. 21.55: A vándor. Portré­film Nemes Endre festőművészről. KOSSUTH RADIO 8.22: Pilar Lorengar és Dan Ior­­dachescu énekel. 9.00: Az elmés, nemes Don Quijote de la Mancha. Miguel de­ Cervantes Saavedra re­génye folytatásokban. XXV. rész: Sancho Panza a hercegné előtt (ism.). 9.20: Verbunkosok, nóták. 10.05: Iskolarádió. 10.39: Édes anya­nyelvünk. 10.35: Beethoven: c-moll vonósnégyes. 11.00: Miről ír a Tár­sadalmi Szemle legújabb száma? 11.10: Versenyművek. 11.49: Fenyő István könyvszemléje. 12.35: Tánc­zenei koktél. 13.20: Ádám Jenő népdalfeldolgozásaiból. 13.45: Ol­vasnivaló. 14.00: Albert Schweitzer diákélete. 14.25: „Nyitnikék.” — Kisiskolások műsora. 15.10: Magya­rán szólva . . . 15.25: Kóruspódium. 15.31: Párizsi vidámságok. 16.00: A világgazdaság hírei. 16.05: A Rádió Könyvklubja. 17.20: Odd: Régi hes­­seni induló. 17.26: Lemezmúzeum. 17.46: Kis Dorrit. Charles Dickens regénye rádióra alkalmazva — H. Vész. 19.38: Kapcsoljuk a Zeneaka­démia nagytermét. A Magyar Rá­dió és Televízió szimfonikus zene­karának hangversenye az ifjúság­nak. Közben: kb. 20.15: Láttuk, hallottuk — a színházban és a mo­ziban. Kb. 20.35: A hangverseny-közvetítés folytatása. Kb. 21.25: Gazdálkodás amerikai módra. Kb. 21.35: Népdalok. 22.20: Lengyel mű­vészek operafelvételeiből. 22.50: Meditáció. 23.00: Részletek Strauss: Legénybúcsú című Oscar ope­rettjéből. 0.10: Magyar toronyzene. PETŐFI RADIO 8^30: Magyar tájak dalaiból. 9.03: Ezeregy délelőtt. 10.00: A zene hul­lámhosszán. 12.01­: A varázshegedű. Részletek Egri operájából. 12.45: Garai Gábor versei. 13.03: Roman­tikus zene. 14.00: Kettőtől hatig . .. 18.05: Külpolitikai figyelő (ism.). 18.20: Galina Visnyevszkaja énekel. 18.45: A faktorok mérése —* rejtett módszerekkel. 19.00: Böbe Gáspár Ernő népi zenekara játszik. 19.39: A PEST MEGYEI HÍRLAP RTV-MELLÉKLETBI wmmmEiMm Húszéves vénlányok. 20.28: Kri­tikusok díja. 21.38: Hol járt, mit csinált? 21.50: Könnyűzenei maga­zin. 23.15: Századunk zenéjéből. 3. MŰSOR 18.05: Iskolarádió. 18.25: Új ma­gyar zene a rádióban — a közönség és a kritikusok 1974. évi díjáért — III. rész. 19.25: Kísértetjárás Ma­gyarországon. Pándi Pál könyvét bemutatja Kulin Ferenc — IV. rész (ism.). 19.46: Híres filmslágerek. 20.08: Bartók hatása Britten mű­veire. 21.05: Marton Éva és Melis KOSSUTH RADIO 8.05: Öt kontinens hét napja. 8.21: rBitten: Változatok egy Frank Bridge-témára. 11.50: Mesterségünk címere. 9.50: Szerkesztői üzenetek. 10.03: Garai Gábor versei. 10.10: A Magyar Rádió és Televízió gyer­mekkórusa Kodály-kórusokat éne­­kel. 10.30: Vasárnapi koktél. 12.10: Édes anyanyelvünk. 12.15: Jó ebéd­hez szól a nóta. 13.00: Nem azért mondom. 13.10: Részletek Kálmán Imre: Tatárjárás és Hollandi me­nyecske című operettjéből. 13.30: 30 év múltán. 11.10: Lemezek közt vá­logatva. 15.08: Pillantás­ a nagyvi­lágba. 15.28: Zenekari muzsika. 17.05: Népdalkörök országszerte. 17.25: Világlíra. 17.40: Birgit Nilsson énekel. 18.08: A zene nem ismer határokat. 19.15: Régi és új notesz­lapok. 20.35: Juduska. Szaltikov- Sesedrin: A Galavjov család című regénye rádióra alkalmazva. — II. rész. 21.21: Színes népi muzsika. 22.15: Pataky Kálmán operettfelvé­­teleiből. 22.33: Eszmecsere — iro­dalomról, művészetről. 23.03: Ri­chard Strauss és Sosztakovics mű­veiből. 0.10: Filmzene. PETŐFI RADIO 7.30: Edward Power Biggs és Da­niel Pinkham orgonafelvételeiből. 8.00: Miska bácsi lemezesládája. 8.30: Verbunkosok, katonadalok. 8.59: A Rádió Dalszínháza. Kény­telen mulatság. Daljáték. Jókai Mór elbeszélése rádióra alkalmaz­­termekben. 12.57: Aranygyűrű. Ré­­vay József regénye rádióra alkal­mazva. 14.00: Táskarádió. 15.00: Mit hallunk? 15.30: Mikrofon előtt az irodalmi szerkesztő. 15.45: A vasár­nap sportja. Közvetítés a Milan— Varese olasz totómérkőzésről. 16.40:­­Mit üzen a rádió? 17.15: Haydn: D- dúr vonósnégyes. 17.40: A Belügy­minisztérium Duna Művészegyütte­­sének népi zenekara játszik. 18.10: Ez is, az is ... 20.15: Mózes: Rossini négyfelvonásos operája. Közben: 21.13: Könyvek az esztétikai neve­ György Verdi-kettősöket énekel. 21.44: Európai nemzetek zenéje. TELEVÍZIÓ 8.05: Orosz nyelv (ált. isk. 5. oszt.). Milyen vagy te, Iván? 9.05: Magyar irodalom (ált. isk. 8. oszt.). A város peremén. József Attila — I. rész. 9.55: Magyar irodalom (ált. isk. 5. oszt.). János vitéz — II. 10.20: Kuckó (ism.). 12.10: Francia nyelv (középisk. Ill.IV. oszt.). Műked­velő színészek. 13.35: Orosz nyelv (ism.). 14.30: Magyar irodalom (ált. isk. 8. oszt. — ism.). 15.25: Magyar irodalom (ált isk. 5. oszt. — ism.). 15.50: Napköziseknek — szakkörök­nek. Az erdő növényei és állatai. 17.03: Hírek. 17.10: Velencei dal­­fesztivál. Eurovíziós átvétel az olasz tv műsorából. 18.05: Shirley, a riporter. Magyarul beszélő angol tévéfilmsorozat. 6. rész: A kibékü­lés. 18.30: Öt perc meteorológia. 18.35: Sémák nélkül. I. Riportfilm. 19.05: Reklámműsor. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Hazai esték. Dunaújváros — Tatabánya. Kb. 22.00: Tv-híradó, 3. 2. MŰSOR. 20.00: A cirkusz csil­lagai (színes). Logano. Francia ze­nés film (ism.). 20.55: Tallinn. Bol­gár rövidülni. 21.15: Tv-h­íradó, 2. 21.35: Vészharang. Magyarul be­szélő olasz film. KOSSUTH RADIO 8.22: Lányok, asszonyok. 8.42: Budai kaland. Részletek Vincze Ot­tó—Rom­hány­i József dal­játékából. 9.09: Kemenes Sarolta, Pere János és Molnár Júlia énekel, Bicskei Géza cim­bal­mozik. 10.05: Kritiku­sok díja. 11.15: Két szimfónia. 12.20: Zenei anyanyelvünk. 12.30: Magya­rán szólva... 12.45: Melódiakoktél. 13.30: Ésszerű megoldás. 13.40: Fia­taloknak! 14.25: Új Zenei Újság. 15.05: Kis magyar néprajz. 15.10: Slágem­úzeum­. 16.00: 168 óra. 17.30: Derűre is derű. 18.00: Korunk ope­racsillagai. 19.30: Ketten beszélnek — a szerelemről (ism.). 21.28:­­ Fej nélkül. Irta: Simon Emil. 22.20: A beat kedvelőinek. 23.05: zene. 0.10: Melódiákoktól.Kamara­ PETŐFI RADIO 8.05: Zenekari muzsika. 9.03: Vá­laszolunk hallgatóinknak. 9.18: Geszty Szilvia és Nikola Gjuzelev énekel. 10.00: A zene hullámhos­­­szán. 12.00: Barokk muzsika. 12.50: „Jelképek erdején át...” 13.03: Két fralettszvit. 14.00: Napraforgó. 14.48: Éneklő Ifjúság Zalaegersze­gen. 15.00: Orvosok a mikrofon előtt. 15.05: Giuseppe Valdengo énekel. 15.27: Szerkesztőségi beszél­getés a Falurádióban. 16.05: A hét műsorából. 17.11: Fúvósesztrád. 17.4: Gconaldo-kórusművek. 17.44: Ki ez? Fotórejtvény. 18.15: Közkí­vánatra! 19.35: Kapcsoljuk a Ze­neakadémia nagytermét. A Ma­gyar Állami Hangversenyzenekar Haydn-hangversenye. Kb. 21.20: Népdalcsokor. 22.21: Brahms: f­­moll szonáta. 23.15: Slágerturmix. 3. MŰSOR 12.23: Macbeth. Részletek Verdi operájából. 13.25: Liszt-zongora­­művek. 13.46: Zenekari muzsika. 15.30: Kapcsoljuk a 8-as­ stúdiót. Csajbók Terézia (ének), Hirii Péter (hegedű) és Váczi Károly (zongo­ra) hangversenye. 16.50: Ötórai tea. 18.10: Új magyar zene a rádióban — a közönség és a kritikusok 1974. évi díjáért — IV. rész. 19­09: Vesze­delmes viszonyok. Choderlos de Laclos regénye rádióra alkalmaz­va (ism.). 20­14: Az európai nép­dalgyűjtés útja. 20.40: Rómeó és Júlia. Részletek Gounod operájá­ból. 2029: Közvetítés a kaposvári Csiky Gergely Színházból. Farka­sok: Romain Rolland színműve. TELEVÍZIÓ 9.00: Nyitott boríték (ism.). 9.40: Pintér: Egy óra múlva itt vagyok. Tévéfilmsorozat. IX. rész: Az ün­nepség (ism.). 11.15: Kezdéskor. A műsor vendégei: Varga Vera újság­író, az ELTE esztétikai tanszékének tanársegéde, filmkritikus, és Miha­­lovics Péter, a mohácsi Új Baráz­da Termelőszövetkezet szarvas­marha-tenyésztő szakmunkása (Isin.). 12.05: Élelem, vagy takar­mány. A­r^ója (Isin.). 13.43: „Sum­máját írom Eger várának.” Riport­­film. 11.05: Kis figurák, nagy mes­terek. Rajzfilmsorozat. Fjodor Hil­­ruh. 14.40: Korunk tudománya. 15.20: Hírek. 15.25: Reklámműsor. 15.30: Filmek — filmtörténet. Vas­­öklű Bogdán. Magyarul beszélő szovjet film. Előtte: Bevezető. 17.25: „Vénei.” Portréfilm Vándor Sán­dorról. 18.15: Reklámműsor. 18.20: Örökség (színes). Földből lett há­zak. 18.45: Beszédtéma — beszél­jünk róla! Riportfilm. 19.15: Cica­vízió (színes). 19.30: Tv-híradó. 20.00: Szombat este... 20.01: Ké­rem a következőt! Magyar rajz­filmsorozat (színes). III. rész: Egy király ne ugráljon. 20.15: Képes képtelenségek. 20.30: A Szombat este vendége: Beszélgetés Tatjana Lloznovával, „A tavasz 17 pillana­ta” rendezőjével. 21.05: Gádor Bé­la: Néhány első szerelem története. Tévéfilm (színes). 22.05: Szombat esti varieté. Kb. 2. 22.50: A buszon. 22.40: Tv-híradó, Magyarul be­szélő angol tévéfilmsorozat. Ebül szerzett festék. lésről. 23.10: Népszerű énekesek és együttesek műsorából. 3. MŰSOR 8.09: Sarolta. Részletek Erkel ope­rájából. 8.51: Bach-művek. 10.00: Új Zenei Újság. 10.35: My Fair Lady. Részletek Loewe zenés játé­kából. 11.04: Hannibál feltámasztá­sa. Móra Ferenc kisregénye rádió­ra alkalmazva. 12.10: Peter Schreier dalestje a Salzburgi Ünnepi Játé­kokon. 13.12: Kis magyar néprajz. 13.17: Zenekari muzsika. 15.00: Mi­rella Freni és Tito Gobbi énekel. 15.35: Francy Boland együttese játszik. 16.07: Művészlemezek. 17.20: Megy a gyűrű vándorútra. 17.35: Új kóruslemezeinkből. 18.05: Kap­csoljuk a 6-os stúdiót. Mező László gordonkaestje. Közben: kb. A magyar költészet századai. 17.45: Jó­zsef Attila — V. rész. Kb. 19.00: A hangverseny-közvetítés folytatása. 19.40: Új operalemezeinkből. 20.05: va. 10.20: Magyar Múzsa. „Sirály­­vonal.” Csoóri Sándor műsora. 11.16: Romantikus zene. Közben: 12.00: Láttuk, hallottuk — a kiállító- Csak fiataloknak! 21.05: Händel: Aci­s és Galathea — pásztorjáték 22.34: Zenei panoráma. TELEVÍZIÓ 9.03: Francia nyelvtanfolyam ha­ladóknak. A Loire-völgye. Díjki­osztás. 9.30: Sprechen Sie Deutsch? Német nyelvtanfolyam. Az új la­kás. 10.00: Csak gyerekeknek! Kis­­film-összeállítás. 1. Testünk és ré­szei. Egészségünk védelmében). E. B. sorozata. 2. Aki bújt, aki nem. Csehszlovák bábfilm. 10.30: Ki ját­szik ilyet? Vargha Balázs műsora gyerekeknek (színes). II. rész: Az ötfejűek (ism.). 10.50: Hókusz-pó­­kusz a Kakaó Bárban (színes). 11.30: Számvetés. II. Riportfilm. 14.23: Iskolatévé­s mindenkinek. A Mátra. 14.55: Ráolvasás. Riport­film. 15.20: Kedves együttlakók. Magyarul beszélő NDK tévéfilmso­rozat. I. rész: Éjjel a magasföld­szinten. 16.20: A kék égbolt orszá­ga. Az APN és a mongol televízió koprodukciós filmje. 16.45: Rek­­lámműsor. 16.55: Műsorainkat ajánljuk! 17.20: Énekszóval. Kóru­sok klubja. Közvetítés a Kertészeti Egyetem díszterméből. 17.50: Delta. Tudományos híradó. 18.15: Hazánk, Magyarország (színes). Dokumen­tumfilm-sorozat, I. Beszélgetés a térképpel. 18.40: A Közönségszol­gálat tájékoztatója. 18.45: Esti me­se. 19.00: A Hét. 20.00: Hírek. — Sporthírek. 20.10: Színészmúzeum. Latabár Kálmán. 21.40: Felfedezet­­teb­b. Eduard Tatevoszjan műsora. Zongorán kísér: Szenthelyi Judit. 22.05: Hírek. TELEVÍZIÓ A vándor Portréfilm Nemes Endre festő­művészről. Nemes munkássága a szürrealista iskola egyik sajátos ágát jelenti. Pécsváradon született 1909-ben, 18 esztendős korában hagyta el Magyarországot és Svéd­országban talált új otthonra. Ne­vét a modern művészet az újító mesterek között tartja számon, művészetpedagógiai munkássága is jelentős. A film az 1972-ben Buda­pesten megrendezett gyűjteményes kiállítása idején készült. Adás: csütörtök, január 9., 2. mű­sor: 21.55—22.25. TELEVÍZIÓ Kedves együttlakók NDK tévéfilmsorozat. Az I. rész címe: Éjjel a magasföldszinten. Az új sorozat mindennapi törté­neteket beszél el. Karola néni és egyetemi tanulmányainak idejére nála lakó unokaöccse az állandó főszereplők, és mivel az professzorné szobakiadással özvegy fog­lalkozik, az őket körülvevő embe­rek állandóan változnak, így is­merkedhetünk meg különféle sor­sokkal. Az első epizódban Hans éppencsak megérkezik máris kénytelen a békés nénjéhez, éléshez feltétlenül szükséges együtt­sza­bályokat megszegni... Adás: vasárnap, január 12., 1. műsor: 15.20. Pozsonyi HÉTFŐ 17.45: Ünnepi műsor Varsó fel­­szabadulásának évfordulójára. 18.20: Szórakoztató műsor. 19.00: Híradó. 20.10: Solohov: Az örvény. Tv-játék. KEDD 9.30: Az örvény (ism.). 17.15: Szó­rakoztató műsor. 19.00 és 21.25: Híradó. 20.15: A rendőrség száma 110. NDK filmsorozat. I. rész. 22.05: Hangverseny. SZERDA 18.10: Autó-motor revü. 18.40: Da­lok. 19.00 és 21.50: Híradó. 20.00: Kedves meglepetés. Olasz film. 22.10: Musica viva. CSÜTÖRTÖK 9.55: Kedves meglepetés (ism.). 19.09 és 21.20: Híradó. 21.15: Volt egyszer egy ház. Tv-sorozat, II. rész. PÉNTEK 9.00: Volt egyszer egy ház (ism.). 17.35: Tudomány — technika. 19.00 és 21.30: Híradó. 22.20: Nem min­den menyegző egyforma. Lengyel film. SZOMBAT 10.30: A rendőrség száma 110. NDK film. 12.40: Századunk fantá­ziája. 16.25: Sparta Praha—Dukla Nyihlava jégkorongmérk. 19.00 tv-műsor Híradó. 19.55: Zenés műsor. 22.05: Jugoszláv­­ filmkomédia. 23.45: Sport. VASÁRNAP 9.30: A négy páncélos és a kutya. Lengyel filmsorozat, I. rész. 10.25: Szórakoztató műsor. 11.50: Hang­verseny. 15.20: Zenés műsor. 16.00: Baranka. Tv-film. 19.00 és 21.50: Híradó és sporteredmények. 20.00: Capek: Végzetes szerelmesek. Tv- Játék. TELEVÍZIÓ Örökség Néprajzi sorozat. Népi építésze­tünk egyik legrégibb anyagából, a sárból és vályogból rakott házakról szól a film, az utolsókról, amelyek falvainkban állnak még. Ezek a házak nem szedhetők szét, és nem építhetők fel újra. A filmben lát­ható épületek kivétel nélkül le­bontásra várnak, végleges eltűné­sük néhány év kérdése ... Adás: szombat, január 11., 1. mű­­sor: 18.20.

Next