Pest Megyi Hírlap, 1977. január (21. évfolyam, 1-25. szám)

1977-01-28 / 23. szám

4 A PEST MEGYEI HÍRLAP RTV MELLÉKLETE TV-FIGYELŐ Nofretéte. Ehnaton szépséges felesége máig fáraó mo­solyog ... Nofretéte, ez a mind arcvonásait, mind pedig értel­mi képességeit tekintve egy­aránt rendkívüli személyiség — hiába, szűnt meg földi va­lójában — ma is elevenen él, s úgy hagyja faggatni magát a történészeik által, mintha vala­mi időn és téren túli interjút adna. Persze csak az olyan törté­nészek — pontosabban régé­szek — tudnak meg tőle egyet s mást, mint az angol Ray Smith, aki odahagyva a diplo­máciai pályát, illő alázattal, ám kellő szakértelemmel fo­gott hozzá az eretnek fáraó, Ehnaton s felesége uralkodá­sának rekonstruálásához. Voltaképpen egyetlen épület, a mérföldnyi hosszú karnaki templom kutatása kapcsán ta­lálkozott az egyiptomi uralko­dópárral ez a szikár angol. El­képzelni is nehéz, micsoda épü­let lehetett a ma már csak romjai maradékában meglevő oszlop- és csarnokrendszer! A leltár szerint nem kevesebb, mint harminchatezer kőtömböt lehetett fellelni Kamakban ... A tv megfáradni látszó kedd esti műsorainak egyik — ide illő szóval minősítve — ékes­sége volt az a kisfiún, amely Ray Smith egyiptomi búvár­kodását bemutatta. Az pedig, hogy megtudtuk: a komputer még e nagyon régi időik na­gyon régi építményeinek meg­közelítően hűséges újra látha­tásához is jó — e dokumen­tumfilm külön értéke, tanulsá­ga volt. Színházi Album. Mintha megint lassabban peregnének a Színházi Album lapjai. A közelmúltban még naprakész programmal jelentkezett, most viszont — kedd esti adását nézve — megint úgy láttuk: aktuális információk helyett inkább a mű a felgyűlt restan­ciáit pótolja. Bízunk benne, hogy a soro­zat korábbi, méltánylandó len­dülete visszatér. Miképp ab­ban is bíznunk kell — jobb híján csak bíznunk lehet —, hogy szerencsésebb időszak következik majd el a hazai színházépítés, -felújítás terén. A helyzetkép, amit — immár ki tudja hányadszor — a Szín­házi Album legutóbbi műsora is rögzített, bizony elég lehan­goló. Új színház egyetlen egy •sem épült az elmúlt évtizedek­ben, és még a csupán átala­kításra, majd felújításra ítélt szegedi Kisszínház megnyitá­sához is potom nyolc év kel­lett. Szó se róla ,­ láthattuk — szépre sikeredett Thália leg­újabb vidéki otthona, ám még teljesebb lehetne a színházked­velők öröme, ha inkább azt hallotta volna: fele, netalán negyed annyi idő alatt készült el ez a sétagaloppnak aligha nevezhető átalakítás. Hát még ha eszünkbe jut: ott van a bé­csi Hellmer és Fellner cég ál­tal majd száz esztendeje te­tő alá hozott szegedi nagyszín­ház immár okkal, móddal zi­lált külsejű épülete is. Ha be­zárják, lesz-e ebből teátrum a belátható jövőben? A Színházi Album információi nyomán nem tűnik valami kecsegtető­nek a helyzet... Melegház. Piacrajáró, a pia­­ci árak alakulásán bosszanko­dó fővárosi és főváros környé­ki nézőtársaink bizonyára nagy örömmel látták a kedd esti tv-híradót, s benne azt a néhány perces tudósítást, amely az Óbuda Tsz Szentend­rei úton épülő vadonatúj me­legházainak hektárokban mért birodalmát mutatta be. Jó dolog volt megbizonyosodni, hogy milyen fergeteges ütem­ben készülnek ezek a vas­bordás, üvegfedelű építmé­nyek, s láttukon jó volt re­ménykedni, h­ogy — amint ígé­rik — bőven terem majd paprika, paradicsom, uborka a vasbordák által tartott üvegfedelek alatt. Amen­­­nyire bőven, olyan olcsón — a vásárlói bukszák gazdáinak igényei szerint... ELŐS UJiK­. Bizony jobb lett volna, ha nem tv-játék, hanem színpadra igazított ze­nés bohózat készül a csütörtö­kön este látott Esős nyárból. Félreértéseken alapuló, naív meséje, gyermeki lelkületű szereplői sokkalta otthonosab­ban mozoghattak volna egy olyan pódiumon, amelyre fel­nézve nincsenek kétségeink: ami ott zajlik, az nem több, mint kitaláció. Vagyis hogy semmi, de semmi köze a va­lódi világhoz , ezért ki-ki kedvére dalolhat, aztán tán­colhat, félreérthet, rádöbben­het benne. így tévésítve azonban igen­csak felemásra sikeredett ez az Esős nyár. Szereplői rend­re életet akartak lehelni élet­re — valódi, elhiszem életre — nem kelthető figuráiba, és Ka­zán István rendezése is igyeke­zett minél natúr­abb lenni. Egyik törekvés sem vezethetett eredményre. Egy fél operettre elegendő ötletből még egy ki­sebb szabású életkép sem ké­szülhet, nemhogy egy másfél­órás tv-játék... Akácz László Televízió PEKÁRY ISTVÁN VILÁGA Portréfilm, Pekáry művészetére, amelynek alapélménye a gyermek­kor, a gömöri falu élete, a gya­kori itáliai utazások sora, a nép­művészet színessége és leíró gaz­dagsága hatott. Kevesebben isme­rik színpadtervező tevékenységét és nagyméretű dekoratív munkáit. A filmben életéről, munkásságá­ról beszél. Adás: szombat, február 5., 1. műsor: 16.45. Televízió A CSODÁLATOS ÖLTÖNY Szovjet film. A három vonzó, jó­kedvű fiatalember vágya közös: udvarolni szeretnének. Igen ám, csakhogy ez nem is olyan egysze­rű. Hogy mást ne is említsünk — bár nem a ruha teszi az embert —, mégsem árt, ha olyan öltözék­ben léphetünk a választott hölgy színe elé, amitől annak szeme­­szája tátva marad ... Adás: vasárnap, február 6. 1. műsor: 20.05. OMB POZSONYI TV 13.00: Síugrás. 14.35: Az Omega hadművelet. 5. rész (ism.). 15.45: Dalverseny. 16.25: Sparta Praha— Slovan Bratislava jégkorongmérk. I 19.00: Híradó. 19.30: Nagyságos I­urak. Tv-játék. 22.25: Átkozott­­ karrier. Angol film. 2. MŰSOR: 14.50: Inter Bratislava—N. Ostra­va, kosárlabdamérk. 19.30: Zene mindenki kedvére. 20.30: Tv-játék. 22.15: Zenés műsor. KOSSUTH RADIO 6.10: Kellemes vasárnapot! 7.23: Emlékeztető. 8.10: öt kontinens hét napja. 8.26: Lili bárónő. Részletek Huszka Jenő—Martos Ferenc ope­rettjéből. 9.00: Olvastam egy no­vellát. 9.25: Régi magyar dalok és táncok. 9.48: Vörös Rébék. Arany János balladája. 10.03: Százszor­szép Színház. 10.39: Fúvószene táncritmusban. 10.55: A Magyar Rádió és Televízió gyermekkórusa barokk műveket énekel. 11.17: A Los Angeles-i Filharmonikus Zene­kar hangversenye az Erkel Szín­házban. 12.10: Édes anyanyelvünk. 13.13: Tisztelet az embernek. 12.33: Kozák Gábor József népi zeneka­ra játszik, Sándor Judit népdalo­kat énekel. 13.50: Metronóm. 14.10: Népszerű olasz operákból. 15.13: Mozart kamarazenéjéből. 16.18: Pil­lantás a nagyvilágba. 16.38: Nép­dalkörök országszerte. 17.10: Re­mekírók — remekművek. 18.10: Dzsesszfelvételekből. 18.50: Azt be­szélik . .. 19.20: Örökzöld dalla­mok. 20.14: Vladimir Horowitz zon­gorázik. 20.50: Békési népdalok. 21.16: Nagy mesterek — világhírű előadóművészek. 22.15: Tervek és munkások. II. rész. 22.25: A Nagy mesterek — világhírű előadóművé­szek című műsor folytatása. 23.13: Modern írók portréi. 23.33: Takács Paula és Losonczi György énekel. 0.10: Verbunkos muzsika. PETŐFI RADIO 7.00: A görög katolikus egyház félórája. 8.05: Mit hallunk? 8.33: Miska bácsi levelesládája. 9.00: Szívesen hallgattuk! (ism.). 10.33: Barangolás régi hanglemezek kö­zött. 10.51: Böngészde. 11.40: Lát­tuk, hallottuk. 12.00: Jó ebédhez szól a nóta. 12.56: Vergilius ifjú­sága. Hegedűs Géza regénye rá­dióra alkalmazva. 14.00:­­Táskará­dió. 15.00: Csókolj meg, Katám! Részletek Porter zenés játékából. 15.20: Mikrofon előtt az irodalmi szerkesztő. 15.33: Magnósok, fi­­­­gyelem! 16.18: Massenet: Festői je­­­­lenetek. 16.35: A vasárnap sport-­­ ja. 17.12: Ötórai tea. 18.10: Ha még­­ nem tudná. 18.40: Mezei Kálmán­­ népi zenekara játszik, Endrédi Mimi és Cserfalvi István nótákat énekel. 19.38: Kritikusok fóruma. 19.48: Ránki György: Pomádé ki­rály új ruhája. Meseopera. 21.19: A művelődéspol. rovat műsora. 21.39: Népszerű énekesek és együttesek műsorából. 22.33: Kel­lemes pihenést! 3. MŰSOR 8.08: Zenekari muzsika. 10.00: Új Zenei Újság. 10.35: Századunk ze­néjéből. 11.05: Kapcsoljuk a deb­receni Csokonai Színházat. Ope­rahangverseny. Kb. 12.05: Csoóri Sándor, Károlyi Amy, Szécsi Mar­git versei. Kb. 13.00: Dzsesszfelvé­­telekből. 13.19: A hét műsorából. 15.08: Régi hangszerek világa. 15.28: Világszínház. 16.34: Kis­­ magyar néprajz. 16.39: Művészlemezek. 17.45: Vegyes vállalatok itthon és külföldön (ism.). 18.03: Kapcsol­juk a 6-os stúdiót (élő). Kocsis Albert hegedűestje. Közben: 18.43: Világlíra. 18.58: A hangverseny­közvetítés folytatása. 19.36: Sztra­vinszkij: Petruska — balett. 20.15: Csak fiataloknak! 21.15: Doku­mentumműsorok és dokumentum­­játékok szemléje. 22.15: Richard Strauss operáiból. TELEVÍZIÓ 8.59: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna (ism., színes). 9.05: Bo­­zó: Francia rajzfilmsorozat. 11. rész: Bozó, mint pilóta. 12. rész: A meglopott tolvaj. 9.15: Iskolaté­vé: En Francais. Francia nyelvtan­­folyam. A louer. 9.30: Mindenki iskolája: 7. Földrajz. Kontinen­sünk, Európa. 10.00: Hírek. Iroda­lom: Kicsik és nagyok. ( A szer­dai adások 1. ismétlése.) 10.35: Ap­rók tánca (színes). Néptáncműsor gyerekeknek. VI/5. rész: Széki táncok, H. 11.00: Kesztyűs kézzel. Riportműsor az ökölvívásról (ism.) 13.47: Papák haptákban. Magyarul beszélő angol tévéfilmsorozat. Meg­bélyegezve. 14.20: Bob négyes VB (színes). III—IV. futam. Közvetítés St. Moritzból. 15.20: Katja Ebstein műsora. Könnyűzene (ism.). 15.40: Van egy ötleted? Játsszunk mate­matikát! X/5. rész. 16.00: Reklám­műsor. 16.10: Műsorainkat ajánl­juk! 16.35: Egy ősi város új arca (színes). Taskent. Az APN és a Magyar Televízió filmje. 17.05: A Magyar Televízió Szabadegyeteme (színes). Tengerek, szárazföldek. 17.55: Lehet egy kérdéssel több? Vetélkedőműsor. 18.25: Reklámmű­sor. 18.30: A közönségszolgálat tá­jékoztatója. 18.35: Esti mese (szí­nes). 18.50: Idősebbek is elkezdhe­tik (színes). Tévétorna. 19.00: Hét... 20.00: Hírek. 20.05: A cso­­­dálatos öltöny (színes)» Magyarul beszélő szovjet film. 20.45: „Hol van az a nyár.” Lajtai Lajos-em­­lékest. 21.40: Sporthírek. 21.50: „Té­nyek, viták, tanulságok”. Beszél­getés Nemes Dezső akadémikussal, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjával. 22.35: Hírek. POZSONYI TV 12.20: Hangverseny. 14.00: Ch. Bratislava—Poldklub Frederick!. Kézilabdamark. 15.25: Szafari Ar­gentínában. 3. rész. 17.10: Filmmú­zeum. 19.00: Híradó. 13.35: R. S. Francia film. 2. MŰSOR.­­ 17.25: Kisfilmek. 19.40: Az első út, az utolsó út. Szovjet film. PEST­, MEGYEI TIESDEi Vilfltt melléklete 1977. jan. 31—febr. 6 KOSSUTH RADIO 8.25: Mit üzen a Rádió? 9.10: A hét zeneműve. 9.40: A mező üde zöld. 10.05: Iskolarádió. 10.30: Bio­ritmus. 19.99: Zenekari muzsika. 11.36: A Pickwick Klub. Charles Dickens regénye folytatásokban. 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: Vá­laszolunk hallgatóinknak. 13.35: Verbunkosok, katonadalok. 14.00: Ezeregy délután (ism.). 14.30: Kó­ruspódium. 14.45: Peter Nero zon­gorázik. 15.10: Édes anyanyelvünk. 15.15: Az élő népdal. 15.25: Fúvós­zene a Német Demokratikus Köz­társaság Rádiójának műsorából. 15.44: Forgács Júlia operaáriákat énekel. 16.05: Szocialista brigádok akadémiája. 16.35: Muzeális felvé­teleinkből. 17.07: Filmzene. 17.17: A lövés. Puskin elbeszélése rádió­ra alkalmazva. 17.47: Új leme­zeinkből. 19.15: A zene nem ismer határokat. 20.00: A Rádiószínház bemutatója. 20.43: Színes népi mu­zsika. 21.30: Mikrotánc. 22.15: Sporthírek. 22.20: Tíz perc külpo­litika. 22.30: Dietrich Fischer— Dieskau Mahler­ dalestje az 1976. évi Salzburgi Ünnepi Játékokon. 23.42: Gyöngy Pál operett- és film­zenéiből. PETŐFI RADIO 8.05: A Stúdió 11 játszik. 8.33: Angol asszony lánya. Részletek Lecocq operettjéből. 9.33: Népszerű fúvósátiratok. 10.00: A zene hul­lámhosszán. 12.00: Népdalok. 12.33: Öröm vagy gond a szabad szom­bat? 12.50: Zinka Milanov és Niko­la Nikolov énekel. 13.25: Kis ma­gyar néprajz. 13.33: A kis kacsa és barátai. 14.00: Kettőtől ötig... (élő). 17.00: ötödik sebesség. 18.33: Haydn és Mozart kórusműveiből. 18.43: Labirintus. 19.10: A változó világkép. 19.40: Kapcsoljuk a Cse­peli Munkásotthont. Offenbach-est. Kb. 20.33: Egy pálya vonzásában. 22.33: Derűre is derű. 22.59: Tánc­zene éjfélig. 3. MŰSOR 11.05: Sosztakovics-művek. 15.30: Iskolarádió. 16.03: Traviata. Részle­tek Verdi operájából. 17.08: Lát­tuk, hallottuk (ism.). 17.23: Új fel­vételeinkből. 18.00: A világgazda­ság hírei. 18.05: A Zsebrádiószín­ház bemutatója. 18.31: Huszonöt perc bent. 18.56: Leontyne Price énekel. 19.15: Iskolarádió. 19.33: Kapcsoljuk az Erkel Színházat. A Magyar Állami Hangversenyzene­kar Beethoven hangversenye. Köz­ben: kb. 20.25: Rákóczi. Epizódok Laczkó Géza regényéből. Kb. 21.15: Dzsesszfelvételekből. 21.40: Hang­­felvételek felsőfokon. POZSONYI TV 19.00. és 21.30: Híradó. — 19.30: A megvendégelés elmarad. Tv-já­ték. — 20.25: Carla Fracci estje. 2. MŰSOR: 19.30 :A korona gyöngye. T­v­««?jel film. RÁDIQFIGYELŐ ÚJ FALUSI KRÓNIKA. Mi­lyen életforma, életlehetőség kerete a magyar falu az 1970-es években ? — ennek a szerte­ágazó kérdéscsoportnak egy­­egy területét járja körül Per­jés Klára szerkesztő-riporter új sorozata. Az előadások Fé­­szekrakók címmel a családi­­ház-építők helyezetéről, gond­jairól és lehetőségeiről szá­molnak be. A szerdán elhang­zott riportok minden rábeszé­lésnél hatásosabban érzékeltet­ték, hogy a hagyományos koc­kaházánál olcsóbb és kényel­mesebb a szép, célszerű, mo­dern családi ház, s ennél is könnyebben, kevesebb gond­dal, kínlódással valósíthatók meg a néhány családnak közös otthont adó modern társashá­zak. Ha valaki ma a magyar­országi falvakat járja alig akarja elhinni, hogy 120 féle típusterv áll 3—500 forintos áron a családiház-építők ren­delkezésére, olyan sok a csú­nya, rossz helykihasználású, hi­valkodó homlokzatú, egyedileg, tehát jóval drágábban terve­zett, s mégis egyforma kocka­ház. A következő lakásépítési terv is többségében magánerő­ből épülő lakásokkal számol, időszerű tehát, hogy az Új fa­lusi krónika sorozata is ezzel a problémával kezdődött. De a Győr-Sopron megyei példá­kat bemutató műsorból az is kiderült, hogy a modern laká­sok előnyeit csak úgy lehet széles körben ismertté tenni, ha az illetékeket és engedé­lyeket követelő hivatalok nem­csak a bürokratikus ügyinté­­­­zést, hanem a jobb megoldások­­ propagálását, a társasház-épí­­tők telekvásárlási, anyagbe­szerzési gondjainak megkön­­­nyítését is feladatuknak ér­zik. SENKI TÖBBET? HAR­MADSZOR! Bölcs István for­gatókönyve alapján, Szilágyi János vezetésével gyengén si­került szellemi árverést hall­hattunk hétfőn este az 1-es stúdióból. A játékátrverésnek nem volt elég izgalmas, szelle­mi vetélkedőnek pedig volt elég színvonalas. Itt nem is, mint minden vetélkedőnél, a kérdések ötletessége és a játék­vezető találékonysága a döntő. A legutóbbi adás azonban többségükben kérdései szür­kék, esetlegesek volta­k, és a máskor kitűnő Szilágyi János is érezhetően fáradtan vezette a műsort, s nem sikerült a té­vedéseket, bakikat sem elkerül­nie. A tapasztalat azt mutatja, hogy egy-egy vetélkedőtíp­us­nak megvan a maga lefutási ideje, amikor már a szerkesz­tők, a játékvezető nem tud igazán újat kitalálni, s ilyen­kor vagy valami lényeges for­mai, tartalmi újítást kell be­vezetni, vagy a sorozatot abba kell hagyni. A hétfői adás után úgy tűnt, hogy a Senki többet? Harmadszor­ már erre a kriti­kus pontra jutott. A DERŰRE IS DERŰ... so­rozatban A bolondok címmel Ady Endre karcolatait, elbe­széléseit hallhattuk legutóbb. A nagy költő prózai írásai saj­nos kevéssé ismertek. Remél­jük az idén születésének 100. évfordulója, Ady méltatlanul mellőzött prózájára is felhívja a figyelmet. Ehhez hozzájárul­hat a rádió is hasonlóan jól sikerült műsorokkal. A Dániel Ferenc összeállítot­ta és rendezte Bolondok rend­kívül rádiószerűen jelentette meg az írások világát. A Levél egy Ilonához borongós, játékos öniróniáját Őze Lajos kitűnően érzékeltette. A korhű zenével jelenetekre bontott A bá­ró és a humánok éppen a kar­colatszerűséget, a szinte vicc­lapból kilépést hangsúlyozó stílusával valósította meg a maró politikai szatírát. Ady Szlovák adás a 222 m-es középhullámon Február elsejétől más időpontban lámhosszon sugárzó Szolnoki Stú­diót nem volt könnyű megkeresni a rádió skáláján. A legtöbb ké­szüléken ma már más beosztás szerint helyezik el a műsort su­gárzó állomásokat, azoknak nevekt nem a középhullám úgynevezett méter skálája szerint írják fel a skálalapra, hanem sokaknak isme­retlen egész és törtszámokkal ha­tározzák meg helyeit. Több hallgatónk — Szarvas, Bé­késcsaba, Tokaj, Pilisszentkereszt, Dabas, Kiskőrös — tovább is le­hetne sorolni, levélben jelezték, hogy hallanak bennünket, de ne­héz az állomást megtalálni. Voltak olyan észrevételek is, hogy egyik vasárnap jól, máskor egyáltalán nem sikerült az adást megtalálni. Az elmúlt évi Magyarországi Szlovákok Demokratikus Szövetsé­gének országos választmányi ülése részleteiben is foglalkozott a szlo­vák adás hallhatóságával. Az or­szágos egyhangú vélemény termé­szetesen eljutott az illetékes leg­felsőbb szervekhez is, ahol foglal­koznak az adás tökéletes hallható­ságával. A lépéseket természetesen csak azután lehet gyakorlatilag is megtenni, ha a solti nagyadó már teljes kapacitással sugározza a Kossuth adó műsorát. A végleges és tökéletes megoldá­sig nem marad más, mint tovább­ra is kísérletezni a Szolnoki Stúdió 222 méteres középhullámán megta­lálni a sugárzásra kerülő műsort. A kísérletezéshez ezúton közöljük kedves hallgatóinkkal, hogy az ed­digi vasárnap délelőtti adást feb­ruár elsejétől délután 16.30-tól kezdjük sugározni. Azok, akik eddig is hallgattak bennünket meggyőződhettek arról, hogy egyre több eseményről szá­moltunk be adásainkban. Bemu­tattuk a jól szereplő Páva-körö­ket, szóltunk a Csehszlovák Kul­túra különböző rendezvényeiről. Minden hónapban helyet kapott a szövetségi munka, a mezőgazdasá­gi és a legfontosabb, az anyanyel­vi kultúra művelésének különböző területei, az iskolák, óvodák és a művelődési házak tevékenysége. Várjuk­ továbbra is kedves olva­sóink, hallgatóink leveleit, eímünk 5001 Szolnok, Kolozsvári u. 8. Feb­ruár elsejétől pedig keressék va­sárnap délután állomásunkat és adásunkat, amit hétfőn azonos időpontban ismétlünk. Zelman Ferenc szekcióvezető Három évvel ezelőtt a Magyar Rádió szolnoki stúdiójának 222 méteres középhullámán megkezd­tük a Magyarországon élő szlovák nemzetiség félórás anyanyelvi mű­sorát. Mint minden kezdet, ez is lassan vált ismertté, sokáig csak hírként terjedt, mert a külön hűl- Televízió HEGEDŰSZÓLÓ NSZK—csehszlovák tévéfilm, szöveg nélküli groteszk egy kon­­­cert közreműködőjének és hallga­­­­­­tóságának mulatságos kalandjait verseire jellemző, vibráló nyűg­ meséli el. „ , , , , Adás: péntek, február 4., 2. mű­(Folytatás a 2. oldalon) Sor: 22.10. A rádió állandó műsorszámai KOSSUTH RADIO. 4.30: Hírek. Időjárásjelentés. 4.45: Szót kérek! 5.00: Reggeli Krónika. 5.20: Műsorajánlat. 5.30: Hírek. Időjárásjelentés. 5.40: Falurádió. 6.00: Reggeli Krónika. 6.20: Reklám. 6.30: Hírek. Idő­­járásjelentés. 6.45: Szót kérek! 6.50: Reklám. 7.00: Reggeli Krónika. 7.15 (kb.): Körzeti idő­járásjelentés. 7.33: Műsorajánlat. 7.45: Tanácsadó szolgálat. 8.00: Hírek. Időjárásjelentés. 8.05: Műsorismertetés. 8.20: A mai nap kulturális programjából. 10.00: Hírek. Idő­járásjelentés. 12.00: Déli Krónika. 12.20: Ki nyer ma? Játék és muzsika tíz percben. 15.00: Hírek. 17.00: Hírek. Időjárásjelentés. 18.30: Esti Magazin. 21.00: Hírek. 22.00: Hírek. Időjárásjelentés. 22.15: Sporthírek. 24.00: Hírek. Időjárás­jelentés. 0.25: Himnusz. 0.30: Víz­jelzőszolgálat PETŐFI RÁDIO 4.30: Hírek. Időjárásjelentés. 5.00: Hírek. Időjárás­jelentés. 5.30: Hírek. Időjárásjelentés. 6.00: Hírek. Időjárásjelentés. 6.20: Torna 6.30: Hírek. Időjárásjelentés 6.40: Reklám. 6.45: Új könyvek. 6.58: Hallgatóink figyelmébe! ?.00: Hírek. Időjárásjelentés. 7.30: Hírek. Időjárásjelentés. 7.35 (kb.): Körzeti időjárásjelentés. 8.00: Hírek. Idő­járásjelentés. 8.30: Hírek. 9.20: Délelőtti torna. 9.30: Hírek. 10.30: Hírek. 11.30: Hírek. 12.30: Hírek. 11.30:­ Hírek. 13.45: Időjárás- és vízállás­­jelentés. 14.30: Hírek. Körzeti idő­járásjelentés. 15.30: Hírek. 15.33: Mű­sorismertetés. 16.30: Hírek. 18.30: Hírek. 20.30: Hírek. 22.30: Hírek. 24.00: Hírek. Időjárásjelentés. 0.10: Műsorzárás. Utána: Idegen nyelvű víz­­jelző szolgálat. 3. MŰSOR. 14.00: Hírek. 14.03: Műsorismertetés. 16.00- U i«.no: Hírek. 19.30: Hírek. 23.00: Hírek. Időjárásjelentés.

Next