Pest Megyi Hírlap, 1977. március (21. évfolyam, 50-76. szám)

1977-03-18 / 65. szám

2 Rádiófigyelő (Folytatás az 1. oldalról­) désre számottartó adását hall­hattuk szombat délelőtt. Mint a záróbeszélgetésben Ágh At­tila is elmondta, a legutóbbi kétezer év kultúráját átfogja a Jézus-legenda. Aki nem isme­ri, nem tudja az európai kul­túra értékeit elsajátítani. Lendvay György, az esemény­játék írója művészi kitűnően sikerült művel erejű, tett eleget a feladatnak. Ismer­tette és a modern ember szem­szögéből értékelte­ Jézus, a ke­­resztrefeszítés előtti utolsó napjainak történetét, és utalt tanításának lényegére is. A darab árnyaltan bemutatta azokat a politikai, társadalmi viszonyokat, amelyek közreját­szottak a halálos ítélet meg­hozatalában. Az intellektuá­lisan kételkedő Júdás, Pi­látus, aki reálpolitikai meg­gondolásból az ellenség szeretetét prédikáló Krisz­tusnak koronát kínál, az alvó, mesterüket eláruló tanítvá­nyok figurái hűek a Biblia, s a kor történetét felelevenítő egyéb források szelleméhez. Az egész mű dramaturgiai döccenő, nélkül adott lehetsé­ges és egyéni értelmezést. Jé­zus szerepében Latinovits Zol­tán posztumusz alakítása vé­gig megrendítő. Páger Antal Annás főpap, Kálmán György Júdás, Mádi Szabó Gábor Ka­jafás, Kállai Ferenc Pilátus és Ruttkai Éva Pilátus felesége szerepében képességeik legja­vát adva vitték sikerre a Bo­­dó László rendezte Kelemen László, a mű­darabot, han­gulatához jól illeszkedő ze­nei anyagot válogatott. A befejező beszélgetésben Ágh Attila rokonszenvesen vi­tatkozott a történeti Jézus személyét megkérdőjelező vul­gáris valláskritikai irányza­tokkal. Mező Ferenc CSALÁDI BÉKE A PEST MEGYEI HÍRLAP HTV MELLÉKLETE KOSSUTH RADIO 8.27: Zseni kerestetik. 8.57: Zon­goraszonáták. 10.03: Iskolarádió. 10.35: Zenekari muzsika. 11.10: Don Segundo Sombra. Ricardo Güiral­­des argentin író regénye f­oly­ta­tásokban, XI. rész. 12.35: Melódiá­koktól. Közben 13.10: Törvény­­könyv. 13.25: A Melódiakoktél foly­tatása. 13.59: Együtt­­ egymásért! 15.10: Mario Del Monaco könnyű­zenei felvételeiből. 15.23: Bee­thoven műveltségi verseny. 15.44: Magyarán szólva... 16.05: Gerinc­­csavar. 16.45: Székely Mihály nóta­felvételeiből. 17.07: Köztünk ma­radjon! 17.32: Decsényi János: Shakespeare-monológok. 18.00: A Szabó család. 19.15: Népzeneked­velőknek. 19.45: Kozmosz. 20.15: Hangképek a múlt évi Luzerni Ze­nei Fesztiválról. 21.19: A három­szögletű kalap. Alarcon spanyol író kisregény © rádióra alkalmaz­va. 22.20: Meditáció. 22.30: Dzsessz­­f­elvételekből. 22.50: Élőszóban. 23.05: Nóták. 23.46: Hatrik: Felel­­gető ének. 0.10: Hófehérke és a hét óriás. Részletek Kerekes János —Kristóf Károly operettjéből. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Kazacsay Tibor: Pantomim szvit. 8.20: Tíz perc külpolitika (rom.). 8.33: Népdalok, néptáncok. 9.15: A kiválasztás fonákságai. Tóth Benedek írása. 9.25: Orvosi tanácsok. 9.33: Derűre is derű. 10.00: A zene hullámhosszán. 11.55: Látószög. 12.00: Hello, Dolly.­Rész­letek Herman zenés játékából. 12.33: Arckép az ukrán irodalom­ból. 12.50: A Moszkvai Nagyszín­ház zenekara játszik. 13.33: A Ma­gyar Nyelv Hete. 14.00: hatig. 14.00: Operaslágerek. Kettőtől 14.35: Tánczenei koktél. 15.20: Könyvről a könyvért. 15.36: Találkozás stúdióban (élő). 16.33: Csúcsforga­a­lom (élő). 18.09: Harminc perc rock. 18.33: Daloló, muzsikáló tá­jak. 18.59: Filmzene. 19.15: Mit ol­vashatunk a Béke és Szocializmus című folyóiratban? 19.30: Csak fiataloknak! 20.33: A kéz balla­dája. Illyés Gyula és Juhász Fe­renc versei. 21.08: Jeremeljev: Fan­tázia a Szovjet Hadseregről szóló dalok témáira. 21.16: A főszerep­ben: Giulietta Simionato. 22.33: Tíz perc külpolitika. 23.46: A Humphries együttes énekel, Al Ku­rt trombitán, Roy Bulld zongo­rán játszik. 3. MŰSOR 14.03: Századunk zenéjéből. 14.38: Magyar Irodalmi Arcképcsarnok. 15.01: Operaegyüttesek. 16.03: Ze­nekari muzsika. 17.30: Harminc perc alatt a Föld körül. 18.05: Vo­nósnégyes-felvételeinkből. 19.15: Iskolarádió. 19.33: „...ama mér­ték szerint, melyet elér nem ada­tott ...»» Versek a zenéről. 20.03: Az indián királynő. Részletek Pur­cell operájából. 20.50: Az 1976. évi Monterey dzsesszfesztivál felvéte­leiből. 21.20: Zenekari muzsika. TELEVÍZIÓ 7.59: Idősebbek is elkezdhetik Tévétorna (ism.). 8.05: Iskolatévé. Élővilág (ált. isk. 8. oszt.). Az életfolyamatok szervezése. 9.00: Énekeljünk együtt! Jelünk, men­jünk vendégségbe. 9.05: Környe­zetismeret (ált. isk. 4. oszt.). A sertés. 10.05: Élővilág (ált. isk. 6. oszt.). A mező tavasszal. 10.30: Nyelvi továbbképzés orosztaná­roknak. A mi egyetemünk. 10.50: Cimbora­ rekeknek Irodalmi magazin gye­(ism.). 12.05: Földrajz (ált. isk. 5. o.). Románia. 13.05: Is­kolatévé. Élővilág, (ált. isk. 8. o., ism.). 11.00: Énekeljünk együtt! (ism.). 14.05: Környezetism. (ism.). 14.55: Élővilág (ált. ism. 6. oszt. — ism.). 15.20: Nyelvi továbbképzés orosz tanároknak (ism.). 16.43: Hírek. 16.50: Iskolatévé. — Föld­rajz (ism.). 17.20: Játék a betűk­kel. 17.45: Kubai ritmusok. — Ku­bai zenés film. 18.05: Reklámmű­­sor. 18.10: Mindenki iskolája. Kémia. Szénvegyületek. 18.40: Rek­­­­lámműsor. 18.45: Matematika. Szá­zalékszámítás. (A március 16-i adások 2. ism.) 19.15: Esti me­se. 19.20: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Kisfilmek a nagyvilágból. A pó­kok világa. Japán ismeretterjesz­tő film. 20.25: Bábfilm. Magyar animációs film. 20.35: Franciaor­szág madártávlatból. Francia rö­vidfilmsorozat. XV/4. rész: Nor­mandia. 20.55: A busmanok. Fran­cia ismeretterjesztő film. 21.15: Színházi album. 22.30: Tv-híradó, 3, 2. MŰSOR 20.00: Egyedül Münchenben. Ma­gyarul beszélő NSZK tévéfilm. 20.55: Tv-híradó, 2. 21.15: „Egész­ségünkért!” Az Egészségügyi Fel­­világosító Központ műsora. 21.20: Rendezte: Kende Márta. — Tér a papíron. A televízió kisfilmje (ism.). — Kerítés. Dokumentum­film (ism.). POZSONYI TV 18.00: Zenekari muzsika. 19.00 és 21.30: Híradó. 19.30: Kedvelt meló­diák. 20.00: A parkban. Tv-játék. 22.00: Hangverseny. 2. műsor 20.00: Zemen őrnagy 30 esete. 21.10: Hangverseny. KOSSUTH RÁDIÓ 8.27: Szocialista brigádok akadé­miája. 8.57: Zenés képeskönyv. 9.12: VII. Gergely szerepében: Gá­bor Miklós. 9.27: Rose Bampton és Rafael Arné énekel. 10.05: „Nyit­­nikék” — Kisiskolások műsora. 10.40: Válaszolunk hallgatóinknak. 10.55: Zenekari muzsika. 11.49: A Magyar Nyelv Hete. 12.35: Táncze­nei koktél. 13.20: Új falusi króni­ka. 13.40: Népdalkórusok. 14.01: Dalok Budapestről. 14.11: Ezeregy délután. 15.10: Messziről — messzi­re. 15.50: Indulók fúvószenekarra. 16.10: Mozart: Esz-dúr kürtver­seny. 16.30: Énekszóval, muzsiká­val. 17.07: A magunk érdekében, a magunk védelmében. 17.32: Bemu­tatjuk új felvételeinket. 17.59: Eli­sabeth Schwarzkopf és Rudolf Schock operettdalokat énekel. 18.15: Bodnár György könyvszem­léje 19.15: Mindenféle emberek. Karikás Frigyes elbeszélésének rá­dióváltozata. 20.15: Kis magyar néprajz. 20.20: A főszerepben: Giulietta Simionato. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: Az operaközve­títés folytatása. 23.28: Kadosa Pál: Partita. 0.10: virág énekek. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: A Budapesti Madrigálkórus Haydn-műveket énekel. 8.20: Az élő népdal. 8.33: Angol asszony lánya. Részletek Lecocq operettjé­ből. 9.33: Szalai Antal népi zene­kara játszik, Szentendrei Klára nótákat énekel. 10.00: A zene hul­lámhosszán. 11.33: A Szabó család. 12.00: Énekegyüttesek félórája. 12.33: Hangszerszólók. 13.33: Vedd át a dalt! 14.00: Kettőtől négyig ... 16.00: Körkapcsolás bajnoki labda­rúgó-mérkőzésekről. 17.00: ötödik sebesség. 18.00: Figyelmükbe ajánl­juk! 18.10: A hanglemezbolt kön­­­nyűzenei újdonságai. 18.33: Nó­ták. 19.30: Töltsön egy órát ked­venceivel. 20.33: A Magyar Nyelv Hete. 21.43: Gratulálunk! 22.33: Beszélgetés az elmúlásról, II. rész. 23.03: Kellemes pihenést. 3. MŰSOR 14.05: Figaro házassága. Részle­tek Mozart operájából. 15.05: Ma­gyar Irodalmi Arcképcsarnok. 15.23: Schumann: Szimfonikus etű­dök. 16.03: Konyorcsik Ferenc ma­gánzó. Radványi Ervin rádiójáté­ka. 16.48: Mindenki iskolája. 17.12: Táncok gordonkára. 17.20: Kodály Zoltán diákköri zenekari műve. 18.05: tBach-művek. 19.15: Iskola­rádió. 19.33: Dalok. 19.40: Kapcsol­juk a Magyar Tudományos Aka­démia kongresszusi termét. Köz­­­ben kb. 20.20: Külföldi tudósoké sző. Kb. 20.35: Kassák Lajos versei. Kb. 21.40: Dzsesszfelvéte­­lekből. 21.56: A Berlini Filharmo­nikus zenekar hangversenye 1976. évi Luzerni Zenei Heteken.az TELEVÍZIÓ 7.59: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna (ism.). 8.05: Iskolatévé. Orosz nyelv (ált. isk. 5. oszt.). Nemzeti Múzeum. 9.05: Kémia (kö­­zépisk. I. oszt.). Az alkáli fémek és vegyületeik. 9.35: Delta. — Tu­dományos híradó (ism.). 9.50: Co­­lumbo. Magyarul beszélő ameri­kai filmsorozat. A türelmetlen hölgy (ism.). 11.05: Lehet egy kér­déssel több? Vetélkedőműsor (ism.). 11.35: A tenger titkai. Is­meretterjesztő filmsorozat. VI/4. rész: Nautilus. 13.05: Iskolatévé. Orosz nyelv (ism.). 14.30: Minden­ki iskolája. 10. Földrajz. Európa szocialista országai — I. rész. 15.05: 12. Fizika. Az elektromos áram munkája. 15.40: Építsük fel a matematikát! Matematika-to­vábbképzés pedagógusoknak. 5. osztály. — Az algebra előkészítése. 16.38: Hírek. 16.45: Halászat és vadászat. Kanadai rövidfilmsoro­zat. XIII/7. rész: Az ocsigén, az észak-amerikai pisztrángsügér. 17.15: Kuckó. 17.45: Két kisfilm. A Horizont szerkesztőség műsora. — Az öltözködés művészete. NDK kisfilm. — Kezek és gépek művé­szete. Szovjet kisfilm. 18.10: Rek­lámműsor. 18.15: Ludas számítás. Riportműsor. 18.45: Szépen, jól ma­gyarul . . . Az előadás és a szöveg­­értelmezés kapcsolata. 18.55: A Közönségszolgálat tájékoztatója. 19.00: Reklámműsor. 19.10: Esti mese. 19.20: Idősebbek is elkezd­hetik. Tévétorna. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Lángelmék a szigeten. Gyár­fás Miklós tévéjátéka. 21.10: A zöld atombomba. Dokumentum­film. 21.50: Családi kör. Szülők, nevelők magazinja. 22.40: Tv-hír­adó. 3. 2. MŰSOR 18.33: A Magyar Televízió Sza­badegyeteme. A változó élet (ism.). 19.30: Tv-híradó. 20.00: A tenger titkai. Ismeretterjesztő filmsorozat. VI/4. rész: Nautilus (ism.). 20.50: Tv-híradó, 2. 21.10: Reklámújság. 21.15: Egy ember és a többiek. Tévéfilm Kassák Lajos novellá­jából (ism.). Születésének 90. év­fordulója alkalmából. (14 éven fe­lülieknek !) POZSONYI TV 10.50: A „Zernicka” eset. NDK- filim­ ország 16.20: Csehszlovákia—Görög­labdarúgó-mérkőzés. 19.00 és 21.30: Híradó. 20.05: A borz. Mikrokomédia. 20.45: Spartakiadó, 1975. Dokumentumfilm. 22.04­: Hang­verseny. 22.45: Természetfilm. 2. műsor 19.30: Sport a nagyvilágban. 20.30: Az óra nyolcat üt. Francia film. KOSSUTH RADIO 8.27: Harsan a kürtszó! 8.57: Ze­nekari muzsika. 10.50: Iskolarádió. 10.30: Új operalemezeinkből. 11.08: Olvasólámpa. 11.23: De Falla: ver­senymű csembalóra és kamara­­együttesre. 11.40: Don Segundo Sombra. Ricardo Güiraldes argen­tin író regénye folytatásokban, XII. (befejező) rész. 12.35: Meló­diákoktól. Közben 13.15: Munkánk szolgálat. 13.30: A Melódiákoktól folytatása. 13.58: Mindenki Könyv­tára. 14.28: Hajdú Mihály művei­ből. 15.10: Agay Karola énekel. 15.28: Ezeregy délután. 17.07: Ta­nuljunk tanulni! 17.32: Új leme­zeinkből. 18.15: Kritikusok fóru­ma. 19.15: A Rádiószínház bemu­tatója. 20.05: A Magyar Állami Hangversenyzenekar Beethoven hangversenye az Erkel Színház­ban. 21.18: Háttérbeszélgetés. 21.48: Termisz: őszi dalok — miniatű­rök. 22.20: Holnap közvetítjük... 2?.43: Riportműsor. 23.03: Hegyek alján. — Részletek d’Albert ope­rájából. 0.10: Breitner János tánc­dalaiból. A PEST MEGYEI HÍRLAP RTV MELLÉKLETE3 PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Mezők, falvak éneke. 8.20: Tíz perc külpolitika. 8.33: Sláger­múzeum. 9.33: A Magyar Nyelv Hete. 10.00: A zene h­ullámhos­­­szán.. 11.55: Ifjúsági könyvespolc. 12.57: Fúvósesztrád. 12.33: Győri stúdiónk jelentkezik. 12.55: Dvor­­zsák-művek. 13.25: A Magyar Ny­elv Hete. 13.33: Szovjet ifjúsági dalok. 14.00: Rádiónapló. 17.00: Mi, katonafiak ... 18.00: Mindenki is­kolája. 18.33: Hétvégi panoráma. 19.55: Slágerlista. 20.33: Nótacso­kor. 21.30: Örökzöld dallamok. 22.33: Tíz perc külpolitika. 22.43: zenés játékokból. 23.30: Boross Jolán és Domahidy László népdalokat éne­kel, Bige József furulyázik. 3. MŰSOR 14.03: Zenekari muzsika. 16.03: Reinitz Béla arcai. 16.33: Bécs­­ben, Beethoven nyomában, II. 16.59: Ötórai tea. 18.00: A világ­­gazdaság hírei. 18.05: Romantikus kórusmuzsika. 18.22: Britten: Szentivánéji álom. Háromfel­voná­som opera. Közben 19.15: Iskola­rádió 19.33: Az folytatása. Közben operaközvetítés 20.24: Eszme­csere. 20.51: Az operaközvetítés folytatása. 21.49: Új lemezeinkből. , 22.28: Magyar zeneszerzők. TELEVÍZIÓ 1 7.59: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna (ism.). 84­5: Iskolatévé. Földrajz (ált. isk. 8. oszt.). Keres­kedelmünk és közlekedésünk. 9.00: Énekeljünk együtt! Szállj, csak szállj, kisgalamb. 9.05: Környezet­ismeret (ált. isk. 3. oszt.). Dicsősé­ges 133 nap. 9.25: Stop! Közlekedj okosan! 10.05: Élővilág (ált. isk. 5. oszt.). A cserebogár, a n­ázi­­i légy és a keresztespók. 11.05: Tör­ténelem (ált. isk. 8. oszt.). Pots­­damtól Helsinkiig. 12.05: Földrajz (ált. isk. 7. oszt.). A Panama-csa­­­­tornától délre. (Dél-Amerika.) .13.05: Földrajz (ált. isk. 8. oszt.—­­ ism.). 14.00: Énekeljünk együtt! ! (ism.). 14.05: Környezetismeret ! (ism.). 14.23: Stop! (ism.). 14.55:­­ Élővilág (ism.). 13.55: Történelem (ism.). 16.43: Hírek. 16.50: „Egész­ségünkért!” Az Egészségügyi Fel­­világosító Központ műsora. 16.55:­­ Támadás a központi vonat ellen. Magyarul beszélő kubai film. 17.40: Telesport. 18.10: Tévébörze. 18.20: Falujárás. 19.00: Reklámműsor. 19.10: Esti mese. 19.20: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna. 19.30: Tv-híradó. 20.00: ClochmerJe. Ma­gyarul beszélő angol—NSZK tévé­filmsorozat. IV/3. rész: Az épít­mény megdöbbentő sorsa. (16 éven felülieknek!) 20.50: Maszk nélkül. Nicolai Gedda Budapesten. 21.10: Jogi esetek. 2.00: A magy­ar foto­gráfia története. VI.3. rész: Fény­képezés a szabadban. 22.25: Tv­­híradó, 3. 2. műsor 20.00: Ben Johnson: A hallgatag hölgy. Komédia két részben. A győri Kisfaludy Színház előadása, felvételről. (14 éven felülieknek!) 21.15: Közben: Tv-híradó, 2. POZSONYI TV 17.10: Autó-motor revü. 19.00 és 21.30: Híradó. 19.30: Bejegyzések az emlékkönyvbe. Tv-játék. 2. műsor 18.20: Tudomány-technika vilá­ga. 19.30: Zbrojovka Brno—Racing Marlines kosárlabda KEK-mérkő­­zés, 21.00: Ballada, Angol tv-film. KOSSUTH RÁDIÓ 8.27: Rügyek é­s virágok a mik­roszkóp alatt. 8.37: Kentner Lajos és a Magyar vonósnégyes lemezei­ből. 9.34: Engyeim, bengyem . .. 9.53: Ibert: Játék. 10.05: Iskolará­­dió. 10.35: Kassák Lajos versei. 10.40: Weber: A bűvös vadász.— A III. felvonás fináléja. 11.00: A Magyar Nyelv Hete. 11.45: Magyar énekkarok felvételeiből. 12.35: Tánczenei koktél. 13.29: Magyari Imre népi zenekara játszik, Kiss Ká­roly nótákat énekel. 13.52: Fák­lyavivők — XII. rész. 14.25: „Nyit­­nikék.” — Kisiskolások műsora. 15.10: Egy dél-alföldi nótafa. 13.30: Polkák fúvószenekarra. 15.38: Beethoven műveltségi verseny. 16.05: Húszas stúdió. 17.07: Bee­thoven: B-dúr zongoraverseny. 17.39: Katedra. — Pedagógusok to­vábbképző tanfolyama. 18.00: Gra­­bócz Miklós népdalfeldolgozásai­ból. 19.15: Rose Marie: Részletek Frimi operettjéből. 19.35: Kapcsol­juk a Zeneakadémia nagytermét. A Magyar Rádió és Televízió szim­fonikus zenekarának és énekka­rának hangversenye az ifjúság­nak. Közben kb. 20.40: Láttuk, hallottuk. Kb. 21.00: Az orató­rium közvetítésének folytatása. Kb. 22.20: Tíz perc külpolitika. Kb. 22.30: Dzsesszf­elvételekből. 23.20: Magyar előadóművészek Ho­negger felvételeiből. 0.10: Könnyű­zene — hangszerszólók. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Vincze Ottó operettjeiből. 8.33: Nóták. 9.15: Műemléképületek és hajók védelme. 9.33: Táncdalok Berlinből. 10.00: A zene hullám­hosszán. 11.50: Felépült a házunk. 12.03: Dzsesszfelvételekből. 12.33: A fegyverkovács. Részletek Kortzing operájából. 13.15: A nappal szüle­tése. Mai görög költők versei. 13.33: Tavaszi madrigál. 14.00: Ket­tőtől ötig ... 17.00: Ötödik sebes­ség. 18.03: Mindenki Iskolája. 18.33: Szimfonikus könnyűzene. 19.30: 3­3. 20.CO: Jónás Mátyás néps­zkra játszik. 20.33: Falusi esték. 21.31: A Rádió Dalszínháza. János vitéz. Közben 23.22: őszi rigódal. Áprily Lajos versei. 23.30: A Já­nos vitéz című daljáték folyta­tása. 3. MŰSOR 14.05: Olasz muzsika. 15.00: Ze­nekari muzsika. 17.00: Az 1976. évi Newport dzsesszfesztivál felvéte­leiből. Bill Evans triója játszik. 17.30: Visszapillantás. 1947—1977. 18.05: Rádióhangversenyekről. 18.35: Haydn-művek. 19.15: Iskolarádió. 19.33: Az esszéírás mesterei. 20.03: Bach-művek csembalón. 20.50: Don Carlos. Részletek Verdi ope­rájából. 21.42: A Tátrai vonós­négyes hangversenye a Zeneaka­démia nagytermében. TELEVÍZIÓ 9.23: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna (ism.). 9.30: Lottósorso­lás. Helyszíni közvetítés a lottó 12. heti számhúzásáról. 10.00: Kuc­kó (ism.). 12.05: Iskolatévé. Fran­cia nyelv (középisk. III. oszt.). En Francais. Sur le tóit. 12.25: Osztályfőnöki óra (középisk. Il­m­. oszt.). Honvédelmi ismeretek. Haditechnikai ismeretek. 15.55: Is­kolatévé. Irány az egyetem! Elő­készítő a felsőfokú felvételi vizs­gákra. Térgeometria ----- II. rész. 16.38: Hírek. 16.45: „Sík mezőben hármas út”. Mesevetélkedő kisdo­bosoknak. 17.20: Reklámműsor. 17.25: Természetbarát. A Telesport turisztikai magazinja. 17.45: öt perc meteorológia. 17.50: Quinti­­por és Titanilla. Portréfilm Ván­­tus Istvánról. A Szegedi Körzeti Stúdió műsora. 18.20: Reklámmű­sor. 18.25: Mindenki közlekedik... 18.40: Megújulás (3.). Mire költünk 45 milliárdot? 19.05: Reklámműsor. 19.10: Esti mese. 19.20: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Ki mit tud? II. középdöntő. Közvetítés a Pataky István Művelődési Házból. 22.30: Delta. Tudományos híradó, 23.10: Tv-híradó, 3. 2. MŰSOR 20.00: Hans Frank naplójából. Lengyel dokumentumfilm. 21.20: Tv-híradó, 2. 21.40: Vezényel a szerző. Aram Hacsaturján hang­­versenye a Magyar Televízió IV. stúdiójában. A Zene, zene, zene ... hangversenymelléklete. POZSONYI TV 16.30: A borzalom napjai. Angol dokumentumfilm. 19.00 és 21.30: Híradó. 19.30: Szórakoztató műsor. 20.15: Albérlők. Tv-játék. 22.15: Az utolsó pohárkával. Tv-játék. 2. műsor 16.26: Dalok. 17.15: Bohóckarne­vál. Szovjet film. 22.10: Kalapos hegy. Krimi. 23.00: Áriák. KOSSUTH RADIO 8.27: Balázs Árpád: Négy őszi vázlat. 8.35: Lányok, asszonyok. 9.00: Bartha Alfonz és Birkás Li­lián énekel. 9.30: A Magyar Nyelv Hete. 10.03: Zenekari muzsika. 11.09: Rádiószínház. 12.20: Zenei anyanyelvünk. 12.30: Magyarán szólva... 12.45: Melódiakoktél. Közben: 33.30: Lajosmizsei válto­zások. 14.05: Bemutatjuk új Eter­­na-lemezünket. 14.25: Milliárdok a ház körül. 14.55: Új Zenei Újság. 15.30: Az Omega együttes műsorá­ból. 16.00: 168 óra. 17.30: Az Ál­lami Népi Együttes felvételeiből. 18.40: Sporthírek. 18.45: Bemutat­juk új felvételeinket. 19.13: Bee­­thoven-művek a szerző halálának 150. évfordulóján. 20.54: A Magyar Rádió Karinthy Színpada. 22.30: A beat kedvelőinek. 23.15: Werber: Részletek Massenet operájából. 0.10: Melódiakoktél.­ ­ PETŐFI RÁDIÓ 8.20: Tíz perc külpolitika. 8.33: Tánczene Varsóból. 9.15: Válaszo­lunk hallgatóinknak. 9.33: Heti­lapszemle. 9.38: A Volgai Állami I Orosz Népi Kórus orosz népdalo­­­­kat énekel. 10.00: Szombat délelőtt. , 12.00: Jáger Balázs János gor­­donkázik. 12.33: Dohnányi művei­ből. 13.33: Zsolnai Hédi énekel. 14.00: Napraforgó. 15.00: Cigányda­lok, csárdások. 15.25: Orvosi ta­nácsok. 15.33: Versek világa. 15.50: Három a kislány. Részletek Schu­bert—Berté dal­játékából. 16.33: Ötórai tea. 17.30: Közkívánat­ra. 18.33: A Herceg farmer­­nadrágot visel. Részletek Bart filmzenéjéből. 18.43: A Molitor ház. Bíró Lajos regénye rádióra alkal­mazva. 19.58: A Rádió Dalszínhá­za. 22.33: Beethoven: B-dúr zon­goraverseny. 23.02: A Francia Rá­dió madrigálkórusa Arma Pál nép­dalfeldolgozásaiból énekel, vezé­nyel: Jean Paul Kreder. 23.15: Slágermúzeum. 3. MŰSOR 8.08: Zenekari muzsika. 10.05: Világhírű szólisták lemezeiből. 10.21: Händel: Julius Caesar. Há­­romfelvonásos opera. Közben: 13.43: Egy pálya vonzásában. 14.05: Az operaközvetítés folytatása. 15.20: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót. Kb. 16.03: Közös vagyon. 16.55: Kassák Lajos versei. 17.00: Szimfonikus zene. 18.50: Nikola Gjuzelev énekel. 19.33: Tip-top pa­rádé. 20.03: Dokumentumműsorok és dokumentumjátékok szemléje. 20.38: Madrigálok. 21.09: Hangfel­vételek felsőfokon. 21.54: Kama­razene. TELEVÍZIÓ 8.29: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna (ism.). 8.35: Természet­­barát. A Telesport turisztikai ma­gazinja (ism.). 8.55: Mindenki köz­lekedik .. . (ism.). 9.10: Már min­dent tudsz? Kisdobosok műsora, (ism.). 9.35: Róma 1870: Magyarul beszélő olasz film (ism.). 11.30: Já­ték a betűkkel (ism.). 11.55: Szín­házi album (ism.). 14.12: Idesüss! Ajánlóműsor gyerekeknek. 14.40: Hírek. 14.45: Vitézek. Magyarul be­szélő spanyol filmsorozat, xni/2. rész: Légy mindörökre átkozott! 15.10: Ki mit tud? Gyermekbáb­­kategória. Közvetítés a Pataky István Művelődési Házból, felvé­telről. 16.30: Új szabályok a foci­ban? Riportfilm a Monte-Carló-i ifjúsági labdarúgótornáról. 17.05: Reklámműsor. 17.10: Az író színháza? A rendező színháza? Riportfilm­ a Nemzetközi Szín­házi Intézet budapesti konfe­renciájáról. 17.30: Visszatekintés. Televízió SÍK MEZŐBEN HÁRMAS ÜT... Mesevetélkedő kisdobosoknak. A mesebeli szegénylegények, vagy királyfiak, amikor bejártak már hetedhét országot, kiálltak het­venhét próbát, hetednap reggelén ki tudják szabadítani a király­lányt. Igenám — de nem mindig. Például ebben a mesében sem. A legény ott áll a palota kapujá­ban, s a varázslat nem­ engedi meg, hogy belépjen. Gyerekeket hív segítségül. A Nap (Lila is­­k­ola), a Hold (Ilku Pál iskola) és a Csillag (Irányi utcai iskola) csa­pata állja ki az elkövetkező pró­bákat a legény helyett. Adás: péntek, március 25., 1. műsor: 16.45. Rádió SZÁMADÁS MAGUNK­RÓL Perjés Klára és Búzás An­dor műsora. Napjainkban nemcsak a mezőgazdasági szö­vetkezetek, hanem az évente tartott zárszámadások is meg­­emberesedtek. Hozzáértő, okos felszólalások értékelik az el­múlt év eredményeit, és az idén először tárgyalták a kö­vetkező év, évek terveit is. Ma már valóban közös üggyé vált mindkettő. A Túrán és Bajnán tartott zárszámadás a kerete a műsornak, melyben vezetők, technikusok, szak­munkások, egyszóval osz­­tagok adnak számot önmaguk­ról, gondolkodásmódjuk, tet­teik felnőtté válásáról. Adás: péntek, március 25., Petőfi rádió: 20.33. Televízió A ZÖLD ATOMBOMBA Riport-dokumentumfilm. Már ma is, de különösen a következő évtizedben egyre nagyobb gondot jelent az emberek élelmiszerrel történő ellátása. Mivel azok a források csak nehezen bővíthe­­tők, amelyek az életet jelentő fe­hérjéket előállítják, és a bővítés semmiképpen sem áll arányban a várható demográfiai robbanással. Egy magyar találmány: a Vepex eljárással közvetlenül a­­ zöld nö­vényből is lehet fehérjét nyerni. Ez a megoldás jelentősen segíthet a gondokon. A film nemcsak er­ről a problémáról és lehetőség­ről szól, hanem arról is, hogy milyen viszontagságokon ment ke­resztül ez a találmány, a bürok­rácia milyen útvesztőjén kellett átküzdenie magát a feltalálónak ahhoz, hogy ma már o­rszágosan támogatott és elfogadott legyen a megoldása. Adásidő: március 23. szerda, első műsor: 21.10.

Next