Pest Megyi Hírlap, 1977. május (21. évfolyam, 101-126. szám)
1977-05-01 / 101. szám
Munka, brigád Ágazati kiváló lett a Torziós Május elsején a nemzetközi munkásosztályt, a munkásszolidaritást, a munkát ünnepeljük. A munkát? Az alkotó, teremtő, a világot átformáló, tehát önmagát változtató embert. A krónikás ilyenkor előszeretettel megy a műhelyekbe. A munkáról, a munka világáról, a dolgozó emberről ír. Én is elmentem egy műhelybe, A gépgyár egyik üzemébe. Itt dolgozik az ágazat kiválója címmel kitüntetett D—566-os Torziós brigád. Nevük onnan adódik, hogy torziós csöveket, rúgókat gyártanak. Ugyanazok és változók Magam is dolgoztam brigádban, hozzánk is jöttek újságírók. Gondosan följegyezték, hány kitüntetésünk van, hogyan kulturálódunk, tanulunk. Brigádunk vezetője fejből sorolta. Megmutattuk a brigádnaplót, vigyorogva, szellemeseket mondogatva, beálltunk a a gép elé fotózáshoz. Aztán folytattuk a munkát. Néhány nap múlva megjelent a cikk, gondosan kinyírtuk és beragasztottuk a brigádnaplóba. Arcmásunk rámerevedett egy papírlapra, amit mondtunk magunkról, viszontláttuk nyomtatott sorokban. Mi voltunk és mégsem. A valóságban mások voltunk: többek és kevesebbek, jobbak és rosszabbak. Napról napra ugyanazok, nap-nap után változók. A munka sokrétű kifejezés. Nemcsak körülhatárol, elhatárolt. Kizár. Május elsején, a munka ünnepén a kétkezű munkára helyezzük a súlyt. Mai szóval: a fizikai munkára. A tanulás, szórakozás, művelődés élesen elhatárolódik tőle. Elhatároljuk. Pedig mindennek köze van a munkához. A munka teremtette emberhez. Döcögve jutottunk túl az első mondatokon. A brigádvezető már az öltözőben volt, érte mentek. Az üvegkalitkában — a művezető irodájában — ülő fiatalasszony kíváncsiskodott. Mire én is. Brigádtag — tudtam meg. — Hát akkor mondjon valamit erről a híres brigádról. — Ketten vagyunk benne nők. A férfiak igen tisztelettudóak, nőnapkor sosem feledkeznek meg rólunk. — Na és mit szoktak csinálni? — Voltunk rózsakiállításon. Hogy hol, azt már az időközben visszaérkezett művezető mondta meg. Kisvártatva megjött a brigadéros is. Ám nem sok ideje volt, sietett a szegedi vonatra. Gyorsan elsorolta kitüntetéseit, volt az ágazati brigádvezetői tanácskozáson, ott kapta meg a Haza Szolgálatáért ezüst fokozatát. Aztán elment. Maradtunk a helyettesével meg a művezetővel. Jó néhány percet még a felsorolással töltöttünk: mikor alakultak (69-ben), hányan vannak (16-an), mennyi a törzstag (12), milyen a kor szerinti megoszlás (30—40 közöttiek), a szakmunkás—betanított arány (15:1), a szakképzettség (esztergályos, csiszoló, lakatos). Korábbi legnagyobb elismerésük a vállalat kiváló brigádja. Egyéni helyett közös — Miért jó a brigádjuk, kérdem Szabó Árpádtól, a helyettestől. — Amikor a brigádok létrejöttek, az egyéni versenyt a közös váltotta fel. Ez minőségi változás. Nálunk a munkadarabok súlyosak, tonnákat emelünk naponta. Egymás segítése nélkül létezni sem tudnánk. Az anyagellátásba olykor-olykor hiba csúszik, akkor a havi terv teljesítéséért összefogunk. Zárt ciklusban vagyunk, ha mindenki csak magával törődne, csak magának dolgozna — könnyen fölborulhatna a terv. Ez a brigád? Ennyi a brigád? A munkaügyi osztályon minden adat akkurátusan föl van jegyezve. A brigád életéről minden, ami mérhető, kiszámítható, forintosítható. Hány százalékra teljesítették a tervet, hány darabot készítettek exportra, mennyit túlóráztak, mennyi társadalmi munkát végeztek. Ki milyen szemináriumra jár, ki mit tanul, hol képezi magát. Csima Lajos, művezető: — Minden hónap elején megbeszélik az előző havi teljesítményt, az új feladatokat. Mindenki elmondja javaslatát; a jó ötleteket megfogadjuk és hasznosítjuk. Nincs szó arról, hogy munkánkon ne lehetne javítani. Selejtszázalékunk ugyan a műhelyátlag alatt van, de a minőség lehetne még jobb, miként a szervezés is. Mikor kell odamenni ? A brigád legidősebb tagja is fiatalember: a 43 éves Szabó Árpád. Milyen az együttműködés a még fiatalabbakkal. Átadják-e tapasztalataikat, évek hosszú során felgyülemlett szaktudásukat ? — kérdem tőle. — Van néhány barátom a brigádban. Igaz, ez régebbi dolog, mint a brigád, de a fiatalabbakkal is nagyon jól megvagyunk. Hiába, az idő múlik, néha megesik, hogyha valami nehezebbet kell cipelni, az ifjú eggyel, kettővel többet dob a vállára, hogy tehermentesítse Árpi bácsit... A segítésnél nagyon tapintatosnak kell lenni. Régen rossz, ha az idősebb jogán akarom rájuk tukmálni véleményemet. Akkor kell odamenni, ha hívják az embert. — Még akkor is, rosszul csinál valamit,ha látja. — Azt nem nézem el, hogy kínlódjanak. Egyetlen szemvillanásból érzem, mikor kell odamenni. Sok mozzanatot lehetne még fölsorolni az összeforrottság, összhang bizonyítására. Meditálhatnánk arról, hogy a közösség olajozott összmunkájában mennyi a zárt ciklusból következő szükségszerűség, mennyi a kölcsönös bizalom, segíteni akarás. Egyszóval az, ami abból ered, mert szocialista brigádnak vallják magukat. Ilyen momentumok árnyalnák a képet, de nem módosítanák. A gyengébb oldal És most kellene rátérnünk a hármas jelszó két másik ágára. Az életmódra, a tanulásra, kulturálódásra, művelődésre. Sorolhatnánk a tényeket: hogyan segítik azt a társukat, aki iskolába jár vagy szakmunkástanfolyamra. Még ha nem tartozik is a brigádba. Mikor, kinek segítettek, házat, építeni, szó eshetne a színházbérletről. De ez sem homályosíthatná el, hogy a művelődés, kulturálódás gyengébb oldaluk, mint a munka. Legyünk azonban realisták. Nyolc órai nehéz fizikai munka, a gyakori túlórázás után, kinek van kedve és ereje ilyesmihez. Ezért esett több szó a munkáról, nem pedig azért, mert május elsején arról illik írni. K—P A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA IV. ÉVFOLYAM, 101. SZÁM 1977. MÁJUS 1., VASÁRNAP A népművészet mestere Kincs van a kezében—közkincs Szaszkó József, a citerás, gyerekeket tanít hangszerén Túrán, a piactér szomszédságában, az orvosi rendelő és a templom között van egy ház, amelyik gondozott, tisztára söpört, virágos udvarával messziről hírül adja a helyieknek és a távolból érkezőknek: nem mindennapi ember a lakója. A nagy ház, a főépület mellett itt is megtalálható a nyári konyha, de ez kiegészül egy műhellyel. Ebből műhelyből egyszer kopácsolás, a máskor citerapengetés hallatszik a térre. A most született A sima betonjárdát virágok övezik. Nyílik a kora tavaszi árvácska, bimbóit bontogatja a pünkösdi rózsa és integet az érkezőnek a kipattanó lila és fehérorgona-bokrok sora. Nem kell útbaigazítás senkitől, kis ház, a nyári konyha felől a citera hangját hozza felém, a most éppen nyarat ígérő langyos szellő. Szaszkó József, a népművészet mestere citerát készít. Illedelmesen köszöntöm, elnézést kérek az alkalmatlankodásért. Helyet csinál számomra a suszterszéken, s közben pengeti a kezében levő hangszert. A citera húrjai visszhangozzák a déli harangszó bimbamját. Vizsgálgatom Szaszkó József arcát, amint ráhajol most született gyermekére, az új citerára, amit a MÁV-kórház igazgató főorvosának készített. A hangszer testén túrás hímzésekre emlékeztető égetett virágkoszorú fut végig, s rajta a felirat: ki készítette. — 1908-ban születtem. Citerázni az első világháború idejét kezdtem. Már az apám is pengette a hangszert, s amikor eszméltem, én is megismerkedtem vele. Játszottam a citerában — így hívták a gyermekmulatságokat. Leginkább a hadbavonultak asszonyai adták ide tisztaszobáikat mulatságainkra. Aztán az ivóban. Ez a kamaszkodó fiatalok bálja volt. Játszottam hétköznap estéken és vasárnap délutánokon, apám háza előtt a kispadon, a szomszédok és járókelők szórakoztatására, meg a magam gyönyörűségére. gyelje csak ezt a zengést!Fimegpendíti a citera húrjait, s a hangok betöltik a kicsiny műhelyt, de mintha szűk volna számukra a tér, kitörnek a zárt ablakon, és lassan elhalkulnak a virágos udvaron. A felszabadulás után Muharay Elemér, Széll Jenő, Tímár György, Sárosi Bálint és sokan mások meghallgatták muzsikámat. Mindannyian állították, kincs van a kezemben. No, mondtam magamnak, ha kincs, hát legyen közkincs. Ettől kezdve aztán nem múlt el a faluban egyetlen összejövetel sem, ahol ne citeráztam volna. Játszottam május elsején, november 7-én, és minden olyan alkalommal, amikor a túrás emberek összejöttek. Sok hívet később kezdtek felfedezni. Jöttek a faluba angolok, kíváncsiak voltak rá, mit tud Szaszkó Józsi. Jöttek szovjetek, franciák, németek, svédek — a jó isten tudja, hányféle náció; egy biztos, engem valamennyi hallani akart. Később már engem vittek a hangszerrel együtt. Bejártam az országot. Sok hívet szerzett az én citerám a népdalnak. Mert ennek a húrjain más dallam még nem csendült fel. Ha elfogytak a túrás népdalok, Galga-völgy gazdag népdalkinncséhez fordultam. Életem legnagyobb öröme a munka. Ma már nyugdíjas vagyok, azelőtt önálló cipész kismaros voltam. Suszternak sem voltam akármilyen, Túrótól Iskola, Hévízgyörkön A napokban újra nagy öröm ért. Meghívtak a hévízgyörkiek, művelődési házukban vezessek citeraiskolát. Már találkoztam a szülőkkel meg a gyerekekkel is. A művelődési ház vezetői szülői értekezletet hívtak össze a kedvemért, itt beszélhettem meg az édesanyákkal és édesapákkal, hogyan is akarom azt az iskolát csinálni. Jólesett a bizalom, ezért a bizalomért sokat akarok adni. Hogy mi a sok? Az igazi népdal a legtöbb. És én ezt szolgálom a hangszeremmel. Harminc gyereket bíztak rám. Olyan citerazenekar lesz ezekből a tízéves gyerekekből, azt mindenki meghallgathatja! Egy fél év kell hozzá. Szaszkó Józsefnek, a népművészet mesterének lesznek utódai. Citerázó utódai. Mit szól hozzá? — kérdi, s újra penget. Én hiszek Szaszkó Józsefben és muzsikájában. Hiszek abban, amit látok: ráhajol a citerájára, féltve, őrizve a hangszert, a népdalt, a kincset, ami az ő kezében volt és van, s amit most megpróbál átadni harminc hévízgyörki tizenévesnek. F. M. Háromnegyed milliárd forint sorsa A város legfontosabb beruházásai Még az év elején döntött úgy a városi párt-végrehajtóbizottság, hogy a legfontosabb beruházásokról a tanács elnöke kéthavonként számoljon be. Az első jelentésre a héten került sor. Benedek János tájékoztatója után a helyszínen győződött meg a munkák menetéről, állásáról a testület. Megnézték a Szabadság téri lakótelepet, a befejezéséhez közeledő kastélyparki óvodát és alsóparki bölcsődét; a körutat a János utcai építkezésen fejezték be. Az együttműködés lehetne jobb... Gödöllő ebben az ötéves tervben 710 millió forintot költhet különböző létesítményekre. Ezek közül a művelődési otthon, a tanácsház és a lakásépítkezés a legjelentősebb. A művelődési házról megtudtuk, hogy az alapozási tervek július végére, augusztus elejére elkészülnek, s nyomban megkezdődhet az alapozás. Mlég nem dőlt el, cölöp- vagy résalapozás. Ha minden az elképzelések szerint történik, 1978 első felére meglesz a mostani ciklusra tervezett óvodai és bölcsődei helyek száma. Valószínűleg a jövő hónapban megalakul a szennyvíztársulat; az intézényektől sorra érkeznek a belépési nyilatkozatok. A lakásépítkezéssel kapcsolatosan a tanács elnöke megjegyezte, az érdekelt vállalatok által tavaly megkötött szocialista együttműködési szerződés nem érvényesül tökéletesen. Végleges, hogy a Szabadság téri HÉV-megállót nem helyezik át az étterem előtti részre. A rövid helyzetjelentés után a végrehajtó bizottság tagjai felkerekedtek, hogy saját szemükkel győződjenek meg arról, miként is haladnak a beruházások kivitelezésével. Első útjuk, a pártszékházzal szomszédos Szabadság téri lakótelepre vezetett. Mintha a gép is tudná Feldúlt, terület fogadott , akár a csatatér. Az építők értesülhettek a vizitről, szaporán járt a kezük. Dübörgés, zakatolás, pufogás, motorzúgás. Mintha a gép is tudta volna, milyen testület tisztelte meg: dühösen, hatalmas erővel sújtott le, tépte, marta, harapta a földet az árokásó. Villámgyorsan mélyült, szélesedett nyomában a gödör. Melege lett a lapátnyélnek is, amint igen gyors ütemben forgott a munkások kezében. Hamarosan a társaságnak is melege lett. Az IK-jelű épület előtt kalauzunk, a beruházási vállalat műszaki ellenőre éppen azt magyarázta, a kész lakásokat azért nem adhatják át, mert a mélyépítő vállalat nem készült még el a közművekkel. Lett erre haddelhadd. A megbélyegzett vállalat képviselője sem kímélte hangszálait. A pártbizottság titkára csendesítette őket, nem teljes sikerrel. Egyszer-egyszer még összetorlódtak a hanghullámok. A tényen mindez nem változtat: a lakásokat tavaly novemberben kellett volna átadni. Még ha helytálló is a műszaki ellenőr állítása, a lakásokba beköltözni most sem lehet, mert megközelíthetetlenek. A párt-végrehajtó bizottság mindenre elszánt tagjai átkelve a süppedős agyagdombon, belülről is megnézték a lakásokat. Azt hiszem, a kivitelezés nem rosszabb, mint másuU. De lehetne jobb. Váltig csodálkozom, hogyha már megvan az anyag, a szőnyegpadló, a festék, a különböző berendezési tárgyak, miért nem lehet azokat úgy odatenni, hogy ragyogjanak. Több szív, nagyobb lelkiismeret kellene hozzá. Vagy több szaktudás? Ha már arra jártunk, megnéztük a sok szóbeszédre okot adó alagutat. A kürtő fölé rakott deszkák résein pillantottunk alá a feneketlen mélységbe, amely bizonyára nem feneketlen, csak a sötétség miatt véltük annak. Bagig, a távoli jászsági falvakig minden menyasszonynak én készítettem a lakodalmas csizmát. Fekete lakk volt a szára, szattyánbőr a feje, s muzsikált, csikorgott a talpa, messziről hírül adta mindenkinek, nem akárki közeledik, sétál a főutcán végig. Dallama volt a csizma csikorgásának is. Arra bizony felébredtek a legények. Talán akkor voltam a legbologabb, amikor mellemre tűzte a népművészet mestere kitüntetést. Nem egyedül nekem szólt az, hanem az akkori túrás népi együttesnek is. Csodálatos együttes volt ez. A Kossuth-díjas Kovács László vezette, aki olyan fiatalon meghalt. Ekkor már egész zenekarom volt... Múltak az évek ... Sokan kidőltek, elfáradtak. Én maradtam, s maradt a citerám is, meg a kaptafáim is. Ezért vagyok ma is boldog. Pengeti a hangszert, s büszkeséggel mondja: — Meghallgatott engem Bartók is. Sok más mellett ezt játszottam a nagy tudós zeneszerzőnek: Szántani kék, tavasz vagyon . Értek csalódások is. Salgótarjánban egy versenyen alaposan lepontoztak. Azt mondtam, soha nem veszek hangszert a kezembe. Napokig nem muzsikáltam. Senki, még a feleségem se tudta, mi történt velem. Aztán győzött bennem a muzsika szeretete, meg Kiuharay Elemér mondása. ..Kincs van a kezemben”. Ha pedig van, akkor az nemcsak az enyém. És ismét játszani kezdtem. Most az bánt egy kicsit, hogy valahogy kevesebbet törődnek velünk, népművészekkel. 15— 20 évvel ezelőtt alig fértek el nálam a Zenekadémiáról, Tudományos Akadémiáról, az a akkor még Népművészeti Intézettől érkezett vendégek. Most hónapokig a kutya sem néz felém. K—P Serényen dolgoztak a kastélyparkban is. A kerítésen kívül és a kerítésen belül. Kint a járdát betonozták, bent a készülő óvoda belső munkálatait végezték. Szép környezetben lesznek itt a gyerekek. Ha majd beköltözhetnek. A szakember szerint, a kastélyparki óvoda, a laikus szem úgy véli, az alsóparki bölcsőde van előrehaladottabb állapotban. Annyi bizonyos, az utóbbi masszívabb, tetszetősebb épület benyomását kelti. A határidők nem tarthatók Következett a János utca. Két-három emeletes ház épül itt, „egyiptomi” módszerrel, ahogy az építkezés egyik vezetője mondta. Mint a fecskék: téglát téglára. Az F-jelűn — 30 lakásos — az utolsó simítások folynak. Mindkét épületben — a másik 42 lakásos — egy-, másfél szobás lakások vannak, úgynevezett csökkentett komfortúak. Nincs központi fűtés. Mindenütt, minden építménnyel kapcsolatban elhangzottak határidők. Szándékosan nem írtam le egyet sem. Az épületek állapotából és a beszélgetésekből ítélve, úgy tűnik, a legtöbb nem tartható. Összbenyomásom: az építkezések húzódnak. Mindegyik fél védekezik, mindegyik védekezésnek van alapja. Azon ez nem változtat, hogy a késés drágítja a beruházást. S tudjuk, hogy ez a mi zsebünkre megy. Épül a Szabadság téri lakótelep tömbfűtőműve Ifj. Fekete József felvétele