Pest Megyi Hírlap, 1977. május (21. évfolyam, 101-126. szám)

1977-05-05 / 104. szám

A közös erőfeszítés eredményeként javult az egészségügyi ellátás Minisztériumi vizsgálatot tárgyalt meg a megyei tanács végrehajtó bizottsága Az Egészségügyi Miniszté­rium 1976 októberében és no­vemberében széles körű, az egészségügy egészére kiterje­dő vizsgálatot tartott Pest megyében. A vizsgálat ered­ményét, összefoglaló megálla­pításait a Pest megyei Ta­nács végrehajtó bizottsága teg­nap délelőtti ülésén megvitat­ta és meghatározta a további teendőket. A végrehajtó bi­zottság ülésén megjelent dr. Zsögön Éva, az Egészségügyi Minisztérium államtitkára. Mindazok, akik a vizsgála­tot folytatták, mind pedig a tanács vb tagjai hangsúlyoz­ták: ha csak a két utóbbi öt­éves tervciklusra tekintenek vissza, akkor is megállapít­ható, hogy a megye egészség­ügye nehéz, elmaradott hely­zetből indult. Éppen ezért — hangzott az egészségügyi vizs­gálat jelentése is — a ne­hézségek mellett elismerést érdemelnek azok, akik erőfe­szítéssel, felelősséggel dina­mikus fejlődést bontakoztat­tak ki. Pest megye egészségügyi ellátásának gondjait a megye speciális helyzete határozza meg. A megyei kórház a fő­városban tölti be hivatását és nem tudja döntően befolyásol­ni a megyei lakosok egészség­ügyét. Jó példa Kistarcsa A két új — váci és ceglédi — kórház felépítése és elis­merésre érdemes működése új lehetőséget teremtett a gyó­gyításban. Másrészt a területi ellátás jól kidolgozott szer­vezési, irányítási és ellenőr­zési rendszerével sokat­­ se­gített a korábbi nehézségek enyhítésében. A fejlődést biz­tosítja a kistarcsai kórház fel­építése. Az Egészségügyi Mi­nisztérium országosan is pél­damutatónak ítélte azt az ös­­­szefogást, tervszerűséget, amely a kórházépítkezést jel­lemzi. A megye egészségügyi tevékenységére — mint vizsgálat összefoglalta — egé­­­szében a tervszerűség, a lehe­tőségek maximális kihaszná­lása a jellemző. A jó kának mindenekelőtt az van­az alapja, hogy a megyei pártbi­zottság és a megyei tanács ve­zetői nagy hozzáértéssel és akarással támogatják az egész­ségügyi ellátás javítását. En­nek tudható be a többi kö­zött az is, hogy az etikai helyzet nemcsak javult, meg­felelő a megyében. Az orvosi és az egészség­­ügyi középkáder-ellátás a me­gye legtöbb helységében meg­oldott, az illetékesek sok gon­dot fordítanak a káderután­pótlásra, a fluktuáció meg­akadályozására, a káderkép­zésre. Négy-öt évenként min­den orvosnak lehetősége van részt venni az Orvos­tudo­mányi Kutató Intézet to­vábbképzésén. E­mellett lehetőségek is biztosítják más szakmai továbbképzést. Ugyan­a­ez elmondható a gyógyszeré­szek képzésére is. A közép­fokú egészségügyi szakembe­rek képzése szakközépisko­lákban, szakiskolákban tör­ténik, de mód van a munka melletti tanulásra is. Korszerűtlen körülmények között Az eredmények között tart­ható számon a kórház-rende­lőintézeti egység kialakítása. A gödöllői és a szentendrei rendelőintézetek működése lé­nyeges előrelépést jelentett az egészségügy számára. A Pest megyei, a váci, a ceglédi, a dunakeszi rendelőintézetek korszerűtlen körülmények kö­zött működnek, mégis igye­keznek betölteni hivatásukat — helyzetükön a megyei ta­nács mielőbb változtatni kí­ván. A megye üzemegészségügyi ellátását is jónak ítélték. Oly­kor szakemberhiány gátolja az egyenletes munkát, ennek ellenére tevékenységük jól szolgálja a dolgozók egész­ségügyét. A KÖJÁL tevé­kenységét szintén elismer­ték, noha, meglehetősen mos­toha körülmények, feltételek között dolgozik és kádergon­dokkal is küzd. 1966-ban, ti­zenegy évvel ezelőtt határoz­ta el a tanács-vb az új KÖ­­JÁL-székház (laboratórium, munkahelyek) felépítését, de építési kapacitás hiányában sajnos, még mindig csak az alapozásnál tartanak, s leg­feljebb 1979-ben költözhet majd új, a munkára alapvető hatást gyakorló otthonába a KÖJÁL. Részletesen elemezték a vb tagjai a megye fekvőbeteg­­ellátását. Jelenleg is a fővá­rosi kórházakban biztosított ágyak enyhítenek a gondjain. A kistarcsai­ megye kór­ház felépítése után sem mond­hat le a megye ezekről az ágyakról, s ebben az Egész­ségügyi Minisztérium is tá­mogatja. Erre annál inkább szükség van, mert pl. a ceg­lédi korszerű kórházban tíz­ezer lakosra csak nyolc ágy jut, a váci kórházban tíz. Ezek a számok mindennél vi­lágosabban mutatják, milyen súlyos gondokkal küzd a me­gye. A kórházak közül jelen­leg a Semmelweis Kórház dol­gozik a legnagyobb gók közepette. Rossz nehézsé­elhe­lyezése, korszerűtlen ellátá­sa ellenére is megállapítható azonban, hogy betegellátása magas színvonalú. Sok gon­dot jelent a nagykőrösi kór­ház ügye is, ahol a kórház­­rendelőintézet korszerűtlen körülmények között és állan­dó orvoshiánnyal küszködve végzi feladatát. A fővárossal közösen Mind az Egészségügyi Mi­nisztérium, mind a tanács vb értékelte a megyei szak­gyógyászat, valamint a beteg­ségmegelőzés helyzetét. Több­ségében elismerték a szak­ágazatok fejlődését, így a töb­bi között az ideg-elmeellátás javulását, vagy a tüdőgondo­­zás színvonalának emelkedé­sét, különösen az orvosok ma­gas képzettségét, szaktudását méltatták , ugyanakkor azonban néhány terület elma­radottságára is utaltak, így a többi között sürgős megol­dásra vár az onkológiai ellá­tás, amely a megyék között jelenleg utolsó helyen áll. A fertőzőbeteg-ellátást is csak a fővárossal együtt tudja bizto­sítani a megye, akárcsak a bőrbetegség gyógyítását. Az anya-, gyermek- és ifjú­ságvédelmi munkával foglalkozott a végrehajtó külön bi­zottság. Nehezíti a szintű irányítást az a megyei tény, hogy az illetékes megyei gyer­mekgyógyász főorvos hosszú ideje beteg, a helyettesítést sem oldották meg. A vezető védőnők tőlük telhetően min­dent megtesznek a munka el­látásáért, hozzáértésük, lelki­ismeretességük, a nehézsége­ket zokszó nélkül való válla­lásuk — áthidalja a problé­mákat. A szülészeti-nőgyó­gyászati fekvőbetegeket­­ csak részben látják el a megyei kórházak, nagy részüket ma is a főváros kórházaiban fogad­ják. Emiatt nehéz kialakítani az egységes megyei gyógyítá­si szemléletet, az egységes színvonalat. A tanács vb megállapította, hogy a terhesgondozás is ja­vításra vár. Nincs megyei szintű család- és nővédelmi tanácsadó. A házasság előtti tanácsadás sokszor formális és összeolvad a család- és nő­védelmi szaktanácsadással. Javításra vár a bölcsődei helyzet, ebben az ötéves terv­ben mindenképpen új helyek építésével enyhítenek a gon­dokon: zsúfoltak a jelenlegi bölcsődék, jó néhány helyen korszerűtlenek a gyermekin­tézmények és sok anya nem állhat munkába, mert nem tudja elhelyezni kicsinyét. Eredményt hozó segítőkészség A megye egészségügyi és szociális ellátottsága a negye­dik ötéves terv alatt javult. A kórházi ágyak száma 526-tal, a napi szakorvosi­ óra 476-tal, az üzemorvosi óra 28-cal, az általános orvosi körzet 26-tal, a gyermekorvosi körzet 49- cel, a szociális otthoni helyek száma 200-zal, a csecsemőott­honi 80-nal nőtt, a fejlődést elismerve, a tanács-vb mégis elégedetlenségét fejezte ki amiatt, hogy bizonyos beru­házások, fejlesztések elma­radtak, vagy elhúzódtak, így a többi között a monori ren­delőintézet nem épült fel, s a bölcsődei helyek bővítésére szánt csaknem 24 millió fo­rintból csak 14 millió forintot használtak fel. Gyálon is fel­épült egy négy munkahelyes körzeti rendelő, de ez csak fe­le a tervezettnek. A szociális otthonok fejlesztésére 5 mil­lió 800 ezer forintot tervez­tek, ezzel szemben hétmillió forintot áldoztak az intézmé­nyekre. A megyei tanács-vb hang­súlyozta, hogy az Egészség­­ügyi Minisztérium reális, min­denre kiterjedő objektív vizs­gálata önmagában is segít az egészségügyi problémák meg­oldásában. Évek során kiala­kult a jó együttműködés, a feladatok megvalósításában való készséges segítés, s vizsgálat alatt is megnyilvá­n­­ult a támogatás. Ez megsok­szorozza az anyagi és az er­kölcsi erőt. A további együt­tes erőfeszítés lesz az alapja annak, hogy az egyenletes, gyors fejlődés folytatódjék, javuljon a kórházi helyzet, a fekvőbeteg-ellátás. A lakosság gyógyítása, betegségmegelőzé­se korszerű körülmények közt, magas szintű legyen.kö­ S. Á. A PEST MEGYE. H.ALAP KÜLÖNKIADÁSA A VÁCI JÁRÁS ÉS VÁC VÁROS RÉSZÉRE XXI. ÉVFOLYAM, 104. SZÁM 1977. MÁJUS 5., CSÜTÖRTÖK Több áru­­ exportra A termelékenység növekedése és a bérek aránya Egy felmérés megállapításai A váci városi pártbizottság negyedévenként, testületi ülé­sén értékeli, hogy a helyi ipa­ri üzemek — önálló vállala­tok és gyáregységek — telje­sítik-e időarányosan éves ter­vüket, nem akadályozza-e va­lami munkájukat? A legutób­bi pártbizottsági ülésen a végrehajtó bizottság nevében Pálmai László titkár ismer­tette nemrég befejezett fel­mérésük eredményét. Megszoktuk már, hogy az év végi hajrá után, az első negyedévben általában alább­hagy a munka lendülete, leg­alábbis a kiszállított termékek mennyisége ezt látszik bizo­nyítani. Igaz, a számok néha csalnak, mert nem biztos, hogy a munka lendülete való­ban csökkent. Az üzemek ugyanis arra törekednek, hogy az év utolsó hónapjaiban le­hetőleg minden áru kikerül­jön a raktárakból. Az első hónapokban nem olyan sürgető a szállítás, több gondot lehet fordí­tani a gépek karbantar­tására, javítására. Ennek ellenére, az idei ter­vek azt tükrözik, hogy a váci üzemek egyenletesebbé akar­ják tenni munkájukat. Cél­jukat, legalábbis ami az első negyedévet illeti, csak rész­ben sikerült elérniük. Az ös­­­szesített számok szerint ugyan­is, az év első hónapjában majdnem 11 százalékos ter­melésemelkedést terveztek, 1976 azonos időszakához ké­pest. Az eredmények 6 száza­lékkal jobbak is, mint ta­valy voltak, de a tervhez képest majdnem 4 és fél százalékkal maradtak el. Természetesen az összességen belül a különböző iparágak jobb vagy rosszabb termelést produkáltak. Legjobban Kohó- és Gépipari Miniszté­­­riumhoz tartozó vállalatok dolgoznak az első­ben. Különösen a negyedév­hajógyár eredményei imponálóak: az első három hónap értéke 35 százalékkal termelési halad­ta meg a tavalyi első negyed­évét, de idei negyedévi ter­vüket is túlteljesítették 15 százalékkal a hajógyáriak. El­maradt a várakozástól viszont a Híradástechnikai Anyagok Gyára és az Egyesült Izzó. összességben az ágazat több mint 2 százalékkal teljesítet­te túl tervét. A Nehézipari Minisztérium irányítása alá tartozó Forte 12 százalékkal ért el eredményt, mint tavaly, jobb de idei első negyedévi tervétől 14,7 százalékkal maradt el, a Taurus Gumigyár váci üze­me viszont tavalyi eredmé­nyétől is elmaradt. A DCM és az építőipari vállalatok tervü­ket csak 90 százalékra teljesí­tették. Egyenletes fejlődés tapasz­talható a könnyűipari üze­mekben. Biztató az új tej­üzem munkája, nem­ teljesí­tette viszont tervét az élel­miszeripari szektorhoz tarto­zó húsipari vállalat. Jól dol­gozott a két szolgáltatóegy­ség, a Váci ÁFÉSZ és a­z Élel­miszer Kiskereskedelmi Vál­lalat. A város üzemei összes­ségében majdnem 8 szá­zalékkal termeltek árut, de valamelyest több el­maradtak az idei tervtől. Úgy tervezték, hogy majd­nem 80 százalékkal több árut küldenek az első negyedév­ben exportra, mint tavaly, ter­vüket azonban csak félig tud­ták teljesíteni. A hajógyár nem sokkal maradt el, de a Forténak nem sikerült, iga­zán nagyszabású terve sze­rint, ötszörösére növelnie az első negyedévben az exportot, mégis két és félszer annyi fotó­­film és -papír került ex­­por­tra, mint tavaly az el­ső negyedévben. A könnyűipari vállalatok, no­ha 50 százalékkal növelték exportjukat, elmaradtak ere­deti tervüktől. A vizsgálat megállapította, hogy egy év alatt 6,7 s­záza­­lékkal növekedtek a bérek. A legmagasabb a keresetnöveke­dés a DCM-ben, a Beton- és Vasbeton Ipari Művek váci telepén és a Fortéban. A ter­melékenység, összességében, a keresetek növekedésével ará­nyos. A pártbizottság megállapí­totta, hogy a termelési ered­mények összhangban vannak a pártszervezetek cselekvé­si programjában előirányzot­takkal. Cs. A. Sikeres tömegsportversenyek A városi úttörőház megnyi­tása után, több ezer résztvevő előtt, a Híradás Vasas-stadion­jában nyitotta meg a KISZ Vác Városi Bizottsága az Ed­zett ifjúságért versenysoroza­tot. A sportnapon ott Weisz György, a városi volt ta­nács elnöke is. Máté Imre, a pártbizottság osztályvezetője mondott rö­vid beszédet, majd dr. Mihály olimpiai bajnok Hesz em­lékezett sportpályafutására, buzdította jó kedvű verseny­zésb­e a fiatalokat. Az úttörők és KISZ-esek, a város különböző sporttelepein, öt versenyszámban mérték össze tudásukat. A városi stadionban tartot­ták­­ meg az ötpróba versenye­it, melyekben korosztályon­ként, a következők nyertek: Tányéros József (4. o.), Pető­­vári Katalin, Farkas Elek (5. o.), Kicsiny Emese, Katona Tibor (6. o.), Kuli Kovács Sándor (7. o.), Rozália, Fritth Stefánia, Szklencér István (I. o.), a középiskolások közül Anódi Nóra, Faragó Llászló (I. o.), Keresnyei Zsuzsa, Bo­­lonics János (II. o.), Kovács Rita, Zsíros István Oroszi Zsuzsa (IV. o.).(III. o.),­­A légpuska-lóversenyt a For­te MHSZ-lőklubjának lőpavi­­lonjában bonyolították le, a Petőfi Sándor iskola II. csa­pata, Kemenczei Mária (Gábor J. isk.) és Wohner Viktor (Pe­tőfi S. isk.) lett az első. Az úttörő-kézilabdások kö­zül a Báthori úti iskola csa­pata került az élre, kispályás labdarúgásban, két korcso­portban rendezték meg a ver­senyeket. Mindkettőben a Pe­tőfi Sándor általános tanulói diadalmaskodtak.iskola A kispuskalövészetben, 36 csapat közül, a női verseny­ben az MHSZ Sal­lai lövész­klubja, a férfiak között a Sztá­ron Sándor Gimnázium lett az első. A férfi egyéniben Má­tyás Ferenc (Sztáron Sándor csapatok közül a Közgazda- Gimnázium) érte el a legjobb­sági szakközépiskola, a férfia­­eredményt. két közül a Váci Traktor lett A kispályás labdarúgásra az első. 37 csapat nevezett be. A női (cs.) Máté Imre Dr. Ilesz Mihály ÍKpróbázók a 400 méteres ver­senyfutás közben. Zárdai István felvételei í Fogadóórák — üzemekben Ma, május 5-én, délután 2 órától Tari Kálmán tanácsel­nök-helyettes, a végrehajtó bi­zottság tagja, a Dunakeszi Re­gionális Vízmű és Vízgazdálko­dási Vállalatnál üzemi fogadó­órát tart. Pénteken fél kettőtől Weisz György tanácselnök, a végre­hajtó bizottság tagja, az Egye­sült Izzó váci gyárában tart üzemi fogadóórát. . A Madách Imre Művelődési Központ hírei Ma, május 5-én, délután 3, 6 és este fél 8-kor, Nő a siker címmel, a Magyar Divat In­tézet műsoros bemutatót tart, Váradi Hédi, Bessenyei Fe­renc, Lehoczky Zsuzsa, Dar­vas Iván, Hofi Géza, Németh Sándor, Katona Klári, a Kék Csillag és a Gemini együttes közreműködésével. Május 7-én, szombaton este 7 órakor, a Budapest Tánc­­együttes vendégszereplésére kerül sor. Május 8-án, vasárnap dél­után 5-től este 9 óráig, az Atlantis Együttes közreműkö­désével ifjúsági tánc az elő­csarnokban. Május 9-án, hétfőn, este 6 órakor dr. Tahin Gyuláné szí­nes diavetítéssel kísért él­ménybeszámolót tart, Jugo­szlávia északi részén tett uta­zásáról. Május 10-én, kedden, este 7 órakor a Corvina Együttes koncertjét hallhatják az ér­deklődők. 1

Next