Pest Megyi Hírlap, 1978. január (22. évfolyam, 1-26. szám)

1978-01-20 / 17. szám

2 Rádiófigyelő (Folytatás az 1. oldalról.) nyitja, hogy ezeket az érzelme­ket is csak távolságot tartva, egyéni világnézet alapján le­het ábrázolni. Thurzó darabjá­ból éppen a távolságtartás, eredetiség hiányzott. Egy, a szorgalmat és önfeláldozást mindenek felett értéknek te­kintő alapállásból vizsgált ál­dozatos életű, az anya iránti fiúi érzés, romantikusan feke­te-fehér képletet teremtett. Ezt hiába színezte modernkedő asszociáció vagy időbontás, a darab hagyományosan szív­­hezszóló volt. Mező Ferenc Televízió CJFASIZMUS A színes dokumer­tum­film meg­tekintése után Gyertyán Ervin filmesztéta, Hajdú János és Réti Ervin újságíró, valamint Szecskő Tamás szociológus beszélget a lá­tottakkal kapcsolatban felmerülő kérdésekről: valóságos veszélyt jelent-e napjainkban az újfasiz­mus, kielégítő-e a huszonévesek történelmi ismerete, milyen sze­repet játszik, illetve játszhat a dokumentumfilm-művészet aktuá­lis politikai és társadalmi prob­lémák tudósításában? A szerkesz­tő: Chrudinák Alajos, a rendező: Kígyós Sándor. Adás: január 25., szerda, 2. mű­sor. Rádió RÁDIÓNAPLÓ A műsor vendége: dr. Zsar­­nóczai Sándor egyetemi tanár, a Közgazdasági Szemle főszer­kesztője. Lépést tart-e a mezőgazdaság fejlődésével a falu fejlődése? — Kik élnek falun? — A mun­ka- és életkörülmények vál­tozásáról. — a falusi miség tegnap és ma. — értel­mi módi, régi módi.. . — Elnépte­lenedő falvak. — A tanács el­költözött. — Ahol a Köves út véget ér. — Ki a gazdája a mai községeknek? Adás: január 26., csütörtök: Petőfi, 14.00. Televízió KOJAK A színes amerikai filmsorozat A késleltetett igazságszolgáltatás című epizódja, írta: Jack Laird Rendező: Charles S. Dubin. A betonépü­let bontásakor vá­ratlanul egy csontváz kerül elő a romok alól. Csakhamar kiderül, alighanem gyilkosság áldozatának maradványait találták meg. Igen­­ám, de hol keressék a gyilkoso­kat, vagy a gyilkost, és nem kép­­telenség-e azon töprengeni: fel­kutatható-e annyi év múltán csak egyetlen használható nyom is? Adás: január 28., szombat, 1. műsor, 20.05. SÍFELSZERELÉS Zsoldos rajza A PEST MEGYEI HÍRLAP MELLÉKLETE 13.59: Morzsa kutya, meg a világ­járó Jércike. Móra Ferenc­ből. 14.17: Éneklő Ifjúság. meséi­15.10: Laio: Spanyol szimfónia. 15.44: Magyarán szólva. .. 16.05: Harsan a kürtszó! 16.35: Emil Gilelsz zon­gorázik. 17.07: Lengyelországból jelentjük. 17.32: Daloló, muzsiká­ló tájak. — Somogyi­­ népuapok. 18.00: A Szabó család. 19.15: A Pikk Dáma. Részletek Csajkovsz­kij operájából. 20.00: Látogatás a heidelbergi nemzetközi moleku­láris biológiai kutatóintézetben. 20.30: A Belügyminisztérium Duna Művészegyüttesének népi zenekara játszik. 21.07: A Kapcsos Könyv története. 22.20: Zenekari muzsi­ka. Közben: 22.50: Meditáció. 23.03: A zenekari muzsika folyta­tása. 0.10: Aldobolyi Nagy György és Szenes Iván táncdalaiból. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: A Magyar Rádió és Televí­zió énekkara francia forradalmi dalokat énekel. 8.20: Közel-Kelet — közelről. 8.33: Trombitaparádé. 9.00: Ifj. Burka Sándor népi ze­nekara játszik, Burka Sándor klarinétozik. 9.35: Derűre is derű. 10.00: A zene hullámhosszán. 12.00: A sóhajok hídja. Részletek Offen­bach operettjéből. 12.33: Arcképek a bolgár irodalomból. 12.50: Két halottszvit. 13.33: Erdei bál. 14.00: Kettőtől hatig... 18.00: Harminc perc, rock. 18.33: Beszélni nehéz. 18.45: Énekszóval, muzsikával. 19.30: Csak fiataloknak! 20.33: Te­kergők rendje..Vidám, pajzán mű­sor. 21.33: Örökzöld dallamok. 22.33: Tíz perc külpolitika. 22.43: Robert Stolz operettjeiből. 23.30: Sudi Farkas Pál népi zenekara játszik, Andó Mihály nótákat énekel. 3. MŰSOR 14.05: A washingtoni zenekar hangversenye a Fesztivál­washing­toni rádióban. 14.48: Magyar Iro­dalmi Arcképcsarnok. 15.07: Beethoven-műveiből. 16.03: Felsőbb osztályba léphet! 17.03: Alfredo Kraus énekel. 17.30: Portugália kormányválság után. 18.05: Új ma­gyar zene a Rádióban, a közön­ség és a kritikusok 1977. évi dí­jáért. 18.57: BoccheHni: A-dúr szimfónia. 19.15: Iskolarádió. 19.33: Borsody László feldolgozásai. 19.40: Kapcsoljuk a Magyar Tudományos Akadémia kongresszusi termét, "K­eh—Bartók-ciklus. — a M Rádió hangversenysorozatának II. része. Közben: Kb. 20.25: Modern írók portréi. Kb. 20.45: A hang­verseny-közvetítés folytatása. Kb. 21.35: Operaáriák. 22.20: A dzsessz történetéből — 3. rész. TELEVÍZIÓ 8.54: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna. (Ism.) 9.00: Iskolatévé. Énekeljünk együtt! Elmentem a piacra. ».05: Környezetismeret fáit. isk. 4. oszt.) Kapásnövények. 9.4*5: Francia nyelv, (középisk­­­. oszt.) En Francais. A louer. 10.05: Történelem, (ált. isk. 7. oszt.) A Függetlenségi Nyilatkozat. 10.25: Tele-fény-kép. Fotóműsor gyere­keknek. 4. rész: A megörökítés. (Ism.) 11.05: A kémia tudománya és oktatása. Továbbképzés kémia­tanároknak. A kémiai reakciók. 12.05: Földrajz. (ált. isk. 5. oszt.) A Borsodi-medence. 14.15: Iskola­tévé. Énekeljünk együtt! (Ism.) 14.20: Környezetismeret. (Ism.) 14.50: Történelem. (Ism.) 15.10: A kémia tudománya és oktatása. (Ism­.) 15.55: Földrajz. (Ism.) 16.28: Hírek. 16.35: Melyiket az Ötezer­ből? Pályaválasztási műsor gye­rekeknek. Bánya-elektrolakatos. 16.50: A modern festészet előfu­tárai. Angol filmsorozat. VI.4. rész: Georges Seurat. 17.30: Törvény már van... Riportfilm. 18.10: Egészségünkért! Az Országos Egészségnevelési Intézet műsora. 18.15: A nyelv világa. 18.45: Kvar­tett. A Horizont Szerkesztőség műsora. 19.05: Reklámműsor. 19.10: Esti mese. 19.20: Idősebbek is el­kezdhetik. Tévétorna. 19.30: Tv- Híradó. 20.00: Kurtizánok tündök­­lée és nyomorúsága. Magyarul be­szélő francia tévéfilm-sorozat. IX/7. rész. 20.55: Nézőpont. A Te­levízió kulturális folyóirata. 21.55: A Századunk sorozat gyűjteményé­ből. A Korona kálváriája. 22.45: Tv-Híradó. 3. 2. MŰSOR 20.00: Arcélek a közéletből. IV. A jövőkutató. 20.30: Pókfonál. Ja­pán balettfilm. 21.00: Tv-Híradó 2. 21.20: Reklámműsor. 21.30: Rendez­te: Dömölky János. Szakonyi Ká­roly: Ha itthon maradnál. Benn a szobában. Két egyfelvonásos. (Ism.) POZSONYI TV 9.15: A kispolgár halála. Tévé­játék. (Ism.) 19.00 és 21.30: Híradó. 19.40: Főútvonal. Bolgár film. 2. MŰSOR 20.30: Zenés műsor. 21.05: Disz­pécser és a sógor. (4. rész) KOSSUTH RADIO 8.27: Szocialista brigádok aka­démiája. 8.57: Zenés képeskönyv. 9.12: Utazás az agy körül. 9.42: Marenzio madrigáljaiból. 10.05: „Nyitnikék”. — Kisiskolások mű­sora. 10.40: Zenekari muzsika. 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: Új falusi krónika. 13.40: Lengyel nép­dalok és­­ táncok. 14.00: Ezeregy délután. 14.30: Mozart: F-dúr zon­goraverseny. 15.10: Messziről — messzire. 15.50: Tömegdalok. 16.10: Egy belső-somogyi nótafa: Bor­bély Lajos. 16.20: Maria Stader és Rudolf Schock énekel. 17.07: Moz­gásterek. 17.32: Szendrey-Karper László felvételeiből. 18.15: Krúdy Gyula: Utazások a vörös postako­csin. Könyvszemle. 19.15: Zeneka­ri muzsika. 19.53: Donizetti: Linda di Chamounix. Háromfelvonásos opera. Közben: 21.02: Kis magyar néprajz. 21.07: Az operaközvetítés folytatása. 22.20: Közel-Kelet — közelről. 22.30: Az operaközvetítés folytatása. 23.13: Kamara­­uzsika. 0.10: A csodatükör. Részletü­k Bu­­day Dénes—Babay József daljáté­kából. PETŐFI RADIO 8.05: Nemzetiségeink 8.20: Tíz perc külpolitika zenéjéből. (ism.). 8.33: Szűcs Judit, Máté Péter és a Corvina együttes felvételeiből. 9.00: A Rádió operettjeiből. A zene hullámhosszán. 11.33: 10.00: A Szabó család. 12.00: A Stúdió 11 játszik. 12.33: Turandot. Részletek Puccini operájából. 13.33: Hull a hó. 14.00: Kettőtől ötig... 17.00: Ötödik sebesség. 18.00: Markó Ist­ván gazdasági jegyzete. 18.10: hanglemezbolt könnyűzenei újdon­­­ságai. 18.33: Nótacsokor. 19.30: Moszkvából érkezett. 20.00: óra Duke Ellingtonnal. 20.33: Fél A Magyar Rádió Karinthy Színpa­da. 21.43: Cherbourgi esernyők. Részletek Legrand filmzenéjéből. 22.00: Sztravinszkij: Apollon Mu­­szagetész — balett. 22.33: A Bel­ügyminisztérium Duna Művész­­együttesének népi zenekara ját­szik. 23.10: Könnyűzene Wolf Pé­ter szerzeményeiből. 3. MŰSOR 14.05: Schumann és Dvorzsák műveiből. Közben: 15.00: Magyar Irodalmi Arcképcsarnok. 15.19: A Schumann és Dvorzsák műveiből című műsor folytatása. 16.03: Moz­gó Világ Klub. 17.10: Beethoven­­m­űvek. 17.50: Meditáció. 18.05: Fe­kete Afrika zenéjéből. 18.20: Tör­ténelmi operákból. 19.15: rádió. 19.33: Hangfelvételek Iskola­fel­sőfokon. 20.20: Külföldi tudósoké a szó. 20.34: A Magyar Rádió és Televízió szimfonikus zenekará­nak hangversenye a bukaresti rá­dióban. 22.00: Tip-top parádé. 22.30: Bemutatjuk új felvételünket. 22.48: A Régi zene stúdiójának együtte­se Ciconia műveiből játszik. TELEVÍZIÓ 7.59: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna. (Ism.) 8.05: Iskolatévé — Orosz nyelv. (ált. isk. 5. oszt.) Három meg kettő az öt. 8.35: Nyelvi továbbképzés orosz sza­kos tanároknak. Kurgán a nagy sír. 9.05: Fizika .78. Továbbképzés fizikatanároknak. Az energia, munka és a hő. 9.40: Delta. Tudo­­­mányos híradó. (Ism.) 10.05: Kur­tizánok tündöklése és nyomorúsá­ga. Magyarul beszélő francia tévé­filmsorozat. IX/7. rész. (Ism.) 11.00: Zene a „B” stúdióból. NSZK kön­­­nyűzenei film. (Ism.) 11.35: Lehet egy kérdéssel több? Vetélkedőmű­sor. (Ism.) 14.00: Iskolatévé. Orosz nyelv. (Ism.) 14.25: Nyelvi tovább­képzés orosz szakos tanároknak. (Ism.) 14.45: Fizika .78. (Ism.) 15.25: Építsük fel a matematikát. Matematika továbbképzés pedagó­gusoknak. Valószínűség, kombina­torika. 16.23: Hírek. 16.30: J ég­mezők lovagja. Szovjet film. 18.20: Szépen, jól magyarul. 18.30: Nem vagy egyedül. Riportfilm. 18.55: A közönségszolgálat tájékoztatója. 19.00: Reklámműsor. 19.10: Esti mese. 19.20: Idősebbek is elkezd­hetik. Tévétorna. 19.30: Tv-Híradó. 20.00: A San­ Remo-i dalfesztivál vendégei. 20.40: Magnóliakert. Té­véjáték. 21.30: Reklámújság. 21.40: Fiatalok órája. 22.40: Tv-Híradó 3, 2. MŰSOR 20.00: Ismeri ön Kapplert? Az NDK Televízió dokumentumfilmje. (Ism.) 20.50: Újfasizmus. Riportmű­sor. 21.10: Tv-Híradó 2. 21.30: Szemle 78/1. Társadalomtudományi Körkép. POZSONYI TV 18.10: Autósok, motorosok. 19.00 és 21.30: flTradó. 19.30: Fúvósze­ne. 20.00: Salamon esete. NDK té­véjáték. 21.10: Fegyverek és mú­zsák. 21.25: A rendőrség nyomoz. 2. MŰSOR 18.00: Nagyalföld. Dok.film. 18.15: Technikai magazin. 20.20: Külföldi sporthíradó. 21.20: Az eltűnt gyer­mek. Indiai film. 21.45: Indiai ün­nepségek. CSÜTÖRTÖK KOSSUTH RÁDIO 8.27: Harsan a kürtszó! 8.57: Ze­nekari muzsika. 10.05: Iskolará­dió. 10.30: Olvasólámpa. 10.45: Operaegyüttesek. 11.40: Különös házasság. Mikszáth Kálmán­ regé­nye folytatásokban. XVI. rész. 12.35: Melódiakoktél. Közben: 13.15: Tudomány és bűnüldözés. 13.30: A Melódiakoktél folytatása. 14.00: Magyar Remekírók. 14.30: Nóták. 15.28: Ezeregy délután. 16.08: Ghi­­szu és fia, Prem Csand indiai író elbeszélése. 16.28: Kóruspódi­um. 16.47: A Magyar Néphadse­reg Központi fúvószenekara ját­szik. 17.07: A magunk érdeké­ben — a magunk védelmében. 17.32: Rimszkij-Korszakov: Sc­e­­rezádé — szvit. 18.15: Kritikusok fóruma. .19.15: Rádiószínház. 20.01: Joan Sutherland énekel. 20.30: Töltsön egy órát kedvenceivel. 21.30: Háttérbeszélgetés. 22.20: Ta­kács Klára énekel, zongorán köz­reműködik: Varasdy Emmi. 22.41: Mi van a sorok között? 22.56: A Magyar Rádió és Televízió szim­­fonikus zenekara játszik. 0.10: Dzsesszfelvételekből. PETŐFI RÁDIO 8.05: Szilvássy Margit operettda­lokat énekel. 8.20: Közel-Kelet — közelről. 8.33: Mezők, falvak éne­ke. 9.00: Slágermúzeum. 9.40: Vö­rös kavicsárkok futnak. 10.00: A zene hullámhosszán. 12.00: Véki Lakatos Sándor népi zenekara ját­szik, Gy­őry Márta nótákat éne­kel. 12.33: C­ solnoki stúdiónk je­lentkezik. 12.55: Táncok zongo­rára. 13.25: Édes anyanyelvünk. 13.30: Zöngészde. 14.00: Rádió­napló. 17.00: Felsőbb osztályba léphet! 18.00: Ádám Jenő népdal­­feldolgozásaiból. 18.33: Hét végi pa­noráma. 19.55: Slágerlista. Falusi esték. 21.03: A Rádió 20.33: Dal­színháza. 21.57: Verbunkos muzsika. 22.33: Tíz perc külpolitika. 22.431 A PEST MEGYEI HÍRLAP RTV-MELLÉKLETE3 CSÜTÖRTÖK Filmzene. 23.00: Tánczene. 23.30: Zenés játékokból. 3. MŰSOR 14.05: Magyarországon először. 14.19: Zenekari muzsika. 15.50: Krúdy Gyula: Utazások a vörös postakocsin. 16.03: Csajkovszkij: D-dúr vonósnégyes. 16.30: Képek a reneszánsz zene történetéből. 17.00: Ötórai tea. 18.05: Új magyar zene a Rádióban a közönség és a kritikusok 1977. évi díjáért. Dalok. 18.46: Francia áriák. 19.15: Isko­larádió. 19.33: Bemutatjuk új le­mezünket. 20.43: Maurizio Polli­­ni zongorázik. 21.58: Eszmecsere. 22.29: Weber operáiból. 22.50: M. Y. Kama Sastri: Kalavathi. TELEVÍZIÓ 7.59: Idősebbek is elkezdhetik. K­­évétorna. (Ism.) 8.05: Iskolatévé. Földrajz, (ált. isk. 8. oszt.) Ener­giagazdaságunk. 9.00: Énekeljünk együtt! Oh, ha cinke volnék. 9.05: Környezetismeret. (ált. isk. 3. oszt.) Beteg vagyok. 11.05: Kémia. (ált. isk. 7. oszt.) Kémiai jelölések. 14.45: Iskolatévé. Földrajz. (Ism.) 15.18: Énekeljünk együtt! (Ism.) 15.20: Környezetismeret. (Ism.) 15.55: Kémia. (Ism.) 16.18: Hírek. 16.25: A Magyar Televízió Szabad­­egyeteme. A sejten belüli világ. (Ism.) 17.20: Óvodások filmműsora. Ferdinánd a szellemvasúton. NDK bohócfilm. 17.45: Tévébörze. 17.55: Telesport. 18.20: Falujárás 4/1. 19.00: Reklámműsor. 19.10: Esti me­se. 19.20: Idősebbek is elkezdhe­tik. Tévétorna. 19.30: Tv-Híradó. 20.00: Kisfilmek a nagyvilágból. Frédi és Béni, avagy a két kőkor­szaki szaki. Amerikai rajzfilm­sorozat. Frédi és az oroszlán. 20.25: A nagy természet kis csodái. Szovjet—jugoszláv ismeretterjesz­tő rövidfilm. 20.4$: A tudás for­rásánál. A párizsi egyetem a kö­zépkorban. Francia rövidfilm. 21.00: Szokatlan szokások. Esküvő kurd módra. 21.25: Prokofjev: Klasszikus szimfónia. A Tv Zenei Klubjának nyilvános adása. 22.15: Tv-Hradó 3. 22.25: Férfi kézilabda VB: Magyarország—Franciaország mérkőzés. Közvettés Herningből, felvételről. 2. MŰSOR 18.18: Világnézet — Anyagfejlő­dés. 19.00: En Francais. IH/7. Fran­cia nyelvtanfolyam. Tant pis et tant mieux. 19.15: People You Meet. 21. Angol nyelvtanfolyam. Going on holiday. 19.30: Tv-Hiadó. 20.00: Schubert: Téli utazás. Dal­ciklus H. rész. A Zene, zene, zene hangversenymelléklete. vánfalva. Játék három 20.40: Ist­­felvonás­ban. A Pécsi Nemzeti Színház elő­adása, felvételről. (14 éven felü­lieknek !) POZSONYI TV 19.00 és 21.30: Híradó. 19.30: Egy férfi, akinek nem szabad meg­halnia. 4. rész. 20.25: Ismerik Keppiert? 21.25: A rendőrség nap­lójából. 2. MŰSOR 18.00: Tudomány és technika. 19.30: Lakatos. Tévéopera. 20.25: CSSZSZK—NSZK férfi kézilabda VB-mérk. PÉNTEK % KOSSUTH RÁDIÓ 8.27: Egy különös környezet­szennyező: a hő. 8.37: Szvajtosz­­lav Richter zongorázik. 9.34: Szé­ra mellett sudár fa. 10.03: larádió. 10.35: Madách Imre Liko­­ver­sei. 10.40: Kodály-kórusművek. 11.00: Gondolat. A Rádió irodal­mi lapja. 11.45: Gluck: Orfeusz. A Fúriák tánca és Orfeusz jelene­te a IL felvonásból. 12.35: Tánc­zenei koktél. 13.20: Nótacsokor. 14.06: A búcsúénektől a forrada­lom daláig. 14.25: „Nyitnikék”. Kisiskolások műsora. 15.10: Szi­geti József hegedül, Bartók Béla zongorázik. 16.05: A Húszas stú­dió Japánban. I. rész. 17.10: Ne,** zenekedvelőknek. 17.40: 18.00: Népszerű tenoráriák. Tipegő. 19.15: Olasz táncdalok. 19.35: Kapcsoljuk a zeneakadémia nagytermét. Köz­ben: Kb. 20.05: Anton Tamma­­saare 100. születésnapjára. Kb. 21.15: Dzsesszfelvételekből. 21.34: Láttuk, hallottuk. 22.20: Közel-Ke­let — közelről. 22.30: Ismeretlen Liszt a zongoradarabok nyomában. IV. rész. 23.08: Meyerbeer és Tho­rnes operáiból. 0.10: Toronyzene. PETŐFI RADIO 8.05: Indulók, táncok fúvószene­karra. 8.20: Tíz perc külpoliti­ka (ism.). 8.33: Népdalok, nép­táncok. 9.15: Kincsek a nemzet múzeumában. 9.30: Dalok a Nagy Honvédő Háborúból. 10.00: A ze­ne hullámhosszán. 11.50: Kiskorú demokratizmus. 12.00: Lili bárónő. Részletek Huszka Jenő—Martos Fe­renc daljátékából. 12.33: Zeneka­ri muzsika. 13.30: Farsangnapi ku­tyabál. 14.00: Kettőtől ötig... 17.00: ötödik sebesség. 18.00: A-tól Z-ig. a popzene világában. 18.33: Oláh Kálmán népi zenekara játszik, Vörös Sári és Domahidy László nótákat énekel. 19.26: Portugália kormányválság után. 19.56: San­zonok. 20.33: Rádiószínház. 21.30: A tegnap slágereiből. 22.10: Rodgers zenés játékaiból. 22.33: Az operettrészletek folytatása. 23.05: Könnyűzene éjfélig. 3. MŰSOR 14.05: Kettős portré. 14.50: Vi­­valdi-művek. 15.30: Dzsesszfelvé­­t­elekből. 16.03: Versek világa. 16.20: Magyar vételeiből. 17.00: előadóművészek fel­Lengyelországból jelentjük. 17.30: Rádióhangverse­nyekről. 18.05: Szimfonikus zene. 19.15: Iskolarádió. 19.33: Mozart: Titus: Kétfelvonásos opera. Köz­ben: 20.39: Az esszéírás 21.09: Az operaközvetítés mesterei, folyta­tása. 22.19: Csenki Imre: Kalota­szegi dalok és táncok. 22.00: Stra­­vinszkij: Apollon Muszagetész — balett. TELEVÍZIÓ 7.59: Idősebbek is elkezdhetik? Tévétorna. (Ism.) 8.05: Iskolatévé. Magyar irodalom. (ált. isk. 8. oszt.) A város peremén. József Attila. 9.05: Földrajz (ált. isk. 6. oszt.). Olasz tájak és városok. 9.35: Óvodások filmműsora. Fer­dinánd a szellemvasúton. NDK bo­hócfilm. (Ism.) 11.05: Matematika (ált. isk. 5. oszt.). Az átmeneti tantervhez. A törtfogalom kiala­kítása szemléltetéssel. 11.45: An­­gol nyelv (középisk. IV. oszt.). People You Meet. I’ve forgotten it. 12.05: Világnézet (középisk. IV. oszt.). A technika. 13.05: Osztály­­főnöki óra. Honvédelmi ismeretek (középiskolásoknak). A Varsói Szerződés. 14.10: Iskolatévé. Ma­gyar irodalom. (Ism.) 14.45: Föld­rajz. (Ism.) 15.20: Matematika. (Ism.) 15.45: Világnézet. (Ism.) 16.23: Hírek. 16.30: Nyári tábor. Riportműsor. (Ism.) 17.05: Termé­szetbarát. A Telesport turisztikai magazinja. 17.25: Játék a betűk­kel. 17.50: Mindenki nyer? A Pé­csi Körzeti Stúdió műsora. 18.20: Öt perc meteorológia. 18.25: Éjsza­kai műszak. Riportműsor. 19.00: Reklámműsor. 19.05: Esti mese. 19.20: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna. 19.30: Tv-Híradó. 20.00: Röpülj Páva! Népművészeti vetél­kedő. VH. elődöntő. 21.30: Delta. Tudományos­ híradó. 22.10: Tv-Hír­adó 3. 22.20: Az ágy. Lengyel rajz­film. 2. MŰSOR 20.00: Raszkolnyikov született, avagy: Ljubimov és Kern And­rás. 20.50: öt perc meteorológia. (Ism.) 20.55: Tv-Híradó 2. 21.15: Van aki megteszi, van aki nem. Magyarra beszélő angol filmvíg­játék. POZSONYI TV 15.35: Acélöntők. Tévéfilm. 17.00: Rövidfilmek. 19.00 és 21.30: Híradó. 20.20: Daniel Druskat. NDK soro­zat. 4. rész. 22.10: Hölgyek és hu­szárok. Az Új Színpad­ra. 2. MŰSOR 17.10: Az autó- és a templomos lovagok. 4. rész. 20.20: A legjobb európai asztaliteniszezők versenye. KOSSUTH RADIO 8.30: Lányok, asszonyok. 8.55: „Amíg szívünk dobog.. .** Elő­adássorozat a magyar szocialis­­ta irodalom történetéből. VI. rész. 9.23: Segíthetünk? 10.05: Zene­kari muzsika. 11.09: Rádiószínház. 12.20: Zenei anyanyelvünk. 12.30: Magyarán szólva... 12.45: Meló­diakoktél. Közben: 13.30: Lépés­tartás. 13.40: A Melódiakoktél folytatása. 14.00: Mozsár Imre nó­tákat énekel, Ökrös Oszkár cim­­balmozik. 14.30: Tervek és té­nyek. 15.05: Új Zenei Újság. 15.40: Verdi: Machbeth — a II. felvonás fináléja. 16.00: 168 óra. 17.30: Glenn Gould két Mozart-szonátát zon­gorázik. 18.08: Bemutatjuk a Ma­gyar Rádió és Televízió énekka­rának új Brahms-felvételeit. 18.45: Ivan Vazov: Rabigában. (Epizó­dok.) 19.30 : Szimfonikus zene 20.58: Korunk hősei. Gandhi. 22.20: A beat kedvelőinek. 23.05: A Ma­gyar vonósnégyes lemezeiből. 0.10: Melódiakoktél. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: A Bécsi Rádió szimfonikus zenekara két Suppé-nyitányt ját­szik. 8.20: Közel-Kelet, közelről. 8.33: Népszerű fúvósátiratok. 9.00: Válaszolunk hallgatóinknak. 9.15: Vörös Kálmán népi zenekara ját­szik. 10.00: Szombat délelőtt. 12.33: Operanégyesek. 13.00: Vita­műsor. 13.25: Sarasate-művek — világhírű csalásában. hegedűművészek tolma­14.00: Napraforgó. 15.00: Németh Marika és Baksay Árpád operettfelvételeiből. 15.25: Orvosok a mikrofon előtt. 15.33: Az Állami Népi Együttes felvételei­ből. 16.33: Ötórai tea. 17.30: Köz­kívánatra! 19.44: Férjek és nők is­kolája. összeállítás Moliére víg­­játékaiból. 20.38: A francia pop­zene csillagai. 21.12: Verbunkosok, nóták. 22.00: Részletek Gyulai Gaál János Hét pofon és Darvas Ferenc A becsületes megtaláló cí­mű zenés játékából. 22.33: Gold­­mark operáiból. 23.05: Slágermú­zeum. 3. MŰSOR 8.08: Händel-művek. 8.44: Glinka: Ivan Szuszanyin. Négyfelvonásos opera. 11.36: Dzsesszfelvételekből. 12.20: Brahms: A-dúr zongorané­gyes. 13.09: Zenekari muzsika. 15.15: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót. Prokofjev ciklus — IV. (befejező) rész. 16.33: Romantikus kórusmu­­zsika. 16.55: Nyári estén.'' Madách Imre verse. 17.00: Hamupipőke. Részletek Rossini operájából. 18.03: Új magyar zene a Rádióban a közönség és a kritikusok 1977. évi dí­jáért. Hangszeres zene. 19.09: Mo­zart: B-dúr szimfónia. 19.33: Slá­gerlista. 20.08: Trió lemezeinkből. 20.58: A Francia Rádió Filharmo­nikus zenekarának hangversenye a párizsi Pleyel teremben. TELEVÍZIÓ 8.59: Idősebbek is elkezdhetik. Té­vétorna. (Ism.) 9.05: Természetba­rát. A Telesport turisztikai magazin­ja. (Ism.) 9.25: Magnóliakert. Tévé­játék. (Ism.) 10.15: A világ cirku­szai. Jean Richard cirkusza. (Ism.) 1L.10: Raszkolnyikov született, avagy: Ljubimov és Kern András. (Ism.) 12.00: Játék a betűkkel. (Ism.) 14.02: Mozgás- és viselke­désformák az állatvilágban. Fran­cia filmsorozat. IV. rész: A han­gyák — 2. 14.30: Idesüss! Ajánló­műsor gyerekeknek. 14.55: Férfi kézilabda VB: Magyarország—NDK mérkőzés. Közvetítés Esbjergből. 16.15: Hírek. 16.20: Üt a Fogarason át. Román rövidfilm. 16.30: Az első 365 nap a gyermek életében. NSZK filmsorozat. XH/4. rész: A gyer­ Tele­vízió KURTIZÁN G TÜNDÖKLÉSE ÉS NYOMORÚSÁGA A francia tévéfilmsorozat IXI. része. Honoré de Balzac regé­nyéből írta és rendezte: Maurice Cazeneuve. De Grandlieu herceg névtelen értesítőjétől tudja meg, hogy Lu­­cien vagyona nem tisztességes forrásból származik. Ezért addig, amíg végére nem jár az ügynek, bezáratja kapuit lánya udvarlója előtt. A titkosrendőrök ellen Her­­reráék ellentámadásba mennek át... Adás: január 24., kedd,­­ mű­sor: 20.00. Rádió A KAPCSOS KÖNYV TÖRTÉNETE Keresztury Dezsővel beszél­get Albert Zsuzsa. Közremű­ködik: Horváth Sándor, ren­dező : Dániel Ferenc. Arany Jánosnak, a nyilvá­nosság, sőt, családja elől is el­titkolt verseit, köztük az Őszi­­kék-ciklust rejti magában a Kapcsos Könyv. Felnyitása irodalomtörténetünk egyik leg­izgalmasabb élménye. Adás: január 24., kedd, Kos­suth, 21.07. Televízió SZÓLJ, KISFECSKÉM, SZÓLJ! A színes, vidám tévéjátékot ír­ta: Arakagyij Arkanov és Grigo­­rij Gorin. Rendező: Benedek Ár­pád. * A játék alaphelyzete a lakók és a házkezelőség nem szükség­­szerű, de nem is szűnő csatája: új kádért, radiátorért, csöpögő csa­pok és foltos mennyezetek kö­zött. .. A házkezelőség ígér, a la­kó pedig vár. E történetben azon­ban még közös kórust is alapíta­nak, amelyben a bérlők azért da­lolnak, hogy teljesüljön amire vár­nak. . • Adás: január 28., szombat, fő műsor, 21.35. —■<

Next