Pest Megyi Hírlap, 1978. július (22. évfolyam, 153-178. szám)
1978-07-19 / 168. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! PEST MEGYEI XXII. ÉVFOLYAM, 168. SZÁM ÁH A Kö FILI ÉS? 1978. JÚLIUS 19-I SZENDA Pest megye és a város támogatásával Agrárközpont lesz Gödöllő Az új agrároktatási és kutatási intézmények a jövőben , elsősorban Gödöllőn kapnak helyet — határozták el a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium vezetői az ország legnagyobb agrártudományi egyetemén megtartott kihelyezett miniszteri értekezleten. Romány Pál miniszter elnökletével — Pest megye és Gödöllő párt- és állami vezetőivel együtt — megvitatták a város agrárközponttá fejlesztésének lehetőségeit, főbb irányelveit Megállapították, hogy az Agrártudományi Egyetemen, a MÉM Műszaki Intézete és a Kisállattenyésztési Kutató Intézet, valamint több Gödöllőn és környékén elhelyezkedő országos intézmény és üzem lehetővé teszik a tudományos célok eredményesebb szolgálatát, komplex agrárközpont megteremtését. Az ülésen áttekintették, hogy a már meglevő feltételek mellett milyen további intézkedések agrárközpont szükségesek az létrehozásához. Szó volt arról, hogy az értékes műemlék jellegű épületeket, így például a volt Grassalkovich-kastélyt, alkalmassá teszik oktatási, kutatási intézmények elhelyezésére, továbbá nemzetközi tudományos rendezvények, kiállítások, bemutatók és agrárfilmszemlék céljaira. Gödöllőn rendeznék a mezőgazdasági szakemberek országos továbbképzési konzultációit is. Pest megye és a város vezetői is megteszik a szükséges intézkedéseket ahhoz, hogy a későbbiekben Gödöllőre települhessenek az agro tudományi és oktatási intézmények. Ennek megfelelően fejlesztik egyebek között a kommunális létesítményeket, javítják a lakásfeltételeket. Az értekezleten döntöttek arról, hogy az érdekelt intézetek szorosan együttműködjenek az oktatási, termelésfejlesztési célok kidolgozásában, s az ezekkel összefüggő feladatok megoldásában. BURKOLÓELEMEK PILISSZENTIVÁNRÓL Megújuló üzem, gépesített bányák Egy évtizede sincs, hogy a Kőfaragó és Szobrászipari Vállalat átvette a dorogi szénbányáktól a Pilisszentivánon megszűnt szénosztályozó*'"-területét. Eredetileg kisegítő célokat szolgáló mészkőüzemet terveztek berendezni az elhagyott épületekben. Azonban az üzem gyors fejlődésnek indult. Csakhamar új üzemcsarnokot építettek, ahol építőipari burkolóanyagok mellett, egyebek között a parkokban elhelyezendő padokhoz kőlábakat, játszótéri sétamozaikokat, lépcsőelemeket készítettek. Öt esztendeje már 23 600 négyzetméternyi műkövetelő Pilisszentivánon,állítottak Termékeik kelendősége azóta is egyre növekszik, s bár ma már évente 60—70 000 négyzetméternyi burkolólapot készítenek, mégsem tudják maradéktalanul ellátni a belföldi megrendelőket, s nem élhetnek a fokozódó exportlehetőségekkel sem. Ezért határozták el az üzem további fejlesztését. A természetes mészkőlapok feldolgozása mellett több cementkötésű mészkőlapot gyártanak itt. A tervek szerint az üzem termelése, az ötödik ötéves terv végére eléri az éves 200 ezer, 250 ezer négyzetmétert. Mindehhez újabb gépeket kell munkába állítani, új üzemépületekkel kell kiegészíteni a már meglevő termelőcsarnokokat. A bányaművelés fejlesztésére szolgáló új bányaréselő gépekkel, , modern homlokrakodókkal, kotrókkal, földtolókkal, villástargoncákkal látják el a bányaüzemeket. A nagyszabású beruházás tervezési munkái a befejezéshez közelednek. Az építkezéseket jövőre kezdik, s a rekonstrukciót 1930. végéig be is akarják fejezni. K. Z. KÖZÉLET Averell Harriman egyedi államokbeli politikust, New York állam volt lányzóját Kádár János, koraz ISZMS Központi Bizottságának első titkára kedden a KBzékházában fogadta. A élyes légkörű találkozón szívesn volt Pója Frigyes külügyminiszter is. Esztergályos Ferenc, hazánk washingtoni nagykövete és Philip M. Kaier, az Amerikai Egyesült Álamok budapesti nagykövee. Rácz Pál hazaérkezett Irakból. A köztársaság kikiáltásának 20. és az 1908. július 17. forradalom 10. évfordulójának alkalmából rendezett iraki ünnepségeken részt vett magyar küldöttség kedden hazaérkezett. Az ünnepségeken megjelent külföldi küldöttségek vezetőit, köztük Rácz Pált, az MSZMP Központi Bizottságának tagját,külügyminisztériumi államtitkárt fogadta Ahmed Hasszán Albaki, az arab újjászületés szocialista pártja (BAATH) regionális vezetőségének főtitkárhelyettese, az Iraki Köztársaság elnöke. Lázár György a főváros XXII. kerületében Lázár György, a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnöke kedden XXII. kerületbe látogatott. Ela kísérte Méhes Lajos, a budapesti pártbizottság első titkára. A kerületi pártbizottság székházában Kóber Ferenc, a pártbizottság első titkára tájékoztatta a vendégeket a városrész mozgalmi életéről, a gazdasági munka eredményeiről, az idei feladatokról Ezt követően a vendégek megtekintették a Leányka utcai és a Bartók Béla úti új lakótelepeket, majd a Chinoin nagytétényi gyárába látogattak el. Itt Soós Rudolf gyárigazgató és Sós Ferenc, az üzemi pártbizottság titkára tájékoztatta a Minisztertanács elnökét az üzem termelési eredményeiről. A Minisztertanács elnöke üzemlátogatáson ismerkedett a gyár kiszerelő, kikészítő üzemeivel, és elismeréssel szólt a korszerű csomagoló, adagoló berendezésekről, a gyár szakemberei által kifejlesztett műszerekről A kerületlátogatás a Hungarov n. borgazdaság Rt export vállalatnál folytatódott. Az 1700 dolgozót foglalkoztató vállalat évente 900 ezer hektoliter hordós és palackozott bort szállít a határokon túlra. A vállalatnál előállított pezsgőből — a belföldi igények kielégítése mellett — évente mintegy tízmillió palack kerül külföldre. A program üzemlátogatással zárult. Szobtól Lórévig Kis hajókkal, nagy forgalom V_____ Huszonhárom hidat pótoltak a Pest megyei Kishajózási és Javító Vállalat dunai átkelőjáratai. Szobtól Lórévig közlekednek a kompok, átkelőhajók. A hajó- és kompállomány eléggé elavult. A régi típusú, , utastérből vezetett, nyitott átkelőhajók ma már nem felelnek meg az igényeknek. Túlterhelt a Toldi Miklós komp is. A vállalat horányi üzemében már elkészült egy hatvanszemélyes, zárt utasterű, magasított kormányállásos hajó, a Göd, s várhatóan ez év végére forgalomba áll még egy ebből a típusból. A vállalat kompjainak teherbírása 40—50 tonna. Horányban épül már egy hatvasntonnás is, de a legnagyobb előnye mégsem a szállítható súly növelése, hanem az, hogy egymás mellett három sorban állhatnak a kocsik. Elég gyakori az üzemzavar: a komphajókba épített Csepel motorok bizony már öregecskék. Hogy ne legyen nagy kiesés az átókelőforgalomban, tartalékhajók várják a bevetést. Két óra alatt bármelyik révállomáson pótolni tudják az elromlott járművet. S másik gond: a Csepel motorokhoz csak 1980-ig gyártanak alkatrészt. — Avia motorokkal kísérletezünk, föltehetően beválnak — tájékoztatott Vizy Csaba, a forgalmi osztály helyettes vezetője. A Göd típusú hajókba — ezekből három épül az ötéves terv végéig — 150 lóerős RÁBA MAN motorokat építünk. A mai révészt hajóvezetőnek nevezik, de úgy tűnik, hogy a kék „tengerészegyenruha” nem túl csábító. Tizenöt emberrel kellene több. A harminc százalékos műszakpótlék bevezetése talán segít a gondokon. Na és az is, hogy a más munkahelyre vezényelt dolgozók kényelmes szállásokon tölthetik szabad idejüket, s aki kéthetes vezénylést vállal, ötszáz forint jutalmat kap. Takács András i Kádár János látogatása az Óbuda Termelőszövetkezetben Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára — Brutyó Jánosnak, a Központi Ellenőrző Bizottság elnökének társaságában — kedden délután ellátogatott az Óbuda Mezőgazdasági Kertészeti Termelőszövetkezetbe. A gazdaság központi épületének bejáratánál Cservenka Ferencné, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a Pest megyei pártbizottság első titkára, dr. Mondok Pál, a Pest megyei Tanács elnöke, Csonka Csaba, a szentendrei járási pártbizottság első titkára, továbbá a tsz vezetői: Varga Ferenc elnök és Márton Imre, a pártbizottság titkára fogadta. Nagy szeretettel köszöntötték az érkezőket a közös gazdaság dolgozói, a csaknem hétezer tagú kollektíva képviselői. ......... Közvetlen hangulatú beszélgetéssel kezdődött a program a tanácsteremben. Ott voltak a tsz gazdasági és politikai tetői, a termelésirányítók, deaz ágazatvezetők, továbbá szocialista brigádvezetők és fizikai dolgozók. Varga Ferenc és Márton Imre adott tájékoztatást az Óbuda és a Dunakanyar Termelőszövetkezet egyesüléséből ez év elején létrejött tsz tevékenységéről, fejlesztés terveiről. A mintegy a S00e ?főfáron gazdálkodó tss növekvő szerepet játszik a főváros friss áruellátásában: hathektáros — 60 ezer négyzetméteres — budakalászi növényházak termékeiből, paprikából, paradicsomból, uborkából évente 60 vagont szállítanak a budapesti piacokra. Fő üzemáguk a dísznövény-termesztés, amelyben nemzetközi hírnévre tettek szert. Több mint húsz országgal állnak export-import kapcsolatban. A Szovjetunióba, Csehszlovákiába, Jugoszláviába, Romániába és jó néhány nyugati országba repülőgépen szállítják a növényházaikban termesztett sok százezer szegfűt, muskátlit, krizantémot és több millió szegfűdugványt. Ahogy a tsz vezetői elmondták: terveiket teljesítik, sőt túlteljesítik, a Központi Bizottság határozatainak szellemében végzik munkájukat. Terveik közé tartozik, hogy a munka hatékonyságának növelése érdekében az eddiginél jobb ösztönzési formákat vezetnek be. A szövetkezet életében, eredményei javulásában nagy szerepet játszanak a kommunisták: a több mint 400 párttag — a tömegszervezeti aktivistákkal együtt — példásan helytáll a munkában és a társadalmi tevékenységben egyaránt. A tájékoztatóban elhangzottakat szemléltette a közös gazdaság múltjáról és jelenéről készült mintegy 40 perces film is, amelyet levetítettek a házigazdák Kádár Jánosnak és a többi vendégnek. A Központi Bizottság első titkára ezután fölkereste a tsz pünkösdfürdői növényházát, az ország egyik legnagyobb ilyen létesítményét. Gerbár József főkertész és Paksi Zsuzsanna kertészeti főmérnök mutatta be a 45 ezer négyzetméteres növényházat, a hatalmas virágoskertet, ahol a dolgozóknak mintegy 80 százaléka nő. Azt tervezik, hogy az idén mintegy másfél millió szál szegfűt és 12 millió szegfűdugványt nevelnek —■ a tudomány legújabb eszközeinek alkalmazásával. A korszerű felszerelések között megtalálható például a számítógéppel vezérelt „növényápoló”, amely megadott program szerint biztosítja egyebek között a virágok locsolását s a növényház szellőztetését. Kádár Jánost közvetlen szavakkal, meleg szeretettel üdvözölték növényházban dolgozó lányok és asszonyok. A Központi Bizottság első titkára a látogatás emlékére üdvözlő sorokat Meleg szavakkal gratulált Kádár János a Központi Bizottság nevében a tsz vezetőinek és tagságának eredményes munkájához. Hangsúlyozta, hogy a Központi Bizottság határozatai világosan megfogalmazzák gazdaságpolitikai és agrárpolitikai céljainkat. Támogatjuk a megfelelő érdekeltségi viszonyok megteremtésére irányuló törekvéseket. Ösztönözzük a termelőszövetkezeteket, így az Óbuda Tsz-t is a hatékonyabb, gazdaságosabb termelő munkára. Helyeseljük a szocialista bérezés elveinek erőteljesebb érvényesítését: az egyén,, a va, ha jól dolgozik, kollektímunkára hasznát. Aki élvezze pedig nem dolgozik rendesen, érezze is ennek következményeit. Irt a többszörösen kitüntetett Vörösmarty kertészeti brigád naplójába. Ellátogatott a Központi Bizottság első titkára a termelőszövetkezet budakalászi növényházába is. Itt hat hektáron fedett területen a primőr zöldségeket termesztik. A zöldség-program keretében, a gazdaság saját kivitelezésében épül a hatalmas növényházabban, két és fél hektáron dísznövényt, három és fél hektáron pedig paprikát, paradicsomot, uborkát és zöldségpalántát termesztenek. Géhl Gábor kertészeti főmérnök és Gábor Árpád, a tsz építési főágazatának vezetője kalauzolta a vendégeket a bő termést ígérő, nagy szakértelemmel nevelt növénysorok között. Bemutatták azokat a paradicsomfákat is, amelyek tövenként 10—12 kilós termést adnak. A nagyszerű eredményt az úgynevezett tőzeszsákat-termelési technológiávál érik el, amelyet hazánkban ma egyedül itt alkalmaznak,még A Központi Bizottság első titkára hozzátette: törekvéseink, politikánk iránya világos. A tapasztalatok egyértelműen azt bizonyítják, hogy a Központi Bizottság és a dolgozó emberek, köztük a szövetkezeti gazdák elképzelései, szándékai és céljai azonosak. A jövő e tsz kollektívájának is további szép fejlődést ígér, erre is utalva írta Kádár János a közös gazdaság emlékkönyvébe: „Céltudatos munkájuk saját maguk, családjuk, népünk, a szocialista haza javát, boldogulását szolgálja". A látogatás végén a Központi Bizottság első titkára további sikereket kívánva vett búcsút vendéglátóitól. Jókívánságok a tsz dolgozóinak Kádár János a szép paradicsomtermést szemléli. Mellette Cservenka Ferencné és Varga Ferenc, mögöttük (balról jobbra) dr. Mondok Pál és Brutyó János. (Tóth István felvételei) IiI