Pest Megyi Hírlap, 1978. augusztus (22. évfolyam, 179-205. szám)

1978-08-20 / 196. szám

SZÓLÁSSZABADSÁG LELKIISMERETI SZABADSÁG 1 Ma sem dolgoztam semmit a fizetésemért! GYÜLEKEZÉSI JOG Zsoldos rajzai Egy élet a gyümölcs szolgálatában Kobalt sugárkert Szigetcsépen Amikor 1924-ben, Bácskában, Ku­lan géplakatos édesapja házában vi­­lágra jött, nemigen sejtették volna, hogy valaha az agrártudományok, ezen belül is a kertészet egyik legna­gyobb hazai szaktekintélye válik Ta­­mássy Istvánból. Hiszen a később a Csepel Autógyárban dolgozó mun­kásapától, de mástól sem a család­ból, aligha kaphatott ilyen irányú hatást. Növények zimankóban? A pályaválasztást egyszerű ok mo­tiválta: szakmát adó középiskolába kellett mennie, szerette a termé­szetet, így lett a munkás­iából a bu­dapesti kertészeti középiskola tanu­lója. Majd a Kertészeti Főiskolára került telepvezetőnek, és ottani pat­­rónusa, Mohácsi Mátyás vette rá a továbbtanulásra. 1943-ban kezdett a Kertészeti Főiskolán, és 1947-ben végzett az Agráregyetem kertészeti és szőlészeti karán. (Csak a név válto­zott, a képzés nem.) Egyéves ösz­töndíjjal Bulgáriában tanulmányozta az ottani, nem csekély kertészeti eredményeket, majd a Földműve­lésügyi Minisztériumba került. Egyetemi adjunktusként jelentkezett 1950—53. között a szovjetunióbeli as­­pirantúrára. Micsurinszkban Jakov­lev akadémikus, Micsurin tanítvá­nya volt a témavezetője. 1953-ban szerezte meg a kandidátusi fokozatot. Kertészeti növények fagy- és télálló­ságának fokozása különböző nemesí­­tési módszerekkel című értekezésével. Ennek alanyai a szőlő és a kajsziba­rack voltak (máig is ezek a kedvenc növényei). 1953-ban került docens­ként az egyetem növényörökléstani és nemesítési tanszékére, amelyet 1954 óta vezet. A témák folytatása Az ötvenes években volt a Minisz­tertanács tanácsadója, minisztériumi főosztályvezető, 1958-tól egyetemi ta­nár, 1961-től csak az egyetemen dol­gozik. 1958-ban védte meg a tudomá­nyok doktora címért készített dis­­­szertációját, amelynek témája azonos volt a kandidátusi értekezésével, csak a növények köre bővült: zöldségnö­vényekkel, őszibarackkal, mandulá­val. A Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává 1973-ban választot­ták, székfoglalójában a két előző ér­tekezésben megkezdett témát vitte végig. A kertészeti növénynemesítés olyan új módszereivel foglalkozott, amelyek tél- és fagyállóság, azaz a klimatikus rezisztencia mellett a pa­tológiai rezisztenciát, a betegségekkel szembeni ellenállóképességet taglal­ták. (E témakörbe tartozik a peszticid maradványok kiszűrése is a növény­­termesztésből.) Két éve az MTA elnökségi tagja, 1977-től az agrártudományokkal fog­lalkozó akadémiai osztály elnöke is, az idei közgyűlésen pedig az egyik legfontosabb előadást éppen ő tar­totta. Munkásságát a Munka Érdemrend mellett a nemesítési eredményekért kapott tudományos emlékérmek és plakettek sokasága, a moszkvai Tyi­­mirjazev Akadémia tiszteletbeli dok­­tori tisztsége is elismerte. Az Agrár­­tudományi Közlemények főszerkesz­tője, a KGST mezőgazdasági folyóira­tának, a Nemzetközi Mezőgazdasági Szemlének magyar felelős szerkesztő­je is. Két évtized türelme Mivel foglalkozik mostanában? A MÉM egyik kutatási fővonalát irá­nyítja, melynek címe: A kertészeti növények genetikája és új nemesíté­si módszerek kidolgozása. Mit jelent ez a hétköznapok nyelvén? Például a heterózisnemesítés kertészeti vonat­kozásaival foglalkoznak, azaz vonala­kat, fajtákat kereszteznek évről évre, hogy az utód valamilyen tekintetben felülmúlja szüleit. Ennek elméletét kutatják, közben mellesleg új sárga- és görögdinnye, csemegekukorica és paradicsomfajták születtek. Másik érdekes kutatási területe a mutációs genetikai és nemesítési vizsgálatok. Két úton nyernek mutá­ciós változatokat: fizikai behatások­kal (neutron, kobalt, röntgensugár­zással), amelyhez az Országos Atom­energia Ügynökség segítségével Szi­­getcsépen épített kobalt-sugárkert segít, ebben élő növényeket is sugá­roznak. A gének és kromoszómák su­gárzás okozta örökletes változásai jó­részt negatívak, a tudomány feladata ezek közül a kevés számú hasznos örökletes változást kiszűrni. Jellem­ző e munka nehézségi fokára: 1958 óta működik a sugárkert, első ered­ményei azonban csak két éve szület­tek. Kajszibaracknál pl. olyan válto­zat született, amely nem fogy el, és az elmúlt három évben teljes termést hozott. Ez talán növeli a kajszitelepí­­tési kedvet, mert biztosabbá teszi a termesztését. E munka tanulsága — mondja a professzor —, hogy a kutató ne legyen türelmetlen. Már maga is kételkedni kezdett az egész­ben, amikor 15—17 év után sikerült eredményt elérnie. A másik út: kémiai mutagének, az­az nagy biológiai aktivitású vegyüle­­tek alkalmazása. A vegyszereket a Szovjet Tudományos Akadémia Ké­miai-Fizikai Intézetétől kapják. Az iregszemcsei takarmánykutatókkal közösen új ipari és takarmánynövé­­nyek, a budatétényi kertészeti kuta­tóban egynyári virágok születnek e módon. A sárgadinnyénél például 10 nappal előbb érő fajtát állítottak elő e módon. Elillant a rókaíz Tamássy professzor másik kutatá­si területe a távoli hibridizáció, azaz távoli rokonfajokkal való keresztezis, egyes tulajdonságok, például a fagy­­állóság növelése érdekében. A szil­va és a kökény keresztezéséből pél­dául a kökény szárazságtűrését örök­lő, Bugacon, a futóhomokon is meg­élő új fajta lett. A gyümölcs nagysá­ga változatlan, csak némileg savany­­kásabb — ha örökölte a kökény be­tegség-ellenállóképességét is. A sző­lőnél az amuri vadszőlővel hoznak, amelynek vesszeje, próbál­tügye mínusz 50 fokot is elbír. Igaz, a vad­szőlő szuperérzékeny a peronoszpórá­­ra, de ezt éppen ellenkezőjére lehet fordítani, mert a megtámadás helyein azonnal beszárad, így a gomba nem tud terjedni. Ez a munka még Mi­csurinszkban kezdődött, a reziszten­ciát már elérték, azt is, hogy a ter­mésnek nincs direkttermő rókaíze. Visszakeresztezéssel pedig a szőlőhib­rid szemnagyságát is megoldották, két fajtát már abból is elismertek, most már annak a hozama is kitűnő, 2—3-szorosa az eddiginek, és az eddi­gi 10—12 helyett elég két alkalommal peronoszpóra ellen permetezni. Az őszibarackot kínai vad őszibarackkal keresztezték. A hibrid virága még mí­nusz 7 foknál sem fagy el, a levéltetű nem tudja megtámadni! Baj van a jonatánnal Az almával is, foglalkozik Tamássy professzor, pedig e növény ügyében hivatalos kutatások, sajnos, nem foly­nak. Pedig baj van a jonatánnal, nem nagyüzemi fajta, nehezen bírja a műtrágyát, öntözést, lisztharmat, barnafoltosodás támadja, veszélyben az exportképessége. A starkingnál a magházpenész a gond. Most állami gazdaságokkal közösen vadalmafa­jokkal keresztezik az almát, e szibé­riai és távol-keleti vad növények ugyanis gombaellenállóak. A rezisz­tenciát már elérték, itt is a termés­nagyság növelése a következő lépcső­fok. SZATMÁRI JENŐ ISTVÁN Augusztus 20. Pilisszentkereszt, Lenin u. 20/b.), Bari Józsefné (2013 Pomáz, Sashegyi s. u. 5.), Tőkés András (2377 Örkény, Bajcsy­ Zs. 14.), dr. Gyenis Dénesné (1158 Bp. XV József A. u. 2/b.), Németh Miklós (2660 Balassagyarmat, Rákóczi u.­­48., II. 7) Sándor Tibor (2601 Vác, Pf. 114/U.). Az alkotmány, az új kenyér ünnepére idézünk Simon István Kossuth- és József Attila-díjas költőnk „Kenyér” című költemé­­nYEK­MEKREJTVEN­­nyéből a vízszintes 1., függőleges 13., 18., 25. és 23. számú sorokban Pajtások! Wolfgang Amadeus Mozart (1756—91) osztrák zeneszerző, a zene nem­zetközi történetének egyik legnagyobb alakja szerepel mai rejtvényünkben. VÍZSZINTES 1. Beküldendő. 13. A szóbanforgó do­log. 14. Cégtábla. 15. Temesvár csatornája. 16. Hajszolja. 17. Alul. 19. Régi súlyegy­ség. 21. Ital, argó nyelven. 22. Lám. 23. Testrész. 24. Kecske hímje. 26. VI. 27. Tiszteletes. 28. Edény. 30. Szeszes ital. 32. Bejglifajta. 34. Nem megy el. 36. Ta­karos, csinos németül. 38. Vietnami De­mokratikus Köztársaság. 39. Női név. 40. Fakó, seszínű. 41. Azonos betűk. 42. Morzehang. 44. Három névelő. 45. Felté­teles kötőszó. 46. Római negyven­­kilences. 47. Akasztófa. 49. Délszláv kör­tánc. 51. Hangszer. 53. Kötözőrost. 56. Vé­delmezőn. 58. Téli sporteszköz. 59. Kivá­gott fa hengeres része, névelővel. 60. Világhírű író (Thomas). 61. Hogy, hogyan oroszul. 63. Énekszólam. 64. Kaszáló. 66. Téli sport. 68. Pempő. 70. Dinnyén vá­­gott lyuk. 71. Zamat. 72. Labdajátékok kelléke. 74. Termelőszövetkezetek Orszá­gos Tanácsa. 76. Római egyes. 77. Mar­kos. 78. Friss, hamvas. FÜGGŐLEGES 2. Egyszerű munka, munkaeszköz jelző­je. 3. Becézett női név. 4. Biztató szó. 5. Ételízesítő. 6. Szarvasfajta. 7. EG. 8. Évszak. 9. Színesbőrű nép. 10. Folyó a Szovjetunióban. 11. Nemzet. 12. Vissza­ vigyél, régiesen. 13. Beküldendő. 17. Mo­csár. 18. Beküldendő. 20. Kopasz. 23. Be­küldendő. 25. Beküldendő. 27. Rovar. 28. Göngyölegsúly. 29. Új személygépkocsi­márka. 31. Minőség-ellenőrző osztály. 33. Erre a helyre. 34. Márciusi Front. 35. Orosz helyeslés. 37. Távközlési Kutató Intézet. 43. Keresztül. 45. Csapadék. 47. Szőrmék. 48. Időmérő. 49. Mint a 61. szá­mú sor. 50. Tiltakozást jelentett be. 52. Benzol vegyjele. 54. Márka. 55. Jelt ad. 57. Cin. 62. HH. 64. Hajdani. 65. Feszítő eszköz. 67. Ezen a helyen. 69. Amerikai költő (Edgar Allan). 70. Fölösleges holmi. 71. Női név. 73. Személynévmás. 75. Tele­vízió. 77. Fővárosi Levéltár. 78. Bántal­maz. Megfejtési határidő: 1 hét. Az auguszus 6-i rejtvény helyes meg­fejtése: Hazánk két legpontosabb órája a Város­ház utcában, Budapesten található. Hu­szonhét. A Párizsi Rádió. Könyvjutalmat nyertek: Farkas István (2194 Túra, Hősök útja 14.), Mayer Edit (2200 Monor, Lenin út 58. sz.), dr. Hajdú Erzsébet (2072 Zsámbék, Dózsa Gy. u. 30.), Péntek Ernőné (2628 Szob, Vörös­­hadsereg u. 8.), Székely Lászlóné (2098 VÍZSZINTES 1. Darabokra töredező. 6. Nőstény ku­tya. 8. A tőkés monopóliumoknak egyik fejlett formája. 9. A víz sodra. 10. Ko­márom megyei község, i­.­sz.: 2947. 12. Magyar Elemér névbetűi. 13. Luxemburgi és ausztriai gépkocsik nemzetközi jele. 14. Félig már mester! 15. Fél alak! 16. A ta­lajhoz tapadva és folyamatosan haladva. 18. A gyertyakészítés alapanyaga. 21. Az égitestek között levő tér. 22. Toll­forgató. 23. Majdnem vad! 24. Mozart 1787-ben írta ezt a művét, mely az opera­­irodalom egyik legnagyobb alkotása. Prá­gai bemutatója után világraszóló sikert aratott. FÜGGŐLEGES 1. A kutyával rokon ragadozó állat. 2. Kevert réz 1 3. Cosi fan ... (mind így csi­nálják), Mozart vígoperája, melyet Jó­zsef császár megbízásából, 1790-ben mu­tattak be. 4. Ilyen kapa is van. 5. Ami­kor a szarvas szarvával szúr, döf. Mozart Varázsfuvola című operája a né­­­­met nemzeti dalmű egyik remeke, 1791- ben mutatták be. Ki az operában az Isis főpapja? 7. A Figaro házassága című operáját Bécsben mutatták be 1730-ban. Ki az operában a földesúr? 10. Ausztrá­liai futómadár. 11. Belül veszt! 16. madár lábának az ujjak és a lábszár­A csont között levő része. 17. összekevert Anna! 19. Egy németül. 20. pon. Pajtások! Mozartról szóló sorok meg­fejtését írjátok le egy levelezőlapra, és augusztus 27-ig küldj­étek be a szerkesz­tőséghez. A helyes megfejtők részt vesz­nek az augusztusi jutalomsorsolásban. Július 30-i rejtvényünk helyes megfej­tése: A néma levente. Egy fillér. F”— FT“ 2 3 4 [UNK]r~6 7 d 9 10 77 72 [UNK] JZ~. mÍ5~ iS 7731STw® 2TX ©~TT® m 7T 55"©W 57“■ W 25 35“ 37 323jT□ 34 359 36~ 37 361 399w álm 42ü TT 45 46 i7■ 9 49 &r© 57 52 53 54 55 56~ 57 5 6m 59 !_□ 67 ■i 63~ 64 65® 66 57#68 69 70• 71 72 73m7T 75"76~77%78 u □ □ -i% b 4 5 b •b 4 iOM a Ib 14 <5 lé­ff ift . •q 20 U 22 24 A rádió és a televízió műsora VASÁRNAP KOSSUTH RÁDIO 5.55: Rákóczi-induló. 6.00: Hírek. Idő­járás-jelentés. 6.10: Kellemes ünnepet. 7.20: Múzeumi híradó. 7.23: Emlékeztető­k a madárlátta kenyérre. 7.54: A közönség­szolgálat tájékoztatója. 8.00: Hírek. Idő­járás-jelentés. 8.05: Útközben. 8.10: Öt Kontinens hét napja. 8.25: Hallgatóink figyelmébe! 8.28: Dunántúli és alföldi népdalok. 9.00: Olvastam egy novellát. 9.25: Operaindulók. 9.45: A magyar nép­­költészet hete. 9.54: Ütközben. 10.00: Hí­rek. Időjárás-jelentés. 10.03: A kerítésre rajzolt törpe, avagy a mese születése. 10.38: Augusztusi köszöntő. 10.52: A kéz balladája. 11.02: Zenekari muzsika. 12.00: Hírek. Idő­járás-jelentés. 12.10: Jelentés az öttusa VB-ről. 12.15: Édes anyanyel­vünk. 13.00: Rázós úton. 13.10: Bemutat­juk új felvételünket. 13.50: Metronóm. 14.10: Kórusmuzsika. 14.40: Pillantás nagyvilágba. 15.00: Hírek. Időjárás-jelen­­­tés. 15.08: Útközben. 15.13: Magyar zene­művészek portréja. 16.08: Azt beszélik... 16.38: Népdalkörök országszerte. 16.58: Hallgatóink figyelmébe! 17.00: Hírek. Idő­járás-jelentés. 17.05: Útközben. 17.10: Jelentés az öttusa VB-ről. 17.15: Szind­­bád. 18.10: Slágerexpressz. 18.28: Hallga­tóink figyelmébe! 18.30: Alkotmánynapi krónika. 19.15: Pataky Kálmán legszebb operafelvételeiből. 19.39: A Rádiószínház bemutatója. 20.25: Nagy siker volt! 22.00: Hírek. Időjárás-jelentés. 22.10: Közvetítés az öttusa VB-ről. 22.40: Arturo Toscanini vezényel. 24.00: Hírek. Időjárás-jelentés. 0.10: Sanzonok. 0.25: Himnusz. PETŐFI RÁDIO 6.58: Hallgatóink figyelmébe! 7.00: A római katolikus egyház félórája. 7.30: Albert Schweitzer Bach-műveket orgonál. 8.00: Hírek. Időjárás-jelentés. 8.05: Mit hallunk? 8.30: Hírek. 8.33: A gyermekrá­dió műsora. 9.00: Szívesen hallgattuk. 10.30: Hírek. 10.33: Örökzös dallamok. 11.27: Nemzetek Színháza Caracasban. 11.47: Munkás-fúvószenekarok hangverse­nye. 12.17: Hírek. 12.20: Jó ebédhez szól a nóta. 13.19: Robi, Tóbi és Töfröcsó. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Táskarádió. 15.00: Sárdy János énekel. 15.30: Hírek. 15.33: Nemzetiségeink zené­jéből. 16.13: Fényes Szabolcs szerzemé­nyeiből. 16.45: Mikrofon előtt az irodalmi szerkesztő. 16.55: Ötórai tea. 18.00: Köz­vetítés a labdarúgó MNK-döntő II. fél­idejéről. 19.05: Hírek. 19.08: Jó estét, gye­rekek ! 19.16: Ha még nem tudná ... 19.46: Dzsesszfelvételekből. 20.18: Kritiku­sok fóruma. 20.28: Színes népi muzsika. 21.10: A szálkás kódex. 21­ 30: A Rádió Dalszínháza. 23 23: Könnyűzene éjfél*­. 24.00: Hírek. Idő­járás-jelentés. 0.10: Mű­sorzárás. 3. MŰSOR 7.00: A pécsi stúdió szerb-horvát nyel­vű műsora. 7.30: A pécsi stúdió német nyelvű műsora. 8.00: Hírek. Időjárás-je­lentés. 8.05: Műsorismertetés. 8.08: Zene­kari muzsika. 10.01: Új zenei újság. 10.36: Jean-Pierre Rámpás és Robert Veyron- Lacroix Bach-felvételeiből. 11.11: Világiro­dalmi matiné. 12.00: Hírek. Időjárás-je­lentés. 12.10: Részletek Csajkovszkij ope­rájából. 13.00: Művészlemezek. 14.00: Kis magyar néprajz. 14.05: Világhírű előadók Beethoven-felvételeiből. 15.46: Műsoris­mertetés. 15.00: Hírek. Időjárás-jelentés. 15.08: Világszínház. 16.08: Magyar előadó­­művészek felvételeiből. 18.00: Hírek. 18.03: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót. Közben: kb. 18.43: A magyar széppróza századai. 19.28: Hírek. 19.31: Hangfelvételek felsőfokon. 20.13: Megéri a pénzét? 20.28: Csak fiata­loknak! 21.28: Magyar zeneszerzők. 21.55:* Legszebb sztereo-operalemezeinkből. 23.00: Hírek. Időjárás-jelentés. 23.10: Műsorzá­rás. 8.59: Tévétorna. 9.05: Focisuli. 9.55: Tiszt­avatás. Közvetítés a budapesti Kossuth Lajos térről. 10.45: Hírek. 10.50: Zsebtévé. 11.25: Budapesti honvédelmi nap. Közve­­títés a Duna-parti vízi és légi parádéról. 12.35: Érdekes állatkertek. NSZK film­sorozat. 4. rész: A medellini állatkert. 13.00: Játsszunk együtt! 4. rész: Golyók, tékák. 13.10: Gyertyán Ervin: Karancs­­falvi szökevények. Tévéfilm gyerekeknek. I. rész. 14.40: Nótaszó. 15.00: Műsorainkat ajánljuk! 15.25: Nagyapáinkról e dal... Dokumentumfilm. 16.20: Lehet egy kér­déssel több? 16.50: A közönségszolgálat tájékoztatója. 16.55: Labdarúgó MNK- döntő. A szünetben: Esti mese. 18.50: Va­rázsló vagyok. Szovjet portréfilm. 19.00: A hét. 19.45: Tévétorna. 19.50: Hírek. 20.00: Fekete gyémántok. Magyar film. II. rész. 21.10: Telesport. 21.50: Hírek. HÉTFŐ KOSSUTH RADIO 4.25— 7.59: Jó reggelt! — Zenés műsor. 8.00: Hírek. Időjárás-jelentés. 8.05: Műsor­­ismertetés. Kb. 8.20: A mai nap kulturá­lis programjából. 8.25: Csongor és Tünde. Szvit. 9.00: A nagyvárosban éltem . . . 9.10: A hét zeneműve. 9.40: Benn a bárány ., • Óvodások műsora. 10.00: Hírek. Időjárás­jelentés. 10.05: A román kultúra hete. 10.50: Régi magyar históriák. 11.10: Brahms: H-dúr trió. 11.39: Egy jenki Ar­tur király udvarában. 12.00: Déli krónika. 12.20: Ki nyer ma? 12.30: Reklám. 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: Válaszolunk hall­gatóinknak. 13.40: A tápiószecsőiek da­lolnak. 14.03: Ezeregy délután. 14.33: Ma­gyar szerzők műveiből. 15.00: Hírek. Idő­járás-jelentés. 15.10: Magányos fa. 15.15: Édes anyanyelvünk. 15.20: Florenza Cos­­sotto operaáriákat énekel. 15.40: Hangké­pek az úttörő népzenei együttesek orszá­gos találkozójáról. 15.58: Hallgatóink fi­gyelmébe! 16.00: Útközben. 16.05: Két iro­dalom vonzásában. 16.35: Monteverdi kó­rusműveiből. 17.00: Hírek. Útközben. 17.07: Reklámkalauz. 17.10: Van új a nap alatt. 17.25: Zenekari muzsika. 18.25: Mai könyv­ajánlatunk. 18.28: Hallgatóink figyelmébe! 18.30: Esti magazin. 19.15: Sporthíradó. 19.25: A Magyar Hanglemezgyártó Válla­lat nótafelvételeiből. 20.02: Mozart: Don Juan. Közben. 21.30: Vezetők munka köz­ben. 22 00: Hírek. Időjárás-jelentés. 22­ 15: Jel en*'s a vízilabda VB-ről. 22 22: Tíz perc külnomika. 24.00: Hírek. Időjárás-jelentés. 0 10: Pásztor László és Hatvani Emese táncdalaiból. 0.25: Himnusz. PETŐFI RÁDIO 4.25— 7.59: Jó reggelt! — Zenés műsor. 8.00: Hírek. Időjárás-jelentés. 8.05: Nó­ták. 8.30: Hírek. 8.33: Mai dalok. 8.43: Slágermúzeum. 9.33: Távoli tengereken. 10.00: Zenés műsor üdülőknek. 12.00: A Melódia fúvószenekar játszik. 12.30: Hí­rek. 12.33: Balettzene. 13.28: Kis magyar névrajz. 13-33: A hazatérő vidám föld­műves. 13.45: Időjárás- és vízállás jelen­­tés. 14.00: Kettőtől ötig... A rádió kí­vánságműsora. 17.00: Ötödik sebesség. 18.00: Utazás a Balaton körül. 18.30: Hírek. 18.33: Zeneközelben. 19.19: Reklám. 19.24: Jó estét, gyerek­ek. 19.29: Az életem a színház. 20.30: Hírek. 20.33: Könnyűzenei olimpia. 21.03: A párbaj. 21-34: Örökzöld dallamok. 22-30: Hírek. 22.33: Derűre is derű. 23.03: Népdaloi­, néptáncok. 24.00: Hírek. Időjárás-jelentés. 3. MŰSOR 14.00: Hírek. 14.03: Műsorismertetés. 14.05: Szimfonikus zene. 16 00: Hírek. 16.03: Hu­szonöt perc­ben*. 16.28: Láttuk, hallo+tuk. 16.53: Rioh ̋ rd S^ti” or»n»*éibó . 17.40: Dzsesszfelvételekből. 1s 00: A rorom kul­túra hete. 18­30: Egészségünkért! 18­ 35: A Mí­­ v^r Rádió és Te*e^TÍzÍÓ énekkara énekel. 19 00: Kate^-a. 19 30: Hí-ak. 19­ 33: ZonpVnd TDipíiVa, OQ* Voerr «’íi'­Ar vnft. 22 30: A b** zeneműve. 23.00: Hírek. Idő­járás-jelentés. TELEVÍZIÓ

Next