Pest Megyi Hírlap, 1978. december (22. évfolyam, 283-307. szám)

1978-12-29 / 305. szám

MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA V. ÉVFOLYAM, 305. SZÁM 1978. DECEMBER 29., PÉNTEK Kereskedelmi mérleg Javuló élelmiszer-ellátás Új ABC-áruházakat adtak át Két korszerű ABC-áruház­­zal bővült az idén a járás ke­reskedelmi hálózata. Az egyi­ket Veresegyházon a Gödöllő és Vidéke Áfész, a másikat Kartalon a Galga vidéke Áfész építette, s mindkettő hozzájá­rul ahhoz, hogy javuljon a községek élelmiszer-ellátása. Ez az örömteli hír kívánkozik beszámolónk élére, amelyben a járás kereskedelmének idei eredményeiről, gondjairól lesz szó. Akitől tájékoztatást kér­tünk Nádasdi Lászlóné, a já­rási hivatal kereskedelmi és élelmiszergazdasági osztályá­nak főelőadója. Kenyér Pécelről A jó hír mellett tőle tud­tuk meg azt is, hogy a járás­ban még nem minden köz­ségről mondhatjuk el a fentie­ket. Főként a kisebb települé­seken okoznak gondot a kicsi, egy-két személyes élelmiszer­­boltok. Különösen akkor van a baj ezekkel az üzletekkel, ha kereskedők szabadságra mennek, vagy megbetegednek, arról már nem is beszélve, hogy egyszerre is bezárhat hir­telen több kis bolt. Az áfészek igyekeznek egyeztetéssel kikü­szöbölni a zökkenőket, de a végső megoldást mindenütt a nagyobb, többszemélyes üzle­tek jelentik, ilyenekre van szükség a többi között Galga­­mácsán és Bagón is. — Az élelmiszerellátásra az idén kevesebb volt a panasz — mondta Nádasdi Lászlóné, — csak időnként érkeztek be­jelentések a kenyér rosszabb minősége, illetve a késedelmes szállítások miatt. Az okot is­merjük: a péceli sütőüzem fel­újítása elhúzódik, mert ele­inte csak kisebb javításokról volt szó, de teljes rekonstruk­ció lett belőle. Emiatt a gödöl­lői kenyérgyárra sokkal na­gyobb munka jutott. Remél­jük, hogy jövőre ismét szállít­hatunk Pécelről is kenyeret, s nem lesz több panasz a minő­ségre és a késlekedésre. A gondok enyhülését vár­ják a most épülő új üzletek­től is. Pécelen a Pécel—Isa­­szeg, Kistarcsán a Gödöllő és Vidéke Áfész nyit új ABC- áruházakat. Bezárt Áfor-kút A húsellátás egész évben megfelelő volt a járásban, frissen vágott vagy gyorsfa­gyasztott baromfit mindenütt lehetett kapni. Éreztette vi­szont a hatását a kedvezőtlen időjárás a zöldség- és gyü­mölcs­fronton, amit különösen a paprika és a dinnye árain tapasztalhattak a vásárlók. A­z­árásban természetesen ez ke­vésbé okozott gondot, mint a városban, hiszen itt többen megtermelik maguknak zöldségeket, de a kereskede­­­lem is ügyelt azért arra, hogy mindig legyen, ha nem is a lgszebb és legolcsóbb áru az üzletekben. Ami igazán bosszantó: Kis­tarcsán az Afor benzinkutat, minden előzetes figyelmezte­tés nélkül bezárták. Az ok talán örömre is szolgálhatna, hiszen felújítják, bővítik kutat, már amennyire az meg­a­állapítható, mert a helyi ta­nácsot senki sem értesítette. Az viszont biztos, hogy a kör­nyék lakói a tél kellős köze­pén tüzelőolaj nélkül marad­tak, illetve kénytelenek a kis­kereskedőkhöz fordulni, illetve Gödöllőről vagy Budapestről szállítani. Az Afor eljárása érthetetlen, jogszabály írja elő az ilyenkor elengedhetetlen intézkedéseket. Erre próbálta a vállalatot figyelmeztetni a tanács, amikor többször is írt, de mind ez idáig hiába, válasz nem érkezett, így még azt sem tudjuk megmondani, hogy mikor nyit a kút. Üzletköri szabály Nádasdi Lászlóné arról is tá­jékoztatott, hogy jövőre azt szeretnék, ha az üzletek job­ban élnének a belkereskedelmi miniszter egyik rendeletéből adódó előnyökkel és egyben szigorúbban betartanák annak előírásait. A július elejétől ér­vényes rendelet elősegíti az üzletek gazdaságosabb működ­tetését, bővítette és meghatá­rozta az üzletköröket. Az élel­miszer- és csemegeüzletekben korábban csak hagyományos cikkeket árusíthattak, most le­hetőség van arra is, hogy ká­vét és teát kínáljanak s hely­ben fogyasztható élelmiszerek­kel, grillhúsokkal bővítsék a választékot; ez különösen a kisebb községekben jó, hiszen ezekben nem gazdaságos, többnyire nincs is az élelmi­s­­zerboltok mellett külön büfé. Példaként említhetjük Szent­királypusztát. Ezen a kis tele­pülésen, amely Dányhoz tar­tozik, mindössze 25—30 család él. Az új szolgáltatással nekik szerzett könnyebbséget a ke­reskedelem. A rendeletből adódó másik fontos előny lehet, hogy a bü­féknek is be kell tartaniuk az üzletköri szabályokat. Vagyis nemcsak szeszes italt kell árulniuk, hanem üdítőket, helyben fogyasztható élelmi­szereket is. Ezzel talán sikerül valamelyest csökkenteni a bü­fék kocsmajellegét. G. Z. I Dány Majdnem 380 ezer forintot költöttek Dányban az óvoda bővítésére 1978-ban. Az össze­get elsősorban az óvodások, napközisek és nevelőik étkez­tetését szolgáló konyha felújí­tására, teljesítő képességének növelésére fordították. Így na­ponta már 200 személyre főz­hetnek. A bővítést több üzem anyagilag is támogatta. A Magvető Tsz építő- és szerelőbrigádját adta, ezen fe­lül a szövetkezet 60 ezer fo­rintos támogatást nyújtott. Sok dányi asszony bedolgozója a Budapesti Minőségi Ruhá­zati Ktsz-nek és a Gobelin Szövetkezetnek; az előbbi 20, az utóbbi 10 ezer forinttal já­rult hozzá az óvoda fejleszté­séhez. Hasonló kapcsolata van a dányiaknak az isaszegi Lig­­nifer Ipari Szövetkezettel, amely az óvoda edénytároló szekrényeit készítette el, ezen­kívül mintegy 10 ezer­ forint­nyi társadalmi munkát végez­tek az óvoda konyhájának át­építésekor. Bővítették az évedét Segítettek az üzemek — Fenyőünnep az Árammé­rőgyárban. Műsoros délutánt rendeztek az Árammérőgyár­ban az itt dolgozó szülők gyermekei számára, melyen neves színészek, bohócok ven­dégszerepeltek. A muzsika szárnyán Énekkarosok találkozója Túrán Két nagy sikerű bemutató juch iiimv: cvva­rő-csapatnaplót lapozgatok. Az egyik oldalon karcsú, fiatal karnagy áll egy 80—100 tagú gyermekkórus előtt. A hely­szín a Parlament kupolacsar­noka. Az apropó országos gyer­mekénekkari találkozó. Az if­jú karmester Nagy Margit, később Várkonyi Józsefné ta­nárnő, a gyerekek pedig Pest megyeieket képviselő t­­a­rai énekkar tagjai. A krónika szöveges részéből arról is tu­domást szerezhet az ember, hogy az akkori szereplés na­gyon kimagasló volt, sok si­kerrel tértek haza a kis túrás dalnokok. Kemény próbával Az éneklés ettől kezdve ha­gyománnyá vált a túrás álta­­ános iskolában. A következő elkes karnagy Kovács László Kossuth-díjas pedagógus, nép­­művelő volt, aki hosszú éve­ken át vezette, irányította tűzben százötven tagúra gya­­a­rapodott énekkart. Korai el­­hunyta után tanítványa, Sára Ferenc tanár, népművész vet­­e át a kórus vezetését. Nem múlt el egyetlen bemutató, öregszemle, verseny, hogy ne h­angoklevéllel tértek volna laza a túrás gyerekek. Tizenhárom évvel ezelőtt Fe­­kete László tanár került a kó­­rus élére, aki elődeihez hason­­ó lelkesedéssel fogott munká­­hoz, s vezetésével továbbra is skerrel szerepelt az énekkar. Az általános iskola szaktan­­ermének falait elborítják tzenhárom év alatt összegyűj­­t­ött oklevelek, a szekrények telve serlegekkel, emléktár­gyakkal, vázákkal. Karácsony előtt találkozóra gyűltek egybe mindazok, akik az elmúlt tizenhárom évben tagjai, szereplői voltak­ az énekkarnak. A találkozó nem egyszerű visszaemlékezés volt. Háromhónapos előkészületek­kel nagyszerű közös hangver­senyt produkáltak a régiek és a maiak. Ezekben a hóna­pokban nem írták be a napló­ba a hiányzókat, mégis, min­den héten két alkalommal ke­mény próbával töltötték az es­tét a kórus tagjai. A régiek közül családanyák, munkások, mérnök, gimnazista vállalta a fellépést. Két-három nappal a műsor előtt elkelt minden jegy, pe­dig az óvatos szervezők eleve, két előadást terveztek, hogy minden érdeklődő láthassa a bemutatót. Lelkes közönség Amikor Zsolcai Erika, a fő­bemondó megjelent a színpa­don, már az állóhelyek is fog­laltak voltak mindkét előadá­son. Aztán felgördült a füg­göny és kétszáz lelkes torok­ból csendült fel Schubert: Oh, drága muzsika című darab­jának prológja. A zongoránál, csakúgy mint 13 éven át majd­nem minden előadáson, Duf­­fek Mihály ült, aki jelenleg a Zeneművészeti Főiskola hall­gatója, s­­ már nagyon sok si­keres koncerttel Nemrég Gödöllőn dicsekedhet, csodálhat­ták meg önálló zenei estjén. Schubert melódiáit népdal­csokor követte, amelyben köz­reműködött a túrás művelő­dési ház hangszeres csoportja, Patakit Tibor művésztanár festette. A vasárnapi bemutató után a kórus veterán tagjai, mint­egy százötvenen az általános iskolában találkoztak, ahol ba­ráti énekszó, diszkóműsor mel­lett elevenítették fel a régi él­ményeket. Írta és fényképezte: Takács Pál Szaszkó József, a népművé­szet mestere vezetésével. Majd egymást követték a szebbnél szebb kórusművek. Mikor fel­csendült a befejező mű, szűn­ni nem akaró vastaps köszön­tötte az énekkart. A műsor első részében a kis­dobosok kamarakórusa is fel­lépett, gyermekjátékokból mu­tattak be egy csokorra valót a lelkes közönségnek, majd az úttörők következtek. Remek díszletek Az est második felében nép­szerű színpadi művek, jelme­zes, dís­zletes részleteit mutat­ta be a vegyes kar és az út­törőkórus. Ki kell emelni az úttörők csoportját, amely a Já­nos vitéz című daljáték finá­léját adta elő. Sára Katitól, a másik be­mondótól azt is megtudhat­tuk, hogy a remek díszleteket Erzsike, Iluska, huszár Noémi Orosz tánc a Szibériai rapszódiából Álmok valóra váltója A szűkebb haza fészekmelege Több mint húsz éve an­nak, hogy egy nyári délutá­non rövidnadrágos, hátizsá­kos fiatalemberrel találkoztam Aszód főutcáján. Az ismeret­lent Kovács László, Kossuth­­díjas népművelő, az aszódi já­rás akkori népművelési fel­ügyelője mutatta be: Asztalos István, gyakorló tanár, aki azonkívül, hogy ízig-vérig pe­dagógus, minden szabad per­cét a­ régészetnek szenteli. Ha egyszer Aszódnak múzeuma lesz, annak Asztalos István lesz az igazgatója, mondta bizakodva Kovács László. Tervezés ideje Most, sok-sok évvel az első találkozás után, az aszódi mú­zeumban idéztük fel a régi napokat, annak igazgatójával, Asztalos Istvánnal. — Igen, Kovács Lászlónak két nagy álma volt — emléke­zik az igazgató —, megszer­vezni a Galga menti nagy népi együttest és létrehozni a táj történetét, népművészetét bemutató múzeumot. Engem főként vonzott, az utóbbi érdekelt és A fiatalokra jel­lemző buzgalommal, lelkese­déssel reméltem a gyors si­kert. Ráadásul Dienes And­rás, a híres Petőfi-kutató ak­koriban publikálta a nyomában című írásait. Petőfi A tudós Aszódon is többször járt, s amit itt látott, azt megismertette az egész or­szággal. A cikkek nagy ha­tással voltak a helyi patrió­tákra, s egyre többen mon­dogatták: tenni kellene va­lamit. A tervezgetés időszakára so­kan emlékeznek Aszódon s a járásban. Merész gondolatok­ra volt itt szükség, Petőfi egykori iskolája, hiszen aho­vá a múzeumot tervezték, ugyancsak elhanyagolt volt. Az épületben szükséglakásokat alakítottak ki , vagy hét-nyolc család élt bennük. Szemét­dombok takarták el a régi al­ma mater környékét, a falak­ról omladozott a vakolat, tyú­kok kapargáltak a kerítetlen udvaron, malacok túrták a földet a ház körül. — A kitartó, szívós mun­ka, a különböző szervek se­gítőkészsége, a járás támoga­tása végül lehetővé tette, hogy a régi gimnázium épületében megnyissuk a tájmúzeumot — idézi Asztalos István húsz évvel ezelőtti eseménye­n­ket. — 1958. május 11-én Krajcs Sándor, az akkori já­rási tanács elnöke nyitotta meg az intézmény első kiállí­tását, amely 150—160 népraj­zi tárgyból állt. Akkor szüle­tett meg az első, Petőfit be­mutató tárlat is, ezt Kardos Győző, a régészeti anyagokat pedig én rendeztem. Ekkor let­tem a tájmúzeum társadalmi munkás vezetője. Katalógusszekrény Ettől fogva aztán még több helyen felbukkant a rövid­nadrágos, hátizsákos férfi, ke­rékpárjával állandóan az aszódi és a járásbeli határban barangolt. Segítségül hívott mindenkit, aki a tegnapot és a mát meg akarta őrizni a holnapnak.­­ A gyűjtemény gyors gya­rapodását, a tájmúzeum bővü­lését látva a Művelődésügyi Minisztérium 1961-ben mú­zeumnak nyilvánította az in­tézményt, s ezzel elismerte a közművelődési munkánkat is. 1967-ben pedig valóra vált a régi terv is: Petőfi volt is­kolája teljes egészében mú­zeum lett, jelenleg már 140 négyzetméter kiállítási és 160 négyzetméter alapterületű raktárral és irodahelyiséggel rendelkezik. A múzeum szak­­mai irányítása alá tartozik a dányi, a galgamácsai és vérségi falumúzeum, valamint a a szadai Székely Bertalan em­lékmúzeum. . Asztalos István örökmozgó típus, állandóan új tervek, el­képzelések foglalkoztatják. Az elmúlt húsz év alatt mit sem csappant lelkesedése. S bár azóta gyakran találkoztunk, adminisztrálni sosem láttam. Most mégis olyan katalógus­­szekrényt mutat, hogy elcso­dálkozom: — Az anyaggal csak úgy lehet gazdálkodni, a hatalmas készlet csak akkor él, ha jól ismerjük. Ehhez rendszerezni kell. Régészeti ngünk 9800 darabja gyűjtemé­között másként hogyan igazodhat­nánk el? Néprajzi anyagun­kat is mintegy ezer cédula tartalmazza. Ezt az aprómun­kát is meg kell csinálni, ha nem tudok kimenni a te­s­tületre, akkor ezzel foglala­toskodom. Az igazgató igazán élmény­adó elfoglaltsága persze a kutatás: — Büszke vagyok arra, hogy Aszódon tárták fel Közép- Európa egyik legnagyobb új­kőkori települését és temető­jét. Aszódon kívül a Bagón, Hévízgyörkön és Versegen folytatott ásatások is gyara­pítják múzeumunk régészeti gyűjteményét, amelynek leg­híresebb darabjait az egész ország ismeri. De néprajzi gyűjteményünk is nagyon gaz­dag. Megtalálhatjuk itt a szín­pompás viseleteket, a népi gazdálkodás eszközeit, a gye­rekjátékokat, s vidékünk nép­művészeinek alkotásait is. Nem áll meg A felsoroltakon kívül feltét­lenül említést érdemel a tör­téneti gyűjtemény is, amely­ben a­ gimnázium és Petőfi­­emlékei mellett a Galga-völgy munkás- és szegényparaszti mozgalmainak történetéről is gazdag anyag található. Kü­lönösen sokat tudunk az 1918 —19-es eseményekről. A köz­­művelődési munkát sem ha­nyagolják el a múzeumban, kiállításaik népszerűek, a mú­­zeumot évente 18—20 ezer lá­togató keresi fel. A szocialista brigádokkal kötött szerződé­sek, a kihelyezett kiállítások is erősítik a múzeum és közönség kapcsolatát. Ezt szol­a­gálják a publikációk is: az 1961-től megjelenő Múzeumi füzetek című kiadványsoro­zatból már tizenegy kötet ju­tott el az olvasókhoz. Asztalos István még innen van az ötvenen. Életéről, munkásságáról azonban most összegzést tud adni,már — Aki magában él, az a halálnak él — mondja. — Én Budapesten születtem, on­nan kerültem Aszódra. Két évig voltam Bagón, mintegy tíz évig Aszódon iskolaigaz­gató. 1975-től vagyok a mú­zeum főfoglalkozású igazga­tója. Aszódot vallom szülőföl­demnek, és azt hiszem, ez így van rendjén. Hiszen az nem törvényszerű, hogy az ember a születés helyéhez kötődjön emlékeivel, érzelmeivel. Sok­kal inkább az életút, az esz­­mélés, a felemelkedés, a munka, a szerelem állomásai jelentik a széttéphetetlen kap­csot, vagy éppen a végállo­mást. Nekem Aszód ilyen a végállomás, itt találtam meg szülőföld, a lakóhely, munkahely, a szűkebb haza a társadalmi közegének fészek­melegét. Fercsik Mihály

Next