Pest Megyi Hírlap, 1979. május (23. évfolyam, 101-125. szám)
1979-05-18 / 114. szám
4 A PEST MEGYEI HÍRLAP MELLÉKLETE illő alázattal. A Magyarország felfedezése című könyvsorozat jobbára igen testes köteteinek sorában egy viszonylag vékony munka jelent meg nemrégiben Illő alázattal címmel. Belelapozva e kiadványba, tüstént láthattuk, hogy az a kormos arcú, olajos ruházatú munkásokról szóló izzasztó görnyedéseiket, szerszámaik lendülését nagyszerűen örökítik meg a nyomtatott oldalak közé fűzött képek —, és amikor olvasni kezdtük az eleddig ismeretlen szerző, Halmos Ferenc művét, mind teljesebben bontakozott ki előttünk az a bizonyos kormos, olajos, szerszámos, gyári világ. Mégpedig egy külvárosi — pontosabban jelezve: egy Váci úti — vasgyár élete, amely üzemben hosszabb időt töltött el a szerző, és ahonnan elkerülve szociográfiává nemesítette annak belső sürgés-forgását éppen úgy, mint az ottani zűrzavart. Dicséretére a tv-seknek, nemcsak hogy megfilmesítenivalót láttak ebben a könyvben, de a benne leírtakat a lehetőségekhez képest hetően adták is vissza. élvezGaál Albert rendezésében — őszinte örömünkre — teljesen hiányzott a máskor oly lehangolóan keresett szaki világ. Itt most tényleg a remekül megmintázott vasgyáriak tűntek elénk, akiknek — bizony ritka az ilyesmi! — hihetőnek tetszett minden szava, mozdulata. Megeshet azért is, mert a népes színészcsapat végre olyan valóságosan érdes, utcák, terek hitelesítette szöveget kapott, amelynek továbbadásakor nem berzenkedett bennük semmiféle ellenérzés. A költővel szólva, egy teli korsó valódi világot hörpintettünk, habzó éggel a tetején ... A szerdai adásnap jobbára a sport jegyében telt el. E témakörről tudósított Takács Marika kedvelt háztáji híradója, a Pf. 250. éppen úgy, mint ahogy az esti órákat is a labdák rugdosása meg más egyéb hasonló ínyencségek töltötték ki. Visszatérve az említett 250- es postafiókra, abban Radnai János, a tv sportosztályának a vezetője tájékoztatta a dobozgazdákat közvetítéseik új rendjéről, közelebbi, távolabbi terveikről. Lévén e műsor délutáni — tehát kevéssé nézett — időpontra besorolva, hadd mondjuk el itt, hogy megszaporodnak a futballmérkőzésekről jelentkező adások. Itthonról is, külföldről is többször jelentkezik a tv, egy-egy idényben akár tizenöt-húsz meccs láthatására lehet számítani. Ugyancsak tervezik a múltkori fociszavazás felújítását — ha kissé módosított formában is. S már a következő halljunk oda: labdarúgóvilágbajnokságok — az 1982- es spanyolországi meg az 1988-as kolumbiai — közvetítésének a dolga felől sem kell aggódnunk, mert szinte már az utolsó percig lekötötték az adások idejét! Minden mécseset látni fogunk — vagy egyenesben, vagy felvételről. Lám, lám — vélekedhet az előfizető — ily kozmikus méretű előrelátással is tudnak dolgozni ott, a Szabadság téren. Látókör: Hasonló — ha teljességgel más jellegű — előrelátásra abban a munkában is szükség van, amelyben külkereskedőinknek. Mert bizony serénykednekik tudniuk kell, hogy hol várhats tó valamely piac kapujának a megnyílása, vagy hogy miféle cikkekkel lehet majd betörni itt, ott s amott Hadd ne ismertessük itt azt a metódust, amellyel — úgymond — könyörtelenül lefölözik, sőt alkalmanként pótlefölözik a magyar kivitel hasznát a Közös Piac országaiban; és ugyanígy hadd ne bánkódjunk afölött, hogy egyelőre még inkáb csak a tervezés, mintsem a megvalósítás szakaszában van a KGST-n belüli mezőgazdasági szakosodás. Inkább vessük papírra itt azt az egyetemesen érvényes tanulságot, amely így fogalmazódott meg: mindenekelőtt a piac ismerje el termékeink értékét. Olyan minőségű eladnivalóval kell vevőt keresni, amely a legkényesebb ízlésnek is megfelel. Csak így, az örökös versenyzésben tarthatunk lépést más országokkal, annál is inkább, mert—kissé riasztóan, de annál találóbban mondta el ezt a Látókör egyik résztvevője — külkereskedelemre vagyunk ítélve. Elítéltetésünk tudomásulvételéhez, érdembeli megértéséhez kitünően járult hozzá ez a szerdai félóra! Akácz László TV-FIGYELŐ fesztivál felvételeiből. 23.10: Slágermúzeum. 3. MŰSOR 8.08: Arcok, művek, korok. 8.38: Onczay Csaba gordonkahangversenye a Zeneakadémia nagytermében. 10.07: Romantikus operákból. 11.05: Bruno Walter vezényli a Columbia szimfonikus 12.43—12.58: Paletta. Raszul zenekart. Az a azerbajdzsáni költő versei. 13.05: A Landini Consort hangversenye az 1978. évi ludwigsburgi ünnepi játékokon. 14.09:Spartacus. Rarmelo Giovagnoli történelmi 15.00: Huszonöt perc beat. regénye. 15.25: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót. Lisztzongoraművek —, átiratok — dalok, V. rész. Közben: kb. 15.55: Kritikusok fóruma. Kb. 16.05: A hangversenyközvetítés folytatása. 16.50: Kis magyar néprajz. 16.55: A Musza Dag negyven napja. Folytatásos rádiójáték. II. rész. 17.52: Az 1978. évi montreuxi dzsesszfesztivál felvételeiből. 18.25: Művészlemezek. 19.35: Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagytermét. A Northern Symphonie Orchestra hangversenye. Közben: kb. 20.15: Modern írók portréi. Kb. 20.35: A hangversenyközvetítés folytatása. Kb. 21.15: Hangszerszólók. 21.40: Geraint Evans operaáriákat énekel. 22.17: Stockhausen: Stimmung. TELEVÍZIÓ 8.00: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna, (ism.) 8.05: Iskolatévé. És így tovább .. . Továbbképzés matematikatanároknak. Kombinatorika, valószínűség, statisztika II. 9.30: Életet az éveknek. Nyugdíjasok műsora, (ism.) 9.15: Jókai Mór: Mire megvénülünk. Tévéfilmsorozat. VI/3. rész. (ism.) 10.45: Színes forgatag. A román tv vidám szórakoztató műsora. 13.40: magyarország állatai. A muflon. (ism.) 13.50: Tótágas. Magyar film. 15.10: Idesüss'! Ajánlóműsor gyerekeknek. 15.35: Hírek. 15.40: Mindent bele! Játékos sportvetélkedő. .16.40: Tájak, városok, emberek. „Egy ország, amelyet el akartak pusztítani”. Szovjet dokumentumfilm Kambodzsáról. 17.10: Századunk lírája. Robert Goffin versei. 17.35: Reklámműsor. 17.45: Emberek a tanyákon. Dokumentumfilmsorozat. IX/8. rész: Eladó iskolák. 18.15: „Kedves szüleim”. film. 18.35: Reklámműsor. Riport - 18.45: Egymillió fontos hangjegy. A televízió könnyűzenei sorozata. 19.05: Stop! Közlekedj okosan! A menetirány megváltoztatása. I. Előzés, jobbra kanyarodás. 19.10: Esti mese. 19.20: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna. 20.00: A Hónap. A televízió szatirikus folyóirata. 20.40: Joe Kind. Amerikai westernfilm. 22.10: Savaria ’79. A szombathelyi nemzetközi táncverseny gálaműsorából. 23.10: Tvliíráció 3. 2. MŰSOR 18.00: Most mutasd meg! Rendhagyó vetélkedő, (ism.) 18.30: Nyitott könyv. Halmos Ferenc: Illő alázattal, (ism.) 19.30: 20.00: Operabarátság. A Tv-híradó. Szlovák és a Magyar Televízió közös hangversenye a pozsonyi Nemzeti Színházból. 20.45: Levelek a Tajgáról. Szovjet rövidfilm. 21.00: Tv-híradó 2. 21.20: Súlyemelő Európa-bajnokság. Közvetítés Várnából, felvételről. 21.50: A Húsvétszigeti szobrok nyomában. Amerikai rövidfilm. 22.10: A rend gyilkosai. Francia film. POZSONYI TV 14.30: Kerékpáros békeverseny. 16.20: Suzi Quatro műsora. 19.00: Híradó. 19.30: A kronborgi Robinsonok. 5. rész. 20.55: Különleges ügyosztály. 22.55: Bíborszínü por. Tv-játék. 2. MŰSOR 18.00: Holdkő. Angol film. 19.30: Bizet: Carmen. 22.25: Sólyom a sasfészekben. 4. rész. KOSSUTH RADIO 8.29: A Nyitnikék postája. 8.58: Zenés reklámturmix. 9.03: Olvastam egy novellát. 9.50: Csodák. Walt Whitman versei. 10.03: Útközben. 10.08: Gyermek reggeltől a gyermek estig. 11.10: Geister: Vidám zene öt fúvóshangszerre. 11.20: A zeneirodalom remekműveiből. 12.54: Rázós úton. Bajor Nagy Ernő írása. 13.04: A vezénylőpálca mágusai. 14.04: Gondolatjel. 15.14: Ankarai levél. 15.24: Népdaltörök országszerte. Opera-művészlemezek. 16.19. 15.44: Kemény Zsigmond: A rajongók. Rádióra alkalmazta és rendezte: Török Tamás. 17.10: Külpolitikai klub. 17.40: A Belügyminisztérium Duna Művészegyüttesének kara játszik. 18.15: Hol volt, zenehol nem volt... hangszalagon. 18.45: Diákkönyvtár 19.51: Kincses Veronika és Melis György operettfelvételeiből. 20.11: Leonard Bernstein zongorázik. 21.24: A ..másik’» fele. III. rész. 22.20: világ A dzsessz világa. 23.20: Világhírű előadóművészek Haydn-felvételeiből. 0.10: A Montserrati-kórus gregorián felvételeiből. PETŐFI RADIO 12.00: Jó ebédhez szól a nóta. 12.57: Decsényi János: Kati dalai — európai népdalok gyermekkarra és kamarazenekarra. 13.10: Kópé kakas királysága. Dimitar Dimitrov rádiójátéka. 14.05: Zeller operettdalaiból. 14.33: Táskarádió. 15.30: Jelenidőben. 16.00: Híres zenekarok albuma. 16.35: Sanzonok. 17.00: Ötórai tea. 18.00: Ha még nem tudná ... Tudományos mozaik. 18.33: Magyar gyermekjátékdalok. 18.45: Pop-műhely. 20.00: Mikrofon előtt az irodalmi szerkesztő. 20.10: Olasz dalok. 20.33: Rövidfilmek fesztiválja Miskolcon. 20.53: Urbán Katalin és Takács Béla nótákat énekel. Zsákai Piros László klarinétozik. 21.30: Magnósok, figyelem! 22.15: Offenbach operettjeiből. 23.10: Könnyűzenei stúdiónk felvételeiből. 3. MŰSOR 8.05: Donizetti: Don Pasquale. Háromfelvonásos opera. 10.10: Cl Zenei Újság. 11.09: Popzene sztereóban. 12.10: Égtájak. Világirodalmi matiné. 13.04: Népdalaink világa. 13.40: Kis magyar néprajz. 13.45: Hangfelvételek felsőfokon. 14.38: Világszínház. 16.16: A Gächings kamarakórus Brahms-műveket énekel. 16.42: A St. Martin In the Kields-i kamarazenekar játszik. 18.20: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót. Közben: kb. 18.45: A magyar széppróza századai. Kb. 1903: A hangversenyközvetítés folytatása. 19.38: A Nyugat lánya. Részletek Puccini merájéból. 2024: Slágerlista. 20.59: A kísérleti stúdió bemutatója... 21.44: Zenekar muzsika. 23.02: Magyar zeneszerzők. TELEVÍZIÓ 8.05: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna. 8.10: Mindenki iskolája. Földrajz. Magyarország természeti földrajza, (ism.) 8.45: Kémia. Mindennapok kémiája, (ism.) 9.15: Óvodások filmműsora: 1. Mici Mackó Afrikában. Lengyel bábfilmsorozat. 2. Kockácska, mint pilóta. Román rajzfilmsorozat. 9.35: Játsszunk együtt! Ripka. 9.45: Színország. Sólyom Kati műsora óvodásoknak és kisiskolásoknak. A pécsi körzeti stúdió műsora. 10.05: A hetedik kontinens ékszerei. NSZK filmsorozat. XIII/8. rész: Tüskésbőrűek. 10.30: Romantika és klasszicizmus küzdelme. Angol képzőművészeti filmsorozat. XV/7. rész: Jean-Auguste Dominique Ingres. II. 10.55: Hírek. 11.00: Költők hazája. Zenés irodalmi műsor közvetítése a Zeneakadémia nagyterméből. 12.40: Reklámműsor. 14.05: A hugenották kincse. Francia tévéfilmsorozat. V/4. rész. 15.25: Pest megyében kérték. A tv kívánságműsora a Pest megyeiek kérései alapján. 17.25: Reklámműsor. 17.30: Műsorainkat ajánljuk. 17.55: Lehet egy kérdéssel több? 18.25: Reklámműsor. 18.35: A Közönségszolgálat tájékoztatója. 18.40: Esti mese. 18.50: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétéma. 19.00: A Hét. 20.00: Hírek. 20.05: Tisztes honpolgárok. Olasz film. (16 éven felülieknek!) 21.55: Telesport: 1. Sporthírek. 2. Forma—I. autóverseny. Közvetítés Monte Carlóból, felvételről. 3. Súlyemelő Európa-bajnokság. Közvetítés Várnából, felvételről. Kb. 23.45: Hírek. POZSONYI TV 13.15: Motocross-VB. 16.45: Hása János. Cseh film. 19.00: Híradó. 19.35: IV. Károly császár és király halála. Tv-változat. 21.00: Monacói Nagydíj. Autóverseny. 2. MŰSOR 18.00: Súlyemelő-VB. 20.00: Zenés műsor. 21.10: Üdv a művésznek. Francia film. TIEICIEMIIZillQ melléklete FESTI ■ MEGYÉI, 1979. máj. 21—27. KUSSUCH RÁDIó 8.25: Mit üzen a Rádió? 9.00: „. . . himnuszodat zengem .. .” Walt Whitman versei. 9.10: A hét zeneműve. 9.40: Énekeljünk! Az óvodások műsora. 10.05: Nyilnikék — Kisiskolások műsora. 10.X: Cár és ács. Részletek Lortzing operájából. 11.14: Bioritmus. 11.34: Pillangó. Móricz Zsigmond regénye, I. rész. 12.35: Válaszolunk hallgatóinknak. 12.50: Zenei érdekességek az elmúlt hét műsoraiból. 14.41: Rosta Abrasevic szerb költő versei. Születésének 80. évfordulóján. 15.10: Szovjet dalok. 15.28: Kétszínvirág. A Gyermekrádió zenei magazinja. 16.05: Gáspár Cassado gordonkázik. 16.10: Könyvpremier. 17.10: Daloló, muzsikáló tájak. 17.21: Egy nap az üvegpalotában. 10.01: Közvetítés a Súlyemelő EB-ről. 18.15: Hol volt, hol nem volt... 18.25: Mai könyvajánlatunk. 10.15: Mario Del Monaco az André Chénier címszerepében. Részletek Giordano operájából. 19.43: Sajtókonferencia a MALÉV-nél. 20.43: Gency Sári nótákat énekel. 21.00: Kettesben. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: A kamarazene kedvelőinek. 23.40: A Philadelphiai Rézfúvósegyüttes játszik. 0.10: Blum József táncdalaiból. PETŐFI RÁDIO 8.05: Nóták. 9.05: Slágermúzeum. 10.00: Zenedélelőtt. 12.00: Kerthy Éva és ötvös Csaba népdalokat énekel, Bige József furulyázik. 12.38: Tánczenei koktél. 13.25: A „cápák” felbukkannak ... Filmkritikusok a hetvenes évek filmművészetéről. 14.03: Kettőtől ötig... 17.00: Egy hazában. 17 30: ötödik sebesség. 18.33: Zeneközelben. 19.20: Az Iszlám világa. 19.50: Közvetítés a Súlyemelő EB- ről. 2000: Az Állami Népi Együttes felvételeiből. 20.33: Közvetítés a Súlyemelő EB-ről. 20.38: Társalgó. 22.35: Könnyűzene Fáy András szerzeményeiből. 23.15: Ga~parone. Részletek Millöcker operettjéből. 3. MŰSOR 8.08: Operafinálék. 9.00: Iskolarádió. 9.30: Kamaramuzsika. 10.30: Rádiólexikon. 11.05: Leonard Bernstein zongorázik és vezényli a New Yorki Filharmonikus zenekart. 12.18: Geszty Szilvia és Nicolae Herlea operaáriákat énekel. 13.07: Vágyak hármas csillaga. Mai üzbég költők versei. 13.25: A Finn Rádió Szimfonikus zenekarának hangversenye a Helsinki Rádióban. 1&.21: A Magyar vonósnégyes lemezeiből. in.35: Láttuk, hallottuk. I S.00: Arcok, művek, korok. 16.30: Huszonöt perc bent. 16.55: Francia operákból. 18.02: Zsebrádiószínház. 18.27: Egészségünkért! 18.32: Fekete Afrika zenéjéből. 10.05: Tskolarádió. 19.20: Mindenki iskolája. 19.23: Haydn: A teremtés — oratóium. 21.27: Glerm Gould Bach-műveket zongorázik. 22.30: A hét zeneműve. 23 00: A Nagykanizsai Dzsesszhétvége felvételeiből. 17.25: POZSONYI TELEVÍZIÓ Kerékpáros békeverseny. 39.00: Híradó. 10 20: Betti néni. Tv- Játék. 1. rész. 22.00: Zenés műsor. 2. MŰSOR 19.30: Súlyemelő VB. 20.55: Szovjet tv-film. 22.00: Képzőművészeti film« RADIOFIGYELŐ KULTÚRÁVAL TAKARÓDZUNK — kedden indult ez a sorozat, amelyben a résztvevők arról beszélgetnek, vitatkoznak, mit jelent ma Magyarországon a kultúra az emberek életében, mennyire szerves része az életnek a kultúra iránti igény; mikor beszélhetünk valódi kultúráról és mikor csak a kultúra látszatáról. Nehéz műfaj a „kerekasztalbeszélgetés”; néhány ember leül a mikrofon elé, hogy többé-kevésbé átgondolt mondanivalóját egy spontán eszmecsere közben közölje hallgatóival. Ám a résztvevők egymás szavába vághatnak, ellentmondhatnak vagy kapcsolódhatnak a másik mondandójához, alakíthatják közben a korábbi véleményüket — vagyis egy ilyen műsorban sok előre nem látható, kiszámíthatatlan tényező van. Mégsem lehet esetleges: aki ilyesmire vállalkozik, alaposan át kell gondolnia jó előre személyes indítékait, érveit, s a vele szemben felhozható ellenérveket, jól kell megválasztania a példákat, amelyekkel mondandóját alátámasztja, hiszen véleménye ilyenkor mégsem magánvélemény. Nem baráti társaságban vitatkozik, csevegő valamiről, ami foglalkoztatja, hanem egy rádióműsor résztvevője, amit s ahogyan mond, alakítja, formálja a műsort — jóra vagy rosszra, fullaszthatja a társasági csevegések érdektelenségébe vagy teheti izgalmassá, továbbgondolásra méltóvá. Az ilyen jellegű műsorok célja elsősorban ez utóbbi volna: nem ismereteket közölni, hanem olyan kérdéseket felvetni, amelyeket a hallgatóinak érdemes továbbgondolni. A kedden elhangzott beszélgetésnek nem sikerült igazán jól teljesítenie ezt a feladatot, bár rendkívül izgalmas témát vetett fel. De mintha a résztvevők maguk csak a beszélgetés során jöttek volna rá, mennyire bonyolult is a kérdés, amire a választ keresik: kinek mit jelent a kultúra, mennyit érhet el belőle és mit tesz a társadalom ebben a folyamatban. Mert mást jelent a kultúra annak, akinek a lakásában nincs víz, megint mást, akinek lakása sincs, és megint mást, aki a lakásából szabad idejében hétvégi telkére menekül. Mást jelent a kultúra annak az értelmiséginek, aki , úgy érzi, elborítják a kultúra hullámai, s mást annak, akiből ezek a hullámok olyan messze csapdosnak, hogy még a mormolását se hallja. A résztvevők innen is, onnan is felhoztak példákat, időztek ennél-annál a problémánál, s végül, nem túlságosan jól sikerült kanyarok után mégiscsak eljutottak a műsoridő utolsó percében egy nagyon fontos kérdéshez: miért nyilvánul meg a kultúrával szemben ma országos méretű haszonelvűség? Ez valóban alapvető, hiszen a kultúrával élésnek semmilyen formája nem hoz, nem hozhat azonnal lemérhető hasznot. Ha valóban kultúrát, s nem a kultúra látszatát akarja elérni a társadalom. Remélhetőleg a műsor következő adásában ezt a kérdést vizsgálják meg résztvevők, a mostaninál alaaposabban felkészülve arra, hogy nemcsak beszélgetnek, de rádióműsort is készítenek egyúttal. A PÁLYATÁRS szemével — Az értelmetlen vers értelméről —, szerdán a harmadik műsorban a Weöres Sándorral készített beszélgetés ismétlése hangzott el. Domonkos Mátyás ebben a sorozatban nem egyszerűen interjúkat készít mai magyar irodalom nagyaraival, hanem ezekkel a beszélgetésekkel, a témák kiválasztásával, „provokatív” kérdéseivel olyan körülményeket teremt, amelyben a megszólaló írók, költők mintegy portrét rajzolnak önmagukról. Ilyen jól megválasztott téma volt Weöres Sándorral az év (Folytatás a 2. oldalon) Pest megye a rádióban és a televízióban Megyénk újabb és újabb arcát villantja föl a mi 1979 jövő héten a televízió és a rádió sok-sok műsora. Nézzünk néhányat közülük, a napok sorrendjében: Szentendre a szeretett város — a televízió második műsorában kedden este 22.05 órakor sugárzott film külön érdekessége, hogy finn televíziósok készítették a gyönyörű dunakanyari város műemlékeiről, az ápolásukkal járó gondokról. Életet az éveknek — szerdán 17.50 órakor kezdődik a közkedvelt televíziós műsor. Egyebek között bemutatja a szentmártonkátai idősek otthonát, a Pest megyei nyugdíjasok munkavállalási, bedolgozási lehetőségeit; foglalkozik a nyugdíjrendelet néhány kérdésével. Pénteken 17.10 órakor a Természetbarát műsorában Pest megyei kirándulóhelyekről, túralehetőségekről láthatunk húszperces összeállítást Ugyancsak pénteken, 18.20- kor a Falujárás műsora is Pest megyéből jelentkezik. Ki nyer ma? — pénteken 12.20-kor a Kossuth rádió a ceglédi Délibáb eszpresszóból sugározza a népszerű zenei vetélkedőt Pest megyében kérték — vasárnap 15.25-kor láthatjuk a képernyőn a televízió kívánságműsorát nagykátaiak és érdiek, pomáziak és fótiak, ceglédiek — vagyis Pest megyeiek kérése alapján. Két órán keresztül szórakoztatja a nézőket az Abba együttes, Feleki Kamill, Hofi Géza, Salamon Béla, Koós János, Kibédi Ervin és sokan, sokan mások. Pest MEGYEI Televízió EMBER A VILÁGŰRBEN Milyen módszerekkel állapítják meg az orvosszakértőik, hogy valaki alkalmas-e az űrutazás során jelentkező megpróbáltatások elviselésére? Milyen felkészítésen át jut el egy űrhajós a felbocsátásig? Mi vár rá az űrutazás és a visszatérés során? Erről tájékoztatnak a műsor orvosszakértői, a képernyőn eddig nem látott filmfelvételek segítségével. Adás: május 22., kedd, 1. műsor: 20.50. A rádió állandó műsorszámai KOSSUTH RADIÓ: 4.25: Rákóczi-induló 4.30: Hírek Időjárásjelentés. 5.00: Hírek. Időjárás- felemás. Lapszemle. 5 20: Tudósítói jelentések. 5.30: Hírek. Időjárás-jelentés, közlekedés 5.40: Falurádió. 6.00: Hírek. Lapszemle. Időjárás-jelentés. 6.20: Reklám. 6.30: Hírek. Időjárás-jelentés Belföldi tudósítások összefoglalója. 6.45: Szót kérek! 7.00: Hírek. Tudósítóink jelentik. 7.12: Vidéki tudósítások, közlekedés. 7.19: Körzeti időjárás-jelentés. 7.20: Reklám 7.30: Reggeli párbeszéd. 7.52: Összefoglaló. 8.00: Hírek. Időjárás-jelentés. 8.05: Műsorismertetés. 6.20: A mai nap kulturális programjából. 10.10: Hírek. Időjárás-jelentés. 12.00: Déli krónika. 12 20: Ki nyer ma? Játék és muzsika tíz percben. 15.00: Hírek. 17.00: Hírek. Időjárás-jelentés. 18 30: Esti magazin. 21.00: Hírek. 22.00: Hírek. Időjárás-jelentés. 2. 15: Sporthírek 24 001 Hírek. Időjárás-jelentés. 0.25: Himnusz. 0.30: Vízjelző szolgálat. PETŐFI RÁDIÓ. 4.30: Hírek. Időjárás-jelentés. 5.00: Hírek Időjárás- jelentés. 5.30: Hírek. Időjárás-jelentés 6.00: Hírek. Időjárás-jelentés. 6.20: Torna. 6.30: Hírek. Időjárás-jelentés 6.35: Reklám . 45: Új könyvek. 6.50: Reklám. 6.58: Hallgatóink figyelmébe! 7.00: Hírek. Időjárás-jelentés. 7.30: Hírek. Időjárás-jelentés. 7.35: (kb.): Körzeti időjárás-jelentés. 8.00: Hírek. Időjárás-jelentés. 8.30:Hírek. 9.23: Délelőtti torna. 9.30: Hírek. 10.30: Hírek. 11.30: Hírek. 12.30: Hírek. 13.30: Hírek 13 45! Időjárás- és vízállásjelentés. 14.30: Hírek. Körzeti Időjárás-Jelentés. 15.30: Hírek. 15.33: Műsorismertetés. 16.30: Hírek. 18.30: Hírek. 20.30: Hírek. 22.30: Hírek. 24.00: Hírek. Időjárás-jelentés. 0.10: Műsorzárás. Utána: idegen nyelvű vízjelző szolgálat. 3. MŰSOR. 8.00: Hírek. 8.05: Műsorismertetés. 11.00: Hírek. 13.00: Hírek. 13.05: Műsorismertetés. 19.00: Hírek. 23.30: Hírek«