Pest Megyi Hírlap, 1979. június (23. évfolyam, 126-151. szám)

1979-06-15 / 138. szám

4 A PEST MEGYEI HÍRLAP MELLÉKLETE TV-FIGYELŐ Rakéták. Ha jó a sejtés, ak­­kor kedden késő este először láttunk olyan filmet, amelyet az Egyesült Nemzetek Szerve­zete készített. Tegyük mind­járt hozzá: ritka élmény volt ennek az ENSZ-képsornak a látványa. Azzá tették azok a különleges felvételek, amelyek a legmodernebb haditecnikai eszközöket — főképpen az óceánok mélyéből, a földi si­lókból kiröppenő rakétákat mutatták be — de még inkább azzá tette a minden kockából felénk sugárzó óvás, féltés, ne tovább ezen a veszedelmes úton, emberek! Kétszeresen is kárhoztatható a mostanság a világra kény­szerített fegyverkezési hajsza — sugallták a megrázó képek. Egyrészt a harci eszközök va­lóságos használatának a ve­szélye fenyeget, másrészt meg a beléjük ölt mindenféle mil­­liárdoknak a tisztesebb célok­tól való elvonása szegényíti Földünk lakóit. Elképesztő adatokat hallhattunk, hogy egy ilyen nukleáris szerkezet árából hány meg hány iskola, kórház — vagy csak hány ton­na élelem — telne ki, s hogy míg újabb és újabb töltetvál­tozatok születnek, addig le­győzhetetlenül pusztít az éh­halál. Egyszóval megrázó félórá­ban volt részük azoknak, akik fönnmaradtak, s — ez pedig megint műsorszerkesztési gond — ugyancsak sajnálkozhatnak azok, akiket már nem vonzott a képernyő e kései napszak­ban. Bizony ez a Három, kettő, egy, zéró ... című összeállítás is méltányosabb besorolást ér­demelt volna. Zene, zene, zene. A rakéták előtt békésebb látványban volt részünk a Zene, zene, zene cí­mű körképet figyelve. S nem­csak békességes, hanem okos, ügyesen tájékoztató és jól szó­rakoztató összeállítással aján­dékozta meg a dobozgazdákat az Antal Imre vezette muziká­lis műsor. Míg a díjnyertes énekesnő áriáját meg a szintén első he­lyezett fúvós együttes példá­san összecsiszolt játékát hall­gattuk, bizonyára nem egy né­zőben ötlött fel, hogy ugyan miért jók általában a tv zenei műsorai. Mert hogy jók — ta­lán a legjobbak — az biztos! S az nem kétséges — mint ar­ról a Kritika című folyóirat nevezetes tv-vitájában is szó esett —, hogy e programok si­kerét nem kismértékben a jó műsorvezetők biztosítják, akik könnyed fesztelenséggel és nagy-nagy hozzáértéssel avatják be az előfizetőket a dallamok titkaiba. Hogy, hogy nem, tv egyéb irányú művészeti adásaiból rendre hiányzik az ilyen An­tal Imre-típusú tv-személyi­ség! Sem a képzőművészeti adások, sem a színházi jelent­kezések nézése közben nem kényszerülünk azt mondani: na, az ott a mikrofon tövé­ben, az aztán érti a dolgát! A szépirodalmi sugárzásokról meg nem is beszélve... Vajh’ ki tudja, miért van ez? Netalán azért, mert az utóbb emlegetett műfajokban még nem rendeztek műsorve­zető kerestetik típusú vetélke­dőt? Ha már a szerkesztői szemek sehogyan sem lelik meg a rátermett emberüket, netalán valami efféle ki mit tud tényleg segítene. Újítók, őszintén szólva, Rólunk van szó! című ifjúsági a vitakör irányítása sincs vaske­zekben. Mint a legutóbb látott adása is jelezte, bizony el-el­­kalandoznak a benne megszó­lalók, s a nézőnek nem kis fá­radságába kerül kihámozni a lényeget. Ha jól bogoztunk, ebben a kedd délutáni sokszemköztben az ifjú újítók hányattatásai kerültek terítékre. Egyrészt az, hogy — akárcsak az idősebbek körében — a fiatal műszakiak társaságában sem valami nép­szerű a fejtörés. (Tavaly az érdekeltek 22 százaléka kap­csolódott be valamiképpen technikai ötletgyártók táborá­­­ba.) Másrészt meg az a fur­­csállnivaló szabályozás, hogy — ha jól értettük — a ha­szonból való részesedés alsó határa jelenleg alig két száza­lék. Hát ez bizony még laikus szemmel nézve is csekélyke csaléteknek látszik, s ezt tud­va az a fölemlegetett kedvte­­lenség sem furcsállható. Staféta. Egy új­­ típusú mű­sor fut néhány hónapja Sta­féta címmel. Mint az alcíme — Tíz perc ifjúság — is jelzi, szintén a fiatalok jelennek meg benne, mégpedig egy kér­­dezz-felelek keretében. Nem lenne ez baj, ha a fondorla­tosabb faggatózásra izgalma­sabb válaszokat hallanánk, ám azokból a hogy, s mint­ekből, amelyekbe eddig belefülelhet­tünk, az efféle parazsak hiá­nyoztak. Azért-e, mert az ér­deklődés lanyha, avagy azért-e, mert igazában nincs mi iránt érdeklődni? Ki tudhatja! Min­­­denesetre nem elsőként kari­­kázzuk be a szóban forgó adás címét a heti műsor böngészé­se közben. Akácz László Rádió HA MEG NEM TUDNA... Júniusi tudományos mozaik: Maulbertsch Sümegen — Rácz Sámuel orvosdoktor Pest-Bu­dán — Puskin is a „kiművelt emberfőkről" álmodott — Kos­suth Zsuzsa arcképvázlata Miért történt a szarajevói me­­­rénylett­udás: Június 24., vasárnap, Petőfi, 18.00. SZOMBAT vészlemezek. 22.25: Szerelmi báj­ital. Részletek Donizetti operájá­ból. TELEVÍZIÓ 9.00: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna (ism.). 9.05: Mindenki közlekedik ... Közlekedési mű­sor (ism.). 9.20: Kuckó (ism.). 9.50: A címe ismeretlen. Magyarul be­szélő francia film (ism.). 11.40: Nyugalmunk érdekében. — Álla­tokról — embereknek (ism.). 14.50: Magyarország állatai. Természet­­film-s­orozat. A dankasirály (ism.). 16.00: A bolha — Mesefilm (ism.). 15.40: Hírek. 15.45: Itt születtünk, itt élünk — III. rész: Nagykőrös. 16.15: Reklám. 16.25: Labdarúgó MNK döntő. Közvetítés a Népsta­dionból. 18.20: A géták ötvösmű­vészei — Rövidfilm. 18.35: Faúsz­­tatók versenye. Finn rövidfilm. 19.00: Egymillió fontos hangjegy. Az Apostol együttes műsora. 10.15: Esti mese. 19.25: Idősebbek is el­kezdhetik. Tévétorna. 19.30: Tv­­híradó. 20.00: Egy király Párizs­ban. Zenés vígjáték 2 részben. A Vidám Színpad előadása, felvé­telről. 22.30: Tv-híradó 3. 22.40: Bartleby. Magyarul beszélő angol film. 2. MŰSOR 17.30: Most mutasd meg! Rend­hagyó vetélkedő (ism.). 18.00: Tör­ténetek Thébából. Gáspár Margit szerzői estje (ism.). 19.30: Tv-hír­adó. 20.00: Zenei arcképcsarnok. Pablo Casasl 90. születésnapján. 20.35: Távoli harangok. Rövid­film (ism.). 21.00: Tv-híradó 2* 21.20: Ifjúsági súlyemelő VB—EB, Közvetítés Debrecenből, felvétel­ről.. 22.10: „Az apád lehetnék!?** IV/2. rész. Mándy Iván—Wiszki­­denszky Zsófia. POZSONYI TV 19.00: Híradó. 19.30: Afrika va­donja. Angol film. 4. r. 20.20: Fo­­gadás a K3-ra. Cseh film. 22.55: Ki­lenc hónap. Magyar film. 2. MŰSOR 16.00: Nemzetközi atlétikai viadal. 18.30: Brazília. Útifilm. 20.00: Tánc­dalfesztivál 20.50: Az Égei-tenger szigetvilága. 21.20: Műsor Arkagyij Rajkáb­ól. 21.50: Doktor a házban. Angol film. 1. r. 22.45: A mogor­va. Jugoszláv tv-játék. VASÁRNAP 7.23: KOSSUTH RADIO Kopogtató. 8.10: Öt kon­tinens hét napja. 8.26: A Nyitni­­kék postája. 8.57: Zenés reklám­turmix. S.02: Olvastam egy novel­lát. Jókai Anna: Variációk. 9.27: Huszka Jenő daljátékaiból. 9.50: Az Ös-Szörny. Eino I­eino finn költő versei. 10.08: Garanciális ga­rabonciások. Eduard Uszpenszkij regénye. 10.50: Versek gyermekek­nek. 11.10: Opera-művészlemezek. 12.15: Nagy mesterek — világhírű előadóművészek. 13.13: Rázós úton. Bajor Nagy Ernő írása. 13.23: Szí­nes népi muzsika. 14.05: Gondolat­jel. 15.14: Párizsi levél. 15.24: Nép­dalkörök országszerte. 15.44: Bar­tók: Cantata profana. 16.04: Tün­dérkert. Móricz Zsigmond regé­nye. III. rész 17.10: A lengyel gazdaság — Poznanból nézve. 17.20: George London a Borisz Go­dunov címszerepében. 18.00: Ye­hudi Menuhin és Stephane Grap­pelli örökzöld dzsesszmelódiákat hegedül. 18.15: Hol volt, hol nem volt... 18.45: Diákkönyvtár hang­szalagon. 19.50: Gyurkovics Má­ria emlékezetes szerepei. 20.23: Budai Hona székely népballadákat énekel. 20.37: Világirodalmi de­­kameron. 21.09: A kamarazene kedvelőinek. 22.54: Zenekari mu­zsika. 0.10: Toronyzene. PETŐFI RADIO 7.30: Simon Preston Franck­-or­­gonamű­veket játszik. 8.05: Mit hallunk? 8.30: Szívesen hallgattuk. 10.00: Szivárvány. 12.00: Jó ebéd­hez szól a nóta. 13.00: Halmaz« lapotánia. Branko Hilbár rádió­­játéka. 14.05: Újdonságainkból. 14.33: Táskarádió. 15.30: Jelenidő­ben. 16.00: Híres zenekarok albu­ma. 16.35: Ljuba Wel­lse és Peter Alexander operettdalokat énekel. 17.00: Ötórai tea. 18.00: Ha még nem tudná... 18.33: Mikrofon előtt az irodalmi szerkesztő. 18.43: Három szerző — három sláger. 18.58: Meggy­űrűztek. 20.10: A dzsentri tegnap és ma. 20.33—20.43: A vasárnap sportja. 20.43: Pop­­műhely. 21.28: Verbunkosok, nó­ták. 22.00: Kellemes pihenést 1­ 3. MŰSOR 8.08: Galina Kovaljova és Niko­la Gjuzelev operaáriákat énekel. 8.38: A Hamburgi Rádió Szimfo­nikus zenekarának hangversenye a Hamburgi Rádióban. 10.10: ÚJ Zenei Újság. 11.06: Popzene szte­reóban. 12.08: Pegazus istállója. A kavics álma. Játék Vaskó Pápa költeményeiből. 13.05: Purcell: Dido és Aeneas. Háromfelvonásos opera. 14.07: Kis magyar néprajz. 14.12: Wilhelm Backhaus zongorá­zik. 15.16: Gundula Janowitz ope­raáriákat énekel. 15.44: Képek a régi zene világából. 16.12: Honeg­ger: Johanna a máglyán. Orató­rium. 17.31: „Nem simogatni akar­tam az embereket”. Szatmári Sándor emlékezete. 18.00: Kapcsol­juk a 6-os stúdiót. Banda Ede gor­donkaestje. Közben kb. 18.45: A magyar széppróza századai. 65. rész. Kb. 19.03: A hangverseny köz­vetítés folytatása. 19.43: A Magyar Állami Hangversenyzenekar hang­versenye a Zeneakadémia nagy­termében. 21.06: Rádiószínház. Mint a tücskök a sötétben. Eevamaija Poljärvi hangjátéka. 22.06: Új operalemezeinkből. 23 Jeney Zoltán­­ műveiből. TELEVÍZIÓ 9.05: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna (ism.). 9.05: Óvodások filmműsora. 1. Mackó Misi Hol­landiában. Lengyel bábfilm­soro­­zat. 2. Vörös és kék. Angol film­sorozat. 13. rész: A hangszóró. 9.25: Játsszunk együtt! Majom-já­ték. 9.35: Csukás István: Le a ci­pővel ! Gyermekfilm. EL rész (ism.). 10.40: Hírek. 10.45: Az aré­na ritmusa. Szovjet cirkuszrevü. 11.10: A hetedik kontinens éksze­rei. NSZK filmsorozat. xm/12. rész: A halak birodalma. 11.35: Ro­mantika és klasszicizmus küzdel­me. Angol képzőművészeti film­sorozat. XV/11. rész: Turner H. A szín felszabadítása. 14.40: Nótaszó. 15.05: Testvérmúzsák. A Pécsi Körzeti Stúdió műsora. 15.55: Mű­sorainkat ajánljuk! 16.20: Rek­lám. 16.30: Kiss Manyi-sorozat. Heten, mint a gonoszok. Magyar film. 17.55: Lehet egy kérdéssel több? Vetélkedőműsor. 18.25: Rek­lám. 18.35: A Közönségszolgálat tájékoztatója. 18.40: Esti mese. 18.50: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétéma. 19.00: A Hét. 20.90: Hí­rek. 20.05: Mai témák a külföldi tévéjáték-műhelyekből. Néma ta­núk. Magyarul beszélő NSZK té­­véfilm. 31.20: Sporthírek. 21.30: Jelena Obrazcova Amneris szere­­pében. Közvetítés az Erkel Szín­házból. 22.20: Hírek. POZSONYI TV 15.30: Sportdélután. 19.00: Híradó. 19.35: A két özvegy. TV-vált. 2. MŰSOR 16.00: Folklórfesztivál. 18.00: Rö­­vidfilm-összeállítás. 19.30: Federte, Garcia Lorca meggyilkolása. Film­dráma. 21.40; Sport ősi Befogteló. mId­U 1979. június 18—24. melléklete HÉTFŐ KOSSUTH RADIO 8L25: Mit üzen a Rádió? 9.00: Himnusz a tűzhöz. Eino Leino finn költő versei. 9.10: A hét zenemű­ve. 9.40: Ádám, Éva, óvodások műsora. 10.05: Nyitnikék — Kisis­kolások műsora. 10.35: Kamara­muzsika. 11.21: Bioritmus. 11.41: A sziget. Robert Merte regénye. VI. rész. 12.35: Válaszolunk hall­gatóinknak. 12.50: Zenei érdekes­ségek az elmúlt hét műsorából. 14.42: Hosszú árnyak a törpe ba­rackosban. Szántó Tibor novellá­ja. 15.10: Indulók fúvószenekarra. 15.18: Sirius kapitány haragszik. Fantasztikus rádiójáték. 16.05: Édes anyanyelvünk. 16.10: Hangképek a mohácsi népdalének­lési versenyről. 16.30: Világablak. Történelem a lábunk alatt. 17.10: A pályatárs szemével. 17.45: A madarász. Részletek Zeller ope­rettjéből. 18.15: Hol volt, hol nem volt... 19.15: Közvetítés a súly­emelő ifjúsági Európa, és világ­­bajnokságról, Debrecenből. 19.30: Sajtókonferencia — a lakótele­pekről. 20.30: Bemutatjuk új fel­vételünket. 21.01: Kettesben. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.20: Ver­bunkosok, nóták. 23.15: Magyar szerzők versenyműveiből. 0.10: Sí­pos Péter táncdalaiból. PETŐFI RADIO 8.33: Nóták. 9.10: Slágermúzeum. 10.00: Zenedélelőtt. 12.00: Kotlári Olga és Béres Ferenc népdalokat énekel, Bige József furulyázik. 12.33: Kis magyar néprajz. 12.38: Tánczenei koktél. 13.25: Tárlat a könyvtárban. Riport. 14.00: Ket­tőtől ötig... 17.00: Fűtől — fáig. 17.30: ötödik sebesség. 18.33: Ze­neközelben. 19.35: Énekszóval, mu­zsikával. 20.00: Mi lett volna... 20.33: Közvetítés a súlyemelő if­júsági Európa- és világbajnokság­ról, Debrecenből. 21.03: Társalgó. 23.15: A csavargók. Részletek Ziehrer operettjéből. 3. MŰSOR 8.08: Kamarazene. 9.40: Szökte­­tés a szerájból. Részletek Mozart operájából. 10.30: Rádiólexikon. 11.05: Berlioz: Rómeó és Júlia — dramatikus szimfónia. 12.44: Egy kis madárka ült vala .. . Erdélyi szász népköltészet, Kányádi Sán­dor fordításában. 13.07: Magyar kamaramuzsika. 14.05: A Magyar Rádió és Televízió énekkara éne­kel. 14.42: Sibelius: I. szimfónia. 15.20: Operaegyüttesek. 16.00: A hét zeneműve. 16.30: Huszonöt perc beat. 16.55: Kamaramuzsika. 18.22: Zsebrádiószínház. 13.45: Fe­kete Afrika zenéjéből. 19.05: Hän­del- és Bach-művek. 20.28: Lát­tuk, hallottuk... 20.53: Domingo operafelvételeiből. Piacidő 21.40: Beethoven-művek. 23.00: Dzsessz- f­elvételeinkből. TELEVÍZIÓ 1. 18.05: Reklám. 18 10: TELESPORT. Férfi kosárlabda. Európa-baj­­nokság. Közvetítés Torinóból. Ifjúsági súlyemelő VB—EB. Köz­v.­vetítés Debrecenből. Közben 19.45: Tv-híradó 1. Kb. 22.30: Tv-hír­adó 2. POZSONYI TV 19.00 és 21.30: Híradó. 19.30: Fi­zetni nem fogok.­­•­Játék. 20.35: Az apám la az volt. Dokumentum­film. 2. MŰSOR 17.00 és 19.30: Nemzetközi tv­­fesztivál. 21.30: Csapdában. Szov­jet film. 83.091 Férfi kosárlabda EB. Megkérdezzük dr. Polinszky Károly oktatási minisztert Az ország egyik fele tanul, mindenki érdekelt „oktatási a másik fele szurkol az iskola- ügyben”, és szokásainkhoz hí­­padban ülőknek, így aztán ven véleményt is mondunk az óvodákban, iskolákban, egye­temeken történtekről. Olykor ítélkezünk olyasmiről is, ami­­nek lényegét nem ismerjük. A valós kép megismertetésében kíván segítségünkre lenni a Megkérdezzük a minisztert cí­mű tévésorozat legközelebbi, június 26-i adása is. Dr. Po­linszky Károly oktatási minisz­ter és a műsor készítői várják az érdeklődők kérdéseit, leve­leit. A cím: Magyar Televízió, Budapest, 1810. A borítékra írják rá: „Megkérdezzük a minisztert”. RADIOFIGYELŐ HUSZAS STÚDIÓ. — hétfő esti, majd egy órás ri­A­portműsor címe: Patt! Aki egy kicsit is tud sakkozni, is­meri ezt a fogalmat. A „patt” helyzet, amikor nincs további lépés, amikor a játszó felek olyan helyzetbe kerülnek, hogy a szabályok betartásával egyikük sem tehet semmit, győzni, veszteni nem lehet, a játszma eldönthetetlen. Az életben is vannak patthely­zetek: ha emberek egymás számára olyan életfeltételeket teremtenek, amelyekben élni nem lehet emberi módon, s egymás szempontjait megér­teni nem tudván, ezekből a feltételekből egyikük sem en­ged, patthelyzet áll elő. A Huszas stúdió egy ilyen esetet mutatott be: egy anya és tizenhat éves lánya vég­sőkig kiélezett konfliktu­sát, amelynek megoldására nem látszott remény. A kis­lány mozgássérült, a szülők komoly áldozatokat vállaltak,­­legalábbis ádozatnak érezték, amit válaltak­, hogy felnevel­jék és taníttassák. A lány azonban beleszeretett egy vele egyidős fiúba, tanulmányait elhanyagolta és végül kima­radt a dolgozik, gimnáziumból. Most minden lehetséges idejét szerelmével tölti, ám ezt a család csak nagyon szi­gorú szabályok között „enge­délyezi”. Ezeket a szabályokat a fiatalok nem tudják (nem is akarják igazán) betartani; ha beszélgetnek, nem válnak el este nyolckor, s ha pedig a lány nincs otthon időre, meg­verik, üvöltöznek vele. A lány úgy érzi, gyűlöli a szü­leit, nincs köze hozzájuk, az anya ugyanígy érez — gyű­löli a lányát, úgy érzi, elárul­ta őket, akik pedig akkora ál­dozatokat hoztak érte. Mégis ragaszkodik a felállított szi­gorú szabályokhoz, — miért? Csak. Tizennyolc éves koráig így lesz, aztán „mehet a fe­nébe”. Noha ez a helyzet valóban a végsőkig kiélezett, vagy talán éppen azért, kínzó élességgel mutatta annak az alapkonf­liktusnak a természetét, ame­lyet majd minden család átél kamaszodó gyerekével. A ri­porter, Hegyi Imre, bravúros munkát végzett, olyan kap­csolatot sikerült teremtenie a lánnyal s az anyával, hogy gát nélkül áradt belőlük panasz és vád, felszínre kerültek ad­dig ki nem mondott gyűlölkö­dések, sérelmek, fájdalmak, megszólaltatta a lány szerel­mesét is, így képet kaphat­tunk a fiatalok kapcsolatáról is — olyan képet, amit az anya elfogult tekintete nem látott soha. S hallgatva ezt a görcsös, egymásra nem figyelő szóözönt s a riporter, a kívül­álló nyugodt közbevetéseit, kérdéseit, mindenki elgondol­kozhatott saját életének patt­helyzetein. Vajon kin s min múlik, ha nem tudunk egy­mással szót érteni ? HÍRES ALMA MATEREK. A sorozat szerda esti adásá­ban a miskolci Herman Ottó gimnázium mutatkozott be. Egy iskola akkor mondható méltán igazán jónak, ha ön­állóan gondolkozó, alkotóké­pes szellemeket nevel. A régi híres alma materek sok ilyen szellemet adtak a világnak, hírnevüket ez alapozta meg, ha hagyományaikat folytatni akarják, bizonyára ennek nevelőképességnek a megőr­i­zésére kell törekedniük. A so­rozatban bemutatkozó iskolák műsoraiban ritkán találkozni ennek a szellemnek valami­féle sugárzásával. Ilyesmivel ezúttal se találkoztunk, de ez a miskolci műsor legalább hí­ján volt attól a nagyképűség­től, merev méltóságtól, amely sok nagynevű iskola hasonló bemutatkozásában érződött. Sőt, a miskolciak igazán ked­ves összeállítást készítettek is­kolájukról, elhittük nekik, hogy szeretik az öreg „Her­­man”-t, zegzugos épületeivel, ahol egykor Kaffka Margit tanított apácákat, málló­ra­(Folytatás a 2. oldalon) Televízió Színes NÉMA TANÚK NSZK tévéfilm. Irta: Daniel Christoff. Fényképezte: Manfred Lowak és Werner Lower. Rendező: Peter Beauvanis. A film készítői nemcsak a kri­mi feszültségkeltő, izgalmat fo­kozó eszközeivel és a tettes lelep­lezésének szándékával éltek. Az eltűnt kislány utáni nyomozás során azok a tisztes, jól szituált „derék” polgárok kerülnek — képletesen — a vádlottak padjá­ra, akik közönyükkel, mindentől való távolmaradásukkal elősegítet­ték a tragédiát. Adás: június 24., vasárnap,­­ műsor: 20.05. A rádió állandó műsorszámai KOSSUTH RADIÓ: 4.25: Rákóczi induló. 1.30: Hírek. Időjárás- jelentés. 5.00: Hírek. Időjárás- jelentés. Lapszemle. 5.20: Tudósítói jelentések. 5.30: Hírek, időjárás-jelentés, közlekedés 5.40: Falurádió. 6.00: Hírek. Lapszemle, időjárás-jelentés. 6.20: Reklám. 6.30: Hírek, időjárás-jelentés. Belföldi tudósítások összefoglalója. 6.45: Szót kérek. 7.00: Hírek. Tudósítóink jelentik. 7.12: Vidéki tudósítások, közlekedés. 7.19: Körzeti időjárás-jelentés. 7.20: Reklám. 7.30: Reggeli párbeszéd. 7.52: Összefoglaló. 8.00: Hirek. Időjárás-Jelentés. 8.05: Műsorismertetés. 8.20: A­ mai nap kulturális programjából. 10.00: Hirek. Időjárás-jelen­tés. 12.00: Déli krónika. 12.20: Ki nyer mai Játék és muzsika tíz perc­ben. 15.00: Hirek. 17.00: Hírek. Időjárás-Jelentés. 18.30: Esti magazin. 21.00: Hírek. 22.00: Hírek. Időjárás-jelentés. 22.15: Sporthírek. 24.00: Hírek. Időjárás-jelentés. 0.25: Himnusz. 0.30: Vízjelző szolgálat. PETŐFI RÁDIÓ: 1.30: Hírek. Időjárás-jelentés. 5.00: Hírek. Időjárás­­jelentés. 5.30: Hírek. Időjárás-jelentés. 6.00: Hírek. Időjárás-jelentés. 6.20: Torna. 6.30: Hírek. Idő­járás-jelentés. (.35: Reklám. 5.43: Új könyvek. 6.50: Reklám. (.58: Hallgatóink figyelmébe! 7.00: Hírek. Időjárás-je­lentés. 7.30: Hírek. Időjárás-jelentés. 7.35: (kb.): Körzeti Időjárás-je­lentés. 8.00: Hírek. Időjárás-jelentés. 8.30: Hírek. 9.23: Délelőtti torna. 9.30: Hírek. 10.30: Hírek. 11.30: Hírek. 12.30: Hírek. 13.30: Hírek. 13.40: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.30: Hírek. Körzeti Időjárás-jelentés. 15.30: Hírek. 15.33: Műsorismertetés. 16.30: Hírek. 18.30: Hírek. 20.30: Hírek. 22.30: Hírek. 24.00: Hírek. Időjárás-jelentés. 0.10: Műsorzárás. Utána: Idegen nyelvű vízjelző szolgálat. 3. MŰSOR. 8.00: Hírek. 8.05: Műsorismertetés. 11.00: Bírek. 13.00: Hírek. 13.05: Műsorismertetés. 19.09: Hírek. 23.30: Hírek.

Next