Pest Megyi Hírlap, 1979. augusztus (23. évfolyam, 178-203. szám)
1979-08-25 / 198. szám
1979. AUGUSZTUS 25., SZOMBAT Játszótér Kisoroszin t£-V> _gjpB vy ' . V X v .• . .■ Í.-.S > X .í\"rN' v íiSi Kisoroszin elkészült a művelődési ház. Kertjében a társadalmi munkások és a tanács ötletes játszóteret is készítettek. Városfejlesztés és műemlékvédelem Új lakótelep épül a következő tervidőszakban Városunk szépsége, művészeti hagyományai mágnesként vonzzák a látogatókat. A macskaköves, romantikus kisvárost évtizedek óta kedvelik a művészek, a turisták, a kirándulók is szívesen felkeresik. A külső szemlélő nemigen gondolná, milyen nehéz helyzetben van a városi tanács. Lakótelepeket építeni a műemlék belváros köré úgy, hogy az ne rontsa meg a város összképét, s közben óvni a római kori, a középkori műemlékeket — nem kis feladat. Az öt évvel ezelőtt kezdődött építkezések óta azonban koszorúként fogják körül a várost a lakótelepek: a Felszabadulás, a Vasvári Pál és a Füzesparki. A megszaporodott lakásigényeket még ez a nagyszabású építkezéssorozat sem tudta azonban kielégíteni. — Mintegy 1500 család vár még lakásra — tájékoztatott dr. Lakos Józsefné, a városi tanács igazgatási osztályvezetője. — Ezért állami földterületeket is parcellázunk, s tartós földhasználatra azoknak adjuk, akik szívesen építkeznek magánerőből. Arra törekszünk, hogy ezeken a földingatlanokon társasházak épüljenek. — Ezerötszáz igénylő a város lakóinak csaknem egytizede. Hányan jutnak az idén lakáshoz? — Jelenleg a Felszabadulás lakótelepen épül egy hetvenlakásos tömb. Ebből 49 lakással rendelkezik a tanács, többit az Országos Takarék- a pénztár értékesíti. A Vasvári Pál lakótelep két bérházából mintegy 65—70 lakással gazdálkodhatunk. És ez még mindig kevés. A gondok enyhítését szolgálja a lakótelepek további bővítése. Jövőre újabb két bérház épül a Felszabadulás lakótelepen, s 1981-ben 70 szövetkezeti lakással gyarapodik a város. A VI. ötéves tervben megkezdődik a László telep építkezése, itt várhatóan 235 lakás épül fel. • — Hogyan, milyen szempontok szerint osztják el a lakásokat? — Az elosztás, a lakásigények társadalmi elbírálása az 1976. évi 4. számú tanácsrendelet alapján történik. Elsődlegesen a három- vagy ennél több gyermekes családokat juttatjuk otthonhoz. Ugyanúgy elsődlegességet élveznek a fizikai dolgozók is. A városrendezés, a belső körút építése sok szanálást kíván. Természetesen az itt lakó családok is előnyben részesülnek. Nehéz tehát a szentendrei tanács helyzete. A lakások mellett a szociális és a kulturális létesítményeket is ki kell alakítaniuk. Ugyanakkor nem hagyhatják figyelmen kívül városuk műemlékvédelmét sem. Dunay Csilla Szerb kiállítás Érdekes kiállítás nyílt a napokban Szentendrén a Pest megyei művelődési központ és könyvtár épületében. A Nyári Károly gyűjteményéből válogatott szerb nemzetiségi kiállítás számos ismeretet ad a látogatóknak a nemzetiség életéből és hagyományaiból. a 4/7, w vwjfejj ' 1 ' Beruházás a dunabogdányi tsz-ben Melléküzemek pótolják a veszteséget Miként Pest megye más közös gazdaságaiban, a dunabogdányi Úttörő Termelőszövetkezetben is kedvezőtlen előjelekkel kezdődött az idei év. A kemény tél, a csapadékszegény tavasz és a korai nyár megviselte a szántóföldi növényeket. — A ellenére kedvezőtlen előjelek is bizakodóak vagyunk — mondja Horváth Antal, a termelőszövetkezet elnöke. — Silókukoricából a mostani termésbecslések szerint szép hozamra számítunk. Szarvasmarhatelepünk is eredményesen működik. Nem mondhatom el ugyanezt sertéstelepünkről. A partner húsipari vállalat, melynek segítségével alakítottuk ki korábban ezt a telepet — az időközben bekövetkezett árváltozások miatt — nem tudja benépesíteni a telepet, így a telep kihasználtsága jelenleg mindössze ötven százalékos. — Idei hetvenmillió forintos árbevételi tervünk 80 százalékát a melléküzemágak biztosítják Műanyag, textilipari és filmnyomó munkával foglalkozunk, gépkocsik laprugó javítását vállaljuk, építőpari tevékenységet folytatunk. v A közelmúltban újabb létesítménnyel gazdagodott a dunabogdányi Úttörő Termelőszövetkezet. Saját anyagi eszközökből új fémfeldolgozó üzemet épített a közös gazdaság építőrészlege. A munkák költségei elérték az 5 és fél millió forintot. Olyan apróbbnagyobb alkatrészek, csavarok, tartozékok készülnek itt, amelyek gyártása a nagyüzemekben költségesebb és hosszadalmóbb lenne. Az üzem fő erénye, hogy rendkívül gyorsan képes alkalmazkodni a megrendelők igényeihez. — Elképzeléseink szerint, az idei év mezőgazdasági veszteségeit, amennyiben azt nem pótolják az őszi érésű termények, a melléküzemágak termelésének fokozásával kívánjuk csökkenteni — mondta befejezésül Horváth Antal. Munkában az új üzemrészben Versenyfelajánlások a BVM-ben Jobb szervezéssel — határidőre Egy hónappal előbb szállítanak Paksnak Mozgalmas az élet a Beton- és Vasbetonipari Művek szentendrei gyárában. A kapun építőanyagokkal, betoncsövekkel megrakott teherautók gördülnek ki, a műhelycsarnokokban robusztus keresztdaruk siklanak vég nélkül fel s alá. A gyár dolgozóitól nem is egy országos építkezés határidőinek betartása függ. A többi között ezt és a népgazdaság más fontos igényeit tartották szem előtt a gyár gazdasági, párt- és tömegszervezeti vezetői, a szocialista brigádok dolgozói, amikor megtették felajánlásaikat, az MSZMP XII. kongresszusának és hazánk felszabadulása 35. évfordulójának tiszteletére. Termelés és minőség — A gyár vezetése, kidolgozta azokat az irányelveket, amelyekhez csatlakozva a brigádok eredményesen bekapcsolódhatnak a munkaverseny-mozgalomba — mondja Mosoniné Döbrentei Magdolna munkaverseny-előadó. — Természetesen az egyes üzemekben az első féléves tervteljesítés alapján mások és mások a feladatok. A gravitációs csőüzem munkásai 110,9 százalékra teljesítették a tervet, s közben az engedélyezett 1200 túlóra helyett 864-et használtak fel. Az engedélyezettnél azonban 1,2 százalkkal több volt a selejt. Itt mindenekelőtt a termelés minőségét kell javítani. Hozhatok példát ennek az ellenkezőjére is. A nyomócsőüzem munkásai nem teljesítették csak 93,5 százalékra az első féléves tervet, a tavalyihoz képest viszont lényegesen javult munkájuk minősége. Ebben a részlegben a megengedett termelési veszteség 3,2 százalék, a dolgozók ezt 2,1 százalékra csökkentették. A BVM szentendrei gyárában szeptember 10-ig készítik el a szocialista brigádok a pótfelajánlásokat. Már most is látszik, hogy többségük átérezte a népgazdaság jelenlegi helyzetét, ismeri a konkrét feladatokat. A gyár váci telepének munkásai 100 ezerrel több födémkitöltő elemet gyártanak. Ehhez azonban az elképzelések szerint nyújtott műszakban kell dolgozniuk. Ugyancsak vállalták a dolgozók, hogy az országos nagyberuházáshoz, a paksi atomerőmű építéséhez szállított egyedi termékek előállítását egy hónappal a határidő előtt befejezik. Valamennyi üzemrész dolgozó kollektívája vállalta azt is, hogy további 1 millió forintnyi anyagot és energiát takarít meg. Reklamáció nélkül ii A műhelycsarnokok délelőtarcukat mutatják. Csörlőkről tekeredik le a hosszú acélhuzal, melyből a vasbeton csövek belső fémhálója készül. A munkások szerint ez a vasbeton lelke. A vasrészleg egyik legeredményesebb munkásközössége a Nógrádi Sándor szocialista brigád, már másodszor nyerte el a vállalati kiváló címet. — Ez a cím is még jobb munkára kötelez — szólal meg Bognár Gyula brigádvezető. — Tavaly a gyárban már szigorúbban vették a brigádvállalások elbírálását. A vasrészleg azonban 108,3 százalékra teljesítette a tervet, s mindezt tette különösebben jelentős túlórázás nélkül. A paksi erőműhöz gyártott betonelemek F—1 és F—2 pillérjeihez is mi készítjük a vastartozékokat. Eddig semmiféle reklamáció nem volt, s a pillanatnyi helyzet szerint egy hónappal előre tudjuk hozni a határidőt. Brigádunk tagjainak 90 százaléka törzsgárdatag, sokan 20 éve dolgoznak már az üzemben. A Novikov szocialista brigád 1967 óta dolgozik a 6-os csarnokban. A betoncsöveket köszörülik. Eddig már ötször nyerték el az aranykoszorús jelvényt. — Mindannyian ismerjük a feladatokat — mondja Cibrik József géplakatos, a brigád vezetője. — elsősorban a munkánk Nekünk minőségét kell javítanunk. Gondoljon csak bele! Egy év alatt mintegy 28 kilométernyi cső kerül a kezünk alá. Nem mindegy hát, hogy milyen a munkánk. Az elmúlt évek alatt jó közösséggé formálódott brigádunk. Ezt bizonyítják társadalmi vállalásaink is. A helyi vöröskereszt felkérésére például támogatjuk a városban élő idős embereket. Ismerik a feladatokat Lassanként délfelé jár el az idő. Csendesedik a gyárudvar, elhalkul a gépzaj. — Jó érzés az, hogy látjuk: gyárunk dolgozóinak többsége igyekszik felkutatni azokat a munkaszervezési, anyag- és energiatakarékossági lehetőségeket, amelyekkel segíthetik céljaink valóra váltását —teszi még hozzá Mosoniné Döbrentei Magdolna. — A jók között említhetem a szállítási üzem dolgozóit is. Ők az első félévben 12,1 százalékról 8,8 százalékra csökkentették munkából kieső időt. Ezenkívül még 300 túlórát is megtakarítottak, s 51,3 százalékra teljesítették árbevételi tervüket. Az idén sem kisebbek a feladatok, mint az elmúlt esztendőben. Éves tervünk 252 millió forintnyi termelési érték előállítása. Brigádjaink még az év elején vállalták, hogy azt 2 millió forinttal túlteljesítik. Az oldalt írta: Virág Ferenc Fotó: Barcza Zsolt Kisállattenyésztők Pomázon Időszerű és érdekes kérdések is szerepelnek a pomázi kisállattenyésztők köreinek legközelebbi összejövetelein. Augusztus 27-én este 6 órai kezdettel a galambtenyésztők ismerkedhetnek meg a sportgalambok repülésének mérésével. Ugyanezen a időnapon este 7 órai kezdettel időszerű teendőkről lesz szó a nyúltenyésztők foglalkozásán. Mindkét rendezvénynek pomázi művelődési ház adotta hont. Őszre várják a csúcsforgalmat Nyár vége a Ságvári turistaházban Hegyek koszorúja fogja körül a Ságvári Endre turistaházat Festői a táj, nem csoda, ha vonzza a kirándulókat, turistákat, akik közül többen is rendszeresen visszajárnak ide vagy innen veszik útjukat távolabbi célok felé. — Az idei nyári szezon nem sokban különbözött az előzőektől. Ebben az időszakban az átmenő forgalom kisebb a tavaszinál vagy az őszinél. Szállodánkba a 11. sz. IBUSZ iroda szervezi a vendégeket, mindig foglalt valamennyi szobánk. Helyzetünket bonyolítja azonban, hogy még idén januárban hozzákezdtünk az épület tatarozásához, melynek befejezése igencsak elhúzódott. Ezért kevesebb szoba állt a vendégek rendelkezésére — tájékoztatott Németh Vilmosné, a turistaház helyettes vezetője. Vendégeink között sok az ismerős arc. A nyári időszakban főleg az idősebb korosztály keres nálunk pihenést és kikapcsolódást. Van, aki két hétig tartózkodik nálunk, sokan azonban egy hónapot is eltöltenek itt. — Milyen forgalomra mítanak az őszi idényben?szá— Mindenféleképpen számolnunk kell a forgalom növekedésével. Egyrészt mert az őszi — az eddigi tapasztalatok szerint is — a legkedveltebb kiránduló és túrázó idő. Hétvégeken legkevesebb félezer ember látogatására számítunk. Szeptember harmadik vasárnapján kezdődik a Ságvári napok eseménysorozata, s ez jelenti forgalmunkban a csúcsot. Álomkemping fák Árnyas, víz fölé hajló szegélyezik, vadregényes csapások szelik át a Szentendrei-sziget csúcsát. Szemben a nagymarosi part húzódik, a másik oldalon Visegrád magasodik. Tíztizenöt évvel ezelőtt még kevésbé volt ilyen zajos a szigetcsúcs, a Dunakanyar e sajátos, ritka szépségű tája. Bár a szigetet kerülő evezősök, diákok, idősebb táborozók már akkor is szívesen időztek itt. Azóta nagyot változott a kép. Hétvégeken ezrekre nő a táborozók, a város zajától idemenekülők száma. Ha jól megnézzük, kiderül: idén is több tízezren kerestek pihenést és kikapcsolódást.Itt úgy látszik azonban, hogy a turista-, a kirándulóforgalom növekedését csak az idelátogatók vették észre. Az illetékes szervek mintha kissé megfeledkeztek volna e vidékről. Kisoroszi határában nem kis túlzással tábla hirdeti: kemping. Néhol egy-egy fára kézzel teleírt papírlapot is kiakasztottak, melyen négy pontba foglalták a szabályzatot. Ezek szerint: az őrizetlenül hagyott tárgyakért vállalnak felelősséget, nem továbbá a kempingőr utasításait, a köztisztasági szabályokat mindenki köteles betartani. Alább: a fákat csonkítani tilos. NÉZZÜK, mit is nyújt valójában a tábla hirdette kemping. A sziget csúcsára gödrös földút vezet, melyen kivált eső után csak a tengelytörés veszélyével juthat végig az autós. A legalább kétkilométeres parton 100—150 méteres szakaszon húzódik a szabadstrand. Mindezt a fák derekára kifeszített, színes szalagokkal teleaggatott huzal, s a vízben néhány bója jelzi. Ugyan nem mindenütt, de máshol is alkalmas lenne a Kis-Duna fürdésre, mely sekély a sziget mentén. Leszámítva egyegy veszélyesebb szakaszt. Érdemes itt is megállni egy pillanatra. Strandolást tiltó táblák ugyanis sehol sincsenek, pedig az avatottak tudják: néhol a sziget mellett kiszámíthatatlan, veszélyes a Duna. Idén egy kisgyerek fulladt a fok lyóba, nem is olyan messze a kijelölt strandtól. De vegyük sorra a dolgokat! Megoldatlan a táborozók ivóvízellátása. Egyetlen férfi és női mellékhelyiség szolgál adott esetben több ezer turistát. A szemét helyenként kupacokban hever az út mentén. Bolt, valamirevaló vásárlási lehetőség csak a faluban van. Pedig nem is akármilyen tervek születtek a Szentendrei-sziget fejlesztésére. A Pest megyei Tanács néhány éve készíttetett tanulmányterve szerint a visegrádi Nagyvillámot libegő kötné össze a szigetcsúccsal, Kisoroszitól északra szállodát, uszodát, csónakházat, teniszpályákat alakítanának ki... Mindez benne foglaltatik a tanulmánytervben, a jelen valósága azonban egy szabad kemping, mely nem oldja meg a problémát. A szigetcsúcs fejlesztése tehát nem lehet közömbös. A helyi tanács ereje, melynek évi költségvetése 1 millió 200 ezer forint, fejlesztési alapja 100 ezer forint, kevés e feladathoz. Úgy tűnik, a terület hasznosításáért felelős Pilisi Parkerdő Gazdaság sem képes megoldani a gondokat. A szezon kezdetén ugyan bejárták a területet a gazdaság vezetői, s ígéretet tettek: húsz, fából készített üríthető szemétládát szerelnek fel, s a kijelölt strandot is bekerítik. Mindez csak ígéret maradt. EGY VALÓSÁGOS fizetőkemping kialakítása évek óta a turisták álma csupán. S miközben a környezetükért felelősséget érző helyi vezetők átmeneti oldásokkal próbálják megenyhíteni a gondokat — saját szűkös pénzügyi lehetőségeikből tereprendezőtnek, szabad óráikban fizettáblákat szerkesztenek, s írnak kézzel — egyre rútul, romlik a sokak kedvelte és szerette táj. t