Pest Megyi Hírlap, 1980. január (24. évfolyam, 1-25. szám)

1980-01-03 / 1. szám

19S9. JANUÁR 3., CSÜTÖRTÖK ­xMlap Három utca vize A kényelem hiányát akkor érezzük leginkább, ha környe­zetünkben mások már jobb körülmények között élnek. Ilyen helyzetben voltak köz­ségünkben néhány utca lakói, akik nem részesültek a víz­szolgáltatásból. Ma már elmondhatjuk, hogy mindez a múlté: nemrég Somlyói, a Bocskai és az Al­a­kotmány utcában megjelen­tek a vízvezetéképítő szakem­berek és az árokásó munkagé­pek. Különösen a Somlyói ut­cában volt nehéz a munka, mert ott sziklás a talaj, de Al­bert József és brigádja kemé­nyen dolgozott. A vízhálózat bővítése, amely 400 ezer forintba került, Fóti Körzeti Ivóvízellátó Vál­a­lalat dolga. A három utca lakói nagyon örülnek, egészséges, hogy végre ők is vezetékes vízhez jutottak. Kőváry Ferenc Mogyoród Mit ajándékozzunk? A könyvesboltokban már kapható Móricz Zsigmond 1940-es antológiájának új ki­adása, mely a Magvető Kiadó gondozásában jelent meg az író születése századik évfor­dulójának tiszteletére. A gyűj­temény irodalmunknak a ma­gyar nép életét megörökítő műveit, illetve művek részle­teit tartalmazza. Nagy öröm számunkra, hogy ez a könyv újra megje­lent, mert nem bővelkedünk a magyar irodalom történetét népszerűen bemutató munkák­ban. Legutóbb Nemeskürty István írta meg hazánk rene­szánsz és barokk irodalmának történetét Ez a Móricz-váloga­­tás más: a magyar irodalom szociális vonulatát emeli ki a XIII-tól a XX. századig. A Halotti beszéd nyitja sort, utána részleteket olvas­a­hatunk a Bécsi képes króniká­ból Szent Istvánról, s a Szent Gellért élettörténetét tartal­mazó XV. századi kódexből. Megismerkedhetünk Hunyadi János 1446-ban tett kormány­zói esküjével s részletekkel Werbőczy Tripartitumából. Ta­lálunk szemelvényt az első magyar nyelvű színdarabból, Bornemissza Péter Elektrájá­ból. A Thököly, a Rákóczi és a reformkor versemlékei, majd Kossuth Szeged népéhez inté­zett felhívása után az utolsó előtti fejezet — amely a VI. Jelen címet kapta — Ady Endre, Tóth Árpád, Juhász Gyula, Babits Mihály, Kassák Lajos, Szabó Lőrinc, József Attila és Illyés Gyula verseit. Nagy Varga Vera Cegléd Játékos egészségne­velés Budaörs nagyközségben dr. Botta Ádám ügyvezető körzeti főorvos új módszerrel terjeszti a korszerű egészségügyi isme­reteket. Ennek lényege, hogy az előadások témáját a vár­ható érdeklődésnek megfelelő­en választja ki: az ifjúsági klubban Születésünk titkai, a nagyközségi könyvtárban A családi életre való nevelés, a nyugdíjasok klubjában pedig Az idősek egészséges­ táplálko­zása volt az előadás témája. Az összejövetelek játékos foglalkozással értek véget: a főorvos totószelvényeket oszt szét a hallgatóság között , részben a Fővárosi Egészség­­nevelési Tanács fotóit, rész­ben a saját maga összeállítot­ta kérdőíveket. A szelvényeket mindenki kitöltött saját maga értékeli, így a játéko­sok biztosabban megjegyzik a helyes válaszokat.­­ Legutóbb, a nyugdíjasklub­ban tartott előadáson ketten értek el telitalálatot, négy já­tékosnak pedig 11 találata volt. Weisz József, a klub el­nöke adta át a nyerteseknek a jutalmakat, egészségügyi ki­adványokat és a szakmaközi bizottság­ felajánlotta szépiro­dalmi műveket. A játékos ismeretterjesztési módszer nagyon népszerű, hasznos egészségügyi tudni­valókkal gazdagodnak a részt­vevők. Lénárt József Budaörs mozgósítja, akkor a tanács a sápi kisiparosok segítségével napközi otthont létesít a romos épület helyén az alsó tagozatos gyermekek számára. A felhívás nagy visszhangot keltett: a szülők erre a célra készséggel áldozták fel szabad szombatjaikat és vasárnapjai­kat Az épület rozzant falait ledöntötték, a törmelékeket el­hordták, és 22 emésztőgödröt ástak köbméteres ki. Ez­után léptek munkába a kőmű­ves, vízvezetékszerelő, villany­­szerelő, festő-mázoló és csem­­péző kisiparosok is. Az új épület tervrajzát Riess Zoltán műszaki előadó készí­tette el, s szombatonként a ta­nácselnök is részt vett a tár­sadalmi munkában. A hetedi­kes és nyolcadikos úttörők is derekas munkát végeztek: 40 méter hosszú árkot ástak ki a vezeték csöveinek lefektetésé­hez, az utcáról pedig több mint ötszáz talicska sódert szállítottak a helyszínre. A napokban adták át az új napközi otthon két helyiségét. Két napközis csoport indul, s az iskola igazgatója vala­mennyi jelentkezőnek helyet tud biztosítani. Az új épület kívül-belül na­gyon tetszetős. Minden feltétel adott, hogy a társadalmi össze­fogással épült két helyiség a gyermekek második otthona legyen. Krátky László Sülysáp Hiánycikkek Többen hívták fel figyelme­met arra, hogy az üzletekből gyakran eltűnik a majonéz. Sokan kedvelik, ezért bosszan­tó, hogy néha sehol sem kap­ható. Az üzletekben azt mond­ják, az elosztó nem szállít — vajon miért? A ragasztóval is bajok van­nak: NDK-gyártmányú bar­­kácsragasztót vehetünk ugyan, de ez kisebb is, drágább is, mint a szovjet gyártmányú, ráadásul rosszabb minőségű. Hiába keresik az idős embe­rek az üzletekben az egy-, il­letve kétszemélyes ételhordót. Egyfelől mind szélesebb kör­ben valósítjuk meg a nyugdí­jasok ellátását, több községben és városban teremtettek lehe­tőséget az öregeknek, hogy ebédet vihessenek haza, más­részt viszont annyit nem te­szünk meg kényelmükért, hogy kisebb méretű ételhordó­kat gyártunk — jó lenne erre is figyelmet fordítani... ★ Budakeszin, az Erdő utca 64. számú házzal szemben villanyoszlopon már egy álló hó­napja nem ég a lámpa, a kör­te kiégett. Az Elektromos Mű­vek törökbálinti karbantartói talán nem tudják megközelíte­ni a hiba helyét, pedig az út­test járható. ” ............. Az arra járók csetlenek­­botlanak a sötétben, s közben nem túl hízelgő szavakkal il­letik azokat, akik nem sietnek kicserélni a rossz villanykör­tét. A karbantartás mellőzése nem takarékosság, s az sem, hogy míg egyes helyeket éjjel sem világítanak meg, nappal is ég a villany,másutt Padányi Lajos Budakeszi Eltűnnek a madáretetők A szentendrei Pismányhe­­gyen a hétvégi üdülőtelkekről az utóbbi időben sorozatosan tűnnek el a madáretetők. Az évek során odaszoktatott éne­kes madarak közül sok el fog pusztulni a télen, mert így nem jut elegendő táplálékhoz. Jó lenne, ha a környékbeli gyerekek és felnőttek felfi­gyelnének rá, ki, vagy kik ha­tolnak be a hétvégi telkekre, hogy leszereljék és magukkal vigyék a fákra akasztott ma­dáretetőket. Talán nem rossz­indulatú az ismeretlen gyűjtő, csak ő is szeretne madarakat látni a kertjében vagy a te­raszán. A kert- és madárbarátok örülnek, ha egyre többen gon­doskodnak az énekes madarak téli táplálásáról, ám az csep­pet sem örvendetes, ha ezt a mások kertjéből beszerzett odúkkal akarják megoldani. Tóth Lajos Budapest Hol a postaláda ? Cegléden, a szűcstelepi Áfész-bolt falán hosszú éve­ken át volt egy postaláda. Nemrég eltűnt ez a levélszek­rény, s azóta a felüljárón át kell mennünk, ha be akarunk dobni egy levelet. Nem értjük, miért szüntet­ték meg a ládát, s azt sem, miért nem kapható egy idő óta az élelmiszerboltban boríték, levélpapír, képeslap és bélyeg? tAt Négy aláírás * * • — '"•'• * Telefonon érdeklődtünk a ceg­lédi postánál. Nagy László kézbe­sítési osztályvezető elmondta, hogy a levélszekrényt nem szüntették meg, csak áthelyezték, s most az eredeti helyétől mintegy 80 mé­terrel távolabb található meg. Az áthelyezésre azért volt szükség, mert az élelmiszerbolt előtt italo­zók szeszes italt öntöttek a ládába, sőt égő gyufát is dobtak bele, s ezzel tönkretették a szekrény tar­talmát. A posta a rábízott külde­­­ményekért felelősséget csak úgy­ vállalhat, ha biztonságos gyűjtő­helyet létesít. Az élelmiszerbolt régebben áru­sított postai értékcikkeket — hogy fog-e ismét árusítani, az az üzlet vezetőjétől függ. A postai kézbesí­­tők ünnepek előtt képeslapokat és bélyeget tartanak maguknál, így­­ a lakosság azt tőlük is megvásá­rolhatja. Arborétum Mogyoródon Nemrég értesültem arról hogy Mogyoródon a nagyköz­­ségi tanács arborétumot sze­retne létrehozni a község te­­­rületén. Az ötlet megvalósítá­sához magam is hozzájárulok.’ küldtem a tanácstitkár részére a Pest megyei Tanács I. udva­­­rában levő védett kanadai fekete diófa, és a dömsödi, részben megsérült, Petőfi-fá-­ nak nevezett mocsári kocsá­nyos tölgy terméséből, hogy azokat elültessék. A leendő arborétumnak felajánlok két csemetét is, a Petőfi-fa szár­­­mazékait. Jó lenne, ha többen segíte­­­nének kialakítani a mestersé­ges erdőt, növényritkaságok­kal gazdagítanák a természet csodáit felvonultató gyűjte­ményt Dr. Varga Károly ! Budapest POSTABONTÁS Várjuk leveleiket, címünk: Pest megyei Hírlap Budapest, Pf. 311. — 1446 Napközi alsósoknak Sülysáp nagyközség 2. sz. általános iskolájának a labda­rúgópálya mellett volt egy épülete, amelyet elhanyagolt állapota miatt hosszú évek óta nem lehetett használni. A be­tört ablakok és a repedezett falak gyászos képet mutattak. Négy hónappal ezelőtt Pál László tanácselnök azt mond­ta: ha Hegedűs József iskola­­igazgató a szülői munkaközös­séget társadalmi munkára Válaszol az illetékes Lapunk november elsejei számában Kevés a gáz címmel arról írtunk: Dunakeszi gáz­cseretelepén szombatonként nincs elegendő gáz, mert au­gusztus óta a telep nem Bu­daörsről, hanem Hortról kapja a palackokat A cikk nyomán Molnár László, a Pest megyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vál­lalat igazgató-helyettese tájé­koztatást kért a TIGÁZ ille­tékesétől, s nemrég elküldte nekünk a kapott válaszlevél másolatát. Kakuk József, a hajdúszo­­boszlói TIGÁZ központi pb­­gáz töltő üzemegységének ve­zetője és Mészáros László ter­melési osztályvezető azt vála­szolták, hogy a gázcseretelep nem kerülhet vissza a buda­örsi töltőállomáshoz, mert an­nak még két telepet kell el­látnia, ezért Dunakeszire már nem tud szállítani. Vélemé­nyük szerint a telep ellátott­sága megfelelő, s ha ki is ma­rad néha a szállítás (szeptem­ber 15-től október 31-ig hat alkalommal ez történt), azt termelési és szállítási nehéz­ségek okozzák. Végezetül pedig közölték, hogy a horti üzem vezetőjének felhívták a figyelmét a telep ellátásának javítására. Hír A levél azt hivatott bizonyí­tani, hogy mióta a telepet Kort látja el, a forgalom nettön-nő: az idén az évi átlagforgalom 4100 palack havonta, október­ben pedig 5054 palack volt. Bennünket mégsem győztek meg ezek a tények Ugyanis Dunakeszin változatlanul aka­dozik a gázellátás, és nyilván­valóan a rossz szervezés és te­hetetlenség következménye­ként. Véleményünk szerint a vásárlókat különben sem ér­dekli, hová tartozik a telep. Az viszont sokkal inkább, hogy jó vagy rossz-e az ellátás. Ép­pen ezért magyarázkodás he­lyett gyors intézkedésre van szükség. t ű -­ Szerkesztői üzenetek K. J., Gödöllő: Köszönjük leve­lét, örömmel olvastuk, hogy elé­gedettek Antal Józseffel, aki az önök körzetében kézbesíti a pos­­­tai küldeményeket. Postásuknak­­ 16­ munkát kívánunk, a Thököly ut­­­ca lakóinak pedig azt, hogy to­­­vábbra is pontosan kapják kézhez az újságokat, leveleket és a kül­­­deményeket. A szociális otthon lakói, érd­­i liget: örülünk annak, hogy jó a kapcsolatuk az­ érdi 4. sz. általá­nos iskola alsó tagozatosaival, akik­ nemrég felkeresték önöket, és mű­sorral kedveskedtek. Reméljük, a jövőben is értesülünk találkozá­saikról. Cs. L.-né, Szentendre: A jótállá­si bizonylatok ügyében fel fogjuk keresni a kisiparost. Az eredmény­ről értesítjük önöket. Tíz éve és most Ismerősök és Most, amikor nemcsak egy évet, hanem egy egész évtize­det hagytunk magunk mö­­gött, úgy érezzük, hogy kicsit vissza kell tekintenünk múltba és összegezni az eddi­­­gi tapasztalatokat. A Postabontás olvasóink le­veleire épül: sok településre csak ritkán jutunk el, de a községekből és városokból ér­kező híradások megismertetik velünk a megye legtávolabbi részeinek életét is. Rendszeresen Lapunknak vannak állandó levelezői. Akik régóta figye­lemmel kísérik a Postabontást, jól ismerik Csiba József, Dé­­czi Sándor, Padányi Lajos, Lénárt József, Dudás Ferenc, Kőváry Ferenc, Solymosi László és Balogh Gyula nevét. Szinte minden héten jelent­keznek írásaikkal, mégsem fogynak­­ ki a szóból. Felfi­gyelnek lakóhelyük erényeire és hibáira, elismerően írnak a kezdeményezésekről, a hibák­ra pedig nyíltan rámutatnak. Bírálataik jószándékúak, ezt bizonyítja az a megértés, amellyel a visszásságokat né­zik: ha egy-egy módszert rossznak találnak, mást, job­bat javasolnak helyette. Állandó levelezőink jóvoltá­ból az olvasók lépésről lépés­re nyomon követhetik több község és intézmény fejlődé­sét. Bepillanthatunk a szent­endrei Kossuth Lajos Katonai Főiskola életébe, Budaörsön­­ arva tudjuk, hogy ott most két község közös csatornahálózatát építik, ismerős számunkra Dunakeszi fedetlen benzinkút­­ja, tisztában vagyunk azzal, hol található és milyen álla­potban van a Csókavár, Mo­gyoródról pedig az jut eszünk­be, hogy ott i­m­rég alakítot­ták át a művelődési házat. Néhány településről bősége­sen kapunk információkat, s ez nagyon jó. Ezzel szemben több olyan város és község van, ahonnan nem jön — vagy csak elvétve — levél. Helyte­len volna azt feltételeznünk, hogy az ott élők közül senki­nek sincs mondanivalója, s mert nem elégedetlenek, de nem is elégedettek, hát hall­gatnak. Nem erről van szó, hanem inkább arról, hogy egymásra várnak, gondolva: van náluk illetékesebb is a le­vélírásra ... Postafiók 311 Mindenki írhat címünkre, elmondhatja örömeit és gond­jait. Akik fordultak már hoz­zánk, azok a megmondhatói, hogy minden levéllel foglal­kozunk, s valamilyen formá­ban válaszolunk azokra: vagy közöljük a levelet, vagy pedig — ha ez nem történik meg — a Szerkesztői üzenetekben, il­letve levélben adunk választ. Tavaly is a legkülönfélébb kérésekkel és kérdésekkel for­dultak hozzánk. Egyik olva­sónk például affelől érdeklő­dött, melyik év mely napján mutatta be a televízió a Rózsa Sándor című filmsorozatot el­ső ízben, másik levelezőnk azt panaszolta, hogy az üzletben az eladónő nem volt barátsá­gos hozzá, a harmadik levél kérést gítsünk tartalmazott, hogy se­lakáshoz jutni egy családot — hosszasan sorolhat­nánk a többi esetet, amikor magánjellegű problémákról ér­tesítettek bennünket. Termé­szetesen ezekkel a levelekkel is foglalkozunk: érdeklődünk a az ügyben és tanácsot adunk panaszosoknak. Érkeznek hozzánk kérések: döntsük el, kinek van igaza egy-egy szomszédháborúban, de mert az efféle levelek lényegében a klasszikus fülemüleének fölötti vitára emlékeztetnek, úgy érezzük, nem tartoznak a nyil­vánosságra. N. N. és a többiek Sajnos, szép számmal érkez­nek levelek N. N.-től, P. J.-től és más névtelenektől. Nem­egyszer volt arra példa, hogy a levél rosszhiszemű feltétele­zéseket tartalmazott, s írója nem szerénységből őrizte meg inkognitóját, hanem mert alaptalan vádaskodásaiért nem vállalta volna a felelősséget. Nehezebben érthetők meg azok a levélírók, akik valódi problémákat vetnek fel, mégis ismeretlenek kívánnak marad­ni. Talán attól tartanak, hogy ha levelüket nevükkel, címük­kel nyilvánosságra hozzuk, kellemetlenségeik lesznek? Tudniuk kell, hogy levelezőin­ket, mint közérdekű bejelentő­ket, a törvény védi, így a va­lóságos hibák feltárásából semmiféle hátrányuk nem származhat. Sokszor riportot írnánk a felvetett kérdésekről, ha meg­találnánk a levélírót — nem azért, hogy kiszolgáltassuk, hanem hogy beszélgessünk ve­le és bővebb felvilágosítást szerezzünk tőle. Régen és most Érdekes összehasonlítani a tíz évvel ezelőtti és a mostani leveleket: milyen örömökről és problémákról írtak akkor ol­vasóink, s milyenekről írnak ma. Annak­ idején több köz­ség kérte, hogy a kannás tej helyett náluk is árusítsanak palackozott tejet, máshonnan örömmel írták, hogy egy utcá­ban betonjárda épül, több te­lepülés lakói pedig azt pana­szolták, hogy a köves utak ál­lapota meglehetősen rossz. Mindez ma már csak emlék. Mostanában a tej csak úgy kerül szóba, hogy lyukasak s ezért folynak a zacskók, ha valahol betonjárdát építenek, az természetes, és a köves utak helyett az aszfaltozott burkolatokról olvashatunk jót vagy rosszat. Tíz év fejlődését ezeken a változásokon is lemérhetjük. Egy évtized, csaknem négyezer nap, ennyit hagytunk magunk mögött 1970. január elsejétől mostanáig, s ennyi áll előttünk a következő évtizedfordulóig. Új feladatokat kell megolda­nunk, hogy előbbre lépjünk, hogy 1990-ben ugyanezt érez­zük: gazdagabbak lettünk. A közösségek munkája nem lehet elszigetelt: eredményeik­ről más településeket is érte­síteniük kell, át kell adniuk egymásnak a tapasztalatokat, a az ötleteket. Ehhez ad fórumot Postabontás, s reméljük, egyre többen használják ki a lehetőséget! Pável Melinda

Next