Pest Megyi Hírlap, 1981. november (25. évfolyam, 257-280. szám)
1981-11-20 / 272. szám
A PEST MEGYEI HÍRLAP CEGLÉDI JÁRÁS ÉS CEGLÉD VÁROSI KÜLÖNKIADÁSA XXV. ÉVFOLYAM, 272. SZÁM 1981. NOVEMBER 20., PÉNTEK letelepedésüket segítik sí falvak Vállalják a továbbtaáulást is Az ifjúságpolitikai célok megvalósításának fontos fóruma az ifjúsági parlament. A járás nyolc pedagógus KISZ- alapszervezetében 200 fiatal végez aktív politikai munkát. A napokban rendezett ifjúsági parlamentjük jó alkalom volt a számvetésre, a további feladatok megbeszélésére. Hogy mennyire jelentős esemény ez a járás pedagógusainak életében, mutatja, hogy a pedagógusok 42 százaléka fiatal. Szakmai bemutatók Laszip Attila, a járási művelődési osztály vezetője beszámolójában elmondta, hogy az ifjúság részvétele az oktató-nevelő munkában jó, több jó szakmai kezdeményezés származik tőlük. Albertirsán például bemutató tanítások sorozatát rendezték meg. Az újító, kísérletező munkában kevesen vesznek részt, pedig e mozgalom erősítését céljutalom segítené az intézményekben. Jó lenne, ha azokban a községekben is, ahol ma még nincs, de létszámuk lehetővé teszi — Dánszentmiklóson és Ceglédbercelen — KISZ-alapú szervezetek alakulnának. Bár fiatalok beilleszkedéséhez sok segítséget nyújtanak a vezetők és kollégák, szép számmal van a fiatalok között úttörő-, KISZ- és szakszervezeti vezető, de munkahelyi fővezetőként kevesen dolgoznak. Arányukat tekintve kevesen laknak szolgálati lakásban. Dánszentmiklóson, Csemőben és Nyársapáton nagy gondot fordítanak megoldására, a lakásgondjaik jó lenne, ha azok a községek, ahol magas a képesítés nélküli nevelők száma, nagy a fluktuáció, vagy sok a nyugdíjba vonuló nevelő, arra törekednének, hogy mind több fiatalt tartsanak meg. A szolgálati lakáson kívül a letelepedési segély is segítheti ezt a célt. Ezzel legnagyobb számban Dánszentmiklóson és Csemőben éltek. Kedvező fizetség A fiatalok igénylik, és hozzá is jutnak a kedvezményes lakásépítési kölcsönhöz, de a kedvezményes gépkocsivásárlási akcióval — anyagi helyzetük miatt — kevesen élnek. A fiatal pedagógusok átlagbére a járásban jónak mondható, községenként 3200—4200 forint, a megyei átlag alatt egyedül Abony fiataljainak keresete van, de ott — megyei keretből — hamarosan bérfejlesztés várható. A fiatal pedagógusok hangulata, munkahelyi közérzete jó. Az intézmények vezetői elvárják, hogy véleményt mondjanak, az iskolát érintő kérdésekben állást foglaljanak. Az ő munkájuknak is köszönhető, hogy csökkent a járásban a tanévvesztők száma, s a világnézeti nevelés területén is értek el eredményt. Az új óvodai nevelési program és az általános iskolai tantervek megvalósításában a KISZ-es fiatalok szakmai tudására, lelkesedésére lesz szükség. A beszámolót követő hozzászólásokban az elhangzott tájékoztatót a fiatalok jónak, őszinte hangvételűnek tartották. Többen elmondták, hogy valóban jól érzik magukat a tantestületben, az iskolavezetés munkájában részt vesznek. A feltett kérdések közül csak néhány foglalkozott helyi gondokkal, legtöbben országos témákat érintettek. A járásban megoldásra vár a nyársapáti óvoda bővítése, mely folyamatban van. Abonyban is korszerűsítésre szorul jó pár tanterem. A megyei keret véges — hangzott a válasz — talán, a társadalmi összefogás jelentene gyorsabb megoldást. Magasabb fórumon szóltak arról is a fiatal pedagógusok, hogy az oktatást segítő korszerű technikai eszközök — írásvetítő, magnetofon — ha elromlanak, gyakran hónapokig javítatlanul állnak. Laszip Attila elmondta, hogy központinak létre javítóműhelyt hozA hozzászólások is tükrözték, egyre nagyobb igény van továbbtanulásra. Az óvónők szeretnének logopédus, pszichológus végzettséget szerezni, mert úgy érzik, munkájukhoz egyre többet kell tudni. Az általános iskolai nevelők is igénylik ezt, például a tanítónők az orosz szakot végeznék Megzenésített versek Hűvös így üresen a Petőfi művelődési ház. Akik a kocsikból kikászálódnak, Cegléd legjobb amatőr zenészei, az abonyi mozgássérültek javára rendezett hangverseny főszereplői. Hirtelen rakodás után kezdődhet a technikai előkészítés és a bemelegítés, Petrikék fölhurcolják a kellékeket, s gyors, rutinos mozdulatokkal pillanatok alatt átformálják a színpad képét. Hajdú Gabi elvész a sok elektromos cókmók között. Fehér Pernek, a klubszobában, vizsga előtt még egyszer átveszik a leckét. Korpácsi Géza az asztal mellett rágódik műsorvezetői mondandóján. A művelődési ház munkatársai udvariasan, előzékenyen vesznek részt az előkészületekben. Fél háromkor már néhányan ülnek a nézőtéren. Több mint hatszáz jegy kelt el a mai alkalomra, a helybéli vöröskeresztesek és KISZ-esek, az ízléses kivitelű belépőkártyák terjesztői igen jó munkát végeztek. Az előzetes jelek alapján mintegy háromszáz hallgatót, nézőt vártunk. Kár, hogy ez a számításunk nem vált valóra... A koncertet a Farkasházi István—Hajdú Gábor duó összeállítása nyitotta meg. Méltón a Kaláris együttes hajdani elképzeléseihez, messze kerülték az olcsó szórakoztatást. Műsorukban gyönyörű gitár játékkal szálló, dallá terebélyesedett verseket adtak elő. Igazolván ezzel, hogy egyre jobb eredményeket érnek el az irodalom és a zene lényegi kapcsolatának kutatásában. A választott versek önmagukban is remekek, ám igazi értéknek a költemények belvilágát híven követő dallam megtalálását tekinthetjük. Az együttes élmény, s a vele csengő kifinomult hang nagyobb el szívesen. A továbbtanulókat a járási művelődési osztály támogatja, de az iskolaigazgatóknak rangsorolni kell a kérelmeket. Megoldatlan a középiskolát végzett óvónők helyzete, akik ugyanolyan pedagógiai munkát végeznek, mint a felsőfokú végzettségű munkatársaik, mégsem részesülnek ugyanazokban a kedvezményekben. Ez a kérdés magasabb fórumon vár megoldásra. S hogy a járás pedagógusainak gondjait tovább vigyék a megyei ifjúsági parlamentre, nyolc küldöttet választottak. Az ifjúságpolitikai célok további megvalósítására a Pedagógus Szakszervezet járási szervezetével és a KISZ Járási bizottságával egyeztetett intézkedési tervet Mészár Edit járási úttörőelnök szóbeli kiegészítésével elfogadták. Gy A. ívű feladatok megoldására is képesnek mutatja a muzsikusokat. Minden tekintetben elsőrangúként kell kiemelnünk Farkasházi István Kányádi Sándor Kóbor kutya című versére komponált dalát. Hiányoltuk viszont az előbbihez hasonló értékrendű szerzeményeket, melyeknek alapanyagául Tímár György, Majtényi Erik és Szilágyi Domokos költeményei szolgáltak. A rock jegyében A Varga Erika, Takács Zsóka, Csanád László, Fehér Ferenc alkotta négyes igencsak a szép hang és dallam iránti érzékenység jegyében munkálkodik. A rockmuzsika manapság zilált és szerteágazó erővonalain belül bizony szokatlan jelenség a szinte csak háttérként, használt gitárkísérettel ötvözött vokális hangzás. Nem csoda hát, hogy a csoport ma még nem rendelkezik kellő önbizalommal. Ám jó úton halad, zenéje igényes és ígéretes. Alighanem biztosíték erre Fehér Ferenc személye, ki a dalok szerzője, s egyben szövegírója. Vállalt eszménye a tiszta, szép hangzású, szolid rockzene. Mélyről fölszakadó, tragikus lírájában szerencsésen találkoznak az értelmi és érzelmi áramlatok. Szigorúan gazdálkodik tehetségével, szerzeményei üres mentesek, eredetiek,maníroktól Ma ez kevesek erénye. Munkáiban a zene intellektuális erejére, s finom szövetű dallamjellegére támaszkodik. Szövegei tartalmasak, mívesek. Varga Erika és Takács Zsóka kellemes hangja, s nem utolsó sorban Csanád László profi gitárjátéka mindenképp a további együttmunkálkodásra kell hogy serkentse a csoportot. Szárnyak a dzsessz Ha a dzsessz kifejezés már önmagában is minőséget jelent, dr. Petrik Andráséknak nem kell szégyenkezniük. Elsősorban a biztos hangszerkezelés érleli egységessé a nem is oly régóta közösen játszó triót. Zenéjük körbeszáguldja a termet, hol vérforraló áradatként, hol merengésre szorító fuvallatként ereszkedik rá a közönségre. Futótüzet szítanak, majd halk csobogássá szelídítik a dallamot. Kitűnő zenészek. Örömmel, s feszülő erővel járják be a dzsessz szélsőséges érzelmi tartományait, helyenként remekbe szabott improvizatív fordulatokkal teremtve magas hőfokú hangulatot. S az utolsó felvonás, egy spontán ötlet nyomán valamennyi szereplő együtt énekli, játssza Fehér Ferenc slágerét: Eljönnél-e a nap udvarába ... A zenészek szívesen vállalták a számukra csak tapsdíjjal honorált fellépést, hisz jól tudják, Abonyban is élnek jó néhányan, akik csak közös támogatással juthatnak ózondús levegőhöz. Így hát elsődlegesen nekik szól a koncert jelmondata: köszönjük, hogy segítettél a mozgássérülteken. Varga Sándor Tehetséges, lelkes társak Eljönnél-e a nap udvarába...? Jótékonysági koncert Abonyban Szipog a szél, csöndesen ...V évődik a Rákóczi út díszevesztett fáival. A készülődő tél mintha nagymosásra áztatná be a várost. A pártház előtt két mikrobusz ácsorog, hangszerekkel megpakolva. Melléjük préselődünk vagy tucatnyian. Fél kettő körül jár az idő. Ki emlékszik már a kutyafuttában bekapott vasárnapi ebédre. Indulunk Abonyba. Kezdődik az együttes előadása Apáti-Tóth Sándor felvétele tucianni róluk Akiket nem vesz körül a család sem szenvednek szükséget Az éltető remény, hogy ha megöregszik az ember, nem marad egyedül, gyakran csalóka ábránd marad. Üres ház, eseménytelen hétköznapok, látogató kezétől soha nem nyikorduló ajtó a valóság. A támasz nélküli öregek keresik a kivezető utat, de többnyire nem tudnak változtatni helyzetükön. Segíteni rajtuk kötelességünk, s ez a feladat résziben a tanácsok szociálpolitikai felelősére hárul. Gondozót találni Abonyban 3150 nyugdíjas korú ember él, nők, férfiak nagyjából egyenlő arányban. Többségük családi körülményei rendezettek, saját házban vagy gyermekeiknél vannak. Nem egy közülük régi munkahelyén ismét munkát vállalt, érezvén, számítanak még rá. A többiek otthon tesznek-vesznek, várja őket a kiskert, a jószág vagy a barkácsműhely. Életük értelme családi körben megtalálható, megérdemelt pihenésük tartalmas éveket ígér. Vannak azonban olyanok is, akik magukra maradtak, egyedül élnek. Jövedelemmel nem mindegyik havi nyugdíjuk, rendelkezik, járadékuk nem éri el azt a minimumot, amely a megélhetéshez szükséges. Vannak olyanok is, akiknek semmiféle jövedelmük nincs. Róluk kell gondoskodnia az abonyi nagyközségi tanácsnak. — Mit tesz ezekért az emberekért a község vezetése? — Felelősnek érezzük magunkat minden egyes emberért, aki itt él közöttünk Abonyban — mondja Márkus Sándorné szociálpolitikai előadó —, nem hagyunk magára senkit, nincs elfeledve egyetlen idős ember sem. Bár lehetőségeink korlátozottak, megtesszük tőlünk telhetőt annak érdekében, hogy ez a magány valahogy feloldódjon. Elsősorban azokat kutatjuk fel, akik egyedül, teljesen elhagyatottan élnek. Nincs gyerekük, akit tartásra kötelezhetnénk. Előfordult már, hogy a szomszédok hívták fel magatehetetlen, figyelmünket jövedelem nélküli, ápolásra szoruló öregekre. Ilyenkor az a legfontosabb, hogy gondozót találjunk. Nem könnyű feladat, mert bár fizetünk érte, az összeg nem valami sok. Ezért kevesen vannak, akik egy ismeretlen ember ápolását magukra vállalják. Jelenleg 10 rászoruló gondozását kellett megoldanunk. Gyakran látogatjuk őket, s eddig még nem találkoztunk jelentősebb rendellenességgel. Tapasztalatunk szerint, aki vállal ilyesmit, az teljesíti is. Otthon ápolják — Mit tehetnek olyankor, amikor a gyermek hanyagolja el a szüleit? — Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy nem minden idős ember nyugodt természetű, megértő. Mi ezzel nem foglalkozhatunk. A magatehetetlen embereket ápolni kell, s ha van hozzátartozója, akkor ő, vagy az általa megbízott, megfizetett, személy kell, hogy gondozza. A családi viták nem tartoznak ránk. Amennyiben valaki megpróbál kibújni kötelezettsége alól, módunkban áll bírósághoz fordulni. Erre eddig még nem volt szükség egyetlen esetben sem. — Van-e mód a kis nyugdíjúak, szerény járadékúak segítésére? — Tanácsunk kétszázezer forintot fordíthat évente ilyen célra. Havi járandóságukat, kiegészítjük 1460 forintra. Tehát, ha valaki ezer forintot kap, mi még 460-nal megtoldjuk, segélyként ez a rendszeres szociális segély 73 személyt érint. Ezen kívül rendkívüli segélyt is szoktunk adni. Ez általában évente kétszer 1000—1000 forintot jelent. Az elmúlt esztendőben 81-en kaptak ilyet. Karácsony előtt bizony jól jön nekik egy kis pénz. — Gyakran előfordul, hogy bár különösebb baj nincs, az idős ember megbetegszik, nem tud felkelni. Ki viseli ilyenkor gondját? — Az egészségügyi ellátás keretében minden orvos mellett dolgozik egy házibetegrápoló. Az ő feladata felkeresni az otthon fekvőket injekciót beadni, gyógyszert vinni, esetleg, ha rosszabbra fordul az állapotuk, értesíteni az orvost. Reggelenként megkapja a címeket, s a délelőtt folyamán mindenkit végiglátogat Rendszeresen és jól működik ez a kapcsolat Öregek napközije — Milyen lehetőségeik vannak azoknak az idős embereknek, akik nem akarnak otthon ülni, társaságba vágynak? — Tíz esztendeje működik Abonyban az öregek napközi otthona. Ott 25 nyugdíjas talál szórakozást, elfoglaltságot kapnak ebédet, beszélgethetnek, játszhatnak. Van rádió, televízió, kártya, könyv, újság, minden, ami kell. Varrogatnak, sakkoznak, átnéznek a mellettük levő könyvtárba, szóval nem unatkoznak. Természetesen gondolnak ennek fejlesztésére is, hiszen bizonyára többen is szívesen látogatnák. Csillér Béla Fiatalok fóruma Ifjúsági politikai vitafórum lesz november 24-én, délután öt órai kezdettel az abonyi művelődési házban. A találkozón Rege Sándor, a Magyar Ifjúság rovatvezetője és Réti Tamás pol-beat énekes műsorral egybekötött beszélgetésen válaszol a fiatalok kérdéseire. Seregnyi sapka November 11-én gyermekelőadás volt a ceglédi Kossuth Művelődési Központban. Sok kis nézőnek igen sietős lehetett a dolga, mert előadás után, ha nem is csapot-papot, de sapkát sokan otthagytak. A művelődési központ sapkasereget őrzi egy darabig. a Az irodában ki-ki átveheti a sajátját, délelőtt vagy délután. A kikötés mindössze annyi, hogy mivel egyre hűvösebb az idő, ki-ki vigyázzon jobban meleg holmijára, sapkájára, sáljára, kesztyűjére. Moziműsor Cegléd, Szabadság Filmszínház, szombaton és vasárnap, délután: Cirkusz1 (szovjet film). Este: Emberek és farkasok (olasz film). A kamaramoziban: Goodbye és ámen (olasz bűnügyi film). A mesemoziban, délután és vasárnap délelőtt: Sivatagi show (amerikai természetfilm). Abony, szombaton és vasárnap: I, mint Ikarusz (francia film). Vasárnap délután: Légy jó mindhalálig (magyar film). Albertirsa, vasárnap: Félénk vagyok, de hódítani akarok (francia filmvígjáték). Ceglédbercel, vasárnap: Üzenet az űrből (japán tudományos-fantasztikus film). Törtei, szombaton és vasárnap: A játékszer (olasz film). Vasárnap, délután: Alba Regia (magyar film). ISSN 0133—2500 (Ceglédi Hírlap) CEGLÉDI APRÓHIRDETÉSEK Bútorozott szoba magányos nő részére kiadó: Cegléd, Magyar utca 8. szám._________ Csengeriben 600 négyszögöl szőlő eladó, új telepítésű ezerjó, termő gyümölcsfák. Érdeklődni : Cegléd, X. kerület, Bajza utca 16. Garázst vennék. Cegléd, Kossuth Ferenc utca 61/a. II. lépcsőház, I. emelet, 4. szám alatt.__________________ Katalin névnapra szép cserepes és szálas virágok kaphatók. Cegléd, Széchenyi út A Pest megyei Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat, Cegléd, Kölcsey tér 1., felvesz vizsgázott olajkazánfűtőt, asztalost, lakatost, éjjeliőrt, árukiadót és 3 műszakos foglalkoztatásra segédmunkásokat a Keverő- és Malomüzembe. Kifogástalan állapotban levő sztereó rádió és sztereó magnó hangfalakkal eladó. — Cegléd, Bem utca 27. Cegléd, Árpád utca 9. számú ház nagy telekkel eladó. Érdeklődni a Bercsényi utca 40. Zöldhalomban a Fiser dűlőben 800 négyszögöl szántó és 800 négyszögöl szőlő betegség miatt mgosztva is eladó vagy kiadó. Érdeklődni lehet Cegléd, III. ker., Béke utca 4. szám. Ugyanott 30 mázsa burgonya eladó. Női irhabunda eladó. Cegléd, Sarló utca 19. Új női irhabunda eladó. Cegléd, Pesti út 5S. szám. Eladó 183x255x20 forgácslap. 13 darab. Cegléd, X. kerület, Irinyi utca 8.________________ Zöldhalomban eladó 535 négyszögöl szőlő. Érdeklődni lehet Cegléd, Juhász Gyula utca 38. szám. Ceglédi. Itt emeleti lakásomat csemőire cserélném vagy eladom. Érdeklődni lehet Cegléd, 10-481 telefonszámon Házhely eladó. Cegléd, Csalogány utca 28 szám alatt Egy nagyobb vagy két részből álló üzlethelyiséget bérelnék a város központjában. Hajdú. Cegléd, Vécsei utca 13. Eladó Koriuth dűlő 100. számú, 7 helyiségből álló tanya, 825 négyszögöl területtel. Villany megoldható. — Érdeklődni lehet Ványiéknál, Cegléd, Váz utca 33. szám.SuCegléd, Oroszlán utca 18. szám alatt eladó 7 helyiségből álló családi ház 300 négyszögöl szőlővel. Érdeklődni: este 18 órától Oláh Györgyné, Cegléd, Széchenyi út 41. szám, TV/78 alatt. Magányos férfi eltartási nyugdíjas szerződést kötne komoly gondolkozású, idős személyt megbecsülő házaspárral vagy magányos asszonnyal, külön lakásmegoldási lehetőséggel. — Cím: Cegléd, Lachner György utca 13 Trabant, ZU jó állapotban és gyermekkocsi egy mély eladó. Cegléd, Virág utca 43. Telefon: ____ Cegléd központjában betonút mellett, keresek telket vagy lebontásra házat. Cegléd, Bercsényi utca 35.