Pest Megyi Hírlap, 1981. december (25. évfolyam, 281-305. szám)

1981-12-09 / 288. szám

8 VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS Napközben lassan csökken a felhőzet, időnként megélén­kül, illetve megerősödik a dél­nyugati szél. Elsősorban északkeleten és keleten köd. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet plusz 4—9 fok kö­zött. dűs — Fogadóórák: S. Hege­László országgyűlési képviselő ma, december 9- én 13-tól 16 óráig fogadóórát tart Szentendrén a városi ta­nács épületében. Dr. Vámos Marietta or­szággyűlési képviselő de­cember 11-én (pénteken) dél­után 15 órától 16.30-ig foga­dóórát, 17 órától beszámolót tart a tápiósági tanácsházán. ■a * , 1981. december Ill fa . Szerda. Natália napja. 9. A Nap kél 7.20 — nyugszik 16.53 órakor. A Hold kél 14.55 — nyug­szik 4.22 órakor. ELHUNYT DR. LAX LÁSZLÓ Gyásza van a magyar újság­író-társadalomnak: 71 éves koráiban elhunyt dr. Lax László, az Újságíró Szanató­rium Egyesület nyugdíjas igazgató-főorvosa. ★­­ Orvosi diplomáját 1936-ban sze­rezte, a háború évei alatt végig­járta az üldözöttek keserves sor­sát, majd a felszabadult ország­ban ismét hivatásához tért vis­­­sza. 1951-től 23 esztendőn keresz­tül az Újságíró Szanatórium Egye­sület főorvosaként hozzáértéssel, fáradságot nem kímélő odaadás­sal és buzgalommal gondoskodott a magyar újságírók egészségének megvédéséről, a beteg szakszerű gyógyításáról. kollégák jas ideje sem a pihenésre Nyugdí­szol­gált, a Lapkiadó Vállalat üzem­orvosaként nemcsak gyógyított, hanem megszervezte az újságírók és hozzátartozóik szűrővizsgála­tait is. Hivatása szerint tehát nem új­ságíró, hanem orvos volt — meg­kapta a Munka Érdemrend arany fokozatát és az Érdemes orvos megtisztelő címet —, de legben­sőbb, saját ügyének tekintette minden magyar újságíró életét, egészségét. Most, halálakor az egész magyar újságíró-társ­ad­alom gyászolja és emlékét kegyelettel megőrzi. Temetéséről később intézkednek. Heti előrejelzés Enyhe­­ is hő, majd lehűlés December első napjaiban nagy mennyiségű csapadék hullott ha­­zánkban. A hét közepétől csökkent az esőzés, sőt átmenetileg meg is szűnt. A maximumhőmérsékle­tek általában 0, plusz 5 fok kö­zött alakultak, éjszaka plusz 1, —4 fokig hűlt le a levegő. A hét végén a derült, hóval borított északi országrészben azonban —10, —14 fokos minimumhőmérsékletek is előfordultak. A hét elején dél­nyugatról enyhe, nedves levegő érkezett hazánkba. Hatására is­mét beborult az ég, s eső, havas eső, havazás volt az országban. Ezen a héten enyhe, változé­kony időjárás várható, időnként erősen megnövekszik a felhőzet, és ilyenkor sokfelé lehet számíta­ni esőre, záporesőre. A hőmérsék­let csúcsértékei általában 4—9, a minimumok pedig —1, plusz 4 fok között alakulnak, de gyengén fel­hős éjszakán a hóval borított he­lyeken erősebb fagyok is előfor­dulhatnak. Az időszak végén le­hűlés várható, megerősödik a szél, töbfelé lesz havazás, hózápor. PROGNÓZIS A MEZŐGAZDASÁGNAK Az elmúlt héten a lehullott csa­padék mennyisége az ország déli és keleti megyéiben sok helyen meghaladta a 20—30 mm-t. A je­lentős havazás hatására a földe­ket általában hótakaró fedi, amely­nek vastagsága meghaladja az 5 cm-t. A magasabb hegyeket 50— 60 cm-es hóréteg borítja. A hét fo­lyamán a legmagasabb hőmérsék­letek általában 0 és plusz 6 fok között alakultak. A hajnali mi­nimumok —2 és plusz 3 fok kö­zött voltak, néhány helyen azon­ban —6 fokig süllyedt a hőmérő higanyszála. December 10 és 16 között enyhe, változékony időre számíthatunk. Sokfelé alakul ki eső, záporeső. A maximumhőmérséklet csúcsérté­kei általában plusz 4, plusz 9, a minimumok pedig —1, plusz 4 fok között várhatóak. A derült he­lyeken néhány fokos fagy is le­het. Az időszak végén több fokos hőmérsékletcsökkenés valószínű. Számos helyen havazásra, hózá­porra lehet számítani. tót (7/rm­) , Talajnedvesség % Megye 0—50 cm 50—100 cm Pest 60—65 65—70 Nógrád 60—70 70—75 Heves 60—65 65—70 Szolnok 65—70 70—75 Bács-Kiskun 70—75 75—80 GÉPKOCSISORSZAMOK BUDAPESTEN, DECEMBER 8-ÁN Közöljük, hogy a Gabi-Mami c. lapban megjelent 10O Ft értékű Szivárvány aiándékszelvény dec. 10-i hatállyal érvényét veszti. Trabant Hycomat 11791 Trabant Limousin 59S4 Trabant Limousin Special 6408 Trabant Combi 2976 Wartburg Limousin 6287 Wartburg de Luxe 6973 Wartburg de Luxé, tolótetős 1158 Wartburg Limousin, tolótetős 8G2 Wartburg Tourist 2244 Skoda 105 S 4995 Skoda 120 L 5411 Lada 1200 12161 Lada 1300 6311 Lada 1 00 6387 Lada 1600 2603 Lada Combi 3891 Moszkvics 11008 Polski Fiat 126 P 11437 Polski Fiat 1500 2503 Dacia 4460 Zaporozsec 32919 xMdan ENGELMANN PAL GABOR HATVANÖT ÉVVEL EZELŐTT, 1916. december 9-én halt meg — 62 éves korában — Engel­­mann Pál Gábor, bádogosmun­kás, a Szociáldemokrata Párt egyik alapítója és vezetője. Németországban és Auszt­riában kapcsolódott be a munkásmozgalomba, majd az 1880-as évek végén hazatért. Itthon tagja lett az Általános Munkáspártnak, s rövidesen a radikális ellenzék egyik szer­vezője, a német nyelvű párt­lap­­ szerkesztője. 1889 őszén a II. Internacionálé megbízta a magyarországi szociáldemok­rata mozgalom újjászervezésé­vel. Két-három esztendőn át gyakorlatilag az SZDP vezető­je, de opportunista ellenfelei az 1893. januári kongresszuson — Gion Jánossal és Tóth Já­nossal együtt — kizárták pártból. Ezt követően az1­pp­a portunista politika ellen küz­dők elismert irányítója. Kiad­ta a Munkás című lapot, majd 1894-ben megalapította a Magyarországi Szociáldemok­rata Munkáspártot. Sikeresen harcolt a betegpénztári bürok­raták ellen és tető alá hozta a két párt egyesülését. IBUSZ-utak jövőre kedvelik a h­a­jótórakat Az idén — a kedvezőtlen külgazdasági körülmények el­lenére — az IBUSZ több mint 12 százalékkal növelte forgal­mát — jelentették be az uta­zási iroda kedden megtartott sajtótájékoztatóján. Németi József vezérigazgató elmondta: a sikerhez hozzájá­rult, hogy az elő- és utószezont jobban kihasználták. A nem szocialista országokból érke­zett turisták az év első tíz hó­napjában hét és fél százalékkal több időt töltöttek Magyaror­szágon, mint tavaly a hasonló időszakban. A szocialista or­szágokból idelátogatók is lé­nyegesen több vendégéjszakát töltöttek hazánkban. Ugyanak­kor 256 ezren utaztak az IBUSZ szervezésében Magyar­­országról külföldre. A legna­gyobb érdeklődés a különféle haj­óutazásokat és a tengerpar­ti üdüléseket kísérte. Az IBUSZ jövőre huszonöt új autóbuszos országjárással és hét újabb üdülési ajánlattal bővíti belföldi kínálatát. A mozgássérültek 10 százalékkal kevesebbet fizetnek jövőre a belföldi országjárásokért és üdülésekért. A most kiadott programfü­zetben a hagyományokhoz hí­ven egyaránt megtalálhatók a néhány napos külföldi városlá­togatások, a hosszabb köruta­zások, a tengerparti üdülések, a hegyvidéki nyaralások, vala­mint a különböző kirándulások és hajótúrák. Utazni lehet a bolgár és a jugoszláv tenger­partra, a szovjet riviérára, Ciprusra, Spanyolországba, s a tengerentúlra. A különleges utakat kedvelők eljuthatnak a Fülöp-szigetekre, Mexikóba, Brazíliába, Mongóliába, Viet­namba és Koreába is. A hajó­zás hívei számára több új utat is szerveztek, köztük a volgai hajótúrát, valamint a szicíliai —máltai tíznapos hajóutat. A szocialista országokba szervezett utak körülbelül 5 százalékkal, a jugoszláviai programok 10 százalékkal, a Nyugatra szervezett túrák pe­dig 15 százalékkal drágulnak az ideihez képest. Hatórás műsor A szovjet televízió estje Ismét megrendezi a tv a szovjet televízió estjét. Az immár hagyományosan, éven­te jelentkező program ezúttal — december 9-én, szerdán — minden eddiginél­­ hosszabb, 6 órás változatos szórakozást ígér a nézőknek. A műsor nyi­tányaként kisfilmösszeállítást sugároz a televízió, amelyben bemutatja többek között Tu­­lát, Tolsztoj szülővárosát. Az íróhoz kapcsolódó emlékeken kívül történelmi érdekességek­be is bepillanthatnak a nézők. Ugyancsak kisfilm kalauzol el Tbiliszibe, Grúzia fővárosába, valamint Krasznojarszkba, a szibériai nagyvárosba. Az egészség és a fiatalság meg­őrzésének titkaként a fürdők ókori és történelmi hagyomá­nyaival ismerteti meg a néző­ket a Gyógyszer helyett szau­na című ismeretterjesztő film. A katyuzsáni anyák című do­kumentumfilm három as­­­szonyról szól, akik a második világháború alatt 130 kisgyer­meket mentettek meg és ne­veltek fel. A híradót követő fő­műsor­időben rendhagyó módon mu­tatkozik be az est szovjet há­ziasszonya, Natalia Szuracso­­va. A népszerű bemondónőt otthonában és munka közben lesték meg a Magyar Televí­zió munkatársainak kamerái. A nagyfilm előtt a moszkvai tv-stúdió jelentkezik, ahon­nan Sugár András műsorve­zetésével a partner televízió munkájába pillanthatnak be a nézők. Az együttélés viszon­tagságai című film­víg­játék 20.35-kor kezdődik. A mulat­ságos, fordulatokban bővelke­dő történet napjaink aktuá­lis kérdéseiről, a lakáshelyzet­ről és a generációk együttélé­si problémáiról szól. A világ­hírű szovjet balettművészek bemutatkozása sem hiányzik a programból. Kórházi használhatóságát kutatják k­i viikció: számcser­etógytót Kedden a Magyar Sajtó Há­zában az Irix égés elleni szer hazai forgalmazásának eddigi tapasztalatairól tájékoztatták az újságírókat. A jövő hét ele­jén 50 ezer palack Irixet szál­lítanak a gyógyszertárakba, ebből a főként háztartásokban hasznos és praktikus készít­ményből egy hónappal ezelőtt 100 ezer palackot kaptak a gyógyszertárak, s nagy része már elfogyott. A magyar kö­zönség évekkel ezelőtt hallha­tott először a televízióban Széles Lajos égés elleni szeré­ről, azóta az új termékcsalád továbbfejlesztésén dolgoznak a kutatók. A kisebb égési sérü­léseket, gyulladásokat és hor­zsolásokat is gyógyító szer szé­lesebb körű alkalmazásának lehetőségeit keresve kipróbál­ják azt is, hogyan hasznosít­hatják az ambulanciák, mentők és azok a kórházak, a ahol közösen működik az am­bulancia és a sebészet. Az új szert egyelőre a kereslethez igazodva hozzák forgalomba, de elegendő alapanyag áll ren­delkezésre ahhoz, hogy évente 10 millió palackot töltsenek meg csak a gyógyszeriparban. A rádió és televízió műsorából KOSSUTH RÁDIÓ 4.25: Jó reggelt! — Zenés műsor. 8.00: Hírek. Időjárás-jelentés. 8.27: Világablak. 8.56: Olvasólámpa. 9.05: Kamaramuzsika. 9.14: Kis magyar néprajz. 10.05: Diákfélóra. 10.35: Zenekari muzsika. 11.10: Válaszolunk hallgatóinknak. 12.35: Környezetvédelem. 13.00: Operaslágerek. 13.30: Dzsesszmelódiák. 14.29: Kagylózene. 15.10: Coppelia. 15.28: MR 10.14. 16.10: Kritikusok fóruma. 16.20: Operettfelvételek. 16.40: Játék a végtelennel. 17.07: Mi olcsó, mi drága? 17.32: Népdalcsokor. 20.2 : Népdalfelvételek. 20.55: Haydn: D-dúr, „Óra” szim­fónia. 21.23: Yehudi Menuhin hegedül. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: Janncqum-madrigálok. 22.50: Szakértelem. 2'­00: Operarészletek. 0.10: Az Expressz együttes. PETŐFI RADIO 8.05: Tinódi Lantos Sebestyén históriás énekeiből. 8.30: Tíz perc külpolitika. 8.33: Idősebbek hullámhosszán. 10.00: Zenedélelőtt. 11.33: A Szabó család. 12.03:­­Énekszóval, muzsikával. 12.33: Tánczenei koktél. 13.30: Labirintus. 14.00: Kettőtől négyig . .. 16.00: Mindenki iskolája. 16.40: Fiataloknak! 17.30: Ötödik sebesség. 18.33: Nóták. 19.15 : Zenei tükör. 19.45: A beat kedvelőinek. 20.33: Kiváncsiak klubja. 21.23: A Rádió Dalszínháza. 22.4­5: Pezel­intrádák. 23.20: Könnyűzene. 3. MŰSOR 9.00: Iskolarádió. 9.30: Dzsesszfelvételekből. 9.49: Sosztakovics: Katyerina Izmajtova. 10.40: A Dunánál. 13.07: Zsebrádiószínház. 13.46: A Berlini Filharmonikus zenekar játszik. 15.10: Reneszánsz kórusmuzsika. 15.38: A kamarazene kedvelőinek. 16.49: öt földrész zenéje. 17.00: A véges végtelen. 17.30: Bartók Béláról. 18.09: Orfeo. 19.05: Brahms-felvételek. 20.35: Rolling Stones-nagylemezek. 21.35: ..... eljuthatunk a derűig . . .” TELEVÍZIÓ 8.00: Tévétorna. 8.00: Iskolatévé: Fizika (6. oszt.). 9.05: Iskolatévé: Földrajz (5. oszt.). 9.35: Iskolatévé: Magyar nyelv (1. oszt.). 9.50: Stop! 10.00: Delta. 10.25: Oidipusz király. 12.00: A fény hegyei. 12.30: Lehet egy kérdéssel több? 13.25: Iskolatévé: Fizika. 13.55: Szülők iskolája. 14.25: Fekete Péter. 15.5 : Mindenki iskolája: Fizika. 16.35: Hírek. 16.40: A szovjet televízió estje. 16.50: Kisfilmek a Szovjetunióból. 17.09: Tbiliszi. 17.25: Krasznojarszk. 17.45: A természet hangjai. 18.00: Gyógyszer helyett szauna. 18.15: Katyuzsáni anyák. 18.35: Legenda. 13.59: Az utolsó padban. 19.00: Idomított vonat. 19.10: Tévétorna. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Bevezető. Mi újság a szovjet televízió házatáján? 20.­5: Az együttlét viszontagságai. 22.00: A Kirov-balett műsora. 22.40: Tv-híradó, 3. 2. MŰSOR 17.55: Ganz-MÁVAG—Sebastiani Ried. Férfi kosárlabda-mér­kőzés. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Elmúló mesterségek. 20.20: A kispadon. 20.50: Tv-híradó. 2. 21.10: Reklám. 21.20: Me«őrsége: színész. 22.25: Reklám. 1981. DECEMBER 9., SZERDA N­» lúd, legyen» kövér Karácsony előtti csúcsforga­lom Vácott, a Naszály Áruház játékosztályán. Néhány lépés­nyire vagyunk a Volán-pálya­udvartól, ahová sűrűn érkez­nek az autóbuszok a környező községekből. Az autóbuszról leszállók mintha egyenesen az áruház játékosztályán adtak volna egymásnak találkozót. Viszik a társasjátékokat, a haj­lítható testű műanyag állato­kat, a kedves barna mackókat. Visznek mindent, ami kapható, amivel örömöt lehet szerezni a gyermekeknek. Egy szürke télikabátos idő­sebb asszony a babák között válogat. Szőke hajú, alvós, nagybabát kér, és kap is azon­nal a fiatal eladólánytól. A baba, göndör, szőke fürtjeivel, lecsukódó kék szemeivel és mosolygós arcával pont olyan, amilyennek egy kislány elkép­zelheti, megálmodhatja a ka­rácsonyi ajándékát, hatvan forintba kerül.Kétszáz­ A vásárló nézegeti, simogat­ja a baba selymesen csillogó, rózsaszín ruháját, és habozni látszik. Azután megkérdezi: drágább nincs? Nem nagyob­bat, vagy másfajtát kér, ha­nem drágábbat. Az eladó leemel a polcról egy másik babát, néhány centivel nagyobbat, barna hajút. Há­romszázhúszért. Az asszony megköszöni, visszaadja és vá­logat tovább. Végül vesz egy autópályát hatszázért. Úgy lá­tom, pillanatnyilag ez a leg­drágább holmi a játékosztá­lyon. Szép és értékes arány de lehet, hogy a kislány, aki kapja, a szőke fürtös alvóba­bának jobban örült volna? L. K. év végéig meg. ]$y ©­eezer személyautó Nyolcezer személygépkocsi a érkezését várja még az idén Merkur Személygépkocsi Értékesítő Vállalat. _ ból Trabant Limousin Speciál- és Daciából 1800, Lada 1200-asból, 126-as Polski Fiat 1500-asból néhány száz vár­ható a hónap végéig. Ha az időjárás — vagy a szállítást gátló egyéb tényezők — nem szólnak közbe, a Trabant Li­mousin Special .és az 1200-as, 1300-as Ladák kivételével va­lamennyi ez évre visszaigazolt autót átvehetik a tulajdonosa­ik. Az utóbbi hónapokban meggyorsult a 126-os Polski, a Skoda és a Dacia gépkocsik átadása, s ezeket várhatóan to­vábbra is egy éven belül meg­kapják az igénylők. Jelenleg 230 ezren várnak autóra az országban, ebből 1982-ben, ez évhez hasonlóan, mintegy 103 ezren vehetik át kocsijukat. A forgalomba ke­rülő csaknem valamennyi tí­pusnál olyan korszerűsítő módosításokra kerül sor, ame­lyeknek célja az üzemanyag­takarékosság, s főként a két­ütemű járműveknél a környe­zetszennyezés csökkentése. A Merkur tájékoztatása rövidesen valamennyi szervit gyártó céggel megkötik a jövő évi szállításokra vonatkozó szer­ződéseket, s arra törekednek, hogy a típusválaszték összeté­tele megközelítse a vásárlói igényeket. Vendégeket várnak Hívogat a kastély varázsa Ha az igényekhez képest lassan is, de gyarapszik a tu­ristaszálláshelyek száma. Hiá­ba azonban a növekedés, ha az olcsó szállások nagy része a időjárás hűvsebbre fordulá­sával bezár. Egyre többen ked­velik pedig a téli kirándulá­sok, üdülések varázsát. Bizonyára kevesen tudják, hogy újabban a kicsiny cser­­hátalji község, Ácsa is fedél­lel várja a természetbaráto­kat, vagy egyszerűen csak a­­ kikapcsolódni vágyókat. Az Ácsa és Csővár közötti műút jobb oldalán van az elágazás és ezen lehet eljutni az újlak­pusztai kastélyhoz. Ebben ren­delkezik harmincöt szállás­hellyel a Magyar Camping és Caravanning Club. A vendége­ket itt télen is fogadják. Nincsen talán még egy olyan fővárosközeli és mégis csen­des, a múltat szépen őrző táj­egység, mint a váci járás acsai csücske. A szomszédos Csővár és a közeli várromával, páratlan Szanda kilátá­sával, a már pásztói járáshoz tartozó Erdőkürt pedig pa­­lócos-mikszáthos bájával­ hí­vogatja az utazót. Hét sérült Vosztatómak­ ütközött a timbsíx Tömegbaleset. Tápiószecső határában a 31-es úton Bese­­nyei László 29 éves gépkocsi­­vezető, visneki lakos az ócsai Vörös Október Tsz dolgozóit szállító autóbusszal hátulról egy pótkocsis nyergesvontató­nak ütközött. A baleset során az autóbusz utasai közül Pet­ras Zoltán jászárokszállási la­kos, továbbá a vétlen jármű vezetője, Barna Sándor 29 éves gépkocsivezető, farmosi lakos súlyos sérülést szenve­dett. A busz további öt utasa könnyebben sérült meg. Kivilágítatlan kerékpáros. Tahitótfalu határában a 11-es úton Antal Kleim holland át­világítatlan kerékpárral közle­kedő Kis Pál, 57 éves nyugdí­jas, tahitótfalu-nagykerti la­kost. A biciklista életveszélyes sérülést szenvedett. Megcsúszott a havas úton. Nagykáta határában dr. Boros Gyula gödöllői lakos személy­autóval a havas úton megcsú­szott és az árokba borult. Bo­ros súlyosan megsérült. Figyelmetlenség. Halászte­lek határában Hertling And­rás 11 éves Lakihegyi lakos fi­gyelmetlenül az úttestre sza­ladt, ahol egy személygépko­csi elgázolta. A gyerek súlyo­sampolgár személygépkocsival van megsérült. A rendőrség valamennyi elütötte az úttest közepén ki-1 ügyben folytatja a vizsgálatot. A Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága és a Pest megyei Tanács lapja. Megjelenik — hétfő kivételével - naponta. - Főszerkesztő: Sági Ágnes — Főszerkesztő-helyettes: Arkus István és Mészáros János. - Szerkesztő­sagi Budapest VIII., Somogyi Béla u. 6. Postacím: Budapest, Pf. 311 Irányítószám: 1446.­­ Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat, Budapest, Blaha Lujza tér 3. 1959. Felelős kiadó: Till Imre Igazgató. — A szerkesztőség és a kiadóhivatal, központi­­ telefonja: 343—100 és 336—130. —■ ---------------------------------- Szerkesztőségi titkárság: 142—228. .-------------------------------------------------------- FIÓKSZERKESZTŐSÉGEINK: ceglédi Hírlap, Cegléd, Kossuth tér 1. Pf. 19 2701. Telefon: 11—400. — Érdi Hírlap, Érd, Lenin út 33. 2030 Telefon: 43—332. Gödöllői Hírlap, Gödöllő, Szabadság út 2. Pf. 14. 2100. Telefon: SÍ—96. — Monori Hírlap Monor, Kossuth u. 78. Pf. 61. 2201. Telefon: 157. — Nagykőrösi Hírlap, Nagykőrös, Hősök tere 7. 2750. Telefon: 398. — Váci Hírlap, Vác, Lenin út 45. Pf 32. 2601. Telefon: 10—095. — A lapot előállítja a Szikra Lapnyomda, Budapest. Felelős vezető: Csöndes Zoltán vezérigazgató.­­ Terjeszti a Magyar Posta. — Előfizethető bármely postahivatalnál, a kézbesítőknél és a Posta Központi Hírlap Irodánál (postacím: Budapest V . József nádor tér 1. 1900), személyesen vagy postautalványon, valamint átutalással a KH1 215— 96 162 pénzforgalmi tel­rtszámra. A lap ára: 8 oldal 1,40 Ft, 12 oldal 1,80 Ft. Előfizetési díj: egy hónapra 34,— Ft, egy negyedévre 102,— Ft, félévre 204,— Ft, egyéni előfizetőknek éves előfizetés: 400,— Ft. — ISSN 0133—0659 Pest megyei Hírlap (Index: 25 064 HU), ISSN 0133—2600 (Ceglédi Hírlap), ISSN 0209—5467 (Érdi Hírlap), ISSN 0133—1957 (Gödöllői Hírlap), ISSN 0133—2651 (Monori Hírlap), ISSN 0133—2708 (Nagykőrösi Hírlap), ISSN 0133—275( ivád Hírlap), PEST MEGYEI HÍRLAP

Next