Pest Megyei Hírlap, 1982. március (26. évfolyam, 51-76. szám)

1982-03-30 / 75. szám

VOSE-pont az éllovastól Váci döntetlenhagyomány Szegedi Dózsa—Váci Izzó 1-1 (1-1) Vác, 1500 néző. V.: Seres, V. Izzó: Pálinkás — Mudri, Strausz, Schuszter, Ádám, Kis­teleki, Bera, Varga, Szakál, Szolnoki, Adi (Cseri). Már az első félidőben kiala­kult a végeredmény. Méghoz­zá úgy, a 10. percben a ven­dégek jutottak előnyhöz, eze a vetődő Pálinkás mellett a jobb sarokba gurított. Húsz perccel később a büntetőterü­leten belüli kezezés miatt l­­est ítélt a bíró, ebből egyenlő- Szarvas—Bem SE 2-1 (1-0) Szarvas, 2000 néző. V.: Aczél. Bem SE: Tóth I. — Kele­men, Horváth, Wunder (Be­lgák), Hauser, Szakál, Bozsik, Tóth N­. (Csepregi), Supka, Petrák, Néder. Somogyi 14 méteres kapás­lövésével szereztek vezetést a hazaiak, a labda a jobb belső kapufáról pattant a hálóba. A tett a Vác. Szünet után rá­kapcsoltak a helyiek, és 10 perces tűzijátékukat három nagy kihagyott helyzet jelez­te, egy kapufával tarkítva. Folytatódott tehát a váci 1-1- es hagyomány, a tavaszi idény­ben immár ötödször érte ezt az eredményt — elsősor­­r­ban a csatárok gólképtelensé­ge miatt — a Pest megyei gár­da. G.: Strausz (11-esből). Jó: Bera, Ádám. 64. percben gyors támadás vé­gén kiegyenlített a honvéd csa­pat. Néder az ötösön állva senkitől sem zavartatva gurí­tott a bal alsó sarokba. Befe­jezés előtt 7 perccel Erőss jobb oldali beadása Hauser lá­báról vágódott a hálóba. G.: Néder. Jó, Horváth, Sup­ka, Bozsik, addig minden meggyőződés nélkül támadgató hazai csa­patot. S bár Várnai elfutásá­ból Kapa meccslabdát hibáz­hatott, a hazai hajrá későinek bizonyult. Jó: Fellegi, Boross, ill. Szarka, Megyesi, Molnár. (major) A Duna-csoport további eredményei: ESMTK—Medicor 3-3, Oroszlány—Mezőfalva 0-1, Mány—Tatai AC 1-1, Dunaúj­városi Építők—Ikarus 0-0, III. ker. TTVE—Esztergom 2-1, Rákóczi SE—Ráckevei Arany­kalász 2-0, ÉGSZÖV—Szondi SE 3-3. Területi Duna­bajnokság csoport Fejpárbaj az érdi rangadón. Világos mezben a hazai, sötétben a vendégjátékosok Hancsovszky János felvétele . Érd . Rákóczi SE .Ikarus .ÉGSZÖV . Oroszlány . Dömsöd . III. ker. TTVE . S. VOSE . Esztergom . Toldi SE . Aranykalász . Mezőfalva . Mány . Medicor . Tatai AC . ESMTK . Dunaújv. Bp. . Szondi SE 24 15 6 24 13 5 24 13 5 24 12 6 20 10 20 10 99 23 12 4 24 9 10 24 8 9 24 9 5 24 24 24 24 23 24 24 24 3 50-6 45- 6 37-6 35- 5 27- 5 41-7 40- 5 37- 7 37-10 37- 6 10 37- 0 10 32-6 11 34- 9 10 29-7 10 21-8 11 35- 5 16 16- 7 16 16-17 36 ■29 31 •27 31 24 30 ■19 29 35 29 •24 28 25 28 ■ 32 25 •40 23 39 22 ■ 42 22 ■ 37 20 •42 19 •41 19 38 18 :50 11 -45 9 Kossuth KFSE-Balassagyarmat 0-0 Szentendre, 700 néző. Kürmai. KKFSE: Pleskó V., — Huszárik, Mészáros, Havasi, Hetzmann, Gróf, Móritz (Erdő­végi), Szőke, Mózner, Csikós, Krómer (Szávai). Küzdelmes, de gól és jó já­ték nélküli kilencven percet hozott a találkozó. A megerő­sített védelemmel felálló gyar­­•rmatiak könnyen boldogultak a kevés veszélyt rejtő szentend­rei támadásokkal. Az első fél­idő egyetlen érdemleges ese­ményét Mózner ügyes szólója jelentette, két csel után jó helyzetből azonban gyatrán­­ mellélőtt. A második játék­rész elején már-már úgy lát­szott, a hazaiak megszerzik a vezetést: két Erdővégi-próbál­­kozás (mindkettőt védte a ka­pus) és egy látványos Szőke­kapáslövés (ez nem a kapuson múlott) keltett, szentendrei re­ményt. A tízperces fellángo­­­lást követően minden maradt a „régiben”: játék a két tizen­hatos között — veszély nélkül. A közel száz, lelkes gyarmati szurkoló csapata gyenge telje­sítményét a sérült Zámbó hiá­nyával okolta. „Könnyű nekik — állapították meg a hazai pártolók — a mieinknél egy egész csatársor hiányzott” ... Jó: Huszárik, Mészáros. R. F. Öt pont az Érd előnye A területi labdarúgó-baj­nokság ismét megyei rangadót hozott, melyen a listavezető Érd gól nélküli döntetlent ért el a VOSE ellen. Az ÉGSZÖV is csak egy pontot tudott ott­hon tartani, másik két együt­tesünk alul maradt a vendég­ségben. TOLDI SE—DÖMSÖD 1-0 (0-0) Ercsi, 500 néző. V.: Juhász, Dömsöd: Lázár — Jaksa, Bieber, Egervári, Durgonics, Tóth K„ Aszalai, Bilek (Máté), Tóbisz (Karácsonyi), Bene, G. Fekete. Egyenlő erők küzdelmében a harcosabban küzdő Toldi SE a 70. percben elért szabadrú­gásgóllal nyert, a sok helyze­tet kihagyó Dömsöd ellen. Jó: Bieber, Egervári, Tóth K. ÉRD—VOSE 0-0 Érd, 1000 néző. V.: Kovács. Érd: Fellegi — Kiss Cs., Várnai, Csaja, Balogh, Bo­­ross, Pauli, Nagy A. (Vigh), Kapa, Gálvölgyi, Szekulidisz. VOSE: Szarka — Tóth, Me­gyési, Hoffman, Réti, Molnár, Balogh, Frankó, Juhász, Ká­posztás, Fejérvári. Alig akadt szurkoló vasár­nap Erd­őfaluban, aki a kér­désre ne azt válaszolta volna, mint Pécz Imre, a hazaiak lel­kes rendezője: „Természetesen győzünk”. Ez a magabiztosság látszott a pályára lépő érdi kedvenceken is, s természete­sen (ahogy ez törvény a lab­darúgásban) — nem győztek. Pedig minden adott volt egy újabb hazai hengerhez: jó idő, jó pálya, lelkesen várakozó közönség. Mi több, még a szél is a bajnokesélyes zöld-fehé­reket segítette: az első félidő­ben hátba fújta Kapáékat, a másodikban meg készségesen elcsendesedett. De hiába! Ezen a meccsen nem az érdieknek „állt a zászló”, s erről talán nem az az egyébként magát sikerrel összeszedő, jó játékot mutató soroksáriak tehettek. „Az egy pontot nem ők vitték el, mi nem nyertük meg" — hangzott a hazaiak önkritiká­ja. Úgy igaz, önmaguktól vet­ték el a pontot az érdiek: a csatárok álltak, a pálya ketté­szakadt, Szekulidisz szép cse­leiben „halt, meg”, s nem vet­ték észre, hogy ki lehetne használni a szél jótékonyko­dását. Jószerivel egyetlen iga­zi lövés nem ment az I. fél­időben kapura. Miközben vendég VOSE Molnártól vezé­n­nyelve villámgyors ellentáma­dásokat vezetett, s a 20. perc­ben csak Fellegi jó helyezke­dése mentette meg a hazaia­kat a góltól. A második félidőben is soroksáriak tűntek határozot­­­­tabbnak, időnként sikerrel za­varva meg az érdi védőket. Így történhetett­, hogy az 55. percben az érdi Kiss Csaba saját társát, Baloghot fogta, aki a saját 16-osánál fejjel futtatta a soroksári csatárt (!), s bizony, csak Fellegin mú­lott a dolog... A közönség zúgolódása ser­kentette lelkesebb játékra az 1982. MÁRCIUS 30., KEDD Leütés helyett Csak ejtettek A röplabda NB II tavaszi ötö­dik fordulójában a Kossuth KFSE férficsapata Budapesten lépett pá­lyára. Honvéd—Nógrádi SE—Kossuth KFSE 3:1 (—10, 7, 9, 9). KKFSE: Bukki, Turi, Podani, Kovács, Kása, Milosevits. Csere: Egerszegi, Thurzó, Smiri, Harcos, Szokol, Németh J. Edző: Podani István. Az első játszmát viszonylag könnyen nyerték a szentendreiek, majd visszaestek. A második szet­től kezdve a nyitásfogadások pon­tatlansága miatt a támadások ütés helyett rendre ejtéssel fejeződtek be, ami kevésnek bizonyult a nagy akarással küzdő pesti honvédcsa­pat ellen. A Pest megyeiek játék­ban és lelkesedésben formájuk alatt maradtak, így némi meglepe­tésre pontot­ vesztettek Budapesten. Jó:­ Bukki, Egerszegi, Kovács. Megyei I. osztály Jól ment a vendégeknek Jól ment a vendégeknek a megyei első osztályú labdarú­gó-bajnokságban. A Fót, Göd és a Tápiószentmárton­ a idegenben nyert, három talál­kozón pedig döntetlen szüle­­tetett. Ez az eredmény volt Dunakeszin is, így az éllovas előnye egy pontra csökkent. Dunakeszi VSE— Dunavarsány Dunakeszi, 0-0 500 néző. V: Horváth J. Többet támadott a Vasutas, de a kapu előtti ha­tározatlanság megbosszulta magát. Jó: Kiss J., Balogh, ill. Hegyi, Tóth, Gyurgyák. (Tud.: Solymosi László.) Dabas—Dunai Kőolaj 1-1 (0-0) Dabas, 600 néző. V: Oroshá­zi. Az első félidőt kihagyott hazai helyzetek, valamint Dómján bravúros védései jel­lemezték. Szünet után sza­badrúgásgóllal jutott előny­höz a Dabas, melyre az utol­só percben válaszolt az ellen­fél. G: Hordái, ill. Nahoczki. Jó: Dómján (a mezőny leg­jobbja), Szabó, Borbás, Krajcs, ill. Lengyel, Kolozsi, Nagy J. Gödi Tsz SK—PSC 3-2 (3-0) Pilisvörösvár, 300 néző, V: Szarka. A szétesően játszó vö­rösváriak ellen az első félidő­ben három góllal elhúzott a Göd. Szünet után a jól sike­rült cserék segítségével­ akár ki is egyenlíthetett volna Vörösvár. G: Mészáros, Nagy, a Kovalik, 111. Strrbik, Herr. Jó: Nagy, Vastagh, ill. Vida, Ri­­czy. Tápiószentmárton—Pilis 2-0 (1-0) Pilis, 200 néző. V: Halász. Minden részében jobb volt a vendégcsapat. G: Schmikli A., Cervan. Jó: Kellner, Simon. A pilisiek közül senki sem dicsérhető. (Tud: Csikós Pál.) SZTK—Szentendre 3-2 (1-0) Téglaégető u., 400 néző, V: Semen. Az első félidő lassú, lagymatag játékkal telt el, az SZTK jóvoltából. A szél segít­ségét nem használták ki a he­lyiek. Szünet után felgyorsult a játék és nem sok hiányzott a meglepetéshez. A Szentend­re ugyanis 2-1-re elhúzott. Az SZTK végül is tízperces kitű­nő hajrával megfordította az eredményt. G: Megyei (2), Sárközi, ill. Fodor, Dombai (11-esből). Jó: Megyei, Kirch­ner, Metzger, ill. valamennyi szentendrei játékos. (Tud.: Varga András.) Ceglédi VSE—Gödöllő 0-0 Cegléd, 200 néző. V: Balázs: A ceglédiek hiába játszottak nyomasztó fölényben, helyze­tet is alig tudtak kidolgozni a lelkesen és szervezetten vé­dekező vendégekkel szemben. Az alacsony színvonalú, csap­kodó mérkőzésen egyik csa­pat sem érdemelt volna győ­zelmet. Jó: Petró, ill. Horváth, Iklad—Kartal 1-0 (1-0) Iklad, 600 néző, V: Angyal. A hazai csapat támadásait a 15. percben siker koronázta. Vanó keresztlabdáját Boda a jobb sarokba fejelte. A határ­talan lelkesedéssel játszó ha­zaiak megérdemelten nyer­tek a szomszédvár-rangadón. Igaz, szünet­­ után Kartal a szél támogatásával mezőnyfö­lénybe került, de kulcsjátéko­sait jól semlegesítették. G: Boda. Jó: Angyal, Bozsik, Varga, Boda, ill. Magony, Ja­­kus. Fóti Tsz SK—Sülysáp 3-1 (2-0) Sülysáp, V: Kálmán. Megyei I. osztály 1. Dunakeszi 20135 2 48-1531 2. SZTK 20134 3 44-1730 3. Göd 20116 3 44-2328 4. D. Kőolaj 20106 4 35-2026 5. CVSE 208 8 4 25-1821 6. Fót 209 4 7 43-2722 7. Kartal 208 5 7 31-2321 8. Dunavarsány 208 5 7 33-3121 9. Dabas 207 5 8 29-2719 10. Iklad 209 110 34-3319 11. Sülysáp 205 8 7 25-4413 12. T.­márton 205 7 8 21-2317 13. Szentendre 206 5 9 26-3417 14. Pilisvörösvár 206 3 11 41-4515 15. Pilis 20,1 415 13-606 16. Gödöllő 20‘1 415 19-616 Területi riadai Cselgáncsozók A Bp. Honvéd a Klapka ut­cai sportcsarnokban tartotta az úttörő cselgáncsozók területi rangsorversenyét, amelyen Tuncsik József edző tanítvá­nyai, a budaörsi fiatalok is ott voltak. Fazekas Csaba, Fried­rich Gábor és Schreiber Vik­tor első lett. Ezenkívül négy második és öt harmadik helye­zést értek el a Pest megyeiek a nagy cselgáncsmúlttal ren­delkező egyesületek (Bp. Hon­véd, II. Dózsa, Bp. Spartacus, Testnevelési Főiskola) mellett. Felszabadulási emléktúra Húszezren Vöröskőnél A Budapesti Természetbarát Szövetség vasárnap rendezte meg az immár hagyományos felszabadulási emléktúrát. A verőfényes délelőttön, ragyogó kirándulóidőben csaknem húszezer turista kerekedett fel, hogy eljusson a Leányfalu fö­lötti Vöröskő-sziklához. Sokan HÉV-vel, busszal, motorral, kerékpárral érkeztek. Mások a Dunán eveztek fel a hegyek lá­báig, s számos üzem, vállalat dolgozója jött a MAHART sé­tahajóival is. Fiatalok és idő­sebbek, többgyerekes családok indultak gyalogosan útnak az emlékműhöz. A vöröskői táborhely tarkállott ezen a délelőttön a fáradtságukat pihenő természetkedvelők ez­reitől. Sokan már korábban ér­keztek, s felverték sátraikat, az ország úgyszólván vala­mennyi részéből eljöttek a szervezett turizmusban részt vevők. Szombat éjszaka és va­sárnap délelőtt hegymászó tá­jékozódási versenyt is rendez­tek, melyen sokan bizonyíthat­ták erejüket és felkészültségü­ket. Vasárnap délben ünnepséget tartottak. Fischl Erika, a Ha­­zafias Népfront budapesti bi­zottságának titkára mondott ünnepi beszédet, majd a sport- és társadalmi szervezetek, s természetbarátok képviselői helyezték el koszorúikat, virá­gaikat a felszabadulási emlék­műnél. Ügyesen szlalomoztak A Csepel Autó autósai A Csepel Autó SE rendezte az országos autós szlalombaj­­nokság közép-magyarországi első fordulóját, a Csepel Au­tógyár pályáján, 85 fő részvé­telével. Jól szerepeltek a ven­déglátók. Nők 1150 kcm-ig: 1. dr. Majzik Gabriella (Csepel Autó), 2. Kovács Józsefné (ek), 3. Far­kas Lászlóné (Csepel Autó). 1150 kcm felett: 1. Farkasné Beszteri Éva (Csepel Autó), 2. Garami Zoltánná (Soltvad­­kert), 3. Kling Györgyné (FA­SE). Férfiak I. géposztály: 1. Szabó György (Szabadság SE), 2. Balázs Gábor (Csepel Autó), 3. Szabó Zoltán (Volán SC). 11. géposztály: 1. Józsa Gábor (Csepel Autó), 2. Damasek Pé­ter (Spartacus), 3. Juhász Jó­zsef (Kecskemét). III. géposz­tály: 1. Burian Miklós (Csepel Autó), 2. Rakóczki Sándor (Fő­taxi), 3. Mayer József (Solt­­vadkert). IV. géposztály: Garami Zoltán (Soltvad­kert),1. 2. Gyenes József (Spartacus), 3. Farkas János (Csepel Autó). V. géposztály: 1. Érdi Tibor (Volán, Budapest), 2. Légi Jó­zsef (Áfor SC), 3. Molnár Ká­roly (Fehérvár Áruház). Pihent a komp Futás — vízi kitérővel A Megyénk körül — me­gyünk körül futógála résztve­vői szombaton rajtoltak­­, mint erről beszámoltunk. Va­sárnap Zsámbékon a tűzoltó­­zenekar pattogó indulói bú­csúztatták a mezőnyt. Érden át vezetett az út Százhalom­battára, a második napi szál­láshelyre. A rendezők mindent előre megterveztek. A „túlságosan” pihenő kompra azonban nem gondoltak. Ercsiben rossz volt a vízi jármű, s emiatt egy kis kitérőt kellett tenni. Adony­­ból keltek át a szigetre. Az irányváltozásról hangszórón keresztül értesítették a túl­­partiakat. E kerülő után Lő­rénnél partraszállva haladtak tovább az eredetileg átkelő­állomásként megjelölt Sziget­újfalura. Ráckevén ebéd, rövid pihe­nő, majd újabb penzum kö­vetkezett. Kiskunlacházán több mint 200 általános isko­lás csatlakozott a mezőnyhöz. Bugyi községben volt a hét­fői végállomás. A futók ma innen indulnak az újabb 44 kilométer megtételére, Daba­­son és Újhartyánon át érkez­nek Pilisre. Gála Angyalföldön Ilyen még nem volt! Az angyalföldi játékosok föl-fölpillantottak az eredményjelző táblára: igaz lehet, hogy ennyivel veze­tünk? A szurkolók is csodálkoztak: barátom, ekkora fór egy Szpartak Kijevvel szemben...! A Fáy utcában, Eb-mérkőzésen: Vasas—Szpartak 22-15. A különbség: hét gól! De vezettek már a Vasas­hölgyek tizenegy találattal is; Turcsináék csak akkor „jöttek fel”, amikor Sterbinszkyt sérülés miatt levitték a pályáról.­­ A kézilabdázás „dán királynője” egyébként csodá­latos produkciót nyújtott. De nemcsak ő: a gólfelelős Nagy Mariann szintén remekelt, a két ifjú szélső, Bar­na és Gombai felnőtt, sőt klasszis módon játszott, An­gyal pedig eltüntette a pályáról az ördögi Karlovát. És akkor még nem szóltunk Győrváriról. A Vasas­­kapu akkor sem lett volna nagyobb biztonságban, ha félig bedeszkázzák; a piros-kék hálóőr sorozatban hárí­tott olyan labdákat, amelyeket a gyengébb portások szemmel sem tudnak követni. A pompás Vasas-sikert követően a fanyalgók meg­jegyezték: szép, szép ez a győzelem, de a Kijevből hiányzott Tyimoskina, Bobrusz, Ogyinokova és Makarec. A kitűnő kvartett valóban távolmaradt, de ezek a lá­nyok a­kkor sem játszottak, amikor a Szpartak (idegen­ben!) négy góllal verte az NDK bajnokát. Joggal írtuk hát, ilyen még nem volt. A világhíres kijevi gárda sohasem szenvedett ennyire, és magyar pályán sohasem láttunk a Vasas mostani játékához ha­sonló parádét. Még a Sterbinszkyéket korábban több­ször búcsúztató Szpartaktól sem ... A Vasas tehát bejutott a BEK-döntőbe (furcsa lesz a finálé a Kijev nélkül), és remek sikerével első számú favorittá lépett elő. De vigyázat: a rivális, a Rradnicski Belgrád ugyancsak kitűnő együttes, nem ártana a jugo­­szlávok elleni csatára is prolongálni a vasárnapi formát. Mert most sokan mondogatják: a világ legjobb csa­pata a Vasas, jó lenne ezt Eb-arannyal bizonyítani! H. I. Győzelemért KISZ-kitü­n­tetés Hétfőn délután a KISZ KB székházában ünnepélyes kere­tek között adták át a KB el­­­ismerő emlékplakettjét azok­nak a sportolóknak, akik 1981-ben felnőtt, junior és if­júsági vokságon világ- és Európa-baj­­első szereztek győzelmet.alkalommal Az 1975-ben alapított „Győ­zelemért” emlékplakettet dr. Varga Sabján Lászlótól, KISZ KB titkárától vette át:a Nébald Rudolf, a világbaj­nokságot nyert kardcsapat tagja, Szalma László, az Uni­­versiade távolugró győztese, Bálint Mihály, az Európa­­bajnokságot szerzett fogat­hajtó csapat tagja. Sipos Árpád, Dudás Tibor, Herczeg Lajos bajnok birkózók, junior világ­Temesvári Andrea, Guti János, Kiss Sán­dor junior Európa-bajnok te­niszezők, s az ugyancsak ju­nior aranyérmes Bujkó Tamás cselgáncsozó, valamint Sprá­­nitz Gábor sportlövő. Az ifjúsági világbajnokok közül Bódi Jenő, Kecskés Ti­bor, Slezák András, Tekes Tibor, Tóth Gábor birkózót, Hlavati András, Baranyai Já­nos súlyemelőt, az ifjúsági Európa-bajnok K. Szabó Gá­bor, Bereczki József atlétát, valamint Helyi Tibor kajako­­zót tüntették ki. A 13. h­éten Sok telitalálat A totó 13. játékhetén a 15 darab 13 + 1 találatos szelvényre egyen­ként 182 ezer 382 forintot fizetnek, a huszonnyolc tizenhármasra pedig 112 ezer 427 forintot. Tizenkettes 673, tizenegyes 7671, tízes 46 417 da­rab volt. Nyeremények egyenként: 3118, 274, illetve 48 forint. Totóeredmények: 1, X, 1, X, X, X, 1, X, X, X, 1, 2, X, X. Megyei totóeredmények 1. Vác—Szegedi D.X 2. Szarvas—Bem SE1 3. CVSE—GödöllőX 4. Iklad—Kartal1 5. Dabas—D. KőolajX 6. P.­vörösvár—Göd2 7. Dány—VecsésX 8. Üllő—Hernád2

Next