Pest Megyei Hírlap, 1983. június (27. évfolyam, 128-153. szám)

1983-06-24 / 148. szám

2 Nyílt, őszinte C Folytatás az 1. oldalról) gatdja rendkívül jelentős ese­ménynek nevezte a szovjet és az amerikai küldöttség szer­dai, több mint háromórás ta­lálkozóját. Ilyen jellegű népes összejövetelt most tartottak először. A két ország béke­aktivistái egybehangzóan megállapították, hogy népeik között nincsenek megoldha­tatlan kérdések. Bruce Kimmel, az amerikai delegáció képviselője a sajtó­­értekezleten szintén hangsú­lyozta a találkozó jelentősé­gét, szívélyességét. A béke-világtalálkozó mun­káját nyitottnak, építő jelle­gűnek,­ a párbeszéd előmozdí­tására­ alkalmasnak minősí­­tette a vita több nyugati rész­vevője. Ebben a szellemben nyilatkozott Costa Comes volt portugál elnök, Georgiosz Kam­anakosz, a Tábornokok a békéért szervezet görög ala­pító tagja, a Readea (a nem­zeti függetlenségért, a lesze­relésért és a világbékéért gö­rög mozgalom) aktivistája, valamint Gus Newport, az amerikai Berkeley város pol­gármestere. Costa Gomes hangoztatta: az európai biztonság és a le­szerelés problémáival foglal­kozó szekcióban az európai békéről, vagyis a világbékét is alapvetően befolyásoló té­nyezőről folytatott eszmecsere nyílt és őszinte volt. Ez nyíltság az alapvető feltétele a a kölcsönös jobb megértés­nek, s így végső soron annak is, hogy a bizalom megterem­tésével szavatolni lehessen az európai békét. Georgiosz Kam­anakosz rá­mutatott: az atomháborús ve­szély, a fenyegetés az élet el­len és a megelőzés útja elne­vezésű szekcióban konstruk­tív módon folyt a vita. „A küldöttek megpróbálták tisz­tázni az atomfegyverek jogi és erkölcsi problémájának kapcsolatát. Megvizsgálták az egyes államok közvéleményé­nek, a világközvéleménynak azt a jogát, hogy kivehesse a részét az egész emberiség jö­vőjét befolyásoló döntések alakításából — például az atomfegyverekkel kapcsolat­ban. Gus Newport kijelentette: a tanácskozáson részt vevő egyik legnépesebb delegáció­nak, az Egyesült Államok 175 tagú küldöttségének tagjaként azért jött Prágába, hogy mind több kapcsolatot teremtsen és előmozdítsa a kölcsönös jobb megértést a szocialista világ békemozgalm­i szervezeteivel. Tegnap az ünnepélyes meg­nyitó után 52 ország 700 fia­talja birtokba vette a prágai béke-világtalálkozóhoz csatla­kozó ifjúsági falut. ★ A prágai béke-világtalálko­­zó részvevői körében nagy érdeklődés kíséri Illyés Gyu­lának, a nemrég elhunyt nagy magyar költőnek azt a levelét, amelyet az Országos Béketa­nács május 6-i üléséhez inté­zett. Az üzenet — a kecske­méti értelmiségi békegyűlés javaslatára — a magyar dele­gáció hivatalos dokumentuma. Befejeződtek a tárgyalások Zsivkov elutazott Berlinből , háromnapos hivatalos baráti látogatásának befejeztével el­­utazott a­ Német Demokratikus Köztársaságból Tódor Zsivkov, a­­­ Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottságának főtit­­kára, a Bolgár Államtanács el­nöke és kísérete. Zsivkov — a bolgár párt- és állami kül­döttség élén — Erich Ho­­neckernek, az NSZEP KB főtit­kárának, az államtanács elnöké­nek meghívására tett látoga­tást az NDK-ban. A látogatás utolsó napján a bolgár delegáció az Odera menti Frankfurtot kereste fel, majd tegnap délután elutazott Berlinből. A vendégeket a ber­lin-schöpefeldi repülőtéren Erich Honecker búcsúztatta el. A látogatásról közös közle­ményt adtak ki. Bécsi haderőcsökkentési megbeszélések Újabb közös kezdeményezés A bécsi haderőcsökkentési tárgyalásokon teljes (közvet­len) jogkörrel részt vevő négy szocialista ország — a Szov­jetunió, Csehszlovákia, Len­gyelország és az NDK — kép­viselői tegnap újabb közös kezdeményezést tett a tíz éve folyó tárgyalás sikeres befeje­zésének előmozdítására. A tegnap ismertetett szocia­lista egyezménytervezetben a javaslattevő országok számos kompromisszumos megoldást ajánlanak a nyugati félnek az egyezmény­ megtartását és el­lenőrzését szavatoló, úgyneve­zett kiegészítő intézkedések terén. A tegnap ismertetett szo­cialista kezdeményezést nyugati fél szóvivője szűksza­a­vúan kommentálta — utalva arra, hogy a dokumentum alapos tanulmányozást igé­nyelt Urban sajtóértekezlete Véget ért a pápai látogatás Wojciech Jaruzelski hadse­­regtábornok, miniszterelnök és II­­­ János Pál pápa szerda esti krakkói találkozója a pápai lá­togatás hivatalos részének gya­korlati befejezését, s csúcspontját jelentette­ egyben .­Így értékelte a találkozót a tegnap délben összehívott var­sói nemzetközi sajtóértekezle­ten Jerzy Urban, a lengyel kor­mány szóvivője. Mint mondot­ta, a krakkói négyszemközti megbeszélés, amely valamivel több mint másfél órán át tar­tott, a kormány értékelése sze­rint egyaránt szolgálta a len­gyel belső nyugalom további szilárdítását és a világbéke erő­sítését, javára válik mind az államnak, mind az egyháznak, s hozzájárul a Lengyel Nép­köztársaság és a Vatikán kap­csolatainak további javításá­hoz. A találkozó — mondotta Ur­ban — arról tanúskodik, hogy mindkét fél érdekelt a kétol­dalú párbeszéd folytatásában. A megbeszélés légkörét a szó­vivő őszintének, tárgyszerűnek és jónak minősítette. Ugyancsak az eseményekhez tartozik, hogy szerdán éjfélkor befejeződött II. János Pál pá­pa lengyelországi látogatásá­nak hivatalos része. Tegnap a pápa magánprogramot bonyo­lított le, majd a délutáni órák­ban a krakkói repülőtérről visszautazott a Vatikánba. A krakkói ren a pápát a Balice repülőté­regfelső szintű állami vezetés és a püspöki kar képviselői búcsúztatták: állami részről Henryk Jab­­lonskival, az államtanács el­nökével, egyházi részről Józef Glemp bíborossal, Lengyelor­szág prímásával az élen. Chile Általános sztrájk .Helyi idő szerint szerda éj­féltől megkezdődött Chilében 37 általános sztrájk, amelyet az' öt legnagyobb ellenzéki szakszervezetet tömörítő dol­gozók országos parancsnoksá­ga­' (CNT) és a fuvarozók szö­vetsége hirdetett meg.­­ Ez az első általános sztrájk Ch­ilében a Pinochet-diktatúra tízéves fennállása óta. Chilei fe­rrások szerint az általános sztrájk megkezdésével egyidő­­ben Enrique Montero belügy­­miniszter vezetésével összeül­tek a belbiztonsági szolgálat v vezetői, hogy egyeztessék a sztráj­kellenes akciókat. Csak rövid­en... I GENFBEN tegnap teljes ülést tartott a hadászati fegy­verzet korlátozásáról és csök­kentéséről tárgyaló szovjet és amerikai küldöttség. Ugyan­csak teljes ülést tartottak a­­ Szovjetunió és az Egyesült Államok küldöttségei az euró­pai nukleáris fegyverzet kor­látozásáról folyó szovjet— amerikai tárgyalásokon. A FÜLÖP-SZIGETEKRE utazott szerdán George Shultz amerikai külügyminiszter. Négy országot érintő ázsiai útjának további állomásai: Thaiföld, India és Pakisztán. AZ OLASZ RENDŐRSÉG kétnapos hajtóvadászat után letartóztatta a „Vörös Brigá­dok” nevű terrorista szervezet római osztagának vezetőjét. Pietro Vanzi 1978 óta játszott jelentős szerepet az olasz ter­rorizmus történetében. Moro-gyilkosságban való rész­t­vétel miatt már élefogytigla­­ni börtönre ítélték. Tyihonov fogadta a Venkstarmant KB Nyikolaj Tyihonov, az SZKP PB tagja, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke tegnap a Kremlben fogadta Ramasvami Venkataraman in­diai hadügyminisztert, aki hi­vatalos látogatáson dilt a Szovjetunióban.tartózko­d meleg, baráti légkörű meg­beszélésen a tárgyaló felek eszmecserét folytattak a két­oldalú kapcsolatokról, számos nemzetközi kérdésről. Hangsú­lyozták, hogy mind a Szovjet­unió, mind pedig India a nem­zetközi helyzet javítására tö­rekszik, a békés egymás mel­lett élés elveinek alapján. González washingtoni kijelentése kapcsán Kisebb politikai vihar Kisebb politikai vihart ka­vart Spanyolországban Felipe González miniszterelnök wa­shingtoni kijelentése az or­szág NATO-tagságának jövő­jéről. A Spanyol Kommunista Párt tegnapi nyilatkozata visszautasította a kormányfő­nek azt az álláspontját, hogy összekapcsolta a NATO-témát a közös piaci tagság ügyével. Az LKP szerint ez „a kapko­dás jele”. A népszavazás odázása másfél-két évvel el­mutat rá a nyilatkozat — a választók becsapását jelenti.­ Ezzel szemben a jobboldal vezére, Manuel Fraga „sú­lyos hibának, politikai baklö­vésnek” nevezte azt a tényt, hogy a kormány egyáltalán foglalkozik a NATO-ból való kilépéssel. A Liberális Demokrata Párt vezetésének állásfoglalása sze­rint viszont „González játszik a spanyol néppel. Végre dönt­se el a kormány, hogy mit akar”. A kormányfő pártja, a Spa­nyol Szocialista Munkáspárt külügyi titkára szerint Gonzá­lez nyilatkozatát „még nem szabad hivatalos kormányál­láspontként kezelni”, mert a kormányfő nem mondott konkrét időpontot a NATO- tagság ügyében várható nép­szavazásról. 1983. JÚNIUS 24., PÉNTEK A megyei népfrontbizottság előtt A cigány lakosság helyzete Ismeretterjesztés a bejáró dolgozók körében Élénk érdeklődés, nagy vitakedv jellemezte mind­két témát, amellyel csütörtökön tartott ülésén behatóan foglalkozott a Hazafias Népfront Pest megyei Bizottsá­ga. A testület először a Pest megyében élő és nem la­kóhelyükön dolgozók körében folytatott ismeretterjesz­tő tevékenység főbb tapasztalatait és teendőit összegez­te, majd a cigány lakosság helyzetét, különös tekintet­tel a foglalkoztatásra vonatkozó adatokra, elemezte. Az alábbiakban az írásos beszámolók, valamint a vitában elhangzottak alapján ismertetjük a bizottsági ülés na­pirendjét. Rendszeres fórum Országosan Pest megyében a legmagasabb az aktív kere­sőkön belül azok aránya, akik nem lakóhelyükön dolgoznak, részesedésük minden száz fő­ből hatvanhárom. Az ingázók tábora meghaladja a negyed­­millió főt, kétharmaduk férfi, többségük fizikai foglalkozá­sú, jelentős közöttük azoknak a csoportja, akik lyuk törzsgárdájához munkabe­tartoz­nak. Ezek a jellemzők egyben objektív keretei annak a tág értelmű ismeretterjesztő mun­kának, amelyet a helyi nép­fronttestületek, más társadal­mi szervezetekkel összefogva, serkentenek és támogatnak, s amibe az általános műveltség gyarapítása éppúgy beletarto­zik, mint a szakmai, politikai szervezett képzés, a kulturá­lis programok kínálata, az Több felszólaló is érintette eltérések érzékelésének fontosságát, mert — tapaszta­latok igazolják — szembeszö­kően nagyok a különbségek a települések­­ között, az ingázók­kal való törődésben. Van, ahol­ rendszeresen fórumot szerveznek a számukra, ér­deklődésüknek megfelelően alakítják a művelődési ház programját, másutt viszont megváltoztathatatlanként be­letörődnek abba a hamis fel­fogásba, hogy az ingázókat nem érdekli semmi, nincs idejük arra, hogy a lakóhe­lyükön bármivel is foglalkoz­zanak. Hiányzó kapcsolat Nem szabad vagy fekete vagy fehér alapon megítélni a bejárók közötti ismeretter­jesztést, mert az örvendetes eredmények — például a fel­nőttek közötti szakmásító tanfolyamok népszerűsége — mellett meglelni a gondokat is, így az általános és közép­iskolai felnőttoktatás vissza­esését, a lakóhely és a mun­kahely társadalmi szervezetei­nek laza, teljesen hiányzó kapcsolatát. Széles kört felölelő ajánlá­sokat fogadott el a megyei népfrontbizottság arra vonat­kozóan, a helyi testületek mi­ben és mi módon erősítsék az együttműködést a lakó- és a munkahelyek más társadal­mi szervezeteivel, az aktivis­ták közreműködésével miként szorgalmazzák az általános is­kolát el nem végzettek, a szakmát nem szerzettek ta­nulását. Ajánlások fogalma­zódtak meg arra is, a mozga­lom miként törekedjék érint­kezés kiépítésére a munkahe­lyekkel, az ingázók rendsze­res fórumainak megteremté­sére, a kölcsönös információ­­cserére. Iskolázottság Szorosan kapcsolódott napirend következő pontja az a­z előzőkhöz, hiszen — amint az hozzászólásokból kiderült — a cigány lakosság helyzeté­ben, foglalkoztatásában meg­határozó szerepe van az isko­lázottságnak, a képzettségnek. A népfrontmozgalom jelentős szerepet vállal a megye la­kosságának mintegy két szá­zalékát kitevő cigányság gaz­dasági, társadalmi felemelke­désének elősegítésében, a jó kezdeményezések felkarolásá­ban, a követendő példák nép­szerűsítésében. Amint a bejárók élet- és munkakörülményei sem vehe­tők egy kalap alá, úgy a ci­gányság megítélésében is — hangzott el a felszólalásokban — érvényesülnie kell a diffe­renciáltságnak. Rendkívül el­térő ugyanis nemcsak a föld­rajzi elhelyezkedést, hanem a szokásokat, az életmódot te­kintve is a cigány lakosság egyes csoportjainak, a csalá­­­doknak a helyzete. Ami lé­nyeges eredmény: a munka­képes korúaknak a nyolcvan százaléka munkaviszonyban áll. Ami gond: a munkavi­szonyban levők egy része ne­hezen viseli a fegyelmet, is­kolázatlansága miatt csak se­gédmunkát — jobb esetben betanított munkát — vállal­hat. Fontos tapasztalat, hogy a tanulás, valamint a nők mun­kába állása lényeges változá­sokat hoz a cigány családok életében, mert a megszokott környezetből való kilépésre ez a két tényező teremti meg az igényt. A népfrontmozga­lom, élve sajátos eszközeivel, hatásosan segítette a cigány­telepek felszámolásának nagy feladatát, az új környezetbe került családok beilleszkedé­sét — egészen odáig, hogy a kertbarát klubok facsemetéket, növényeket, magvakat adtak a friss családi fészekbe költö­zőknek —, a gyermekek böl­csődei, óvodai, napközis elhe­lyezését. Mindkét fél lépten Jogos igényként fogalmazó­dott meg a testület ülésén, hogy a társadalmi szervek­nek, a hatóságoknak és a ci­gány lakosságnak egyaránt hozzá kell járulnia a gondok enyhítéséhez, azaz nem ele­gendő, ha csak az egyik fél kíván, szorgalmaz valamit, de a másik egy lépést sem haj­landó tenni. Vannak ugyanis elgondolkoztató tapasztalatok arra, hogy a cigányság egy része többszöri felkérésre sem él a felkínált lehetőségekkel — így a gyermekek óvodai elhelyezésével, a nők munká­ba állásával, a közéleti sze­rep vállalásával —, amint akadnak példák a hivatalos nehézkességre, a közgondolko­dás torzulásaira, az igazságta­lan általánosításokra. Mind­ezeket figyelembe véve foga­dott el gazdag feladattervet a megyei népfrontbizottság cigány lakosság foglalkoztatá­­­sának, életkörülményeinek to­vábbi javításában játszott szerep erősítésére, a helyi népfronttestületek ilyen irá­nyú teendőire. M. O. PARLAMENTI JEGYZET SZÁMADÁS ÖNMAGUNKRÓL A kormány öt esztendőre szóló munkaprogramját elő­terjesztve így fejezte be elő­adói beszédét 1980-ban, az or­szággyűlés őszi ülésszakán Lá­zár György, a Minisztertanács elnöke: „A fejlett szocialista társadalom építésében most nehéz és bonyolult feladatok állnak előttünk, de a múlt ta­nulságai szerint ezekkel is meg fogunk birkózni, mert az ala­pok, amikre építve tovább ha­ladunk, szilárdak, s mert né­pünk, mint az utóbbi közel ne­gyedszázadban mindig, most is magáénak vallja és cselek­vően támogatja pártunk poli­tikáját. Mi, akik népünk és pártunk bizalmából a kor­mányban dolgozunk, minden igyekezetünkkel azon leszünk, hogy a XII. kongresszus hatá­rozatainak szellemében ma­gunk is becsülettel szolgáljuk e politika megvalósítását.” Tegnap arról adott számot alkotmányos kötelességének eleget téve a miniszterelnök, miként sikerült megvalósítani a munkaprogram arányos ré­szét a közben eltelt két és fél esztendőben. S miközben elő­adói beszédét hallgattuk, egy kicsit önkéntelenül is magunk­ba néztünk, mi vajon megtet­­tünk-e mindent a ránk eső­ből? Kiváltképp gondolkodóba ejtette az ülésszak résztvevőit Takács Imre Fejér megyei képviselő felszólalása, mivel igencsak rátapintott a lényeg­re, amikor ezeket mondta: „Egyetértésnek nemcsak a megállapításokban kell lenni, hanem a cselekvésben is. Konkrét teendőinket minden szinten úgy végezzük el, hogy azoknak eredménye végül va­lahogy egymásba illeszkedjen. A kormány tegye az övét, a gazdasági, a társadalmi szer­vezetek mindegyike csakúgy, az egyes ember is a gépnél, vagy az íróasztalnál, tisztes­séggel. Egy vállalat, egy me­gye még mutogathat valamer­re, akár fölfelé, akár lefelé. De van egy pont, ahonnan nem lehet semerre mutogatni." S hogy hol van ez a pont? Arra megadta a feleletet Ma­­tura Pál (Pest m. 6. vk.), a KGYV tápiószelei gyáregységé­nek üzemvezetője: a lelkiisme­retünkben, önmagunkban. Mert nem célravezető, ha mindegyikünk a másik mun­kaköri leírását ismeri betéve. Ha mindig azt látjuk meg, hogy más mit csinál, vagy mit nem csinál, s nem a magunk felelősségével törődünk. Men­­nyivel szebb — és hasznosabb — volna, ha a magunk mun­kájára lennénk legalább olyan pedánsak, mint a szomszédun­kéra! A fegyelem mindig fontos téma lehet — állítja Koltai Imre (Pest m. 28. vk.), a Ce­ment- és Mészművek vezér­­igazgatója — ám most külö­nösképpen az. És egy kalap alá veszi e tekintetben a gaz­dálkodási fegyelmet, a munka­­fegyelmet az állampolgári fe­gyelemmel. És joggal teszi ezt. Ezek a fogalmak ugyanis lé­nyegüket tekintve elválasztha­tatlanok egymástól. Megkoc­káztatnám a kijelentést,­ mi­szerint első helyre kívánkozik az állampolgári fegyelem, mint az összes többinek alapja. Ha ugyanis mint ember tartom a regulát, nem bújhatok ki a bőrömből munkásként, mér­nökként, vállalati igazgatóként sem, bármely minőségemben tartom ugyanazt. Erre pedig

Next