Pest Megyei Hírlap, 1983. június (27. évfolyam, 128-153. szám)

1983-06-08 / 134. szám

1083. JÚNIUS 8., SZERDA Szigethalmi újítók Második hely Kétszer annyi ötlet A szigethalmi Csepel Autó­gyár újítói az elmúlt évi ver­senyben elismerésre méltó eredményt értek el: az Ipari Minisztérium és a vasasszak­szervezet pályázatának közle­kedési eszközöket gyártó ága­zatában a második helyet vív­ták ki. Az országos jelentőségű ered­ményt a vállalat elsősorban a fokozott energiatakarékosság­nak, illetve a szocialista brigá­dok erőteljes aktivitásának kö­szönheti. A zsűri értékelésében kiemelte, hogy nagymétékben nőtt az autógyáriak újítókedve, a brigádok által benyújtott újítások száma évről évre több. Tavaly csaknem kétszer annyi ötletet, javaslatot juttattak el a bírálókhoz, mint az előző év­ben. De jól dolgoztak és jártak a közreműködők is — a nekik kifizetett összegek szintén meg­duplázódtak. Az energiatakarékosság kedves területükké vált az alko­is­zó embernek. Az elmúlt évben a vállalat 193 százalékos megta­karítást ért el munkásságuk révén, a szocialista brigádoktól 352 olyan javaslat érkezett, amelyeket hasznosítani lehetett. Az ebből eredő, összesen csak­nem kétmillió forintban ott van például a 18 társával együtt kiváló újító kitüntetést nyert Tóth Antalné munkája, amellyel jelentős mennyiségű gőzt takarítanak meg, vagy mások ötlete, az import tűgör­gős csapágy, a Bosch-termo­­sztát­ hazai anyagokkal való sl­ji­keres helyettesítése.' K­. K. T. Arcok a mezőgazdaságból Az őszi nap is hoz A ló és gazdája monoton egyhangúsággal rótták a kö­röket a mintegy hektárnyi földön. Látszólag semmi sem zavarta megszokott összhang­jukat. Néha álltak csak meg, egy-egy pillanatra, hogy gaztól eltömődött boronát ki­a tisztítsa, az idős kora ellené­re még mindig szálfa egyenes ember. Nem egyedül dolgo­zott ezen a szép tavaszi na­pon. A föld már elmünkért részén egy fiatal nő ültette a kukoricát, ásóval. Így csinált fészket a magvaknak, amit továbblépve sonkával takart be földdel. Valamikor a déd­­nagyapám ültetett ily módon tengerit. Ezért is keltette fel érdeklődésemet. Jöttömre ab­bamaradt a munka. Most már közelebbről láttam, hogy a ló után serényen lépkedő ember arcára tartása ellenére is mély barázdákat szántottak az évek. Majdnem olyan mélyeket, mint amilyet az eke hasít ki a földből. A nő viszont gömbö­lyű, fiatal menyecske. Szép indulás , látszólag ellentétes álla­pot nem szülő gyermeki vi­szonyt takar. Bizony ők házas­­társak. — A negyedik feleségem mondja Hefler Imre, a dabasi Fehér Akác Tsz nyugdíjas tagja. Nem kitörő örömmel, nem dicsekedve, csak úgy mondja, ahogy szokás. Köz­ben könny szökik a még min­dig tiszta kék szemébe. Mun­kában megfáradt bütykös ke­ze erősebben markolja a gyep­lőt. — Csak tudnám, miiért ver engem az isten, mikor soha életemben sem bántottam — szakadt fel kebléből a mély­ről jövő fájdalmas sóhaj. — Má­tok meg, akik rosszat tesznek lik világukat. Becsülettel dolgoztam világéletemben, jól viseltem magam és most 70 évesen is ezt teszem. Egyéni gazdálkodó koromban volt olyan esztendő, hektoliter borom hogy 50—60 is megter­mett. Részeg mégsem voltam még életemben. A családomat szerettem, a részben is meg­becsültek. Mégis nagy terhe­ket rakott vállaimra a sors. Szinte kibírhatatlan terheket. — Mint más legény a falu­ban, én is megnősültem an­nak rendje-módja szerint, mi­kor eljött az idő. Szorgalmas asszony jött a házhoz, három gyereket szült nekem, szépen gyarapodtunk. Jött a front Itt elszorul a torka, alig jön ki hang a nehéz sorsot megélt ember száján. Végül erőt vesz magán. — Aztán vége lett minden­nek, mindennek vége! Azt hittem beleőrülök. Jött a front s vele együtt a szenvedés. Gyógyszert nem lehetett kap­ni, meghalt a két gyerekem és a feleségem is. A nagyobbik fiam 17 éves korában lett oda. Meghűlt, a tüdőgyulladás vég­zett vele. Itt maradtam egy­­szál magamban, csak a fáj­dalom és a gyász volt a tár­sam. Enyhülést egy újabb asszonytól vártam. Rengeteg volt a munka a gazdaságban meleget és a ház körül kellett valaki. Télen meg, amikor a földön nem volt teendő, a miniszté­riumba jártam a kazánokat fűteni. Az új asszony gyakran elkísért, csókkal vett búcsút a vasútállomáson. Egyszer az­tán hűlt helyét találtam. Egy éjszakán odébbállt, és kifosz­tott. Nem jelentettem föl. So­ha nem volt még dolgom a törvénnyel. Az emlékezés felszaggatta a régi sebeket. A történetek tisz­­tán éltek a mában. lett . Az újabb asszonyhoz sem szerencsém. Emberileg ugyan nem volt vele semmi baj, szépen éltünk, békesség­ben megfértünk egymás mel­let. őt a tüdőbaj vette el tő­lem. Bevittem a szanatórium­ba, ott halt meg két hét múl­va. Megint az egyedüllét, magány szakadt rám. Eszter­n rel hat éve vagyok együtt, ő egy hányatott sorsú nő volt, a szülei kitaszították. Nem is szülők azok, rosszabbak. Ma­gamhoz vettem a kisfiával együtt. Sok a munka — Apám, anyám elzü­llött ! — magyarázza Jakab Eszter. — Az Imre bácsi meg befo­gadott. Bár én még 26 éves vagyok, jól megértjük egy­mást. Mindkettőnkhöz mosto­ha volt az élet. Annyi szere­tet, ragaszkodás szorult a fér­jembe, hogy a nagy korkü­lönbség ellenére sem lehet nem szeretni. Itt találtam meg a nyugalmamat mellette, ami korábban nem volt. Van lo­vunk, disznót tartunk, jó egyetértésben élünk. Meg le­het kérdezni a faluban bárkit. Sokat dolgozunk. A nagy gé­pek által nem művelhető csücsköket — mint ez is itt, az 5-ös út mellett — felvállaltuk, bevetettük. Lesz miből meg­­hízlalni a disznókat. — Igaz, az Eszter jóval fia­talabb nálam. Ez ellentmond az élet törvényeinek. Bár sze­retem, ha el akar hagyni, so­ha nem tartom vissza. Egy azonban tény. A most 5 éves fiúcskát, akit a házhoz ho­zott, nem veheti le a nevem­ről, amit szívesen adtam ne­ki. Hefler Imre­ lesz ő, amíg csak él. A gyerekeim helyett gyerekem, és egyedüli örökö­söm. Csak valamennyire fel tudnám még nevelni. Leg­is alább ezt adná meg nekem a sors, másra már amúgy se vá­gyom. Béna Zoltán s energiameg­takarítás Biogázüzem Dömsödön Mintaként megtekinthetik az érdeklődők A dömsödi Dózsa Tsz miköz­ben sikeresen oldja meg mező­gazdasági és állattenyésztési feladatait, példamutatóan nagy figyelmet fordít arra is, hogy a termelés különböző terüle­tein az energiatakarékosság le­hetőségeit kihasználja. A múlt évben helyezték üzembe az energiatakarékos ta­karmányüzemet, ahol a szárí­tási és őrlési munka kiküszö­bölésével évente csaknem 90 tonna tüzelőolajat és több mint 45 ezer kilowatt villamosener­giát takaríthatnak meg, miköz­ben a termelési eredményeket tovább javítják. Idén újabb jelentős kezdemé­nyezéshez láttak, ami ugyan­csak az energiatakarékosság céljait szolgálja. Az ezer férőhelyes tehenészet szerves trágyájának feldolgozá­sával, új berendezések üzembe helyezésével, nagy mennyiségű biogázt állíthatnak majd elő, amely annyi energiát termel, amennyi elegendő a szőlőfel­dolgozó és mustsűrítő telep gé­peinek üzemeltetéséhez. Még arra is marad energia, hogy az üzemi konyha berendezéseinek fűtését is ellássák. A most épülő telep üzembe­lépésével évente 500 tonna fű­tőolajat takaríthatnak meg. A feldolgozás során keletkező mellékterméket a mezőgazda­­sági munkában hasznosíthat­ják, s így annyi műtrágyát ta­karítanak meg, amennyinek gyártásához 1100 tonna tüzelő­anyag szükség­ felhasználására lenne A dömsödi biogázüzem ma­gyar konstruktőrök új szellemi termékeként előreláthatólag már a jövő évben teljes kapa­citással megkezdi működését. A berendezés egyben mintaüzem is lesz, miután a tsz a konst­ruktőrökkel együttműködve cé­lul tűzte ki, hogy hasonló bio­gázüzemek építését, szerelését az ország más termelőszövetke­zeteinek, gazdaságainak meg­rendelésére is elvállalja. K. Z. %fätao Patika a művelődési házban A terv a rajzasztalon Különös látványt nyújt a solymári művelődési ház hét­köznap. A kitárt n­agy kapun át az udvarba látni, ahol is­kolaköpenyes gyerekek futká­­roznak. A bejárattól balra ki­sebb ajtó, fölötte a felirat: Gyógyszertár. Nagy a forga­lom, egymásnak adják a kilin­cset az emberek. Majd csengő­szó hallatszik, az udvar el­­néptelendik, a gyerekek bevo­nulnak a tanterembe, kezdődik az óra. — Jóval túl volt a patika­épület a századik évén. Alatta löszpince húzódott — mondja Seres István, a solymári ta­nács vb-titkára, amikor arról érdeklődünk, hogyan került a gyógyszertár a művelődési házba.­­ Amikor a pince kez­dett beomlani, az épület vá­lyogfalai megrepedtek. Így a ház sorsa megpecsételődött. Egy ekkora település nem maradhat gyógyszertár nélkül, egy pillanatig sem gondoltak megszüntetésére a tanács ve­zetői sem. A solymáriak kö­zött mégis nagy riadalmat keltett a patika bezárásának híre. Ez addig tartott, míg az új helyen ki nem nyitottak. — Egy hétfői napon, délben zártunk be és csütörtök reg­gel már nyitottunk is — be­széli el az átköltözés törté­netét Jáhn Jánosné vezető gyógyszerész. Az egykori klub­­helyiségben szépen elhelyezték a régi patika bútorait és fel­­szerelési tárgyait. Viszonylag tágas az eladótér, így a bete­gek nem sokat vesznek észre a patika gondjaiból. A rendkívül felelősségteljes munkát végző gyógyszerészek azonban lényegesen nehezebb körülmények között dolgoznak. A készítmények előállítása egy alig két négyzetméternyi he­lyen folyik. — Igyekszünk, hogy a bete­gek ne vegyék észre munkán­kon ezeket a rossz körülmé­nyeket, de ez nagyon nehéz. Bár szemre tágas ez a két szoba, amit most elfoglalunk, de a higiéniai és egyéb szigorú előírásoknak itt csak nagy üggyel-bajjal tudunk megfelel­ni. — Mikor költözhet végleges helyre, jobb körülmények kö­zé a patika? — Sürgősen meg kell olda­nunk a gyógyszertár dolgát, hiszen sokáig nem maradhat a művelődési házban — vá­laszolja a vb-titkár. — A ter­vek szerint az orvosi rendelő udvarán építjük fel az új pa­tikát. Az a gyógyszertári köz­pont előírásainak megfelelően 200 négyzetméteres lesz. A ter­veket a Mélyépterv kollek­tívája készíti társadalmi mun­kában, egy szocialista szerző­dés részeként. — Az egyik legégetőbb fel­adatunk most a solymári gyógyszertár helyzetének meg­oldása — mondja Buzsik Sán­dor, a Pest megyei Gyógy­szertári Központ igazgatója. — Egyébként is kiemelt fontossá­gú az agglomerációs közsé­gek gyógyszerellátásának javí­tása. Ugyanakkor itt vannak a legnagyobb gondok is. Ennek ellenére a solymári patikát minden eszközzel segítjük. A „Gyógyszertár” felirat kétszer olyan nagy és feltűnő, mint az, hogy „Művelődési Ház”. Azon nem vitatkozott senki, hogy adjon-e helyet a kultúra háza az életveszélyes­sé vált patikának. Hiszen ott­hont adott előtte egy általá­nos iskolai osztálynak, a zene­iskolának és — a községben tornaterem nem lévén — a testnevelési óráknak is. Am ilyen körülmények között a népművelői munka sem lehet könnyű. Az új patika tervei már a rajzasztalon vannak, s ez ad reményt arra, hogy egy-két éven belül visszakapja a mű­velődési ház régen nélkülözött klubhelyiségeit. M. K. Otthon is savanyíthatunk cseréphordók káposztának Elkészültek és kiállták a minőségi próbát a Borsod me­gyei Építőanyagipari Vállalat sárospataki üzemében készí­tett cseréphordók. Korábban a káposztát a háztartásokban is fahordókban savanyították, ám a vámosi lakásokban ezek a fahordók nemigen férnek el, így született az ötlet: készítse­nek tíz- és húszliteres cserép­hordókat.­­A cseréphordók ráégetett mázzal készülnek — így a fo­lyadékot nem engedik át — a tetejük légmentesen zár, a savanyúkáposzta-szag tölti meg az egész lakást.nem A kézi korongozással készí­tett új termékeket még az őszi káposztasavanyítási időszak előtt forgalomba hozzák. Bába Mihályi V­asárnap délután nem vártam lá­togatókat. Előre jelezték, ha szép, napos idő lesz, kirándul­nak a tópartra. Az ágyon heverész­­ve olvasgattam. A beteglátogatók beözönlöttek, de néhány perc múlva lármásan ki is viharzottak a folyosó­ra, a kórház udvarára. Csak az ab­lak melletti ágyon fekvő beteg nem bírt meg mozdulni ágyáról. Néhány nappal ezelőtt még két nap, két éj­szaka birkózott a halállal, s úgy éreztük, már az orvosok is lemond­tak róla. De szívós teste győzedel­meskedett. Egy reggel felült, s vidá­man mondta: jó reggelt, betegtársak. Bizony nehezen hittünk a szemünk­nek meg a főorvos úr szavainak: ha otthon biztosított a pihenése, hama­rosan hazaengedjük. Magasra rakott párnáb­a dőlve ült, leste az ajtót. A felesége halkan, nesztelenül ér­kezett, aztán szinte rohant az ágy­hoz. — Úristen, mi történt veled? — kérdezte, s már buggyant is ki belő­le a sírás. — Semmi, drágám, jól vagyok — simogatta felesége kezét, karját, vál­lát —, és a főorvos úr azt mondta, hamarosan hazaengednek, ha otthon is tudok pihenni. A szipogás nem szűnt, a halk mon­datok összetöredeztek, alig egy, két szót értettem meg belőlük. Lapoztam. Megpróbáltam olvasni. Képtelen voltam. Egész sorok me­nekültek el tekintetem elől, a kihe­rélt mondatokból semmit sem értet­tem. Már-már arra gondoltam, hogy a tilalom ellenére fogom a könyvet és kimegyek a folyosóra, amikor a férfi ingerült hangja az ágyhoz szö­gezett. — Hogyhogy? A kosztpénzen kí­vül ötezer forintot hagytam a doboz­kában. — Halkabban. Nehéz lélegzés. Szipogás. A betűk táncoltak. Már csak la­pozgattam, úgy, hogy hallják ők is a lapok zizegését. — Hogyhogy? — kérdezte a férfi lefékezett hangon. — Sok volt a kiadás. — Milyen kiadás? Nekem itt szük­ségem van a pénzre. Adni akarok a nővéreknek, akik napokig tisztába tettek, napjában kétszer is, no meg hordták a kacsát, és amikor leszí­­jazva feküdtem, mert lázálmomban, vergődésem közepette többször is kiszakítottam az infúziós tűt. És a többiekre is gondolnom kell. Szóval milyen kiadásod volt? Egy pillanatra bekukkantott az egyik beteglátogató. Valamit kérde­zett, de választ se várva elment. Az asszony szipogott. ja.— Nos? — sürgette a férje hang­— Drága Béluskám, most az a leg­fontosabb, hogy meggyógyulj, és gye­re haza. Otthon majd szépen min­dent megbeszélünk. A férfi felhúzta térdeit, és átölel­te. Néhány pillanatig nehéz légzését, gyors sóhajtásait hallottam. — Bejön Icuka is a férjével — mondta az asszony édeskedve. — Jó, jó. De holnap be tudod hoz­ni a pénzt, téged beengednek ... — Ne beszélj így velem Béluskám. Mért gyötörsz? Mondtam, hogy sok kiadásom volt. Elfogyott minden pén­zünk. De majd kérek kölcsön, majd, majd... A férfi a párnára hanyatlott. — Az isten szerelmére, mondd már, hogy mire adtad ki? Talán ha tízen beszélgetnek egy­szerre a szobában, egyetlen szót sem értek a csendes beszélge­tésből, de így a suttogás is felerősö­dött. — Nézd, drágám, vásárolnom kel­lett. Ruhaanyagot. Azt el kellett vin­ni a szabóhoz. Mivel sürgősre kér­tem, drágábban varr­ja. — És? — Icuka mondta, hogy vegyek ha­risnyát is, meg cipőt, meg kalapot. Alkalomhoz illőt. — Milyen alkalomhoz? — Hogy mondjam ezt meg neked? Majd otthon szépen mindent meg­beszélünk. — Otthon? Hiszen te már nem is vártál haza. Gyászruhát csináltattál, gyászkalapot vettél, mint az anyád, amikor apádat kórházba vitték. Azt hitted, hogy... Megmozdultam az ágyon, félretet­tem a könyvet. Leeresztettem a lá­bamat, papucsba bújtattam. Nem volt erőm a köpenyem után nyúlni. Szép lassan, csoszogva indultam az ajtó felé. Közben az ágyak vasrúdjá­­ba kapaszkodtam. Az első pillanat­nyi szédülés elmúlt, gyorsabban lé­pegettem, és becsuktam magam mö­gött az ajtót. A folyosó beugrójában, ahol általában a betegek ebédelnek, leültem. Verítékben úszott a homlo­kom, az arcom. A halálból visszaho­zott betegtársamra gondoltam: szól­ni kellene az ügyeletes orvosnak, hogy küldje el a feleségét, mert ha tovább folytatják a beszélgetést, ke­serves éjszakánk lesz, és újra ágy­hoz szí­j­azhat­ják. A nővérszobában élesen berregett a csengő. A kórterem ajtaja fölött villogott a piros lámpa. Már nem kel­lett szólnom az ügyeletes orvosnak, szaladt a nővér a beteghez, de for­dult is ki rögtön; doktor úr, doktor úr — kiáltotta hangosan. Megkapasz­kodtam az asztal szélében. Nem moz­dultam. A beteg felesége az ajtó mellett falnak dőlve sírt. A nővér nyugtatót adott neki, le­ültette, vas.Tíz perc sem telt el, kijött az úr­— kérem, ne menjen be, altatjuk — mondta az asszonynak —, de hol­nap bármikor bejöhet. Nyugodjon meg, nincs semmi baj. És ahogy a főorvos úr mondta, nemsokára ha­zamehet a férje, de sokat kell pi­hennie. Az asszony bólogatott. Nem bírt mozdulni, elálltam, betántorogtam a kór­terembe. Az ablak mellett a betegtársam nehéz, mély lélegzéssel csendesen aludt. Arca sápadt volt, s mintha ki­simultak volna rajta e ráncok. Cdáendeó teózéiaetéó

Next