Pest Megyei Hírlap, 1983. június (27. évfolyam, 128-153. szám)
1983-06-19 / 144. szám
Középiskolai katonai kollégiumok í Átlagon felüli szorgalommal Civilben járnak, bár közkedvelt a formaruha Nem látok egyenruhát. Farmernadrágos srácok sietnek ki a kapun. Látszatra sem a nyíregyházi, sem az egri, sem a tatai katonai kollégium nem különbözik a civil diákotthonoktól: a bentlakók középiskolások, a nevelők középiskolai tanárok, s minden alkalmazott — a szakácstól a portásig — civil. Katonával csak az igazgatói irodában találkozom: Nyíregyházán négyszáz, Egerben ötszáz fiatal neveléséért felelős felnőttek közül itt is, ott is mindössze három a katonatiszt. Tatán, ahol a kollégium kétszázötven gyereknek ad otthont, csak két tiszt teljesít szolgálatot. Az igazgatók ezredparancsnoki, az igazgatóhelyettesek ezredtörzsfőnöki beosztásban dolgoznak, előírt képesítésük: okleveles középiskolai tanár. Az egri kollégium 1974-es létesítésével kezdődött a Magyar Néphadsereg középiskolai katonai kollégiumi hálózatának kiépítése, amely napjainkban is folyik. Az egri intézmény sikeres működését követően 1978-ban Nyíregyházán és Tatán létesítettek kollégiumokat, s már felvették az első növendékeket a győri, a szegedi, a balassagyarmati kollégiumokba is, amelyek az idén szeptember elsejétől adnak otthont tiszteknek készülő középiskolásoknak. Az évtized végéig kiépítendő országos hálózat keretében minden nagyobb megyének, illetve tájegységnek lesz katonai kollégiuma. Igényesebb válogatás Miért volt, miért van szükség ezekre a kollégiumokra? Erre a kérdésre általános és igaz válasz, hogy — akárcsak a polgári életben — a hadseregben is fokozódtak az egyénekkel szemben támasztott követelmények. De van ennél bővebb és konkrétabb válasz is. A magyar néphadsereg tisztképző tanintézeteit a Népköztársaság Elnöki Tanácsa 1987- ben főiskolákká minősítette. Lényegében ettől kezdve, Kossuth Lajos Katonai Főiskolát, a Zalka Máté Katonai Műszaki Főiskolát és a Kilián György Repülő Műszaki Főiskolát elvégzett fiatal tisztek a polgári főiskolákkal azonos értékű üzemmérnöki, üzemgazdászi vagy tanári képesítést szereznek. Ez a hallgatóktól átlagon felüli szorgalmat, folyamatos, intenzív tanulást, emellett a polgári felsőoktatásban tanulókhoz képest magasabb fokú morális és szervezettebb életvitelt, szigorú katonai fegyelmet követel. Ezekre a főiskolákra nem jelentkeznek túl sokan. Ez nem magyar specialitás: minden gazdaságilag fejlett országban megfigyelhető, hogy a fiatalok javarésze idegenkedik a sok kötöttséget, fegyelmezett életformát, nagy felelősséget, s kifogástalan szakértelmet igénylő katonatiszti pályától. A Honvédelmi Minisztérium kezdeményezésére a párt Politikai Bizottságának 1973. augusztus 21-én hozott határozata, amely a tiszti utánpótlás javítását célozta, a középiskolai katonai kollégium létesítésével lényegében a katonai beiskolázandók igényesebb kiválogatását tette lelehetővé. A középiskolai katonai kollégiumok azoknak az általános iskolát végzett, tehetséges, katonai pálya iránt vonzódó, a fizikailag és egészségileg alkalmas fiatalok középiskolai továbbtaníttatását és nevelését vállalják, akik — szüleik beleegyezésével — készek arra, hogy a hivatásos katonai szolgálatot élethivatásuknak választják. Elmondható — és a kollégisták el is mondták —, hogy akiknek sikerül bekerülni a katonai kollégiumokba, azok megfogták az isten lábát. Mivel itt — a főiskolai másfélszeressel szemben — háromszoros a túljelentkezés, csakis a kiemelkedő szorgalmú, négyes osztályzatnál jobb tanulmányi átlaggal rendelkező, tehetséges gyerekek lehetnek kollégisták. Közülük is elsősorban azok, akik szociális helyzetüknél fogva nehezen vagy egyáltalán nem volnának képesek középiskolai és főiskolai továbbtanulásra. 12 százaléka fegyveres testületekben szolgáló szülők gyermeke. A kollégisták családtagjainak egy főre jutói átlagjövedelme kétezer forint körüli. És a kollégisták nemcsak otthont, hanem a szó szoros értelmében teljes ellátást kapnak. Az étkezésben úgynevezett repülősnorma szerinti az adag. A kollégista az első évben 15 ezer, minden további évben 4 ezer 800 forint értékű ruházatot kap, aminek csak része a kedvelt formaruha tanát ünnepi alkalmakkor szabadna viselni, de a srácok sokszor formaruhában szöknek ki a városba, állítólag így a lányoknál is nagyobb a sikerük), a többi civil cucc, maguk választhatják az áruházban. Kapnak a fiúk zsebpénzt, jelenleg havi 230 forintot, emellett tanulmányi eredményüktől függően további 70—150-et. Mindezért a katonai kollégiumba felvett fiatalnak legfontosabb kötelessége, hogy jól tanuljon (követelmény a 3,51-es tanulmányi átlag), emellett valamely — a katonai felkészülést közvetve szolgáló — szakkör (például híradó, modellező, hadtörténeti) munkájában részt kell vennie, fizikai felkészítése érdekében akár rendszeresen sportoljon. A honvédelmi nevelés természetesen kiegészül speciális tananyaggal, bemutatókkal, rendgyakorlatokkal és egyebek között a nagyon kedvelt kéthetes nyári — katonai jellegű — táborozással. Teljes ellátás A felvételnél előnyben részesülnek a sokgyermekes családok fiai, falusi, tanyai fiatalok, állami gondozottak, távoli helyőrségekben szolgáló hivatásos katonák gyerekei. A felvettek 70—75 százaléka fizikai dolgozó, 10—15 százaléka alkalmazott és értelmiségi, 10— "xMikm Jó példa A kollégista diák — ha leérettségizett —, elvileg 26 szak, illetve fegyvernem közül választhat, de — tanulmányi eredményétől függően — mindezen kívül is van továbbtanulási lehetősége. A kollégiumok katonai főiskolai utánpótlásában betöltött szerepe egyre meghatározóbb: jelenleg a katonai főiskolák hallgatóinak húsz százaléka kollégium neveltje, s néhány év múlva ez az arány tovább javul. Máris csökkent a lemorzsolódás. A katonai kollégiumok egyre inkább betöltik szerepüket, a jelenlegi ezer, a jövőbeni több ezer kollégista példájával, viselkedésével, politikai elkötelezettségével a középiskolai korosztály egészére is jó hatással lehet. Aczél Gábor 1983. JÚNIUS 19., VASÁRNAP Díjnyertes aszódiak őrsvezetők találkozója Szombaton Egerben megkezdődött az úttörő őrsvezetők 15. országos találkozója. megnyitó ünnepségen Gáti József, a munkásőrség országos parancsnokának helyettese adta át a Magyar Úttörők Szövetsége és a munkásőrség országos parancsnoksága Csillagos iránytű nevű pályázatának díjait. A beérkezett 2350 pályázó közül — ezekben a munkásmozgalom helyi hagyományait dolgozták fel a pajtások — hat úttörőraj, köztük az aszódi Petőfi Sándor raj, és négy őrs kapta meg a munkásőrség országos parancsnokának jutalmát, Várhegyi György szobrászművész plakettjét. Az őrsvezetők hatnapos egri programjuk nek a város során ismerkedműemlékeivel, történelmi nevezetességeivel, részt vehetnek majd egy vidám vitézi próbán, csillagkereső játékon indulhatnak, kirándulnak a Szalajka-völgybe, és kicserélik mozgalmi tapasztalataikat. Az őrsvezetők országos találkozója szerdán tábortűzzel zárul Egerben. Csak jó rajzokat akart csinálni Vonalán kapni az igazat Az élő magyar grafika nagyon is valós áramába tartozik Szalay Lajos. Bár lakhelyét tekintve tőlünk távol él, mégis évente megjelenik közöttünk, néha kiállít, rajztudásával elkápráztat, mondásaival megbolygatja a kedélyeket, mindezek mellett autonóm illusztrációival megörvendeztet bennünket. Mint most is, amikor Franz Kafka tizennégy írásához készített rajzokat, amelyeket Elbeszélések címmel adott közre az Európa Könyvkiadó. A könyvgrafika mindig is nehéz műfaj, hiszen az illusztrálásra vállalkozónak mintegy önmagát megújítva, az olvasmányélmény lényegét és hatását saját képi világába átültetve kell feldolgoznia. Kafka esetében ez különösen nehéz, mert tudjuk róla, hogy prózájában minden szónak jelentősége van, parabolái olyan érzékeny lelkek tükrei, amelyek sérülékenyek,s ezért csak az vállalkozhat vizuális értelmezésükre, akinek az eszköztára rendkívül finom. Hasonlóan érzékeny ember Szalay Lajos is. Teszi a dolgát, s mint írja: a látvány mögé rejtett valóság kutatásában még ma is krokik temérdekén keresztül igyekszem vonalon kapni az igazat, de a jó és az igaz szinte mindig elugrik előlem. Nem messze, csak egy vonal vastagságra, de ez annyi, mintha ezer mérföldre lenne tőlem. Hogy mennyi ez az ezer mérföld? Nos, ez nemcsak a Kiss János tervezte kötetből derül ki a Kner Nyomdában készült különös műgonddal és igyekezettel, a rajzokat a Budapesti Kartográfiai Vállalat reprodukálta pontosan), hanem az eredeti műveket bemutató tárlaton is, amely az óbudai Zichy-kastélyban tekinthető meg. A kötetről, a kiállításról is elmondhatjuk azt, amit Szalay úgy fogalmazott meg, hogy soha nem akartam modern rajzokat csinálni, „csak" jókat. De ez a csak keményebb próba volt, mint ezer, esetleg sikerülhető rajz. Igyekeztem elválasztani a reális rajzot a látvány szembelógó naturalizmusától. Nem le, hanem megrajzolni akartam a rajzot. Igyekeztem elérni, hogy a vonal részt vegyen a látványban, ne csak látszódjék benne. Igyekeztem ragozni a vonalat: konjugálni, deklinálni. Ez a ragozás önkényessé teheti rajzolást, de én arra mindig a ügyeltem, hogy a vonal egyik végével a valóságos látványra támaszkodjék.Katartikusak ezek a rajzok, Szalayt és Kafkát éreztetők. Van bennük fanyarság, egy kis sértődés, keserűség, de tagadhatatlan a tartásuk, máskülönben a remény is, ami annyira emberivé teszi ezeket a műveket, hogy érdemes azokat minél hamarabb elolvasni és megtekinteni. M. Zs. Bajor Nagy Ernő könyvéről Minden nap érettségi Azt gondolom, hogy nincs igaza Bajor Nagy Ernőnek, amikor azt írja, hogy a közönség jobban ismeri azt a munkáját, amelyet alkalomszerűen végez rádió- és tévékommentátorként. Az olvasók igenis riporterként ismerik, mégpedig olyan újságíróként, akire mindig figyelni kell, mert mondanivalója milliókat érint. Ha csak azt vesszük, hogy a Szabad Föld — amelynek rovatvezetője — több mint félmillió példányban jelenik meg, s egymilliónál is többen olvassák, s ehhez tegyük hozzá, hogy nagyhatású riportjai jelennek meg az Élet és Irodalomban és más lapokban is, az bő szemmel című évi könyvkiadványnak szinte rendszeres szerzője, s nem egy könyve is napvilágot látott, akkor nyugodtan leírhatjuk: hazánk egyik legjobb riportere, irodalmi vénájú hírlapírója. Birtokában van mestersége minden eszközének és nemcsak műveltsége, hanem elhivatottsága is van, hogy társadalmunk gondjairól értően szóljon. Ezt legújabb, a Minden nap érettségi című gyűjteményes kötete is bizonyítja. Nemcsak ragyogóan kezeli tollát, hanem felelősségteljesen is, legyen szó akár a nyugdíjasok gondjairól, vagy a fiatalok bohémságáról, a lakáskérdésről, amely milliókat érint, de otthonosan mozog az életnek szinte minden területén. A legjobb újságíróiírói hagyományokat követi, Móricz Zsigmond, Kosztolányi Dezső, Bálint György útján halad, amikor minden olyan dolognak utána jár, ami a ma emberét izgatja, szenvedélyesen kutatja a társadalmat és mutat rá a hibákra. De nem egyszerűen csak feltárja a gondokat, hanem igyekszik megmutatni azoknak okait, a kivezető utakat is. Éppen ebben van az ereje, a mélységben, abban, hogy tud egyénben és a társadalomban is gondolkodni. A Minden nap érettségi kötet bizonyítja, hogy a szerzőt a tegnap és a ma valamint a holnap is izgatja. Ez a gyűjtemény így együtt remek olvasmány, hiszen Bajor Nagy Ernő ért hozzá, hogy miként lehet lekötni az olvasó figyelmét. Keserű-fanyar iróniával szerkesztett mondatai mindig a lényegre tapintanak. Amikor jellemez, mindig megmarad a mértéktartás keretei között. Sohasem kívülről szemléli a dolgokat, hanem belülről igyekszik kibontani a mondanivalót, a lényeget, és ebben van írásainak ereje, elhivatottsága, ezért érezzük úgy, hogy érettünk és helyettünk is szól. Vegyük csak a kötet első ciklusát, amelynek Rengeteg levél a címe. Igaz, megszenvedett dolgokat tár fel bennük, maga is fáradhatatlan levelező, éppen lapjának, a Szabad Földnek hasábjain levelez, illetve közli levelezésének legfontosabb dokumentumait. Micsoda ragyogó ötlet (mint kolléga irigylem érte), a Hatvannégy csütörtök című riportja. Nem tesz egyebet, mint idézi a leveleket, de ez a nem tesz egyebet csak látszólag van így, nagyon is megkomponálta ezt az írást, mégsem érezzük modorosnak, inkább szívből jövő megnyilatkozásnak. S már az sem érdekes, hogy egy részüket talán maga találta ki, mert szórakoztat és elgondolkodtat, mert társadalmunk, mai életünk tükrét tartja elénk. A Százak egyedül, a Lakáscserétől a nyomorúságbontásig remeklések, újságírói bravúrok, őszinte társadalomrajzok. A többi írás is őszinte vallomás az emberről és művéről. Ilyen A festő és a magány, a Krúdy fekete napja és a Szindbád szobra című mini tárcája. S végül olvashatunk magáról a szerzőről is tárgyilagos szavakat, tőle szokatlan módon. Nem szokta magánügyeit beleszőni írásaiba. Hogy most néhány művében önmagáról vall, azért teszi, hogy még hitelesebben szóljanak riportjai, hiszen — mint írja — „ ... bár a riporter a világ ügyeivel foglalkozik, minden írásában jelen van saját élete...” Hogyne volna része abban, amit ír „anyám főztjének, tanáraim tudásának vagy bohémságának, szakmám bűvöletének és csapdáinak?’’ Igen, része van, ezért is érdekesek ,és megindítóan szépek azok az írások, amelyekben édesanyjára, tanáraira emlékezik. E kötetben közlik azt az interjút, amit Nádor Tamás készített vele. Ebből csak teljesebbé válik a kép, ami bennünk él Bajor Nagy Ernőről. Gondolkodó ember, aki az írás értelmét nem a gyönyörködtetésben látja, hanem abban a serkentő hatásban, hogy olvastán az ember elgondolkodik. Könyve mindkettőre példa, elgyönyörködtet és elgondolkodtat egyszerre. . Gáli Sándor Tábornyitás Zánkán Az ország legkülönbözőbb vidékeiről — köztük Pest megyéből is — érkező, mintegy háromezer úttörő kezdte meg szombaton nyári táborozását Zánkán, az Úttörővárosban. A június 30-ig tartó turnusban a gyerekek érdeklődési körüknek úttörőcsapatukban vállalt tisztségüknek megfelelően, különféle szaktáborokban üdülnek. Édes anyanyelvűnk Országos verseny Sátoraljaújhely városi tanácsa az idén ismét meghirdette az Édes anyanyelvűnk országos versenyt. A 11. alkalommal meghirdetett országos versenyt a kialakult hagyomány szerint két kategóriában rendezik meg. p Rádiófigyelő NEMZEDÉKEK ÖNISMERETE. A pécsi körzeti stúdió munkatársa, László Lajos, a Szekszárd környéki német nemzetiségi községek lakóival beszélgetve állított össze dokumentumműsort arról, miért gyakorolják egyre kevesebben apáik, nagyapáik nyelvét. Kérdés, melynek rádiós feldolgozásával már többen is megpróbálkoztak, úgy hiszem, valamennyiünk számára, nemzeti önismeretünk feltárása érdekében is érdemes a megfontolásra. Különösen szőkébb pátriánkban, Pest megyében, ahol szintén szép számmal élnek német származású magyar állampolgárok. S a tapasztalat azt bizonyítja, közöttük is egyre ritkább a német szó. Könnyű lenne a jelenséget azzal magyarázni, hogy a társadalmi és családszerkezet átalakulása, a modern kor népvándorlásai okozzák a jelenséget. Mert ne feledjük, évszázadokon át zárt közösségekben éltek az idetelepült nemzetiségek, rádió, televízió nélkül — könnyű volt tehát őrizni az anyanyelvet. A régen lassan változó világ sem követelte meg újabb és újabb fogalmak szavakba foglalását. A történelem is ludas. Például a két világháború között burjánzó magyar nacionalizmus, amelynek hatására ajánlatosabb volt titkolni a nemzetiségi nyelvet. Majd később, a háború után, ismét történelmi következményként, a legkevésbé a németeket kímélő kitelepítések, vagyonelkobzások okozták a gátlásokat e nemzetiségben. Jó lenne nem feledni, hogy németül beszélő polgártársaink többsége szívében, érzéseiben magyar volt akkor is, az ma is. Bizonyítékul immár egy megyei — aligha egyedülálló — példa. Kismaroson, a háború előtt inkább németül mint magyarul beszélő faluban a hírhedt Volksbund szervezők eredménytelenül jártak. Mentek házról házra, szép szóval, erőszakkal igyekeztek rávenni az embereket, lépjenek be a magyarországi németek fasiszta politikai szervezetébe. De a német szóra mindenütt fejrázás, értetlen arc volt a válasz. S egy szépen csengő magyar mondat: nem tudok németül. A válasznak ennyi idő múltán sem csak politikai tartalmát kell becsülnünk, hanem a benne rejlő munkát is. A lakók felének, különösen az idősebbeknek sok energiájába került a hibátlan akcentus elsajátítása. Ők ugyanis egyébként egy szót sem tudtak magyarul. Talán nem tévedek, amikor úgy vélem, ha az ilyen példák se merülnek feledésbe, több lesz a magyar és a német nyelvet egyformán becsülő és beszélő hazánkfia. SZOCIOLÓGIAI FIGYELŐ. Szalai Sándorra, a II. világháború utáni magyar szociológiatudomány hányatott sorsú megalapítójára emlékezett Huszár Tibor, Cseh-Szombati László és Tóth Pál. Egy olyan tudósra, aki Németországban kezdte, majd a fasizálódó Berlinből menekülve Svájcban fejezte be tanulmányait. Hazatért, a zsidótörvények miatt nem tudott elhelyezkedni. háború alatt Radnóti Miklóssal együtt volt munkaszolgálatos, megjárta a háború s a rézbánya poklát. De 1947-re már megszervezte a magyar szociológiaoktatást, 33 évesen lett egyetemi tanár. Koholt vádak alapján hamarosan bebörtönözték. Rehabilitálása után mint nemzetközi hírű tudós, diplomata szerzett hazánknak elismerést. Pár éve halt meg. Neve a szociológiát tanuló egyetemisták, főiskolások körében is alig ismert. Munkái többsége angolul jelent meg, magyarul máig sem olvasható. Az életmű, az ember, s a példa egyaránt több figyelmet érdemelne. Csulák András