Pest Megyei Hírlap, 1983. július (27. évfolyam, 154-180. szám)

1983-07-09 / 161. szám

M*vsz mosztßvi H­írlap 1983. JÚLIUS 9. Ú­jabb átigazolások Fehérvárra tart a váci Adi Pénteken ismét ülésezett az MLSZ átigazolási bizottsága és a korábban felmerült vitás ügyeket tárgyalta. Vincze, a Csepel korábbi sokszoros ifjúsági válogatott játékosa az NB I-be visszake­rült Volán­hoz kerül. Ugyan­akkor Zsinka János (Videoton) kérelmét elutasították , a Vo­lánba akart távozni. Adi Máté, aki korábban Du­nakesziről az MTK-VM-hez, majd a Váci Izzóhoz került, a Videotonhoz szeretne igazolni, kérelmét benyújtja a székesfe­hérvári NB I-es csapat. Topor ügyében egy hét múl­va lesz újabb tárgyalás, ame­lyen részt vesz Toporon kívül a ZTE és a Haladás is. A volt ifjúsági válogatott játékost a ZTE tavasszal kölcsönadta a Keszthelynek, most a Haladás szeretné megszerezni. Sárközit, akit az MTK-VM korábban kölcsönadott a Dé­lépnek, a Bp. Építőkhöz iga­zolták. A heti három edzés ritkaság Veresegyházi alkalmi focisuli Ha egyáltalán beszélhetünk Magyarországon a labdarúgás piramisáról, az első eszünkbe jutó gondolat bizonytalanságá­ról, gyenge alapjáról szól. Okait felsorolni is kezdhetnénk azzal, hogy nehéz, alsóbb osztályokban kevés az képesített edző. Több egyesület a nem is próbálkozik saját neve­léssel erősíteni, inkább a ma­gasabb osztályokban kiszolgált, pénzért pályára lépőket szer­ződtet Utánpótlás, utánpótlás-neve­lés. Vajon mi lehet mai állapo­tára a gyógyír? Talán a „Bá­csi kérem, hol lehet itt fociz­ni?” akció? A legkisebbek A Pest megyei tehetségkuta­­tón, Dunakeszin kiválasztott gyerekek közül ötvenhárom jelent meg a veresegyházi ed­­­­zőtáborozáson. A múlt szom­­­­battól csütörtökig alapos mun­kát végeztek. A tábor vezetői — Ivándy Béla, Dálnoki József, Ambrózi István és Juhár Sándor — job­ban elfáradtak a gyerekekkel való foglalkozásban, mint ami­kor a felnőtteket edzik. Re­kedtre kiáltozták magukat. Nem fegyelmezetlenségek miatt, inkább azért, mert szin­te mindent el kellett magya­rázniuk a serdülő korosztályú gyerekeknek. Hiába fociznak naphosszat a holnapután nagycsapatainak jelöltjei, ha azt csak saját ked­vük, ügyességük szerint teszik. Csak a nagyobb egyesületek szakosztályaiban szokásos legkisebbek számára is a heti a három edzés. Akadt olyan te­hetséges gyerek, a­ki nem is igazolt sportoló, vagyis nem játszik mérkőzéseken, mégis ügyesebb a gyakorlottabb tár­sainál. A búcsúzók Az edzők elmondták: hason­ló körülményeik között kellene az utánpótlás megyei gárdáját is kiválasztani, továbbképezni. Hiszen a veresegyházi tábor csak része egy országos akció­nak. A pénteken kezdődött tor­nán Pest, Komárom, Nógrád megye és Budapest válogatott­jaiból 16 játékost választanak ki. Kedvező tapasztalat: annak ellenére, hogy alapos felkészí­téssel kevesen érkeztek Veres­egyházra, a mindennapi erős terhelést jól bírták a serdülők. Remélhető, hogy a keretből ki­szorultak sem felejtik el a ta­nultakat. A korábban búcsúzók közül az abonyi Lőrinczy Misi, a ceglédberceli Pál Sanyi és a százhalombattai Nagy Tomi is ezt ígérte. Úgy vélték, megér­te eljönni. Hármójuk között Misi és Tomi sportolási lehe­tőségei a gazdagabbak, Abony­­ban strand, s így úszósport is van, Battán pedig ott a Kőolaj csodálatos pályája, csarnoka. Talán éppen ezért lesz na­gyobb szükség a szerényebb testedzési lehetőségekkel ren­delkező Bercelen Sanyira? A reménységek A vasárnap késő délutánig zajló mérkőzéssorozat Pest megyei kerete: Nagy Zsolt (Pomáz), Klenk Zoltán (Iklad) Kovács László (Érd), Kiss Kál­mán (Gödöllő), Füzér Zoltán (Érd), Rátkai Zsolt (Vác), Cser­halmi Attila (Göd), Melicher Zoltán (Pomáz), Gáspár József (Hernád), Ferencz Sándor (Po­máz), Zolcer Gyula (Érd), Var­ga Zoltán (Göd), Dudás Fe­renc (Vácduka), Kiss Áron (Göd), Versics Zsolt (Érd). Tartalékok: Szabari József (Érd), Kékesi János (Szokolya), Kis László (Verőcemaros), Ádám Tamás (Gödöllő), Balázs Gusztáv Sportnapközi Cegléden Pihenésül nyújtózkodás •­­* A Ceglédi VSE nyári napközis tábort szervezett Cegléden. Egy cso­portban a vasutas szülők gyermekei, másik háromban pedig az egye­sület utánpótlás-versenyzői kaptak helyet. Képünkön az ifjú tornászok a pihenőidőt nyújtózkodással töltik Váradi László felvétele Isméi aranyos les* Tampere? .99 Veteránok­­ a csapatban Az egyik hagyományos ma­gyar sikersportág, a kajak­kenu XVIII. világbajnokságát idén Tamperében rendezik. Abban a városban, ahol éppen tíz évvel ezelőtt, 1973-ban minden idők legsikeresebb VB- mérlegét könyvelhette el a magyar válogatott: 7 arany-, 4 ezüst- és 5 bronzérmet gyűj­tött a csapat, amelynek az ak­kor fénykorát élő Csapó Gé­za, a három első helyet szer­ző „kajakkirály” volt a vezér­­­­alakja. Tíz év nagy idő­sportban, két tampereci „vete­­­rán” Wichmann Tamás és Bu­­day Tamás azonban még ma is állja a sarat, egy évtized múltán ismét ott lesznek a ré­gi sikerek színhelyén. Az 1973-as világtalálkozón Wich­mann három, Buday egy bronzérmet szerzett. A 35 éves Wichmann egyébként kilenc aranyérmével a világbajnok­ságok abszolút mércével mér­ve is legeredményesebb ver­senyzője. Az „aranyos” Tampere tehát dicsőséges emlékeket villant fel a sportág hazai szurkolói előtt, éppen ezért kétszeresen nagy felelősség nyugszik a VB re utazó versenyzők vállán. Természetesen hiú ábránd len­ne a tíz évvel ezelőtti érem­eső megismétlését várni a vá­logatottól, mint ezt dr. Parti János szövetségi kapitány is hangsúlyozta. A szövetség hivatalos célki­tűzései szerint öt számban szerezhetnek aranyérmet a magyar színek képviselői. C—2 500 (Foltán, Vaskúti) C—2 1000 (Sarusi, Hajdú), C—2 10 000 (Buday, Vaskúti), C—1 10 000 (Wichmann), K—2 10 000 (Szabó, Tóth) méteren. Az úszás következik Athéni út a jutalom A téli csúcstúrát és a futó­próbát már megtartották az Olimpiai ötpróba tömegsport­akcióban. Most az úszás kö­vetkezik. Július 23-án — rossz idő esetén 24-én — a résztve­vők Révfülöp és Boglárlelle között — 5,2 kilométer — ús­­­szák át a Balatont. Jelentkezni július 15-ig le­het a Somogy megyi Testneve­lési és Sporthivatalnál (7400. Kaposvár, Május 1. u. 16.), de a szervezők a helyszínen órától is elfogadnak nevezése­­­ket a boglárlellei strandon. Mindenkinek ott kell gyüle­kezni és a mezőnyt hajók szál­lítják a révfülöpi starthoz. A rajt 8.30-kor lesz. Ez a próba tetszik legnehe­zebbnek, ezért csak az indul­jon, aki jól felkészült. Felelőt­lenség lenne edzés nélkül a több, mint 5000 méteres táv­nak nekivágni. Éppen ezért csak az rajtolhat, aki úszni tu­dásáról hivatalos igazolást tud felmutatni és orvosi igazolása három hónapnál nem régebbi. A helyszínen is lesz orvosi vizsgálat. 14 éven aluliak csak felnőtt kíséretében próbázhat­­nak. Szénási Imre, az ismert hos­­­szútávúszó minden csütörtö­kön 16 és 18 óra között taná­csokat ad a Komjádi uszodá­ban. Az első tíz helyezett elin­dulhat a Balaton-átúszó baj­nokságon, melyet Siófok és Füred között — 14 kilométer — rendeznek meg. S egy újdonság: azok, akik mind az öt próbát teljesítik, melegítőt kapnak, s harmincan sorsolással — dön­tenek — egyhetes athéni ki­ránduláson vehetnek részt. Kézilabda-id­ényzárás A D. Kőolaj tavaszi első Befejeződött a megyei I. osz­tályban is a kézilabda­-bajnok­­ság. Az utolsó forduló ered­ményei: Férfiak: Pilisvörösvár—Abony 15-5 (5-2), Nagymaros—Verőcema­ros 36-19 (19-9), Gyömrő—Váci Izzó 24-19 (12-9), IM Vasas- Budakalász 16-19 (5-11), Tököl —Csepel Autó 22-20 (12-11). Nők: Tóalmás—Cegléd 15-11 (7-3), Budaörs II.—Aranykalász 16-31 (8-18), Dunamenti—Váci Forte II. 21-24 (10-11), Dány— Fót 27-22 (13-6). (Elhalasztva: Érd—Hernád, a Dömsöd—Dány mérkőzés jegyző­könyvét nem küldték be a szövet­ségbe.) 1 Fót IFJÚSÁGI LÁNYOK 11 11 ------- 296-111 22 2 Dunakeszi 11 10 — 1 242-125 20 3 Dunam­­esz 11 8 1 2 173-125 17 4 Hernád 10 5 — 5 117-125 10 5 Budaörs 11 5 — 6 131-142 10 6. Érdi VSE 10 4 1 5 121-147 9 7 Váci Forte 11 3 2 6 142-206 8 8 Ceglédi VSE 11 4 — 7 119-181 8 9 Dömsöd 9 3 1 5 124-148 7 10 Dány 10 3 — 7 117-144 6 11 Aranykalász 11 2 1 8 96-166 5 12 Tóalmás 10 2 — 8 91-149 4 (Elhalasztva: Érd—Hernád, a Dömsöd—Dány és a Tóalmás— Dömsöd mérkőzés jegyzőkönyvét nem küldték be a szövetségbe.) A GSC—Nagymaros férfi mérkőzésen a GSC jogtalanul szerepeltette Mezei Zoltánt. A találkozó két pontját a szövet­ség szervezési és versenybizott­sága 0-0-ás gólkülönbséggel a Nagymarosnak ítélte. Az országos ifjúsági bajnok­ság fiú középcsoportjában a tavaszi idény után a százha­lombattai Dunai Kőolaj az első helyen áll, jobb gólkü­lönbségével előzi meg a Ferenc­várost. FÉRFIAK 1. Gödöllői SC 11 9 — 2 284-203 18 2. Váci Izzó 11 8 — 3 248-213 16 3. Budakalász 11 8 — 3 285-252 16 4 Tököl 11 7 — 4 249-231 14 5. IM Vasas 11 5 2 4 245-234 12 6 Gyömrő 11 5 2 4 241-232 12 7 Csepel Autó 11 5 1 5 226-225 11 8 Nagymaros 11 4 2 5 217-202 10 9 Pilisvörösv. 11 4 1 6 223-232 9 10. Abony 11 4 — 7 200-264 8 11. GEAC 11 1 1 9 222-283 3 12. verőcém. 11 1 . IFJÚSÁGI FIÚK 9 223-292 3 1. Váci Izzó 10 8 — 2 278-125 16 2 Nagymaros 10 8 — 2 218-138 16 3. Csepel Autó 10 8 — 2 206-154 16 4 Budakalász 10 7 — 3 235-163 14 5. Tököl 10 7 — 3 226-158 14 6 IM Vasas 10 6 — 4 180-176 12 7 Gödöllői SC 10 4 1 5 198-235 9 8. Pilisvörösv. tv S­S 1 N­S 111 5 9 Verőcem­ 10 2 1 7 122-212 5 10. Abony 10 1 — 9 150-237 2 11 Gyömrő 10 ------- 10 108-270 — NDK 1. Aranykalász 11 11 ------- 256­ 2. Fót 3. Tóalmás 4 Dunakeszi 5 Dömsöd 6 Ceglédi VSE 7. Hernád 8 Dány 9 V. Forte H. 10 Dunam. Tsz 11 Érdi VSE 12 Budaörs II. 2 252 — 4 192- 2 4 214 — 4 119-1 5 181-2 4 140- 2 4 184-1 6 225-2 6 193 — 9 134­— 10 145 123 22 178 16 176 14 ■205 1? 127 12 -188 11 146 10 207 10 ■248 9 -211 •204 2 8 •222 2 KÖZÉPCSOPORT FIÓK 1. D. Kőolaj 9 — 1 368-244 18 2. FTC 9—1 312-199 13 3 Békéscsaba 6 2 1 242-180 14 4 Délép SC 5 3 2 287-247 13 5 V. Dózsa 4 3 3 272-248 11 6 Szegedi V. 2 3 4 238-229 8 7 Cegléd 3 1 6 223-273 7 8 Hódikör SE 1 1 8 183-290 3 9. S. PEMÜ 1—7 418-218 2 «0 Dunakeszi VSE — 1 9 214-367 1 LÁNYOK 1 FTC 9 — 2 Békéscsaba 8 1 3 Szeged 8 — 4 Dunaújváros 7 1 5 Hódmezővásárh. 7 — 6 Sz. KÖFÉM 4 — 7 Goldberger 3 — 8 EMG 2 1 9 Szentes 1 — 10 VOSE — 1 1 269-155 18 1 293-166 17 2 260-170 18 239-187 15 216-191 14 187-207 183-222 6 8 141-208 5 134-238 2 129-305 1 APRÓHIRDETÉSEK ÁLLÁS A Fővárosi János Kórház-Rendelőinté­zet gazdálkodási osz­tálya a mosodai rész­legébe felvesz vegyész vagy textiltechnikusi végzettséggel rendel­kező műszakvezető­ket, két munkahelyre műszakos mosó­mestereket, valamint férfi és női betanított munkásokat. A Fővárosi János Kórház-Rendelőinté­zet igazgatóságára fel­vesz középfokú vég­zettséggel munkaügyi rendelkező előadót, könyvelőt. Jelentke­zés személyesen vagy a 154-030/188 telefonon. A Fővárosi János Kórház-Rendelőinté­zet felvesz szakkép­zett műtős assziszten­seket_________________ Fiatal közgazda, ve­zetői gyakorlattal ál­lást változtatna. — Megkeresést „Minden érdekel 129 852” jel­igére kérem a Hírlap­kiadó Váll. kirend. Cegléd, Teleki utca 30. szám._____________ Budapesttől 18 km-re, az Alagi Kisszövetkezet Bőripari bőr­díszmű apróáru és táska készítésé­re felvesz bőrdísz­műves szak- és betaní­tott munkásokat. Uta­zási lehetőségek jók. Lehetőleg helyi és környékbeli jelentke­zőket várunk. Cím: Dunakeszi, Felszaba­dulás u. 16.__________ A MÉM Műszaki In­tézet, Gödöllő, Tesse­­dik út 4., gyakorlattal rendelkező, szakkép­zett raktárkiadót ke­res felvételre. Jelent­kezni lehet az intézet személyzeti és mun­kaügyi osztályán. Nagykőrösön, nagy összkomfortos házak és kis ház eladók. Ta­nárki B. u. 1. Tormás u. 5. Knézich u. 16. — Érdeklődni: ÜMK, dr. Szülő. Eladó 3 szoba Tápiószőlősön összkomfor­tos családi ház vagy elcserélem, de csak 2 l fél, 3 szobás csa­­di házért. — Cím: Kara­i Józsefné, Tá­­piószőlős. Petőfi Sán­dor u. 24.____________ PB-s Trabant eladó. — Érdeklődni lehet: Cegléd, Kölcsey tér, A. épület, III. h­áz, fszt. 1.____________ __ Eladó Budapesttől 50 km-re, Nagykátán 262 n.-öl két szoba össz­komfortos családi ház, szőlővel, gyümölcsös­sel, dasági pincével és gaz­épületekkel. Érdeklődni lehet egész nap: Nagy József, Nagykáta, Lenkei u. 21/B. Minden igényt kielé­gítő 2 szoba össz­komfortos, központi fűtéses ház eladó. — Érdeklődni lehet: Bori Andrásnál, Cegléd XIV., Csákány utca 11. (Kenderföld) Építkezők: Panorá­más, lejtős, II., Ör­dögárok utcai telket öröklakásra cseré­lünk. Építkezés ide­jére megállapodás sze­rint lakást biztosítunk. „PmH 28 992” jeligére a kiadóba.____________ PN írsz. Wartburg k­m., jó állapotban el­adó. Vác, Cserje utca 55. sz._________________ Eladó: beköltöznető családi ház. Kút vil­lany van. Érdeklődés: Kösd, Felszabadulás útja 41._______________ Polski Fiat 1500-as el­adó. Nyársapát, zsef A. út 12.__Jó­ Eladó 30 mázsa csöves kukorica góréból, 400 Ft/mázsa. Nagykőrös, Berzsenyi u. 4/a. Csemő Pesti út 23. szám alatti tanya el­adó. Érdeklődni lehet: Rózsavölgyiéknél, Csemő, Várkonyi Ist­­ván utca 8. szám. 31 nm-es áteresz­és>u, nem automata revol­vereszterga Ceglédbercel, eladó. — Iskola utca 76. szám.________ Nagykőrös, Ceglédi u. 15. III. em. 9. sz. kétszobás lakás, azon­nal beköltözhetően eladó. Érdeklődni: Ágasegyháza, Rákóczi u. 55. Kerekesné. Tanya eladó a Csip­­vár dűlőben, 900 négy­szögöl területtel, vá­roshoz közel van. Ér­deklődni lehet: Nagy­kőrös IV. ker., Bocs­kai 3., vagy IX., Balla Gergely u. 44. Chrysler Valiant gép­kocsi eladó. Érdek­lődni: Dr. Szüle, Nagykőrös, ÜMK. Házrész sürgősen el­adó. Nagykőrös, Kecs­keméti u. 34. Trabant special ZC rendsz. eladó. Érdek­lődni lehet: Nagykő­rös, Kossuth L. u. 28. Eladó számú Kölcsey u. 37. félkész ház. Csemőbe, (Szabó dű­lő), 370 négyszögöl kert, műút mellett, villany van. Érdek­lődni : Nagykőrös, Hajnal u. 4. fTermék. Eladó Fót (Kisalag). Lenin u. 36. sz. alatt 24 nm-es téglából épí­tett n.-öt üzlethelyiség, 310 telekkel. Víz, villany van. Bármi­lyen üzlet­műhely céljára alkalmas. — Érdeklődni telefonon este, 18 és 20 óra kö­­zött! 841-685. Eladó Dunakeszi fő­útvonalán levő üzlet­ház. Jelenleg divat­áru- és vegytisztító­üzlet üzemel. Üzlet­­műhely alapterülete 160 nm. Bármilyen üz­letnek, műhelynek al­kalmas. Érdeklődni a helyszínen. Dunake­szi, Tanácsköztársa­ság u. 31. sz. Telefon este 18 és 20 óra kö­zött: 841-685. Áron alul eladó 2 da­rab Trabant, egy M 2# Volga. Dízel Mercé­­dest, üzemképtelent is veszek. Nagykő­rös, Csillag u. 5. Gör­dény. 800—­uon négyzetmé­teres gyártási és kész­termék alkalmas raktározására budapesti, lehetőleg önálló te­lephelyként működő ingatlan használati jogát megvásárolnánk, esetleg meghatározat­lan időre bérelnénk. Ajánlatokat a kiadóba kérünk ,.Importki­váltás” jeligére.______ Eladó Kétéves Tra­bant. Érdeklődni le­het 19—20 óra között: Cegléd, Széchenyi út 45. szám, 111­34 ajtó. Kei osaiaa ies*i-tt alkalmas családi ház, 3 szoba összkomfort, központi fűtés és kü­lön bejárattal cét szoba összkomfort +• melléképületek, eladó. Érdeklődni (17 órá­tól) : Vác, Aranka útra ?___________ Gödöllő, Isaszegi út 96. sz. alatt 800 négy* szögöl, megosztható telek, 2 szoba Össz­komfortos, fele rész­ben beköltözhető csa­­ládi ház eladó Eladó /áll Kert, szintes épülettel Táz­­i erdőben. Érdeklődni • óra után: Nagykő­rös, Regős u. 46. VEGYES Elcserélném vácduka­ kétszobás családi há­­zamat váci másfél* szobás tanácsb­a, meg­egyezéssel. Érdeklőd­ni: Vác, l­-922-es te­lefonszámon. Várko*­nyléknál________ A Ceglédi Állami Tangazdaság szerződéses vállalkozásba adja az alábbi üzleteit: 2-es termény, Újszilvás, lakatosüzem, 4-es termény, Abony, Vak B. u. 16/a., 2-es pecsenyesütő, Cegléd, Mozdony u. 2. A pályázati feltételekről felvilágosítást ad a CAT anyag- és áruforg. osztálya, Cegléd, Bede 575. u­ftu. június­b­­en, nagykőrösi vásár te­rületéről elvittek egy középnagyságú. nevelt pejlovat kocsival együtt A kocsi ku­pik kocsi volt. Ló is­mertető lelet homlo­kán és orrán fehér csillag van Nyomra­vezetőt részesíteni, jutalomban Lász­lófalva, Vecsei Pál, Szolnoki U. 88. 6031. Szövetkezetünk közgazdasági főosztálya fal­vesz: a közgazdasági osztályra általános iskolát végzett vagy érettségizett munkatársakat, a számviteli osztályra gépkönyvelőt, kontírozó könyvelőt, folyószámla-rendezőt. Jelentkezni lehet személyesen a központban: Budapest XIII., Béke út 137., telefon: 203-440, ügyintéző: Molnár Mihályné (42-es mellék), illetve Vargyasné (39-es mellék). Műszaki áruk vására az Érdi Skálában ÉRDen ÉRDemes televíziót is vásárolni: színes és fekete-fehér tv-készülékek árengedménnyel kaphatók, amíg a készlet tart. Jó vétel az áruházban, jó vétel az otthonában SKÁLÁZ ® ®?

Next