Pest Megyei Hírlap, 1983. július (27. évfolyam, 154-180. szám)
1983-07-30 / 179. szám
12 Hírt E K II. 1983. július 30. Szomília* Kat. Judit napja. A Nap kél 5.18 — nyugszik 20.22 órakor. A Hold kél 23.04 — nyugszik 10.33 órakor. a Van is ÁT<m? is,i AifÁs ! Eleinte gyakran megnövekvő felhőzet, sokfelé záporral, zivatarral és viharos széllökésekkel. Szombaton felhőátvonulásokból elszórtan zápor. Többfelé erős, néhol viharos északnyugati, északi szél. A fülledtség megszűnik, a hőmérséklet keleten is csökken. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 13, 18, legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton 22, 27 fok között. Három műszakban gyártják különféle száraztésztákat a Dunakeszi Konzervgyár tésztaüzemében. A Ricciarelli olasz csomagológép kilós és félkilós tasakokba zárja a csuszának, a levesbe valót. Tarcsa Erzsébet 20 kilós egységcsomagokba rakja a tésztát, így szállítják a boltoknak. Erdősi Ágnes felvétele Kitüntetés Az Elnöki Tanács kiemelkedő politikai és gazdasági tevékenysége elismeréséül, nyugállományba vonulása alkalmából, Seregi Jánost, a Szénbányászati Koordinációs Központ elnökét a Szocialista Magyarországért Érdemrenddel tüntette ki. A kitüntetést Kapolyi László államtitkár pénteken adta át az Ipari Minisztériumban. A kitüntetés átadásánál jelen volt Havasi Ferenc, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a KB titkára. —• Erdősítés. A terveknek megfelelően folyik a fóti Vörösmarty Termelőszövetkezet váci kerületében a fakitermelés, illetve az erdősítés. Az év első negyedében 800 köbméter fát termeltek ki és 110 ezer csemetét ültettek el. Eközben készülnek a jövő évre 15 hektár erdő telepítésére. A héten Lottó nyerőszámok A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a Harkányfürdőn megtartott 30. heti sorsoláson a következő nyerőszámokat húzták ki: 4, 21, 37,51,67 A július havi tárgynyereménysorsoláson a 26. hét szelvényei vesznek rész. Karambolozó kismotorosok• Házfalnak lökte az autó Gépkocsioszlopot előzött Piliscsabán a Felszabadulás útján Sárközi Imre László 53 éves budapesti gépkocsivezető személyautójával egy gépkocsioszlopot akart előzni, amikor a közvetlen mellette haladó egyik teherautó ugyancsak előzésbe kezdett. Sárközi, hogy az ütközést elkerülje, bal oldalra húzódott, ám a betonpadkának szaladt, ami kocsiját megdobta, s így a járdán várakozó Tőzsér Imre helybeli lakost a ház falának lökte. A baleset következtében a vétlen gyalogos súlyos sérülést szenvedett. Figyelmetlen segédmotoros. A 11-es főközlekedési úton a luppai elágazásnál figyelmetlenül haladt át segédmotorkerékpárjával Smucz József 36 éves szentendrei üzemvezető és összeütközött egy szabályosan közlekedő személygépkocsival. A figyelmetlen kismotorra súlyos sérülést szenvedett. Gépkocsinak ütközött. Dunakeszin Kovács Sándor 18 éves középiskolás szabálytalanul előzött motorkerékpárjával és összeütközött egy szemből közeledő személygépkocsival, ő maga és utasa, Jenei Béla 17 éves budapesti tanuló könnyebben megsérült. Kanyarodásból karambol. Zebegényben Parti László 21 éves váci felszolgáló szabálytalanul kanyarodott balra és összeütközött Marosán László 23 éves verőcemarosi rakodó motorkerékpárjával. A balesetben a motoros sérült meg könnyebben. A rendőrség valamennyi baleset ügyében tovább folytatja a vizsgálatot. OMNIBUSZ SZÁZHARMINCÖT ÉVE, 1848. július 30-án tűnt fel az első omnibusz Pesten, a Király utcában. A latin eredetű névvel (omnibusz mindenki számára) jelölték az országúti postakocsi-közlekedés mintájára a nagyvárosok belső tömegforgalmának lebonyolítására elsőnek elterjedt közforgalmi eszközt, a lóvontatású, több személyt befogadó társaskocsit. A magyar fővárosban is gyorsan elterjedt, s hamarosan vállalati engedélyeket adtak ki társaskocsi-közlekedésre. Az 1860-as években Pesten több mint száz omnibusz volt forgalomban. A fővárosi omnibuszjáratok egyik végállomását a Városligetben jelölték ki. 1895-ben az omnibusztársaságok Székesfővárosi Közlekedési Vállalat RT elnevezés alatt egyesültek, s öt fő vonalon tartottak fenn rendszeres forgalmat. A Lánchíd közepéig és az Alagútban négy pár ló vontatta az olcsó viteldíja miatt a pestiek körében kedvelt, költők által is megénekelt járműveket. Az omnibuszvállalat 1914-ben a főváros tulajdonába került, az autóbusz-közlekedés kifejlesztésével párhuzamosan megszüntették. Az utolsó pesti omnibusz 1929. november 5-én közlekedett Budán, a mai Villányi úton. Rekonstrukció a malomiparban Fele annyi idő alatt Teljes kapacitással őrölnek a hazai malmok; az új búza rövid ideig tartó pihentetése után hozzáláttak a termés feldolgozásához, a liszt készítéséhez. A búza fogadását megelőzően 76 malomban kisebbnagyobb felújításra került sor, kijavították a hibákat és kicserélték egyebek között az elhasználódott szállítószalagokat. Korábban évente 8—10 helyen volt nagyobb rekonstrukció, ennek keretében a gyakran 50 évesnél is idősebb malomépületeket építészetileg csak kisebb mértékben alakították át, viszont nagyobb mértékben korszerűsítették a gépi felszerelést. A szűkebb anyagi lehetőségek miatt a rekonstrukciók üteme az idén némileg csökkent; jelenleg három nagyobb üzemben végeznek átfogó korszerűsítő-bővítő munkálatokat. Az üzemi rekonstrukciókat azért részesítik előnyben, mert a költségek egyharmadábólfeléből az új malmokhoz hasonló teljesítményű létesítményekhez jutnak, mivel megtakaríthatják a költséges építőmunka egy részét. A beruházás idejét is csökkenthetik. Jó példa erre a kalocsai rekonstrukció, ahol fele annyi idő alatt készülnek el a munkával, mint ameddig a miskolci új malom építése tartott, és mindkét létesítmény azonos teljesítményre képes. Megjelent Dokumentumok Az Ipar helyzete és feladatai címmel megjelentek a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága ez év július 6-i ülésének dokumentumai. A Kossuth Kiadó füzete tartalmazza Méhes Lajosnak, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának, ipari miniszternek előadói beszédét, valamint a Központi Bizottság határozatát az ipar helyzetéről és feladatairól, < Kétmilliós kár Tűz a borókásban Az izzó homokon lángra kapott a bugaci ősborókás. Oltására kecskeméti, kiskunfélegyházi, kiskunhalasi és szentesi tűzoltókat mozgósítottak, akik nyolc kocsival siettek a lángok megfékezésére. Huszonnégy órás küzdelemmel sikerült lokalizálnia a tüzet. A kárt mintegy kétmillió forintra becsülik. Export 30 millióért Töredékkapacitásokkal és az export lebonyolítókkal, hogy rugalmasan alkalmazkodhassanak a piac változó lehetőségeihez. Az iroda most készített mérleget féléves exportszállításairól. Ebből kitűnik, hogy külföldi eladásaik értéke június 30-ig elérte a 30 millió forintot. Az úgynevezett kisvolumenű szállítások sorában a Szilasmenti Termelőszövetkezet termékei közül — egyebek közt — százezer tonna muskotályos szőlőlét adtak el, Csehszlovákiába. Dánszentmiklósról százezer üveg vermutot szállítottak a Szovjetunióba. Jó piacra találtak Jugoszláviában a gyáli Szabadság Tsz zöldségszárítmányainak. Eddig négymillió forint értékben, közel 40 tonnát szállítottak. Ugyancsak Gyálról — osztrák vásárlóknak — 750 ezer forint árú szemesbabot is eladtak. Az ausztriai piacon keresett a magyar dióbél. Az Óbuda Tsz-ből kilenc tonnát szállítottak Bécsbe, közel 2 és fél millió forintért. A TSZKER július 1-vel elnyert közvetlen exportjogának hasznosítására, az 4r ° űa fokozott piacfeltáró tevékenységet végez a melléküzemági ipari termékek külpiaci lehetőségeinek kiaknázására. K. Z. A termelőszövetkezetek közös vállalkozása, a TSZKER, mind nagyobb figyelmet fordít az úgynevezett töredékkapacitásokból eredő exportlehetőségek kiaknázására. Ezért export-tartalék feltáró irodát is létesítettek, amely állandó kapcsolatot tart a termelőkkel RADIO ÉS TV MŰSORÁBÓL KOSSUTH RÁDIÓ 4.25: Jó reggelt! — Zenés műsor 8.00: Hírek. Időjárásjelentés 8.25: Családi tükör 8.55: A Föld, amelyen élünk 9.10: Színes népi muzsika 10.00: Hírek 10.05: Mi a titka? 11.05: Népszerű muzsika 12.00: Déli krónika 12.30: Tudósítás a vívó VB-ről 12.40: Déli zeneparádé 13.25: Orvosok a mikrofon előtt 13.30: Mellékes-e a melléktevékenység? 14.00: Hírek. 14.05: A hét embere 14.15: Zenei anyanyelvünk 14.25: Magyarán szólva 14.40: Irodalmi Figyelő 15.10: Al Jarreau felvételeiből 15.25: Új Zenei Újság 16.00: 168 óra 17.30: A vezénylőpálca mágusai 18.15: Hol volt, hol nem volt... 18.30: Hírek. Sport 18.45: A szülőföld muzsikája 19.56: Defenzív vezetés 21.07: Örökzöld dallamok 22.00: Hírek. Sport 22.15: Európa hangversenytermeiből 23.26: Operettfelvételekből 24.00: Hírek. Időjárásjelentés 0.10: Melódiakoktél PETŐFI RÁDIÓ 4.25: Jó reggelt! — Zenés műsor 8.00: Hírek. Időjárásjelentés 8.05: Operettrészletek 9.00: Egyedül a szépséggel 9.31: Egy órában egy élet 10.30: Hírek. Útközben 10.35: Többet ésszel... 11.30: Hírek. Útközben 11.35: Térzene 12.00: Jó ebédhez szól a nóta 12.58: Pierre és Luca 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés 14.00: Magunkat ajánljuk 14.34: Hírek. Útközben 14.39: Gólok, méterek, történetek 16.30: Hírek. Útközben 16.35: Július 17.15: Közvetítés a kajak-kenu VB-ről 17.31: A Rádió Dalszínháza 18.30: Hírek. Útközben 18.35: 44 — finn—magyar játék 19.53: Slágerek mindenkinek 21.07: Örömök kertjében 22.07: Látta-e már Budapestet éjjel? 24.00: Hírek. Időjárás jelentés 3. MŰSOR 7.00: Román és szlovák nyelvű műsor 8.00: Hírek. Időjárás jelentés 8.11: Orgonamuzsika 8.59: Epizódok a magyarországi operajátszás történetéből 9.54: Schubert: Goethe-dalok 10.25: Slágerlista 11.00: Hírek 11.05: Hangfelvételek felsőfokon 12.25: Chopín-mazurkák 12.45: A magyar széppróza századai 13.00: Hírek 13.07: Lemezbörze helyett 14.00: Tájak zenéje 15.14: Gulliver Írországban 15.55: Wagner: A nibelung gyűrűje. Zenedráma kb. 22.50: Joe Pass dzsessztriója játszik 23.30: Hírek. Időjárásjelentés TELEVÍZIÓ 8.00: Tévétéma 8.05: A mi képernyőnk 8.40: Mese, mese, mátka 9.05: A nagy kék üveggolyó 9.45: Álomkereskedők 10.30: A fele sem igaz 11.00: Roger Whittaker 11.45: Képújság 14.55: Idesüss 15.20: Kékszeműek 16.20: Hírek 16.25: Pusztafalu 17.00: Kajak-kenu VB 18.20: Képújság 18.25: Parabola 19.10: Tévétorna 19.15: Esti mese 19.30: TV-Híradó 20.00: Vers — mindenkinek 20.05: Szombat esti filmkoktél. Menő-manó 20.10: Fogadjunk 21.15: Menő-manó 21.20: Győztesek és vesztesek. A hintás 21.50: Günther Fischer — a kották költője 22.50: Egy özvegy ember intim estéi 23.35: TV-Híradó 2. MŰSOR 17.05: A filozófus 18.05: Terek és emberek 18.25: Vívó VB 19.30: TV-Híradó 20.00: Vers — mindenkinek 20.05: Este kell a szerelem 20.35: Bartók: öt magyar népdal 20.50: TV-Híradó 21.10: Troell-sorozat: Az új haza 23.40: Képújság 1983. JÚLIUS 30., SZOMBAT 1hét:VÉGI YCAL.ANET Tizenöt alkalommal szereztek eddig felejthetetlenül szép élményeket az egyre nagyobb számú látogatónak a kiskunsági pásztor és lovasnapok a Dömsöd melletti Apajpusztán. A hagyományos rendezvény — immár tizenhatodszor — e hét végén, július 29-től 31-ig rendezik meg. A háromnapos eseménysorozat változatos programjában szerepelnek — egyebek közt — a Honvéd lovassportolói. A nemzetközi lovasbemutatón felvonulnak a híres magyar kettes- és négyesfogatok. Nemzetközi díjugrató és terepversenyek szórakoztatják majd a közönnéget. Élménynek ígérkezik az úttörők lovas- és csikósbemutatója, valamint a felnőtt korcsoport juhász- és csikósversenye is. A pusztai hagyományokat felelevenítő műsorban számos külföldi vendég is szerepel: egyebek közt NSZK-beli, osztrák, román és szovjet résztvevők. A bemutatók közötti szünetekben több népi együttes szórakoztatja majd a közönséget. Természetesen bőségesen jut a látogatóknak a különböző jóízű falatokból is, amelyeket az árusok pavilonjaiban vásárolhatnak. Zsámbéki szombatok Zsámbékon a nyári kulturális eseménysorozat utolsó előadására kerül sor szombaton este fél 9 órai kezdettel a Romtemplom előtti szabadtéri színpadon. Ez alkalommal a Benvenuto Cellini önéletrajza alapján írt drámát mutatja be a budapesti Szkéné Színház — Perseus avagy a sótartókészítő legyőzi a sárkányt címmel. Celliniről, a kalandos sorsú reneszánsz művészről önéletrajzi adatainak alapján írt színdarabot Wiegmann Alfréd. A mozgalmas játékban a pezsgő, mozgalmas kort felelevenítve ismerkedhetünk meg e megkapó egyéniségű szobrász, ötvös és író gazdag életével.eseményekben A kiállítótermekből A kiállítótermi programok közül kiemelkedően jelentős és színvonalas bemutatót tartanak Szentendrén a Ferenczy Múzeumban, ahol Ferenczy Károlyra emlékezve nyílt e hét pénteken kiállítás. Ferenczy Károly, korának kiemelkedő művésze 1862-ben Bécsben született, és 1917-ben Budapesten halt meg. Életrajzírói a modern piktúra iskolateremtő mesterének Rangját különösképpen tartják, nagybányai évek tették maradandóvá. Művészetében a plen air eredményei és a posztimpresszionizmus formajelei ötvöződnek. Munkásságát négy stíluskorszakra szokták felosztani. Ebben fontos időszaknak tekintik az 1889 és 1892 közötti éveket, amelyek Szentendréhez kapcsolódnak. Itt születtek meg első nagyszabású portréi is. Életének utolsó időszakában Budapesten, a Képzőművészeti Főiskola tanáraként is nagy szolgálatokat tett a utánpótlás nevelésében.művészVácott, a görög templom kiállítótermében Déri Frigyes gazdag gyűjteményéből válogatott néprajzi grafikákban gyönyörködhetnek az érdeklődők. Dunakeszin az Erkel Ferenc művelődési ház kiállítótermében Lieber Éva és Somos Miklós textilfestményeinek tárlata várja szombaton 10—15 óra, vasárnap 10—13óra között a szépet szerető közönséget. A tárlatok gazdag választékából még két budapesti látványosságra hívjuk fel a figyelmet. Az egyik — a Nemzeti Galéria C épületének földszintjén — Schaár Erzsébet születésének 75. évfordulója alkalmából, a művésznő különlegesen érdekes alkotásait tárja a nézőik elé. A másikat a Pataky István Művelődési Központ az albertirsai művelődési házzal karöltve rendezi. Rónai Mátyás grafikusművész alkotásaiból Szentendrén a megyei művelődési központban, a város két kiváló keramikusművésze, Borsody László és B. Urbán Teréz munkáiból rendeztek kiállítást. Ugyancsak Szentendrén a Műhely Galériában Keserű Ilona rajzai és nyomatai tekinthetők meg. Végül szólnunk kell arról, hogy Csikszentmihályi Róbert személyében szentendrei résztvevője is van a Salgótarjánban megnyílt XIII. országos szobortárlatnak. A résztvevő 13 művész negyvennél több alkotása sorában a szentendrei szobrász hat mészkőfigurája vonja magára az érdeklődők figyelmét Szentendrei nyár E hét végén Szentendrén, a Barcsay-gyűjtemény udvarán Bontovits Kati és Friedrich Károly együttese ad változatos zenei műsort. Jőn Itt említjük meg, hogy hétdélelőtt 10 órakor — a szentendrei gyerekek örömére — az Állami Bábszínház látogat a művelődési központba, ahol délelőtt 10 órai kezdettel az Elvarázsolt egérkisasszony című műsort mutatják be. Túrák a szabadba Jó kirándulást szervezett vasárnapra a gödöllői művelődési ház: autóbuszon a Zirc— Pannonhalma—Győr útvonalat teszik meg. Az egész napos program keretében Zircen megtekintik a Reguly Antal Könyvtárt, Pannonhalmán látogatást tesznek a híres bencés apátságban, s Győrben pedig rövid városnézései vesznek részt. Akik egyéni gyalogtúrára indulnak, azoknak ajánljuk a törökbálinti pihenőerdő megtekintését. Törökbálint község fölött, 283 hekáron terül el ez a gazdag erdővilág. A fővárosból a Kosztolányi Dezső térről induló 72-es kék autóbusszal kell törökbálinti végállomásig utazni. Innen a Munkácsy Mihály utca—Felsővár utca útvonalon érhetjük el az erdészházat, ahonnan kiépített sétaút vezet az erdőbe. A közel 3 kilométeres gyalogút mentén pihenők, padok, esőházak szolgálják a túrázók kényelmét. A község történetéről érdemes tudni, hogy nevét enyingi Török Bálintról, I. Ferdinánd, majd Szapolyai János hívéről és hadvezéréről kapta. A falu a török hódoltság alatt elnéptelenedett. A XVIII. században ismét betelepítették. Ekkor nevezték el egykori földesuráról, akit Buda elestekor a szultán elfogatott, és Konstantinápolyba, a hírhedt Héttoronyba záratott. Kiszabadításának legendáját Gárdonyi Géza Egri csillagok című regényében örökítette meg. Ne feledje, hogy ABONYBAN a Petőfi Sándor Művelődési Házban szombaton este 19 órai kezdettel diavetítéssel egybekötött szabadtéri lézerdiszkót rendeznek. A műsort Tóth Tibor vezeti. NAGY KÁTALi a KRESZ-parkban ugyancsak szombaton este 7 órakor szabadtéri diszkó lesz. NAGYMAROSON szombaton este tartják a művelődési házban, a hagyományos Annabált. BUDAPESTEN, a Mezőgazdasági Múzeumban szombaton délután 3-kor a méhek gazdasági jelentőségéről, a magyar gyümölcsről, valamint Hortobágyról vetítenek filmet. ★ ■ Műsort ajánló leveleiket légis később hétfőn adják postára, 3 ezt követően kérjük jelentkezésüket telefonon a 141-258, 11lletve a 141-462-es telefonszáon. Kasznár Zoltán PfvT M Fn Y FI HIN! ft P Főszerkesztő-helyettes: Árkus István és Mészáros János. Szerkesztőség: Budapest VIII., Somogyi Béla u. 6. Fostacím: Budapest, pl. 311 Irány»szám- 1448 _ Kláriik . • Lw I IflLU I Ll lllllLm Hírlapkiadó Vállalat, Budapest, Blaha Lujza tér 3. 1959. Felelős kiadó: Till Imre Igazgató. — A szerkesztőség és a kiadóhivatal központi telefonja- 343—ion és sip—rwf * ■—--------------------------------------------------------Szerkesztőségi titkárság: 142 -228. 3 «0-130. ------------------------------------------------------------FIÓKSZERKESZTŐSÉGEINK: ceglédi Hírlap, Cegléd, Kossuth tér 1. PL 19 2701. Telefon: 11-400. - Érdi Hírlap, Érd, Lenin Út S3. 2030 Telefon- 45-352 Gödölőlyiban Gödöllő, Szabadság út 2. Pf. 14. 2100. Telefon: 81-96. - Monori Hírlap Monor, Kossuth u. 78. Pf. 51. 2201. Telefon: 157. - Nagykőrösi Hírlap, Nagykőrös, Hősök tere 7. 2750. Telefon: 398 - váci Hírlap Vác renni út 45. Pf 32. 2601. Telefon: 10-095. - A lapot előállítja a Szikra Lapnyomda, Budapest. Felelős vezető: csöndes Zoltán vezérigazgató. - Terjeszti a Magyar Posta. - Előfizethető bármely postahivatalnál a kézbesítőknél és a Posta Központi Hírlap irodánál (postacím: Budapest V., József nádor tér 1. 1900), személyesen vagy postautalványon, valamint átutalással a KH1 215—96 162 pénzforgalmi jelzőszámra. A lap ára: 8 oldal 1,40 Ft, 12 oldal 1,80 Ft. Előfizetési díj: egy hónapra 34,— Ft, egy negyedévre 102,— Ft, félévre 204,— Ft, egyéni előfizetőknek éves előfizetés: 400,— Ft. — ISSN 0133—9659 Pest megyei Hírnan (Index: 25 064 HU), ISSN 0133—2600 (Ceglédi Hírlap), ISSN 0209—5467 (Érdi Hírlap), ISSN 9133—1957 (Gödöllői Hírlap), ISSN 0133—2651 (Monori Hírlap), ISSN 0133—2708 (Nagykőrösi Hírlap) ISSN 0133-27» (Váci Hírlap), UPMIPI Ilim ■ n A Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága és a Pestmegyei Tanács lapja. Megjelenik hétfő kivételével naponta. — Főszerkesztősígi Atme«1