Pest Megyei Hírlap, 1983. augusztus (27. évfolyam, 181-205. szám)

1983-08-13 / 191. szám

A könyvkötőhöz nem kötődnek A lehetőségek pedig adottak Bérezés teljesítmény szerint Egyre jobban rohanó vilá­gunkban szinte természetes­nek vesszük, hogy az árak, a bérek, a teljesítmény — min­den — minden csak növek­szik. Pedig ez nem így igaz. A termelésben néha­ nehezebb a mennyiséget ugyanazon a szin­ten tartani, mint növelni — no persze a minőség megőrzése mellett. Kellemes környezet Ezt a nézetet vallják és e szerint is dolgoznak a Könyv­kötő Szövetkezet monori üze­mében. Mikola Lajosné veze­tőhelyettessel beszélgetve megtudtam, hogy egyik leg­nagyobb gondjuk a fiatalok migrációja — elvándorlása. — Pedig úgy érzem, mi min­dent megteszünk annak érde­kében, hogy itt maradjanak — mondja. — Munka közben a gépekből áradó zaj szintje sem olyan magas, elviselhető, tiszta, világos környezetben dolgozunk. A műszak után modern, kényelmes zuhanyo­zó, öltöző* áll a rendelkezé­sünkre és az évek folyamán olyan jó, összetartó kollektíva alakult itt ki, amely igazán ösztönzi, segíti a beilleszke­dést. Támogatják Magát a munkafolyamatot is könnyen el lehet sajátítani. A vágás, összehordás, fűzés nem ördöngösség, megtanulásához nem kell különleges adottság vagy tehetség, csak egy kis fi­gyelem és kézügyesség. Azt sem mondhatnám, hogy a munkánk túl egyhangú lenne — no persze ez főleg a köz­pontunk megrendeléseitől függ — de az állandónak számító fotóalbum mellett készítettünk már vendégkönyvet, brigád­naplót, dísztáviratot. Aki ide­jön az általános iskola elvég­zése után, minden lehetősége megvan rá, hogy kitanulja a könyvkötő­ szakmát­, vagy le-, érettségizzen, hiszen vállala­­tunk szívesen támogatja a ta­nulni vágyó fiatalokat. A bérezés természetesen teljesítmény szerint történik,­­ de az asszonyok, lányok a megmondhatói, hogy nem ne­héz a 100 százalékot elérni. Persze, nem csupán nők dol­goznak itt — az állandó 30— 35 fős létszámból 2—3 mindig férfi. — Akik már két évet kibír­nak, azok biztosan ittmarad­nak a törzsgárdában és szeret­nek itt lenni. Elvégre már az magában nagy előny, hogy helyben dolgozhatnak, nem kell a vonatra szaladgálniuk, hazafelé nem késnek, és a kö­zelben mindent be tudnak vá­sárolni. Elég lesz . Én azt hiszem, a jövő­ben is elég lesz, ha így tud­juk tartani a színvonalat, mint eddig, és mindenki így meg lesz elégedve — mondja Mi­­kula Lajosné. Szavai­ azonban elgondol­koztatnak: valóban, jobban már nem is lehet?! Nagy Mária Mendén Gépkocsivezetői tanfolyam Szeptemberben személygép­kocsi-vezetői tanfolyamot in­dítanak a mendei Petőfi Sán­dor művelődési házban. Jelentkezni lehet Mosonyi Ferencnél a mendei tanácshá­zán. Óriás ekével az ugaron A mélyen fekvő vizenyős területen T 100 M lánctalpas erő­géppel kell vontatni az óriás ekét a Tápió Völgye Tsz men­dei területén. Szabó István nehézgépkezelő az eddig kihaszná­latlan határrészt haszonnövények termesztésére teszi alkal­massá A választék forrása: a Forrás választéka Keresse a pingponglabdát! Augusztus 16-án, délben, pingponglabdát szórunk repülőgépről Monor felett. A pingponglabdákban vásárlási utalványokat rejtettünk el. Bontsa fel a labdát, érdemes ! A vásárlási utalványokat beválthatja az augusztus 16-án megnyíló FORRÁS ÁRUHÁZBAN.­Monor, Pattermann u. 2. Pest megyei Iparcikk Kereskedelmi Vállalat West megyei Ruházati Kereskedelmi Vállalat l A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXV. ÉVFOLYAM, 19. SZÁM 1983. AUGUSZTUS 13., SZOMBAT Jegyzet Megfordult a kocka? A szombati monori piac ** tulajdonképpen vásár. Dinnyétől a szoknyáig, zok­nitól a sárgarépáig minden kapható. A textilfronton mintha újabban több lenne a fóka, mint az eszkimó. És mégis: vevőcsaloga­tásnak nyoma sincs. Né­zem az Adidas utánzatú sortokat kínáló két vállas fiatalember asztalát. Töm­ve van oldalt csíkos rövid nadrágokkal, melyek mö­gött unatkozva könyököl­nek, vevő nélkül. Aztán jön két középkorú asszony tö­mött kosarakkal, és gusz­­tálni kezdi a holmit. Az árusokat nem is kérdezik, egymás között társalognak, ez mintha nagy lenne, amaz meg kicsi... — ekkor in­dul a túloldalról a táma­dás. Vigyorogva. Teljesen meghökkentő módon: két árus cukkolja a vevő­n­ket. — Az, az, nézze csak aranyom! Jó lesz ez a tíz­évesre! — De még a negyvenesre is! Nem igaz? — A fene... — hőköl vissza az egyik vásárlóje­lölt. — Ez velem szórako­zik! S miután kellőképp ki­éleződött a helyzet, az ér­deklődő távozik, az áru ma­rad. Láthatóan nem ejt mély sebet az eladók lelki­világán, sőt, felajzva vára­koznak tovább. Mintha nem is a saját zsebükre menne a móka. Később a monori Kos­suth utcai kis ABC-ben kérdőívet nyomnak a ke­zembe, lennék szíves kitöl­teni, s majd bedobni gyűjtőládába. Az íven kér­­­dések: elégedett vagyok-e az üzlet áruválasztékával, milyen cikkek hiányoznak rendszeresen, udvariasnak vagy udvariatlannak tar­tom-e a kiszolgálást — s így tovább. A közvélemény­kutatást — más üzletek­ben is — a fogyasztók mo­nori tanácsa végzi. A la­pok összesítése utáni jel­zéseik nyilván nem marad­nak majd visszhangtalanul. S a cél, hogy, ellátásunk to­vább javuljon, hogy mindig jobb közérzettel nyissunk be az üzletekbe, s elégedet­ten távozhassunk, egyszer­esük mindennapi gyakorlat­tá válik. M­­intha megfordult vol­­na a kocka. Az állami kereskedelem igyekszik , a magánkereskedelem egyes képviselői pedig megülnek a szerzett hasznon, s a je­lek szerint kevésbé tartják fontosnak a vásárló meg­szerzését, megtartását. Pe­dig mintha fordítva lett volna olykor. De mégis így a jobb. Mert az utóbbi — ha bosszantó is —, de leg­alább nem közös zsebünk­re megy. K. Zs. Magládon folytatják Egy-egy forint tízet is torom Maglódon már hosszú évek hagyománya a társadalmi munkában járdát, szilárd bur­kolatú utat építeni. Ez a szép sorozat tulajdonképpen az Ár­pád vezér útja, a Marx Ká­roly körút, s a József Attila utca építésével kezdődött. Ezt bizonyítják a tények, s Fodor Sándorral, a nagyközségi pártbizottság titkárával foly­tatott legutóbbi beszélgeté­sünk is. Arra voltunk kíván­csiak, hogy a maglódi párt­­bizottságon hogyan értékelik a lakosság környezetszépítő, lét­feltételeiket jobbító tevékeny­ségét? Több szakaszban . Az évekkel ezelőtti út­építések alapozták meg a maiakat is, egyáltalán azok lehetőségét, így, a korábbi si­kereken felbuzdulva arra a megállapításra jutottak a HNF helyi aktivistái, hogy ilyen és ehhez hasonló akciók­kal, minden befektetett állami forintból, tízet lehet realizálni társadalmi összefogással. Gya­korlatilag ilyen mérleggel zártuk itt a korábbi útépíté­seket. Ez tovább növelte lelkesedést, aminek kamatait a ma is élvezni tudjuk. Előre gondolva a jelenlegi jóval kisebbek a lehetőségeink kezdethez viszonyítva, mégis, vagy ép­pen ezért, nőtt a jelentősége minden ilyen hagyományt öregbítő eredménynek — mondta a pártbizottság titká­ra, kicsit szabódva, hogy ta­nácsi és népfrontvezetők he­lyett nyilatkozzék. Azzal folytattuk a beszél­getést, hogy a nagyközségi ta­nács álláspontja szerint az az utca kapja a tárgyévre ese­dékes anyagi támogatást, ame­lyik a leghosszabb útszakaszt tudja megépíteni abból, s a legtöbb saját hozzájárulással, így idén, az Irányi utca és az Árpád vezér út folytatásához kapták meg ezt az összeget. S közben a település térké­pét is kiterítette az asztalra Fodor Sándor, mutatva, hogy az Árpád vezér útját a Liszt Ferenc utcáig építik ki, amely már szilárd burkolatú. Hogyan kezdődött a dolog: februárban a népfront szervezésében nagyközségi sportkör tagjai, a a Rákosmezeje Termelőszövetke­zet teherjárműveivel szállítot­ták haza a Rákoskeresztúron kibontott és depózott bazalt kőkockákat. Mert a szakem­berek, s így a járási útfel­ügyelő szerint is az út lelke a jó szegély. Ez a módszer azért is megelőz minden mást, mert így mód nyílik arra, hogy több szakaszban, az anyagi lehetőségek függvé­nyében fejezzék be a szilárd burkolat kialakítását. Egyébként ezeknek az utak­nak a minősége (a korábban építetteké is!) felér például a 31-esével, vagyis legalább másodrendűnek felel meg. Sőt, szinte örök életűek, mert­­ az alapra halszálkásan lerakott kockakövek teherbírása nagy, csak a ráhúzott aszfaltréteget karbantartani. A megyei tanács adta gépeket, a kő ingyen volt, a a helyi tanácsi támogatás, amit 1983-ra terveztek, valószínű­leg elég lesz a sóderra, ce­mentre.­­ — Fölvetődött egy kényes kérdés, hogy mi lesz ezekkel az utakkal, ha megépül Mag­lódon a vízmű s a vezetékhá­lózat? Kapkodás nélkül . A közeljövőben valóban szeretnénk megkezdeni a köz­ségi vízmű építését, a vezeté­kek fektetését. Ezért sem szorgalmazzuk túlságosan az újabb útépítéseket, mert ak­kor azok mindenképpen áldo­zatul esnének, kárba menne a sok munka, a pénz. Ez apo­­litikus lenne! — Fodor Sán­dor elmondta még, jelenleg csak néhány utcában vannak olyan mértékben „bekerítve", hogy járdát vagy utat kell felbontani a vízvezeték fekte­tésekor. Érdekességként megem­lítet­­te, hogy a lakosok kifogásol­ták a község vezetőinek ál­láspontját, ami szerint idén még nem lehet elkezdeni az ivóvízrendszer kiépítését. Pe­dig a nyári nagy aszály, sok öreg, ásott kút, ezt igen­, csak indokolttá tette. Csak­hogy a vízmű kivitelezési ter­vei még most készülnek, így nem számítható ki a lakossági hozzájárulás összege. Annak pedig nincs értelme,­ hogy hebehurgyán beleugor­­janak a kivitelezésbe, esetleg két-három évvel hogy to­vább tartson az építés. Mert ha mondjuk öt helyett három év alatt lesz víz Maglódon ,még ha később is fognak hoz­zá­, csak a két év kamatai igen nagy összeget tesznek ki, s ezt a társulati tanoknak kel­lene kifizetniük. Most nem érdí'tr‘ac* ks^ko^ni ...már Aszódi László Antal- Ügyelet Gyömrőn: központi ügyelet (Steinmetz kapitány u 12. Te­lefon: 26.). Monoron, Monori­­erdőn, Csévharaszton, Vasa­don és Péteriben: központi ügyelet (Monoron a rendelő­­intézetben). Maglódon és Ecse­­ren: dr. Kóspál Lajos (Ecser) Pilisen és Nyáregyházán: köz­ponti ügyelet (Pilis, Rákóczi u 40.), Sülysápon, Uriban és Mendén: dr. Csernyik Zoltán (Mende) Üllőn: dr. Koncz La­jos. Gombán, Bényén és Ká­ván: dr. Pénzes János (Gom­ba Bajcsy-Zs. u. 3), Ügyeletes gyógyszertár: Mo­noron a főtéri, Vecsésen a János utcai. Ügyeletes állatorvos: dr Dudás Jenő, Monor, Jókai , 55 Beteg állatok bejelentése a járás területén: szombaton és vasárnap reggel 8-tól 13 óráig Monoron, a főtéri gyógyszer­­tárban, vagy az ügyeletes ál­latorvos címén. A járási székhelyen kmhúmmió Áruházat avatnak Monoron augusztus 16-án, kedden dél­előtt fél tízkor. Az új létesít­mény, amelynek felépítésén három kiskereskedelmi válla­lat fogott össze, csaknem 2? millió forintos árukészletté zárja majd a vásárlókat. A forrás nevet viselő üzlet ös­­szesen "öt­ven­négy háromezerháromszáz négyzetméternyi alapterületű. k ,SSN 0133—2651 (Monori Hírlap) Vasárnapi foci Utazik a Honor Járási MNK-mérkőzés: Péteri—Monor, Péteri, 17 óra vezeti: Lits, Törtei—Dán­­szentmiklós, Törtei, 17 óra, v °zpti­­ Ágoston. Az MNK-mérkőzések előtt >fiúsáni találkozót nem ren­deznek. 7 V

Next