Pest Megyei Hírlap, 1984. május (28. évfolyam, 102-126. szám)

1984-05-13 / 111. szám

Ronggyá olvassák a meséket Verseléstől múlik a dadogás ? Ide senki sem önszántából jött, hanem mert hozták, az ajtó nem arra van, hogy nyíljon, hanem hogy csukódjon. Kulcsra zárt ajtók, kulcsra zárt indulatok. Ami kívül rekedt, abból legkevésbé a kultúra hiányzik. Belopódzhat-e mégis oda, ahonnan csak szöknek a gondolatok? Sorvadó képzés Eperjesi Ernő, az aszódi nevelőintézet igazgatója múltba visszakanyarodva keresi a választ: az: — Az intézmény feladata hogy a környezetükből időlegesen kiszakított gyerekeket alkalmassá tegye közösségi életre, kenyérkereső foglalkozást adjon. Az oktatás, a nevelés módszere, eredményessége az egymást követő generációkkal együtt változott. Az 50-es, 60-as évek őszinte, még lelkesedni tudó vagányaival, de még a csövesekkel is könnyebb volt bánni, mint a mostani fiatalokkal. Nehezen szeretnek mozgathatók, nem tanulni, dolgozni. Szinte valamennyi növendékünk iszik, ha módja van rá. A szabadságról visszatérve általában a felismerhetetlenségig részegek. Harmaduk komoly betegségekben szenved a szipózástól és az egyéb kábító keverékektől. A szervezetük annyira hozzászokott, hogy nehezen viselik a hiányát. Sokan írni-olvasni is alig tudnak, a többség csak az ötödik, hatodik osztályt járta ki. Tíznél több szakma oktatására van lehetőség, de a képzés sorvad, mert a mulasztásokat kell bepótolni. Ha mindehhez hozzászámítjuk a rossz családi hátteret, a rengeteg megpróbáltatást, a megcsalatást, akkor nagyjából a kulturális színvonalaakról is képet alkothatunk. — Mindez nem jelenti azt, hogy ne volna rá igényük, mert nagyon is van — folytatja az igazgató. — Voltak itt rangos előadások, amikor még léteztek az utazó színházak. Hatalmas tapsvihar tört ki, s az is előfordult, hogy prózai darabban jeleneteket kellett megismételni. Hasonló élményekért most Gödöllőre kellene utazni, de nincs buszunk. Ezért marad a hakni, amiben van jó is és csapnivaló is. A színvonalat meg kell fizetni, s nekünk éppúgy kevesebb pénz jut erre, mint mostanában minden művelődési háznak. Sokat pótol televízió, a hétfőnkénti mozia előadás, van könyvtárunk, gitárzenekarunk, rendezünk klubdélutánokat, szavalóversenyeket. Sokan űznek különféle sportokat, vannak pályáink és tornatermünk. Hétezer kötet Amint az irodából az ottahon felé tartunk, találkozunk könyvtár törzsolvasóival. Néhány perccel a nyitás után már ott toporognak az ajtóban. Fordul a zárban a kulcs, betódulnak, mustrálják a polcokon sorakozó olvasnivalókat. A szemközti falon, a címer alatt felirat hirdeti: A könyv jó barát. — Körülbelül hétezer kötetünk van — mondja Jakus Sándor, a könyvtár vezetője. — Főleg a kalandos történetek, a krimiik, az útleírások forognak közkézen, de kérnek a tananyaghoz kapcsolódó olvasmányt is. A legnépszerűbbbek azonban a mesék, ronggyá olvassák őket. A magyarázat egyszerű: sokan csak ezt értik meg, nem is próbálkoznak mással. T. I. öt könyvet választott ki. Közöttük van egy krimi, egy kémtörténet és a többi is fordulatos regénynek látszik. — Kint is könyvtári tag voltam, rengeteget olvastam — mondja. — Ahogy bekerültem, itt is beléptem. Gyorsan, általában két-három hét alatt végzek egy ilyen pakkal. Mások sportolnak, én olvasok, amennyit és amikor csak lehet. F. J. fel sem néz, amikor megszólítom, szemérmesen lapozgat tovább. A Tretyakov Képtár anyagát bemutató, angol nyelvű albumba mélyed. — Azt látom, hogy nem magyarul van írva, de ez nem is érdekes — szólal meg végül. — Szeretem a képeket, mert szépek. Gyakran megpróbálom lerajzolni, utánozni, amire emlékszem. Csak mesét szoktam olvasni. Hogy x melyiket ...? Hát A kis herceget. Hullámzik a szó Az emeleti folyosóról nyílnak a csoportok otthonai. A húszas körzetbe lépünk be. A fal mentén beépített szekrények, előtte asztalok, székek, a szobád’ "Sferkában televízió, lemezjátszó. Ebből a helyiségből nyílik a hálóterem is. Emeletes ágyak, húsz fekvőhely, de csak tizennégy foglalt. Jakab Géza nevelőtanár befejezi a foglalkozást, a gyerekek mehetnek az udvarra focizni, több — Évánte kétszer minden csoport tart klubdélutánt — mondja. Először is el kell dönteni,hogy mit akarunk: irodalmi műsort vagy valami vidám dolgot. A gyerekek gondolkoznak rajta, hozzák az ötleteket, gyűjtik az anyagot, aztán próbálunk. Másfélkét hónapos kemény munka árán áll össze a program. Néha egészen színvonalasra sikeredik. Példa rá a József Attila, Ady Endre, Radnóti Miklós és Petőfi Sándor költészetét bemutató szerelmi műsor. Rendszeresen megemlékezünk a különféle évfordulókról, és szavalóversenyeket is rendezünk. Ezen mindenki indul egy verssel, s a csoportok legjobbjai jutnak tovább. Éppen a múlt héten volt a döntő. Csak a folyosó másik oldalára kell átmenni, hogy megismerhessük a győztest. S. S. József Attila: Kései sirató c. versével nyert. Tíz esztendeje kavargott benne egy sor, de nem tudta, miből való. Itt lelt rá. Az otthonvezető első szavára kötélnek áll. Ahogy a pályáról feljött, stoppolt, kitérdesedett melegítőben, a két számmal kisebb, letaposott sarkú tornacipőben kiáll a szoba közepére és szaval. A fejét előre szegi, konokul a távolba mered, ömlik, hullámzik belőle az indulat, a meleg szó. Csak ámulunk. Megtörtént a csoda. Ám megtörtént az ötödik helyezett F. J.-vel is. Tőle Benjámin László: Mi csinál a fiú c. versét hallottuk. Róla is szólt. Miközben mondta, múlt szorongó dadogása. De kiírnám a nevüket! Kövess László Ballag már a vén diák Budakeszin Gaudeamus igitur... Szülők, nagyszülők, barátok szorultak ki tegnap délelőtt a budakeszi gimnáziumból, azok közül, akik a két osztály, ötvenegy diák búcsúját, a ballagást szerették volna végignézni. Öltönyben feszengő fiúk, könnyeikkel küszködő lányok, majdnem felnőttek járták végig az ismerős termeket, folyosókat. Búcsúztak, bár hétfőn visszatérnek, hogy az utolsó erőpróbán, az érettségin megméressenek. Felvételünkön a IV/A osztály ballagó diákjai: Pethő Tímea, Bajorits Zsuzsa, Hegedűs Anikó és Kozári Gábor Erdős Ágnes felvétele Nemcsak gyermekmegőrző vakáció a nyári napköziben Az iskolás gyerekek még nagyon hosszúnak érzik azt az időt, ami a tanév végéig hátra van. Az iskolák vezetői, a pedagógusok azonban már most tervezik a nyári tennivalókat. A vakációt jelző csengőszó ugyanis nem jelenti azt, hogy szeptemberig semmi gondjuk a gyerekekre. Hiszen a szülők többsége dolgozik, nagymama sincs minden családban, aki vállalhatná az unokákat. Éppen ezért kell az iskoláknak is részt vállalni a tanulók felügyeletéből a nyári napközikkel és táborokkal. Pest megyében nincsenek a túlságosan nagy hagyományai nyári napközinek, az ez iránti igény 1978-ban lendült föl igazán, azóta pedig megnégyszereződött. Például 1982- ben, már a megye több mint száz településén szerveztek nyári napközit, vagy napközis tábort, ahol mintegy ötezer kisdiák töltötte el a vakációnak legalább egy részét. Amint azt a megyei tanácson Martinusz Ferenctől megtudtuk, a cél az, hogy minél több gyerek töltse a nyarat napközükben, táborokban. Ennek fontosságát nem kell különösebben magyarázni, elég a kulccsal a nyakukban csellengő gyerekekre, a sok balesetre gondolni. Éppen ezért a helyi tanácsokat, az iskolákat arra ösztönzik, hogy mérjék föl az igényeket a szülők körében és ahol csak lehet, ott szervezzék meg a nyári napköziket, táborokat. Meggyőzni azonban nemcsak a szülőket kell, hanem a magukat a pedagógusokat is, hogy vállalják a plusz feladatot. Sőt, a meggyőzés önmagában kevés, érdekeltté kell őket tenni, mégpedig az eddiginél jobban. A kívánatos ugyanis az lenne, ha egy-egy pedagógus minimum egy, de inkább két hetet vállaljon. Több tanács például már az elmúlt években is úgy oldotta meg a problémát, hogy külön szerződést kötött a feladatra a pedagógusokkal, s így elfogadható módon tudta honorálni a nyári munkát. Nem könnyű a megfelelő feltételek megteremtése sem. Köztudott, hogy az iskolákban a nyár a tatarozások, karbantartások ideje. Ennek ellenére meg kell oldani, hogy a gyerekek ne a fejtő létrák és az udvaron felhalmozott építőanyagok között töltsék el napjaikat. Egyébként sem túlságosan szerencsés, a diákokat a vakáció idején is az iskola megszokott falai közé zárni. De sajnos, arra még nincs meg mindenütt a lehetőség, hogy valahol másutt szervezzék meg a napközis tábort. Ahol viszont adottak ehhez a feltételek, ott ezt az utat célszerűbb választani, amint ezt a tanácsok többsége teszi is. Ott pedig, ahol eddig az iskolák külön-külön oldották meg tanulóik nyári felügyeletét, érdemes keresni a közös megoldást, hiszen egy-egy iskolából nem jelentkeznek túl sokan. A kis falvak gondjait pedig a körzetközpontoknak kellene átvállalniuk. Nagyon jó, követendő példával jár elöl néhány nagyüzem is a nyári napközis táborok szervezésével. A nyári napközi, a tábor természetesen nem lehet pusztán gyermekmegőrző. Hivatását csak abban az esetben töltheti be, ha érdekes, szórakoztató és játékos, tehát a vakációhoz illő programokat kínál a gyerekeknek. A feladat nem merülhet fel a megfelelő hely kiválasztásában és a nevelők toborzásában. Remek partnerek lehetnek a szünidei programok megszervezésében a könyvtárak, a művelődési házak és a mozik is. S arról sem szabad elfeledkezni — különösen ott, ahol a tantermekben működik a nyári napközi —, hogy a gyerekeknek rendkívül nagy a mozgásigényük. A kirándulások, a strandlátogatások és a sportrendezvények maradandó vakációs élményeket és tartalmas időtöltést kínálhatnak a tanulóiknak. . . M. Nagy Péter Dokumentumkötetet ajánlok az olvasók figyelmébe: a Kossuth Kiadó a napokban jelentette meg az Országos Ifjúsági Bizottságról szóló kötetet. Az OIB a két háború között a Magyarországi Szociáldemokrata Párt ifjúsági mozgalmának irányító szerve volt. Tagjai voltak többek között Ságvári Endre, Kulich Gyula, Vágvölgyi Tibor, Goldmann György, Bakonyi Sebestyén Endre, Révész Ferenc, Kállai Éva, Fock Jenő, Orbán László — hogy csak az ismertebb neveket említsem. Eddig még nem jelent meg átfogó mű erről a szervezetről, pedig jelentősége országos volt. A magyar munkásmozgalom kitörölhetetlen része, egy időben a legjobb erőket vonzotta magához, olyan munkás- és értelmiségi fiatalokat, akik később a kommunista párt tagjaiként nagyszerűen tevékenykedtek. Sajnos, mindmáig keveset tudnak hazánkban arról, hogy ez az ifjúsági szervezet létezett. Ez a kötet most pótol valamit. Bakó Ágnes és Svéd László szerkesztette. Bakó Ágnes írt hozzáértő előszót, állította össze az illusztrációkat. Vágvölgyi Tibor, Szegedi Andor, Hazai Jenő és Móró István, Lakos Éva, Kende István, Kelen Béla és Keresztes Tibor, valamint Csatár Imre emlékezik vissza a kötetben az OIB-ra. Megtalálhatók a könyvben azok a dokumentumok, amelyek 1927 és 1942 között jelentek meg és az Országos Ifjúsági Bizottsággal, illetve annak nevében a munkásfiatalokkal foglalkoztak. Az eddig megemlített nevek is mutatják, hogy mennyire érdekes ez könyv és mennyire hiányt pótol. A mai a fiatalok ugyanis sokat panaszkodnak, hogy nincs elég lehetőségük a múlt megismerésére, nem olyan „forradalmi” az idő, amelyben nagyot lehetne cselekedni. Persze, hogy mások a viszonyok, de a mai idők sincsenek tennivalók nélkül, az bizonyos. Elég csak megemlíteni a szocialista építés bonyolult feladatait és az élet javítását célzó intézkedéseket. S itt van a legutóbbi párt KB-határozat, amely gazdaságirányítási rendszerünk továbbfejlesztésének irányelveit tartalmazza, s amely a fiatalok számára is ad éppen elég tennivalót. Persze, ma mások a viszonyok, most a szocializmust építjük, magunknak dolgozunk. Nem lehet semmilyen formában sem összehasonlítani a mostani időiket a felszabadulás előttiekkel. Érdemes azonban megismerkedni az akkori viszonyokkal, azzal, hogy kik szervezték és vezették a magyar munkásifjúság harcát, s az OIB milyen szerepet töltött be az MSZDP életében. A könyv éppen azt mutatja meg, hogy a csaknem másfél évtizedes harc, munka, tevékenység hogyan bontakozott ki, milyen eredménnyel járt, mennyire mozgósította a magyar fiatalokat. A könyv tartalma egyben tanulság is a mai fiatalok számára, hogy ezek a mozgalmi fiatalok nemcsak pártmunkát végeztek, hanem áldoztak a sportnak, a kultúrának és nem vetették meg a szórakozást sem. A mozgalmi fiatalok a nehéz küzdelmet össze tudták egyeztetni az ifilendülettel, s minden körülmények között emberek tudtak maradni. A második világháború kitörése, majd a Horthyhatalom hadba lépése következtében az OIB munkája egyre lehetetlenebbé vált, majd az 1942-es úgynevezett leventetörvény alapján az OIB és az ifjúsági csoportok nem működhettek többé. Az ifjúsági mozgalom azonban tovább élt, tagjai közül nem egy eljutott a fegyveres ellenállás megszervezéséig, részt vett az antifasiszta ellenállásban, vagy illegalitásban szervezte a kommunista pártot, s vállalta az ország lakossága között a hazafias és internacionalista nevelést. Érdemes életükkel, munkásságukkal megismerkedni. Gáli Sándor Politikai könyvek Emlékezés az OIB-re 1 1984. MÁJUS 13., VASÁRNAP In memóriám Sz. S. A hír megkésve érkezett: Szabó Sándor, az abonyi eneiskola nyugalmazott igazgatója április 20-én rosszul lett, május 2-án meghalt, ötödikén eltemették. A halála előtti héten három teltházas hangversenyt rendezett Albertirsán és Abonyban, s boldog volt, hogy szárba szökkent az általa elültetett mag, százak és ezrek hallgatják és értik a zenét szűkebb pátriájában. Szabó Sándor megszállott volt. Megalapította és harminc évig vezette az ország első falusi zeneiskoláját Abonyban. Számmisztika is lehet: harminc kihelyezett zenei tagozatot honosított meg, s ezekből önállósult Vác, Szentendre, Érd, Monor és Tápiógyörgye zeneiskolája. Szinte elmondhatatlan, mennyire ragaszkodott közvetlen környezetéhez, Abonyhoz, s mennyire szívén viselte a hazai hangszeres oktatás sorsát. Fáradhatatlannak tűnt. Szervezett, emberekre hatott, tanárokat nevelt, közösségeket, s mindig büszke volt az abonyi csapatra. Lehetett is. Abony éneklő, muzsikáló nagyközség lett, általános iskolájában énekzenei tagozat, nevelőotthonában fúvószenekar működik. A zeneiskola növendékeinek a híre messzire szállt, vitték maguk a gyerekek. Szabó Sándor hitt a zenei nevelés erejében. Mindenkit részesíteni akart abban a akaratot edző jellemformáló és örömet szerző muzsikában, amit a hangok világa és varázsa jelenthet az ember számára. Azok közé tartozott, akik tevőlegesen is Kodály nyomdokain haladtak és haladnak. Ugye, érdemes élni? — mondta április 25-én Albertirsán, ahogy körbepillantott, s látta a muzsikától mosolygó arcokat. Most már munkásságát kell folytatni és őrizni emlékét. Május 9-én töltötte volna be hatvanötödik életévét. Molnár Zsolt Rádiófigyelő FŰTŐL FÁIG. Ráillene természet- és környezetvédelmi jelző Balogh István műsorára, ám annál sokkal több: ismeretterjesztő, figyelemfelkeltő és lelkiismeretébresnő perceket ad esti hallgatóságának. Azok pedig annak ellenére szép számmal akadnak, hogy mindig későn, pénteken például este tíz előtt sugározzák. Ezúttal a Vértes kevéssé ismert természetvédelmi területére kalauzolta el dr. Izsépi István botanikus „idegenvezetésével”. S mi mindent tudhattunk meg tőle. Például, hogy Várgesztes, Vérteskozma s a környékbeli települések környékén egy csepp északra költözött mediterránumba csöppenhet a látogató, ahol szabadon terem és virágzik a szépséges orchidea, ahol olyan fák találhatók, mint a keleti gyertyán, amivel tömegesen legközelebb csak a Fruska - Gorában és Jugoszlávia legdélibb vidékein találkozhatunk csak. Erre találjuk, Csákvár mellett az Eszterházy-barlangot, amit azért nem zárnak el a látogató elől, mert tudják, akkor végképp tönkremenne faunája és flórája, amit így csak az alkalmanként arra vetődő hívatlan „természetbarátok” károsítanak azzal, hogy például tüzet gyújtanak a barlangban. Pedig itt, ahol egykoron hiénák is éltek, a tudósok éppen száznyolcvanféle őskori állatfaj létét regisztrálták — csontjaik alapján. Tervezték, hogy gipszmásolataikat be is mutatják, de letettek róla, mert úgy vélik, a tömeges látogatás visszavonhatatlan károsodással járna, így védtelenül — remélik — védettebb! Szerencsére sokan vannak, akik felvállalják e természeti szépségekben oly gazdag tájegység megóvását. Ilyen ember Jurcsik Károly építészmérnök és felesége, akik nem kevesebbre vállalkoztak annál, minthogy megvédjék a korábban kihalásra ítélt, s azóta üdülőfaluvá lett Vérteskozma fantasztikus szépségű műemléki faluképét. Minden betelepülő budapesti, veszprémi, tatabányai háztulajdonost rávettek arra, hogy házaik felújítását, korszerűsítését, azok eredeti szépségét, jellegzetességét megőrizve végeztessék el. S fogyhatatlan energiájuk átragadt minden falubelire, közös munkálkodásuk eredményeként maradt meg az egykori német telepesek alapította falu rendtartó jellege, amit — talán még a Nógrád megyei Hollókőnél is szebben — őriznek. Balogh István kimondatlanul is meginvitált mindenkit: látogasson el, ki teheti, ha szépet akar látni. SZOMBAT DÉLELŐTT. Az ismét tarka, változatos programból most egyet ragadunk ki. Azt a riportot, melyben a Szigetcsép határában folyó, s az egész falut bűzzel, füsttel beterítő vagonégetést járták körül. A BKV a bodrogolaszi tsz munkásaival itt égetteti el leselejtezett vasúti kocsijait, mielőtt azok vasszerkezetét feldarabolnák, és újraolvasztanák. A riport végén a tsz főágazatvezetője megígérte, a jövőben a falutól távolabb végzik majd el a munkát, és idejéről jó előre értesítik a szigetcsépieket. Nem lehetett volna mindezt előbb is megtenni? B. II.