Pest Megyei Hírlap, 1984. május (28. évfolyam, 102-126. szám)

1984-05-13 / 111. szám

Ballagva Tegnap sok-sok orgona és más májusi virág sorsa végeztetett be, elballagtak a középiskolások. Gödöllőn, a Török Ignác Gimnázium és Óvónői Szakközépisko­la végzős­ tanulói festői környezetben búcsúztak, de egyelőre csak jelképesen az alma mater öreg falai­tól. Az osztályfőnökök — Mundruczó Kornélné, Fülöp László és Ujváry Géza —• több mint nyolc­van diákot a termeken­ vezettek végig Hasonló ün­nepélyes körülmények kö­zött tettek pontot a négy év végére Aszódon, a Pe­tőfi Sándor Gimnázium és Gépészeti Szakközépiskolá­ban is. Esti és levelező tagozatos véndiákok is együtt éne­keltek a tizenévesekkel. Az előző napon a régi hagyo­mányoknak megfelelően vi­dám ballagást rendeztek a szabadban a nappali tago­zatos tanulók. Egy ideig mégsem sza­kadnak el az iskoláktól, hiszen még csak most kö­vetkezik a tanulóévek leg­nehezebb feladata, az érett­ségi vizsgán való részvétel. Persze, még azt is követi ünnepség, az évzáró, de annak már­­ k­orántsincs olyan hangulata, mint a szombati eseménynek. Vívás Aszódi fiatalok A vívók Szolnokon megren­dezett országos vidékbajnoksá­gán jól szerepeltek az aszódiak. A serdülő kardozók 36 fős me­zőnyében Bangó Zsolt a 4., Kós László a 9. helyen végzett. Az ifjúsági kardozók között Bar­­thos Levente a 9—12. helye­zést szerezte meg. Mindhár­man jogot szereztek a magyar bajnokságon való részvételre. Bangó Zsolt és Kós László má­jus 12-én, Barthos Levente má­jus 19-én lép a pástra. LLŐI A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XI. ÉVFOLYAM, 111. SZÁM 1984. MÁJUS 13., VASÁRNAP Tangazdaság Tanulnak a dolgozók Nagy gondot fordítanak az emberek szakmai képzésére, továbbképzésére a Gödöllői Tangazdaságban. Mindenek­előtt olyan képzési formákat szorgalmaznak, amelyek gazdaság gyakorlati igényei­n­­ek megfelelnek. Ezer dolgozó­juk van, közülük minden negye­dik-ötödik vett részt tavaly is továbbképzésen. A tangazdaságban dolgozók kétharmad része a szakkép­zett, mégis elégedetlenek az aránnyal, így pedít véletlen, hogy az idén várhatóan hu­szonöt-harminc ember fejez be valamilyen szakirányú is­kolát. Figyelemre méltó az is, hogy tavaly nyolcvanan vet­tek részt betanított munkás­­képzésben, s kaptak bizonyít­ványt. Egyebek között trak­toros, hegesztő, targoncaveze­tő és növényvédőszer-kezelői tanfolyamot tartottak. Szil­asnteszf­i 1 T­em­előszövet­kezet Msmitékmár az angolikát Az csak természetes, hogy nincs­ még igazi nagyüzem a kerepestarcsai Szilasmenti Ter­melőszövetkezet gyógynövény­feldolgozójában. Mégis ők kez­dik meg a legkorábban a be­takarítást. A virító növények korán virágzó, egy része ugyanis már tavasszal adja ér­tékes részeit. Mint például a kamilla a virágját. Több a termés — Hát azért már akadt munkája az itt dolgozó asszo­nyoknak — mondja Rózsa Pé­terné, a drogfeldolgozó ágazat csomagolóüzemének vezetője. — Az angelika gyökerét a szo­kásostól eltérően nem tavaly ősszel, hanem az idén tavas­­­szal, a napokban szedtük fel. — Miért? — A tavalyi szárazság ezt a növényt is megviselte, s olyan vézna, vékony volt ősszel még a gyökérzete, hogy talán ki­szedni sem lett volna érdemes. — S megérte várni vele? — Meg, mert ha igazán sok nem is volt a téli csapadék, azért erőteljesebb lett a gyö­kere, vagyis több a termés, s ez a lényeg! ) Amíg beszélgetünk, megér­kezik egy ismerős fiatalember a kerepesi tanyára. Tavaly ép­pen ilyenkor találkoztunk vele, a falu szélén, a Flór Ferenc Karnazzal szembeni kamika­­táblán, ahol a furcsa formájú kombájnok — akkor is a szá­razság miatt — elég korán ott füstölögtek a táblán, fésülték a gyógynövény virágját.­­ Most ugyan volt néhány milliméter eső az elmúlt na­­pokban, de a meleg idő ismét meg­hajtotta, serkentette a ka­­millat, így valószínű, hogy napon­ban hozzáláthatunk a vi­a­rág gyűjtéséhez — magyarázza Misik Lajos gyógynövény-ter­­mesztési agronómus. — Elég öreg gépekkel dol­goztak tavaly is, tesz-e az idén új? — A kamillakombájnok csak látszatra ilyenek. Alapjában véve újdonságnak szaxm „aul uv, hiszen szövetkezetünk gépész szak­emberei alakították ki őket, amolyan mumtaeropotio­­nak, a kimustrált SZK-tipusú kompannok­oi. A felülőszerke­­zet vadonatúj volt rajtuk. Leckével is — De hát csak öregszenek azok is. — Persze. Ezért aztán már­kát is váltottunk, az idei ka­im üaszedésre elkészítettek gé­pészeink, s a CP—4 jelet adtuk az E—512-esből kialakított ka­­millakombájnnak. — Milyen munka folyik, tartott a közelmúltban a gyógy- s növénytermesztésben? — Néhány kultúra sorköz­­művelésével van dolgunk. Kész már a levendula kultivá­­torozása ötven hektáron, pe­metefű sorközének gyomirtása három és fél hektáron. Ugyan­­így végeztünk a sor köz kapálásával, fehérüröm de tiszta már a földje ötven hektáron a muskotályzsályának is. — Ha jól láttam, géppel, ló­fogattal is dolgoztak. tű. — Így igaz. A kisebb terüle­keskenyebb sorú ültetvé­nyekben igen jó, gazdaságos a b­ekés sorközkapálás. Elköszöntünk Misik Lajostól, azért is, hogy folytathassuk a szót ismét Rózsa Péternével. Annál inkább, mert tagja, sőt alapítója annak a Kerekes Jó­zsef nevét viselő szocialista brigádnak, amely — az iroda falán látható oklevél tanúsága szerint — ismét immár másod­szor lett a Szilasmenti Tsz ki­váló brigádja a tavalyi mun­kája eredményeként. — A brigádot nem én, hanem körülbelül két éve B. Nagy Istvánná vezeti, de hát mint alapító mindent tudok, amire csak kíváncsi. Kilenc éve, 1975- ben értük el először a szocia­lista brigád szintet, azután minden fokozatot végigjárva lettünk kiválóak. Harmincan vagyunk a gyógynövényterme­­lő brigádban. — Az az igazság, hogy sok­oldalú emberek dolgoznak itt együtt. Az asszonyok, lányok a növények szántóföldi termesz­tésében, betakarításában mun­kálkodnak legtöbbet, de ami­kor a sor úgy kívánja, a feldol­gozásból, vagy éppen a csoma­golásból is kiveszik részüket. Saját ötlet — Minek köszönhető, hogy ki­váló brigád lett az önöké? — Ha én azt elsorolnám, hogy milyen sok társadalmi munkát végeztek a brigád tag­jai, talán el se hinné. Nézze, ha itt nagy szezon van, a bri­gádtagok közül a legtöbben alig ismernek szabad időt. De azért voltunk mi távolabbra is dolgozni, például iskolatakarí­tásokon. S még valamit hadd teszek mindehhez: amikor brigádfelajánlások voltak, bi­­­zonyos feladatokat kaptunk, de a legtöbb azért olyan volt, amit mi találtunk ki! És­­ teljesí­tettünk is. Egyszóval: azt gon­dolom, szerencsések voltunk, sikerült a túlteljesítés. Azt viszont én hadd teszem hozzá: a szerencsésnek mon­dott körülményt maguk terem­tették meg. Szorgos munkával. Nagy erény! F. I. Röplabda Szoros mérkőzés idegenben A fiatalok simán kikaptak A röplabda NB II 9. fordu­lójában idegenben szerepeltek a GSC csapatai. Esztergomi Medicor—GSC 3-2 (15-12, 15-12, 9-15, 4-15, 15-10) GSC: Somogyiné, Süpek, Ko­­lozs E., Kolozs J., Tóth, Szentivánszky. Csere: Ádám, Huszár, Körösfői. Edző: Körösfői László. A mérkőzés szoros, ádáz küzdelmet hozott. Az első játszmában fej-fej mellett ha­ladt a két csapat, de egy saj­nálatos gödöllői sérülés zavart keltett sorainkban, ami vesz­téshez vezetett. Csak a csapat edzője hitt már a helytállás­ban. A harmadik és a negye­dik játszmában viszont majd­nem padlóra került a vendég­látó együttes. Ám az ötödik játékrészben csak 4-0-ig tartott a lendüle­tünk, s rövid idő múlva 8-4- gyel fordultak a csapatok, s végül vesztettünk. _A százhar­minc perces küzdelemben mindkét gárda elfáradt. Az ifik nem tudták ilyen szorossá tenni találkozójukat. A hazaiak gyorsan győztek. Esztergomi Medicor ifi— GSC ifi 3-0 (15-6, 15-7, 15-7) GSC ifi: Kiszel, Boái, Dóczi, Bucherna, Budai, Csere: Kántor, Balogh,Szaniszló. Edző: Dóczi István. A fiúk a MAFC vendégei voltak. A tartalékosan felálló röplabdázók egy percig sem tudták kétségessé tenni a mű­­egyetemisták győzelmét. MAFC—GSC 3-0 (15-3, 15-3, 15-8) GSC: Somogyi, Budai, Cso­rna, Kardos, Cipkin, Tompa. Csere: Kovács. Edző: Körösfői András. A dobogóra esélyes budapes­ti csapat jó és gyors játékkal fektette kétvállra az ellenfelet. S. Sz. Zs. Kisegítő iskolák Focitorna Gödöllőn rendezték meg a ki­segítő iskolai tanulók Pest me­gyei kispályás labdarúgó-baj­nokságának területi döntőjét. A tornán Vác, Gyömrő, Valkó, Bag, Domony és a helybeli ta­nulók csapatai mérték össze erejüket. A mindvégig lendü­letes és sportszerű mérkőzések végső győztesei a gödöllőiek, a második helyen a domonyiak végeztek. Ez a két csapat vesz részt május 21-én Cegléden a megyei döntőn. A gödöllői tor­na harmadik helyezettje a váci csapat. Bag Gyepesítés A Bagi Sportegyesület lab­darúgócsapata hosszabb ideje a szomszédos községekben kény­szerül játszani. Kedvező hír, hogy az egyesület saját kivite­lezésében hozzálátott a pálya újjáépítéséhez, miután a ko­rábban ezzel megbízott képtelen volt megbirkózni cég feladattal. A korszerű gyepesí­n­tés révén remélik, már jövő­re bajnoki találkozókat lehet tartani rajta. Túra Kispályások nyitánya A túrás fiatalok a tömeg­sportnak nemcsak a forma­bontó módozataiban állják meg helyüket, a hagyományos versenyeket is megrendezik maguknak. A sikeres téli hat­tusa győztes csapata, a Szür­kebarátok­­ tagjai: Darnyik Árpád, Darnyik Zoltán, Deme György, Süli Lajos, Szép Lász­ló — már a tíznapos debrece­ni jutalomüdülésről is haza­tértek. A második helyezett Vasas — melyben a haraszti műhely dolgozói küzdöttek a pontokért a még előttünk álló szilvásváradi fogathajtó világ­­bajnokságot nézhetik majd meg. A dobogó harmadik fo­kára kapaszkodott Lopakodó tagjai viszont egész évben él­vezhetik szereplésük jutalmát: éves horgászengedélyt kaptak a galgahévizi víztározóra. Ami bevezető második felét illeti: mondatunk megkez­dődött a túrás kispályás lab­darúgó-bajnokság, annyi csapattal, amennyi éppen já­tékost szerepeltethetnek a nagypályás mérkőzéseken. Mindegyik szeretné saját já­tékterén vívni azokat a mér­kőzéseket, amelyeken pálya­­választók. A Diófa SC ottho­na már megvan, most készül a Fűzfa SC és a Petőfi Sándor KISZ-alapszervezet csapatának pályája. Az Akácfa SC a Kó­­nya-tónál építkezik, a szövet­kezeti Havanna pedig a tsz­­központ udvarán szándékozik több sportág számára is hasz­nálható komplett sporttelepet kialakítani. A vasárnap sportja Labdarúgás: Gödöllői SC—Aszód (serdü­lő) 9 óra, GSC-sporttelep. Röplabda: Gödöllői SC—Lehel SC (fér­fi felnőtt 10 óra, ifjúsági 11 óra). Gödöllői SC—Romhány (női felnőtt 12.30 óra, ifjúsági 13.30 óra). A találkozókat az Erkel Ferenc Általános Iskola torna­termében játsszák. órások cégér nélkül Egyre halkabb ketyegek Felhúzásért is beviszik néha Gödöllőn, a Dózsa György út 2. alatt, a fodrászüzlet mel­lett kopogtathatunk a gödöllői Vegyesipari Szövetkezet órás­részlegének ajtaján. Ma még nincs cégér az épületkülsőn, de várható, hogy amikor rend­ben lesz, elkészül az út, egy szép óra hívja majd fel a fi­gyelmet a műhelyre, s persze a pontos időre. Az órások munkahelyén csend fogadott, mind­­ keve­sebb a felhúzós fali- és ébresz­tőóra. Ezekről tudott dolog, hogy eléggé hangosan ütnek, ketyegnek. Egyre terjednek a csendben működő elektromos, elemes és kvarcórák. Három dolgozója van a rész­legnek. Karlovics Tibor,­­ aki 21 éve dolgozik a szakmában, egyben a részlegvezetői tisz­tet is betölti. A szomszéd asz­talnál Németh Mihály fogad­ja az óraklinika látogatóit. 1968 óta a szövetkezet dol­gozója, itt is tanult. Bagról jár Gödöllőre. Van egy tanulójuk, a túrás Pusztai Csaba, aki har­madéves. Külföldi alkatrész Nem zavarja munkájában a beszélgetés őket. Szívesen hal­latnak a mesterségről. Karlo­vics Tibor, Aszódon tanulta szakmáját, a ma is aktív Gyöngyi Sándor órásmester­nél. A szövetkezethez 1970-ben jött dolgozni. Szereti szakmá­ját, amiben mindig van vala­mi új. Hiányolják viszont a szak­könyveket. A technika mindig teremt valami újat, jóllehet az idő ugyanúgy múlik, mióta világ a világ. Hasznos lenne szaklapokból követni a válto­zásokat. Ismeretes, hogy az óraalkatrészek külföldi be­­szerzésűek. Ha ötvenfélét ren­delnek, jó ha harmincat kap­nak. Nem kis gond így a ha­táridők tartása, de különös probléma eddig nem merült fel.A szövetkezet a maga részé­ről megteremti a szükséges feltételeket. A központi fűtés­sel ellátott műhelyben jól le­het foglalatoskodni a finom szerkezetekkel. Néha egy-egy derűs vicc is elhangzik az órák halk ketyegése közben. Per­sze az órásnak is lehet gond­ja, szorongása, de azt a kun­csaft nem veheti észre, a ven­dégnek nem szabad tudnia a belső feszültségről. Havonta háromszáz három­­százötven órát hoznak­ javíta­ni, beállítani. Vannak közöt­tük­­ jótállásos ügyek, de az is előfordul, hogy valaki elfelejti felhúzni az óráját és behozza a műhelybe. Ottjártunkkor ép­pen Németh Mihály adta vis­­­sza az időmérőt gazdájának ezért, néhány másodperces vizsgálat után. Karlovics Tibortól megkér­deztük mekkora órákat javí­tott már? — Volt két méter­nél magasabban álló inga, de ötfilléres nagyságú karóra is. Minden fajtát, félét, csak még toronyórát nem. Megjegyezzük, pedig van a városban is javítani való to­ronyóra a református temp­lomon. Sokszor hallja az ember a városban,­ hogy a szövetkezet egyik-másik részlege ráfizeté­ses. Miként válaszolnak erre az órások? Mi teljesítjük tervet, mondják. Van forga­a­lom és általában mindenki visszajön a kész óráért. Arra is volt már azonban példa, hogy valaki két év múlva, minden papír nélkül vissza­jött, itt van az órája. A kakukkost nem szereti Vajon szeretik-e a madár­dalt, az erdőt, a kirándulást? Kedvelik a természetet — Né­meth Mihály a téli hétvége­ket, ha teheti, síeléssel múlat­ja, s gyakran látogatja az er­délyi hegyeket is — csak a kakukkos órát nem szereti. Na nem a hangjával, hanem a szerkezetével van baj. — Itt a falon ez is arra vár, hogy lelket öntsünk bele. Hol­nap kézbe kerül, asztalra fek­tetjük, mondja befejezésül Karlovics Tibor. Csiba József Hűtőlánc Ünnep előtti bevásárló­nap reggele. Tömve az üz­let vásárlókkal­. A hűtő­pultból többen veszünk ki március 7-i dátummal gyár­tott mélyhűtött hájastész­tát. (Szavatossági idő 1 év.) Otthon kibontom. Pené­szes. Visszaviszem az üz­letbe. Mosolyognak. Ők már tudják. Súgják, válogassak! Válogatok. Találtam vagy hat közül egyet, ami jónak látszik. — Mi nem vásáro­lunk ilyet, mert a hűtőlánc valahol­­ mindig megsza­kad — mondja az üzletes. Ünnep utáni reggel. A mélyhűtőben még mindig ott vannak, a tészták. Nem lapulnak, kelletik magukat. Hidegen, penészesen. i. cs. Állatorvosi ügyelet: Csömö­rön, Erdőkertesen, Gödöllőn, Isaszegen, Kerepestarcsán, Mo­gyoródon, Nagytarcsán, Péce­­len, Szadán, Veresegyházon, Vácegresen május 12-én, szom­baton 8 órától május 14-én, hétfőn 8 óráig: dr. Szőke Fe­renc, Gödöllő, Stromfeld sé­tány 16. Aszódon, Bagón, Dányban, Domonyban, Galgahévízen, Galgamácsán, Hévízgyörkön, Ikladon, Kartalon, Túrán, Val­­kón,­ Váckisújfalun, Vácszent­­lászlón, Versegen, Zsámbokon május 12-én, szombaton 8 órá­tól május 14-én, hétfőn óráig: dr. Varró Imre, Túra,­­ Ságvári Endre u. 68. Az­ ügyeleti napokon vég­zendő exportszállításoknál mindkét állatorvos igénybe vehető. A nap programja Május 13-án Gödöllő,, művelődési köz­pont: Májusi természetfilmes ma­tiné: örök megújulás. Színes magyar film, 16 órakor. A városi-egyetemi vegyes­kar hangversenye, 19 órakor. Krystyna Andryszkiewicz Arcok börtöne, fotómontázsok, Krzysztof Jakubowski A vég­telenség emlékei, fotóplakátok, kiállítás, megtekinthető 10—18 óráig. Vácszentlászló, művelődési ház: Darwinizmus és származás­­tan, kiállítás, megtekinthető a ház nyitvatartási idejében. Május 14-én Gödöllő, művelődési köz­pont: Videomozi, 18.30 órakor. Archív filmklub: Sjöman Szégyenlős Charlie. Svéd film, készült 1971-ben, 19 órakor. Játszókörök a napköziben és napközimozi, 14 órakor. Krystyna Andryszkiewicz Arcok börtöne, fotómontázsok, Krzysztof Jakubowski A vég­telenség emlékei, fotóplaká­­tok, kiállítás, megtekinthető 15—19 óráig. Vácszentlászló, művelődési ház: Darwinizmus és származás­­tan, kiállítás, megtekinthető a ház nyitvatartási idejében. ISSN 0133—1357 (Gödöllői Hírlap) ■ WMqIima Vasárnap: Boszorkányszombat. Színes magyar mesefilm. Csak 4 óra­kor! A kéjnő Kaliforniába készül. Színes, szinkronizált amerikai film. 6 és 8 órakor. Hétfő: Az óriás. Déry Tibor novel­lájából készült színes magyar film. Csak 4 órakor! Csillagok háborúja. Kétré­szes, színes amerikai tudomá­nyos-fantasztikus film. Csak 6 órakor.

Next