Pest Megyei Hírlap, 1984. május (28. évfolyam, 102-126. szám)
1984-05-18 / 115. szám
Posta negyedi ír tapt SPORT 1984. MÁJUS 18. Összehívták a NOB vb-t A lengyelek sem utaznak A Lengyel Olimpiai Bizottság május 17-én ülést tartott, amelyen részt vettek a nyári olimpiai sportágak lengyel sportszövetségeinek képviselői is. A Lengyel Olimpiai Bizottság megvizsgálta a XXIII. nyári olimpiai játékokon való részvétel kérdését, és mindenre kiterjedő vita után, figyelembe véve a Los Angeles-i játékok körül kialakult helyzetet, úgy határozott, hogy nem nevezi be a lengyel sportolókat az olimpiai játékokra. A nyilatkozat rámutat az olimpiai előkészületekben mutatkozó negatív jelenségekre, és megállapítja: „sajnos nemzeti olimpiai bizottságok a követeléseit és felhívásait, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság közbenjárásait a világ közvéleményének általános aggodalmát lényegében figyelmen kívül hagyta az amerikai kormányzat, amely csak általánosságokban mozgó nyilatkozatokra szorítkozott, de nem tett tényleges lépéseket a résztvevők biztonságának és a megfelelő olimpiai légkörnek a szavatolására”. ★ Hamburgból jelenti a Reuter hírügynökség: Willi Daume, az NSZK Olimpiai Bizottságának elnöke azzal vádolta az Egyesült Államokat, hogy megsérti az olimpiai szabályokat és nem veszi figyelembe más nemzetek érzéseit. A Die Zeit című hetilapnak adott nyilatkozata Dan, amely a Szovjetuniónak a Los Angeles-i olimpiáról való távolmaradásával foglalkozik, nyugatnémet sportvezető kijelentette: — Az Egyesült Államok nem tartotta be az olimpiai szabályokat. Az, hogy nem csak egy olimpiai falut alakítottak ki, csupán egy volt a sok szabálysértés közül. — A Szovjetuniónak oka volt arra, hogy azt higgye: sportolói, akiket a Los Angeles-i olimpiát megelőző hónapokban sok negatív élmény ért az Egyesült Államok részéről, a játékokon nem lesznek képesek csúcsformában versenyezni — szögezte le Willi Daume.★ Pénteken rendkívüli ülést tart a NOB kilenctagú végrehajtó bizottsága Lausanneban. Az ülésen, Juan Antonio Samaranch, a NOB elnökének javaslatára megvitatják a Los Angeles-i olimpia körül kialakult helyzetet.★ Juan Antonio Samaranch, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke július 7-én Lengyelországba érkezik. A NOB vezetője július 8-án részt vesz a 11. lengyel országos diákspartakiád poznani ünnepélyes megnyitásán. A rendezvény felett a NOB védnökséget vállalt. Labdarúgás, megint őszi formában Sárdagasztás és góliszony A megyei Ir. osztály 23. fordulójában az egyik lepetés Ikladon született, mega tizennegyedik helyen álló Vácszentlászló legyőzte a vendéglátókat. Pedig a hazai két kiscsapat (serdülők és ifik) egyaránt 4-0-ra nyertek ellenfeleik (Bag, illetve Vácszentlászló) ellen. A felnőttek nem vettek példát az ifjabbaktól, így ebben a bajnokságban már másodízben kaptak ki mostani vendégeiktől. Kétféle elvárás A mérkőzést megelőzően Stefkó Sándor, az Iklad edzője feltétlen győzelmet várt csapatától, bár mint elmondta, számukra előnyösebb füves pályán játszani, mert állóképességük jobban érvényesült volna. A vácszentlászlóiak mestere, Tóth József már egy ponttal is elégedett lett volna. Az I. félidőben a hazaiak gyorsan gólt akartak rúgni, de túl körülményesek voltak, vagy rosszul passzoltak. A nézőktől természetesen nem maradtak el a jó tanácsok, a pályaszéli bekiabálások és szidalmak. A játékosok már az első tíz perc után inkább hasonlítottak kéményseprőkre, mit labdarúgókra. A fekete salak igencsak felázott a bőséges esőzés következtében, nagy tócsákban állt a víz. A nézőknek igencsak figyelniük kellett, mikor meneküljenek, nehogy az élvezet mellé sarat is kapjanak. Értékes pontok Röviddel a II. félidő megkezdése után aztán jött szerencsés vácszentlászlói gól.a Ezután kezdett keményedni a csata, a hazaiaknak egyre sietősebb lett, de még a gólvonal előtt elsuhanó labdát sem sikerült a hálóba pöckölniük. A vendégeknek a végelszámolásnál jól jön majd ez a két pont. Céljuk mindenképpen a bennmaradás. Tóth Józsefnek ez az első idénye a vácszentlászlóiaknál, korábban a Kartali MEDOSZ-nál edzősködött. Kedvező helyzetben vannak, mert a három hátralévő találkozóból kettőt (Üllő, Tápiószecső) otthon játszanak és csak a kakucsiakkal találkoznak idegenben. Kedvező hajrá Az ikladiak nehezebbé tették saját dolgukat. Egy hároméves időszak első szezonjának végéhez közeledve közel járnak a kitűzött cél teljesítéséhez (dobogós ám a teljes sikert a helyezés), megyei I. osztályba való feljutás jelentené a harmadik év után. Egy év szünet elteltével ismét a korábbi edző (Stefkó Sándor) dolgozik a nagyokkal. Sorsolásuk kedvező, mert továbbiakban ők is csak egyszer játszanak idegenben (Pilis) és kétszer otthon (Üllő, Pécel). A mostani pontvesztés után minden meccsnek megnőtt a jelentősége, ha fel akarnak kapaszkodni a dobogóra, de nagyot kell javulniuk a helyzetkihasználásban. Az eső ellenére kilátogatott nézők nagy küzdelmet láthattak, helyzetben nem volt hiány, a gólszüret azonban elmaradt, részben a tócsákkal borított pályának köszönhetően. Konta Rita Körzeti eredmények — hétközi kupaforduló Színészvereség Dobáson Gól: Steidl, Kósa, Polányi ill. labdarúgó Magyar Népesből): Harminc, Csikós, Tóth Köztársasági Kupa, megyei selejtezőjében hét közben, a nyolc közé jutásért játszottak a csapatok. Sorukban három területi bajnokságban szereplő együttes, s mindegyik továbbjutott. Kossuth KFSE—Zsámbék 2-1 (1-1), Zsámbék, 100 néző. V.: Soós G. A 77. percben még 1-1 volt az eredmény, ezután kapushibából szerezte győztes gólját a vendégcsapat. Gól: Pecsenyinszki, Spáth, ill. Karászi. Aranykalász—Dunavarsány 4-2 (2-2). Dunavarsány, 200 néző. V.: Balla. Csak szünet után tudta biztosítani továbbjutását az esélyes ráckevei csapat. Gól: Drahos (2), Törő (11-esből), Csére, ill. Agócs, Solti. Váci Izzó—Örkény 6-0 (2-0), Örkény, 300 néző. V.: Varga dr. Rossz talajú pályán könnyed játékkal győzte le a Vác alacsonyabb osztályú ellenfelét. --- -,65' 3 <£ :■* A SZIA-ra készülődő labdarúgószínész válogatott. Dabason vendégszerepelt, és a körzeti csapatától 3-2-re kikapott. öregfiúk Sólymos Antal és Egressy Béni góljaira Csorna István (2) és Garajszki Orbán válaszolt. Körzeti bajnoki eredmények: Dabas Alsónémedi—Gyál 3-1, Táborfalva—1Tatárszentgyörgy 1-0, Újlengyel—Újhartyán 1-2, Pusztavacs— Felsőpakony 8-0, Ócsa—Inárcs 2-1, Dabas KIOSZ—Örkény 3-3. Az élmezőny: 1. Inárcs 28, 2. Örkény 27, 3. Dabas KIOSZ 26 ponttal. A következő forduló kiemelkedő mérkőzései: Inárcs—Dabas KIOSZ, Örkény—Alsónémedi, Szentendre Pócsmegyer—Tahitótfalu 3-4, Pilisszántó—Pilisszentkereszt 3-2, Szigetmonostor—Dunabogdány 8-1. Az élmezőny: 1. Pilisszántó 35, 2. Szigetmonostor 22, 3. Pilisszentkereszt 20 ponttal, Nagykáta Tápiószőlős—Tápiószele 1-1, Farmos— Szentmártonkáta 5-0, Újszilvás—Tápióbicske 0-5, Pánd—Zrínyi SE 2-5, Kóka—Tápiógyörgye 2-2. Az élmezőny: 1. Tápiószele 31, 2. Zrínyi SE 31, 3. Farmos 24 ponttal. Várják az ötpróbázókat Tápiószecsői futófinálé A hét végén rendezik az olimpiai ötpróba Pest megyei futóversenyét. A részvevők 10 órakor rajtolhatnak a tápiószecsői helyőrségi művelődési központ elől, Szentmártonkáta— Tóalmás—Tápiószecső útvonalon haladva teljesítik a 24 kilométeres távot. A nők ennek felét teszik meg, őket félútról autóbuszok hozzák vissza. Ugyancsak autóbuszok biztosítják a vonattal érkező próbázók utazását az állomástól a művelődési központig 7.25- től 10 óráig. A helyiek lelkesen készülődnek az esemény megrendezésére, s a futópróbáról — amelyre előzetesen 200 nevezés érkezett — videofelvételt is készítenek. Kézilabda Mai műsor Pénteki kézilabda-mérkőzések. NB I/B. Férfiak: Dunai Kőolaj— Szilasmenti SK (16.30). Százhalombattán lesz az újabb megyei rangadó. NB II. Nők: Váci Forte—Szentesi Kontakta (16). Megyei bajnokság. Férfi I. osztály: GEAC—Tököl (17). Aranyhomok után a Porán előtt Váciak két rallye között Vasárnap éjjel ért véget a bulgáriai Aranyhomok rallye és ma kezdődik a Porán rallye. A két verseny között beszélgettünk Ferjáncz Attilával és csapatának, a Váci Autójavító Kisvállalatnak technikai vezetőjével, Margó Györggyel. A bulgáriai verseny eredménye már ismert, a sokszoros magyar bajnok ötödik helyre hozta Rothmans-Renault—5—Turbóját az igen erős mezőnyben, s harminckét pontot gyűjtött a négyes szorzójú viadalon. Érdekessége a versenynek, hogy az első öt helyből négyet a cigarettagyár csapata nyert, a második Ferjáncz Attila munkatársa, a szintén Rothmans-es finn Toivonen lett kocsival — meséli Porsche Margó György. Az első napon egy gumidefekt viccelte meg Ferjánczékat, egy murvás gyorsaságin, s sok időt elvitt a kerékcsere. Másnap a rakoncátlankodó szelepemelők miatt sorban elnémultak a hengerek az ötödik gyorsaságin, amit egyetlen működő hengerrel sikerült befejezni. Itt másoknak is voltak problémái, a későbbi negyedik angol Kaby Nissanjának kerekéből elszökött a levegő, a harmadik helyezett belga Drogmans Porschéja két defektet is összeszedett, végül az ép első gumit tették hátra, s így süvítettek a célig. Aztán nagy eső következett — veszi át a szót Ferjáncz Attila —, ráadásul helyenként óriási szemű jég hullott. Megállt a pályán, s a négy-öt centis jégakadályon csúszkáltunk. Beázott a motor, s csak nagy üggyel-bajjal sikerült újra életre kelteni. A következő versenyre talán sikerül még jobban összehozni a kocsit, hiszen egy hónapunk van még a romániai Duna rallyeig, amit június 22. és 24. között rendeznek. Az a futam nemcsak EB-pontokért zajlik majd, beszámít a szocialista országok versenyébe, a BBK-ba is. Addig azonban még sok víz lefolyik a vén folyón, s nekünk mindig a legközelebbi feladat a legizgalmasabb — mondja Margó György —, most a ma kezdődő Porán rallye áll a középpontban. A verseny díszvendége lesz Ferjáncz Attila, vezet is egy bemutatókört, s utána segít a csapat szervizelésében. A taktikai értekezleten is sok hasznát vesszük, megosztja velünk tapasztalatait, jó tanácsokat ad. A verseny két kategóriában zajlik, az I. osztályúak 435 kilométert mennek, ez három körnek felel meg, mindhármat éjszaka teljesítik, beleértve a tizennyolc gyorsasági szakaszt, összesen 155 kilométeren. A II. osztályúak két kört (300 kilométer) és tizenkét gyorsaságit (103 kilométer) autóznak, s nappal teljesítik a távot. A Váci Autójavító Kisvállalat mindkét kategóriában szerepel, s Margó György szerint a legjobb eredmény Németh Lászlótól és Leitold Károlytól várható az I. osztályban, a másik kategóriában Gyimesi János esélyes. A többiek számára elsősorban a rutinszerzés a közvetlen cél. R. P. Az Egri Borkombinát budapesti kereskedelmi kirendeltsége felvesz gépírni tudó adminisztrátort, targoncavezetőt, nyugdíjas áruellenőrt és gépírónőt, nyugdíjast is. Fizetés: megállapodás szerint, természetbeni juttatás, 40 órás munkahét. Érdeklődni lehet a 485-103-as vagy az 570-685-ös telefonon. Jelentkezni lehet, személyesen, munkaidőben, a következő címen: Budapest X., Maglódi út 13—15. fmIBPTM Másfél szoba, összkomfortos öröklakás eladó, 400 ezer forint plusz OTP. Érdeklődni: Monor, Németh Á. u. 4/3. Endrész. Ház eladó, beköltözhető: Nagykőrös II., Sveidel út 6. Érdeklődni lehet: VIII., Szeglet út 12.________ III., Bethlen út 2. szám alatti fél ház eladó. Érdeklődni lehet: Nagykőrös III., Regös út 70.__________________ Eladó Tornász vizszivó motor és Komár motorkerékpár. Érdeklőd,ni 14 óra után: Nagykörös, Ifjúság u. 12. Jo akapotu, lO-s rendszámú Trabant olcsón eladó. Érdeklődni esténként: Nagykőrös, Ceglédi, út 20. IV. em. 91. Baillai, PZ-s rendszámú Dácia és PJ-s rendszámú 1300-as Zsiguli eladó. Nagykőrös, Ifjúság u. 1. Rab és Vargáné, Eladó, vagy elcserélhető Nagykőrös, Bokros u. 4. számú kertes ház. Érdeklődni a fenti címen, egész nap. Vecsés, Kinizsi u. 10/a. sz. alatti 2 Szintes, központi fűtéses, garázsos családi ház eladó. Érdeklődni minden szombaton délelőtt 8- tól 12 óráig, Vecsés, Kinizsi u. uo/a. szám alatt. PA-s rendszámú 1200- as Lada, friss műszakival eladó. Érdeklődni: Kajtár, Nagykőrös, Kecskeméti u. 1. Tel.: 441.______________ Két család részére is megfelelő kertes ház eladó. Nagykőrös VI., Helmeczi u. 7. Nagyméretű cserépkályha eladó. Nagykőrös, Damjanich u. 19. Jó állapotban levő Trabant 601-es karosszériát vennék. Fülöp Sándor, Pécel, Völgy u. 3.___________________ Budapesttől 20 km-re, Ecseren, 56 nm-es szövetkezeti lakás eladó. Érdeklődni: Zoltán, Ecser, Földváry Arany János u. 19. II. em. l. Jászkarajenő, Kossuth út 12. számú ház beköltözhetően eladó. Eladom vagy budapesti lakásra cserélem 60 nm-es, kétszobás családi házamat 200 n öles telekkel, Budapesttől 20 km-re. Érdeklődni : Érdparkváros, Fuvaros u. 34. 3 db fiatal, fekete tarka, nagy tejter^ielű, 9 hónapos vemhes* tehén eladó. Cegléd, rövész u. 9.___________g, l Túrán 0Ö négyszögöles, beépíthető telek eladó. ,,SürgősLT PmH 42 352” jeligére a kiadóba._________________ Budakeszin, négy Laká SG3 sorházban eladó dupla komfortos, 240 nm-es, gázfűtéses, dupla garázsos öröklakás, 120 nm öles telekhányaddal. Levélcím: Kozmáné, Bp. XII., Ormádi u. 8. 1124. — Tel.: 857-476.___________ Eladó hatéves Skoda 105-ös személygépkocsi, friss vizsgával, felújított motorral. Érdeklődni 16 órától 12-066-os váci telefonaszám 33-as mellékállomásán lehet._________ Eladó Jáva, 350 köbcentiméteres, új oldalkocsis motorkerékpár. Érdeklődés: Csernai Mihály, Vác, Papvölgy 2. szám.______________ Egyszobás, konyhás, kamrás házrész kedvezményes áron eladó. Érdeklődni szombat, vasárnap délelőtt: Vác, Bukisor 8.______ Ház, telek, építőanyag, faragott kő, üzlethelyiség, kapálógép, szalagfűrész eladó. Érdeklődni : Vác, Mikszáth utca 4.__________ Eladó Gödöllőn, az Isaszegi u. 3. számú 4- es ikerház földszinti része. Három szoba, étkezés, összkomfort, központi fűtés, garázs, 100 n.-ös telek, megtekinthető vasárnap órától.________________10 Olasz Ducati rotációs kapu eladó. Cegléd, Várkonyi István utca 56. szám.______________ Simson Schwalbe és Csepel lil-es varrógép eladó. Cegléd, Budai út 6.___________________ Eladók asztali fúrógép és sarokcsiszoló kompresszor. Cegléd X., Nótás utca 3. szám. Eladó Nyársapáton 000 négyszögöles terület, épülettel, fele gyümölcsfákkal. szőlő, fele puszta föld. Érdeklődni lehet: Cegléd, Vinczy utca 38. 2700. Ka- Kiadó vagy eladó Rákosszentmihályon, központban levő két szoba, összkomfortos ház, 80 n.öles telekkel, 360 000 Ft készpénzért, kisiparosnak vagy szövetkezet részére. Bérbe adás esetén 15 éves szerződés köthető. Érdeklődni Lehet: Gödöllő, Alkotmány út 36.________ Gödöllő központjában eladó két és fél szobás, erkélyes öröklakás, bp. plusz OTP- átvállalással. Érdeklődni és megtekinteni naponta 17—20 óra között, a Korvin körút 6. II. em. 9. szám alatt. Hatszáz négyszögöles építési telek, megosztva is, eladó. Érdeklődni lehet egész nap: Pólyák Sándor, Gödöllő, Bercsényi utca 29. szám.______________ S000 áron Fi négyzetméteres plusz OTP-vel eladó Gödöllő központjában (Kossuth Lajos u. 45. IV. 15.) X plusz 2 félszobás szövetkezeti lakás. Érdeklődés a helyszínen vagy: 273-620._________ Eladó régi ház, 230 n.öles gyümölcsössel, Budapesttől 45 km-re. Irányár: kettőszázezer forint. Telefon: négyhuszonhat-négytizennyolc._____________ Teljesen felújított, azonnal beköltözhető, kétszobás családi ház eiadó: Érd V., Petőfi Sándor u. 58. Irányár: 750 000 Ft. Érdeklődni lehet: Kiss Imre. Érd V., Thököly Imre u. 17. Telefon este: 06- 28-45-127, nappal: 06-26-45-706._________ Datsun, ezüstmeláll, 1500 kcm-es, 5 sebességes, 6 literes fogyasztású, eladó: Bp. Vill., Bíró Lajos u. 67. Moso: Dabas II. kerületben (Dabas-Szőlők), Budapesttől 40 km-re, 1100 n.öles telek egyben v. két házhelynek eladó. Villany van. — Cím: Tóth Mátyás, II., Toldi u. 25.Dabas Zugló zöldövezetében eladó kétszintes, hatszobás, kertes családi ház. Érdeklődni: munkanapokon 8-tól 14 óráig a 117-719-es telefonon vagy „Megegyezünk PmH 42 276” jeligére a kiadóba. Szentendrei családi ház, berendezett szerszámkészítő műhellyel eladó. „Azonnali beköltözés PmH 45 183” jeligére a kiadóba. Budaörsön, Aradi utcában átírható építési telek eladó. dél : Budaörs, ÉrdeklőSzegfű u. 3. _____________ Állattartásra alkalmas, 1,5 hóld bekerített tanya eladó Törteién, komfortos lakrésszel. Új gazdasági épületekkel. Villany és víz van. „Komoly tőke PmH 44 432” jeligére a kiadóba. Kétszintes családi n az eladó: Piliscsaba, Bajcsy-Zsilinszky u. 19. Eladó összkomfortos új családi ház, fékhelyiségekkel, melgarázzsal, 48 nm-es, 320 000 Ft kp. A 90 000 Ft OTP. Bag, Arany János u. 3.___________ Telek eladó Őrbottyánban. Hétvégi és családi ház építésére alkalmas. Hídvégi Pál, Gödöllő, Szilhát u. 21. Eladó PL-es rendszámú Trabant gépkocsi és a benzinkúthoz közel 200 hobbitelek, négyszögöles (villany, víz van). Érdeklődni lehet 17 óra után: Cegléd, Kölcsey VI. máz. II. em. 7.tér, Előnevelt, 2-3 netes húshibrid és sárga háztáji tojóhibrid kapható tavalyi áron. Kecskemét, Kerkápoly utca 12. Kertészeti főiskolánál._____________ Tanya eladó Törteli út mellett. Fúrott kút van. — Nagykőrös, Érdeklődni: Kölcsey 11. szám. 2 szobás, mellékhelyiségből álló fél ház eladó. Nagykőrös IV., Zátony út 34._________ 600 négyszögöl zárt kert eladó a Hosszúhátban. Nagykőrös. Érdeklődni: Kecskeméti u. 7/b. III. 10., este 7 után, napközben Magas utcai terményboltban. ______ Eladó Vác-Deákváron kétszobás, gázfűtéses. OTP-öröklakás. Vác, Népek barátságának útja 25. II. emelet 8. (Pszota). Anyadisznók, kocasüldők, malacok nagy mennyiségben eladók. Tóth Szilveszter. Csemő, Dobi dűlő 5. Jó állapotban levő ZD rendszámú Trabant eladó. Érdeklődni lehet napközben Monor 1-es telefonon, vagy 17 óra után Monor, Knurr Pálné u. 12. Építésre vagy gazdálkodásra alkalmas 200 négyszögöl telekrész eladó. Vecsés, Toldi F. u. 13._____________ . Gáztűzhelyek, palackokkal, olajoshordók, olaj kályhák eladók, Monor, Sallai u. 3. (vásártér felé). Érdeklődni este 6 óra után. Betonkeverő és felvonó olcsón eladó, szabados, Vác, Munkácsy utca 34.____________1__ Eladó 7 éves 17Vü-as Lada, lapátban, megkímélt álÁbrahám Sándor, Újszilvás XII. ker., 231. 2768. Nagyváros, Szolnoki u. 104. sz. alatti családi ház költözhető, azonnal beeladó. A Grassalkovich-kastélyra néző panorámás, másfél OTP-öröklakás, szobás, jövőre beköltözhető, eladó. — Cím: László, Gödöllő, Bényi Szabadság tér 12—13. VIII. 60. veresegyházon, strand közelében tehermentes ingatlan, 2 szobás házzal eladó. Érdeklődni a reggeli órákban, tel.: 408-818. Különleges csempék és burkolólapok, színes fürdőszoba-berendezések, műmárvány, mindenféle építőanyag nagy választékban. — Házhoz szállítás. XIV., Gyarmat u. 57. Tel.: 832-022.__________ Esküvőiruha-különlegességek kölcsönzése a Délinél, szombati nyitvatartással. Budapest III., Greguss u. __________________ Kontaktus Társkereső Szolgálat, Bp. IX., Ráday utca 31 /j. 1092. Tel.: 378-282. jelentkezésüket Várjuk személyesen vagy levélben, munkanapokon: 14-től 18 óráig._______ Naposcsibe kapható, előjegyeztethető fehér hús. sárga, kendermagos Naposkacsa tojófajták. kapható, előjegyeztethető. — Koczka Antal, Cegléd, Béke utca 17. Mindennemű cserépkályhát vennék, minden megoldás érdekel. Vaska Jánosné, Isaszeg, Tompa Mihály út 14. Víz- és központi fűtésszerelést azonnalra vállal kisiparos, anyaggal, (romantik öntvény- és acéllemez radiátorral). Kordics János, Érsekvadkert, Rózsa út 5. 2659 sz. Bortermelők, figyelem! Családi házam alsó szintjét borozó létesítésére kiadnám. Kevés beruházással, családi munkavállalással érdeklődni megoldható. „Homoki bor 15 168” a salgótarjáni jeligére hirdetőbe.__________________ Megkezdte tevékenységét a ceglédi „IMFORM” Gmk autóügynöksége. — Vállaljuk mindennemű gépjármű adás-vétel-csere bonyolítását. Cegléd, Alszegi út 17/A. Telefon: 10-927.___________ Egy szoba összkomfort albérletbe kiadó. Érdeklődni : szombaton reggeltől vasárnap óráig. Sződliget, Dunai14 fasor 70. ______ Építtetők! Mindennemű eépi földmunkát vállalok, közületeknek is. Lipl Luca, 847-652 vagy 485-784. Jó kereseti lehetőséggel, állandó munkára felveszek lóhajtáshoz értő szikvízeladót. Szükség esetén szállást biztosítok. — Jelentkezni lehet egész nap: Baki Imre szikvízkészítő kisiparos, Göd-alsó. December 8. utca 53. 2131. Gépelést vállalok mindennap 17.30-tól, vállalatnak is. Nagykőrös, Ceglédi út 15/a. IV. em. 14. ajtó.___________ Zártkert-tulajdonosok, figyelem! Kerítésdrótok, ősi behálók, készítését vállalom. — Nagyobb tételnél árengedmény. Román János drótfonatkészítő, Nagykőrös, X., Ilosvay u. 5. (Zsemberi utcáról nyílik.) ------------------------------------------ -Szerkesztőségi titkárság: 142—328. __ ,____:____________________________——FIÓKSZERKESZTŐSECFINK: Ceglédi Hírlap, Cegléd, Kossuth tér 1 Pf. 19 2*0.- Telefon: 11-400. — Érdi Hírlap, Érd, Lenin út 33. 2030 Telefon: 45-382 Gödöllői Hírlap Gödöllő szabadsáv út 2 Pf 14 2100 Telefon: 81-96. - Monori Hírlap Monor, Kossuth u. 7. Pf 51. 2301. Telefon: 157. - Nagykőrösi Hírlap, Nagykőrös, Hősök tere 7. 2750. Telefon: 398 - váci Hírlap, Vác. Lenin út 45 Pf 32 2601 Telefon: 10 - 095. - A lapot előállítja a Szikra Lapnyomda, Budapest. Felelős vezető: csöndes Zoltán vezérigazgató. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely postahivatalnál, a kézbesítőknél és a Posta Központi Hírlap Irodánál (postacím: Budapest V. József nádor tér I. 1900), személyesen vagy postautalványon, valamint átutalással a KH 215-96 162 pénzforgalmi jelzőszámra A tan ára- 9 oldal 140 Ft 12 oldal 1,80 Ft. Előfizetési díj: egy hónapra 34,- Ft, egy negyedévre 102,- Ft, félévre 204,- Ft, egyéni előfizetőknek éves előfizetés: 400,- Ft. - ISSN 0133-0659 Pest megyei Hírlap (index- 25 064 HU), ISSN 033—2600 (Ceglédi Hírlap), ISSN 0209-5467 (Érdi Hírlap), ISSN 0133—1951 (Gödöllői Hírlap), ISSN133—2631 (Monori Hírlap), ISSN 0133-2708 (Nagykőrösi Hírlap), ISSN 0133-275# (Várt Hírlap). • • PEST MEGYEI HÍRLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága és a Pest megyei Tanács lapja Megjelenik — hétfő kivételével - naponta. -Főszerkesztő-helyettes: Arkus István és Mészáros János. - Szerkesztőség: Budapest VIII., Somogyi Béla u. 6. Postacím: Budapest. Pf. 311 .tv_.... ..... _ ^la Hírlapkiadó Vállalat, Budapest. Blaha Lujza tér 3. 198». Felelős kiadó: Till Imre vezérigazgató. — A szerkesztőség és a kiadóhivatal központi telefonja: 33-100 és 338-130 . , J Főszerkesztő: sági Ágnes. -6. postacím: Budapest, Pf. 311 .Irányítószám: 1446. - Kiadja *