Pest Megyei Hírlap, 1984. május (28. évfolyam, 102-126. szám)

1984-05-24 / 120. szám

Plakátok Szülők figyelmébe Nagybetűs plakátok jelen­tek meg a városban. Arra hív­ják fel a szülők figyelmét, hogy az óvodai felvételekre május 21-től június 1-ig kerül sor, szombat kivételével reg­gel 8-tól délután 5 óráig. Azok­nak a gyerekeknek a behatá­sára számítanak, akik május 31-ig­ betöltik a 3. életévüket, édesanyjuk pedig munkát vál­lal. Akik gyermekei bölcsődé­be járnak, s szeptember 30-ig háromévesek lesznek, vagy akik az 1985/86. tanévben el­érik az iskolaköteles kort. A jelentkezéshez szükséges az egtyik szülő személyi igazol­ványa,­­ orvosi igazolvány, munkáltatói igazolvány arról, hogy az édesanya gyesről tér vissza a munkába. Földhasznosítás Vízrendezés A fóti Vörösmarty Termelő­szövetkezet váci kerületében ebben az esztendőben is to­vább folytatják a korábban megkezdett meliorációs mun­kákat. Az idén több mint 7 millió forintot költenek a víz­rendezésre. A munkák kivite­lezésével a Sárszentmihályi Állami Gazdaság meliorációs részlegét bízta meg a szövet­kezet vezetősége. Kötetlen taartásmód A fóti Vörösmarty Termelő­­szövetkezet váci kerületében jó hagyományai alakultak ki a szarvasmarha-tenyésztésnek. A szövetkezet szakemberei a közelmúltban a rádi tehené­szet állományát a kosdi telep­re csoportosították át. A meg­üresedett férőhelyeket a kö­tetlen tartásmódnak megfele­lően alakították ki, így össze­sen mintegy négyszáz hízó­marha elhelyezésére van le­hetőség a megüresedett istál­lókban. Eddig már több mint kétszáz növendék bikát szál­lítottak Rádra. A kerület ve­zetőinek tervei szerint az idén megduplázzák a tavaly érté­kesített hízóállatok számát. A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXVIII. ÉVFOLYAM, ISO. SZÁM 1984. MÁJUS 24., CSÜTÖRTÖK Wolfenben folytatják Orwo-Forte együttműködés Az elmúlt napokban Neiss­­ner Uwe, az ORWO-filmkom­­binát szb-titkárhelyetteséne­k vezetésével 10 fős delegáció érkezett a Forte gyárba. Az NDK-küldöttségben részt vett Steimetz Hans-Joachim, a kombinát pártbizottságának gazdaságpolitikai titkára, Bun­­zel Worst, a kombinát gazda­sági vezetésének képviselője, Karsten Michael, az FDJ tit­kárhelyettese. Egész napos tárgyaláson ta­pasztalatcsere formájában megbeszélték, hogy a szakszer­vezetek milyen módon járul­nak hozzá a párt gazdasági stratégiájának megvalósulásá­hoz, hogyan alakul a szocia­lista munkaverseny mozgalom a különböző területeken, vala­mint szó volt a verseny irá­nyításának­­ új formáiról és módszereiről. A Forte és az ORWO-gyár között a több mint 10 éve tar­tó együttműködési és barátsági szerződés lehetővé tette, hogy 3—3 szocialista brigád, illetve ifjúság brigád között páros munkaverseny szerveződjön. A két vállalat vezetősége és az érintett szocialista brigád ve­zetői értékelési szempontokat határoztak meg, melyek mind­két üzem munkájának méré­sére alkalmasak és lehetővé teszik az összehasonlítást. Neissner Uwe, a delegáció vezetője röviden értékelte a brigádverseny alakulását és összefoglalta az eredményeket. Ennek alapján az ORWO „Richter” szocialista brigádja nyerte el a­ közösen alapított vándorzászlót és a vándorser­leget, a Forte Komócsin Zol­tán szocialista brigádja előtt. Az ifjúsági brigádok az ér­tékelési szempontok alapján egyenértékű munkát végeztek, így az NDK-beli IX. Párt­­kongresszus és a Forte Zalka Máté ifjúsági brigád is elnyer­te a két szakszervezeti bizott­ság díszoklevelét. A küldöttséget megvendé­gelte a filmkiszerelő üzem Petőfi Sándor szocialista bri­gádja, akik a győzelmi ván­dorserleget a múlt évben kap­ták meg. A kollektíva legjobb dolgozója, Nagy Imréné kö­szöntötte a vendégeket ajándékot adott át a részükre,és Néhány hét múlva Wolfen­ben folytatódik a rendszeres, hasznos tapasztalatcsere, ahol a Forte dolgozói ismerkednek meg az ORWO-val. Bakóné Tóth Piroska á mozgatom rangig, tekintélye Érdekek, viták, közös nevezi Szakszervezeti munka m üzembén Érdekegyeztetés? — Sajátos szakszervezeti fel­adat ma az üzemekben. — Korábban csak érdekvé­delemről volt szó, az előbbi megfogalmazás újszerű. — A módszereket és felada­tokat mindig a kor követelmé­­nyeihez­ kell igazítani. Az el­lentmondásokat nemcsak felol­dani lehet, hanem az okait is fel kell tárni, ha lehet, kiéle­ződésüket elkerülni. — A szocialista társadalom szakszervezeteinek sajátos vo­násainak is tekinthetjük ezt. — Vagyis nem akkor tár­gyalnak, vitatkoznak­ a bizal­miak és vezetők, amikor vita­pontok, érdekkülönbségek ke­letkeznek, hanem a döntések kialakításakor. Elvi alap A párbeszédre nem először kerül sor. Vácott és a környék üzemeiben gyakori, s meglehe­tősen aktuális téma a szak­­szervezetről folytatott dialó­gus, kisebb-na­gyobb fórumok előtt. Miután a városi pártbi­zottság márciusban megtár­gyalta, s határozatba is foglal­ta, milyen módon kell a párt­tagoknak segíteniük a munka­hely szakszervezeti életét, az üzemi pártbizottságok is sorra tűzik napirendre a kérdést. Fordán Tibor, a Cement- és Mészíművek váci gyára — is­mertebb nevén a DCM — párt­­bizottság titkára, akitől akár több felszólalást is idézhetnénk a témával kapcsolatban. A kérdés avatott ismerőjeként kidolgozta a gyári pártbizott­ság által azóta már megjelent referátumot, részletesen ele­mezve a szakszervezeti mun­kát abból a nézőpontból, hogy mit tesznek sikere érdekében ma, s mit kell tenniük holnap a gyár kommunistáinak. A nagyüzem pártbizottsága rendszeresen vizsgálja a párt­tagok munkáját, ösztönzi alap­­szervezeteit a szakszervezeti munka támogatására. Időn­ként a szakszervezeti funkció­kat viselő párttagok beszámo­lójára is sor kerül. Ez a mód­ja annak, hogy a politikai munka e sajátos területén is érvényesüljön a párt eszmei befolyása, mely köztudott, a legalapvetőbb munkásérdek. Meg is állapították a gyári pártbizottság ülésén, hogy a szakszervezeti mozgalomnak tekintélye van. A szocialista demokrácia vonásai erősödnek. A dolgozókat üzemi viszonyok között is eredményesen szerve­zik a társadalom politikai és gazdasági erejének gyarapítá­sa érdekében. Felkészülten Érdekvédelemről beszélni ál­talában is lehet. Ám konkré­tan válik érzékelhetővé ez a szerep, szerződés amikor a kollektív éveinek kidolgozá­sára és gyakorlati alkalmazá­sára kerül­ sor. Mindez nem­ történhet meg a bizalmiak nélkül, akik partnerek a vitá­ban, a közösség életét szabá­lyozó elvek kigondolásában. Erre leginkább az élet gyakor­lati követelményei nevelik őket, de sokat számít az elmé­leti, módszertani képzés is. A 11 tagú szakszervezeti bi­zottság tisztségviselői közül a nyolc általános iskolai vég­zettségen felül négyen érett­ségiztek, négyen egyetemet, vagy főiskolát végeztek. A po­litikai arány a képzésben résztvevők is igen jó. Akadnak köztük, akik szakszervezeti és pártiskolán egyformán tanul­ták a politikát. A tizenegy fő­bizalmi közül hatnak érettsé­gi bizonyítványa van. A képzettek feladata mások képzése is. Jelentős szerepe van a tömegpolitikai oktatás­nak — állapította meg a DCM pártbizottsága, de azt is hozzátették: még több gndot kell fordítani a megszervezé­sére. Rétegek Az sem kerülte el az üzemi a pártbizottság figyelmét, hogy szakszervezeti testületek egyre nagyobb gondot fordíta­nak az úgynevezett rétegpoli­tikai tennivalókra. Ezek közé tartozik például a fiatalok helyzetét érintő számos kér­dés. Többek között a lakáshoz jutás nem kis gondja. Figyel­nek a nyugdíj előtt állók bé­reinek alakulására, a munka­­körülményekre. Nemcsak mozgalom aktivistáinak kép­­­zésére, politikai hanem munkatársaik ismereteinek gyara­pítására is gondolok. A munkaverseny operatív irányítása, szervezése újabban gazdasági feladat lett a válla­latoknál. Ez azonban nem ok a figyelem csökkentésére. A segítséget­ épp úgy megadják a szakszervezeti vezetők, mint a kulturális és sportélet szer­vezésében. Akik ma folytatják meggyőző, szervező munkáju­kat az emberek között, azok már a holnapra is gondolnak. Azaz a szakszervezeti káder­utánpótlásra. Ez az egyik leg­komolyabb politikai feladat a szakszervezeti választások előtt. Pártbizottsági határozat szü­letett, amely az üzem kommu­nistáinak feladatait meg azzal kapcsolatban, szabja ho­gyan foglaljanak állást a tes­tületi üléseken. Segítsenek az érdekvédelem terén, a jogok gyakorlásában, a nevelőmun­kában, a szocialista brigád­mozgalom irányításában. Erő­sítsék a munkásosztály párt­jának eszmei befolyását. K. T. I. Üdvözlet az olvasónak Közvetítés a A Kossuth rádió élő adás­ban irodalmi műsort sugároz a váci városi könyvtárból má­jus 31-én este fél 8-kor. Az ünnepi könyhét eseményének műsorvezetője Rapcsányi László. Közreműködnek: Berek Ka­ti, Béres Ferenc, Hajas Ilona, Havas Judit, Hámori Ildikó, Hegedűs D. Géza, Nagy Attila, Szensén Gyula, Váradi Hédi. Szerkesztő-rendező Dorogi Zsigmond. könyvtárból A programban irodalmi rejt­vényműsor is lesz, mely az ünnepi könyvhétre megjelenő könyvekhez­­ kapcsolódik. So­kan kaptak válaszlevéllel kül­dött meghívót, s a rendezők azt kérik, hogy a­­ mellékelt le­velezőlapon értesítse őket az, aki a játékban részt venne. Az adás időpontja előtt egy órával — fél 7-kor — várják a jelentkezőket. Vác a hazai lapokban A Fonómunkás című üzemi újság bemutatta olvasóinak Greczuba Györgyöt, a Pamut­fonóipari Vállalat Váci Gyárá­nak ifjúmunkását, aki vevő­gépkezelőként legutóbb Kiváló Dolgozó kitüntetést kapott. A Magyar Nemzet A vizit díja címmel hangulatos port­rét közölt a Vácott lakó dr. Kenéz Zoltánról, aki a fővá­rosban dolgozik, otthon is ren­del is utána még 25—30 bete­get ellát a városban és kör­nyékén. Az Izzó munkatársa elbe­szélgetett Marton Pállal, a vá­ci gyár pártbizottságának a titkárával, aki értékelte az el­múlt egy évben a Sebes Imrei üzemben történteket, s beszélt a lehetőségekről. A Pajtás hasábjain Kovák Rudolf, az Express osztályve­zető-helyettese arról nyilatko­zott, hogy idén is többször in­dítanak Budapestről egynapos túrát, melyben váci városnéző séta is szerepel. A Szabad Föld felelevenítet­te a Váci Színkör rangos kez­deményezését, a Római karne­vál című színdarabot, melynek most már a fővárosi közönség is tapsolhat s bemutatja ké­sőbb azt a televízió is. A Turista című folyóirat fel­elevenítette az „örökzöld té­mát”, azt, hogy két év híján másfél száz éve annak, hogy útnak indult hazánk első gőz­vasút­ja, amely Pestet és Vá­cot kapcsolta össze. A Ludas Matyi Flipper cí­mű írása elítéli a nyerőauto­matákat s azt írja, hogy 14 aláírással tiltakozó levelet kapott a szerkesztőség a váci büntetésvégrehajtási intézet­ből, melyben a totó­botrány büntetésüket töltő szereplői is mélységesen elítélik a játék­automatákat. P. R. Fiatal propagandisták kitüntetések, jutalmak A Magyar Kommunista If­júsági Szövetség Vác városi Bizottsága egész napos propa­­gandista konferenciát rende­zett hétfőn a Madách Imre Művelődési Központban. Bacsa Tamás, a politikai képzési munkabizottság veze­tője köszöntötte a város és vonzáskörzetének fiatal propa­gandistáit. Közöttük Subáné Mohos Évát, a városi pártbi­zottság munkatársát, Iványi Károlyt, a KISZ-bizottság tit­kárát és Ritecz Györgyöt, a városi tanács helyettes elnö­két. Megnyitó beszédében Bacsa Tamás szólt arról, hogy milyen fontos szerep hárul napjaink­ban a szocialista erkölcs és életforma kialakítására, a marxista—leninista eszmék hirdetőire, a fiatal propagan­distákra. Ezt követően három témáról hallgattak előadást a jelenle­vők. Elsőként dr. Nógrádi György újságíró kül- és ka­tonapolitikáról és a képzés korszerű módszereiről beszélt. Dr. Zrirnszky László, az MSZMP KB politikai főiskola tanszékvezető egyetemi tanára az agitáció és a propaganda szerepéről szólt. Nagy Richárd, a Fővárosi Tanács helyettes el­nöke érdekes előadást tartott a politikai retorikáról. Az előadásokat követően Ba­csa Tamás összegezte az 1983/ 84-es politikai képzési év ered­ményeit. Többek között el­mondotta, hogy a kétszázhar­minchárom propagandista munkája jónak értékelhető. A vitaközi foglalkozásokon mint­egy 4 ezer 600 ifjúkommunista vett részt. A hagyományos képzési formák mellett ebben az évben két diákakadémiai osztály is volt. Ezeken össze­sen harminc fiatal­ végzett. Iványi Károly a kiemelkedő munkát végzett propagandis­­táknak kitüntetéseket, jutal­makat adott át. Arany propagandista jel­vényt kapott: Rozmaring Sán­dor (DCM), Visnyovszki József (Váchartyán), Pálinkás László (Kemence), Szabó Károly (Víz­mű VIG) és Rajzik Éva (Ke­reskedelmi). Ezüst propagan­dista jelvényt: Tatár Attila (Forte), Sándor Erika (Ácsa), Köti Miklós (Sződliget), Fag­­­gyasné Petheő Nóra (HAGY), Prókái Ferenc (HAGY), Leth­­ner Sándor (Kereskedelmi), Juhász János (MÁV), Gábor László (Vámosmikola), Csatá­ri Endre (Kommunális) és Ka­tona József vettek át. Bronz­jelvényt heten kaptak. A Kiváló ifjúsági vitakör pályázatot a DCM ifjúkom­munistái n­yerték el. Második a Tungsram RT lett a Forte gyár KISZ-bizottsága előtt. S. J. A konferencián részt vevők egy csoportja Nagy Richárd előadás közben, mellette Ritecz György Márton Györgyné felvételei Karatézók módjára idegenben is győztek A megyei férfi felnőtt kézi­labda-bajnokság 7. fordulójá­ban Abonyban szerepelt és szerzett biztos két bajnoki pontot az Izzó MTE csapata. Váci Izzó MTE—A­bony 31-25 (17-9) Abony, 50 néző. Jv.: Petye­­rák—Mikus. Izzó: Danitz — Vásárhelyi 3, Kiss Gy. 2, Kovacsics 10, Modróczki 2, Hunyadkürti 5, Rácz 5. Csere: Kiss J. 2, Makrai 1, Szunyogh 1. A meglehetősen kis méretű női labdával lebonyolított ta­lálkozón a hazaiak az első percekben még egyenlő ellen­felei voltak a váciaknak. A félidő közepétől­­ azonban nem tudtak gólt lőni a jól véde­kező Izzónak, akik meggyőző fölénnyel, magabiztos előnyt szereztek. A második játékrész is gyors izzó­ gólokkal kezdődött, és a biztos vezetés tudatában a három kulcsember csere­padra ültetésével kissé feljött a hazai csapat, de a győzel­met ez egy pillanatig nem ve­szélyeztette. Végeredményben a két csapat közti különbség már az első félidőben kidomborodott, és a sorrendben kilencedik hi­vatalos mérkőzésen győzedel­meskedő váciak csak arra vi­gyáztak, hogy a karate mó­don küzdő hazaiak ellen senki se sérüljön meg. A megyei ifjúsági bajnok­ságban szereplő ifi II. leisko­lázta a hazaiakat. V. Izzó MTE ifi II—Abony 46-14 Legjobb dobók: Szász 12, Ali 10, Demeter, Virsinger 6—6. A következő bajnoki for­dulóban ismét több találkozó lesz városunkban. Szombaton 15.45-kor az Izzó felnőttcsapa­ta a Pilisvörösvárt fogadja, majd ezt követően a Forte II a Dömsöd ellen szerepel. Va­sárnap 11-kor a Forte NB I-es ificsapata a KÖFÉM-et, míg az Izzó hasonló szintű csapata 12.15-kor a Szegedi Volán el­len szerepel. — nyári — ISSN 0133-27» (Váci Hírlag* A Papírf­eldolgozó ISZ a fóti telephelyére azonnal felvesz szakmai képesítést és gyakorlatot szerzett nyomdai és könyvkötészeti termelésirányítókat, magas- és ofszetnyomásban jártas gyártás-előkészítőket, magas- és ofszetnyomó­­ géphez gépmestereket, könyvkötő szakmunkásokat és adminisztrációs munkára gyakorlott gyors- és gépírónőket, terv-statisztikust. Jó kereseti lehetőség. Munkába és hazaszámítás, kedvezményes üzemi étkezés üdülés a Balatonnál, a szövetkezet saját üdülőjében. Elsősorban Foton, Dunakeszin, Mogyoródon, Újpesten, Zuglóban, Rákospalotán vagy Újpalotán l akók jelentkezését várja a szövetkezet. Jelentkezni lehet az elnöki irodában, hétfőtő péntekig, 7 és 8 óra között, cím: Budapest VII., Dohány u. 57., vagy a személyzeti osztályon, h­étfőtől csütörtökig, 7 és 14 óra között, pénteken 7 és 12 óra között, (a szombat munkaszüneti nap), cím: Fót. Keleti Márton u. 7. (Győrffy István u. 35.).

Next